Kelet-Magyarország, 1963. november (20. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-15 / 267. szám
A népművelés mérlege a nyíre^jházi járásban Népművelési szakemberek megyei csoportja tanulmányozta a közelmúltban a nyíregyházi járás községeiben a népművelési munkát. Ennek tapasztalatairól beszélgettünk Molnár Antal, megyei népművelési főelőadóval. Mi volt a vizsgálat lényege, célja? — Elsősorban az, milyen a népművelési munka irányítása, hatékonysága a járásban. Ezzel együtt, hogyan szélesedik a népművelési munkások köre, valamint a művelődésben rendszeresen részt vevő dolgozók tábora. Ez év májusában foglalkozott a népművelési munkával a járási tanács végrehajtó bizottsága. Felülvizsgálták kik vesznek részt a népművelési munkában. Így derült ki, hogy Űjféhértón, Tímáron és Tiszabercelen a pedagógusok 20—25, Nagyhalászban pedig 50 Százaléka vesz részt ebben a munkában. A felmérés után 120 új szakember kapcsolódott be a népművelési munkába; agronómusok, orvosok, műszakiak. — Minden községben tapasztalható volt, hogy a népművelés terve összhangban van a termeléssel. Napkoron az ismeretterjesztés! program követi a termelési folyamatot, Tiszabercelen a tv mezőgazdasági műsorát is értékelik, Rakamazon, Nagyhalászban a kihelyezett technikumi osztály munkájával, a szakmunkásképző-tanfolyammal, Tiszabercelen tsz-akadémia indításával segítik a termelést. Napkoron és Ibrányban mezőgazdasági kiállítást szerveznek, Rakamazon könyvekkel segítik a szakköröket, Demecserben könyvismertetéseket és mezőgazdasági könyvkiállítást terveznek. Találkoztak-e. újszerű népművelési < formával? — A demecseri tantárgycsoportos felnőttoktatás már elég közismert, mint a felnőttek képzésének, nevelésének rugalmasabb formája. Az általános és szakmai műveltségi szint növelését számos forma biztosítja. Falun újszerű, hogy Rakamazon például munkás és ifjúsági akadémiát is indítanak, Ibrányban pedig belkereskedelmi akadémiát szerveznek. Az akadémiák mindinkább szakosodnak. Nem ritkák a községekben a tanulmányi jellegű kirándulások, az ibrányiak például a tiszadobi tsz-be és Bátorligetre látogatnak el. A nagyhalászi és az ibrányi tsz. jól segíti a szakmunkásképzést, a tanfolyamot végzetteknek 10 százalékkal magasabb munkaegységet adnak. — Az érdeklődést, a szakelőadókat és a helyi körülményeket vették figyelembe a szakikörök kialakításánál. Megemlíthetek néhány új szakkört is, mint a műszaki, képzőművészeti, foto, horgász, honismereti, rádió és modellező szakkört, tanfolyamot, s ezekről általában az a véleményünk, hogy a szakkör, a tanfolyam anyaga legyen szemléletes, használják fel a filmet, stb. Milyen a fejlődés a művészeti csoportoknál? — A járási vezetők úgy irányították az öntevékeny művészeti csoportokat, hogy „kevesebbet, de jót”. Például községenként csak egy színjátszó csoportot javasoltak. Összesen 35 színjátszó csoport, 15 irodalmi színpad, 16 népi tánccsoport, 11 felnőtt énekkar, 5 zenekar és 10 bábcsoport működik a járásban. A csoportok munkaterv szerint dolgoznak. Mind több a csereműsor, a színházi est. Ibrányban másfél hónap alatt 4 előadás lesz a miskolci Nemzeti Színház és az ŐRI rendezésében. Véleményünk szerint a darab megválasztásához több segítséget kell adni a színjátszóknak, hogy a körzetben levő együttesek mást-más darabot tanuljanak be és cseréljék műsorukat, így 4—5 színdarabot láthat a község lakossága. Mit mutat a könyvtári munka mérlege? — Sajnos nincs megfelelő helyiségük a könyvtáraknak Paszabon, Nyírtelken, Rakamazon és Kálmánházán. Az öltözőben vannak a könyvek Nyírbogdányban, az igazgatói irodában Napkoron, a tanteremben Tiszabercelen. A 31 községben 54 könyvtár működik. A községi tanácsok több helyen foglalkoztak a könyvtári munkával, de a könyvtárak tartalmi munkáját alig érintik, így Űjféhértón, Rakamazon és Nagyhalászban. A községi művelődlós’i házak terve foglalkozik a könyvtári munkával, de csak általánosságban szerepel például a rakamazi tervben, az ibrányiból pedig kimaradt. Nagyhailászban az előbbiek ellenére a tanácstagok a körzetükben foglalkoznak a könyvek népszerűsítésével. Milyen a klubélet? —Nemcsak a községekben, hanem a tanyákon is elterjedt a klubmunka. Rakamazon 500 bejáró klubtagot tartanak nyilván, a klubot a klubtanács irányítja, hetenként egy alkalommal kötött foglalkozást tartanak, filmvitát, szellemi vetélkedőt, irodalmi estet. Néhol, mint Tiszabercelen és Űjféhértón csak tv-nézésből áll a klubélet. Töbnyire a fiatalság jár a falusi klubokba. Ibrányban szakmaköri klub néven az öregek klubjának létrehozásán fáradoznak. Helyes lenne, ha a körzeti művelődési otthonok bemutató klubfoglalkozásokat, tapasztalatcseréket rendeznének éls versengés kezdődne nemcsak a járásban, a megyében is a művelődési otthonok és környékük szépítésére, otthonossá tételére — fejezte be nyilatkozatát Molnár elvtárs. Páll Géza. Együtt a tagsággal Az anyagi érdekeltség hatása az ópályi tsz-ben Eredményes esztendőt zár kivitelezésben.) Mindez a zatának, megvonható tőle * rövidesen az ópályi Kossuth Termelőszövetkezet. Idejében befejezte a vetést, s a kapások betakarításával, szállításával és tárolásával is hamarosan végeznek a szövetkezet gazdái. Minden jel arra mutat: meglesz a tervezett 23,59 forint munkaegységérték, plusz az anyagi járandóság 13 forint körüli pénzbeni értékkel. Biztató jel ez a további szilárduláshoz egy olyan tsz-nél, mely eddig — a helyiek szavával — „éppen csak átcsúszott egyik esztendőről a másikra.” Nein tett jót a zűrzavar — Azelőtt is terveztünk, dolgoztunk, bíztunk a nagyüzemi gazdálkodásban, de akaratunk ellenére is félre sikerült a szándék. Egyesek jól jártak, mások kifogásoltak, zsörtölődtek, több esetben joggal. S ez a két véglet a közös érdekén csattant — mondja Madácsi József főagronómus. Nem is kell az okot soká keresni, most már jól ismerik, tisztában vannak vele. Lényege az anyagi érdekeltség zűrzavarában rejlett. (Nem az elvben, hanem a munka rovására ment, rontotta a közbizalmat, csökkentette a termelési eredményeket. A közgyűlés tájékozott, határozott Az idei esztendőre alaposabban, körültekintőbben készült a szövetkezet. A vezetőség már januárban napokon át kereste, vitatta a helyi adottságoknak legjobban megfelelő premizálási módszereket, amihez jó kiindulási alapot adott a megyei pártbizottság és a megyei tanács javaslata. Egyébként azt mondja erről a főagronómus: — A vezetőség elgondolásáról külön beszélgetett a tagsággal, véleményeket kért. Megtárgyalta javaslatunkat a pártszervezet és a tanács is. Mire kialakult az általános elgondolás, a tagság tájékozottan jött el a közgyűlésre, meghozni határozatát. De ez a határozat abban is különbözött az előbbiektől, hogy teljesítésére pontokat fogadott el. Leglényegesebb része: aki nem tesz eleget munkájának, a közgyűlés határo-IOGI TANÁCSADÓ Személyi tulajdonban álló lakások felmondási jogáról hogyan segít a munkahely? Osztályfőnöki óra a felnőttek iskolájában A felnőttoktatásban viszonylag ritka dolog, hogy egy egész osztály bukásmemtesem zárjon le egy évet. Vannak. azonban ilyenek. Ezek közé tartozik a Pénzügyi Technikum esti tagozatának IV. A. osztálya: itt az elmúlt tanév végén a vizsga során senki sem kapott elégtelent. Most éppen osztályfőnöki van a negyedik A-ban. Felnőtt ..diákjaink” tanulásáról van szó. Jogosan vetődik fel a kérdés: mennyiben segítik a munkahelyek az ilyen emberek tiszteletreméltó erőfeszítéseit? — A Dohányfermentáló Vállalat segít minket a tanulásban — állapítja meg Juhász Lujza. Még tanszersegélyt is adnak nekünk... — Ugyanannál a vállalatnál vagyok magam is — szól közbe Hajtó József. — Három, műszak van nálunk, de munkatársaim megértőek. Cserélnek velem, csakhogy eljussak iskolába. — A múltkor lakásproblémáim miatt ki akartam maradni az iskolából — meséli Vágner Mária. — A főiskolán azonban a személyügyes kész volt segíteni, s ideiglenes megoldáshoz hozzá is juttatott volna, csakhogy ne kelljen a tanulást abbahagynom. A probléma azóta más úton rendeződött, de a segítőkészségért most is hálás vagyok a munkahelynek... Általában a felszólalásokból kiderült, hogy a vállalatok, intézmények vezetői többségükben belátják a tanulás fontosságát. Nehézségek azért előfordulnak. Malczner Károly időnként a munkahelyén szükségessé váló túlórázás miatt késik az iskolából. Borsy Margitnak is akad gyakran határidős munkája: úgy segít magán, hogy hazaviszi az irományokat és — iskolai foglalkozás után — éjszaka csinálja meg az elvégzendőket. Az övékénél sokkal nehezebb Tamaskovits István problémája. Munkahelyén: a Húsipari Vállalatnál jelenlegi beosztása akadályozza tanulását. Már hónapok óta kér változtatást, de még nóm kapta meg. E megjegyzések jogosak, s a jelenlévők kifejezték reményüket, hogy illetékesek segítenek ezen a problémán. — Nehéz körülmények között tanulunk, és ez a legnehezebb éviink — állapítja meg Juhász Lujza. — Ennek a tanévnek a végén fogunk érettségizni, s szeretnénk, ha ez mindenkinek sikerülne... Merényi László. Több olvasónk kérte, ismertessíik a személyi tulajdonban álló lakások felmondási jogával kapcsolatos legújabb rendeleteket. A személyi tulajdonban álló lakások tulajdonosai 1958. április 15-től — a lakáshelyzetre való tekintettel — ném mondhattak fel bérlőiknek, mert si kormány a felmondási jogokat átmenetileg felfüggesztette. A napokban megjelent kormányrendelet szerint az 1958. április 15-e után vásárolt ingatlanok tulajdonosai 1965. január 1-e után, az 1958. április 15-é előtt vásárolt ingatlanok tulajdonosai pedig 1964. január 1-től élhetnek felmondási jogukkal. A tanácsok illetékes osztályain naponként megjelenő ügyfelek előadásából azt lehet megállapítani, hogy a megjelent rendelkezést egyesek nem megfelelően értelmezik. A rendelet biztosítja a lakástulajdonosok és bérlők jogait; Amennyiben a bérlő kifogásolja a felmondás során felajánlott lakás-t, a felmondás érvényességének megállapítása iránt bírósághoz fordulhat. A bíróság fogja majd megállapítani, hogy az valóban megfelelő-e, s így a bérlő azt köteles-e elfogadni. A bíróság ezzel kapcsolatos tevékenységét az érvényben lévő lakásrendelet és a Legfelsőbb Bíróság elvi döntése szabályozza. Felmondás során a vita legtöbbször abból adódik, hogy a felajánlott cserelakást megfelelőnek lehet-e nevezni, vagyis egyenértékű-e azzal a lakással, amit a bérlőnek el kell hagyni. A bíróság a megfelelősség megállapításánál a bérlő összes körülményeit mérlegeli, mérlegeli továbbá a bérelt, valamint a felajánlott lakás fekvését, a helyiségek számát, alapterületét, felszerelését, állapotát, a lakás távolságát a 'bérlő munkahelyétől, a közlekedési ■viszonyokat, főbérletről, vagy társbérletről van szó, a két lakás bérét, valamint a bérlő kereseti viszonyait, stb. A Legfelsőbb Bíróság elvi döntése részletes rendelkezést tartalmaz arra is, hogy a bérlőt lakóhelyével nem azonos helységben lévő cserelakás elfogadására akkor sem lehet kötelezni, ha a felajánlott cserelakás a bérlő munkahelyével azonos helységben van. Szabályozza továbbá azt a vitás kérdést is, hogy a bérlő a felmondott lakásnál nagyobb cserelakásra akkor sem tarthat igényt, ha jogos lakásigényét a felmondott lakás nem elégítette ki. Ezzel szemben köteles kisebb cserelakást is elfogadni, ha az jogos lakásigényének megfelel. Tehát a bíróságok lesznek hivatottak arról dönteni, hogy a felmondás érvényes-e, vagy nem. A bérlők zaklatásánál? elkerülése céljából a rendelet kimondja, ha a bíróság a fel-' mondás érvényességét nem állapítja meg, a tulajdonos ugyanezen a címen két éven belül nem élhet újabb felmondással. A tanácsoknál előforduló bírtokháborítási ügyek nagy százaléka a háztulajdonosok és a bérlők közötti vitákból származnak. A tulajdonos a fennálló rendelkezés szerint — miután nem tudott lakásába beköltözni — úgy próbálta azt beköltözhetővé tenni, hogy bérlőit agyonzaklatta és sajnos sok esetben jószándékú, becsületes dolgozók az erőszakos támadások ellen a tanácstól kérik a segítséget. Az a lakástulajdonos, aki eddig nem a saját lakásában, házában lakott, az esetek többségében nem törődött az épület állagával, a lakbér, amelyet a bérlő fizet, olyan minimális, hogy töredékét sent teszi ki az épület fenntartási költségeinek. A háztulajdonosnak így nem volt érdeke, hogy házát felújítsa, karbantartsa, mert nem látta a felújításra fordított anyagi áldozatnak a hasznát. Azzal a ténnyel, hogy megfelelő la käs felajánlása esetén a háztulajdonos lakásába be tud költözni, lehetőség nyílik a lakások állagának fokozottabb védelmére is. A felmondások érvényességének megállapításánál körültekintően kell eljárni. A háztulajdonosok jogainak biztosításánál különösen vigyázni kell arra, hogy a bérlók jogai semmiféle sérelmet ne szenvedjenek. A felmondási jog újbóli engedélyezésekor megértésre kell felhívni mind a háztulajdonosokat, mindpedig a bérlőket, mert ezzel a szocialista együttélést fokozottabb mértékben lehet biztosítani. Dr. J. I. premium. Jámbor István elvtárs, a szövetkezet elnöke megemlíti, hogy ebben az évben a a tagok személyes vállalása szerint osztották ki a területet művelésre. Nem is volt probléma a vetéssel, kapálással. Sok családtag részt vett a munkában. — A permizálás rendezése mellett jó hatása volt a célprémiumoknak. Ezt úgy csináltuk, hogy aki kifogástalanul bevetette vállalt területét, azt holdanként 50 forint célprémiummal jutalmaztuk. Ha pedig jól is kapálta meg a növényt és meghagyta a termelési tervben rögzített tőszámot, holdja után megkapta a másik ötven forintot. Meggyőződés a szükséges jóról Évek óta nem volt olyan szép, rendesen művelt az ópályi közös határ, mint az idén. De már a célprémium odaítélésénél megmutatkozott a közgyűlési határozat betartása: az ellenőrző bizottság tagjai a brigádvezetőkkél járták a határt, nem tűrtek el részrehajlást. Az eredmény nem maradt el. A legfontosabb növények termelésénél, — mint például a kukorica, burgonya, dohány, napraforgó, cukorrépa —- túlteljesítették a termelési tervet. A kiadott célprémium bőven megtörül a közös kasszába. Növelte a kölcsönös bizalmat, hogy betakarításkor pon-' tos méréssel állapították meg, ki miből mennyit termelt vállalt területén, s a járó prémiumot azonnal megkapta. Ipari növényeknél, az illetékes vállalatok a szállítás viszszaigazoiása után fizetik a járandóságot. — Tagságunk az idén meggyőződött arról, hogy a premizálás nem öncél, de okosan alkalmazva szükséges jó — állapítja meg Jámbor. elvtárs. — Ezt azért mondom így, mert nálunk is akadt még néhány olyan tag, alti azt hiszi, hogy a növényápolással, betakarítással letudta a prémium iránti kötelességet. A vezetőség következetesen él a közgyűlés határozatával, amely kimondja, hogy a tagságnak az egyes munkákból a teljes befejezésig ki kell venni részét. Ellenkező esetben az illető tag prémiumának rovására a vezetőség mással is elvégeztetheti a szükséges munkát. Mig a fennmaradó prémium sorsáról — a vezetőség javaslatára — a közgyűlés dönt Asztalos Bálint. Megjelent az 1964 évi ÉRDEKES KALENDÁRIUM Ára: 10 Ft. Megvásárolható a járási székhelyi szövetkezeti könyvesboltokban és a társadalmi bizományosoknál (82299)