Kelet-Magyarország, 1964. május (24. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-29 / 124. szám
Gömöri Entires Az „Ottó~hadműveleta III. Uj-Delhi, (Reuter, AP): Az indiai hadsereg katonái által vontatott ágyútalpakon hagyta el Nehru holtteste a házat, ahol egy napon át több mint félmillió ember vonult el a szeretett államférfi ravatala előtt. A holttestet a Jumma folyó partján Mahatma Gandhi sírjától néhány méternyire felállított máglyán égetik el. Ä gyászmenet elindulásáig Neliru háza körül 80 ezer ember gyűlt össze és a körülbelül 9—10 kilométer hosszú útvonal két oldalán közel hárommilliós tömeg sorakozott fel. Közvetlen az ágyútalpak után haladt Indira Gandhi asszonynak, Nehru egyetlen leányának autója, majd utána következtek a hivatalos küldöttek. Douglas-Home brit miniszterelnök, Lord Mountbatten, Erzsébet angol királynő képviseletében, Koszigin szovjet miniszterelnök-helyettes, Bhutto pakisztáni külügyminiszter és mások. Gandhi asszony kocsijában ült kisebbik fia, Sanjiv Gandhi, aki csütörtök reggel érkezett meg Kasmírból. Reá hárult a feladat, hogy Angiiéban tartózkodó bátyjának' távollétében fáklyával meggyújtsák a halotti máglyát. Nehru hamvait egy később meghatározandó időpontban Allahabadba szállítják és ott a hindu vallás szabályainak megfelelően a Gan- gesz szent folyóba szórjak. A gyászszertartásra India minden részéből igyekeztek CJj- Delhibe az emberek. Nagpui- ban közelharcra került sor, amikor a vasútállomáson bejelentették, hogy a vonaton nincs több hely. A tömeg követelésére külön vagonokat csatoltak a vonathoz, de természetesen, még így is tízezrek maradtak le róla. A halott miniszterelnök háza körül a tolongásban két ember meghalt és mintegy tíz-tizenöt súlyosan megsebesült. Az Indiai Kongresszus Párt vezetősége pénteken rendkívüli ülést tart, hogy kijelölje Nehru utódát. Az ülésen hozott határozatot a párt parlamenti cső portja elé terjesztik s az választja meg az új vezetőt, aki a kormány feje lesz. Radhakrisnan, India köztársasági elnöke szerdán.este meghatott hangú rádióbeszédben adózott Nehru emlékének. Nehmt nagy politikusnak nevezte, akit csak Gandhi mült felül. Sitfervensiő fenyegeti zt Washington távol-keleti szakértője Lonelonban London, (MTI): William Bundy amerikai külügyminiszter-helyettes, a távol-keleti osztály vezetője csütörtökön Londonba érkezett, hogy megbeszéléseket folytasson a brit külügyminisztérium vezetőivel az indokínai helyzetről. Londoni megfigyelők rámutatnak: Washington első számú távol-keleti szakértőjének hirtelen elhatározott londoni látogatása még inkább kiemeli, hogy szakadás támadt a nyugati szövetségen belül a laoszi és általában az indokínai problémák megítélésében. Angol hivatalos körök továbbra is támadásokra” Észak-Viet- nam városai ellen. A laptudósító hangsúlyozza, „Johnson elnök még reméli, hogy sikerül diplomáciai megoldást találni a laoszi válság rendelésére és egyelőre ellenáll a katonai vezetők nyomásának”. Az amerikai katonai vezetők fenyegetőzése — állapítják meg londoni megfigyelők — szemmel láthatóan része annak a zsaroló kampánynak, amellyel Washington egyoldalú engedményeket akar kicsikarni a Laoszi Hazafias Front Pártjától. Hat angol munkáspárti képviselő szerdán levelet juttatott el Butler külügyminiszterhez, amelyben a Laosszal foglalkozó genfi értekezlet összehívása mellett szállnak