Kelet-Magyarország, 1964. február (24. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-02 / 27. szám

Hamu és gyémáni' /\ KÖNYVELŐ KÖNNYEI 1904. február 2. hetik a magyar olvasók is, néhány éve kiadták, — de ha valaki a könnyv után meg­nézi a filmet, meglepetésben lesz része. Andrzejewski re­génye lassú ütemű, túlírt, né­ha bizony unalmasnak tetsző könyv, amiben a gondolatok és eszmék elsikkadnak a tör­ténet szálai mögött.. Ebből a regényből készített Andrzej Wajda egy feszülten izgalmas a klasszicitásig tömör és lé- nyegretörő filmet. Miért vált ez számára lehetségessé? Mert a regényt, mint nyers masszát fogta fel, amit alakí­tani lehet, formálni, elhagyni belőle vagy hozzátenni — a filmnek, mint önálló művé­szetnek a sajátos törvényei szerint. Nem fogadta el a re­gényt, mint egységes írói kompozíciót, hanem a törté­netét és a gondolatait ötvözte a film valóságával. S hogy ez mily magas hőfokon sikerült neki, azt a nagydíjakon és kritikusi elismeréseken túl, a nézőkben mérhetjük le legin­kább. Andrzej Wajda a „Hamu és gyémántéban valóságos lé­lektani górcső alá teszi hősét, ahol rrynden cselekménynek és mozdulatnak benső indíté­ka van. S egy emberi lélek frilődését adja képen, a leg­egyszerűbb eszközökkel ábrá­zolva. A rendező a film alkotásá­ban biztos támaszokat talál — a kitűnő Jerzy Wojcik ope­ratőrön kívül — a népes sze­replőgárdában, akik korrek­tül oldják meg az általa ki­tűzött feladatokat Ki kell azonban emelnünk Zbigniew Cibulskit (Maciek) és Ejya Kryzewskát (Krysztyna), a film két főszereplőjét. Cibulskí nem játsza Ma­cieket hanem éli. Egy pilla­natig sem gondolunk rá, mintha ott sem lenne a vász­non. Teljesen elhiteti Maciek minden mozdulatát, egy-egy tekintete, gondolatok soroza­tát rejti maga mögött (például az elesett társak emlékére égetett borszeszes poharak fé­nyében.) Kryzewska Krysztynáját sokáig nem felejtik el a né­zők, nemcsak azért, mert rendkívül csinos színésznő, és a szomorúságában örök emlékeztetője marad a hábo­rúnak, mint egy összetört em­beri lélek, hanem mert úgy hitet el egy valószínűtlenség határán álló jellemet, hogy közben gyermekies bájával belopja magát a néző szívébe. S ez az érzelernátvitel Ewa Krzyewska legfőbb erénye (Csak örülni tudunk, hogy új­ra együtt látjuk Cibulskival a rövidesen bemutatásra ke­rülő „A gyilkos és a lány" című lengyel filmben.) Andrzej Wajda azt kutatta ebben a filmben, hogy a há­ború tüzéből a visszahagyott zűrzavar, romok és hamu alatt maradt-e valami, amiről ha letisztítjuk a kormot és a sarat, gyémántként csillog. Hőse — akire a világégés rá- kényszerítette a csatornában való bújkálást, a fegyvert, a harcot — amitől ő a későb­biekben sem tud megszaba­dulni, mert beleette magát ez ■ az életformái, akár a rozsda a leikébe, — elbukik. Buká­’ sában szerepet játszik, hogy újra visszatér az élet Vérke­■ ringése, s ehhez az ő élatfor- ' májának is alakulnia kellene. Ez azonban nem olyan egy- • szerű, a múlt hősiessége visz- - szahúzza Macieket. És hogy e f tragédián keresztül átsüt a hit és bizakodás — a gyé- . mént megtalálásának csillo- . gása — a lengyel