Kelet-Magyarország, 1964. október (24. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-27 / 252. szám
Napló MM. október 27, kedd Névnapi SZABINA A Nap kel 6 óra 20 perckor, nyugszik 16 óra 36 perckor, A Hold kel 22 óra 01 perckor, nyugszik 13 óra 18 perckor, A Besztercebánya környéki ejtőernyős leszállást követően 1944. október utolsó vasárnapján érték el a magyar és szlovák országhatárt képező Ipoly partját a nógrádi partizánok. Alapos felderítés után Ipoly- tárnócnál léptek magyar földre a legendás hírű partizánok, akik két hónapot töltöttek a salgótarjáni bányavidéken s eközben puszta jelenlétükkel is nagy lökést adtak az iparvidék egyébként is erős munkásmozgalmának. Ipolytamóc határában, az Ipoly-parton, ott, ahol húsz évvel ezelőtt magyar földre léptek a nógrádi partizánok, emlékművet emeltek az ipoly-parti határőrség katonáinak kezdeményezésére. Olvasónk írjen BEREGDARÓC 1944—1964 Húsz évvel ezelőtt, 1944. október huszonheteinkén szabadította fel Beregdarócot a Vörös Hadsereg. Ma, 1964. október húszon- hetedikén az egész falu lakossága hálával emlékezik meg azokról a névtelen katonákról, akik felszabadították a falut. Beregdarócon 349 lakást tartanak nyilván. Ebből az elmúlt húsz év alatt 115 épült. Ha figyelembe vesz- szük azt, hogy 1881-ben már 86 ház állt, és ettől az időtől kezdve a felszabadulásig számítva, vagyis hatvannégy év alatt csak 140 ház épült, akkor fel tudjuk mérni a fejlődést. Nemcsak a lakások külseje és nagysága változott i meg, hanem belsejük is. Egyre több lakásba kerülnek modern lakberendezési tárgyak. A magánlakások mellett a ! felszabadulás óta két új is- i kola, kultúrház és tanácsház 1 is épült a faluban. ‘ Régen Beregdarócon alig j volt egy-két utcán kőből ki- 1 rakott járda. Az utóbbi két évben a falu minden utcájában betonjárda épült, melyek hossza több, mint nyolc kilométer. Négy évvel ezelőtt villa- 1 mosították a falut, a villany- 1 vezeték hossza nyolc kilo- 1 méter. A felszabadulas előtt a faluban két telepes rádió i volt. Jelenleg százon felül ! van a rádiók száma. i Papp Zoltán Sándot, , Beregdaróe 1 ] A KISZ kongresszusa tiszteletére a Tiszavas- vári Állami Gazdaság í dankópusztai KlSZ-szer- vezete húsz fős ifjúsági 1 brigád alakítását és öt- ! ven hold kukoricaterület 1 összes munkájának el- ■ végzését vállaltai < M. F. Winterkorn, a prince- ( toni egyetem professzora, a i Magyar Tudományos Akadé- : mia meghívására Budapestre ] érkezett. A talajfizikai kérdé- i sekkel és talaj-stabilizálással ; foglalkozó tudós szerdán dél- : rtarifls.'fc tart az Akadé.őfensége" g gyerek November első hetében megnyitják a Bocskai u. 53. szám alatt a régi kocsma helyén létesített büfé-falatozót 100 ezer forintot költött az idén a Szabolcs-Szatmár Megyei Moziüzemi Vállalat propaganda céljára. Az összegből diavetítőket, mikrofonokat, lemezjátszókat, fotoszekrénye- ket, falitáblákat és plakáttartókat vásároltak, T elevízióműsor 8,055 Iskola-tv. —■ 8,25: Orosz nyelv, az általános iskola VI. oszt számára. Az úttörő segít IL rész. — » 9,00: Környezetismeret az általános iskola IL oszt számárai — 9,20: Séta az erdőben. — 10,05 —10,35: Földrajz, az általános iskola V. osztálya számárai Az Alföld. — 14,00—14,20: Orosz nyelv, (ismj) — 14,55—15,15: Környezetismeret (ism.) — 15,50—16,20: Földrajz (ism.) — 17,30: Az Iskola-tv postája műsorkalauz pedagógusoknak. — 17,45: Hírek. — 17,50: Kukkantó. — 18,30: A legkisebb magyar város. Kisfilm a műemlékekben gazdag Kőszegről. — 18,45: így is lehet — úgy is lehet;.. Ipari műsor. — 19,05: Sötétből a fényre. A televízió dokumentumfilmje Szomolyá- ról. — 19,20: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó. — 19,45: Napi jegyzetünk. — 19,50: Akinek ninos pénze..: Nagy Lajos novelláiból, (ism.) — 21,20: Alkotóműhely, Pabló Picasso. — 21,50: Tv-híradó — 2. kiadás. Háztartási gépek javítása — egy nap alatt Hat új tel vevőhely — Gyűjtőhely a műszaki bolt Havonta 2500 Készülék „gyógyul“ mindenütt javítóműhelyeket, új üzemeket rendezzenek be. A 'GELKA megállapodott a helyi földművesszövetkezetekkel abban, hogy a műszaki boltokban gyűjtsék össze a hibás készülékeket, amelyeket aztán a legközelebbi javítóműhelyekbe szállít a GELKA. A helyben megjavítható készülékeket azonnal rendbehozzák a GELKA szakemberei és csupán a bonyolultabb hibák javítását végzik el a műhelyben. A GELKA javítószolgálatának teljesítménye nagymértékben javült. Tavaly havonta átlag 1500—1800 készüléket hoztak rendbe, az Idén már 1800—2500 készülék javítását is eb.-’égzik. Jelentősen lecsökkent a javítási idő is. Korábban négy—öt napot is igénybe vett egy-egy készülék javítása. Még aznap visszaviheti megjavított készülékét a tulajdonos, amennyiben a szállításról ő maga gondoskodik, de a szállítással együtt is mindössze két napig hiányolhatja készülékét a javíttató. A nyíregyházi GELKA-szer- viz minden fajta háztartási ©ép — padlókefélő, porszívó, mosógép, centrifuga, vasaló, hőelektromos-berendezé- sek — javítását azonnal vállalja, tehát ha valakinek mosás közben elromlik a mosógép és behozza, a munkát még aznap befejezheti. Vezérigazgatói elismerést és pénzjutalmat kapott Dávid Béla a kemecsei és Szabó Vinczéné a tiszadadai posta- hivatal vezetője, akik hosszú szolgálat után nyugdíjba vonulnak. Az Egyesült Nemzetek Élelmezési és Mezőgazasági Szervezete (FAO) kakaótanulmá- nyi csoportjának statisztikai bizottsága ülést tartott, ahol bejelentették, hogy a statisztikai bizottság 1 239 000 tonnára becsüli a világ 1964—65. évi kakaótermését. Ez 10 000 tonnával több, mint az 1963— 1964. évi termés revidiált becslése. Lavinaomlások Anszti*iában. megfáradt a Száva« a lírává« 40 centiméteres lio Algériában Rendkívüli időjárás Európától—Afrikáig forgalom több órán át szünetelt. Jugoszlávia különböző vidékein szintén áradás pusztít. Splitnél az óránként 100 km-es sebességű szélviharban két ember meghalt — jelenti az AFP. A megáradt Száva áttörte a védőgátakat és nagy mennyiségű víz árasztotta el Zágráb külvárosi területeit. Az árvíz a város központja felé közeledik. ^pHjjokzsakokból igyekeznek védőfalat építeni, hogy megakadályozzák a víz további áradását. Hétfőn reggel a Száva vízszintje Zágrábnál a normális vízállásnál 512 centiméterrel volt magasabb. A Szávával egyidejűleg megáradt a Dráva is. A kiáradt folyó elöntötte a Varazs közelében lévő Virje Ótok és Vratno Ótok községet. A falvak lakosságának nagyrészét már evakuálták. Egész Algériát hideghullám árasztotta el. A hideghullámot állandó esőzés kíséri, a hegyes vidékeken havazik, a hó magassága egyes helyeken elérte már a 40 centimétert. Vasárnap az esti órákban váratlan felhőszakadás zúdult Somogy megyére. Negyedórán át dörgött, villám- lőtt és a lehulló csapadék Kaposvárott pillanatok alatt hömpölygő folyammá változtatta az utcákat. A felhőszakadás az éjszakai órákban még két ízben visszatért. Várható időjárás ma estig: felszakadozó felhőzet, csak néhány helyen eső. Élénk, időnként erős északi, északkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 8—13 fok. A nedves kendermagot Is átveszi a vállalat Sínen, de a levegőben A műit században a legkülönbözőbb helyeken — íg például 1869-ben, 1883-bai Algériában üzemeltettek egy sín rendszerű vasútat. Az angolok „Monoralis” néven nevezik ezeket a vasutakat éi közülük a wuppertali függi vasút a veterán — 1909 ótí működik és 13 kilométere: útvonalán egymilliárdná több utast szállított már. Eí az egyetlen vasút, amely as egyvágányú tervek közül i század első felében megváló sült. Az ötvenes évek óta lé tesültek a nagyvárosokban ú; kísérleti útvonalak. Ezek közül a legismertebb a Kölnben a Turinban, Seattleben (USA) Tokióban és Chateauneuf-sui Loireben (Franciország) működő egyvágányú vesút. Az egyvágányú vasutak előnye abban van, hogy függetlenek az1 utcai közlekedéstől, viszonylag olcsók, rövid idő ■ alatt elkészíthetők, nagy utazó sebességűek és biztonságosabbak, mint a kétsínű vasutak. Ezeknek az előnyöknek a figyelembe vételével a Moszkvai Általános Tervező Intézet a jövő évben üzembe helyez Moszkvában kísérleti célra egy függővasútat. Az új egyvágányú vasút kísérleti szakasza a Linacsov autóműveknél lévő Metró állomási köti majd össze a Domode- dovban épült új repülőtérrel 1967-ben Moszkva és Kié v lesz a Szovjetunió első két olyan városa, amelyek egysínű vasúttal rendelkeznek. A szerelvények gumikereken, za jlalanul 150 kilométeres óránkénti sebességgel fognak szág uldani. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár Megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Szerkeszti a Szerkesztő Bizottság. Főszerkesztő Ordas Nándor Szerkesztőség Nyíregyháza. Benczúr tér 21. Tel. 16—70. 1»—71, 16—71 Felelős kiadd: Farkas Pál Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Bethlen G. u. 1. TeL 30—00. Terjeszti a Magyar Posta. Index szám: 25 0SB. Kéziratokat nem őrzőnk meg éí nem adunk vissza. Szabolcs-Szatmár megyei Nyomda ipari Vállalat, Nyíregyháza Felelős vezető: Makrai János Nagy hagyománya van a Frankfurti Nemzetközi Szakácsművészeti Kiállításnak, amelyet az idén október 20— november 6 között rendeznek meg. A 14 ország legjobb szakácsainak a vetélkedőjére a magyar szakácsválogatott hétfőn Frankfurtba utazott. A magyar konyha művészeit Túrós Emil, Neitek József, Horváth István és Horváth Mihály képviseli. Nagykállóban tizenhét, Vásárosnaményban tíz, Mátészalkán kilencezer forint értékű társadalmi munkát végeztek a szocialista brigádok tagjai a T ÜZÉP-telepeken. Járási összevont bizottsági és titkári értekezletet tart 29-én csütörtökön a nyíregyházi járási KISZ-bizottság. Az értekezlet célja a beszámoló és határozati javaslat jóváhagyása a küldöttgyűlésre. Nicolae Anghel külkereske delmi miniszterhelyettes vezetésével hétfőn román delegáció érkezett Budapestre a: 1965. évi magyar—román árucsereforgalmi tárgyalásokra. Csanádi György közlekedésés postaügyi miniszter Jacquei Marette-nek, Franciaorszái postaügyi miniszterének meg hívására látogatásra hétfőr Párizsba utazott. Átadták a szerencselakást A kétszer is kisorsolt, Karinthy Frigyes utcai, kétszobás lottó öröklakást 36. játékheti szelvényével Gertner Imre, s Miskolci Ruházati Bolt üzletvezetője nyerte. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság hétfőn délután ünnepélyesen adta át tulajdonosának a teljesen berendezett, jól felszerelt, gépkocsival megtoldott szerencselakást, Ktsz-ek, tanácsi vállalatok magánkisiparosok is végeznek rádió, televízió és háztartási kisgép javításokat, de legnagyobbrészt a GELKA- szervizek látják el a javításszolgáltatást. A múlt évben két új GELKA-szerviz létesült: Mátészalkán és Kisvárdán. Az idén került sor a nyíregyházi szerviz csaknem 3 millió forintos korszerűsítésére. A javítást végző szervizállomások fejlesztésén kívül hat községben — Tiszavasvári- ban, Demecserben, Űjfehér- tón, Nagykállóban, Tiszalö- kön és Baktalórántházán — létesítettek felvevőhelyeket. Arra nincs lehetőség, hogy Két nap óta komoly károkat okoznak Ausztriában az áradások, a havazás és a lavinaomlások. Burgenlandban Stájerországban és Karintiá- ban megáradtak a folyók és elöntöttek szántóföldeket, falvakat szigeteltek el és sokhelyen közlekedési zavart okoztak. Sewarczachnál gyökerestől kitépett fák torlaszolták el a vasútvonalat és a Szegő Gizi rajza Novemberben: játékvásár sorsolással Indiai, NDK-beli és kínai ajándékdísztárgyak — írókészletek, dohányzókészletek, fémtálcák, fémvázák és egyéb cikkek — kerülnek a boltokba. Novemberben nagy játékvásárt rendez a vállalat. Azok között, akik ekkor vásárolják meg a játékokat 100 forint értéken felül, centrifuga gépet sorsolnak ki december 2-án. A játékvásár alatt három mozgóárusnál is megvásárolhatják a vevők a játékokat. Ezek olyankor fognak árusítani, amikor a játéküzletek zárva lesznek. A novembert és a decembert az ajándékozás hónapjaiként tartja számon a kereskedelem, gözeleg az Erzsébet, a Katalin, a Mária-nap, a Mikulás, a Karácsony és a Szilveszter. Az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat szakemberei, üzletvezetői az elmúlt napokban részt vettek áz Iparművészeti Vállalat és az Óra Ékszer Vállalat budapesti árubemutatóin. Megrendeléseik alapján még ezen a héten jelentős meny- nyiségű áru érkezik a megye boltjaiba. ■fiákba hordták, ahol végezhették a cséplést. Mivel a szabolcsi magken- dertermő terület az országosnak mintegy kilencven százaléka, igen fontos, hogy a termelőszövetkezetek és más üzemek mielőbb betakarítsák és biztos helyre juttassák a nagyértékü magot. A vetőmag vállalat felkészült a magasabb nedvesség- tartalmú kendermag átvételére, előtisztítására is, hogy ez ne legyen akadálya a mielőbbi szállításnak, a tervezett tsz-jövedelem megtartásának, . gyarapításának. Az augusztusi—szeptemberi időjárás hatására sokat I avult a magkender termés- kilátása: becslés szerint 3,5 _4 mázsás holdamként! átlagot Ígért. Az október eleje óta tartó csapadékos időjárás azonban megállította a betakarítást, s veszélybe került az a mag is, amely a szabadban összerakott kúpokban van. Több termelőszövetkezet számított a kedvezőtlen időjárásra — például a demecse- ri Ezüstkalász, a kéki Búza- kalász — s a betakarított termést fedél alá. színekbe, paj-