síkra. A Szovjetszkaja Rosszija kommentátora a laoszi polgárháborúba való amerikai beavatkozással foglalkozva azt írja, hogy "óz Egyesüli Államok intervenciójának komoly veszélye fenyegeti Laoszt, Washingtonban vannak olyan befolyásos körök — írja a szemleíró —, amelyeknek érdeke kiterjeszteni és támogatni ezt a háborút, jóllehet „újabb áldozatokon, é,5 a nemzetközi helyzet kiélezésén kívül ez a háború nem hozhat semmit”. riogatják ugyan Washingtonnak azt a kívánságát, hogy alacsony szintű, helyi konzultációra korlátozzák a laoszi válsággal kapcsolatos diplomáciai tevékenységet, de nyíltan bevallják, hogy nem sok reményt fűznek az „elterelő művelet” sikeréhez. A Daily Herald diplomáciai tudósítója rámutat: „William Bundy csaknem bizonyosan azért jött Londonba, hogy rávegye Nagy-Britanniát, tartson ki a genfi konferencia újra összehívásának ellenzésében. A Daily Mail washingtoni jelentése szerint magas állású amerikai katonai vezetik, a légierők vezérkari főnökével együtt követelik, hogy küldjenek amerikai bombázógépeket „büntető táAlig küldte el a sok útle- veles Ottó a Trumanhoz intézett levelet — egy másik címeres levélpapíron „kiáltványt" fogalmazott meg az „osztrák néphez”. A Renner- kormány a megszálló hatóságokhoz fordult, s azok nyugati tagjai az 1945-ös hangulatban igazán nem tehettek egyebet, mint kiutasították osztrák területről a hívatlan látogatót... Ezzel végződött a második világháború után felélesztett „Ottó-hac(művelet”, s a makacs trónkövetelő kénytelen volt útrakelni a háború utáni Európában, hogy újabb támogatók után nézzen. S az újabb támogatók hamarosan jelentkeztek is... A történet következő epizódjának színhelye a távoli Caracas, Venezuela fővárosa. Idő: 1950. Ottó, aki ekkor már kis udvartartásával a .sárgafalu pöckingi villában telepedett le állandóan úton volt. Előadásokat tartott a világ minden részén, monarqhista újságokat pénzelt és nyíltan hangoztatta, hogy nem adta fel terveit. Ezen a napon a legnagyobb venezuelai szálloda mesterségesen hűtött nagytermében újságírók kérdéseire válaszolga- tott, s ennek során a már-már álmossá váló konferencia váratlanul feléledt. A legnagyobb nyugatnémet űjságkonszernhez tartozó Die Welt tudósítója állt fel és a következőt kérdezte: „Hálásak vagyunk, hogy véleményét ily nyíltan kifejti. Utolsó kérdésünk: mik a távolabbi politikai tervei?” Ottó a következőket mondta: „Ha minden úgy alakul, ahogy én várom, Ausztria császáraként és Magyarország királyaként fogok uralkodni. Nézetem szerint a királyi házak aránylag rövid időn belül újból. uralomra jutnak Európában.” Nem szabad elfelejteni: mindez 1950-ben, a hidegháború egyre fagyosabbá váló légkörében hangzott el. Habsburg Ottó nyilván a hidegháborútól várta annak a beteljesedését, amivel kapcsolatban 1945-ben a Kreid szállodából még hiába küldözgetett pecsétes levelet Trumannak. Keresztelő Píícklsígxlscií Vajon mire számított? Kétségtelenül számíthatott az osztrák egyházi körök jóné- hány magas rangú képviselőjére, akik sokat fáradoztak azon, hogy az „apostoli korona” tündöklését helyreállítsák. Amikor például Habsburg Ottó ikeriá- nyait 1954 őszén megkeresztelték Württembergben, a kérész, telőre elment maga Pavii- kovszky gráci hercegérsek is. A kis hercegnőket ausztriai folyó vízével keresztelték, s az érsek a következőket mondotta: „Mi osztrákok kérjük az Istent, hogy a császári család visszatérhessen Ausztriába”. Ennek megfelelően a pöckingi anyakönyvbe az újszülöttek neve után. az „Ausztria főhercegnője, Magyarország királyi hecergnője” megjegyzés került. Ottó emellett a Nyugat-Né- metországban élő hajdani német arisztokrácia körében is gyűjtött befolyásos támogató, kát, miután dúsgazdag német hercegkisasszonyt vett feleségül. Ennél is fontosabb volt természetesen a kulisszák mögötti támogatás' amelyet Alien Dulles, a Habsburg-légió kudarcot vallott tervét is támogató amerikai kémfőnök nyújtott Ottónak. A pöckingi sárga falu kastélyt is Dulles személyes felkérésére ajánlotta fel Adenauer nyugatnémet kancellár a trónkövetelő számára. á madridi mik i*o fon A történelem azonban megint közbeszólt: a hidegháború megenyhült ég az enyhülés első jele az ausztriai megszálló csapatok kivonása, a független, semleges Osztrák Köztársaság megszületése volt. Az Osztrák Köztársaság alaptörvénye pedig csaknem szó szerint átvette a híres 1919-es „2. paragrafust”, amely hűségnyilatkozatot és a politikai tevékenységről való lemondást, ezen túlmenően pedig a parlament beleegyezését követelte. Ottónak új taktika után kellett néznie, s nem csoda, hoc/ az 1955 és 1980 közötti időszak az „Ottó-hadművelet” legzavarosabb korszaka. Ottó taktikája ebben az időszakban egyszerűen az volt, hogy minden lehetőséget válogatás nélkül megragadott, s aszerint vallotta magát osztráknak, magyarnak, vagy éppen szudétanémetnek, ahogy a helyzet követelte. így például 1956-ban, a magyarországi ellenforradalom napjaiban az ő hangja is felhangzott a rádióban. Méghozzá éppen madridi mikrofon előtt. És természetesen nemcsak azért, mert Franco rendszere közel állt a Habsburg-trónkövetelő szívéhez. Madrid volt emellett a székhelye annak a „nemzetközi dokumentációs központ” nevű társaságnak, amely voltaképpen az európai monar:- hista mozgalmak csúcsszervé, nek és fedőszervének a szerepét töltötte be. A központ élén Ottó állott, de képviseltették magukat a legkülönbözőbb nemzetiségű nyugat-európai trónkövetelők is — élükön a spanyol Bourbonokkal —, és tagja volt a szervezetnek egy sor nyugatnémet és osztrák politikus. így hát Ottó „otthon” érezhette magát amikor Madridban szólalt meg és „magyarok, honfitársaim” felkiáltással üdvözölte láthatatlan hallgatóságát, majd „az utolsónak megkoronázott magyar király fia és lelkes magyar hazafi” címet adományozta magának. Látnivaló, hogy Habsburg Ottó nemhogy osztrák hazaíi- ságára, hanem még osztrák állampolgárságára sem fekte, tett túlságosan nagy súlyt, ha egy-két futó pillantásra másutt kínálkozott a zavart kellés lehetősége... Ebben. a zűrzavaros és új taktikát kereső korszakban is kiderült azonban, hogy Ottónak megvannak a maga támaszpontjai Ausztriában. Még egy útlevél Ugyanebben az esztendőben, 1956-ban ugyanis az alsó- ausztriai tartományi kormányzat székhazában Ottó helyi támogatóinak nyomására határo. zatot hoztak, amely a Habsburg trónkövetelő osztrák állampolgárságának elismeréseképpen kimondotta, hogy Ottó, általunk már ismert útlevélgyűjteményét egy osztrák útlevéllel is gyarapítani kell. S hogy Becsben is meg tudták mozgatni a Habsburgok a megfelelő támogatókat, azt jelezte, hogy az útlevelet ki is adták. Az ellenzék mindössze annyit tudott elérni, hogy Habsburg Ottó osztrák útlevelét —1 Ausztriára érvénytelenítették. Néhány nappal később az alsó-ausztriai tartományi kormányzat egy megbízottja átkelt a határon és sűrű hajlon- gások közepette harminchét esztendő után átnyújtotta gróf Degenfeldtnek, a titkárnak, ura új osztrák útlevelét. Az útlevél tetején az egvfejű sas és az Osztrák Köztársaság felirat volt olvasható — belsejében pedig különös felírás: „Érvényes a világ minden országába, kivéve Ausztriát”... Gergely Mihály s Megessek 20. —■ Apám sokszor elvert, de az az egy nagyon fájt... Kiesi voltam, még, talán nem is jártam iskolába, vagy akkor'végeztem az első elemit. A szomszéd Etával játszottunk, lakodalmaséit. Ö mondta, hogy a lagziban csirkét szoktak főzni, főzzünk mi is. De hogyan, kérdeztem. Leöljük őket. Mindjárt hozott is játékai közül egy rozsdás villát, megfogtunk négyet és Eta megfőzte. Porban... Este a mostohám megszámolta a csirkéket, megtalálta a leölt állatkákat. Otthon volt apám, a veszekedésre előjött, s a mostohám mindent elmondott neki. Apám kérdezte, én csináltam-e. Bevallottam. Nem szóit semmit, előhozta az ostort az istállóból és nekemesett. Elkezdte verni a lábamszárát, bokámtól föl a combomig... Rövid vászonnadrág volt rajtam, minden ütés a bőrömön csat1964. május 29. tant. Hosszú, ■ keskeny vörös csíkokat hagyott maga után a kemény szíjostor, s mert minél tovább vert apám, annai nagyobbakat ütött, kezdett íel- repedezni a bőröm... A fiú másik cigarettára gyújtott, többször is mélyet szippantott belőle. — Nem futottam el, csak csodálkoztam apámon, hogy hogyan ver engem nekidühödve, összeszorított szájjal, kidagadó vörös szemekkel, ahogyan egyszer nagyapa lovát, mert kicsit megrúgta..; Már csupa verejték és vér volt a testem, de nem jajgattam. A mostohám az ujjait tördelte, utoljára odaszaladt apámhoz, lefogta a kezét... Apám eldobta az ostort, megtörölte a homlokát. „így ni — mondta —, hogy használd ezentúl az eszedet fiam!” — Borzasztó! — suttogta a lány. — És te igazán nem jajgattál? Tán az ijedtségtől nem is érezted, hogy fáj! — Nagyon fájt, de nem jajgattam. Bírom a fájdalmat. — Én egy csepp vértől *s rosszul leszek! — Az ember ne engedjen a gyengeségnek. Én mindig öszszeszorítottam a fogam, és nem jajgattam soha. — Máskor is kikaptál? — így nem, de kaptam máskor is. Megszoktam. .— Szörnyű!..; Engem soha egy ujjal se bántottak! Jani, az idősebb londinerfiú telepedett melléjük. Hármasban ittak még* kisideig, aztán Jani meghívta őket magához. Szép albérleti szobája volt. Vittek magukkal bort nála is ittak. — Gyerekek, én elfeledtem, hogy nekem fél nyolcra vissza kell mennem a szállodába — mondta nemsokára Jani. — Ti azért csak maradjatok, Géza behozod a kulcsot! A fiút felbátorította a váratlan helyzet, s magához ölelte a lányt. De Bora nem engedett; egy határozott mozdulattal kiszabadította magát az ölelésből, s ajkán egy apró mosollyal, megrázta a fejét. — Nem szabad! — mondta, aztán a következő pillanatban, engesztelésül megcsókolta a bénult zavarban hallgató fiúi. S Géza boldog volt. Átjárta az öröm, megborzongatta a gyönyörűség, melyet most ismert meg. Újból és újból végigsimogatta a lányt, beleré- szegedett a csókolásba. — Te, te!... Miért sírsz? —- kérdezte Bora. — Mindig ilyen furcsa az arcod, nem is tudom, mit érezhetsz. Szomorú vagy ilyenkor? — Nem én. Nem tehetek róla, hogy ilyen vagyok. — Csakugyan nem tehetsz róla — mondta a lány, s megint csókolgatta