Kelet-Magyarország, 1964. október (24. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-25 / 251. szám
SZABÓ PÁL 9 9 A KUGLI B ogdán Károly, takarmánykezelő és raktáros előrehajolva áll a kuglizóban. Jobb kezében a golyó, egyszer előre lendíti, egyszer hátra. — Nem lesz hét fa, van rá egy tízesem! — mondja Mir- nák Károly brigádvezető és egy tízest a földre dob. Bdgdán a pénzre sandít, de a golyó csak lendül. Most egy másik ember szól. — Itt is egy tizes, hogy nem lesz! — s ismét repül egy tizes. A golyót a hóna alá csapja, zsebében kaparász. S ledob a földre két tízest. Fiatalok és idősebbek csomóra gyúródnék, s nézik a pénzt, s nézik Bogdánt — Kinek kell még egy huszas? — kérdezi Bogdán kihívóan és meglobogtatja a pénzt. Aztán csak úgy, lepöccenti a földre. A pénz száll, mint a falevél a fáról, s innen is rrjel- lé repül megint egy tizes, onnan is. Egy lendület előre, hátra, s aztán durr. Belevágott. A golyó szinte csúszik, mintha a pálya jeges volna, a babák csörömpölnek, s ahány ember, annyi nyak mered a fa felé. — Négy! — mondja kissé meghökkenve Mirnák. — Még két dobás van. Ügy válogat a golyók között, mintha a nyereség máris a markában volna. Nem a pénzért, mint összegért, hanem a nyerésért. — Szerencsés kezed van, hallod! — fanyalog a traktorista. ' Az iménti pózzal veselkedik neki megint egyszer, kétszer, háromszor és durr bele! — Bal spiccre volt! — rikkantja Mirnák Károly vígan. Igaz: a golyó észnélkül kaló- tyol össze-vissza. Szóval, olyan vángli lett ebből a dobásból, mint a pinty. Na de, mindössze három fáról van még szó. Négy már van, négy meg három az hét és ezt nemcsak mindenki tudja, hanem mindenki számolja is. Kiváltképpen azok, akiknek a pénze ott van ni, a földön. A golyó megint kirepült, de túl a dobódeszkán ért földet. Hiába szórta szét a fennálló babákat. — Meritlás volt! —• rikkantják egyszerre a fogadók és gyorsan kapkodják fel a pénzeket •— Hiába na — mondja Bogdán. — Nekem nincs szerencsém. Tegnap se volt szerencsém, ma sincs, holnap se lesz... Mirnák rikkant, s közben a Jiénzeket simogatja, s tárcájába teszi: — Akinek a mai világban szerencséje nincs, annak esze sincs... — Kacag Mirnák. — Gyere. Ne csüggedj — sörrel kínálta. — Szerbusz! Bogdán Károly hátrább lép, s szinte szónokolva mondja: — Nem szerencse, vagy nem szerencse kérdése itt semmi. Nekem jó három gimnáziumom van, éppencsak hogy... nem érettségiztem és mégis, mi vagyok? Felkelek már hajnalban, háromkor, de sokszor kettőkor, mert a jószág nem vár, aztán... az elnöknek, még annyi sincs mégis ő itten az elnök. De én nem udvariok. Neki meg éppen nem udvariok. — Aki szép lányt akar, annak udvarolni kell... A közelben autó áll meg. 'Ajtó csapódik, s három ember megpakolt aktatáskákkal igyekszik keresztül a gyepen az iroda felé. — A ..: járásiak. Biztosan most jönnek köszönteni az elnököt. — Igen! A.i: kormánykitüntetés ! — Hát persze. A szövetkezet mégiscsak jól megy, ez az igazság. Viszont az is igaz, hogy ebben igen nagy szerepe van az elnökünknek is, — magyarázza Mirnák. — Neki? Nagy szerepe? Nekem van nagy szerepem, meg neked, meg... mindenkinek, aki két kezével vagy az eszével becsületesen dolgozik! — magyarázd Bogdán, s sorba mutogat az emberekre. — Na-na, hát azért mégis csak... — Mit hogy? — Hát az, hogy hát... fejének azért mégiscsak kell lenni, hát mi vagyunk a kéz, meg a láb, ő, mármint az elnök, a fej, meg az ész. így van ez rendjén, Bogdán sógor! —magyarázza Mirnák. — Legyék feje, de azért nekem is adhatna más beosztást vén létemre! Nem bírom én már. Egy szép hajnalon ott fordulok fel a siló mellett. — Szedd össze magad és eredj be az elnökhöz. Most talán jobb hangulatban is van, mint máskor. — Hogy én beállítsak hozzá? Próbáltam. Nem ér semmit. Hát én többé hozzá nem megyek, annyi szent. — Hát akkor ott lesz az őszi közgyűlés. Terjeszd a gyűlés elé. — őszi közgyűlés... — Legyint. Zsebbe dugja két kezét s bámul kifelé. Megannyian Bogdánra néznek, aztán két ember összesúg, és szótlanul elmennek. Egyenest az irodaház felé. Bogdán is, Mirnák is, megütközve néznek utánuk. — Hova mennek ezek? — Kérdezi Bogdán megiszonyodva. — Mennek köszönteni az elnököt, nyilván. Lehuppan a lócára, s két térde közé csüngeti a kezét, s csendesen nyögdécsel. — Mimagyaráztam neki is, hogy csak feketét inni, feketét. Naponta legalább három-négy duplát, sógor, akkor nincs semmi baj. — Valaki már mondta nekem, de... amúgy, törökösen nem szeretem, nincsen rá án- dungom egyáltalán. Akartam már itt venni a szövetkezetben, de nincs. Hiába rendelnek, mire ideérne, el is fogy. — Tényleg nem lehet, de... én bentjártam Debrecenben, és... az elnökünket akartam kitüntetése alkalmából megajándékozni, de... a család mégis csak egymást segítse inkább. A sógor, a sógort, a koma a komát, vagy éppen fordítva... — Az átkötőgerendáról levesz egy aktatáskát, kicsatolja, s kivesz belőle egy új kávégépet. Tessék. Használd egészséggel. Bogdán feláll. Meghökkenve kérdi: — Mi ez? — Kávéfőző. A legújabb modell. Tulipán. Így kell üzemeltetni, nézzed! — mutogatja, babrálja. — Tessék. Aztán naponta három vagy négy kávét! csoda rongyok az emberek. Minden lehető alkalmat felhasználnak, hogy ... hízelegjenek, udvaroljanak... Mirnák riadtan ül le mellé. — Hát az emberek, nem valami földreszállt angyalok. De neked mi bajod van sógor? — Nekem? Van annyi* hogy... más embert már ennyivel régen eltemettek volna... — No, de mégis! Vészes vér- szegénység? — Nahát ez mégsem olyan vészes, még tán az a jó. A feleségemnek meg magas a vérnyomása. — Az enyém is alacsony, az asszonyé magas... hát így állunk, sógor. — Mindkettővel lehet élni, csak okosan. Különben pedig az elnökünknek is alacsony a vérnyomása, és éppen a minap Gerő Sándor illusztrációja. — Hiszen... De hiszen akkor — révedezik Bogdán és a gépet szórakozottan forgatja. Valahova messze néz. — Akkor nem muszáj nekem örökkön hajnalban kelni, amíg már csak élek... Köszönöm, sógor! — s már indul is. — Dehát hová mégy? — csudál'kozik amaz. — Hogy hová? Megyek, evvel a kávéfőzővel köszöntőm az elnököt! Neki is alacsony a vérnyomása, nekem is, kvittek vagyunk! Szerbusz! — És elmegy. Mimák néz utána, néz, aztán kiált az állító gyerekekhez: — Vigyáz, te! — s négy golyót egymás után dob ki. A babák csörömpölnek, s az utolsó dobás után lekucorog és bámul a golyó után. Soltész Albert vázlatkönyvéből. Megkezdődtek a KPVDSZ kulturális napok a megyében Az utóbbi esztendőkben már mind rendszeresebbé válik a KPVDSZ kulturális napok ez idő tájban történő megrendezése. Lényegileg ez a bevezetője — a kereskedelmi, vendéglátóipari és pénzintézeti dolgozók kulturális évadjának. Nincsenek különleges ünnepi rendezvények, szerény keretek között kezdődik meg a szak- szervezeti politikai oktatás, a Belkereskedelmi Szabadegyetem és akadémia előadássorozatai, a színjátszó- és tánccsoportok, ének- és zenekarok fellépései, s még szervezettebbé és élénkebbé válik a klubok élete. A megyénk közel 8 ezer KPVDSZ szakszervezeti tagja tevékeny részt vevője és fejlesztője a kulturális életnek. Nyíregyházán az elsők között jöttek össze a tél elején az első szabadegyetemi előadás meghallgatására. „A népgazdaságpolitika és kereskedelempolitika” című előadást dr. Polgár Sándor a Közgazdaságtudományi Egyetem adjunktusa tartotta meg a TIT Bessenyei klubjában; Még 7 előadás lesz — budapesti előadók meghívásával — és a főleg rajta részt vevők közül kerülnek ki a vidéki belkereskedelmi és földművesszövetkezeti akadémiák előadói, akik egyben TIT-tagok is. Az akadémiai előadások a belkereskedelemben és a pénzintézeteknél dolgozó közgazdászok továbbképzését szolgálják. Igen nagy szükség van erre megyénkben is. Az iskolai oktatásban részt vevőknek sem árt az előadás- sorozatokon való megjelenés, mert hozzásegíti őket a sikeresebb iskolai vizsgákhoz, s ezért a nyíregyházi közgazdasági to. vábbképző előadássorozaton kívül még legalább 25—30 nagyobb községben indul hasonló, az állami kereskedelem, az fmsz-i pénzintézeti szerveknél harminc—ötven hallgatóval. A kulturális napok október végén fejeződnek be megyénkben. Varga Gyula TIT közgazdasági szakosztály Új könyv: Dieter Moll: Egy ifjúság regénye A neves író ebben a könyvében a német ifjúság tragikus sorsát mutatja be a második világháború idején. A regény főhőse Werner Holt. Apja haladógondolkodású professzor, a háború ellensége. Inkább vállalja az üldöztetést, minthogy a fasiszta hadigépezetnek dolgozzon. Anyja idegbeteg, különváltan él férjétől. Wemernek nem sok kapcsolata van szüleivel. Az iskola és a hitlerjugend neveli. Alapjában véve humánus gondolkodású, jószándékú fiatal, akinek szemünk láttára deformálódnak jó ösztönei. Fel, feltörő kételyei nem elegendők ahhoz, hogy legyőzzék neveltetésének erőit. A háború vége, a teljes pusztulás szükséges ahhoz, hogy végképpen felébressze, állásfoglalásra bírja. A regény többi alakjai jellegzetes figurái a fasiszta Németország embereinek. Wolzow a háborút éltető porosz tiszti család sarja, Ziesche a mindenre esküvő, mindenre magyarázatot találó légvédelmi segédszolgálatos, Zieschéné, az SS tömeggyilkosnak élnivájgyó felesége. A regény, eleitől végéig lenyűgöző, érdekes, fordulatos olvasmány. Gördülékeny stílusa mindenki számára élvezetessé teszi olvasását. T. J. Az öreg Galilei — Történelmi miniatűr A széket a keskeny ablak- hoz húzta, és kinézett. Ezen a napsugárban úszó téren át vonszolta aggodalomtól, sőt félelemtől elnehezülten aggastyán testét ide, a rettegett kolostorba. Hány hete is annak? Négy? Öt? Már régen nem számolja. Vitakozott. Igaz, a lényegről alig esett szó, mármint arról, hogy Ptole- maiosnak vagy Copernicusnak van-e igaza? Nem, az atyák nem is ezt firtatták, csak azt: összeegyeztethető-e a csillag- világról megalkotott ez vagy amaz a kép a hit tanításaival. Öt pedig az foglalkoztatja, hogy milyen a világ? Hosszú heteken át győzködték egymást, ő meg az atyák. Tíz bíboros ült vele szemben, s kérdezett szakadatlanul, s minden kérdés egy-egy döfésre kész tőr volt, amely életét szegheti, ha nem vigyáz. De az mégiscsak jóindulat lehet, hogy most kezébe adták az eddig elhangzottakról készült jegyzőkönyveket: legyen mégegyszer módja visszavonni, amit helytelennek ismert fel szavaiban. Átfutott pillantása a jegyzőkönyvlapok tömör sorain, s kiragadott közülük néhányat, amiket különösen fontosaknak érzett: Bíboros: Tudod-e, hogy az egyház elítélte és eretneknek bélyegezte a copernicusi tanítást? Galilei: Tudom, atyám. Bíboros: És mégis hangot adtál neki művedben. Az eretnek, sátáni tannak adtál hangot. Galilei: Hogy akiben él az igaz hit, tudja, mit kell elvetnie. Bíboros: A sátáni tanokat nem cáfolni kell, hanem megsemmisíteni, Galileo Galilei! Nem válaszolt. Jobb is volt más mederbe terelni a kihallgatást, mert ha elmélyülnek ebben a kérdésben, ráolvashatják, hogy könyvében vita zajlik ugyan, de a vitából Copernicus álláspontja kerül ki megerősödve. Szeme más helyen állapodott meg: Bíboros: Ha azt vallód, hogy nem a Nap forog a Föld körül, ezzel azt állítod, hogy a szentírás nem tartalmazza az igazságot. Galilei: A szentírás ismereteim szerint nem tartalmaz csillagászati elméleteket, atyám. Bíboros: Vigyázz fiam, meggondolatlanul beszélsz. A szentírás sokminden részletet nem tartalmaz, de benne vagyon a teljes igazság. Szeme előtt elvonult a tíz arc, egyik hájas, másik csontosán szikár, némelyik gőgösen fölényes, ismét másik kenetesen érdeklődő, tíz különböző arc és jellem, amelyeket a jegyzőkönyv mind csak egyetlen szóval jelez: Bíboros, mintha a tíz száj egyazon agynak szóvivője lenne. Tíz kérdező, faggató, s egyetlen felelő! Tíz, aki tudja, mit akar, s egy, aki csak azt akarja, hogy valamit tudjon! Egyenlőtlen küzdelem volt. Az utolsó kihallgatáson mégis győzött, rávette az atyákat, hogy behozhassa távcsövét, s megmutathassa nekik, lássák saját szemükkel, amit neki elhinni nem akarnak: hogy a Holdon hegyek és völgyek váltakoznak, akár itt a Földön, hogy a Jupiter körül holdak keringenek. Ha ezt meglátják, Copernicus igazát látják meg! Becsukta a jegyzőkönyveket, mosolygott. Most ott pihen az annyira szeretett, drága sárgarézcső, két végében az üvegszemmel, a terem hűvös csendjében, várva az éj leszálltát, amikor is megmutathatja benne a bíborosnak, amit a biblia betűi eltakarnak előlük. S akkor, ha nem is fogadják el még az igazságát, utat kell, hogy engedjenek a további kutatásnak. A dominikánus megérintette vállát és intett, hogy kövesse. Fiatalos léptekkel követte őrét az aggastyán a terembe. Az atyák már elfoglalták helyüket, előttük hevert az asztalterítőn a távcső. Szokás és illem szerint keresztet vetett és ő is elfoglalta megszokott székét az atyákkal szemben. És a bíboros — a tíz közül az egyik — megszólalt: — A Szent Hivatal régebbi érdemeid és jámborságod jutalmául engedett kérésednek, Galileo Galilei, s hajlandó betekinteni abba az eszközbe, amelyet te távcsőnek nevezel. Várja, hogy megmutasd a Hold hegyeit és völgyeit, a Jupiter holdjait. Figyelmeztetlek azonban, hogy a Szent Hivatal úgy ítéli meg a dolgot: ha állításaidat bebizonyítod, ez csak a Holdra és a Jupiterre ismertetik el, de nem a belőle levont hamis és eretnek következtetés a Föld forgására vonatkozóan. — Tudomásul vettem, atyám — mondta nyugodt hangon Galilei. Felállt, kezébe vette szeretett távcsövét és belenézett. Kissé igazított rajta, hogy beállítása éles és tőkéié les legyen, lencséit megtörölte, hogy a legkisebb porszem se tapadjon rájuk, s odanyújtotta az atyáknak. — Kérlek, tiszteletreméltó atyák, tekintsetek bele, győződjetek meg róla itt, a jól ismert szobában, hogy felnagyítva, de pontosan láttok rajta mindent. A bíborosok kézről kézre adva, egymás után belenéztek a távcsőbe. Volt, aki a terem túlsó falán függő feszület faragásait figyelte hosszan, s meglepetve állapította meg, hogy élesebben látja jól ismert apró ráncait és repedéseit, mintha közvetlen közelről nézné. Volt, aki a fal meszelésének egyenlőtlenségeiről állapította meg ugyanezt, egy harmadik az ablakon fedezett fel vele légypiszkot, amit eddig észre sem vett. Aztán felálltak. De mielőtt elhagyták volna a termet, a bíboros — a tíz közül az egyik — megszólalt: — Még valamit, fiam. Meggyőződtünk róla, hogy távcsöved felnagyítva, de híven mutatja a valóságot, úgy, ahogy mondtad. De magad is jól tudod, egyesek szerint boszorkányság hírében is állsz. Ezért hát úgy határoztunk, hogy ettől a pillanattól kezdve egészen addig, amíg az általad mondottakról, vagy azok ellenkezőjéről nem győződtünk meg, ai atyákon kívül senki keze nem érintheti távcsövedet, a te keA vár
