Kelet-Magyarország, 1963. november (20. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-15 / 267. szám
Napló 1963. november 15, péntek Névnap: LIPÖT, ALBERT A Nap kel 6 óra 47 perckor, nyugszik 16 óra 09 perckor. A Hold kel 5 óra 35 perckor, nyugszik 16 óra 09 perckor. Ki a részeg? A férfi réveteg tekintettel célozta meg a Bocskai utcai. 39-es italboltot. Nehezen bár, de felmászott a lépcsőn és megállt a kassza előtt. A pénztárosnő ránézett, letépte a blokkot a borról és megszokott mozdulattal beseperte a pénzt A „vendég” — mintha viharban hánykódó hajó fedélzetén lenne — elindult a pult felé. Maga is csodálkozott viszont, hogy minden tortúra nélkül sikerült beváltani a blokkot 3 deci pecsenyére. Ügy látszik, az italbolt dolgozói szerint csak az a részeg, akit hordágyon visznek be... <bf) Dél-Amerikában a felszabadulás óta első ízben 1964. március 20. és április 12-e között Sao-Pauloban önálló magyar ipari kiállítást rendeznek. 1156 munkanapot dolgozott társadalmi munkában az ibrányi és újfehértói gimnázium 250 tanulója. Egy főre 37,4 ledolgozott munkaóra esikj A felnőttoktatás feladatait tárgyalja meg ma Tiszalökön a Járási Hazafias Népfront mellett működő oktatási akcióbizottság. 100 esetben szervezett a kerületi dolgozók részére tájékoztató előadásokat a Hazafias Nérpfront várod bizottsága az elmúlt 3 év alatt. Könyvbarát nap Kótajban November 18-án egésznapos könyvbarát napot rendez Kótajban a MÉSZÖV. Megjelenik az esti ünnepségen, — melyet a helyi kultúrotthonban tartanak majd, — Kónya Lajos és Szeberényi Lehel író. TANÁCSKOZÁS A MEGYE MÚZEUMAINAK HELYZETÉRŐL A megyei tanács vb. művelődési osztályának szakelőadói, a járási népművelési felügyelők és a megye múzeumainak igazgatói tanácskozásra jöttek öszsze tegnap 9 órakor, a nyíregyházi József Attila Művelődési Házban. Csallány Dezső, kandidátus, múzeumigazgató a múzeumok helyzetéről és a népművelésben elfoglalt helyükről beszélt. Említést tett a jövő évben várható nagyarányú fejlődésről. Magyar hét a nyugatnémet rádióban Magyar hetet rendez 1964. januárjában a Frankfurt Main-i nyugatnémet rádió. Egyenes adásban sugározza a Frakfurtban vendégszereplő Magyar Állami Hanversenyzenekar koncertjét, több alkalommal közvetít magyar könynyűZenét, irodalmi műsort és több helyszíni riportot Magyarországról. A riportok elkészítésére november végén négytagú riportercsoport érkezik Budapestre. A hamburgi rádió is tervbe vette a jövő évben magyar hét rendezését. Atom-tengeralattjárók. Nagy érdeklődésre számottartó füzet látott napvilágot a Kossuth Könyvkiadónál, Kiss Csaba tollából „Atom-tengeralattjárók” címmel. A füzet a Thresher amerikai atomtengeralattjáró katasztrófájával foglalkozik, de visszapillant a tengeralattjárók történetére, fejlődésére is. 8238 holdat szántott fel munkaszüneti napokon 82 ifjú traktoros a nyíregyházi járás term lőszövetkezetelben. Ebből a tetületből 3086 hold őszi mél> szántás. Divatbemutatóval egybekötött műsoros estet rendeznek vasárnap Nyírbélteken a takarékossági hónap keretében. A bemutatót szellemi vetélkedő, totó-lottó tombola és reggelig tartó táncmulatság fejezi be. II FIZESSEN EL0 a KELET-MAGYARORSZáORA December hónapban jutalomsorsoláson vesznek részt a legjobb eredményt elért járás előfizetői. ' Újabb múzeumok, emlékszobák, iskolai és üzemi gyűjtemények fogják gazdagítani 1964-ben megyénk múzeumi hálózatát. Nyíregyházán Benczúr, Tiszabereelen Bessenyei, Tunyogmatolcson Zalka Máté, Tiszacsécsén Móricz Zsigmond emlékszobát rendeznek be. Olyan helyeken, ahol múzeum van, illetve létesül, mindenütt megalakítják a múzeum barátok körét. « Csütörtökön hazautazott Nyíregyházáról a székesfehérvári pedagógusok csoportja. Ittlétük alatt ellátogattak számos iskolába, megtekintették a helyi és vidéki iskolákban folyó mindennapi munkát. A nyíregyházi pedagógusok előreláthatólag a tavaszi hónapokban viszonozzák majd a látogatást. Az elmúlt napokban hét községben tatott díjmentes kóstolással egykekötött konzervbemutatót a földművesszövetkezet. A konzerwásáron igen kedveltek voltak a halféleségek, a forgalom a bemutató ideje alatt meghaladta a 10 ezer forintot. 22 vagon zöldségfélét tárolt a téli hónapokra a lakosság igényeinek jobb kielégítése céljából a Mátészalka és Vidéke Körzeti Fmsz. 3,5 millió forint értékű tervdokumentációval segítették a községfejlesztési tervet társadalmi munkában a megye és a járások műszaki értelmiségi dolgozói. Ebből egymillió forint értékű a termelőszövetkezetek bekötő útjainak építését gyorsította. A televízió mai műsora 10,00: Tv híradó (ism.) — 10,15: Teles port (ismj. 10,30: Jó utat, autóbusz! Magyar film. (ism) — 11,50: A jövő hót műsora. Űj élelmiszerboltot építenek Nyírgyulajban. A megfelelő árukészlettel ellátott boltot előreláthatólag még ez évben átadják rendeltetésének. Nyíregyháza anyakönyvi hírei Házasság: Korcsolai Sándor és Szmollár Julianna házasságot kötöttek. Halálozás: Krizsal László csecsemő, Baksai Zoltán 67 éves elhunytak. 35 ezer mázsa mákgubó az Alkaloidának Befejezéshez közeledik az értékes gyógyszeralapanyag begyűjtése A Tiszavasvári Alkaloida Vegyészeti Gyárban ma már csak elvétve érkezik vagontételben ömlesztve a mákgubó. A napi forgalom átlagosan 2í) —30 mázsa, szemben a korábbi tíz vagonnal. A HERBARIA Gyógynövényforgalml Vállalat eddig mintegy 35 ezer mázsa mákgubót vett át a termelőszövetkezetektől, földművesszövetkezetektől és adott át a gyárnak. Legtöbb mákgubót az idén Szolnok megye adott. Itt a termelőszövetkezetek és az fmsz-ek összesen 4472 mázsa alapanyagot gyűjtöttek össze. Heves megyében több mint 3600 mázsa, Győr megyéből 3256, és Békés megyéből 3150 mázsa mákgubót kapott a HERBÁRIÁN keresztül az Alkaloida. Az előre kitűzött begyűjtési tervfeladatok teljesítésében az első helyet a Győr megyeiek szerezték meg 141,4 százalékos eredménnyel. Utána sorrendben következik: Heves, Nógrád, Vas és Szolnok. Szabolcs-Szatmár megye csak 80 és fél százalékos teljesítményt nyújtott. A máktermésre kedvezőtlen időjárás ellenére begyűjtött 35 ezer mázsa gubó szép eredménynek számít, hiszen a szállítás még nem fejeződött be teljesen. Becslések szerint még további kétezer mázsa érkezésére lehet számítani és így a begyűjtött mennyiség megközelíti a tervezett 40 ezer mázsát. Bővül a falusi Patyolat-szolgáltatás Az év hátralévő részében már tervük túlteljesítésén dolgoznak a nyíregyházi Patyolat Vállalat dolgozói. Október végéig több mint 60 ezer tétel ruha tisztítását, festését végezték el, többet, mint tavaly egész évben. A tervtúlteljesítéssel párhuzamosan javult a szolgáltatás is a lakosság részére. A 40 napra vállalt ruhatisztítás idejét 60 százalékban 30 napra csökkentették. Bővült a Patyolat üzlethálózata. Uj felvevőhelyeket létesítettek, Ujfehértón, Demecserben, Baktalórántházán, Rakamazon és Mándokon. Gacsályban és Tiszabecsen ebben a hónapban nyitnak Patyolat üzletet. Év végéig még 8 községben, eddig ellátatlan területeken, szintén felvevőhelyeket hoznak létre a helyi földművesszövetkezetek segítségével. Kísérletképpen alkalmazták és jól bevált, hogy több vidéki üzletben, helyben végzik a ruhák vasalását. Ennek eredményeként javult a minőség, szállításnál nem gyúródnék a ruhaneműk, az ügyfelek hamarabb megkapják tisztításra, vagy festésre beadott ruháikat. A Patyolat Vállalat az év folyamán még számos olyan szolgáltató részleget hozott létre, amely a lakosságot méltán kielégíti. Üzembe állították a kalaptisztító, formázó és festőrészleget, bevezették a bútor- és kárpit tisztítást házaknál, az autókárpit telephelyen való tisztításét. Bőrkabátok festésére alakítanak ki műheiyrészleget. típusi rádió és tv-készilékefc Az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat november 22-én Mátészalkán, a lottósorsolás alkalmával divatbemutatót rendez „Idejében készüljön fel a télre...” címmel, ahol téli női, férfi és gyermek konfekciók lesznek bemutatva. 26-án pedig a József Attila Művelődési Házban „Modern lakás, ízléses terítés” címmel kiállítás nyílik, ahol modern lakberendezési tárgyakat és ízléses terítést mutatnak be. Kiállításra kerülnek szép és modernvonalú porcelán és kristályüveg készítmények is. A rádió szakboltokban Nyíregyházán és vidéken már megjelentek a legújabb típusú rádiók, kis és nagy képernyős televíziós készülékek, magnetofonok. Nagy választékban kaphatók az új kiállítású klsebbnagyobb hűtőszekrények és hűtőberendezések, valamint más háztartási gépek. A napokban érkeztek meg az új, modernvonalú csillárok, varia bútorok. Mátészalkán és Kisvárdán játékkiállítást rendeznek a kirakatokban. Megérkeztek a téli sportfelszerelések is. Tanfolyam — helyszíni tanácsadás Előadások a villamos áram célszerű felhasználásáról Megyénkben évenként mintegy negyven termelőszövetkezetet villamosítanak. 1964-ben ez a szám lényegesen nagyobb lesz, 59 termelőszövetkezetbe vezetik be a villanyt. A gépek egy részét már áram hajtja. A tapasztalat azt mutatja, hogy a villanymotorok kihasználása sok helyen nem célszerűen történik. Helyes üzemeltetés mellett sok energia takarítható meg. Éppen ezért a Magyar Elekt-Nyolc évet kapott a huligán Bírósági ítéletek A nyíregyházi megyei bíróság jogierősen állást foglalt Nagy Antal, Szilágyi István ét Szilágyi Sándor vádlottak bűnszövetségben elkövetett rablás, nemiség elleni, valamint társadalmi tulajdon elleni bűntette ügyében. A bíróság Nagy Antal elsőrendű vádlottat nyolc évi, Szilágyi István másodrendű vádlottat A Magyar Dohányipar Nyíregyházi Dohányfermentáló Gyára felvételre keres elektroműszerészt. Jelentkezés a Munkaügyi Osztályon. (226) A Nylrlugosi Állam] Gazdaság több éves gyakorlattal rendelkező mezőgazdasági gépszerelőket, valamint mezőgazdasági gépek javításában jártas technikust felvesz. Felvétel esetén útiköltséget térít és szükség esetén brigádszálláson szállást biztosít. (320) A mátészalkai rendőrkapitányságra különböző ruharemüket szolgáltattak be. Igazolt tulajdonosa a kapitányság Igazgatásrendészeti alosztályán átveheti. A nyíregyházi rendőrkapitányságon 2 db. férfikerékpár, 2 db. női kerékpár, bőrönd, kulcsok, aktatáska, pénztárca, pénztárca pénzzel van. Igazolt tulajdonosaik a fenti kapitányságon átvehetik. Súlyos karambolt okozott egy kóbor kutya Figyelmetlenül vezette pótkocsi* tehergépkocsiját a síkos, sáros úton Pátyod belterületén Szondi Károly gépkocsivezető. A pótkocsi megcsúszott és az árokba borult, ahol egy telefonpóznát kidöntött. Személyi sérülés szerencsére nem történt, az anyagi kár 800 forint. Súlyos balesetet okozott egy kóbor kutya Fehérgyarmat és Nábrád között. Balázs István budapesti lakos motorkerékpárral Fehérgyarmat felé haladt, amikor a kutya eléje ugrott. A motor felborult, s vezetője 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Nem vette figyelembe a kötelező elsöbbségadás táblát Balogh Károly Fehérgyarmat belterületén, emiatt összeütközött Szűcs Gyula motorkerékpárossal. A kerékpáros 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Mindkét járműben kisebb anyagi kár keletkezett. A szabálytalanul közlekedő Balogh Károly ellen eljárást indítanak. bét évi és Szilágyi Sándor harmadrendű vádlottat két évi és hat hónapi börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős. Nyíregyháza megyei bírósága mint másodfokú bíróság Závorczki Pált foglalkoztatás körében elkövetett veszélyeztetés miatt öt hónapi szabadságvesztésre ítélte. Závorczki Pál figyelmetlenül kerékpá-rozva elütött egy kilencéves kislányt, aki a baleset következtében lábszárcsonttörést szenvedett. Az ítélet súlyosbító körülményként említi, hogy Závorczki a baleset színhelyéről segítségadás nélkül távozott A bíróság az enyhítésért bejelentett fellebbezést visszautasította. Halász József baktalórántházl lakost ittas vezetés mialt a nyíregyházi járásbíróság még a nyáron 15 százalékos bércsökkeTitéesel hat hónapi javító-nevelő munkára ítélte, valamint a gépjárművezetéstől egy évre eltiltotta. Az ügyész súlyosabb büntetés kiszabásáért fellebbezett A napokban került sor a másodfokú tárgyalásra, amelyen a megyei bíróság a járásbíhónadl szavdltoztaita hivatkozott magatartásárósáig ítéletét 2 badságvesztésre át. Indoklással Halász korábbi ra, arra, hogy 1362-ben ugyancsak itta» vezetés miatt állt a bíróság előtt. Akkor egy hónapi szabadságvesztés büntetést három évi próbaidőre felfüggesztették. Miután a javító-nevelő ítéléE nem tartotta vissza Halászt a további felelőtlenségtől a megyei bíróság a felfüggesztett büntetés végrehajtását is elrendelte. ^^rarizAg A Magyár Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár Megyei Bizottsága éá a Megyei Tanács lopja. Szerkeszti a Szerkesztő Bizottság. Főszerkesztő: Ordas Nándor. Szerkesztőség: Nyíregyháza, Benczúr tér 21. Tel.t 18—70. IS—71. 15—72. Felelős kiadói Farkas Pál. Kiadóhivatal: Nyíregyháza, Bethlen G. u. 1. Te!.: 3C—00. Terjeszti a Magyar Posta. Index szám: 28 059. rotechnikai Egyesület nyíregyházi csoportja a megyei tanács mezőgazdasági osztályával karöltve 32 órás tanfolyamot tartott a termelőszövetkezetek elnökei, agronómusai, főkönyvelői részére. Ismertették a villamos energia célszerű felhasználását, a balesetek elkerülésének lehetőségeit, a motorok helyes karbantartását. A tanfolyam a közelmúltban véget ért. Ennek ellenére egy szakember állandóan látogatja a termelőszövetkezeteket és ahol arra szükség van, tanácsaival segít. Különösen fontos ez a tanácsadás azokon a helyeken, ahol valami oknál fogva a termelőszövetkezet vezetői nem tudtak az előadáson megjelenni. Szabolcs-Szatmár megyei Nyomdaipari Vállalat, Nyíregyháza. MOZIMŰSOR SZÉLES VASZNO BÉKE MOZI: nov. 14—20-ig. (Csütörtöktől— szerdáig). GENGSZTEREK ES FILANTRÓPOK. Mai társadalmi szatíra, szellemes magyarul beszélő lengyel filmen. Előadások kezdete: fél 5 fái 7 éa fél 9 órakor. SZÉLEBVASZNÜ DÓZSA MOZI: nov. 11—17-ig. (Csütörtöktől— vasárnapig). KÁLÓJÁN CÁR. Látványos, színes történelmi bolgár film. Előadások órakor. kezdete: 4, 6 és t GORKIJ MOZI: nov 14—17-ig. (Csütörtöktől—vasárnapig). MXCI NÉNI KÉT ÉLETE. Kacagtató új magyar fllmvígjáték. Főszerepben: Kiss Manyi. Előadások órakor. kezdete: 4. 8 és 8 MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ BZÉLESVASZNC MOZIJA: november 15—20-ig. (Péntektől—szerdáig). Széles változatban! PÁPÁT VÁSÁROLTAM. Egy kisfiú nagy vágya magyarul beszélő szovjet film Előadások kezdete: Ml I és fél 8 órakor.