Kelet-Magyarország, 1964. augusztus (24. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-12 / 188. szám

Események

sorokban

A párizsi vasúti pályaudvarokon megemlékeztek a francia vasutasok húsz év előtti felkelő-sztrájkjának évfordulójáról. Az évforduló: alkalmából a Francia Kommunista Párt, a Szocialista Párt és a szakszervezetek közös ünnepségeken emlékeztek meg a vasutasok kimagasló szerepéről a francia ellenállási mozgalomban.

A pakisztáni hatóságok megtiltották, hogy két hónapig bármiféle tüntetést vagy gyűlést tartsanak az ország területén. Sajtó jelentések szerint a rendelkezésre az adott közvetlen okot, hogy a Pakisztániak tüntetést akartak rendezni az amerikai nagykövetség épülete előtt, tiltakozásul az Egyesült Államok északvietnami agressziója ellen.

VI. Pál pápa kedden Orvieto városba repült. Ez az első eset, amikor a római pápa helikoptert választott közlekedési eszközül,Az angliai Opwood falu környékén (Huntingdon megye) folyó útépítés során az ásógéppel dolgozó munkások 1108 darab ezüstpénzzel megtöltött két cserépkorsót találtak a föld mélyén. A színezüst érméket 1450 táján, VI. Henrik, vagy IV. Edward király uralma idején verték és olyan érintetlen épségben jutottak a napvilágra, mintha most kerültek volna lei a pénzverdéből.

Hétfőn 57 méter magasból lezuhant egy nő az Eiífel-to- rony első emeleti teraszáról — majd feállt és néhány lépést tett, majd összerogyott és kórházba szállítás közben belehalt súlyos fejsérülésébe. A rendőrség szerint a nő azért nem halt meg azonnal, mert egy parkírozó autó tetejébe esett

Augusztus első hat napjában 222 személy költözött át Nyugat-Németországból a Német Demokratikus Köztársaságba;

Észak-Rhodesiában kormányjelentés szerint mintegy két hét óta tartó vallási háború eddig 491 áldozatot követelt; a sebesültek száma pedig 344-re emelkedett;

A virginiai Blackstane közelében lezuhant és elégett egy robbanóanyagot szállító katonai helikopter. A gép súlyos sérüléseket szenvedett négytagú személyzetét kórházba szállították.

Washington, (MTI):

Johnson, az Egyesült Államok elnöke hétfőn aláírta a kongresszus két házának „A délkelet-ázsiai béke fenntartásáról” című közös határozatát. Mint már jelentettük, a határozatot a múlt héten a délkeletázsiai válság tetőpontján fogadta el az amerikai kongresz- szus, hogy a törvényesség látszatát kölcsönözze a vdk ellen elkövetett amerikai agressziős cselekményeknek.

A törvény másik célja az, hogy az elnöknek széles körű felhatalmazást adjon a fegyveres erők felhasználására

— esetleg újabb országok ellen

— még akkor is ha az ilyen eljárás ellentétben van a nemzetközi jog szabályaival és a szuverén államok jogaival.

Johnson a szertartásos aláírás után kijelentette, hogy az új törvény megerősítette az elnök jogait.

Henry Cabot Lodge, az Egyesült Államok volt saigoni nagykövete a hét végén európai körútra indul, hogy Johnson elnök megbízásából „megmagyarázza” az európai szövetséges államók vezetőinek a délkelet-ázsiai agresszióval kapcsolatban képviselt álláspontot.

Lodge a képviselőház külügyi bizottsága előtt a Kínai Népköztársaságot vádolta a vietnami helyzet „kiélezésével”.

Az amerikai kongresszus legutóbbi határozata és az elnöki aláírási aktus újabb fegy- vercsörtetési alkalmat adott az amerikai katonai klikknek. A New York Times keddi számában fél lepedőoldalt tölt be a légierők és a flotta tisztjeinek dicsekvése és a győzelmi jelentések egész sora. így számolnak be a kalóztámadások részt vevői:

Macdonald harmadosztályú kapitány cinikusan kijelenti, hogy hosszú évekig harci feladatok nélkül kellett repülnie a kiképzés során, s most ezek a támadások végre nagy megelégedést okoztak neki.

Daniels százados, az egyik anyahajóhoz tartozó külöhít- mény törzstisztje harciasán közli, hogy repülőgépei és hajói „készek a visszaütésre, üldözőbe veszik és megsemmisítik a kommunista Kína, vagy Észak-Vietnam bármely hajóamerikai ját, illetve repülőgépét, amely nemzetközi vizeken megtámadná az Egyesült Államok fegyveres erőit.” Ez a százados egyébként hozzáfűzi, hogy a 7. flottának nem is kell összeköttetésbe lennie Washingtonnal, ha ilyen akciókat akar végrehajtani.

Ezek a gyújtogató hangú kijelentések igen vészjóslóan hangzanak, s amolyan „zenei aláfestését” adják az amerikai repülőgépek és hadihajók Délkelet- Ázsiában való tüntető átdobásának.

Az amerikai sajtóban Ugyanakkor józan hangok is hallatszanák. Walter Lippmann például arra figyelmeztet a keddi New York Herald Tribune-ben, hogy az Egyesült Államokra nézve katasztrofális következményekkel járna, ha a fegyveres erők belekeverednének Dél- kelet-Azsiában egy nagyobb fajta szárazföldi háborúba. Lippmann rámutat, mennyire illuzórikus az amerikai mindenhatóság hite és így ír: ne arra kérjük az amerikai katonákat, hogy lehetetlen háborúkat folytassanak, hanem inkább politikai rendezésre törekedjünk a harctéri győzelem helyett.

Belgium és az USA megegyezi cl* Kongó leigázáséiban

A felkelők újabb katonai sikereket értek el

Hamburg, (MTI):

Laurent Kabila, a Kongói Nemzeti Felszabadítási Tanács alelnöke interjút adott a nyugatnémet televízióban — jelenti az ADN. Kijelentette, hogy a kongói felszabadítási mogalom célja az áruló Csóm- be-rendszer megsemmisítése után a társadalmi forradalom és egy demokratikus alkotmány megvalósítása.

A tanács alelnöke elmondotta, hogy Csőmbe hadseregében fehér zsoldosok is harcolnak.

Az egyik ilyen zsoldost, akit fogságba ejtettünk, hajlandók vagyunk Albertvilleben a sajtónak bemutatni — jelentette ki, majd hozzáfűzte, tudjuk, hogy Csőmbe nincs egyedül, hanem eszköz mások kezében.

Mintha csak megerősíteni kívánta volna Kabila nyilatkozatát az AFP amerikai hivatalos körökből szerzett értesülésére hivatkozva azt jelenti, hogy az Egyesült Államok és Belgium megegyezett a Leopoldville-i kormánynak nyújtott gazdasági és katonai segély növelésében.

Ami a katonai segítség méreteit illeti, az AP értesülése szerint az Egyesült Államok jelenleg hetente egymillió dollár értékű hadianyagot küld Csombénak.

Magában Leopoldvilleben hétfőn zavargásokra került sor Burundi nagykövetsége előtt, sőt magában a nagy- követség épületében is. A Csombét támogató fiatalok egy

csoportja megtámadta a nagy- követség épületét és feldúlta annak irodáit. Mint ismeretes, Leopoldville a felkelő mozgalom támogatásával vádolja Burundit.

A Lumumba Kongói Ifjúsági Nemzeti Mozgalom hétfőn este kiadott nyilatkozatában erélyesen elítélte a tüntetést.

Ojabb hírek érkeztek a felkelők katonai sikereiről is. A kormányhadsereg szóvivője közölte, hogy az előrenyomuló „lázadó erők” elfoglalták Ki- gulube bányavárost, mintegy 150 kilométernyire BukaVu- tól, Kivu tartomány fővárosától. A szóvivő hozzáfűzte, hogy a felkelők előretörését hidak felrobbantásával próbálják lassítani,

Eitemették

Zawadfkit

Varsó, (PAP):

Kedd délután Varsóban eltemették Aleksander Zawadzkit, a Lengyel Államtanács pénteken elhunyt elnökét.

A gyászroenet helyi Idő szerint 15,00 órakor (magyar idő szerint 14,00 óra) indult el az Államtanács épületéből. Az élen a lengyel hadsereg díszzászlóalja haladt, mögöttük zászlókat, koszorúkat és egy bársonypámán az elhunyt kitüntetéseit vitték. Az ágyutalp- ra helyezett koporsót a családtagok, az állami és pártszervek, és a politikai pártok képviselői, a temetésre érkezett külföldi küldöttségek és a diplomáciai testület tagjai, továbbá a vajdaságok, az üzemek, intézetek, a társadalmi és ifjúsági szervezetek küldöttei követték. A gyászmenet részvevői a varsói Színház téren gyűlés keretében vettek utolsó búcsút az államfőtől. A menet innen a varsói katonai temetőbe vette útját.

A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága, Államtanács és a Miniszter- tanács nevében Gomulka búcsúzott az elhunyttól. A szovjet kormányküldöttség nevében Mikoján búcsúzott Zawadzki- tól. Hangsúlyozta, hogy élete és tevékenysége a munkásosztály, a nép és a párt legoda- adóbb önzetlen szolgálatát példázza. A szovjet emberek nagyra értékelik mindazt amivel Zawadzki a megbonthatatlan lengyel—szovjet barátságot erősítette. Végül hangsúlyozta, hogy a szovjet nép örökre megőrzi Zawadzkinak, a proletár forradalmárnak az emlékét.

A temetőben a díszsortűz elhangzása után a koporsót leemelték a nyitott gépkocsiról és leengedték a sírba. A friss hantot ezután elárasztották a köszörűk.

Varsó lakosai a késő esti órákig vonultak, hogy mégegyszer megadják a végtisztességet nagy halottjuknak.

fi marikéi ellenzék a kiilfliltlfek földbirtokainak elkobzását követeli

A marokkói parlament törvényelőkészítő bizottsága megkezdte a népi erők nemzeti uniója földreform-javaslatának tárgyalását. Az ellenzéki képviselők azt követelik, hogy a kormány 1965. január 1-ig vegye állami kezelésbe az idegen kézben lévő földbirtokokat. A marokkói földbirtokosokat a javaslat szerint 20 év alatt kártalanítják, a külföldi földtulajdonosoknak azonban nem já* megváltás. Az állami tulajdonba vett birtokokat a föld nélküli parasztok között kéül szétosztani.

A baloldali párt tervezete lényegesen eltér a királyi kormány által hangoztatott földreformtól, amely csak az ellenszolgáltatás nélkül a franci» gyarmatosítók kezébe került földekre vonatkozik és ezekért is kártérítést nyújt

A genfi leszerelési konferencia keddi ülése

Genf, (ADN, AFP, Reuter!):

A genfi leszerelési értkezlet kedden délelőtt plenáris ülést tartott. A napirenden annak a munkabizottságnak a megalakítása szerepelt, amelynek az atomfegyverek hordozására alkalmas eszközök megsemmisítését, illetve számának csökkentését keilene tanulmányoznia. A rövid, mindössze egy

óráig tartó tanácskozáson e* alkalommal sem Jött létre megállapodás a munkabizottság megalakítása tekintetében.

Az ülés élején a konferencia delegátusai egyperces néma felállással adóztak Zawadzki, a Lengyel Államtanács elhunyt elnöke emlékének.

Az értekezlet csütörtökön tart ismét plenáris ülést.

Fogalmam sem volt, mit mondhatok, ezért válasz helyett nagyokat nyögtem. A kislány leült a dívány sarkára; Tizennégy—tizenöt év körülinek néztem. Árra már nem emlékszem, milyennek láttam, csak az él bennem — és sokat gondolok is rá —, hogy olyan ütést éreztem a szívemen, mint addig életemben soha. Ilyesmire mondják: „itt a szerelem.” A csuda tudja, hogy van ez? Nem sejtettem, de hennán is sejthettem volna akkor, hogy mire leszek képes érte és mit visel el ő énértem. Nem hiszek abban, hogy életreszóló szerelem úgy születik, mint ahogy mondják: „meglátni és megszeretni;.A nagy dolgoknak nagy ára van. Ezt állítom, de mégis, annyi év után magam sem értem egészen, mi volt az a hirtelen támadt érzés.

1964. augusztus 12.

Számomra misztériás dolgok nincsenek, de abban mégis kell lenni valaminek, hogy én addig is sok lánnyal találkoztam már, szebbekkel is, és mégsem éreztem soha olyasmit, mint akkor. Na mindegy, erről sokat beszéltek már, de ma sem könnyebb eligazodni rajta.

Ültünk egymással szemben.

Átkoztam magamat a gyámoltalanságomért, de mintha vasmarokkal szorították volna az állkapcsomat — egy árva szót sem voltam képes kinyögni. Végül, szégyenszemre, ő állt föl és mint egy felnőtt nagylány úgy szólalt meg:

— Ne haragudjon, hogy bejöttem és még a nevemet sem mondtam meg. Kóltaí Vera vagyok.

Kezet nyújtott.

Én is felálltam és bemutatkoztam. Ha akkor nem nyílt meg alattam a föld, akkor már soha nem is fog ... Ezután pár szót beszéltünk. Vera megkérdezte, hová való vagyok, én pedig megtudtam róla, hogy a VIII. általános iskolába jár.

Feriék nemsokára visszajöttek és mi elbúcsúztunk a lá- nyöktóL A haragom elpárolgott, nem vitatkoztunk, de azt hiszem, ném is sokat beszéltünk hazáig.

Attól kezdve vége lett a

nyugalmamnak, szüntelen a

lány járt az eszemben. Minduntalan magam elé akartam idézni az arcát, az alakját, de nem sikerült. Ez a hiábavaló erőlködés még jobban űzött* hogy ismét lássam. Néha már arra gondoltam; az egész csak rossz mánia. Az arcát nem is tudtam magam elé képzelni, de arra emlékeztem, hogy nem különösen szép. Mégis, a hangja, a nézése, a mozdulatai úgy maradtak meg bennem, mint egy jó álom, amelyből nagy szomorúság fölébredni.

Mindennap elhatároztam és minden órában újból megfogadtam, hogy elmegyek hozzá. Mégse tudtam rászánni magam. Mit szólna? Hol találnám? Nem lehet szépíteni* egyszerűen gyáva voltam.

Feri az egészből semmit sem vett észre. Pénteken már nem bírtam tovább és megkérdettem, megy-é ismét a menyasszonyához. Láttam, nem érti a dolgot, de rögtön mondta, hogy menjek én is. Az úton odafelé úgy izgultam mint még soha. A szobában ott állt Vera. A falnak dőlve, kezét hátul összekulcsolva ringatta magát a sarkán. Most néztem csak meg alaposabban. Magasabb volt, mint gondoltam. Copfba font szőkésbarna haja a mellén kacskaringózott, ahogy himbálta magát Pipaszár lábaira mindent lehetett mondani, csak azt nem, hogy csinos. Az arca? Nem volt azon semmi különösen szép. Hosszúkás tiszta arc. De ahogy nézett... Egyszer úgy láttam, hogy valamiért szomorú — már éppen meg akartam kérdezni, nincs-e valami baja. A másik pillanatban meg az volt az érzésem, hogy jókedvében mindjárt elneveti magát. Pontosan úgysem lehet azt elmondani, mindenesetre én még olyan kedves, szép arcot sohasem láttam.

Olyan túlságosan nyugodtan himbálgatta magát tovább, mikor beléptünk, amiből biztosan tudtam, hogy várt. Van, akinek tetszik az ilyen játék, de én mindig olyan lányra vágytam, aki ha megtetszem neki — és természetesen viszont is— akkor bújócskázás nélkül megmondja. Számomra az ilyen őszinteség izgalmasabb, mint a hosszú taktikázás. Lehet, hogy ez azért van így, mert az ember olyan gyakran hall hazugságot, hogy a legjobban az őszinteségnek tud örülni.

Mintha kihallgatta volna a gondolataimat, nem törődve a többiekkel, nyugodtan a szemembe nézve megkérdezte:

— Maga csak úgy jött..;

— Nem — válaszoltam meglepetten.

— Talán miattam? — kérdezte éppen olyan nyugodtan, mint az előbb.

— Igen, maga miatt jöttem.

Emlékszem, úgy hallottam

visszhangzani a saját hangomat, mintha utcai mikrofonból szólna.

Akkor azután leültünk egymás mellé a sezlonra és beszélgetni kezdtünk. Lehet, hogy értelmetlenségnek tűnik, de éri akkor minél hamarabb szerettem volna eljönni onnan. Egyedül akartam maradni. Hamarosan elbúcsúztam és Ferit meg ser.i várva, egyedül indultam haza.

Azontúl minden Szombaton és vasárnap találkoztunk, de többé már nem Marikáéinál, hanem egyenesen Verához mentem. Szülei nem éltek. A nagyanyja nevelte.

Feltűnt nékem —, hogy mennyire érdekli a bánya. Elég gyerekes elképzelései voltak a bányászmunkáról. Azt hitte, még mindig csákánnyal ütik-vágják odalent a szenet. Én azután szépen elmagyaráztam neki mindent. Sokat meséltem neki Takács János egykori munkacsapatvezetőmről, aki bányászt csinált belőlem. Később mér Vera is úgy emlegette az öreget, mintha személyesen ismerné...

Emlékszem, egyszer azzal állt elő, hogy segítsek megírni egy házi dolgozatot — Arany János balladáiról. — Kellemetlen volt nekem a dolog, mert az igazat megvallva, én összesen a Zách Klárára emlékeztem, de arra Is csak úgy ... A Kohászati Müvek könyvtárában van egy ismerősöm, azt kértem meg, hogy szedjen össze nekem hozzá váló könyveket, gyorsan elolvastam, amit tudtam.

Telt-múlt az idő és én Vé- ráéknál nagyon otthon lettem; Vera különben gyorsan szépült és csinosodott. Bárhol jártunk, alaposan megnézték.

Az iskola befejezése után a Tartósító üzembe ment dolgozni. Munkája nem volt túlságosan izgailmas: uborkát válogatott. Nyomába sem jött az enyémek. Az egymásra múló évek alatt nágyon összeszoktunk. Már a szeme állásáról tudtam, mit gondol. Mégsem untunk rá egymásra. Mindig történt valami és magunk is változtunk. Bár Vera soha nem szólt róla, én tudtam, hogy unja az uborkaválogatást. Bántott a dolog, mert arra gondoltam: ez az én Verám okos, rendes lány. Miért kell neki olyan munkát végezni, amihez csak a kezet használhatja. Nem szóltam neki semmit, hanem előbb szétnéztem a terepen. Elmentem az Élelmezési Technikumba és megbeszéltem az igazgatóval, hogy, s mint kell jelentkezni az esti tagozatra, ügylátszik, rokonszenves lehettem neki, mert kérte, hogy hozzam el Verát, beszélget vej le és segíteni fogja. Mikor el» mondtam a dolgot, Vera olyan boldog volt, mint sok mád lány, ha szép ajándékot kapi Azt mondta, azért külön ií örül, hogy kérés nélkül ij gondoltam rá. (Folytatjuk!

Karticsörfetés a békés szálam mögött

Az amerikai kalózok dicsekvései

X

2