Kelet-Magyarország, 1964. február (24. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-02 / 27. szám

Kétszerannyi olvasó Illusztrált kiadványok megyei írókról, költőkről Szemléltetés művelődési autóval Beszélgetés a megyei könyvtár eredményeírőf, terveiről A műveltségi színvonal eme­lésében jelentős szerep jut a környéknek. Olvasottság te­kintetében a többi megyéhez viszonyítva nem jeleskedünk, tehát Szabolcsban különösen nagy feladat vár a könyvtá­rakra, művelődési autókra. Az idei munkáról, tervekről kér­deztük Tripsánszky Jenőt, a megyei könyvtár vezetőjét. — Mennyivel bővül 1961-ben a könyvtár állománya? —• Jelenleg mintegy 50 000 kötettel rendelkezünk Az idén ez az állomány 170 000 forint értékű könyvvel gyarapszik. Azonban jó a kapcsolatunk a szomszédos megyék és Buda­pest nagyobb könyvtáraival is. Minden évben küldenek tisz­teletpéldányokat, ajándékokat egyes kiadványokból. Gyakori jelenség, hogy maguk az ol­vasók ajándékoznak nehezen beszerezhető, esetleg regi ki­adású könyveket. Szükség van a példányszámok növelésére, mert évről évre emelkedik az olvasók saáma. 1963-ban például kétszer annyian kölcsönöztek, mint 1962-ben. — A megyei könyvtáraknál szokás, hogy önállóan jelen­tetnek meg különféle kiadvá­nyokat. Született-e itt ilyen elgondolás? — Könyvtárunk történeté­ben az idén fordul elő először, hogy évkönyvet bocsátunk ki, amelyben életének egy-egy je­lentősebb eseményeit örökít­jük meg. Ezenkívül 1952-ig visszamenőleg kimutatást ké­szítünk a megye összes könyv­tárának fejlődéséről, olvasott­ságáról. Tervbe vettük, hogy megyei születésű írókról, köl­tőkről illusztrált kiadványokat jelentetünk meg. Az első Váci Mihály költőről készül. Érde­kessége, hogy a könyvet a köl­tő öccse, Váci András Illuszt­rálja. Előreláthatólag féléven­ként bocsátjuk ki azt a brosú­rát, amely a könyvtárosok munkamódszereit, tapasztala­tait tartalmazza. Véleményünk szerint nagy segítséget jelent a további munka során. Hogy a legmegfelelőbb mű kiválasz­tását megkönnyítsük, összeál­lítunk egy bibliográfiát, amelyben a legkeresettebb könyvekről kaphatnak átfogó képet az olvasók. — Milyen feladat vár a mű­velődési autóra? — Könyvekkel, filmekkel el­sősorban a villannyal nem rendelkező tanyatelepüléseket keresi fel. Tapasztalataink sze­rint a művelődési autó nagy segítségét jelent iskolai ok­tatásban is. Még mindig van számos olyan tanyai iskoli, amely nagyon szegényes szem­léltető eszközökben. Ilyen he­lyen a jól megválasztott is­meretterjesztő filmbemutató megkönnyíti a tananyag meg­értését. Országosan is teljesen új kezdeményezésnek számit, hogy a művelődési autó ma­gával viszi az ismert képző- művésziek alkotásait, vagy azok reprodukcióját. Útjára me­gyénk egy-egy képzőművésze is elkíséri, előadásokat tart. igyekszik megismertetni az al­kotások lényegét, mondaniva­lóját az egyszerű emberekkel. Eddig háromszor tartottunk ilyen jellegű előadást, min­denhol nagy sikerrel. Azt is tervezzük, hogy vidéken né­hány nyíregyházi zene és énekművészt szerepeltetünk. Szeretnénk a Tanárképző Fő­iskola és a Felsőfokú Tanító­képző Intézet diákjainak be­vonásával egy irodalmi szín­padot létrehozni. így a taní­tójelöltek közelebbről megis­mernék a falu életét problé­máit, ízelítőt kapnának egy- egy író-olvasó találkozó rende­zéséről. Ha végeznek és kike­rülnek a falura, nagy feladat vár rájuk a kulturális munká­ban. — A könyvtár milyen se­gítséget nyújt a termelőszö­vetkezeti dolgozók szakmai ne­veléséhez? — Az országban öt könyv­tár — köztük mi is — mező- gazdasági mérnököt kapott. Az a feladata, hogy a könyv­kiadók meapgazdasági jellegű kiadványait propagálja Fő munkaterülete elsősorban a termelőszövetkezetekben lesz. Fel fogja keresni a tsz-eket, állami gazdaságokat, a dolgo­zók helyszínen kérhetnek tőle tanácsot. Elmagyarázza egy-egy Szakkönyvnek aaokat a részeit, amelyeket nem értenek, de közvetlen segítséget nyújt a mindennapi munkához is. A mérnök január elsején már dolgozni kezdett, s reméljük, hogy ennek nyomán emelked­ni fog a tsz-tagok szakmai mű­veltsége. Bogár Ferenc Készülnek az évvégi mér­legek megyénk ipari üzemei­ben, hogy sziámot adhassanak az elmúlt év -munkájának eredményéről. A mérleghez az adatok már a könyvelés ren­delkezésére állanak. Csupán egyeztetni kell és kisebb ja­vításokkal már a reális hely­zetet tükrözik. Az előzetes adatokból is megállapítható már, hogy a gyárak, üzemek, Vállalatok az elmúlt évben 101,3 százalékra teljesítették tervelőirányzatukat. Ezren tie­lül a minisztériumi ipar 100,3, a tanácsi ipar 104,4 a szövet­kezeti ipar pedig 102,2 százalé­kos eredményt ért el. Az egy főre eső termelési értéknél már nem ennyire jó az össz­hang. A tanácsi és a szövet­kezeti ipar ugyan túlteljesí­tette az előírt mutatókat, de a nagyobb termelési értéket képviselő minisztériumi válla­latok összességében nem érték el a száz százalékot. Az ÉM Szabolcs megyei Ál­lami Építőipari Vállalat az elmúlt évben a tervezett 339 lakás helyett 361-et adott át, de a tervet csak 97,9 száza­lékra teljesítette. Olyan fon­tos munkáknál, mint például aa Alkaloida rekonstrukciójá­nál, a növényolaj ipari válla­lat extrakciós üzemének épí­tésénél, a záhonyi állomás fel­vételi épületénél — és még jó pár helyen — nem tett eleget szerződési kötelezettségének. Például az Alkaloidánál mint­egy egymillió forint az elma­radás, Záhonyban több mint kétmillió fórinttal adósak. Telje» termelési tervét kö­zel két százalékkal túlteljesí­tette a Mezőgazdasági Gép­javító Vállalat. Jó eredményt ért el az egy főre eső terme­lési érték emelésénél Is. A vállalat az elmúlt évben mintegy 15 féle, különböző mezőgazdasági gépet gyártott. Ezen felül kiemelt gyártmány­ként 58 darab két szintes kon­zervipari töltőasztalt készítet­tek exportra a Szovjetuniónak. Az Országos öntöde Váll akit kisvárdai gyáregysége is túl­teljesítette éves tervét. Azon­ban a költségszínt csökkenté­sére való törekvésüket nagy­ban gátolja a nagymérvű se­lejt. Ez elsősorban az új pro- fiira való áttérésnél mutat­kozik. Az Országos Gumiipari Vál­lalat nyíregyházi üzemének adatai szerint a tervet nem teljesítették. Ennek ellenére gazdaságosságból jól vizsgá­zott a gyár: a termelékenységi tervet fél százalékkal túltelje­sítették. A Tiszavasvári Alka­loida Vegyészeti Gyár azért nem tett eleget a tervben elő­írt kötelezettségének, mert a tervidőszakban változások voltak az exportszállításoknál. Rontja a termelékenységet, hogy a munkások átlagos lét­száma az elmúlt évihez vi­szonyítva jelentősen emelke­dett. Bár a Nylrbogdányi Kőolaj­ipari Vállalat az elmúlt év­ben több, mint 28 százalékkal emelte a termelést, és a terv­hez viszonyítva 0,7 százalékkal túlteljesítette a tervet, a ter­mékek tervszámainál eltérés mutatkozik. Benzinből, gáz­olajból jelentős elmaradásuk van, tüzelőolajból, fűtőolajból és vaselinbo), többlettel zárták az elmúlt évet. eZ azért tör­tént, mert több fehéráruban szegény hazai nyersolajat Kap­tak feldolgozásra Létszámter­vüket ugyan túllépték, de 8 termelékenységi előirányzatu­kat teljesítették. A Demecseri Burgonyake- tnényitó Gyár tervét túltelje­sítette, és a ter/nelékenyst'g emelését célzó előirányzatoknak 1964. február 2. A nagyecsedi áruházban Nagyccseűen két hónapja új áruház létesült. A három és fél millió forintos árukészlet!! szép üzlet azóta majd egész árukészletét kicserélte. Két és íéS millió forintot forgalmaz­tak. Képen: Válogatás. Hammes J. telv, RENDELET MAGYARÁZAT A középiskolai felvétel szabályozása A művelődésügyi miniszter az illetékes szervek vezetőivel egyetértésben utasítást adott ki a gimnáziumba, a szakmun­kástanulói iskolába, továbbá a gyorsíró és gépíró Iskolába való felvétel új rendjének sza­bályozására. Aa utasítás fon­tosabb rendelkezéseit az aláb­biakban ismertetjük: Kik és hogy jelentkezhetnek középiskolába? A most megjelent felvételi utasítás alaprendelkezésként kimondja, hogy a jövő (1904— 65-ös) tanévben a tanulmá­nyait eredményesen folytató valamennyi továbbtanulásra jelentkező tanuló részére le­hetővé kell tenni a felvételt valamelyik gimnáziumba, vagy szakmunkástanuló iskolába. A köziépi »kólákban és a szak­munkástanuló iskolákban fel­vételi vizsga általában nincs. Kivételt csak a művészeti gimnáziumok képeznek, továb­bá azok a technikumok, ahol 100 százalékos a túljelentke­zés. Ezekben a technikumok­ban a felvételre jelentkező ta­nulókat be lehet hívni írás­beli felvételi vizsgára magyar helyesírásból és matematiká­ból, továbbá tájékozódó jel­legű beszélgetésre. A művé­szeti irányú szakközépiskolák­ban és szakmunkástanuló is­kolákban, ahoi szükséges, ké­pességet, jártasságot megálla­pító vizsga tartható, A felvételi utasítás értelmé­ben gimnáziumokba és tech­nikumokba azok a VIII. álta­lános iskolát sikerrel vég/iő, illetve végzett tanulók jelent­kezhetnek, akik 17. életévüket még nem töltötték be. A kö­zépiskolába, valamint a gép­író és gyorsíró iskolába a je­lentkezés az e célra készült nyomtatvány kitöltése útján történik. Minden tanuló csak egy jelentkezési lapot állít­hat ki. Azoknak a tanulóknak, akik szakközépiskolába, vagy technikumba jelentkeznek, a jelentkezési lapon a2 iskola neve mellett a választott szak­mát is fel kell tüntetniük. A gimnáziumba jelentkezőknek, amennyiben tagozatos osz­tályba akarnak beiratkozni, ezt a körülményt a felvételi lapon külön jeleaniök kell. A szakmunkástanuló iskolá­ba jelentkeződnek két szak­mát, vagy egy szakmát és egy gimnáziumot kell e felvé­teli lapon feltüntetniük. An­nak a jelentkezőnek, aki egy meghatározón munkáltató (vállalat, ktsz, állami gazda­ság, tsz, kisiparos) szakmun­kástanulója akar lenni, a je­lentkezési lap előjegyzési ro­vatát a munkáltatóval Kell ltí töltetnie, Az általános Iskolai tanulók középiskolai és szakmunkás- tanuló iskolai Jelentkezésének határideje február 15. Az esetleges felvételi vizsgákat és tájékozódó jellegű beszélgeté­seket legkésőbb április 10-ig bonyolítják le. A jelentkezési lapokat az illetékes középisko­lának, illetve szakmunkástanu­ló iskolának — véleménnyel ellátva — az általános iskola küldi meg. Kik részesülhetnek diákszo- ciális juttatásban? A fevételi utasítás szerint kollégiumi (diákotthoni) vagy externátusi elhelyezést oly3n tanuló kaphat, aki a választott középiskolában tanulmányait más módon nem kezdheti el. Az állami gondozott tanulók részére a kollégiumi elhelye­zést minden körülmények kö­zött biztosítani kell. A szakmunkástanuló otthoni elhelyezés csak a jelentkezési lapon feltüntetett szakmában biztosítható. Mezőgazdasági szakmunkásképzésre jelentke­ző minden szakmában tanuló- otthoni elhelyezést kap. A me­zőgazdasági, valamint a terü­leti beiskolázású ipari tech­nikumba felvett tanulókat pe­dig lehetőleg kollégiumba (diákotthonba) kell elhelyezni. Tanulószobára a bejáró és magánházaknál elhelyezett, va­lamint a nevelőszülőknél lévő állami gondoiiottakat lehet fel­venni. Menza, egyebek mellett azok részére is engedélyezhe­tő, akiknek a közlekedési vi­szonyok miatt tanulószobai foglalkoztatásuk nem lehetsé­ges. A kollégiumi, diákottoni, tanulószobai felvételt, továb­bá a menzát és azj externá­tusi elhelyezést kérők a jelent­kezési lapjukhoz kötelesek mellékelni a tanács, vagy a munkahely által kiállított va­gyoni (kereseti) illetve az ellá­tatlan családtagok számát tartalmazó Igazolást, valamint hatósági orvosi bizonyítványt arról, hogy a felvételt kérő tanuló fertőző betegségben nem szíenved. A kollégiumi (diákotthoni! externátusi és tanulószoba-1 menzai felvétel kérdésében 4 középiskola igazgatója dönt g kollégium (diákotthon) igazgat tójával egyetértésben, Iparunk ■— a számok tükrében Kisebb volt a termelékenység mint a munka mennyisége két, vagy három műszakos termelés csak elvétve akad! Objektív okai ennek , a helyi- ségh'ány és aa elavult gépál­lomány, de sok múlik a veze­tők szervezési kész égén is. A helyi iparpolitikai tervek az elmúlt évben a kisipari szövetkezetek részére elsősor­ban a szolgáltató tevékenység fokozását irányoztok elő. A megye ktsz-ei e tervben meg­határozott kötelezettségeiknek általában eleget tettek. A la­kossági építésnél 5, az ipari javításnál és személyi szolgál­tatásnál 3, a lakossági méretes tevékenységnél 1,2 százalékkal teljesítették túl az előirány­zatot. Ez a fejlődés még nein ki­elégítő, hiszen több szövetke­zetben ezen a téren csökkenés tapasztalaté. Súlyosbítja a helyzetet az, hogy ezeknél a szövetkezeteknél ugyanakkor nőtt a készárutermelés. Ilye­nek példád a Nyírbátori Asz­talosipari-, a Nagykállól Ci­pész-, a Demecseri Vegyes-, a Fehérgyarmati Ruházati- és Szolgáltató-, a Gávai Vegyes-, a Mátészalkai Vegyes-, az Üjfehértól Vegyes-, és a Nagy- halászi Épületszerelő KTSZ-ek. Ezek a szövetkezetek az ipar- politikai tervvel elleniéiben a készáru termelésére töreksze­nek, ugyanakkor elhanyagol­ják a szolgáltatási tevékenység fokozását. A szövetkezetek az elmúlt évben több, mint 23 millió fo­rint értékkel több készárut termeltek, mint az ezt megelő­ző évben. Különösen kiemelke­dő a Nyíregyházi Vas- és Fém­ipari KTSZ eredménye, ahol a felfutás 5 6 millió forintot tesz, ki. Eredményes munkát végeztek a kiemelt cikkek ké­szítésénél is: Túlteljesítést ér­tek el sodronyfonatnál, ruha­ipari termékeknél, cipő. bútor és exportcipőknél. A kisipari szövetkezetekre is jellemző, hogy a kapacitáskihasználás nem megfelelő, csupán egy- műszakos termelés folyik. Áz elmúlt évi eredmények és hiányosságok gondos elem­zése tehát megszabja az ez évi, legsürgősebb tennivalókat. A hiányosságok megszűnteté­sét már most meg kell kez­deni, hogy ne legyenek egész éven át gátlói a munkának. minden vonatkozásban eleget tett. Például az egy tőre eső termelési értéket hét száza­lékkal túlteljesítette. Még en­nél is szebb eredményekkel zárta aa elmúlt évet a Magyar Dohányipar Nyíregyházi Be­váltó- és Fermentáló üzeme. Készárutermelési tervüket több, mint 7 százalékkal túl­teljesítették. A tervezett ex­portszállítás! kötelezettségük­nek több, mint 150 százalék­ba» tettek eleget. Túlteljesí­tették a termelékenységi mű- totókat is. A Tiszántúli Növényolajipa­ri Vállalat nyírbátori üzemé­nek az elmúlt évben több mint 78 millió forint értékű exportterve volt. A terv tel­jesítését akadályozta, hogy a gyár a jelenlegi berendezéssel és technológiával az országos 99,3 százalékos nyers olajki- hoZatái átlagával szemben csak 93 százalékos eredményt tudott elérni. Eredményt értek el azonban az egy főre eső termelési érték növelésénél. A Szabolcs megyei Tejipari Vál­lalat az elmúlt évben 54 millió liter tejet vásárolt fel, és a termelési tervet közei 9 száza­lékkal túlteljesítette. Fogyasz­tási tejnél mintegy hét tízed százalékos elmaradásuk van, de a vajgyártási tervet több, ' mint 14 százalékkal túlteljesí­tették. Minden vonatkozásban túl­teljesítette az 1963-as tervelő­irányzatot a nagyhalászi ken­dergyár. A minőség tekinte­tében is jelentős javulást ér­tek el: az előírt 93 százalékkal szemben 98,1 százalékos ered- , ménnyel zárták az évet. A Közúti Üzemi Vállalat az el­múlt évben több mint 74 mil­lió forintos tervet kapott. Ezt egy százalékkal túlteljesítették. A tanácsi iparban a terme­lés sokirányú. Termékeikben úgyszólván minden megtalál­ható: vasipari cikkek, textil-, bőráru, bútor, nyilászláró szer­kezetek, láda, tűzhely, építő­ipar és így tovább, A köny- nyűipar tervét túlteljesítette, az élelmiszeripar két, száza­lékkal lemaradt. Jellemző, hogy a vállalatok egyre inkább a szük ségletnek megfelelően termelnek. Javult a kapacitáskihasználás is, de még mindig nem megfelelő

Next

/
Thumbnails
Contents