Kelet-Magyarország, 1964. október (24. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-03 / 232. szám
XXI, ÉVFOLYAM, zsz. szám ÄRA: 50 fillér I 64. OKTÓBER 3. SZOMBAT Magyar—csehszlovák barátsági nagygyűlés a Sportcsarnokban Kádár János és Antonin Novotny elvtárs mondott beszédet A Magyar Szocialista Munkáspárt Budapesti Bizottsága es a Hazafias Népfront Budapesti Bizottsága pénteken dél* után magyar—csehszlovák barátsági nagygyűlést rendezett a Sportcsarnokban. A magyar es csehszlovák nemzeti színű zászlókkal, vörös lobogókkal díszített nézőtéren és a díszemelvény előtt elhelyezett széksorokban több ezren foglaltak helyet. A gyűlés részvevői között ott voltak a budapesti gyárak, üzemek, hivatalok, vállalatok és intézmények küldöttei, a termelő munkában kitűnt dolgozók, a társadalmi és tömegszervezetek aktivistái, a főváros minden rétegének képviselői. A díszemelvény és a lelátók fölött magyar és csehszlovák nyelvű feliratok éltették a két nép megbonthatatlan barátságát. Néhány perccel négy óra után a megjelentek lelkes, ütemes tapsa, ünneplése közben foglalta el helyét az emelvényen a nagygyűlés elnöksége. Az elnökségben foglaltak helyet csehszlovák vendégeink, elükön Antonin Novotnyval, Csehszlovákia Kommunista Kádár János elv társ: Pártja Központi Bizottságának első titkárával, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökével. Ugyancsak az elnökségben foglalt helyet Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a kormány elnöke, Apró Antal, Fehér Bajos, Fock Jenő. Kállai Gyula, Nemes Dezső, Rónai Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, dr. Ajtai Miklós, Brutyó János, Czinege Lajos, Cseterki Lajos, llku Pál, Nyers Rezső, a Politikai Bizottság póttagjai, dr. Korom Mihály, Németh Károly, Szurdi István, a Központi Bizottság titkárai, Pap János, a kormány elnök- helyettese, továbbá politikai, társadalmi és kulturális életünk, valamint a dolgozók képviselői. Részt vett a nagygyűlésen Antonin Novotny felesége, Bozena Novotna, Dobi Istvánná és Kádár Jánosné. A csehszlovák és a magyarHimnusz hangjai után Szépvölgyi Zoltán, a Budapesti Pártbizottság titkára nyitotta meg a nagygyűlést, majd nagy taps közben Kádár János emelkedett szólásra. Pártjaink között felhőtlen a barátság Kádár János bevezetőben az MSZMP Központi Bizottsága, a kormány nevében és a maga részéröl köszöntötte a gyűlés elnökségét, minden részvevőjét. — Az önök személyében üdvözlöm Budapest, az ország dolgozó népét — mondotta, majd így folytatta: — E napokban méltán áll közéletünk ügyeimének középpontjában a szomszédos Csehszlovák Szocialista Köztársaság hazánkban tartózkodó legmagasabb szintű párt- és kormányküldöttségének látogatása. A látogatás eseményei közül kiemelkedő jelentőségű a barátságunknak szentelt mai nagygyűlés. Engedjék meg, hogy ezen a bensőséges találkozón önökkel együtt én is \agy érték számunkra A Magyar Szocialista Munkáspárt és kormányunk külpo- :tikai céljai és törekvései, ugyanígy a nemzetközi kommunista mozgalomban elfog- alt álláspontunk jól ismert ’gész népünk, de mondhatjuk i nemzetközi közvélemény előtt ,s. Talán javunkra írják, hogy mi a politika nagy kérdéseiben nem szeretjük a bizonytalanságot és homályt, ezért álláspontunk világos, és mentes minden kétértelműségtől. Mindenki tudja, hogy mi impe- rialistaellenesek, a gyarmati rendszer minden formájának ellenségei vagyunk, szilárdan és ingadozás nélkül a Szovjetunió, a Varsói Szerződés, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa mellett állunk és minden cselekedetünkkel a szocializmus, a haladás, a béke összes erőinek egységét és összefogását kívánjuk szolgánk köszöntsem a nemzetközi kommunista mozgalom kiváló személyiségét, közeli, igaz barátunkat, Antonin Novotny elvtársat, és vele együtt valamennyi kedves csehszlovák vendégünket. Mint az mindenki számára nyilvánvaló, az utóbbi időben növekedett hazánk, a Magyar Népköztársaság külpolitikai aktivitása. Ez természetes is egyrészt azért, mert hála népünk eredményes harcának és munkájának, növekedett az ország nemzetközi tekintélye, bővültek kapcsolataink, másrészt azért, mert becsületbeli kötelességünk, hogy erőnkből telhetőén kivegyük részünket a béke megőrzéséért, a szocializmusért és a haladásért nemzetközi síkon folyó küzdelemből. a csehszlovák barátság A szocializmus eszméjétől áthatott magyar népet forró békevágy és mély internacionalista érzések töltik el. Ezért várta oly bensőségesen és fogadta oly testvéri érzésekkel programjának minden állomásán Novotny elvtársat, csehszlovák barátainkat. Ebben kifejezésre jut az a mély meggyőződés, hogy a csehszlovák párt- és kormányküldöttség jelenlegi magyarországi látogatása jól szolgálja a magyar- csehszlovák barátság és együttműködés továbbfejlesztését, ugyanakkor jelentős hozzájárulás a szocialista országok, a nemzetközi kommunista mozgalom, minden haladó és békét védelmező erő ma mindennél fontosabb tömörítéséhez. Mi nagyra becsüljük csehszlovák testvérpártunkat, Csehszlovákia munkásosztályát és népét, amely legyőzve a kizsákmányoló- kat, kivívta a hatalmat, s ma a szocialista társadalmat építi. Nagy érték számunkra barátságuk. Manapság az osztályharc döntő kérdése a kapitalizmus és a szocializmus versenye. E küzdelemben dől el, melyik rendszer biztosítja az emberiségnek a békét, melyik rendszer nyújt többet a dolgozó embernek anyagiakban és kultúrában. Csehszlovák barátaink építő munkájának eredményei jól bizonyítják a szocialista rendszer fölényét. Kádár elvtárs a továbbiakban a csehszlovák ipar fejlődéséről beszélt. Szólt anyagi és kulturális eredményeiről, s hangsúlyozta, hogy mindemellett a szocialista Csehszlovákia legnagyobb vívmánya, hogy megvalósult az ott élő népek, a csehek és a szlovákok, valamint az országban élő többi nemzetiség, közöttük a magyarok egyenjogúsága és összefogása. Csehszlovákia eddigi sikereinek és további eredményeinek kiapadhatatlan forrása népének önfeláldozó munkája, valamint szoros együttműködése a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal. Csehszlovákia Kommunista Pártja minden állásfoglalásának alapja az elvhű viszony a szocialista világrendszerhez, a nemzetközi kommunista mozgalomhoz, azokhoz a lenini eszmékhez, amelyeknek átgondolt alkalmazása minden országban a szocialista fejlődés biztosítéka. Csehszlovákia munkásosztálya, minden dolgozója joggal lehet büszke a kommunista pártra, amely magasan lobogtatja a marxizmus—leninizmus. a proletár internacionalizmus zászlaját. Ez a magyarázata annak, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja és a Magyar Szocialista Munkáspárt között felhőtlen a, barátság, szoros és fejlődő az együttműködés, a viszony bizalomteli — mondotta, majd tolmácsolta a magyar nép szívből jövő jókívánságait a csehszlovák testvérpártnak, az egész csehszlovák népnek. A szónok ezután így folytatta: Novotny elvtársék is jól emlékeznek azokra az évekre, amikor nálunk földrengés, jeges ár, aszály és ellenforradalmi felkelés követte egymást. Ez persze már elmúlt, rég volt. Népünk a párt vezetésével, a nemzetközi munkás- mozgalom, a Szovjetunió, a szocialista országok, közöttük Csehszlovákia segítségével leküzdötte a hallatlan nehézségeket s ma biztosan halad előre a szocialista társadalom teljes felépítésének útján, a kommunizmus, a korábban nem látott nemzeti felvirágzás nagyszerű távlatai felé. Fejlődik, bővül együttműködésünk A csehszlovák párt- és kormányküldöttség legutóbbi, 1961 februári látogatása óta eltelt évek alatt is jelentékenyen fejlődött iparunk, mezőgazdaságunk, népünk kultúrája, közoktatásunk. De az elmúlt évek fejlődésének legfontosabb eseménye a mezőgazdaság sikeresen végbement szocialista átszervezése volt. Ez olyan nagy, forradalmi siker, amely- lyel népünk, leküzdve a kitérőket és behozva az idő- és tempóveszteségeket, felzárkózott az élen haladók sorába. A népek történelmi útja általában rögös, vérrel-könnyel öntözött; ilyen volt a magyar nép útja is. Egyetlen emberöltő alatt az első világháború, a 19-es ellenforradalom, huszonötéves fasiszta terror, a második világháború, majd amikor ez már igazán elmaradhatott volna, a személyi kultusz és egy ellenforradalmi felkelés gyötörte népünket. Ma a világon körülbelül százhúsz állam, közöttük több mint ötven újonnan felszabadult, az önálló fejlődés útjára lépett nép van. Nem kérkedünk, de büszkék vagyunk arra, hogy a magyar nép minden akadályt leküzdve ma már az új, a szocialista világ- rendszert alkotó 14 ország népei sorában, az emberi haladás élvonalában jár. aiIItTi V ci magyar történelem legjobbjainak álma volt századokon át, most megvalósul; ez az egység a társadalom valamennyi dolgozó osztályának szövetsége a szocialista társadalom teljes felépítésére. E célkitűzésben találkozik és egybeesik az egyéni és a közösségi érdek. Ma népünk nincs megosztva, minden erejét és tehetségét a szocialista építés szolgálatába állíthatja. Ennek meg Is vannak az eredményei. Második ötéves tervünk megvalósítása sikeresen folyik. 1964 első nyolc hónapjában iparunk termelése 9 százalékkal haladta meg a múlt évit. A múlt ősszel T4 százalékkal növeltük a kenyérgabona vetésterületéi Ennek és a jó munkának köszönhető, hogy az idei aratás biztosítja az ország kenyérszükségletét az újig. Szocialista iparunk, a termelőszövetkezetek fejlődnek, jelentős eredményeink vannak a tudományos élet. a közoktatás, a kultúra területén. Amikor arról szólunk, hogy hazánkban a szocialista építés évről évre új sikereket ér el és népgazdaságunk, a kultúra, az életszínvonal bármely korábbi állapothoz mérve nagyszerű fejlődést mutat, hozzá kell tennünk, hogy az elért eredmény a növekvő igényekhez mérten nem kielégítő. Évente több mint 40 milliárd forintot fordítunk beruházásokra, s ehhez képest a munka termelékenységének növekedése, az önköltség csökkentésének üteme nem kielégítő. A most készülő 1965-ös, s a készülő új ötéves tervet, de az év hátralevő hónapjait is arra kell felhasználni, hogy növekedjék a munka termelékenysége, hatékonysága, szilárduljon a munkafegyelem, s ezzel javuljanak az eredmények. Csak így lehet az e.ért eredményekre támaszkodva uj sike rekért küzdeni. Magyarország népgazdasági eredményeiben, s általános fejlődésében jelentős szerepe volt es van a Szovjetuniónak és a többi szocialista országnak. Nehéz időkben önzetlen segítséget nyújtottak, most pedig fejlődik és bővül együttműködésünk. Ezenbelül Csehszlovákia igen fontos partnerünk. Növekszik áruforgalmunk, mind több területen indult meg a magasabb fokú, errviitt- működés. Csehszlovákia a magyar külkereskedelmi forgatómban a második helyen áll. Az országainkban folyó szocialista építés szempontjából kölcsönösen előnyös, és népeink javára szolgáló együttműködést csehszlovák barátainkkal együtt a továbbiakban még tovább szándékozunk növelni és bővíteni. Ezt kívánjuk nemcsak az egyszerű áruforgalom, hanem terveink egyeztetése, a termelési egvütt- működés, és a kölcsönös beruházások terén is. Mj a magyar népgazdasáe fejlesztésének tervezésénél építünk a szocialista országok hasznos és szerintünk törvényszerűen fokozódó gazdasági együttműködésére mind a kétoldalú, mind a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa keretében megvalósuló sokoldalú kapcsolatokban. Ugyanazok az imperialisták és propagandisták, akiu a népek elnyomása, a dolgozók fokozott kizsákmányolása céljából létrehozták és erősítik a maguk „közös piac’’-át és hasonló országhatárokon átnyúló gazdasági szervezeteiket, álszent módon egyenlőtlen helyzetről és gazdasági függésről fecsegve támadják a Magyar Népköztársaságot a Szovjetunióhoz és más szocialista országhoz fűződő gazdasági kapcsolatai. valamint KGST tagsága miatt. Külpolitikánk is a szocializmus építését szolgálja Az országok között kialakult gazdasági kapcsolatok természetesen mindenkor bizonyos kölcsönös egymásra utaltságot is jelentenek. A lényeget tekintve azonban arról van szó, hogy Magyarország, , Szovjetunió. Csehszlovákia és a többi szocialista ország kétoldalú és a KGST keretében megvalósult sokoldalú gazdasági együttműködése az önkéntesség, a függetlenség és » szu- verénitás tiszteletben tartásán, a kölcsönös előnyökön és az elvtársi segítség elvén alapul. A szocialista országok, általában bármely ország szuverenitását az imperialista hatalmaktól. s nem mástól kell óvni és védelmezni, mert • monopoltőkések azok. akik mindenkor és minden eszközzel befolyási övezetük, hatalmi szférájuk kiterjesztésére törekszenek. Mi a KGST keretében, s azon kívül, a Szovjetunióhoz és a többi szocialista országhoz fűződő gaz(Folytatá« a 2. oldalon.) VILÁG .PROLETÁRJAI. EGVESÖLJETEX I