Kelet-Magyarország, 1964. június (24. évfolyam, 127-150. szám)
1964-06-28 / 150. szám
SXI. ÉVFOLYAM, 150. SZÁM ÄRA: 80 fillér 1964, JÚNIUS 28, VASAENAP Új tűzgyújtás Az ember nem élhet ener* gja nélkül. Az energia lényegében munka: benne rejlik a szerszámmá, fegyverré paf- tintot kőben éppen úgy, mint az egyiptomi piramisokban, a római Colosseumban, vagy a kölni dómban. ■ Az ősi energiaforrás: az ember saját izomereje és háziállatainak fizikai erőfeszítése; e kettő alig száz évvel ezelőtt az emberiség rendelkezésére álló energia 94 százaléka volt, és csak 6 százalékot termeltek vizikerék- kel, szélmalommal, kezdetleges gőzgépekkel. Napjainkban a felhasznált energia 99 százalékát nyerjük élettelen természeti forrásokból, és csupán 1 százaléka származik élő izomerőből. Legendák szólnak arról, hogy bátor emberek — Prometheus, vagy mások — vesztük árán is elrabolták az istenektől a tüzet. Egész technikai kultúránk alapja az elégetett szén, kőolaj, vagy más üzemanyag— a kozmikus rakéta, az űrhajó is lényegében nagy tüzelőanyagtatfály. Az első tűz, melyet az ember csiholt és táplált, száz és százezer évet világit be, egészen napjainkig. A hagyományos energiaforrásokból (tüzelőanyagokból) még óriási, de nem kimeríthetetlen tartalékaink vannak, és óráról órára többet fogyaszt az ipar, a közlekedés, a mindennapi élet Mi lesz, ha mindenünket ^elégetjük”? Visszazuhanunk a régi, energiaszegény szűkösségbe, amikor fényűzésnek számított a viaszgyertya, kincset ért a cukor, és csak a leggazdagabbak utazhattak egyik városból a másikba? Amikor ez a lehetőség fgl- rémlett az emberiség jövőjének láthatárán, a fizikusok már úgyszólván kezükben tartották az új, kimeríthetetlen energiaforrást, az atommagot. A szén és a kőolaj kilogrammjában rejlő kalóriaértéket ezres számok jelzik, de az uránium, a plutonium, vagy hidrogén kilogrammja milliárd és - százmilliárd kalóriát ad. Csak éppen azt kellett megoldani, hogy veszély nélkül tegyék hasznossá az atommag roppant energiájút. ■ Tíz évvel ezelőtt, 1954 június 27-én megtörtént a második tűzgyújtás az emberiség történetében. Moazkva környékén működni kezdett a világ első atomerőműve. Villamos áramot termelt, nem kísérleti, hanem ipari méretekben; kapacitása akkora, hogy Budapest égy kerületét elláthatná. Egy nagy iparváros napi energiaszükséglete 100 ezer kilowatt. Ha szénnel termeljük ezt a mennyiséget, egész vasúti szerelvényre valót kell elégetni. Négy kilogramm urán (egy aktatáskában elfér) ugyanennyi hőerőt ad. Az első atomerőmű üzembe helyezése után egy évvel P. Blohincev professzor bejelentette: az 5000 kllpwattos atomerőmű tudományos és műszaki tapasztalatai alapján tízszer—hússzor, sőt százszor ekkora kapacitású energiatermelőket építenek. Ha cipőt vásárolunk, újságot olvasunk, vonatra ülünk, bekapcsoljuk a villanyt, a televíziót: mindig és mindenütt energiát fogyasztunk. Az emberiség jövője, jóléte, sőt fennmaradása is attól függ, győztes lesz-e az energiáért vívott harcban. A szovjet atomerőmű, amely tíz esztendővel ezelőtt először termelt hőt és fényt, a magenergia békés hasznosításának lehetőségével és biztonságával ajándékozta . meg az emberiséget Hruscsov úton Az intézkedési terveknek megfelelően, a közös gazdaságok és a tagok érdekeit szem előtt tartva, a megye mezőgazdaságában lényegében befejeződtek az aratás előtti időszerű munkák. A jó szervezésnek és a szorgalomnak a következtében a földeken minden erőt az egyre jobban kibontakozó aratásra fordíthatnak. Növényápolásnál befejeződött a burgonya első töl- tögetése, a második töltögető kapálásból is csak mintegy tizenöt százaléknyi van hátra. A közös gazdaságok elvégezték a cukorrépa mélykapálását is, több helyen a következő növényápolási munkát végzik. Jók az eredmények a kukorica második kapálásánál is: a munkát 83 százalékra fejezték be, ahol a munkaerő lehetővé teszi, végzik a harmadik kapálást is. Az őszi árpa aratása pár napja kezdődött, t a hét végére több mint tízezer holdat vágtak le, a területnek közel felét. Az árpa. aratásának jelentős része kétmenetes formában történt, így mentesülnek a közös gazdaságok a körülményes utószárítástól. A nyírbátori járásban az őszi árpának tegnapig hatvan százalékát aratták le. A nyírmihálydi és a nyírcsászári közös gazdaságok már be is fejezték ezt a munkát. A nyírbátori járásban ma, tervük szerint húsz kévekötő aratógép, húsz kombájn, 11 rendrevágó és 200 kaszapár dolgozik. A nyírpilisiek, nyír- bogátiak a rozs aratását is megkezdték. A nagykállói járásban — a helyi vezetők becslése szerint — ma befejezik az árpa rendrevágását, s a második menetben, kedden véget ér ennek a fontos A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság Nádor utcai székházában hétfőn szünet nélkül egész nap sorsolnak. Reggel 9 órai kezdettel a lottó júniusi jutalomsorsolását bonyolítják le. A húzáson a 24. játékhét szelvényei vesznek részt, amelyek között összesen 1002 jutalomtárgyat sorsolnak ki. Ezúttal három öröklakás —, egy háromszobás és két garzon, valamint három Moszkvics 403 típusú személygépkoAratás a nyirkáia! Rákóczi Tsz-ben. Hammel J. felv. Norvégiába ötnapos hivatalos látogatásának befejeztével N. Sz. Hruscsov miniszterelnök szombaton délelőtt elutazott Stockholmból, Svédország fővárosából. Hruscsovot a Skepis’nolme-i kikötőben Erlander miniszterelnök és más hivatalos személyiségek búcsúztatták. Erlander miniszterelnök búcsúbeszédében a többi között hangoztatta: a látogatás során fontos nemzetközi kérdéseke* vitattak meg. „Megbeszéltjeink nagymértékben érintették a béke megőrzésének kérdését — mondotta. — Másként ez nem is lehetséges a mai világban, amelyet egyrészről a megsemmisülés fenyeget,, másrészről viszont a békés, építő-, munka nagyszabású távlatai nyílnak előtte. Ilyen körülmények között a személyes kapcsolatokkal is erősítenünk keil a békét, szorgalmasan kell munkálkodnunk azon, hogy megtaláljuk a vitás nemzetközi kérdések megoldásának útját Úgy tekintem az Ön látogatását, mint fontos láncszemé* abban a munkában, amelyét a béke javára végzünk" — rrtőn- dotta többek között a svéd miniszterelnök. Hruscsov válaszbeszédében aláhúzta: elégedett az Erlander miniszterelnökkel és más svéd kormányférfiakkal folytatott megbeszélésekkel, amelyeket az őszinteség és barátság jellemzett. Tárgyalásunk eredményeit a közös közleményben foglaltuk össze — jelentette ki a szovjet miniszterelnök. Megállapította: ez a fontos okmány leszögezi, hogy a Szovjetunió és Svédország kapcsolatait a jószomszédi viszony jellemzi, s e kapcsolatok kedvezően fejlődnek. Hruscsov kijelentette, a nyílt véleménycsere, amely közös érdeklődés tárgyát alkotja, lehetővé tette, hogy a két fél jobban megértse egymás álláspontját. A szovjet kormányfő hétfőn délelőtt érkezik skandináviai kőrútjának harmadik állomására, Oslóba. Véget értek a Pannónia mezőgazdasági napok Pécsett szombaton véget értek a Pannónia mezőgazdasági napok. A részvevő elméleti és gyakorlati szakemberek három szekcióban tanácskoztak, s megvitatták a növényvédelem, a takarmányozás és a borászat legfontosabb problémáit. Szombaton került sor a Pannónia utolsó eseményére. Dr. Soós Gábor földművelésügyi miniszterhelyettes A tudomány és a gyakorlat kapcsolata a mezőgazdasági termelés szol' gálatában címmel tartóit élőadást. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK I Aratják a búzát Vasárnapi munka a földeken — A káliéi járásban ma befejezik az árpa rendre vágását takarmánygabonának a kombájnnal való elcséplése is. Néhány gazdaságban, a kombájnolás után, már le tudják mérni az őszi árpa terméseredményét. A besenyőd! Igazság Tsz-ben ötven holdról .15, a vásárosnaményi Vörös Csillag Tsz-ben 100 holdról 13, a tarpai Győzelemben hatvan holdról 13,50, a nyírmhálydi Üj Élet Tsz-ben 11,20 mázsás átlagtermést takarítottak be. A rozs aratását — a nyírbátori« kívül — a mátészalkai és nyíregyházi járásokban is megkezdték: az elmúlt hét végéig több mint ezer holdat tettek rendbe. Az utóbbi egy-két napban a legjobban érett búzatáblák termésének a betakarítására is sor került. A nyíregyházi járásban 250, a fehérgyarmatiban 50 holdon vágták le a búzát. Több termelőszövetkezetben megkezdték a tarlók hántását, a nyári mélyszántást Nyíregyháza tsz-ei közül a Ságváriban, Béke őrében, Dózsában nyolcvan, az encsencsi Virágzó Tsz-ben 40, a megyében összesen ezer holdon végeztek tarlószántást, nyári mélyszántást Igen lényeges, hogy a közös gazdaságok fokozzák a tarlómunkát, hogy az ne maradjon el az aratás, a tarló letakarítása mögött. Mint a megyei tanácson közölték, a következő héten feltétlen szükséges a még hátralévő növényápolási munkák befejezése, hogy a teljes lendülettel bekövetkező kenyér- gabona aratáskor ezek már ne okozzanak gondot. S ne feledkezzenek meg a gazdaságok aratás idején sem az időszerű növényvédelmi tennivalókról. Hétfőn egész nap nyereményhúzás Lottó tárgynyereményt, a III. és a IV. Békekölcsönt sorsolják esi jut főnyereményként a legszerencsésebb lottózóknak. Alig fejeződik bé a löttó- húzás, délután 3 órakor békekölcsön-sorsolás kezdődik. Hétfőn és kedden tartja ugyanis az OTP a II., Ilii., és a IV. Békekölcsön 1964. első félévi sorsolását. Ezúttal megcserélték a sorrendet és az első napon a III. és IV. Békekölcsönt húzzák. A III. Békekölcsönből 227 000 kötvényre 55,7 millió forintot, a IV. Békekölcsönből pedig 166 000 kötvényre 34 millió forintot sorsolnak ki. Kedden a II. Békekölcsönből 151 000 kötvényre 29,3 millió forint jut nyeremény és törlesztés formájában. Az OTP tájékoztatása szerint — a sorsolások torlódása miatt — hétfőn csak a lottóhúzásról készítenek gyorslistát, amely a keddi lapokban olvasható, s kedden együtt készítik el a II., a III., és a IV. Békekölcsön-húzás gyorslistáját, amelyet a szerdai lapokban hoznak nyilvánosságra.