Kelet-Magyarország, 1963. december (20. évfolyam, 281-304. szám)

1963-12-24 / 301. szám

Bennünk legyen a csönd A csend és a csönd között nagy különbség van — magya­• 4 rázta Ratkó Józs.ef a csengeri gimnázium tornatermé­ben, ahol az ifjúság sűrűn megtöltötte a padsorokat az alkal­mi találkozón. Csönd című versét ismertette a fiatal költő. Csönd az, ami nem halotti, amiben az élet mozgásának zaja lüktet, a csend a halottak, a háború csendje. Miközben be­szélt az ifjúsághoz, én a gyermekek arcát néztem. Száz és száz'élet, ígéret figyelt az új gimnáziumban. Azon gondolkoztam, hogy sok sok virágot láttam az ab­lakokban, az osztálytermekben is. Száraz, halódó virágot se­hol. „Ki a biológus? — kérdeztem, — látszik, hogy érti a szakmáját.” Meglepetésemre így válaszolnak: „Nincs biológu­sunk. Fiatal intézet. De azért igyekszünk.” Fiatal intézet, gyünyörű. De már is kicsiny. „Jövőre ka­binet-rendszerben tanítunk — magyarázta egyik ifjú tanár­nőjük — ez megoldja gondjainkat, de azután...? Űj épület­rész kellene.” Néztem a csengeri gyerekeket, rezzenéstelenül figyelő szemüket, a mozgás vágyából gyakran összecsattanó tenye­rüket, mosolyukat. Hát már van nekik is gimnáziumuk, s még csak három évfolyam tanul, de igényük máris megha­ladja a jelent. Bennük ezer és újabb ezer gyermeket láttam. Tyúkodon, Pátyodon, Tiszaszentmártonban, Ojfehértón és szerte másutt, akik ugyanígy figyelnek a világ dolgaira, ugyanígy kívánják tudni az életet, s igényeik, a kor igénye egyre több és egyre nő. Dögén olyan hír kelt szárnyra, amely beröppenheti a világot, mert ilyen még nem volt a történe­lemben sehol, csak itt, s lehet, hogy csak éppen itt az egész világon. S ez: s faluban mindenki tanul. Kivétel nélkül min­den ember rányitja szemét a világra, hogy jobban tökélete­sebben ismerje meg. Szinte félelmes ez a rohamos, áradat­­szerű igénynövekedés, nem csak a tanulásban, szórakozásban, lakáskultúrában, de mindenben. És még sem félelmes. Mert tettek, szándék és céltudat vezeti mindezt Mándokon szövetkezeti parasztemberekkel beszélgettem, akik engem akartak meggyőzni arról, hogy a gépesítés, nagy­üzem vezetheti csak hazánkat a biztos jövőbe. Nagyon szem­léletesen magyarázta egyikük, hogy kanadás rokona jött lá­togatóba, s ő kifaggatta, hogyan vetik a kukoricát, hogyan gondozzák, hogyan törik, hogyan takarítják be. Pontról pont­ra gépekkel történik ott minden munkaművelet, mesélte a kanadás rokon, de az én mándoki emberem egy helyütt mégis rajtakapta rokonát, hogy híz emberi erő is kell még, ahol árok szélén nem tud haladni a gép. Ebben ragadt meg,' hogy ezt hogyan lehetne kiküszöbölni. Pedig nálunk bizony kevés még a gép, sok emberi erő fogy a munkában. A szándék megvan, s ez a fontos, a cél elvezeti az embert, ha az ember is haladni akar. És akar. Igaz, hogy nem egyformán, s hogy még gyakorta csak ma­ga, és a célba is maga akar érni — így tanulta ezt azelőtt, s két évtized rövid idő, hogy tökéletesen feledtesse a rosszul tanultakat , De a szándék megvan. Néztem a csengeri gyerekeket az 6} gimnázium központi fűtése« tornatermében, s a virágokra gondoltam, amelyek között egyetlen száraz, ványadt virág sem volt holott az Intézetnek még biológusa sincsen. „Fia­tal intézet — de igyekszünk” — járt eszembe a válasz. „Fia­tal ország, fiatal nép, — de igyekszünk” — szinte hallottam és hallom a nagy választ, amit népünk adhat a világ kér­désére. Korszerűen akarunk élni64 SZÍNHELY: a nyíregyházi KISZ-bizottság. Jelen vannak heten: Sólyom Ibolya, a tanár­képző főiskola hallgatója, Ha­lász Viola, az OTP dolgozója, Hidi Erzsébet, a Ságvári TSZ tagja, Murvay Mihály városi KlSZ-titlzár, Tímár István, a fermentáló dolgozója, Csong­rádi Zoltán, középiskolát diák, Kuknyó Jánot, a TIT munka­társa. Jogos, Tagt jogtalan? Riporter: önök is hallhatják az idősebbek megjegyzéseit: „Ezek a mai fiatalok.” S hall­hatják a fiatalok válaszát is. „Miért? Hiszen mi csak a kor­ral tartunk lépést, csupán kor­szerűen akarunk élni.” Sólyom: Szerintem ez az örök probléma kétoldalú. Ha az idősebbek szemszögéből vizs­gáljuk, látnunk kell az ő érve­léseik társadalmi gyökerét. Hi­szen a korosabbak minden szempontból más társadalmi körülmények között építették föl magukban a fiatalság­­eszményt. Tehát elsősorban az ő fiatalkori társadalmi helyze­tüket kell a vádlottak padjára ültetni, ha méltánytalanul el­marasztalnak bennünket. Halász: Részben mégis jogos a bosszankodásuk. Gyakori pél­dául, ha az iskolából munka­hétre kerül egy fiatal, elnéz az idősebbek felett, lebecsüli azok nagy gyakorlatát, sokszor még köszönéssel sem illeti őket. Sólyom: Ez igaz. De az is igaz, hogy a mai fiatalok feszé­­lyezetlenségét, gátlásnélkülisé­gét az idősebbek sértő szemte­lenségnek fogják fel. Pedig ilyenről szó sincs. Szerintem a kisszerűség feladását nem sza­bad félreérteni, Tímár: Nálunk az üzemben ezt nem is értik félre az idő­sebb szakmunkások. Mindig meghallgatják a fiatalok jó el­képzeléseit, segítenek azok megvalósításában. Persze, más­ként áll a dolog, ha a fiatalok nem cselekednek hasonlóan. Ez a kölcsönösség viszont nem jön magától. A fermentálóban például „házi illemtanfolyam” működik nagy látogatottsággal: kiváló fórum ez a felbukkanó nézeteltérések levezetésére. A korszerőség nem mának élést jelent Fiatalok magvakról, a jövőről Csongrádi: Nálunk, a Vasvá­ri gimnáziumban nemrég helyi klubot létesítettünk. Akik az­előtt szabad idejüket a korzón, a nyilvános szórakozó helye­ken ütötték agyon, most színes irodalmi beszélgetéseken vesz­nek részt szombatonként, utá­na szórakozhatnak. Riporter: Sokan hiányolják, hogy a városi KISZ-bizottság nem tudja megoldani a fiata­lok házon kívüli szórakozását. Murvay: Helyiséggond aka­dályoz bennünket, Most kínál­kozik egy újabb lehetőség: a Tisza étterem szombat délután­tól hétfőig zárva tart. Szeret­nénk megállapodni az illetéke­sekkel, hogy hét végére kap­ják meg a fiatalok ezt a helyi­séget, ahol szeszmentesen szó­rakozhatnak, műsorokat mu­tathatnak be, valahogy úgy, ahogy a miskolci „Fórumban” szokás. h efrilmna és időbeosztás Kuknyó: Viszont ez csak egyik része a szabad idő kor­szerű kihasználásának. Felfo­kozott ritmusú életünkben igen fontos az, hegy a fiatalok ész­szerűen gazdálkodjanak ide­jükkel. Halász: Erről kár vitatkoz­nunk, hiszen a televízió nagy segítség a fiataloknak. Sólyom: Csak részben segít­ség. A fiatalok igénye szerte­ágazó, s est a tv. képtelen hiánytalanul kielégíteni. Tímár: S ne feledjük azt sem, hogy a mi korunk fiatal­jainak már életszükséglete lett a társadalommal való kapcso­lat. Inkább az a problémat ho­gyan égyezte3*e családi, társa­dalmi kötelezettségeit saját szenvedélyével. Kuknyó: Itt látok én űrt Szívesen vennék a fiatalok az olyan tanácsokat, ahol a szabad idő felhasználósáról, a korszerű lakás praktikus be­rendezéséről, az értékes és ér­téktelen műalkotások szétvá­lasztásáról tájékozódhatnának. Sokat tehetne ebben a KISZ. Halász: Márcsak azért is életrevaló javaslat ez, mert a korszerű, a modern életnek ön­költsége is van. Sokan vannak olyanok, akik szép fizetésüket nem tudják célszerűen felhasz­nálni, beosztani. Nemcsak ruha és frizura... Sólyom: Nemcsak külsősé­gekről, ruháról, frizuráról kell itt beszélnünk, hanem a tudat korszerűségéről is. Egyetérthe­tünk abban, hogy ma vala­mennyi életrevaló fiatal, dol­gozó, vagy diák rendelkezik a legszükségesebb anyagiakkal. De miközben ennek egy részét műveltsége gyarapítására for­dítja, fonákságokkal is szembe találja magát. A nyíregyházi színház őszi repertoárjában például bántóan túltengett az émelygős, gyér mondanivalójú darab. S nekünk, főiskolások­nak bérletünk van ide! De ide sorolnám a Nyugat-utánzó filmjeinket is. Csak a Szélhá­­mosnő egy-két jelenetére uta­lok... Murvay: Azért nemcsak ilyen hatások érik a fiatalokat. Városunk ifjúsági akadémiáját például hetek alatt megszeret­ték a fiatalok. Itt nemcsak az irodalom, a képzőművészet, az együttélét kérdéseiről vitáz­nak, bemutatják a legmoder­nebb táncokai társasjátékokat. A „harmadik“ műveltség Hidi: Ez kellene a mezőgaz­daságban dolgozó fiataloknak is, akik sajátos helyzetben van­nak: ahhoz, hogy a városi fia­talokhoz hasonlóan korszerű életet éljenek, ki kell törniük a szülői ház visszatartó korlát­jai közüL Sólyom: Ehhez kapcsolódom* amikor azt hangoztatom, hogy a modern fiatalnak nem elég csak humán és reálművelt­ségre szert tenni. Nagyon fon­tos a harmadik „rész”, a poli­tikai műveltség is. Itt vagyok például én. Ha sikerül, két év múlva pedagógusként kikerü­lök egy faluba. Tudom, a leg­különbözőbb kérdésekkel áll­nak majd elém a szülők, s ne­kem választ kell adnom. Nem­csak kívánnunk kell a szülők életszemléletének megváltozá­sát, nekünk is tennünk kell ér­te. Tímár: Helyettem fogalmaz­ta meg Ibolya azt, miért jár­nak olyan szívesen a mi üzemi fiataljaink a szakmai és a po­litikai oktatásra. Csongrádi: A mi kollégiu­munkban is ezért izgalmasak, élvezetesek a sajtótájékoztatók. Murvay: Nekünk, az ifjúság vezetőinek pedig külön öröm, hogy egyre több fiatal ismeri fel mindezt. S ha a korszerű, modern életről esik szó, már élesen el tudják választani et­től a huligánkérdést, amely mindinkább időszerűtlenné vá­lik. Fiataljaink többsége már ifjúkorban igyekszik megala­pozni kiegyensúlyozott lövőjét. Estébe nyúlik a délután meg­kezdett kerekasztal-beszélgetés. A résztvevők — főbb ezer fiatal képviselői — tovább vitásnak, bizonyítva: ezt a kérdést szin­te lehetetlen lezárni. Boncolgat­ják a fiatal házasok mindenna­pi problémáit, a férj—feleség kiszélesedő kapcsolatát; a diá­kok zsebpénz ügyét, az önmű­velés szerteágazó lehetőségét. Szavaikból visszatérően kicsen­dül, hogy korszerű élet alatt ők már nem csupán külsősége­ket értenek, hanem a gondol­kodás, a tudat változását is. A fiatalok sokszor tanácstalanak, várják a segítséget az időseb­bektől. S ha látják, érzik a tá­mogatást, munkájukkal, visel­kedésükkel igyekeznek meghá­lálni azt. Angyal Sándor Apám: a gyár ERZSIKÉ ÉS GYURKA OTTHONRA TALÁLT Csönd — hajlottam a verset, — élet mozgás zajával teö nyugodt, békés, boldog csönd. Csönd — gondoltam, nyugalom, béke szándék, gyermek­mosoly, új gimnázium, vitázó parasztok, öntözés, almásker­tek, és egy kép. A nyíregyházi víztorony festésekor figyeltem meg. Napo­kon át látható volt a hatalmas torony oldalán, kifüggeazkedve egy ember, egyetlen egy, amint szinte kivehetetlenül a ma­gasban, festette a betonfalat Napokon át lászólagos mozdu­latlanságban függeszkedett, de munkája nyomán színes, vi­dám lett a torony, Nyíregyháza éke. Nehéz falai valósággal megkönnyültek. Amint ezt az egyetlen munkást figyeltem, hallanom kellett a csöndet azt a nyugodt de erőteljes csön­det amely ebből a képből áradt Azt hiszem, nagyon fontos, hogy ez a csönd, a nyugalom, a tevékeny, eredményes élet harmónikus egyensúlya min­denkiben meglegyen. A szándék, hiszem, mindenkiben megvan. Es szándéktól nincs messze a tett Nem kell feltétlenül biológus ahhoz, hogy ne száradjon ki a virág. 6ipk»y Barna Csongrádi: Maradjunk a kor­szerűség közelében. Én úgy lá­tom, a fiatalság egy része, — szerencsére a kisebb része — ezt összetéveszti a mának élés­sel. Nemrég készítettünk egy próbastatisztikát Hatvan meg­kérdezett negyedikes közül tíz nem tudta pontosan vázolni az életcélját Sólyom: Talán ott a hiba, hogy a középiskolákban még mlpdlg jobbára csak a tudásra törekednek, a nevelés másod­lagos. Az a heti egy osztályfő­nöki óra édeskevés. Murvay: Helytelen az általá­nosítás. Hiszen a politechnikai képzés, az új nevelési irányel­vek hatása máris érezhető. Kuknyó: Az a legfontosabb, hogy a fiatalokat iskolán kívül se hagyjuk magukra. Meg kell teremteni a lehetőséget arra, hogy korszerűség alatt tártál más, kiegyensúlyozott és érté­kes életet értsenek. dohányos pajtái között fo­gócska zott. Apja dohányos volt, nyolo gyerekre keresett kenyeret. A tenger-homok jó dohányt termett de a cse­lédemberek gyermekeinek ke­vés kenyereit adott. Biriben mindig szegény volt a nép. Erzsiké segít az anyjának leszedni az asztalt Egyik gye­rekre sem lehet panasz. Min­degyik házias. Mindegyik megtanulta a munkát és azt, hogy becsületes legyen, János megtanult főzni, kenyeret sütni. Az édesanyjukat min­dig kímélni kellett, pedig milyen helyes, erős kislány, majd asszony volt valamikor. Jól esik a visszaemlékezés: — Az egész világon dörgött akkor a fegyver. Én akkor láttam meg őt, 15 éves volt, szép lovakat hajtott apja he­lyett, aki a fronton volt 1942- ben, hogy Kijev környékéről szerencsésen hazakerültem, gondoltam megnézem, mi történt azzal a lánnyal. Meg­néztem, és 1944-ben elvettem feleségül. 1945 után Biri határában szétosztották a földet Lőrinc Jánosnak öt hold szántó és egy hold gyümölcsös jutott Mosolyog a hasonlatra: — Úgy cseppentünk ebbe a gaz­daságba feleségemmel, mint Adóm és Éva. A gyerekek látják apjuk mosolyát. Nem tudják most mire vélni, A bor csak ép­pen kóstolónak van az aszta­lon, nem élnek vele, valami más lehet ami mosolyra kész­teti. A rádió szól. Telepes rá­dió, mert a József Attila ut­cába még nem jutott el a villany. Majd arra is tor ke­rül. Lőrinc* János feláll az asz­taltól, bundás sapkáját fejére teszi és kimegy. Kukorica­­csutkát dob a tehén elé. Aa udvaron csizmájának talpa alatt ropog a hó. A hízó egyenletesen szuszog a ka­rámban. — Még eszik, hadd egyen, kivárjuk... Körüljárja a portát Az ut­cára is kinéz. Csend van min­denütt, A gyerekek nevetése kihallik a házból, Erzsiké ka­cagásával túlszárnyal min­denkit. Úgy örült az új téli­­kabátnak is. Kilencezer fo­rint kellett lábbelire, ruhára. erre, arra. Es nu*t újra el időz egy gondolatnál. „Végre helyben vagyunk. 1981-ben bizony szívtam a fo­gam, amikor elém tették egy teljes óv járandóságát: hét­ezer forintot Tavaly már ja' vult a helyzet: lé ezer forin­tot kaptam. De elégedett csak most vagyok. Karácsonyra kilencezer forint előleget vet­tem fel és 18 ezer forint Jut majd elszámoláskor.” A pénz, persze, lehetne több is. Sok embert kell még no­szogatni, munkára hívni, mert önmaguktól nem értik meg, hogy a tessék-lássék do­­logvégaéssel senki nem jut messzire. Alszik a ház. Lőrinc* Jé nosnak nehezen jön álom a szemére. Amíg az Alomra vár, úgy határoz, ünnepek után körbejárja a gyümölcsöst té­len ez a dolga, és gyakran megteszi. Nyolc-tíz kilométert gyalogol hóban, fagyban, de már megszokta, és megéri Az ötvenholdas gyümölcsös, amit gondjaira bíztak, az idén is szép termést hozott. Seres Ernő Olyan természetességgel raj- Másfél hétig Mátééknál la­zol ják meg a kis szobában ülők Erzsiké sorsát hogy nincs idő az érzelgősségre. Édesanyák, fiatal lányok, családapák, gyár­igazgató, fűtő portás..; Akiknek közük van Erzsikéhez. H. Erzsiké pedig néz csodál­­kozón, sírásra görbülő száját kezével fedi el. Jucika nénihez bújik, mint a gyermek az any­jához. Erzsiké anyja nincs a közelben, ötvenhatban men­tek el a szülők, a kislányt egy ismerősre bízták. Azóta alig van hír felőlük. A mózes-mázos ismerősök hamar megunták a félénk, szo­morú szemű kislányt. Külö­nösen, mikor a kora reggeli, ké­ső esti munka, melyre kényszo­­rítették, annyira kimerítette, hogy alig volt jártányi ereje. Így került Borbányára nevelő­szülőkhöz. De itt sem várt rá jobb sors. Megtörve viselte a minden­napok terhét Erzsiké. A meg­aláztatás csaknem búskomorrá tette, elfordult azoktól is, akik segíteni akartak rajta. Ügy jött ide is, a nyíregyházi cipő­gyárba. A gyár asszonyai, Pesta Sán­­dorné, Máté Miklósné, Korbics Jánosné, Kólya Jánosné, Kere­kes Hermanne, Mészáros Kati, Pristyák Juci és a többiek majdnem elsírták magukat, mi­kor megismerték Erzsiké sor­sát. Nem mondtak nagy szava­kat, esak karonfogták és levit­ték a tüződébe. Erzsiké hangja nem akart megjönni, nem tud­ta mit akarnak tőle ezek az idegen nők, férfiak, akiket most látott először. Azon vette észre magát, hogy Máténéval, azaz Jucika nénivel maradt kettes­ben és megerednek a szavai, A gyár befogadta Erzsikét Hulladékokból ügyes női ke­lek plédet varrtak, lepedő, pár­nahuzat fehérnemű is előke­rült. Cseppentő József igazgató, aki a háttérben maradt, bár ő szerzett tudomást Erzsiké sor­sáról, s vette fel a tűsödébe,— elégedetten nyugtázta, hogy a kislány nem marad egyedül a gyárban. Néhány száz forintot ő is odatett a többihez az igaz­gatói alapból. kott Erzsiké.. Hosszú évek után először evett asztalnál, családi körben. Bár a szorongás nem engedte gondtalannak látszani, fel-feltört belülről a sírás, mégis Erzsiké újra megtanult úgy élni, mint a hasonlókorú lányok. Közben teltek a napok, hetek, hol ez lepte meg aján­dékkal, hol az, megkapta az az első fizetését is, ruhát, kö­römcipőt, pulóvert vásárolt És mogyorós csokoládét Jucika né­ninek. „Igen sok embernek tartó-, zom” — ismételte Erzsiké — „De mindenkinek vissza fogom adni, amit tőlük kaptam. Min­denkinek.” A gyárbeli szülők megér­tőén bólintanak: meg hát! Majd azzal, ha megtanul ön­állóan menni az úton, melyre ők segítették. Egyedül ennyivel tartozik a gyári kollektívának Erzsiké, és önmagának. A gyár ezután is mellette lesz, a mun­kában is, otthon is, és úgy is, hogy megtalálja távolra sza­kadt szüleit. „Meg kell, hogy találjam őket. Addig nem nyugszom'' — búcsúzott Erzsiké, aki ott­honra talált a cipőgyárban, megértő szülőket, barátokat ta­lált, de nem homályosult el előtte a szülők képe sem. Akik elmentek— De a gyárnak nemcsak lánya* fia is van, M. György. A tisza­­dobi gyermekotthonból került a cipőgyárba. Öt is ugyanúgy befogadták, mint Erzsikét. A Simkó-féle szocialista brigád beszélt össze, hogy gondját vi­selik Gyurkának. A mama: Vörös Lajosné lett. Ö is meg­kapta a gyár „stafirungját” plédet, lepedőt, gyorssegélyt. Pradlik Mihály fűtő fogadta magához Gyurkát, nála kap meleg szobát, vacsorát. Néző János szabász a lakótársa, az idősebb barát szerepét tölti be, no meg téli estéken ő a kor­csolyázó partner. Karácsonyra Sólyom Gézáné hívta meg, neki is kijusson a családi kör melegségéből. Gyurka beszól a felnőttekről, akik a szánalom helyett baráti jobbot nyújtottak az árva fiú­nak. „A háború alatt szület­tem” — mondja a szavakkal küzdve. „Talán azért van, Day szégyellem. Pedig szereidé nulni a cipőipari xsehiíii,,.,li­bán. De nem merek...” Ha együttmarad a gyárral, a fiatalokkal, levetkőzheti a ki­sebbségi érzést, nekivághat a tanulásnak. És talán majd ké­sőbb nagy vágya is teljesülhet: az autó. Páll Gém Olvasónk írja: Ifjúvezetők Klubja Tiszadobon Megalakult az Ifjúvezetők Klubja csapatunknál a Tisza­­dobi Gyermekváros Damja­nich János úttörőcsapatnál. A klubnak az a feladata, hogy hatékonyan segítse az úttörőmunkát. Kéthetenként tartunk foglalkozásokon, ahol megbeszéljük feladatainkat, problémáinkat, képezzük ma­gunkat, és szórakozunk is. A klub pillanatnyilag csak hét tagból áll, de szeretnénk elérni, hogy minél több if­júvezető kiérdemelné, hogy felvegyük tagjaink sorába. Horváth Ottó 1963. december 24.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents