Kelet-Magyarország, 1964. július (24. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-19 / 168. szám
Hogyan került haza Szabolcs vármegye „elmenekített44 levéltári anyaga? „Mint örvendetes tényről számolhatok be a mélyen- tisztelt törvényhatósági bizottság előtt levéltári anyagunk hazaszállításáról. Mint ismeretes, 1944 év őszén a kiürítéssel kapcsolatban Szabolcs vármegye levéltára több, mint 70 ládában Sátoraljaújhelyre szállíttatott és ott is nyert elhelyezést. A közlekedési viszonyok javulásával szükségesnek láttam a levéltári anyag hazaszállítására vonatkozó intézkedések megtételét s a lebonyolítással 1/ üdJicizy Lajos mb. vm. levéltárost bíztam meg. Megbízottam teendőit a legnagyobb odaadással és lelkiismeretességgel látta el, s munkájának eredményeként az értékes anyag nagy része csaknem sértetlenül került haza. Az elvitt levéltári anyagból 60 láda teljesen sértetlen állapotban érkezett vissza, míg néhány láda a harcok során megrongálódott s ezek tartalma megsemmisült. A hazaszállított anyag rendezése már a közvetlen befejezés előtt áll.” Ennyit örökített meg a megyei levéltár legértékesebb anyagának hazaszállításáról a Törvényhatósági Bizottsági ülés 1946. május havi jegyzőkönyve. Erős meggyőződésem, hogy tartozunk a mának a felszabadulást követő események megőrzésével, megírom milyen kemény munkát, elszánt akaratot, lemondást és siker feletti örömet takar az idézett néhány, mondat. 1945 április 1-én vettem át a vármegyei levéltár vezetését. Egyetlen szoba volt olyan állapotban, hol felállíthattam a nélkülözhetelen íróasztalt. Tanári munkám ellátása után minden időmet a rendteremtésre fordítottam. Kemény fizikai munká volt a több kilós aktakötegek helyrerakása. Tapasztalatlanságom miatt a már elrendezettnek vélt anyagot gyakorta kellett újra meg újra átrendeznem. A rendezés közben jöttem rá, hogy levéltárunk legértékesebb anyagai hiányoznak. Nincsenek meg az adóössze- írási lajstromok, a protokollu- mok, a legrégibb oklevelek és az anyakönyvi másodpéldányok, konscripciók stb. Megérkeztek a' községi jegyzők „utólagos bejegyzéseket” tartalmazó jelentései. Nem tudtam azokat átvezetni az anyakönyvi másodpéldányokba. Elégett, harci cselekmények folytán megsemmisült anyakönyveket pótló másodpéldányokat keresték a községek vezetői. Üres kézzel kellett őket elbocsátanom. Anyakönyvi kivonatért jöttek a II. világháború legszerencsétlenebbjei, hogy elmehessenek messze más országokba, elfelejteni mindazt, amire az emlékezés elviselhetetlen fájdalmat okoz és nem voltak meg a korábban beszállított izraelita egyházi anyakönyvek, nekik sem nyújthattam segítséget. Ezért határoztam el, hogy mindent elkövetek az elszállított levéltári anyag hazahozatalára, melynek helyéről tudomást szereztem. Több sikertelen kísérlet után végre úton voltak a ládák. Sárospatakig nem történt semmi. Ott közölte az állo- másfőnök, hogy a motor nem bírja vinni tovább a teherkocsikat, várni kell szépre a mozdonybef ütéshez. Másnap örömöm teljes volt. Az állomásfőnök közölte, mehetünk tovább. Délután már Kenéz- lőn voltam. Innen csak kompon lehetett átkelni a Tiszán. Reggel a község bírája közölte, hogy a férfiak nem hajlandók a nehéz ládákat kirakni, még kevésbbé vállalják azoknak a