nép erényei­ben; hogy a tűz nemcsak ha- "Imut, hanem kemény gyémán­tot is hagyott maga «tán — ez Andrzej Wajda művésze­tének köszönhető. Kun István T? ibben könyvelő behajtotta a mappát — Franz ffoelz hentesmester adóügye Szemközt a téren lehúzta a patika redőnyét Viktoris pa­tikus. Tíz óra — gondolta Rib- ben. Nyújtózott, felállt. Rendet csinált íróasztalán. Alfabeti­kus sorrendbe rakta ügyfelei, piaci árusok, iparosemberek, egy trafikos iratait. Szerette ezeket az esti magánmunkákat Egész életében csinálta. Ebbő jutott kakaó a tejbe, hűtő- szekrény a konyhába, nyara­lás a tengerparton. Most mái inkább csak passzióból vállal­ta, hiszen a fizetésből is ki­telt minden szerény igénye. A jó életet természetesnek vet­te, mintegy — ki nem mondva végig sem gondolva, de — annak igazolásaként, hogy ér­demes volt küzdeniük. Csöngettek. — Szervusz, papa — lépetl be a fia. Vidáman, feketére barnulva, balkezében könnye­dén tartotta hatalmas vászon­kofferét. — Szervusz, Herbert, végre.. — Ribben átölelte. — Merre jártál? — Turistáskodtunk! — neve­tett Herbert. Megint azokkal voltál? — kérdezte láthatóan elkedvefle nedve és előreindult a hallba Herbert cammogva követte. A 19 éves jogászhallgató hason­lított apjára. Medvemozgása ii az övé. Csak magasabb, sző­kébb, és erőteljesebb. — Ügy hangsúlyozod, papa mintha azt mondanád, ezek­kel a naplopókkal, vagy ha­sonlókkal.« — Azt nem mondom. Csali azt, — ismered a véleményen — hogy ezek a Hitlerjugend utódai. Náci fiókák. — Nem azok! Nem vagyunl azok! Csak egyben hasonlí­tunk rájuk, hogy a hazánkér mindenre készek vagyunk. Ti is a bolsevizmus ellen harcol fái. — Az ellen harcoltam, d« a birodalomért... Es elsősorbar csakis azért. — Mi is. Miért van hát ki­fogásod? Mindig csak azt mon­Ä folyóirat vezércikkét a kommunista világmozgalom egységéről Václav Slavik, a Csehszlovák KP Központi Bi­zottságának tagja, Norman Freed, a Kanadai KP Orszá­gos Bizottságának póttagja és Murad Kuwatli szíriai publi­cisták írták. A szerzők hang­súlyozzák, hogy a dolgozók nemzetközi szolidaritása, a kommunista világmozgalom egysége a fő feltétele az ímr periaáizmus elleni, a békeért, a nemzeti függetlenségért, a demokráciáért és a szocializ­musért vívott sikeres harc­nak. Jaime Perez, az Uruguayi KP titkára „Az SZKP a kom­munista világmozgalom élcsa­pata” című írásában megvilá­gítja az SZKP világtörténel­mi szerepét és leszögezi, hogy az SZKP élenjáró szerepének elismerése nem a pillanat követelménye, hanem a for­radalmi harc elvi kérdése. Közli a lap Keld österling dán újságíró cikkét „A béke, a nukleáris fegyverek és a politika” címmel, mely a ha­ditechnika fejlődésével kap­csolatos fontos kérdéseket tár­gyalja. Figyelemreméltó G, Dias brazil szerző írása, melynek címe „Az osztályharc néhány problémája BrazíliábanA Megjelent a Béke és Szocializmus januári száma ponti Bizottsága Politikai iro­dájának tagja. Latin-amerikai kommunis­ta vezetők és újságírók egy csoportja összefoglaló tanul­mányt irt a latin-amerikai földrész népeinek, a szabad­ságért, a nemzeti független­ségért, az állampolgári jogok helyreállításáért vívott nehéz és áldozatos harcáról. Nyíregyházi képeslap Soltész Albert raj» már eldobta fegyverét, ök ti­zenhatan, annyian maradtak kétszázból, Lindkoch miatt, aki főhadnagyuk volt, nem .tehették meg. A Westbahnof mögötti utcában egy pince­feljárót őriztek. Három gép­puskával. Az egyik az övé volt. Minden elveszett. Körü­löttük égett Berlin, az orosz tüzérségtől vízért nem lehetett kimozdulni. Nem ettek bet napja. Rühes volt és sebes. A ház, ahol felesége és szülei él­tek. eltűnt a föld színéről, is­merősök látták kiásott holt­testeiket. Öccse nincs, Kijev- nél esett el, a bátyja halott, Normandiában őrzi testét a föld. Fiáról, Herbertről csak azt tudta, hogy falura vitték. De hogy él-e... Május 3-a volt. Tetves, éhes volt és sebes. És ekkor felborította a gép­puskát és felórdftott. hogy dögöljön meg Hitler egyedül, én nem döglök meg érte! Ti­zenöten bámultak rá! Lind- koch öklével arculütötte. Aa orrporcogót találta el, a fájda­lomtól könnybelábadt a szeme. Hazaáruló disznó! — hallot­ta. Nem látott, csak a hang irányába ugrott. Dörrenéseket hallott, s mintha valaki ke­mény ujjával a mellére bö­kött volna. Napok múlva tért magához egy kórház pincéié­ben. A golyót már kiszedték belőle... Megszólalt a telefon. Her­bert halálsápadtan beszélt — Lindkoch lakás? Itt Ribben. — Tessék fiú, mi van? — hangzott a meglepődött kér­dés. —- Apám akar... Ribben remegő kézzel át­vette a kagylót. — Lindkoch? Itt Gert Rib­ben őrmester. Nem emlékszik? Április végén kerültem ma­gához... Örül?... Nagyszerű, hogy örül?... De nem csodálko­zik, hogy nem döglöttem meg? Nem? Na, válaszoljon hát. a fiam Is epedve várja!... Mit tudok?... Hogy német katona volt?... Ribben émelygést érzett a gyomrában. „Német katona voltam...*’ A a ismerős hang­súly. Német katona voltam. Mit válaszolhat? Felnézett. Fia ellenséges pillantása vil­lant feléje. Lecsapta a kagylót. Herbert ajkán keserű, gú­nyos mosoly. „Megijedtél... papa?” Ribben felugrott és többször arculütötte. A fiú hátrált, ke­zével védte arcát. Egy ref­lexmozdulatával véletlenül ütött is. Orrcsonton találta apját. T? ibben megszédült. Sem­J V mit nem látott. Kezével törölte szemét, mintha sírna, pedig csak az éles fájdalomtól könnyezett. Ordas Nándor, — Józanság?! Papa! Ha lát­tad volna, ml volt a határ­mentén. Űjjongás, integetés... Csak egy csoport gazember provokált. Ezek merték szá­jukra venni Németországot! Ez a párszáz majd mind öreg, nyomorék. .Pfuj!.., Megadtuk a választ! — Hát erről beszéltem! A rendőrség dolga, nem a tiétek. Ezek a fasiszta módszerek. Cőt, ez a mi demokrá- ciánk. Ök is tüntet­hetnek, mi pedig szétverhetjük őket. Szétszórtuk mindet, né­hány gimnazistát kiemeltünk közülük. A zászlóaljvezetőnk­höz kísértük őket. Az majd széttépte ezeket. Hát ti is bol­sevisták vagytok? Ti ifjak?... Hát németek vagytok ti? Ek­kor egy kövér ürge beleszólt, hogy miért nem hagyjuk őket. hát nem látjuk, hogy gyere­kek? Na erre... A vezető ak­korát ütött a szájára, hogy az ipse a kocsiútra tántorgott, aztán mintha elálmosodott volna, egyből ledőlt a flasz- terra. Kell párna? — kiáltott utána Lindkoch kamerád. —■ Ki az a Lindkoch? — vö- rösödött el Ribben. — A zászlóalj ifjúsági ve­zetőnk. Emil Lindkoch. A könyvelő ordított. — Emil Lindkoch! Felugrott és üvöltve ismétel­te. „Emil Lindkoch!’’ Se nem kérdő, se nem állító hang­súllyal. Csak ordítva, rette­netes hangon. Herbert elsá­padt. — Ismered, papa? — A szája alatt forradás. — Igen, papa. Ribben visszaült a fotelbe. Két kéziét erősen a combjára szorította. mégis látszott, mennyire remegnek. Arca el- szintelenedett. — Herbert, megtiltom... — alig tudott beszélni — Her­bert, ez gazember... — Papa, kiről beszélsz, mi bajod? — Emil Líndkoch... aljas állat... Újból felugrott. — Megvan! De jó, hogy megvan. Most én jövök! Her­bert, hol lakik apád gyilkosa? Hol az a Lindkoch? A fiú védekezőén tartotta maga elé a kezét. — Hol lakik, ne bes2iélj, nem bolondultam meg. — Lunaborg. azt hiszem. — Hívd telefonon. Hívd. Hallgasd meg, mit mond. Most majd elszámolunk. Meglesz az egyenleg... Na, hívd! — kiál­tott fiára. Herbert tárcsázott; Emil Lindkochot, Luneborg, a cí­mét nem tudjuk... Köszönöm. T? ibben fájó, titkolt em- lékei felszakadtak. Má­jus 3-a volt. öt nap múlva kapitulált az ország, 1945 má­jus 3. Minden normális ember dód, hogy nem nekem való, meg nem szereted a hangza­. tos dolgokat, ésaföbbi, ésatöb- i bi... Beszélj kőnkre*an! — Jó — ült le Ribben ás • fiának is helyet mutatott. — Jó... Az a véleményem, hogy , civilizált államban mindenki a . maga dolga, végezze. A kaio- , nák katonáskodjanak, a P°h- , tikusok politizáljanak, a diá­■ kok tanuljanak. Minden más anarchiához, összeomláshoz ve­1 zet. A fasiszta módszerek egy- . szer már odavezettek. Gyöz­■ hettünk volna, ma mi lennénk • a leghatalmasabbak, de a ka- . landorpólitika, a hozzá nem . értő vezetés hova vezetett?... Hazánk csonka és kettészakí- . tott. , — Papa, végképp nem érte­• lek. Hát mi nem éppen ezt ■ akarjuk helyrehozni? — De hogyan akarjátok? — Ügy, ahogy most is. Ott . voltunk a vörös-német határon. 1 Az egész világ minket nézett! 1 Papa, úgy láttam távcsővel a szülőfaludat, mint most innen a Viktoris patikát. Éppen Neu- dorf közelében táboroztunk. 5 |\T eudorf —• ismételte Ribben és arca ellá- . gyűlt. — Jó, hogy mondtad Herbert, az idén átmegyünk látogatóba. Megmutatom, hol élt apád gyermekkorában, hol " dolgoztak nagyszüleid. . — Én látogatóba nem me­■ gyek, papa. 5 Herbert hangja megérd ese­■ dett. — Nem könyörgök át­lépésért a kommunistáknak. , Majd megyünk, de máskép- . pen. — Jó — vágott közbe Rib­ben —, de ha karácsonyig : esetleg másképpen sem mc- i gyünk, akkor majd utazzunk l ilyenképpen. A fiú szürke szemében meg- „ lepetés villant. • — Papa, ne haragudj, de j. ahogy beszéltél, az cinizmus... • Te, aki... ~ — Nem vagyok cinikus, csak nincs kedvem értelmet­lenül újra kezdeni. Irreálisan. 5 Nézd fiam, nekünk németek- 1 nek van szívünk, eszünk, te­hetségünk. bátorságunk. Ideje, ■ hogy megjöjjön a józanságunk - is. szerző kifejti a kommunisták ^ álláspontját. 8 Az izraeli dolgozók fontos e feladatairól írt cikket Esther ) Vilenska, az Izraeli KP Köz- i cikkíró ismerteti a brazil ha­ladó erők között folyó vitát, a strukturális reformok megva­lósításának lehetőségeiről Bra­zíliában. Ezzel kapcsolatban a Pesten már néhány éve be­mutatták, vidéken csak az elmúlt héten kezdték játszani a mozik a világhírű lengyel filmrendező, Andrzej Vajda Hamu és gyémánt című alko­tását. A film is, a hírei is, befutotta a világot, nagydí­jakat nyert fesztiválokon, a körülötte felcsapódó viták hul­lámai rég, elültek, s a vele való újabb találkozásnál sem érezzük, hogy múlik a idő... És ez csakis a nagy művé­szi teljesítmények tulajdon­sága. A „Hamu és gyémánt” a lengyel filmművészet olyan korszakában született, amikor a lengyel film válságba ke­rült, és a rendezők legjobbjai csak a múlt, vagy inkább a közelmúlt valóságának mély és szenvedélyes tisztázásával láttak e válságból kivezető utat. A fiatal Wajda mellett Andrzej Munk — aki a kö­zelmúltban halt meg, — Ka- walerowiez, valamint az idő­sebb nemzedékhez tartozó Aleksander Ford vezette ezt a harcot a nemzeti filmművé­szet megújításáért. Világra­szóló alkotások sorozatát mu­tatták be, hegy csak néhányat említsünk, Kawalerowicz a „Mater Johanna”-'!. — ame­lyet forgalmazó szerzeink ma sem vettek meg széleskörű vetítésre, — a mában játszódó „Éjszakai vonat”-ot, Fort a „Keresztesek”-et, Wajda a . kevésbé sikerült „Sámson”-! valamint a jugoszláv produk­ció jú. de hatásában interna- cionális „Kisvárosi Lady Machbet”-et rendezte ebben az időben. Céljuk — á vál- ságbajutott film felemelésén túlmenően — az volt, hogy a lengyel múlttal számoljanak le végleg, s a maradványai igazi értéküknek megfelelően tükröződjenek az emberek tudatában. Ezt egyesek cini­kus ,vagy ironikus formában, mások komplexebb módon áb­rázolták, saját művészi egyé­niségüknek megfelelően. A „Hamu és gyémánt” cse­lekménye egy napra koncent­rálódik. s ez a háború végé­nek, 1945. május ft-nak napja. Lengyelország akkor egy vé­gigégetett, letarolt ország. A németek elleni harc hősiessé­ge, és a szovjet felszabadítás ténye összekuszálta az embe­ri kapcsolatokat rokonok és ismerősök, barátok és fegy­vertársak, polgárok és kom­munisták között. Az emberek örülnek a háború végének, s gyászolják halottaikat. Egy banketten együtt szórakozik a kommunista megyei titkár Sczuka és a nemes Stasiewicz baráti köre. grófok, nagypol­gárok. — és nemzeti egységet hirdetnek. Rá kell azonban jönniük, hogy a háború még nem ért véget, legalábbis az emberi lelkekben dúl tovább, és sze­di áldozatait. A film főhőse Maciek, diák, aki részt vett a varsói felkelésben, és mint katona aláveti magát a ké­sőbbiek során is felettesei pa­rancsának. Andrzej jel, a pol­gári hadsereg volt hadnagyá­val, tévedésből megölnek két embert. Sczuka elvtársat vár­ták. de az autóval mások jöt­tek. Maciek követi Sczukát, és a bankett után lelövi. Tár­saitól való menekülése köz­beni, — mert szakítani akar eddigi életével, — az ' állam- védelmisták karjaiba fut, akik üldözik, lövöldöznek rá, meg­sebesül. és meghal. Ennyi a film rövid tartalma. A forgatókönyv Jerzy Andf- zejewski hasonló című regé­nye alapján készült, — ismer-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents