Kelet-Magyarország, 1964. május (24. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-09 / 107. szám

Meg jegyzések Tyúk, vagy tojás Tíz hónappal ezelőtt, 1963. júliusában Nyíregyházán ala­kult egy bizottság, azzal a céllal, hogy a debreceni tsz- üdülöhöz hasonló sóstói üdü­lő építését előkészítse. A bi­zottság, annak rendje módja szerint albizottságokra osz­totta önmagát és a teendőket. Minden albizottságnak meg­határozták a feladatát: az egyiknek például 1963. augusztus 20-ára alapszabályt keilett volna készíteni, a másiknak indító tagszövet­kezeteket szervezni, a har­madiknak tervet készíteni és így tovább. Ahogy ezt hírül adta az újság és a rádió, mindenki azt remélte, hogy a nagy lel­kesedéssel kezdett munka gyümölcseként ez év tava­szán már legalább alapozzák a sóstói üdülőt. Ezt annál is inkább remélték, mert a Hajdú megyeiek — mint el­ső társadalmi tsz-üdülő épít­tetők — jó két év alatt nyél­beütötték az egészet. Sajnos ez nem így lett. Még az 1963. augusztus 20-ra tervezett alapszabály-javaslat sem ké­szült el. Pedig a debreceniek alapszabály mintát is adtak, sót jutányos áron az építési tervüket ts felajánlották. Mégis mit tett hát tíz hó­nap alatt a bizottság? Külső unszolásra annyit, hogy a megyei tanács mező- gazdasági osztályának és a Új gép születik • • Egy kísérlet izgalma — Oílet és akarat dolga A öfl-2 útja a nemzetközi vásárig Termelőszövetkezeti Tanács megyei irodájának néhány dolgozója elkezdett vitatkoz­ni. A jogászemberek azt állít­ják, először szövetkezetek kellenek, akik akarják az üdülőt. A szervezők azt ál­lítják, először mintaalapsza­bály kell, hogy legyen mi­vel érvelni. Eddig ennél a tyúk, vagy tojás vitánál töb­bet a bizottság nem produ­kált. A termelőszövetkezetek pedig akarják az üdülőt. Egy korábbi kezdeményezés alap­ján — amikor a debreceni gyönyörű üdülőt még nem is láthatták — tizenhét szövet­kezet tagjai 102 ezer forin­tot már összeadtak. Ez az összeg három éve az OTP-nél fekszik — igaz, kamatozik... Ez az üdülő szép példája lenne a szövetkezetek össze­fogásának, egy magasabb tár­sulásnak. Ha valahol szükség van kulturális építményekre, akkor ebben a megyében igen. Megyénk dolgozóinak kedvelt, gyönyörű környezetű kiránduló helye — anyagiak hiányában oly nehezen épü­lő Sóstónk — egy 8—10 mil­liós reprezentatív üdülővel igen sokat lendülne. Lehetne sorolni a sürgető érveket, de hiszen ezt a bi­zottság is jól tudja. Vagy mégsem,..!? Csikós Balázs Neve furcsa: DTU—2, Köz­érthető nyelven: univerzális, Diesel targonca. Képességét tekintve és formájára nézve inkább hasonlít egy modern vonalú, kisebb fajtájú új, te­hergépkocsihoz. Alkotóinak, a VAGÉP nyíregyházi munká­sainak is ez a véleménye. Anyakönyvi iratai még nin­csenek, de a bemutatkozására már sor kerül a Budapesti Nemzetközi Vásáron. Ott áll az I-es szerelőcsar­nok közepe táján. Olajos ar­cú, kutató tekintetű lakato­sok, szerelők, Lengyel, Do­bos, Kende, Újhelyi., Mészá­ros, Gégény és a többiek bá­báskodnak körülötte. Mi keli még .? Mészáros, az egyik izmos, fekete szemű munkás alumi- niumlemezt formál, aztán odailleszti a gép tompa orra elé. — No milyen? Tetszik? — Jó... Csak pászítani kell — mondja a másik. ■ — Olyan fényes lesz, mint a tükör — így Lengyel Zoli. Krecz Mátyás üzemvezető mosolyog. Látszik, hogy élvezi a fiúk munkakedvét. Megáll a terem közepén. — Nézze meg a különbséget a két targonca között — mutat két oldalra. öreg Ford és a Volga A másik, a régi ott áll a bejárat előtt. Az angolok az efíajtát már a harmincas évek derekán gyártották. Korszerűtlen, elavult. A most készülő legújabb típus rnel­Selejt vagontételben A gacsályi üzemben készül az ízletes trappista sajt. Ha­vonta átlagosan 150 mázsa árut készítenél* és szállíta­nak el Szolnokra, Gyulára. Szegedre. Miskolcra, Özdra. Hódmezővásárhelyre, Egerbe, és Nyíregyházára, olykor még Budapestre is. A polcok fele még üres, de ha rendes kerékvágásba jutnak, ebbe a helyiségbe szinte be sem lehet menni. Amikor a polcok megtelnek, deszkákra rakjál* a sajtot. Egymás hegyére-hátára. S ahol a haszon, ott a kár is. Mert a selejtes árut már nem lehet elszállítani a kereske­delemnek. A gyárból olykor vagonté­telben szállítják el az össze­nyomódott, deformálódott sajtkerekek'et további feldol­gozásra Abaújszántóra, vagy Budapestre. — olcsóbban. Pedig csak egy tízszer- nyolc méteres pincére lenne még szükségük, hogy meg­szűnjön a selejt. Jobban 1« tudnák használni az üzem kapacitását is. Ugyanezzel a berendezéssel és létszámmal naponta 20—24 ezer liter te­jet is fel tudnának dolgozni. A tároló, és érlelőhely hiányából fordul elő számta­lanszor az is, hogy a már majdnem kész anyagot go­molyává kell feldolgozniuk és fél áron kell továbbadni­uk. Kárba vész a befektetett munka, s károsodik vele a vállalat is. A sajtgyártás magas fokú higiéniát, szigorú technoló­giai fegyelmet követel. A ga­csályi üzem dolgozói azonos munkaintenzitással többre is képesek lennének. Csupán következtetés; egy kis befek­tetéssel jelentősen lehetne csökkenteni a sajtgyártás ön­költségét. Érdemes lenne elgondol­kodni ezen a Szabolcs me­gyei Tejipari Vállalat gazda­sági szakembereinek. Tóth Árpád lett úgy néz ki, mintha egy harmincéves Fordot és egy Volgát hasonlítana össze az ember. — Annak három kereke van — mosolyogja meg Krecz. A vezetőfülke nyitott. Nem szólva a teljesítőképességéről. Ez négy kerekű, a vezetőfülke fedett, de le is szerelhető. Három és fél tonna terhet ci­pel. S úgy söpör 35 kilométe rés sebességgel, mint a ma­dár... De a testét majd lerö­vidítjük. — Úgy jobb lesz? — így lesz csak igazán versenyképes. A motort meg elsüllyesztjük az ülés alá — mutatja. S mégis mennyi tárgyalás, huzavona előzte meg, míg engedélyezték a kivénhedt, háromkerekű targoncák gyár­tását a nyíregyháziaknak. Eredetileg a DIMÁVAG volt a gazdája ennek a régi pro­filnak. Onnan került át a Prés és Kovácsoltárugyárhoz Pestre, majd átszervezés miatt Nyíregyházára. Itt a gyártást még meg sem kezdték, máris tovább akarták vinni. — Mi voltunk rajta, hogy gyártsuk. Szükségünk volt rá. Igaz költséges dolog. Esz­tergapadokat, ponthegesztőket s öt tonnányi szerszámot vet­tünk át. vele. Két emberünk három hónapig tanult Pesten. Egy esztendeig nem lesz jö­vedelmező, de talán később — mondja Markovics Gyu­la igazgató. — Gyártjuk a régit, a há- romkereküt. A KGM 157-et rendelt belőle — mondja Krecz Mátyás. De dolgoznak az újon, a modern, iparban és mezőgaz­daságban egyaránt kiválóan használható DTU—2 típúson és testvérein. Feladni nem szabad — Lőrincz István főmérnök­nek volt az elgondolása, hogy fejlesszük, tovább a végit, s mutassuk be a DTU—2-őt az idei nemzetközi vásáron. Ke­vés volt a szakmunkás. Át­jöttek más üzemrészeinkből, hogy segítsenek Uj brigádot alakítottunk. Nem csüggedő, áldozatkész emberekből. Saj­nos az ilyen kísérletező munkáknál van sikertelenség is. Feladni soha nem szabad. Rajz nélkül, elgondolások alapján dolgoztunk. Speciá­lis szerszámok nélkül — ma­gyarázza az üzemvezető. De ment, s ma már az utol­só simítások előtt tartanak. — Kétségtelen. nagy fába vágtuk a fejszét — veszi át a beszéd fonalát a főmérnök. De úgy érzem, nem állhatunk meg. Tervünk az, hogy kiala­kítsuk az univerzális, Diesel­motoros targonca családot. Ebben aztán szerepelne terep­járó típús és dömper is. En­nek az új DTU-—2-nek há­rom fajtájára gondolunk. A sima, a billenő és emelő pla­tós targoncákra — sorolja hévvel. — önfeláldozóan dolgoznak munkásaink. Nekik lesz a dicsőség, ha sikerül — mond­ja. — Nem tartom lehetetlen­nek, hogy esetleg még a KGST országok is felfigyel­jenek rá. Farkas Kálmán Családfenntartó fiatalok A TÖBBI KELL OTTHONRA - HA A MENYASSZONY/ELÖLT IS ÚGY AKARJA... — „NEM LEHET EGYEDÜL APÁM" Nehezebb az életük a ve­lük egyivásuakénál. Fiatalon, szinte még gyerek fejjel kell osztozniuk egy család apró örömein. megtermett gond­jain. Felnőtt felelősséggel osztják be idejüket, keresetü­ket, hogy mindenre jusson: tanulásra, munkára, rövidke szórakozásra, megélhetésre. Ha szűkebben is, mint a kevesebb gondú fiataloknak, de jut mindenre. Mert jól dolgoznak, okosan, emberi módon élnek. Utoljára az Aranyembert láttam Medve János négy éve szak­munkása a Szabolcs-Szatmár megyei Húsipari Vállalatnak. Bujon lakik — öreg szüleit tartja el. — Mennyi pénz van magá­nál? Meglepődik a szokatlan kérdésen. — Ötven forint. Nem ke­resek rosszul — megvan a havi kétezrem. Kijövünk be­lőle rendesen. Nekem nem sok kell — benzint veszek, az iskolai kiadásaim elenyésző­éit, s fizetem a motorrészle­tet — ez teszi a havi kiadá­somat. A többi kell otthon­ra. — Iskolai kiadásai is van­nak? — Igen. Most fogok érett­ségizni a Közgazdasági Tech­nikumban. Négy éve abból áll a szórakozásom — mondja csendesen —, hogy hetenként háromszor iskolába megyek. Ilyenkor este tízkor kevere­dek haza. Másnaponként meg tanulok. Nem kitünően, csak közepesen. — Mozi? Színház? Udvar­lás? — Ha a menyasszon.vjelölt- tel meg tudunk egyezni, hogy a két szülő velünk éljen, ak­kor nemsokára nős ember le­szek. Mert azért, hogy meg­nősül az ember, a szülői­ket nem szábad magukra hagyni. A mozi? Utoljára az' Aranyembert láttam. Színház­ban már rég voltam. A válla­lattól kaptam volna jegyet vagy, kétszer, de nem tudtam menni, mert pontosan iskolai napra jutott. — Szakmája van, jól keres. Miért tanul? — Ha sikerül az érettsé­gim, a vállalat- javaslatára felsőfokú élelmiszeripari tech­nikumba iratkozom. Ha elvég­zem, művezető is lehetek. Javítsa t.i ■>=• ázra..." Molnár Lászlónak jó szo­rítása van. ’ Esztergályos az építőipari vállalat lakatosüze­mében. Jól megtermett, húsz­éves fiatalember — szinte gyerek még, de arcán a vo­nások már megkeményedtek, állandósultak. Hetvenéves tsz-nyugdíjas édesapjával la­kik egy fedél alatt Sényőn. Onnan jár be dolgozni. Lénye- 1 gében egyedül tartja el édes­apját — de többi testvére is segít itt-ott. Asszonynővére főz, mos rájuk. Gond azért akad. Másfélezer a keresete, — Hogyan jönnek ki belő­le? — Apám kap a tsz-től még 260-at. Van egy egyholdas kertünk, esténként, ha haza­megyek, azon dolgozunk. A múlt héten krumplit vetet­tünk. Ruhára is futja a fize­tésből Muszáj is — ne jár­jon rongyosan az ember! Van heti 50 forint zsebpénzem — dohányra, mozira, esetleg presszóra. — Mióta dolgozik itt? — Két éve. Hatvankettő­ben végeztem el Pesten az ipariskolát. Búcsúzóban utánam szói még, arcán egy kis gyerekes pajkosság csillan:, — Azt az ötven forint zseb­pénzt javítsa ki százra, ne­hogy édesapám szóljon érte. Mert időnként kiakad annyi is. Kai kő József Rend a portán Évenként átlag 15 száza­lékkal gyarapszik* a termelő­szövetkezeti tagok cgy-cgy munkaegységre jutó jövedel­me. A gazdálkodás szilárdu- Iása gyorsítja a termelőszö­vetkezeti tagok szocialis­ta tudatának fejlődését, a termelés ésszerűsítése lehe­tővé teszi, hogy mind több idő szabaduljon fel a tanu­lásra, pihenésre, szórakozás­ra. Azonban a gazdálkodás ja­vulásának nem csupán ilyen jellegű kihatásaival kell szá­molni. Szükség van arra, hogy egyre nagyobb figyel­met fordítsanak a termelő- szövetkezetek olyan kérdé­sekre, amelyek szorosan ösz- szefüggenek a község egész­ségügyével, s hathatósan be­folyásolják az emberek szép­érzékének a kialakulását is. Járva a megye közös gaz­daságait, hivatali központ­jait és majorjait, az esetek túlnyomó részében azt lát­hatjuk, hogy azok elhanya­goltságban vetekszenek a régi bcrlő-nagybirtokkal. Nincs szándékomban itt most azzal foglalkozni, hogy milyen kedvezőtlen termelé­si kihatása van például a nem megfelelően kezelt is­tállótrágyának, de a majo­rok szennye-hulladéka az emberre, állatra veszedelmes mikrobák melegágya. A ren­dezetlen irodaudvar, tanya lehangoló hatású az ott élő* dolgozó, megforduló embe­rekre, bármilyen furcsán hangzik: rontja a munka­kedvet, eltompítja a szép iránti érzéket. Aligha van olyan termelő­szövetkezeti tag, aki ne igye­kezne tavasszal a háza táját fendbe tenni, csinosítani: söprögetnek, utakat gereb­lyéznek, virágokat ültetnek! Ha ez így van, miért ne te­hetné meg ugyanezt a ter­melőszövetkezet? Vitathatat­lan; sok helyen gondolnak már erre. Több esetben a fiatalok vállalják a közös gazdaság központjának a csi­nosítását. A vásárosnaményi járásban bizottságot hoztak létre, amelyek feladata segí­teni, ösztönözni a rendcsiná­lást, a szép tsz-unvarok ki­alakítását. Ennek meg is van az eredménye; ebben a já­rásban lehet találni a leg­több rendezett tsz-központot. Jóleső érzés akár Pátyodon, akár Demecserben a tsz-iro- da körül látni az apró, virá­gokkal teleültetett parkokat* vagy más községekben a fel- boronáit, rendbe tett tanya- központokat. A tavasz a természet szé­pítkezésének az ideje. Se­gítsenek ebben a termelőszö­vetkezetek is. Ne sajnálják a fáradtságot, minimális időt, anyagi ráfordítást, ami az irodánál, a majornál egy- egy, a tsz nevét jelző tábla elkészítésével, az udvarok szépítésével, virágok ülteté­sével jár. Megéri a gondosságot. S na­gyon itt az ideje, hogy a kö­zös gazdaságok fejlődését, erősödését a külső — a szép, egészséges környezet is kife­jezze. S. A, 320 ezer forint jutalom a községfejlesztési tervek teljesítésében élenjáró községeknek Első díjat kapott Buktalórántháza A községfejlesztési tervek­ben előírt feladatokat tavaly 99,2 százalékra teljesítették Szabolcs-Szatmár megyében. A lakosság több mint tízmillió forint értékű társadalmi munkával tá­mogatta a célkitűzések megvalósítását. A szép sikerekhez jelentősen hozzájárult a községek közötti verseny. A megyei tanács végrehajtó bizottsága a ter­vek végrehajtásában és a társadalmi munka szervezésé­ben legjobb eredményt elérő öt községnek összesen három­százhúszezer forint jutalmat adott, amit azok községfej- Iesztésre költhetnek Az első díjjal járó 120 ezer forintot Baktalóránt- háza kapta, ahol az egy keresőre eső tár­sadalmi munka értéke majd­nem háromszáz forintot tett ki. A termelőszövetkezet 82 ezer forint értékű térítés nél­küli fuvarral segítette az épít­kezéseket. Nyírlugos 85 000, Tiszadada 60 000, Szatmárcse- ke 35 000, míg Vásárosnamény 20 000 forint jutalomban ré­szesült. A Nyíregyházi Tanárképző Főiskola új bejárati szárnya. Foto: Hammel József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents