Kelet-Magyarország, 1963. december (20. évfolyam, 281-304. szám)
1963-12-11 / 289. szám
Robbanás a francia aiaatidtfalé közpomäan Kedden reggel robbanás történt a Ripault mellett lévő francia atomkutató központban. A szerencsétlenség következtében két ember meghalt, egy súlyosan megsebesült. A kiadott hivatalos közlemény szerint a szerencsétlenség akkor következett be, amikor két munkás hagyományos robbanóanyagokkal dolgozott A robbanás nem érintett hasadó anyagokat és ezért ..nem kell tartani radioaktív sugárzástól” — mondja a közlemény. Negyvenezer hadirokkant tüntetett Bonnban „Türelmünk végéhez ért!” „Nem alamizsnát akarunk, hanem igazságosságot követelünk!” „A szociális igazságosság fontosabb, mint a fegyverkezés!” — ilyen és hasonló felíratok alatt vonult fel közel negyvenezer hadirokkant és hadiözvegy Bonn belvárosának utcáin. A több órás tüntetés után a Hadikárosultak Szövetségének küldöttsége felkereste Gerstenmaier parlamenti elnököt, s petíciót nyújtott át neki, mely azt követelte, hogy a parlament még ebben az évben hozzon határozatot a hadikárosultak járadékainak azonnali felemelésére. Erhard kancellár televíziós nyilatkozatában ismét elutasította ezt a követelést és arra hivatkozott, hogy a nagy ügygyel-ba j j al kiegyensúlyozott költségvetést a felborulás veszélye fenyegetné, ha a kormány eleget tenne a háborús károsultak követeléseinek. Elnyerte büntetését egy háborús 1 ff •» bűnös Pszkovban halálra ítélték a i'4 éves Igor Resotnyikov volt SS katonatisztet. A háborús bűnös lelkiismeretét több ezer meggyilkolt békés lakos élete terheli. Resotnyikov különítménye az Orosz SZSZSZK északnyugati területein garázdálkodott Amikor Lenin grád közelében vereséget mértek a hitleri csapatokra, Resotnyikovék a Bjelorusz erdőkbe vetették magukat, majd innen Lengyelországba menekültek. 1945-ben Magyarországon és Jugoszláviában tűntek feL A hitleri banditák több ízben provokációs célból partizánoknak adták ki magukat és így gyilkolták az embereket Az SZKP Központi Bizottsága plénumának második napja Moszkva, (TASZSZ): Az SZKP Központi Bizottságának plénuma megkezdte Hruscsov hétfőn elhangzott beszámolójának megvitatását Gennagyij Voronov, az oroszországi föderáció (OSZSZSZK; Minisztertanácsának elnöke — a keddi ülés első felszólalója — hangsúlyozta, hogy » jelenlegi plánom különleges szerepet tölt be a pártprogram megvalósításában. Voronov hangsúlyozta, hogy az 1953. májusi plénum óta eltelt öt esztendő alatt „megteremtették az országban a vegyipar fejlesztésének szilárd tudományos és műszaki alapját”. Az oroszországi föderációban rövid idő alatt 24 új pdLr és körülbelül 200 vegyipari üzemegység épült fel. Pjotr Seleszt, Ukrajna Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára teljes mértékben támogatta a vegyipar gyorsított ütemű fejlesztésének Hruscsov által előterjesztett programját. Ukrajna, amely vegyi termékek gyártása területén az elsők között áll a Szovjetunióban, 1970-re 26 millió tonnára szándékszik növelni a műtrágyagyártó vállalatok kapacitását. Georgij Vorobjov, a krasznodari területi pártbizottság titkára elmondotta, hogy a műtrágya felhasználása a szovjet kutatók által kitermesztett új magas hozamú búzafajtákkal együtt lehetővé teszi a kalászos kultúrák átlagos terméshozamának hektáronként 45— 50 mázsára való felemelését az egész kubány területén. Az eddigi termésátlag 26,3 mázsa volt. Ez azt jelenti, hogy egyedül a krasznodari terület 650 700 millió púd, esetileg 1 milliárd púd kenyeret ad évente. Nyikolaj Jegoricsev, a moszkvai városi pártszerzet vezetője szólalt fel ezután. A moszkvaiak jólétének emelkedéséről szólva bejelentette, hogy 1954 óta 670 ezer lakást építettek a fővárosb-n őr 3 millió 300 ezer ember költözött új lakásba., A moszkvai ipar a munka termelékenysége és az előállított termékek mennyisége tekintetében elérte az 1965-re előirányzott szintet. Sztyepan Szadovszkij, „Novomoszkovszkij” Vegyi Kombinát (tulai terület) igazgatója elmondotta, hogy az üzem termelése már elérte a hétéves terv végére, 1965-re kitűzött színvonalat. A kombinát termelési kapacitása alig több mint négy év alatt háromszorosára nőtt. Üzemünk meggyőzően példázza a Szovjetunió vegyiparának viharos fejlődését — mondotta a szónok. Saraf Rasidov, az Üzbég Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára bejelentette, hogy a köztársaság kolhozai és szovhozai a kedvezőtlen időjárási viszonyok ellenére rekord mennyiségű gyapotot szüreteltek (3 670 000) tonnát. A vegyipar termékei nélkül nem lettünk volna képesek ilyen eredményre — hangsúlyozta Rasidov. Pavel Lukjanyenko akadémikus, ismert szovjet növénynemesítő felszólalásában elmondotta: „földművelésünk történetében először fordul elő, hogy megfelelő mennyiségű műtrágya kerül a búza alá. Hangsúlyozta, hogy az egyes területeknek megfelelő magas hozamú gabonafajták kialakítása jelentős mértékben növeli a termést. Vaszilij Tolsztyikov — az SZKP leningrádi területi ipari bizottságának első titkára elmondta, hogy a hétéves terv kezdete óta eltelt öt év alatt (1959-től 1963-ig) Leningrad és a leningrádi terület vegyipari gépgyártása 12,5- szeresére növelte termékeit. A plénum kezdetére üzembe helyezték Akingiszeppi „foszforit” kombinátot. Belorusszia gyorsított ütemben nagy teljesítő képességű vegyipart hoz létre — közölte a plénum részt vevőivel Kirill Mazurov, a Belorusz Kommunista Párt Központ! Bizottságának első titkára. Ha a földek megkapják te!?*'" O «!TÍ»lí‘5égcs trágyamenny'.séget, ak-' akor a számítások szerint a köztársaság szemes termény termelése 1970-ig a jelenleginek 2,5 szeresére fog növekedni ’ -Mihail Jefremov, az SZKP Gorkiji ipari területi bízott-Brezsnyev Prágában — csehszlovák küldöttség a Szovjetunióban A Ziergiebel: so. — Bolond vagy! — szalad ki a számon, de tudtam, hogy mindazt, amit itt magyarázott halálosan komolyan gondolta, akármilyen fantasztikusan is hangzott ez a megszállott, érthetetlen fecsegés. — Nem tudom, mit eszek rajtad, Kufrat — mondta a sebhelyes homlokát ráncolva —, más már rég a másvilágra küldött volna ezekért a szemtelenségekért Talán szukaégem lesz még rád valami más dologban. De úgy látszik, csakugyan egy kis nyugalom kell most noked, íiogy észhez térj. Megpróbá Ifim elérni, hogy egy időre szabadságoljanak. Mi a véleményed róla? — Mi az, hogy egy időre. Egyáltalán nem akarok többé tudni erről a dologról! — Na, ne legyél megint gyerekes. Tűnj most el; csütörtök este ismét idejössz. — És ha nem jövök? — Eljössz — különben— Igen, elmegyeik. Jól ismert engem, és hatalmát kíméletlenül kihasználta. Még abban sem voltam biztos, nem fogja-e megvalósítani fenyegetéseit, mielőtt újra beszélek vele. Szörnyű napok voltak ezek csütörtökig. Kollegáim minden barátságos köszöntése, minden tekintete mögött csapdát gyanítottam. Erőm végére jutottam. Esténként hallottam, amint, az átkozott Dorothea fel-alá járkál a szomszéd szobában, és az adóra gondoltam, amelyet elrejtett valahol. X-nap, háború, atombombák, és senki sem sejt semmit közülük, akik most az utcán jámak-kelnek, vagy zenés kávéházakban szórakoznak. És ha kollegáimnak a sebhelyes terveiről mesélnék — kinevetnének. Egyetlen utam lehetett volna csak, feljelenteni magam, de ehhez nem volt erőm. Szerdán, ebédidőben az irodára hivattak, a szakszervezeti bizottság elé. Menekülni, ez volt az első gondolatom. Aztán rájöttem, hogy milyen értelmetlen volna ez. Ha csakugyan tudnak rólam, ha a sebhelyes bemószerolt, nem hagyhatom el észrevétlenül az üzemet Az irodában a szakszervezeti bizottság néhány tagja ült, Siebert is köztük volt. Megkönnyebbülve lélegzetíem fel, amikor az értekezlet célját megtudtam. — Két hét múlva egy új szakszervezeti tanfolyam indul — magyarázta Siebert —, szeretnénk beküldeni téged, Kufrat kolléga. — Miért éppen engem? kérdeztem. — Mert úgy gondoljuk, hogy üzemünk legjobb dolgozói közé tartozol. Hisz nem véletlen, hogy éppen téged tüntettek ki. De most elméleti tudásodat is fejlesztened kell, ez hasznos lesz neked és mindannyiunknak is, hogy az előttünk álló feladatokat megoldjuk. ságának első titkára bejelentette, hogy a plénum megnyitásának napjára a terület vegyipari vállalatai teljesítették egész évi teljes termelési tervüket. Izmail Juszupov, a Kazahsztáni Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára elmondta, hogy a hétéves terv eddig eltelt időszakában Kazahsztán körülbelül 1,9-szeresére növelte vegyipari termelését. A köztársaság déli részében ajánlatos volna foszforitipart létesíteni mert a köztársaság foszforit tartalmú érckészletei olyan hatalmasak, hogy a Szovjetunió e készleteinek egyharmadát alkotják. Consztantyin- Nyíkolajev, a szverdlovszki területi ipari pártbizottság első titkára felszólalásában elmondta, .hogy a közép-uralí ipar termelése már elérte azt a színvonalat, amelyet a hétéves terv utolsó évére, 1965-re irányoztak • elő. Gyorsan fejlődik az említett terület vegyipara is és a Központi Bizottság 1958. májusi plénuma óta 1,8-szeresére növelte termelését. Folyamatban van hatalmas műtrágyagyártó özem építése. A szóban forgó területen a szuperfoszfát gyártása 1970-ig tízszeresére növekszik majd. — Ä vegyipar elsődleges fejlesztése az a láncszem, amelynek segítségével a Szovjetunió gyorsabban utolérheti a fejlett kapitalista országokat az iparcikkek egy főre jutó termelésében — jelentette Id Viktor Grisin. a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke. A továbbiakban elmondta, hogy a dolgozók reáljövedelme az elmúlt évtizedben 61 százalékkal növekedett: ez is mutatja a szovjet gazdaság gyors fejlődését. Jelenleg • több mint százötvenezer újító és észszerűsítő dolgozik a szovjet iparban és segít növelni a gyárak és üzemek termelését. Grisin biztosította a plénum részt vevőit: a szakszervezetek a dolgozók körében végzett munkájukkal továbbra is arra fognak törekedni, hogy növekedjék a munka term el ékesnysége, a gyártott termékek mennyisége. Ezzel a plénum keddi ülése véget ért. A legközelebbi ülést szerdám délelőtt tartják. » Prága. Leonyid Brezsnyevnek, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnöksége elnökének, az SZKP KB elnöksége tagjának vezetésével kedden délután szovjet párt- és kormányküldöttség érkezett Prágába, hogy részt vegyen a szovjet—csehszlovák barátsági, kölcsönös segélynyújtási és háború utáni együttműködési szerződés 20 évvel ezelőtti aláírása alkalmából rendezendő ünnepségeken. A szovjet vendégeket a prágai repülőtéren Antonin Novatny köztársasági elnök, a CSKP KB első titkár^, Jozef Lénárt miniszterelnök, a part elnökségének és a kormánynak tagjai fogadták. A repülőtérről a városba vezető útvonalon mindenütt nagy tömeg köszöntötte a szovjet vendégeket. Moszkva. Az aláírás évfordulójának szovjetunióbeli megünneplésére csehszlovák párt- és kormányküldöttség érkezett Moszkvába Jiri Hemdrychnek, a CSKP KB elnöksége tagja, a Központi Bizottság titkárának vezetésével. A küldöttséget kedden fogadta Nyikita Hruscsov, az SZK Központi Bizottságának első titkára, a Szovjetunió miniszterelnöke. Ml van az FBI jelentésében ? A Kennedy meggyilkolásáról szóló hosszú FBI jelentés a Johnson elnök által kinevezett különbizottság előtt van. A bizottság elnöke Earl Warren, az USA Legfelsőbb Bíróságának elnöke közölte, hogy a jelentést mindaddig nem hozzák nyilvánosságra, amíg a bizottság alaposan át nem vizsgálja és megtesz minden szükségesnek vélt intézkedést. Ez a tény, valamint az, hogy az FBI tovább folytatja a nyomozást, arra mutat, hogy a jelentés nyilvánosságra hozatala előtt esetleg még változások történhetnek. Nem hivatalos, de megbízható források szerint az FBI jelentése azt állítja, hogy kétségkívül Oswald volt a gyilkos, azonban nem voltak társai és semmiféle összeköttetése sem volt Jack Rubyval, későbbi gyilkosával. A jelentés megállapításait főleg arra alapozza, hogy a puskán, amelylyel a gyilkosságot elkövették, megtalálták Oswald újjlenyomatait és ruházatának mikroszkóppal megállapítható részeit. Egyébként nyilvánosságra került az is, hogy az FBI Kennedy dallasi utazása előtt átadta a városi rendőrségnek a gyanús személyek listáját, ez azonban nem tartalmazta Oswald nevét. Események sorokban Összehívták a Román Munkáspárt Központi Bizottságát A Román Munkáspárt Politikai Bizottsága elhatározta, hogy december 23-ra összehívja a Párt Központi Bizottságának plenáris ülését. KGST-tanácskozás Moszkvában A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának elektroenergiai .állandó bizottsága Moszkvában ülést tartott. Az ülésen Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, a Német Demokratikus Köztársaság, Románia és a Szovjetunió küldöttsége vett részt, míg a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság megfigyelőkkel képviseltette magát. Az ülésen egyebek között megvizsgálták és jóváhagyták a KGST Végrehajtó Bizottsága határozata alapján foganatosított intézkedéseket az energetika területén. Az iHlandó bizottság meghatározta az 1964. évre szóló Nem tudtam, mit válaszoljak és gondolkodási időt kértem. Talán még nem is vagyok eléggé alkalmas rá — mondtam. — Dehogynem, Kufrat kolléga — biztosított a szakszervezeti elnök —, hiszen hoszszú ideje figyelünk már... Ezekre a szavakra szívdobogást kaptam. — „.és nagyon jól tudjuk, hogy gátlásaid vannak. De a gátlások elmúlnak, ha az ember többet tud a dolgokról. Továbbá az a véleményünk, hogy ez a tanfolyam jó alap, hogy, előkészülj a mestervizsgára. Jó és öntudatos szakemberekre van szükségünk. Mesternek lenni! Minden út megnyílt előttem, és semmi mást nem kívántak érte, mint alapos szakismereteket és hűséget az iránt az állam iránt, amely megnyitotta az utat mindenki előtt. De a sors iróniája úgy akarta, hogy éppen én, akit hűségesnek tartottak, éppen én zártam el magam előtt az utat. És ha volt számomra büntetés, hát ez a keserű felismerés az volt. Sohasem láttam olyan világosan, mint akkor délután, hogy az a sebhelyes arcú ember, akihez gyávaságom kötött több volt, mint egy fanatikus kémfőnök. A rombolást, az elfajzást testesítette meg. A .tegnap volt ő, és amerre járt, a pusztulás kísérte. Másnap este találkoztam vele. Azt a meglepő ajánlatot tette nekem, hogy költözzem át a nyugati zónába, és ott egy gyümölcslé gyárosnál távolsági kocsi vezetőként dolgozzam. Ilyen feltétellel egyelőre békében, hagy. Sőt, még lakást * is helyezett kilátásba. Saját lichten bergi lakásomat át kellett adnom annak a Dorotheának. Határoznom kellett. Mi más maradt számomra az adott körülmények között? Szorosan a karmai között tartott, és ilyenformán ez az ajánlata látszott még a legjobb kiútnak szörnyű helyzetemből. Elfogadtam javaslatát, bútoraimat eladtam az ápolónőnek, és átadtam neki lakásomat, betartva minden hatósági előírást. Egy héttel később elhagytam Berlint Aranyra les, Aranyt keres Minden! Jaj, mi szegények! (Margaréta a Faustban) A villamos zsúfolt volt, mint mindig. K. professzor, a művészettörténet és orientalisztika doktora megkönynyebbülve lélegzett föl, amikor leszólhatott A régiségboltig .még öt perc gyalogútja volt Folytatjuk munkatervét és megvizsgált több más kérdést. Tovább tart a török korámnyválság A Törökországi Köztársasági Néppárt háromnapos tanácskozás után úgy döntött, hogy nem alakít koalíciós kormányt. A sajtónak átadott közlemény 'hangsúlyozza, hogy a párt már keserű tapasztalatokat szerzett koalícióik létrehozásakor és ezért nem vállalhatja a felelősséget az új török kabinet megalakításáért. A Köztársasági Néppárt vezetője Inönü döntéséről tájékoztatta Gürsel török köztársasági elnököt. Portugál értelmiségiek tiltakozása Portugál értelmiségiek tiltakozó táviratot intéztek Salazar miniszterelnökhöz és Tomas államelnökhöz Manuel de Oliveira haladó filmrendező letartóztatása miatt, r amelyet igazságtalannak minősítenek és követelik Manuel de Oliveira szabadonbocsátását- A haladó személyiségek ellen végrehajtott rendőri akciók egyre gyakoribbá válnak — hangzik a távirat — és ezért aggodalmat keltenek a lakosság körében. A holland hatóságok is részt vesznek Anna Frank letartóztatója ügyének kivizsgálásába Az osztrák belügyminisztérium megkeresésére a holland hatóságok is bekapcsolódnak Karl Silberbauer volt bécsi rendőrfelügyelő, Anna Frank letartóztatója ügyének kivizs- . gálásába. Bécsi sajtó jelentések szerint arra akarnak fényt deríteni, hogy Silberbauer „valóban különleges buzgóságot tanúsított-e a hollandiai zsidók letartóztatásánál.” Merénylet az adeni repülőtéren Kézigránát robbant kedden délelőtt az adeni repülőtéren, amikor a helyi kormányzat tagjaiból alakult adeni bizottság, élén Sir Kennedy Trevaskis angol főbiztossal a Londonba induló repülőgép felé tartott. A delegáció az angol fővárosban Duncan Sandys brit 'gyarmatügyi miniszterrel készült tárgyalni a küszöbönálló választások megszervezéséről. A merénylet következtében többen megsebesültek — közük Trevaskis — a sebesültek állapota azonban nem válságos.