Kelet-Magyarország, 1964. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)

1964-09-27 / 227. szám

Csehszlovák kulturális érdekességek

PÁVEL KOHOUT ÉS VERNE

Szabó Pál:

A benső ember

1952 januárjában mutatták be először a prágai S. K. Neumann Színházban Verne Gyula „Utazás a világ körül” c. regényének színpadi változatát. Az átdolgozás Pavel Kohout cseh költő és drámaíró munkája. További húsz csehszlovák színház vette át és tűzte műsorra Verne Gyula világhírű regényének e színpadi változatát.

Az átdolgozás azóta meghódította a külföldi színpadokat is — legelőször Berlint. Az idei nyár folyamán tv-filmként sugározta a darabot a müncheni televízió. Majd vendégrendezésre hívták meg az átdolgozás kezdeményezőjét és első rendezőjét Václav Lohniskyt Belgiumba.

Beckett, Frans Kaffka és Brecht a prágai „Színház a Korláton“ műsorán

Két egymástól független együttes működik a csehszlovák főváros népszerű színházának a „Színház a Korláton” színpadán, egy pantomim és egy prózai együttes.

A jól ismert pantomim együttes Ladislav Fialkával az élén — az elmúlt színházi évadban fejezte be a szovjetuniói és skandináviai vendégjátékát — augusztustól október közepéig pedig az USA-ban, Kanadában, Mexikóban és Latin-Ame- rika országaiban vendégszerepei., Ezután tíz napot Londonban tölt, ahol filmet forgat az ottani tv részére. Ezt követően ismét megjelenik törzsszínpadán, hogy februárban megint, ezúttal harmadszor gyönyörködtethesse a Német Szövetségi Köztársaság közönségét.

A „Színház a Korláton” prózai együttese nagy gonddal készítette elő két őszi bemutatóját Samuel Beckett: „Várakozás Godotra”, valamint „A lecke” kerül a közönség elé. Az együttes Kaffka :„Per”-ét is bemutatja. Célul tűzte ki, hogy megszabadítja Kaffka művét a hagyományos misztikus-metafizikai tolmácsolási felfogástól.

Egyéves a prágai „Irodalmi Borozó“

Csupán egy év telt el azóta, hogy megalapították a prágai „Irodalmi Borozót” a VIOLÁ-t s máris oszthatatlan tartozékává vált a prágai kultúréletnek. Itt vitatkozik irodalmi. kérdésekről kötetlen formában az irodalmi érdeklődésű fiatalság. Itt születnek meg első kísérletei a költészet sajátos tolmácsolási módjának. Szívesen látogatnak el ide a külföldi vendégek is.

Az eddig megtartott előadások száma meghaladja a 350-et.

A „Kié a jazz” című műsor száz előadást ért meg. A Ginsberg amerikai költő művének szentelt műsor már ötvenszer került a közönség elé. Vladimir Hólan mai cseh költő „Egy éj Hamlettel” című műsora, ugyanúgy mint L. Ferlinghetti „San Franciscoból startolok”. Frantisek Hrubin „Szárnykürtnek írott románca”, avagy a szovjet Voznyeszenszkij „Ellenvilága” — szerzői és rendezői felfedezésének tekinthető.

Az új évadban a világirodalom költői közül G. Cors, I. Babel, A. Ahmatova, a hazaiak közül pedig Frantisek Halas, Vladislav Vancura és Miroslav Holub hangzik majd el ezen különleges „Irodalmi borozó” pódiumán.

Érdekes, szép könyv a csehszlovák fővárosról

Az Orbis kiadóvállalatnál jelent meg „Az 19ö4 Prágájának Könyve”, úgy tárja elénk a csehszlovák fővárost, ahogyan azt Hja Erenburg ecsetelte igen találóan: Itt minden ellentétben áll egymással — írja — és mégis, mindenütt a legtökéletesebb összhang észlelhető, különböző korok változatos épületei fonódnak itt egymásba. Prága — a megtestesített szélrózsa — leheletével érintette a francia gót stílust, de megtalálható itt a római reneszánsz Is, mégis új lett itt mindennek — igazi hamisítatlan cseh arculata; A képzőművészetnek szentelt kép az 1964-es Prágából írott könyvek. Megtalálni benne a prágai várban feltárt értékes képek, szinte detektív- regénybe illő történetét. Betekintést nyújt a Nemzeti Képtár gyűjteményeibe, s elvezet a ma élő képzőművész generáció műtermeibe is. Áttekintést nyújt mindazokról a művészekről, akik bármi módon is ábrázolták Prágát. A szobrászatnak szentelt részében elkalauzol bennünket Péter Pariér műhelyén keresztül minden, a mai Prágát díszítő szoborhoz, foglalkozik a gótikus Prága, a

XVI. század, valamint napjaink közhasznú művészetével. Számos példával bizonyítja, mily jól, örökítették meg Prágát úgy a hazai, mint a külföldi postabélyegeken. A mű architektó- nikus része nemcsak a prágai barokkal ismertet meg bennünket, de közli velünk a prágai műemlékek jövőjét is.

A könyv 400 különböző korban élt művész munkáját tartja számon, továbbá említést tesz a mai Prágában élő 2500 képzőművész munkájáról is.

Valamennyien, akik bármiképpen is hozzájárultak Prága mai arculatának kialakításához, benne szerepelnek a könyvben. Találkozunk Picas- soval a gótikus mesterek mellett,' Jan Zrzavy szomszédjában ott találjuk Rousseau vámőrt, a modern építészet Dién- zenhoffer mellett foglalt helyet.

Dr. Emanuel Poche állította össze ezt a kiváló könyvet, sok kitűnő tudóssal, művésszel, és fényképésszel együttműködve.

Nagyszerű idegenvezető ez a mű, nemcsak jó áttekintéssel, de szórakoztatással is szolgál olvasójának.

Növekszik a tudományos irodalom iránti érdeklődés

Prága 115 népkönyvtárában 1 és fél millió kötet áll a dolgozók rendelkezésére (a városnak több mint 1 000 000 lakosa van). Ez a könyvmennyiség évente kb. 100 000 kötettel gyarapodik.

Az idei évadban 114 574 olvasó vette rendszeresen igénybe a könyvtárakat — ez csaknem 6000-rel több mint az elmúlt esztendőben. Az olvasók az első fél év folyamán kb 2 és fél millió könyvet kölcsönöztek ki, tehát 70 000-rel többet, mint az elmúlt évben ugyanennyi idő alatt.

Slavoj Banset

kerámikus

műhelyéből

Slavoj Banset a csehszlovák kerámikus művészek élenjáró gárdájához tartozik. A művészi kerámia 22. nemzetközi versenypályázatán — az idén az olaszországi Faenzában tartották — 300 versenyző közül ő nyerte meg az I. díjat, ezenkívül aranyéremmel jutalmazták vázáit és dísztárgyait.

K

áplár András még javakorában van, túl már a harmincon, de, még jóval innen a' negyvenen. Megy az Utcán, kezében görbebot, szeme erre-arra jár, mintha azt vizsgálná, hogy mi változott meg az udvarokon, kerteken tegnap óta. Na lám. Bit- tóéknál nagymosás lehetett, mert szárítókötélen töméntelen ruha leng, lobog fától-fáig az udvaron. Kis Gáspár most sem egyengette el a gödrüket az utcán, úgy maradt, ahogyan a vontató felvágta a múltkori esőben... igen, ezt az embert be kell hívatni .a Tanácshoz. Botját a levegőbe csapja, által akar menni a túlsó oldalra, mert a kisvendéglő előtt egy szekér áll két lóval, de nincs levetve az istráng.

Valahányszor, ha valami hanyagságot vagy mulasztást talál a faluban, nagyobbat dob* ban a szíve. Különösen mostanában, mert elég izgalmas napjai vannak. Kútfúrókat várnak, az első artézi kutat hozzák a kis falunak és az most a nagy kérdés, hogy hová is fúrják a kutat? Majd ő ezt kijelöli..;

Amolyan benső ember. Csak „belül” dolgozik a faluban, raktáros és felvásárló a szövetkezetben, tagja a községi tanácsnak, felügyelőbizottsági tagja a termelőszövetkezetnek, és szőlősgazda;

Egyszóval, van neki gondja, abban hiba nihes.

A gyerekek már visszamentek az iskolába, az asszony kint terített neki a kertben, a szőlőn innenfelől, ahol rózsák is vannak.

— Jönnek ezek a kútfúrók, vagy nem jönnek? — ült ie ezen szókkal az asszony a kerti asztal mellé, amikor a rakottpalacsintát férje elé tette. •

— Tá&r... jönnek. Az előleget felvették, a szerződést aláírták.

— Azért kérdem, mert... az egész falu azt mondja, hogy lesz is itt artézi kút? Hörbölhe- tünk továbbra is az itatókút- bql...

— Ne féljen a falu, amíg engem lát, mondja Káplár András. Kicsit gondolkozik, aztán mondja tovább: — Te csak arra ügyelj, hogy legyék kéznél óros, terítő, szalonna, kenyér, meg poharak, mert... itt lesz az artézi kút, ni — s fejével a szőlők fölött az utca felé int.

— Hol?

— Hol? Hát itt, ni. Mi előttünk. A. sarkon. — Villáján jó fél túróspalacsinta, s vele egyet kavarint, s befalja. így néz az ' asszonyra.

Az asszony, Hajdú Sári csak néz. Ő is, mint az ura, együtt nőttek embemyi emberré a faluval. Hiszen Kökényes, negyvenöt előtt egy több ezer holdas • birtoknak volt a birkatenyésztő központja, három nagy hodállyal, juhászházakkal, cselédistállókkal, s közelebb-tá- volabb vagy három mély kút- tal. A férje farágóbéresnek a fia, ő valamivel több: a magtáros és éjjeliőrnek a lánya... és most artézi kút... meg... a néhány lézengő juhász helyett négyszáz lélekből van a környezet!

— Ó, kedves... — mondjä meghatódva és mást mit tehetne? Minthogy a férje kezére teszi a kezét. Ott, ahol most a tizenhét hektó bor termett, a cselédházak tyúkketrecei álltak, s ahol a ház van... igen, minduntalán felvillan a lélekben a múlt.

Egy férfikalap bukkan fel a szőlősarkon túl. Aztán bicikli csörren, utcaajtó nyílik, fiatalabb ember jön, Serfőző János, brigádvezető.

— Jónapot kívánok!

— Szerbusz! Mi szél hozott erre? Ülj le, na — s odább húzódik a lócán.

— Csak úgy... jöttem.;: — Leül s nagyot fú inkább, mint sóhajt.

— Ahá! A kútfúrás... gondolja, de tán inkább tudja, Káplár András a szemével a feleségének int. Ami azt jelenti, hogy hozzál csak egy órossal.

Az asszony szó nélkül megy. Serfőző rágyújt,! s utána erre- arra nyújtogatja a nyakát:-- Nem jöttek még? kérdezi. '

— Kik?

— Hát a kútfúrók.

— Szóval téged is nagyon érdekel?

— Hát persze. Mert az úgy van András bátyám, hogy,.! mégis csak ott lenne az a kút jó helyt, mielőttünk. Onnan erre is vezet az utca, aztán, ha négy, vagy öt házzal feljebb megyünk, szinte központban van, hát nem igaz? — Kezével mutogatta az irányt, de a kéz most megáll az asztalon, mintha rajzolna.

— Jó, jó, majd . meglátjuk, de most vedd fel csak. Kóstold meg — s teleönti poharát. Koccintanak.

Serfőző felhajtja a bort, utána kissé derűsebben néz belé a délutánba, s kezdené megint a saját házuk előtti bizonygatását, amikor most nem kalap, hanem egy hajadonfej bukkant által a szőlők felett. Ö is biciklivel jött: az állami gazdaságban dolgozik, fejősjuhász.

— Aha! — gondolja megint a benső ember, vagyis Káplár András, mit is akarhat? A kutat. Ez is a kutat! Baj lesz itten, ha ő nem áll erősen a talpán... S szeme megint a feleségének int. Ami azt jelenti, hogy bort, poharat. Mert a bor jó. A bor nagyon jó. A bor, árkokat temet bé, haragosokat békít ki, *sírt ás, de lakodalmakat is csinál, ó, a bor annyi mindenre jó. Miért ne lenne arra is jó, hogy kijelölje, hova is fúrják azt a kutat?

Igenám, de..: ha Káplár András bort iszik, nem tehet róla, de mindég balra, vagyis az igazság felé iszik, és mennél többet, annál inkább közelebb ama... „végső igazsághoz”. Most is az történt. Amikor már lehettek úgy hatan, vagy heten, és mindenki próbálta megmagyarázni a maga igazát, felállt, s valameddig szótlanul forgatta erre, arra a poharát. Csend lett.

— Egyszóval, — mondja — az iskola előtt lesz az artézi kút, a gyerekeknek is jó, meg úgy is illik. Az emberek meghökkennek. S csak pislognak.

— Hiszen az... kint van a műút mellett és..; ott vágjanak a kölykök pocsolyát?

— Tényleg, a pocsolya... meg a műút... gondolkozik Káplár András és szinte hallja, hogy a gyermekek lármája közt szelíden, vígan, ragyogóan ömlik le az árokba a víz.

— Községfejlesztési adóból gyűlt a kút ára össze, legyen csak ott, a falu legközepén — zengi egy ember, Csiklód Sándor érthetően. Hiszen az ő háza van pontosan a falu legkö- zepén.

— Ami ma közepe, holnap már széle lesz — emeli fel más ember a hangját.

— Igaz! Már -is kezd a falu amarra, keletre nyúlni..;

— Jobb is, mert hamarabb feljön a nap! — kiáltja valaki.

Káplár András röviden szeretné végre tisztázni a helyzetet.

— A tanácselnök háza előtt legyen — mondja ki megfellebbezhetetlenül.

— Na de miért? — kérdezik szinte mindannyian.

— Azért, mert... valahol csak lennie kell, és a tanácselnök Se rossz ember éppen, megaztán...

E

gyszer, nem- is olyan régen, élt köztünk egy ember, kinek nem volt neve. A nevét már nem tudtuk, elfelejtettük, és csak így hívtuk:* a Harmonikás.

A Harmonikás, ha tavasz volt, és sütött a nap, az utcasarkon állt, harmonikázott, gyerekekre mosolygott, és régi katonadalokat énekelt.

A régi katonadalok a férfiakban, akik régen katonák voltak, emlékeket ébresztettek, a Harmonikáshoz mentek, és pénzt dobtak a kalapjába;

A pénzén a Harmonikás ennivalót vásárolt, lakbért fizetett, és cukrot vett a gyerekeknek.

A Harmonikással nagyon sokáig nem történt semmi különös. De egyszer, hirtelen, ott az utcasarkon, abbahagyta a katonadalokat, földről a kalapját a fejéfe tette, és elhallgatott. Egy férfi ment előtte, egy férfi, aki húsz év után az első ismerős;

Amikor a férfi meglátta a Hax-monikást, a feleségére nézett, kivel karonfogva ment, és azt mondta:

— Menjünk a gyerekbolthoz. A babakelengyéket akarom nézni.

— Tudtam — mondta az asz- szony, aki a kilencedik hónapban volt —, tudtam, hogy megint a babakelengyéket akarod.

A Harmonikás hallotta a szavakat, letette a kalapját, és megint énekelni kezdte a régi

katonadalokat.

A férfiban a régi katonada- tok emlékeket ébresztettek, visszament a harmonikáshoz, és egy tízforintost tett a kalapjába.

A Harmonikás ekkor a férfira nézett, és a nevét mondta. A férfi nem nézett a HarmoH. Barta Lajos:

A HARMONIKAS

nikásra, nem felelt, pénztárcáját a zsebébe tette, és visszament a feleségéhez.

A Harmonikás ott állt ahol előző nap, ugyanúgy harmonikázott, és ugyanazokat a kato- nadalqkat énekelte.

— Kérem — mondta az asz- szony —, honnan ismeri maga a férjemet?

A Harmonikás abbahagyta az éneket.

— Nem tudom, hogy ki a férje.

— Tegnap — mondta az asz- szony —, tegnap egy tízforintost adott.

A Harmonikás elfordította az arcát.

— Nem, nem ismerem — mondta, és az égre nézett, és énekelni kezdte a régi katonadalokat.

Az asszony lefogta a Harmonikás kezét.

— Kérem — mondta, — beszélni akarok magával.

— Beszéljen — mondta a Harmonikás, de tovább énekelt.

— így? — kérdezte az asz- szony.

A Harmonikás levette a harmonikát, kalapját a földről a fejére tette, és azt mondta:

— Semmi az egész. Együtt voltunk a fronton, egymás mellett feküdtünk, három napig nem ettünk, és akkor én átmentem az élelmezőkhöz kenyérért, és amikor visszajöttem, egy lövedék szétvitte az arcomat.

Az asszony megértett mindent, lehajtotta a fejét, de egyet még kérdezett. Azt kérdezte:

— És a kenyérből a férjem is evett?

— Evett — mondta, és bólintott a Harmonikás, és énekelni kezdte a régi katonadalokat.

Amikor a férfi befejezte a munkát, és hazament, és megcsókolta az asszonyt, az asz- szony elmondta, hogy beszélt a Harmonikással.

A férfi akkor nem nézett az asszonyra, nem evett, felvette a kabátját, és kiment a Harmonikáshoz.

A Harmonikás még az utcasarkon állt, de már csomagolt, számolta a pénzt és tokba tette a harmonikát.

— Ne haragudjon — mondta a férfi.

— Nem haragszom — mpnd- ta a Harmonikás ,és számolta a pénzt.

— Megismertem — mondta a férfi —, azonnal megismertem, de nem akartam, hogy a feleségem tudja. Szülni fog, és nem jó neki.

—r Rendben van — mondta a Harmonikás —, senki sem köteles, hogy megismerjen.

— Te kenyeret hoztál nekem — mondta a férfi —, és én megismertelek.

— Jó, — mondta a Harmonikás —, jó, de most már, ha akarsz elmehetsz.

. — Tartozom neked —mondta a férfi —, tartozom, és segíteni akarok neked.

— Nem kell — mondta a Harmonikás, — egyáltalán nem kell.

A férfi és az asszony magukhoz hívták a Harmonikást, és a kisszobát adták a Harmo- nikásnak. A kisszobát a gyereknek akarták, de a kisszoba a Harmonikás szobája lett, amikor megszületett a gyerek.

A Harmonikás szerette a gyereket, de a férfi és az asz- szony nem engedte a gyerekhez.

De a Harmonikás mindig átlesett a kulcslyukon, és nézte a gyereket. Amikor bevonult, neki, is volt egy gyereke.

Egyszer, este, a Harmonikás már nem birta tovább, kiment a konyhába^ és azt mondta az asszonynak:

— Szeretném megnézni a gyereket.

— Még kicsi — mondta az asszony, és elfordult". Féltette a gyereket.

— Jó mondta a Harmonikás, és megértett mindent, és kiment, és bezárta az ajtót, és mégis bement a gyerekhez.

Csak egy kicsit akarta nézni, de megsimogatta, és felsírt a gyerek.

Az asszony akkor meghallotta a sírást, beszaladt a szobába, és zokogni kezdett.

Amikor a férfi hazajött, és látta, hogy az asszony, sír, mellé ült, és nézte,

— Küld el, mert beteg lesz a gyerek — mondta az asszony, és remegett.

A férfi nem szólt, kiment, és bement a Harmonikáshoz.

A Harmonikás a hátán feküdt, és az ujjait nézte. Játszott. Azt játszotta, itt marad örökre.

A férfi egy kicsit várt, aztán leült a Harmonikás ágyára, és azt mondta:

— Beszédem van veled.

— Beszéljünk — mondta a Harmonikás;

— Jó — mondta a férfi —, akarod, hogy rendes arcod legyen?

— Játszol — mondta a Harmonikás.

— Nem — mondta a férfi —, komolyan beszélek, Három ember kell, aki bőrt ad, és lehet, ha akarod.

A Harmonikás nevetett: ■

— Három ember?...

A férfi másnap, amikor hazajött, azt mondta, megvan, talált három embert;

A Harmonikás akkor megtudta, hogy az egyik ember a férfi maga. Nem keli — mondta, csak azért vállalta, hogy megszabaduljon tőlem. A Harmonikás, amikor megtudta, hogy a második ember a házból egy fiú, azt is visszautasította. Nem kell — mondta, ismerte, csak azért jelentkezett, hogy a lányok előtt hős legyen.

A harmadik embert nem ismerte. Elkérte a címét, és ösz- szecsomagolt. És elment. Nem köszönt, csak elment.

Amikor a. férfi megtudta, hogy a Harmonikás elment, és a harmadik emberhez ment, bement a kisszobába, és zokogni kezdett. Zokogott, mert a harmadik ember nem volt, nem volt harmadik ember, azt csak kitalálta.

— De ha még egyszer választás lesz és ő bukik, de ott marad a kút!..;

— Tényleg — rebegi letérten és leül. Törölgeti a nyakát, homlokát. Egyszerűen beleizzadt már.

Motorzúgás robban belé a hirtelen támadt csendbe. Fék reccsen, nyereg nyekken, két ember jön be. Egyik a tanácselnök, a másik; az ipari osztály előadója a járástól. Az elnök már jöttében lebegteti a papírt:

— Igen? Hát most mégis... az artézi kútról lenne szó... — lép elébe bizonytalanul.

Káplár Andrásban felvillan még egyszer régebbi vágya, ábrándja, hogy itt lenne a ház előtt a kút, de aztán mindent- elborít a víz csobogása, csattogása és a faluját látja, mesz- szebbről, fénylőn, kémények füstölögnek, esti villanyégők égnek és nyárfák nőnek belé az égbe és estébe. Valami nagyot szeretne mondani az embereknek:

— Nem minden prófétának hajlik maga felé a keze, és éppen ezért ‘a kút nem itt lesz, hanem itt ni! Ahol kezdődik a libalegelő. De miért? Azért, mert egy év, vagy tíz év, de törpe vízmű viszi be a vizet minden konyhába, házba, udvarra, aztán meg.,, csinálhatnánk fürdőt. Tíz, vagy tizenkét kádas fürdő elég, nagy, szabad medence, vagy tó, egyrészt az artézi víz, másrészt az Ér vize... ahogyan beszél, új- jai mutatnak a papír ábráin, vonalain.

Az emberek néznek, hallgatnak, aztán szinte egyszerre nyúlnak a pohárért, hát így is jó, persze. Dehát... ha már le kell mondani a házuk előtti artézi kútról, legalább igyanak egy kis jó bort, hát nem igaz?