Kelet-Magyarország, 1964. július (24. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-05 / 156. szám
BERK ES I ANDRÁS: & Édes élet Az öregember belépett az ajtón. Becsukta csendesen, aztán megállt, körülnézett. Senki sem ügyelt rá. Pedig a presszó zsúfolt volt. Mégsem vették észre, mintha nem lépett volna be, mintha ott sem állna az ajtónál. A szomszéd asztalnál világjáró labdarúgók ülnek. Éppen a sokszoros válogatott kapus mesél Londonról. Menyasz- szonya — homokszőke hajú szépség — únottan hallgatja, arany karkötőjével játszadozik, amelyről apró mütyürkék — négylevelű lóhere, dominó, dobókocka, lópatkó meg mindenfélék — csüngenek le, — Lala és Csöpi. Ezt a két nevet sokszor említi a kapus* Említést tesz valami bizsuté- riáról is, meg egy óriási étteremről. Ez hát London; Lala, Csöpi, bizsutéria és óriási étterem. Amikor az Öregember az asztalom felé indul, a szép menyasszony éppen azt mondja: — Hogy milyen Jól megy ezeknek! — Játszik a karkötőjével, hangja ugyanolyan unott, mint az arckifejezése. Mivelhogy a többiek hallgatnak, megismétli. Milyen jól.». A fekete, kenderhajú jobb- fedezet egykedvűen vonogatja a vállát, neki mindegy, őt nem szoríthatja ki a csapatból; A csatár — szabálytalan arcú, barna fiú — helyeslőén bólogat. — Nem mindenki hülye, kisanyám. Én az voltam. —Iszik a mecsekiből. Mecsekit iszik mindig, néha rumot is. — Megengedi? Az öregember a szék támlájára teszi sovány kezét. —> A feleségemet várom.«; De-;; — A székre mutatok« Leül. Zöld műbőrkabátját komótosan kigombolja, kalapját az ölébe helyezi, igazgatja, kesztyűjét a belsőzsebébe csúsztatja. Üjjai feltűnően hosszúak, körme alatt fekete a bőr. Mozdulatlanul ül, csak a fejét fordítja finoman a sportolók felé; szája szegletében lenéző mosoly. — Egy szimplát kérek, hosszú szimplát — mondja gépiesen, amikor Kati megáll az asztalnál. A szavakat halkan, paposán elnyújtva ejti ki. Elfogyott a virslihez való tormám, rendeltem még egy adagot Hátradőlök és az öregember arcát fürkészem. Bőre cigányosan barna és feszes, tömött fekete bajúsza Bethlen István grófra emlékeztet; keserű konok szája után ítélve, valahogy matematikai tanárnak nézem. Kati közben az asztalra teszi a számpiát, és sajnálkozva közli, hogy a torma elfogyott. Mustárt hozott. Mcg- adóan bólintok; falatozni kezdek; — Nyírségben a földben rohad — mondja az öregember. — Igen? — kérdezem, de nem várok választ, a labdarúgókra figyelek- A kapus a Re- cordját dicséri. Húszezer kilo- tnéter van benne, de eladja, Wert nem tetszik a színe. A pohár alja finoman koccan a márványlapon. Az öregember megitta a kávéját. Rámemeli szemét: tekintete szomorú. Elszégyellem magam. Persze, beszélgetni szeretne, én pedig azzal a furcsán kiejtett igennel elvágtam ismerkedési szándékát — Nem tetszik elfogyasztani? — kérdezi szánté alázatosan és mutató ujjával a ' tá- nyérkámon heverő cukorra bök. — Nem. — Megengedi? —- Parancsoljon; A cukrot nem csomagolja Három évig voltam nős. Az asszony májsorvadásban halt meg. Mintha emlékei mögé rejtőzne, lágyan mosolyog. Gyorsan számolok. Hetvenéves, harminc éve özvegy, három évig volt nős, tehát harminchét éves korában nősült meg. — Szép, puha húsú, kövér asszony volt — folytatja. — Karcsú akart lenni. Fűzte magát. Délben semmi baja sem volt, este már görcsökben hánykolódott. A mentők a klinikára vitték. Három nap múlva meghalt. papírba, csak úgy, egyszerűen a külső zsebébe csúsztatja. Mondanom kéne valamit. De mit mondjak? Megzavart alázatos hangja, a „tetszik" szócska. Vagy harminc évvel lehetek fiatalabb, miért viselkedik ilyen alázatosan? A cukrot valószínűleg a kutyájának viszi; Megkérdezem, hogy mondjak valamit. — Milyen kutyája van,? — Kutyám? Nincsen nekem kutyám« Senkim sincs. Kavargatom a kávét. — Senkije? — Hetvenéves vagyok. Harminc éve özvegy ember. Cigarettát húz elő a zsebéből, lágyan megnyomkodja; rágyújt. Mellére szívja a füstöt, aztán bágyadtan azt mondja: —- Tetszik tudni, ezt sem lenne szabad. Meg azt sem. — Megérinti a kávéspoharat. — Miért dohányzik? Megvonja a vállát; nem válaszol A kapus hangja felrebben a halk zsongásból; — Megmondtam nekik. Ekkorák lettek; — Mutatja az ujjaival, hogy mekkorák. — Nekem ők ne misézzenek, érted? A valutát mi hozzuk, vagy nem? Nahát! Az öregember bal szemöldökét felcsúsztatja a homloka közepére, egy pillanatra ott marad, mintha odaragasztották volna, aztán lassan, fokozatosan visszaereszti. —Hát nem mindegy? Senkim sincs. — Hangja keserű, kicsit vádló, mintha személy szerint én lennék felelős a magányosságáért. — Két éve vagyok nyugdíjban. Azóta haldoklóm. — Maga elé bámul, kezében alig észrevehetően remeg a cigaretta. — Soha semmi bajom nem volt- Azóta egyedül... Nem fejezi be a mondatot, kezével legyint i — Gyerekei sincsenek? ■ Egy pillanatig süket csend; aztán a jobbfedezet hangját hallom. —■ Ilyen kassa szövetet hoztam Párizsból, de az a hülye fránya elszabta*— Mert süket vagy — mondja a kapus — nem tudom, mit kajolsz azon a palin. — Miért nem nősült meg újra? — kérdem az öregtől. ' Furcsán vigyorog. Az arca elváltozik; nem látom rajta az előbbi szomorúságot — Inkább felkötöm magam — mondja, — vagy felmegyek a hegyre és leugrom a legelső szikláról. Tetszik tudni megnősülhettem volna sokszor. De hányszor«.. Egészen megfiatalodik; szeme élénk, hangja vidám. Bizalmasan közelebb hajol. — Nagyon szép lakásom vein. Itt lakom a szomszéd utcában. Két szoba, mellékhelyiségek, termál víz, minden ablak a Dunára néz. Nem, kérem szépen; én nem nősülök meg. — Ügy gondoltam, hogy annak idején;.. Halkan kuncog, közelebb hajol. — Hülye lettem volna. Negyvenéves voltam kérem, stram ember, amikor az asz- szony meghalt Pénzem volt, annyi nőt kaptam, amennyit akartam. — Az emlékezés átszínezi az arcát — Asszony, lány... — meg sem tudom számolni őket. Jól éltem én, kérem. Tetszik tudni, milyen életem volt nékem? — Nem vár választ, legyint a kezével. — De most nehéz- Tizenöt évi szolgálat után csak ezer- háromszáz forint nyugdíjat kapok. Mi az? Semmi. Egyszer az Arvnynak, talán tetszik emlékezni rá, az Elisében énekelt, kétezret adtam egy éjszakára. — Cinkosan rámhu- nyorít — De megérte, *— Hol dolgozott? — kérdem, most már érdeklődve. — ötvenkilencig a Tanácsnál voltam. A lakásügyekkel foglalkoztam — sóhajt. — Micsoda lehetőségeim voltak!..« Nem fizettek; egyébként jó hely volt az, kérem. Aztán szívességet tettem egy barátomnak, tetszik tudni, hogy van ez.«• Főmérnök Csepelen. Szereztem neki egy remek lakást. Persze nem pénzért, kérem. Nem, ilyet én nem csináltam. A barátom igazi úriember. Hálából bevitt a gyárba« Ha hiszi, ha nem, jósze- rint havonként adott fizetésjavítást, hogy magas legyen az átlagom. Üriember volt; Sajnos, így is csak ezerhármat kapok. Nagyon kevés ez, kérem. Hát nem sok, gondoltam, de több, mint havi hétszáz. Apám negyven évi szolgálata után hétszáz forintot kap. — Miért csak tizenöt évet számítottak «:. — Közbevág: — Mert nincs jogfolytonosságom. Én kérem nem adtam el magam nekik. Persze, amíg lehetett. En megőriztem az emberségemet. Független voltam én világéletemben, kérem. Pénzem volt bőven, hát barátaim is akadtak. Én kérem, beutaztam az egész világot; én tudtam élni, nem úgy, mint ezek««. — A labdarúgók felé int. — Micsoda életem volt nekem. Tetszik tudni, milyen nők vannak Olaszországban és Párizsban? Hát kérem, azok nők. De tessék elhinni, azért a Balatonon éreztem magam igazán otthon. Vitorlás*;. víz, napfény, nők«.. Mert aziért a magyar nők is remekek. Naponként választottunk más más hajóanyát« Én kérem jól éltem. Nem panaszkodom. Csak most nehéz. Nem jó egyedül lenni; Meg kevés az az ezerhárom« — Hát nem sok. •—* Ha nem lenne egy-két barátom, nem is tudom, mit csinálnék. Most azért jobb lesz minden bizonnyal. Tetszik tudni, kaptam..« — hangja lehálkul, majdnem suttog. Beutalót kaptam az üdülőbe, Rácalmásra- Egész nap pe- cázni fogok- Es nem leszek egyedül. Anyagilag is jobban kijövök. Ott maradok néhány hónapig. Tetszik tudni, ezer- háromszáz nagyon kevés. —Itthagyja a szép lakását? Rámsunyít, furcsán vigyorog. — Bérbeadóm a főmérnöknek; Havi háromszázért« —Neki van lakása. Azt mondta, hogy..« Vigyorogva közbevág: — De abban nem tud nyugodtan „alkotni”. Feleség, két gyerek... Tetszik tudni, hogy van ez. Még csak ötvenéves... — Értem — mondom és nézem a sunyin vigyorgó öreget. Folytatja: — Mondtam neki: Ferkém, ha nyugodtan akarsz „alkotni*’, szerezz beutalót, fizess a lakásért havi hármat.«« — A főmérnök szerezte a beutalót? — ö szerezte. Dehát ez jár nekem. Több mint három évig nagyüzemi dolgozó voltam. És a veterán nyugdíjasokkal tö- rődniök kell, vagy nem? — No, persze — mondom és fizetek. Amikor visszanézek az ajtóból, látom, hogy az öregember a labdarúgókkal ismerkedik. Máris valami viccet mesélhetett nekik, mert a focisták hangosan nevetnek. RAJKÓ JÓZSEF új versei: Bűbájos versei J mormolok Esik az eső — álljon el, messzire, messzire szálljon el, « villám ne rúgjon akkorát! —- világgá röpül a világ, és ráng, rohan, üvölt a fa, habzik tátog a pocsolya, epilepsziás szél hadar, csapkod hosszú karjaival, s esik az eső — álljon el, messzire, messzire szálljon el, lassítson, álljon meg a fa, simulj ki, ráncos pocsolya, villámok ízelt lábalt nagy, óriás kéz rántsa M és gyűrje összeg dobja el mosatlan fellegeivel a világ másik végibe! ^ Így mormolgatok — és, imes lassít, liheg, megáll a fa* tükröt játszik a pocsolya, s az árokpartra kis bokor könyököl, dongó udvarol egy pipacsnak; süt, süt a Nap, pöttömnyi gyalogút szalad egy lepke után; pici fény babrál az alma köldökén, s mint könnyű, meleg sál, a szél váltamra terül. Lám, mit ér a bűvösbájos szó, a dali Elállt a szélütött vihar! . (önző vagyok, mint más. Gyalog kell mennem, azért mormolok esőt bűvölő szavakat. De hasztalan. Szakad, szakad, s dörög, villámlik. — Esik az eső. A többi nem igaz.) Szerelem Gyerekarcú bűneim körülállnak, néznek rád szomorúan- S te ülsz közöttük ölbeejtett kézzel, fáradtan s mosolyogva, Á Nagy Honvédő Háború története 1941—1945 Megjelent az I. kötet A napokban került a könyvesboltok kirakataiba a Nagy Honvédő Háború története 1941—1945. című sorozat első kötete. A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága olyan határozatot hozott, hogy összefoglaló tudományos munkában sokoldalúan fel kell dolgozni és közre kell adni a Nagy Honvédő Háború történetét. Ezzel a feladattal a Párt Központi Bizottsága mellejt működő Marxizmus— Leninizmus Intézetet bízta meg, ahol 1960-ban külön osztályt szerveztek a szükséges adatok és okmányok összegyűjtésére, feldolgozására. A sorozat szerkesztő bizottságának elnöke P. N. Posz- pelov, tagjai Iljicsov, a Központi Bizottság titkára, Borisz Polevoj író, Szokolovszkij és Grecsko marsall, valamint több neves történész és katonai szakértő. A Nagy Honvédő Háború története című mű első kötete sokoldalúan szemlélteti Németország és csatlósainak felkészülését a második világháborúra, alaposan elemzi ; háború keletkezésének okait körülményeit, az 1939. szép tember 1. — 1941. június végi közötti időszak gazdasági, po litikai, diplomáciai és katona eseményeit. Az augusztusba: megjelenő második kötet • volgai csatáig terjedő sza kaszt, a harmadik az 1943-a esztendő, a negyedik kötet pe dig az 1944-es év eseményei öleli fék Az utolsó két köteti háború befejezésének idősza kát, a háború következmé nyeit és tanulságait dolgozzí fel. A szerzők nem csupán a katonai eseményeket írják le hanem részletesen ismerteti! a háború alatti gazdasági és kulturális életet, a tudománj fejlődését, az ellenállási mozgalom történetét a közép- éí nyugat-európai országokban s a munkásmozgalom tevékeny, ségét a második világháború időszakában. A sorozat kötetei sok, eddi; még feldolgozatlan okmány tesznek közzé; mondanivaló jukat sok fénykép és térkép vázlat illusztrálja. 6 1964. július &