a fiú mozdulatlan arcát, melyről a könnyeket fölitta már. Az idő elszaladt, már sietniük kellett, mert mlndketf'- jüket várták otthon, nem maradhattak tovább. Radován ezen a napon a gyárból egyenesen hazament, mert feleségének konzultációja volt a technikumban, s a gyerekért neki kellett leszaladnia a napközibe, és hideg vacsorát bevásárolni. Vagy egy órát zavartalanul tudott tanulni, egyedül volt a lakásban, s csak most mérhette fel, mit jelent a nyugalom, hogy a fiú ideköltözése óta nem volt benne része, csak ha szüleihez elment, hogy a délutáni, esti ói;ákat hasznosan töltse el. Ott volt neki fenntartva a kis különszobája, még fiatalkorának bútordarabjaival berendezve. Minden úgy volt, mint amikor megnősült, s külön költöztek. Azért még ez sem volt a nyugalomnak az a hiánytalan, állapota, amiben azelőtt része volt, mert szinte a levegő is telítődött a feszélyező, idegesítő vibrációval, ami a fiúból áradt. De ez nem zavarta annyira, hogy ne örült volna a gyümölcsöző órának, s ne sajnálta volna, hogy csak kivételes alkalmakkor kaphatja meg tulajdon otthonában. Ezért is fanyalodott rá. hogy szabad délutánjait a szüleinél töltse, mert egyre nehezebben viselte el otthona megváltozását, mind kevésbé bírta elnézni felesége gyötrődését, fia megnyeréséért folytatott küzdelmét. Ötkor lement Andiért, bevásároltak a Közértben. A fiú hat után jött haza. Fáradtan ereszkedett a fotelba, és hol a könyvet bújó Radovan1:, hol a villanymozdonyával játszó Andit nézte. Aztán kibá ■ múlt az ablakon, a nyolcad5 k emeletről látható fenyvesre, a lassan elsötétülő, alacsonyra ereszkedett, füstfelhős égre. Andi, elunva a vonatozást, megkérdezte: — Mondd, Gézu, tudsz te botot faragni? — Tudok. — És faragnál is nekem?.. Az új bicskával. — Hát persze. Andi kiment az előszobába, egy hosszú mogyorófabottsl tért vissza, A fiú kinyitotta kését és munkához látott. Andi izgatottan leste, hogyan bontakozik ki az első figura a fakéregbe vágott keskeny, fehér árkok nyomán. A bot fejrészét négy gyűrűvel különválasztotta a szártól a fiú, s közéjük egy szív közepébe bevéste: R. A. Még a pontokat is szabályosan odatette. Mikor ezzel elkészült, a gyerek elragadtatottan kikapta a kezéből. — Tudod, Gézu, hogy irtó klassz vagy?!... Ha ezt a többi meglátja!... A fiúnak jólesett az elismerés, mosolyra húzódott a szája, de mindjárt ki is simultak arcvonásai, nyúlt a botért. Folytatta a faragást, Radován pedig nézte őket. Kis idő múlva felállt, s azt mondta: — Gyere, Gáza fiam, menjünk át a szobádba, beszélgessünk kicsit! A fiú kérdőn pillantott rá, aztán a botot mutatta. 1— Majd befejezed — mondta Radován. — Igazán, édesapa, mievt nem hagyod! — nyafogott Andi, de Radován megindult Kifelé. A fiú vitte a botot is, leült, térde közé szorította, várakozóan nézett mostoha apjára. — Mondd, fiam, hogy érzed itt magad? —. Köszönöm jól. — A fiú feszes tartása valamelyest megereszkedett. — Hogy tetszik a munkád? — Tetszik. Radován előző nap bent járt a szállodába, a fiú munkaideje után, és érdeklődött, hogy viseli magát. Megnyugtatták: szemfüles, értelmes fiatalember, meg se látszik rajta, hogy falun nevelkedett. Nem egy dologban ő a kezdeményező, még a nála idősebb Janival szemben is. (Folytatjuk) Ünnepélyes gyászszertartás ÍT|«Del bibén HéronsiaiEliós tömeg közön tialadf el a svészmenet A „kulön-ut”-as. Gerő Sándor rajza B