Balgára szállítását. Alispáni utasítást kellett kémem, rendőri segítséget igénybe venni. Én voltam Kenézlőn a leggyűlöltebb ember. Végül szekéren voltak a ládák. Három láda fért egy szekérre. Már a Tisza partjára ért az első szekér, amikor újabb nehézség jelentkezett. Gallyat szállítottak haza a balsai szekerek. Siettek, féltek a Tisza befagyásától, Nem akarták a ládás szekereknek átengedni a kompot. Nem titkolták, hogy lomnak tartják a ládák anyagát, úri huncutság őrzőinek, melyet a legszívesebben elégetnének. Hosszú vita utón mégis meg, egyeztünk. Két gallyszállító szekér ment fel a kompra és két ládás szekér, majd ismét kettő-kettő. Sötét este lett, amikor a balsai állomáson volt az utolsó láda. Tihany György mb. állomás elöljáró vállalta a ládák őrzését. Nem is történt bántó- dásulc. Elcsigázva, fáradságtól és izgalomtól kopogtattam be régi iskolatársam ajtaján. Szalonnás reggeli után fogtunk hozzá a ládák berakásához. Nem vállalkozott arra senki. A falu cigányait kaptam csak segítségül. Még meg is mosolyogtak, vajon mire megyek velük. Megértettük egymást. Ingyen dolgoztak, de ebédidőre ismét vagonokban voltak a ládák. Estére otthon voltam. Máig sem tudom melyikünknek volt hosszabb ez a hat kemény téli nap; fiamnak-e, feleségemnek-e, vagy nekem? Másnap a megyeháza minden alkalmazottja hordta az anyagot a ládák letépett fedelén, ölben, vagy hátikosárban. Ismét csak annyi hely volt, hogy az íróasztalhoz tudtam menni. Mégis igaza van az 1946 májusában tartott Törvényhatósági Bizottsági ülés jegyzőkönyvének: „a hazaszállított anyag rendezése már közvetlenül a befejezés előtt áll." Júliusban befejeződött a legfontosabb anyagok rendezése. Sokszor kellett megmászni az emeletnyi magasságú létrát, amíg helyére kerültek az anyakönyvek, hiszen minden darabért külön kellett lejönni. Sok késő éjszakai órát töltöttem el az összekuszált iratok rendezésével most már harmadik műszakban, mert a tanári munká mellett gondnokként irányítottam a Kálvi- neum internótusának rendbehozatalát is. A hazahozatalért óriási ösz- szegű adópengőt szavazott meg a megye. Nem fogadtam el. Emlékül a ládákból kértem hármat. B: "Oly lallcozás nehézségeit kívánták honorálni; a kért három láda helyett ötöt adtak. Mind az ötöt megőriztem. Hadházy Lajos Picasso beszél és gondolkodik Párizsban jelent meg a „Mouginsi hölgyek" című könyv, „Egy műterem titkainak első részeként, amelyben H. Parmelin — amint azt hangsúlyozza — meg akarja világítani Picasso alkotásairól szóló igazságot. A mű túlnyomó része a nagy művész kijelentéseit és gondolatait tartalmazza. Univerzális megalkuvás Szörnyű t-» mondja Picasso, — hogy manapság senki senkiről nem mond semmi rosszat. Aszerint amit mondanak, mindennek nagyon jónak kellene lennie. Minden kiállításon valamit kiállítanak: S minden rendben van, mindennek megvan a maga értéke. Az emberek könnyelműek, olykor egy kissé rossz- akaratúak. de senki senkit nem öl meg, minden érvényes, semmit el nem dobnak, semmi nem válik szimbólummá. Minden azonos szinten ven. Miért? Bizonyára nem azért, hogy minden olyan jó. Nos, tehát? Hogy az emberek megszűnjenek gondolkodni? Vagy ne merjék megmondani «nt, amit gondolnak? Von Gogh tisztelete Picasso sokat beszél Van tJogh-ról, gondolkodik róla, iyakran nem minden keserűség nélkül, — szembeállítja őt a mai festők aroganciájá- val és nyugodtságával. Van Gogh — az élő és halott —' az alkotás és egyben az életmód ideálját is jelenti a számára. Kedvelt mondat Leggyakrabban idézett Picasso mondat: „Nem keresek. Találok". Nem lehet tudni, hogy ez a mondás valóban elhangzott Picasso szájából. Ennek ellenére kitűnik bátorságával és biztonságával, valamint ellentmondásosságával, amely szükségszerűen következik belőle: „Az ember sohasem szűnik meg keresni, mivel soha nem talál". Ö maga állandóan talál, de állandóan keres is. Befejezi a képet, s olyan titkokat keres benne . amelyeket csupán ő lát. S újfent hozzálát a kereséshez. Mindenki számára azt, ami az övé Picasso gyakran mondogatja, hogy a hasonló festési módszer anomáliát jelent. Fát rajzolsz például —mondja. A fa mellettt kecske, mellette kislány áll, aki őrzi. Mindet másként kell lerajzolni. A kecske kerek, a kislány négyzet, a fa pedig olyan, mint a fa. Az emberek azonban egyformává festik őket — s ez rossz. Mindennek szüksége van saját formájára. Mozgás A festészet feladata — mondja Picasso — legalábbis számomra, nem a mozgás megfestése, a valóság mozgásba hozatala. Inkább a mozgás megállítására törekszem. Csak ekkor jön létre számomra a valóság. Alit kell elvetni Minden forma segítségével mindig a valósághoz akart eljutni — abban a»- esetben, ha ennek igazság a neve. Számára a kép igazságának és a világ igazságának elválaszthatatlan kapcsolatban kell lennie a szabadság által biztosított valameni'ú formában. Ám a szabadságot senki sem szerzi : meg örökre. Minden alkalommal, mihelyt megszerezte, ismét elveszíti. Ma sokkal intenzívebben kell keresni, mint azelőtt bármikor, s el kell vetni minden olyan egészségtelen dolgot, amely a „modem művészet” évei alatt a festészetben felgyülemlett; az igazságot, semmi egyebet nem kell keresni. Ratkó József versei: Egyszerű emlék Akár a vastag huzalok, alvó ujjaim mocorogtak, aludtak, mint a vas, aludtak, mint a huzalok, csikorogtak, s kezem semmit se álmodott. Aludt, mint a kalapács nyele, fájt, mint a kalapács nyele — kezem semmit se álmodott. Aludt, és én is mélyen aludtam vele. És_ mintha tűzforró tojást zsugorgatnék két tenyeremben, amikor munkába siettem, szikráztak fáradt ujjaim. Néger költő éneke Mohó aranyat kínáltak fekete énekeimért a fehér urak A fehér urak fehérbőrű nőt kínáltak fekete énekeimért A fehér urak ígértek gondtalan nyarat fekete énekeimért a fehér urak A fehér urak megfenyegettek fekete énekeimért — én csak egy kis hazát akartam fekete zengő énekeimért hazát, ahol a lábam irányítja a gyors utakat és a ballagó ösvényeknek is ismerem a célját S a fehér urak börtönbe csuktak . fekete énekeimért — s ütött számon most vörös ének szivárog Elnézést, hogy nincs diplomám A latintanár autószerelő fia — Az orvos három gyereke közül kettő iizikai munkás —■ „Nem tragédia, hogy nem az apja szakmáját választotta" Alig akadt értelmiségi család, amelyben nem okozott keserű csalódást, ha /Valamelyik gyerek nem értelmiségi pályát választott, így volt ez sokáig. Ma már természetes, hogy a munkás, paraszt, alkalmazott szülők gyermekei diplomával a zsebükben térnek haza az egyetemekről, főiskolákról. Nem ilyen természetes azonban, ha értelmiségi gyerekek térnek* haza, — valamely gyárból munkakönyvvel. Felkerestünk néhány értelmiségi foglalkozásbeli szülőt, fiatalt, mondják el ők, hogyan is állunk manapság a konvenciókkal, a szülői pálya követésével. Találomra nyitottunk be hozzájuk, annyit tudtunk róluk: a gyerekek kétkezi munkával keresik kenyerüket, a szülők a katedrán, az orvosi rendelőben, a mérnöki asztalnál dolgoznak. Kulcsár Gábor tanárt nem találjuk otthon, helyette a felesége nyilatkozik: Gábor mindig izgatott természetű volt. A motorok érdekelték. Folyton szerelt. Az érettségi után egyáltalán nem volt meglepő, hogy nem jelentkezett az ecetemre. Autóvillamossági szerelő szakmát szerzett azóta és megtanulta a gépkocsi-, motorvezetést isKulcsúmé néha keresi a szavakat. Német anyanyelvű, férje latin-német szakos lévén — s újabban orosz — Bécsben ismerte meg és hozta el Magyarországira. — Bizony Gábor most nagy gondban van — folytatja Kulcsúmé. — Nemrég szabadult fel és állá® után jár. S tovább beszél Gáborról és a másik fiúról, aki mérnök a Kútépítő és Karbantartó Vállalatnál. Sajnálkozásnak, hogy az egyik fiúk nem szerzett diplomát, nyoma sincs. Egy nyíregyházi mérnök- család a következő állomás. Az ifjú alany nem mondhatja el véleményét, Csepelen dolgozik. Apja pontosan nem is tudja, inkább sejti milyen munkát végez, öntvényeket vizsgál. — Nem a legjobb tanuló volt — magyarázza az apa. — Nem sok esélye lett volna az egyetemen. Szégyelljük, de mit csináljunk. Különben is ma az a szokás, hogy egy évet... kézi... vagy hogy is mondják, fizikai munkával kell tölteni. Tragédia az, ha a fiatalember fizikai dolgozó? — kérdezzük. A mérnök-papa ismételgeti: — Én nem tehettem többet. Nagyon szégyelljük ... Hogy nincs miért szégyenkezni, — ezzel nem akartuk tovább igénybe venni az idegeit, ám kérését nem tagadhattuk meg: „A nevem kérném mellőzni ...” A három Kónya-fiút sokan ismerik a városban. Az apa közismert belgyógyász. A fiúk közül László akarja folytatni az édesapja hivatását. Érettségi után egy évig betegszállító volt a nyíregyházi kórházban, jelenleg Pesten a Szamatoló- glai Intézetben dolgozik. Minden évben ostromolja az orvosi egyetemet. — István gyengébb volt a középiskolában, közepesen érett — magyarázza Kónya Bertalanné. — ö mindig is barkácsoló típus volt. In-« kább a gyakorlati dolgok érdekelték. Kitanulta a műszerész szakmát. . Jelenleg katona, épp most volt itthon vasárnap. Sándor, a harmadik fiú az idén végzett a Debreceni Dohányipari Technikumban. Vegyész akar lenni. Kolonay István édesapja állatorvos Kemecsén. A fiú géplakatos. Néhány hete szabadult feL — Egyelőre 5 forintos órabére van a bogdányi finomítóban. Most kapja meg az első fizetést. Különben nem tragédia, hogy nem az apja szakmáját választotta... Édesanyja , elégedett, a ■szülők megértik, Istvánt jobban érdekelték a motorok, mint a középiskola. Nem tragédia... Hány árnyalata van ennek a kifejezésnek, s mennyire másmás mind. Az értelmiségi szülők és fizikai pályára került gyerekeik többsége valóban nem tartja tragédiának, ha a diplomát becsületesen megszerzett szakmunkásbizonyítvány helyettesíti. De jó néhányan még igen. De nem vagyunk igazságtalanok? Csak az értelmiségi szülőkre vonatkozik az iménti megállapítás?' Páll Géza Körkép Fiatalok antológiája — Négy szabolcsi származású író elbeszélése A könyvhét elmúltával megkezdődött az idei termés kritikai „betakarítása”, az Ünnepi eredmények távlati felmérése. E felmérés középpontjában — a mai magyar irodalom szempontjából — a Körkép című antológia áll, amelyben 35 írónk teszi közzé egy-egy elbeszélését. Jó. hogy kiadták. Ez a hat és fél száz oldalas kötet megkísérli rögzíteni irodalmunk derék hadának és legfiatalabbjainak művészi eredményeit, s fejlődésük irányát megmutatni. Szembetűnő az alkotók érdeklődése az erkölcsi problémák és azok társadalmi vetü- lete iránt. Legtöbb elbeszélésben a szocialista ember kialakuló életszabályai jelentik az újat, küzdve, harcolva a múlt szellemi visszahúzóival. E küzdelmet azonban legtöbb író a történések felületén mozogva próbálja megoldani, csupán a látszat és a jelenség ábrázolásában hiteles módon. Ez a felületesség a .pozitív hősök — talán a sematizmus ellenhatásaként keletkezett? — szintelenségéből adódik, Erre legjobb példa Rákosy Gergely elbeszélése, amelynek főhőse — visszataszító, veszekedő vénlány — bírósági beadványában sírja el társbérlője „szörnyű" cselekedeteit, Színes képet kapunk a semmiségekért pereskedő hölgyről, de a másik oldalon álló, nyilvánvalóan nagyobb emberi értékekkel rendelkező Kövecses Rózsa életébe az író alig enged' bepillantanunk. És a pozitív hős ilyen távolísága a legjobb írások — Gerelyes Endre, Galambos Lajos, Fejes Endre, Bertha Bulcsu munkái — erejét, művészi hitelét is rontja. E megállapítás ' alól talán egyetlen kivétel a nagyon fiatal Szentgalai Géza. Külön örömünk, hogy a kö- . tetben jelentős a Szabolcsból szármáz#! vagy itt élő írók hangja és szerepe. Közülük Galambos Lajos jelentkezett a legterjedelmesebb írással. Az „Orosz asszony” azonban nem a Galambosra leginkább jellemző mű. Stílusa, nagyvonalú tömörítő ereje ebben az elbeszélésben is félreérthetetlenül egyéni, és az alakok megformálása is kitűnő. Az „Orosz asszony” témájában. — az emancipálódó nő és a polgári házasság konfliktusában — nem érint olyan horderejű társadalmi problémát, amilyeneket egyébként Galambos Lajostól megszoktunk. Váözi Mihály „Hol vagy, Ná- zár?” című elbeszélésében is a lírai költő szólal meg. A nagy világégés embertelenségébe visszapillantva, ott és akkor is az emberiességet keresi és találja meg egy beteg ember és egy orosz katona barátságában. Gyönyörű stílusa, képi látása, szemléletessége — amit verseiben megismertünk *— hiánytalanul jelen van prózájában is. Végh Antal egy korábbi elbeszéléssel, a „Nyugtalan ho- mok”-kaI jelentkezik. Az írásban — bár ösztönösen és az azóta levetkőzött darabossággal — éles képet ad a nagy utat bejáró szabolcsi faluról, és e falu társadalmának a fejlődés során egyre inkább láthatóvá váló szakadékairól. Sipkay Bama „Temetés” című elbeszélésében szintén falusi emberekről ír, botladozó hősökről, akik a direktóriumi tagságtól kezdve bejárják létüknek minden lehetséges ösvényét, egészen a téeszbeli kukoricalopásig, de mégis megmaradnak embereknek. Sipkay szellemes iróniája — ami az új körülmények között tétovázó falusiakon ül — és a mögüle kitörő fájdalom igen jól kiegészíti egymást. Kun István
