Kelet-Magyarország, 1964. augusztus (24. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-26 / 199. szám

Függetlenség, vagy 0t családi ügy" EscniévB ifck sorokban Minszkbcn befejeződött az ENSZ-nek az ipari fejlődés szociális következményeivel foglalkozó szemináriuma. A kéthetes szemináriumon részt­vevő húsz ázsiai, afrikai és latin-amerikai ország képvise­lőd széles problémakört tár­gyaltak meg. Az amerikai közlekedési szakszervezet kedden bejelen­tette, hogy miután a mun­káltatókkal folytatott tárgya­lások nem vezettek ered­ményre, a szakszervezet tag­jait sztrájkra hívja fel, amely érinti a „Pan-American Air­ways” légitársaság szinte egész hálózatát és mintegy tizenkétezer alkalmazottját. A szakszervezet tizenöt százalé­kos munkabéremelést és rö- videbb munkaidőt követel. Dr. Milton Obote ugandai miniszterelnök kedden kizárt a kormányból két minisz­tert, akik a Kabaka Ylk’..a párt tagjai. Ez véget vetett az Ugandai Népi Kongresz- szus és a Kabaka Yekka Párt között fennálló szövetségnek. As fr Köztársaság 81 éves elnökén De Valérán, hétfőn Dublinban sürgős műtétet hajtottak végre. Az elnök ál­lapota kielégítő. A salzburgi és a bécsi sztrájkok után tovább széle­sednek az osztrák munkások és alkalmazottak tiltakozó ak­ciói a legújabb drágulási hul­lám el*.'n. Az ország legna­gyobb üzeme, a Linzi Egye­sült Osztrák Vas- és Acél­művek szakszervezeti bizott­sága hozott határozatot, amelyben leszögezi: az idén január óta végrehajtott ár­emelések, elsősorban a hús­nál. jogtalanok. Amennyiben az árakat nem szállítják le korábbi szintjükre, a szakszer­vezetek bérköveteléseket fog­nak érvényesíteni. Csak egy teljes eszten­deig tartották börtönben a nyugatnémet hatóságok Gün­ter Hofét, az NDK-beli „Ver­lag der Nation” könyvkiadó vállalat igazgatóját, aki ta­valy október 6-án a vállalat képviseletében a Frankfurt am Main-i nemzetközi könyv­vásárra utazott. Azt a vádat koholták ellene, hogy „kém- tevékenységet folytatott”. E vád tarthatatlanságát mutat­ja, hogy Hofét most minden tárgyalás nélkül szabadon en­gedték a tíz és fél hónapos vizsgálati fogságból. A TASZSZ nyilatkozata a kongói helyzetről A TASZSZ-nak a kongói helyzetről kedden közzétett nyilatkozata többek között hangoztatja: — Kongó, ez az afrikai köztársaság ismét az im­perialista hatalmak fegy­veres intervenciójának szintere lett. Külföldi hír- ügynökségi jelentések sze­rint az amerikai légierő gépei megkezdték a had­műveleteket — rakétákkal és gépágyukkal lövik a kongói hazafias erők csa­patait. — Az Amerikai Egyesült Államok és NATO-beli part­nerei már régen közös előké­születeket folytatnak a Kon­gó belügyeibe való fegyveres beavatkozásra. A gyarmatosí­tók — nem számolva sem az Egyesült Nemzetek Szer­vezetével, se azokkal az ál­lamokkal, amelyeket közvet­lenül érintenek az Afrika kö­zépső részén lezajló esemé­nyek — egy szuverén állam, egy ENSZ-tagá!lam, a Kon­gói Köztársaság belügyeibe való fegyveres beavatkozás kész ténye elé akarják állí­tani a világot. A gyarmatosítók a nem­régiben kivont ENSZ-csa- paíokat, az Egyesült Ál­lamok, Belgium és más NATO-országok csapatai­val akarják felváltani. — A Kongó be'ügyeibe va­ló fegyveres beavatkozás igazi célja — bárhogyan is álcázzák — elnyomni a kon­gói nép egyre erősödő nemze­ti felszabadító mozgalmát, amerikai szuronyokkal alátá­masztani a külföldi bérencek ingatag helyzetét, megőrizni és megerősíteni az ország ter­mészeti kincseit elrabló impe­rialista monopóliumok hadál­lásait. — Kongó hazafias erőit azonban áthatja az eltö­kélt szándék, hogy meg­hiúsítják a Washington­ban és Brüsszelben készült terveket. A tények arról beszélnek, hogy az el­múlt évek eseményei nem törték meg a kongói ha­zafiak erejét, nem béní­tották akaratát. Az or­szág népe ismét a füg­getlenség védelmére kelt. A kongói nép harca nem közömbös azok számára, akik­nek valóban drága a béke Ugye, akik fellépnek a gyar­mati redszer maradványainak teljes és végérvényes felszá­molása mellett. Kongó népe az afrikai és más békeszere­tő országok támogatásával elég erős ahhoz, hogy véget vessen a belügyeibe való kül­földi beavatkozásnak és kiűz­ze országa területéről a gyar­matosítókat. A *TASZSZ-t felhatalmazták annak kijelentésére, hogy a szovjet kormány hatá­rozottan elítéli az Egye­sült Államok és Belgium beavatkozását Kongó bel­ügyeibe. Sok afrikai állam független­ségét súlyosan veszélyeztetné, az, ha Kongó a gyarmattartó hatalmak afrikai katonai tá­maszpontjává válna. Sőt, mi több, Kongónak az imperia­lista hatalmak által való megszállása Afrika közepén olyan új háborús tűzfészket teremtene, amely magában hordja azt a súlyos veszélyt, hogy a kongói nép és más afrikai országok népei bele­sodródnak egy olyanfajta há­borúba, mint amilyent az Egyesült Államok kényszerí- tett Dél-Vietnamra. — Tudnia kell annak, aki a kongói nép szabad­ságára tör, hogy a Kongó belügyeibe való fegyve­res beavatkozás folytatá­sa a konfliktus kiszélese­déséhez vezethet. A kongói népnek vannak igaz barátai Afrikában — és nem­csak Afrikában — akik meg tudják adni neki a szükséges segítséget. Negyvennyolc órával ezelőtt díszőrség állt Ciprus szigetén egy barlang bejáratánál. A barlangban sötét volt — kint vakított a napfény. Grivasz tábornok, a ciprusi kormány katonai tanácsadója, az ango­lok ellen vívott hajdani el­lenállási harc parancsnoka ko­szorút helyezett el annak a bar­langnak a bejáratánál, amely­nek mélyén volt helyettese az angol megszállókkal vívott har­cok során elesett... Ma, annyi év után még min­dig nem bizonyos, vajon nem hiába pusztult-e el Grivasz he­lyettese a barlangban! A hely­zet ma pedig semmivel sem világosabb, mint annak a bar­langnak a mélye, amelyben el­esett. A legutóbbi napokban rend­kívül érdekes változások tör­téntek a ciprusi helyzetben. A változások két, párhuzamos sí­kon következtek be. Az egyik: Makariosz és a ciprusi kor­mány NATO-ellenes magatartá­sának élesedése, határozottabb és radikálisabb kiállás a Cip­rusi Köztársaság függetlensége Megbukott a dél-vietnami diktátor Saigon, (MTI): Saigonban hétfőn este a megszokottnál erősebben hal­latszott a kormánycsapatok­kal a dél-vietnami főváros környékén szemben álló sza­badságharcosok ágyúinak tü­ze azokban az órákban, ami­kor Khanh tábornok, dél­vietnami diktátor, lázasan ta­nácskozott palotájának lefüg­gönyözött ablakai mögött, ke­resve a módot Amerika-barát diktatúrájának megmentésére. Saigonban kedden a reg­geli órákban hatalmas tömeg kavargóit az utcákon. A fe­szült légkörben tüntető menet indult az elnöki palota felé. A becslések szerint 20—30 000 ember követelte orkánszerű- en: „Le a diktatúrával” A tüntetés ideje alatt a buddhisták vezetőinek szóvi­vője bejelentette, hogy még vasárnap este eljuttatták kö­veteléseiket Khanh tábornok­hoz, aki azután tárgyalt is a követelésekről a buddhisták képviselőivel. A buddhisták szintén követelték a katonai diktatúra megszűntetését, Ngo Dinh Diem volt diktátor hí­veinek eltávolítását a köz- igazgatásból, a választójogi törvény alapján végrehajtott országos választásokat és a buddhisták bevonását a pol­gári kormányzatba. A Reuter legújabb jelenté­se szerint a kedd délelőtti órákban — miközben Saigon utcáin a diákok és buddhis­ták tízezreinek hangorkánja követelte Khanh diktátor és diktatúrájának elsöprését — összeült az úgynevezett for­radalmi tanács, azaz Khanh katonai juntája. A tábornok több hírügynökség jelentése szerint — elhatározták az „ideiglenes alkotmány” hala­déktalan visszavonását. Khanh tábornok leváltását, új állam­elnök megválasztását. A katonai junta elhatároz­ta, hogy az új államelnök és területi egységének megőrzé­se mellett. Nemzetközi síkon ezt a szilárdulást az tette lehe­tővé, hogy a szovjet kormány- nyilatkozat (amely arra figyel­meztet, hogy egy Ciprus térsé­gében elkövetett fegyveres ag­resszió veszélyeztetheti a Szov­jetunió, valamint a vele szö­vetséges és baráti országok biztonságát, és ebben az eset­ben a Szovjetunió sem marad­hat tétlen) új helyzetet terem­tett. A szovjet nyilatkozat vi­lágosabban feltárta az összes részt vevők előtt a tényleges erőviszonyokat, a Makariosz álláspontjának politikai biz­tonságát jelentősen megerősí­tette. A fejlemények másik irány- zata természetesen nem füg­getlen az előbbitől. A NATO eredetileg éppen azért tartotta előnyösebbnek a ciprusi füg­getlenséget a Görögországhoz való csatlakozásnál, mert úgy vélte, hogy egy gyenge Ciprusi Köztársaság biztosabb terület a NATO-bázisok számára. Egy olyan Ciprusi Köztársaság azonban, amelynek biztonságát jelentős nemzetközi erők ga­rantálják, amelyben az Atlanti Blokk elleni szenvedélyek he­vesen lángolnak, s amelynek politikája a semlegesség irá­nyába fejlődhet, — egyáltalán nem tekinthető biztos támasz- pont-területnek. Ezért figyelhetők meg a leg­utóbbi napokban azok a lázas kísérletek, amelyek a ciprusi kérdést a „NATO-családon” belül próbálják rendezni. A rendezés alapja az Acheson terv lenne. Ez azzal akarja „ki­fejezni” a görög ciprriotákat, hogy a szigetet Görögország­hoz csatolják. Ugyanakkor azonban nemcsak angol, NATO és török támaszpontokat he­lyezne el a sziget területének 15—20 százalékán, hanem két török „kantont" is létrehozna. A terv így voltaképpen nem is túlságosan burkolt formája a sziget kettéosztására irányuló törekvéseknek. Gyakorlati eredménye az lenne, hogy Cip­rust mint független államot el­törölné a térképről, s helyébe olyan támaszpont-szigetet épí­tene ki, amelyben a katonai hatalom félreérthetetlenül a NATO kezében van. A mérleg nyelve ezekben a napokban gyorsan ingadozik. Az ellentétek frontjai szinte naponta változnak. Makariosz- ra és kormányára óriási nyo­más nehezedik. Nemcsak Wa­shington és London irányából, hanem már Athénből is. A gö­rög kormány ugyanis egyre ne­hezebben bírja az amerikaiak és angolok koncentrált politikai ostromát az Acheson-terv ér­dekében és nem lehet kizárni azt a lehetőséget, hogy végül is átsodorják a NATO „családi megoldás” oldalára. A legköze­lebbi hetek fejleményei mutat_ ják majd meg, hogy a függet­lenség és a „családi kompro­misszum” birkózásából milyen erők kerülnek ki győztesen. MIKES GYÖRGY: LEF U (Szatirikus kisregény 12 folytatásban) Megnézte magát a mozsdó fölött lévő tükörben: az arca eéklavörös volt az izgalomtól, m szeme úgy ragyogott, mintha lázas lett volna. Néhányszor még körülügette a laboratóriu­mot, aztán berohant a szobáján ba, felkapta az aktatáskáját és ügyet sem vetve Hédiké ijedt kérdezősködésére, kiszaladt. Futva ment le a lépcsőn, fel­rázta a volán mellett szunyó­káló sofőrt és harsány hangon kiadta az utasítást: — A minisztériumba! A minisztériumban félrelök­ve a folyosón várakozó ügyfe­leket, az útjába kerülő, csodál­kozó tisztviselőket, a titkárnőt, aki a testével védte a főnöké­hez vezető utat, ezekkel a sza­vakkal állított be a miniszter­hez: — Nem kell a százmillió! Csak harminc! Az ig untig elég!... A miniszter katonaviselt em­ber volt, harcolt Spanyolor­szágban, partizán volt a máso­dik világháborúban, és ötven­hat előtt börtönben is ült, te­hát eléggé megedzette az élet, most mégis megrökönyödve, tá- tott szájjal bámult Zimányira. Ilyen még nem volt! Füléhez illesztette a tenyerét és zavar­tan megkérdezte: — Bocsánatot kérek, mit is mondott az előbb? — Azt mondtam, hogy nincs szükségünk százmillió forint­ra... Harminc Is untig elég... „Mégis jól hallottam — mondta magában a miniszter. — Nem többet kémek, hanem kevesebbet.” — Rendben van — felelte, amikor egy kicsit magához tért. — ön bizonyára jobban tudja, ' hogy mennyire van szükségük. Ezt azonban előbb is megmond­hatta volna... Hetek óta tárgya, lünk ebben az ügyben és ön most... A vegyész nem tudta, hogy mi történt. Csak azt érezte megkönnyebbült, a feje nem fáj és megszűnt az a nyomasz­tó, nyugtalanító érzés is, amely majdnem félőrültté tette. Haza­felé menet az autóban azon tűnődött: miért ment el a mi­nisztériumba és miért adott vissza hetvenmillió forintot? „Nem tudom, miért. El kellett mennem a minisztériumba és vissza kellett adnom a pénzt...” Mire a kocsi az intézethez ért, már a fejét verte: „O, én hülye! Visszaadtam az állam­nak hetvenmilliót, pedig meny. nyit futkostam utána, mennyit könyörögtem érte! Megőrültem! Tisztára megörültem! Holnap rajtam fog röhögni az egész vi­lág... Százmilliót akartak adni és én azt mondtam: nem kell... Ha ezt valakinek elmesélem, nem fogja elhinni...” — Megérkeztünk! — mondta ásitozva a sofőr. — Nem tet­szik kiszállni? — Nem — felelte ingerülten —, visszamegyünk a miniszté­riumba! Gyorsan, amíg nem késő! „Lehet, hogy Hédiké zavarta meg az eszemet? Lehet, hiszen már egy pillantása elég ahhoz, hogy felmenjen a vérnyomá­som. Ha hozzámnyul, hebegni kezdek, és ha megcsókol, nem tudom megkülönböztetni az eneloidot a xeneloidtől.” A miniszterrel már nem tudott beszélni, külföldiek vol. tak nála, de a miniszterhelyet­tes fogadta: — Mi járatban, kedves Zjmá- nyi? Csak nem akar visszaadni még néhány milliót? — Ellenkezőleg, miniszter- helyettes elvtárs ellenkezőleg. Szeretném, ha mégis megkap­nánk a százmilliót. — Mégis? Épp most szólt át a miniszter elvtárs hogy... — Borzasztó tévedés történt... A helyzet ugyanis az... Nem is tudom, hogyan magyarázzam meg... Nekünk kell az a pénz... Korszerűsíteni, fejleszteni akar. juk az intézetet... Az eneloid vegyületek különböző alakza­tainak reagálása tropikus ég­hajlat alatt, figyelembe véve a... Nem is tudom, hogy elég lesz-e az a százmillió... Tulaj­donképpen sokkal, sokkal több­re lenne szükségünk... — Többet nem kapnak — mondta a miniszterhelyettes. — A százmilliót megkapják, de egy fillérrel sem többet! — Köszönöm... Köszönöm az intézetünk nevében... „Milyen furcsán viselkedik — gondolta a miniszterhelyet­tes. — Mintha nem lenne telje­sen normális... — Mi van veled, Ottóka? — faggatta Hédiké, amikor a ve­gyész visszatért a miniszteri, umból. — Hová rohantál az előbb? Nem kapott választ. Zimányi bevonult a laboratóriumba és magára zárta az ajtót. „Itt va­lami nem stimmel... Itt vala­mi titok lappang! Miért követ­tem el ezt az őrültséget? Ha van okozat, akkor oknak is kell lennie. Mi volt az oka? Fo­galmam sincs” — vonta meg a vállát, aztán megismételte az előbbi kísérletet. Az üvegcsövekben hömpöly­gő eneloid folyadékot beleen­gedte a tartályba... Egy csepp, két csepp, három csepp......Most egy kis sót!”... Amikor a só belekerült a folyadékba, vilá­goskék, szagtalan gázfelhő tó­dult ki az edényből és elborí­totta a vegyészt. Nem sokkal később rémül­ten nyúlt a homlokához: ismét jelentkezett a fejfájás és újra elkapta a szorongás, a nyugta­lanság. Szívére mázsás súllyal nehezedett va’ami. Mindezek ellenére kíváncsian figyelte ön­magát. „Most már tudom, hogy mit érzek. Lelkiismeretfurda- lást. Ez nem más, mint lelkiis- meretfurdalás. Felébredt ben­nem a lelkiismeret és most nem hagy nyugodni.” Aztán a saját hangját hallotta: — Na, szép! Tehát mégis visszakunyeráltad a százmilliót! — Kell az a pénz — suttogta rekedten. — Fejleszteni aka­rom az intézetet és... — Saját magadat akarod át­ejteni? Ahhoz korábban kell felkelned! — Hagyj békén! — ordítot­ta torkaszakadtából. — Vissza­adom! Visszaadom a pénz*, Nem csapom be az államot! Kirohant a laboratóriumból, átviharzott a szobáján, le a lépcsőn, be az autóba, irány a minisztérium! ♦ A pénzügyi főosztály vezető­je — alacsony, beteges külsejű emberke, orrán hatalmas, vas­tag keretes szemüveggel — ijedtében csuklani kezdett, amikor a kutató közölte vela: lemond a százmillióról, har­minccal is megelégszik, mert takarékoskodni kell a nép var gyonával. — Már megint nem kell? — csodálkozott. — Épp az előbb kaptam értesítést, hogy marad a száz... — Kevesebb is elég lesz. A nép vagyona nem Csáki szal­mája! Midőn a főosztályvezető Csá­ki szalmáját hallotta emleget­ni, a gyomrához _ kapott: kiii. jult a gyomoridegessége. — Teljesen igaza van — nyöszörögte, — teljesen igaza van... A dolog azonban nem olyan egyszerű... A póthitelt megszavazták... — Csak harminc kell... — Tudom... Csáki sza’ma... De mit fog szólni a ban-:'' Biz­tos vagyok benne, hogy önök pompásan el tudnák költeni azt a szalmát, illetve pénzt... Folytatjuk A hivatalos ünnepségekre a késő esti órákban került sor. A városháza előtti nagygyűlé­sen De Gaulle elnök mon­dott beszédet. Ma van húsz esztendeje, hogy a Párizsi Eiffel-torony tetejéről letépték a horogke­resztes zászlót és kitűzték he­lyére a francia trikolort. A keddi francia lapok köz­ük N. Sz. Hruscsovnak Pá­rizs felszabadulása évfordu­lóján De Gaulle elnökhöz in­tézett táviratát. Kiemeli a szovjet kormányfőnek a ztt a megállapítását, hogy a fran­cia nép hatásosan hozzájárult a fasizmus felett aratott győ­zelemhez. Párizs lakossága kedden délelőtt a diadalívnél és a városháza előtt rendezett ün­nepségen emlékezett meg a főváros felszabadításáért ví­vott harcokban elesett há­romezer francia hazafiról. Hasonló ünnepség volt a Mont Valerian erődítmény­ben, ahol a fasiszták több ezer francia hazafit végeztek ki a megszállás évei alatt. Párizs felszabadulásának ünnepségei 2. 2 1964, augusztus ~b. A Frankfurter Allegemeine Zeitung Cabot Lodge látogatá­sával kapcsolatban hangsú­lyozza, hogy az NSZK eddig 95 millió márkát fordított a dél-vietnami rendszer támoga­tására, s ezt az összeget leg­utóbb még további 15 millió márkával tetézte. A lap sze­rint ez most már a végső ha­tárt jelenti, amit a Német Szövetségi Köztársaság más irányú kötelezettségei mellett Dél-Vietnamra költhet. Cabot Lodge Johnson elnöli különmegbízottja, aki azért járja sorra a nyugat-európai országokat, hogy „megmagya­rázza” az Egyesült Államok dél-vietnami politikáját, ked­den délelőtt Münchenben Strauss-szal, a CSU elnökével tárgyalt, majd felkereste a tenger mellett üdülő Er­hard kancellárt és hosszabb megbeszélést folytatott vele. Johnson elnök különmegbí­zottja Münchenből elutazott Zürichbe. Cabot Lodge Erharddal tárgyalt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents