Kelet-Magyarország, 1963. november (20. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-14 / 266. szám
\ I A fehérgyarmati kórház mellett új mentőállomás is a környék egészségügyi szolgálatában áll. Foto: Hammel József. Ki az On példaképe? Jólesik a dicséret — Biztatás, nehéz órákban „Ilyeneket mi sohasem teszünk“ Első hallásra tetszik az ajánlat, aztán mintha kicserélték volna a négy fiatalt, hosszan hallgatnak. Egymásra néznék, összemosoiyognak, hogy újból viaskodjanak gátlásaikkal. Hiszen ki beszél precízen, folyamatosan személyes titkáról? Márpedig az újságíró kérdése — „Kit szeret legjobban, ki az ön példaképe a műhelyben?” — olyan választ követel, amiről az ember még magának sem szokott felelni. Csak érzi, naponta, óránként s ez megnyugtatja, bátorítja. Vithok a „korelnökről“ Színhely a megyei építőipa- i vállalat központi telepének gyik félreeső zuga, ahol sztergagépek zúgása, hege-szipisztolyok sistergése, nehéz alapácsok ütése adja a mun. a mindennapi zaját. Szegedi öli, Tóth Jóslta, Minya Laci íeg Huszár Józsi a „vallaisira fogott”. Szegedi azt mondja! — Kérdezhetett volna könyvebbet Is. Legszívesebben feltolnám brigádunk teljes évsorát. Remek emberek, s dán az sem baj', hogy ezt ;m tudja a nagyközönség. Huszár segít neki a példaép megválasztásában s a kőétkező percekben úgy leírik nekem Tóth Feri bácsi cképét, mintha valóságosan tnám. Feri bácsi a brigád :őre!nőké”, de ő is alig van •I a negyvenen. — Ha azt mondom, kisujban van a szakma, keveset zöltem róla. Olyan még m fordult elő, hogy rajta fogott volna valamilyen unka; Szegedi és Huszár munka•sai. Naponta üdvözlik az reget", naponta válnak el viszontlátás reményében, ri bácsi még egyszer sem sett, ö az akit nem koptatc el az évek; ha úgy ada helyzet, túltesz tucatnyi talon. Kedélyes, érti a hec, kész kis ugratásokra.- Jótesik, hogyha valamekőnk végez egy babrás nkával, Feri bácsi nem fuikodik a dicsérettel.- Ha nem kérdezik, talán ünkbe sem jut. . hány ■s az öreg. Hozzánk fiataott, s ezt teljes szívből lálja. ?m kellenek ?glepetések íerprég például szorított a 5 a brigádnál, ök készítik a lakások Vízvezetékei- és központi fűtésészükséges alkatrésze- Az állomással szembeni ik tömbhöz sürgősen kelek az esővízlefolyók: a task ott álltak a munkaalnál, ha eggyel elkészülazonnal vitték az építke-khez. Ezekben a meleg •ekben is megőrizte Feri ;i a nyugalmiét: biztatta, wította a fiúkat, miközaz ő keze is felgyorsított nben dolgozott. Sikerült, i volt panasz, s ha el te maradt a nyilvános dicséret, a lakatosok elégedetten tértek haza családjaikhoz.. Feri bácsi körül soha nincsenek napirendek, sem családi életével, sem üzemi munkájával nem kelt meglepetést. Csak egy munkás a sok közül, akivel öröm együtt dolgozni. — Az ilyen ember is lehet példakép— mondják a tőle majdcsak húsz évvel fiatalabb szaktársai. Tóth József hegesztő, a villanyszerelő csoport egyik legfiatalabbja előbb azt sorolja, mi tetszik neki az ők két rangidősükben, Karaffa Andrásban és Pénzes Kálmánban; — Nagyon értik a szakmát, naponta tanulhat tőlük az ember. Mégsem szégyenlenek megkérdezni valamit tőlünk, fiataloktól, ha elakadnak. Nem tartják méltatlannak magukhoz a segítségkérést. Talán ez mossa el közöttünk a korkülönbséget, s így vagyunk egyenrangú társak a munkáiban. Minya Lac! közbevág; — Ezt ne írja meg, nevet sem említek. ÁllítoVn, jó szakember az illető, bőséges tapasztalata is van. De örökké akadékoskodik, érezteti, hogy ő a legokosabb, más fel nem ér az ő tudásáig. Nálunk, fiatalabbaknál ez viszonylag rendjén is volna, de amikor halljuk, hogy a hozzá hasonló kordákkal, az ugyancsak képzett emberekkel is fennhéjázva tárgyal, arra gondolunk, ilyenek mi sohasem leszünk. Tóth Jóskának nagyon jólesett a közelmúltban, hogy a pénzjutalmához gratulált Karaffa Bandi bácsi, a főnök. „Megérdemled”. Rövid volt, de érződött, hogy szívből mondja. Pedig Karaffa András ezúttal kimaradt a jutalmazottak közül. „Es a nekünk való ember...“ — De itt van most például Biró Barnabás — folytatja megkezdett gondolatát a kis Minya fiú. — Sok kenyeret el kell m«ág pusztítanom, amíg oda érek a szakmában, ahol már ő tart. De mondanám ezt csak -neki, tiltakozna, lenne hadd el hadd. Ügy alakítja mindig a dolgot, hogy ne erezzem az ő fórját. Persze nemcsak ezért példaképe Minyának Bíró. Hozzá hasonló szeretne lenni azért is, mert Biró Barna nem fababa típus, nem egy besavanyodott egyéniség: gondolkodása, alkalmazkodása korszerű. Tudja, mikor lehet lazára engedni a társalgást. Ilyenkor ő is újból húszéves lesz, végighallgatja a fiatalok hétvégi kalandjait s nem pirít rájuk a költött, csak a képzeletben megtörtént élmények sorolása közben sem. De ha munkáról van szó, nem enged a huszonegyből. — Ez a nekünk való ember. az ilyet minden fiatal kedveli, tiszteli. Angyal Sándor. ál koxSseii iSníik ä vasai.. Arcok a szikraesőben — 3500 torint közös takarékkönyvben — Bár a tanulás menne í«[V FELEKI LÁSZLÓ: Fojtó, torokkaparó levegő. Forróságot áraszt az öntvénye^ folyékony anyaga. Izmos karok mozgatják a formákat. Az egyik koromtestű munkás leengedi a szerszámot és nyújtja a kezét. — Ja, bocsánat! — húzza vissza. — Piszkos— Kiszella Andrást mutatja be elsőnek Németi László, a kísérőnk. Róla az a hír járja, 16- évig volt molnársegéd, aztán kötött ki a kisvárdai vulkánban. — Itt van a bátyám, az öcsém, eljöttem én is... — erősíti meg az értesülést Kiszella András. Hamarosan megjelennek társai, Kelemen Károly, Jakus István. A beszélgetés elején elmondják, hogy százharminckétszer emelik meg a nehéz formázót napjában. A 600-as radiátor kiveszi az erejüket mire lecsengetik a nyolc órát. — Hát bizony nem könnyű utána szórakozni, tanulgatni... — válaszol Kelemen arra a kérdésre, jut-e idő és erő otthon a tanulásra. A kérdés azért jogos, mert a Jakus-brigád másodízben kapott oklevelet, melyen az áll: Szocialista brigád. DOLGOS VASMARKÚ EMBEREK Harmincnyolc tagja van a brigádnak, valamennyi dolgos, vasmarkú ember. Sokuk a földművelést cserélte fel a vasöntéssel, mások előképzettsége a barkácsolásig, terjedt. Itt kovácsolta össze őket ez a fojtó levegőjű nagy öntöde. Mindig ilyen sok gáz van a levegőben? — kérdezzük,. — Van elszívó, de nem szoktuk bekapcsolni. Úgy zúg, morog, hogy nem hallani tőle semmit— — válaszol távolabbról az öntéssel bajlódó egyik brigádtárs, valóságos szikraesővel árasztja el a környéket. Hátrább lépünk. Inkább szenvedjen a tüdő, mintsem a fül, — úgy tartják a formázok, öntők. Talán mégsem lenne olyan kényelmetlen bekapcsolni azt az elszívót... Tehát a tanulás... Hosszú percekig hallgatnak. — Hogyne, tanulgatunk— — szólal meg a fiatal Kelemen D I É TA Az orvos csóválta a fejét. Nincs figyelemre méltóbb mozdulat, mint amikor egy belgyógyász vizsgálat közben csóválja a fejét. Ez a fejmozdulat aszal a megnyugtató érzéssel töltheti el a beteget, hogy or-vosa érti a dolgát, nem afféle szerencsétlen flórás, aki nem talál semmit sem. — A diasztolés nyomás egy kicsit magas — mondta az orvos. ,A beteg bólintott, mint aki már maga is gyanakodott a dologra az utóbbi időben. — Kerülje a níiráttartalmú ételeket — folytatta az orvos —, majd meglátjuk, hogyan tudjuk befolyásolni az alsó nyomást. A beteg elhúzta a száját. Rádöbbent, hogy itt hibázta el az életét, nem kerülte a nitráttartalmú ételeket. — Milyen ételekre tetszik gondolni? — Az állati fehérjékre, elsősorban a fekete húsokra, a marhahúsra, a kolbászfélékre. Ezeket kerülje. A beteg elgondolkozva ment az utcán, s azon töprengett, hogy milyen álláspontot foglaljon el életének e teljesen új szakaszával szemben. Minden ember életében elkövetkezik a retteget pillanat, amikor valamiről le kell mondania, s hirtelen ott találja magát a mártírok életútján. Diétázni kell tehát Le kell mondani az állati fehérjékről, elsősorban a fekete fehérjékről, ami viccnek is rossz, .hát még diétának. Tilos a marhapörkölt, a kolbász —> kedvenc ételei. De hát az egészség az első, öszszeszorított fogakkal, férfiasán diétázik ezentúl. Igen ám, de már az első napon súlyos akadályok merültek fel. Amikor az üzemi ebédet éppen gulyás alkotta, s égő arccal elhárította magától, a közfigyelem feléje fordult: — Mi az, gyomorbajos vagy? — Eltiltotta az orvos? — Kérjél helyette tejbegríztl A jóindulatú gúny elborította, a szánalom önérzetét sértette. Van, aki kérkedik a betegségével, órákig tud beszélni róla. Ö letagadta volna. De a köhögést, a szerelmet és a diétát nem lehet letagadni. Erőtlenül védekezett. Ekkor elhalmozták jó tanácsokkal, vele érző megjegyzésekkel. Hogy az orvosok nem értenek hozzá. Egyik kartársának -volt egy ismerőse, aki belehalt a diétába. Egy másik azt fejtegette, hogy egy negyvenkét éves férfi már nem változtathat az étrendjén. Akinek a szervezete évtizedeken keresztül megszokta a marhahúst, attól azt nem lehet elvonni, mert végzetes hatása lehet. Egy ismerőse az elvonókúrába pusztult bele. Volt, aki kedélyesen fogta fel a dolgot: — Nem kell törődni az orvosokkal! Jóféle csülök, utána fél lityi bor, ez kell a magyar embernek, attól gyógyul meg! Hiába magyarázta neki, hogy egy kicsit magas a diasztolés nyomása, az csak legyintett, és azt ' mondta, disznótor való arra, nem diéta. Hogyan lehet így betartani az orvos utasításait? — kesergett magában. Egyre jobban érezte a diéta társadalmi korlátáit. A közvélemény ellene volt. Ez a Károly. És sorolja: — Bodnár, Tótik, Fújt, Miskolci... Az általánosban... Itt azonban valahogy me, akad a felsorolás. Németi László, aki a szakszervezet részéről a tanulás és a szocialista brigádok felelőse, adja meg a magyarázatot. ' 765-BGL 423 — Sajnos nehéz tanulásra fogni az embereket. Az üzemben a 765 munkásból 423-nak kellene elvégezni az általánost. De még húszán se jelentkeztek az őszön... Míg sorra szedjük, ki hol tanul, miért tanul, és miért nem, gyakran, ismétlődik ez a kijelentés: „Inkább a munkásakadémián tanulunk, azt szeretjük...” S ebből nemcsak azt tudjuk meg, hogy valóban kedvelt „iskolája” a vulkán dolgozóinak a jól működő munkásakadémia. Azt is* sokan idegenkednek a kötött, iskolás tanulástól. Talán, ha az üzemben, helyben lenne. — Mindig ott vagyunk a munkásakadémián — erősítgeti a fiatal brigádvezető, Jakus, aki különben éppúgy dolgozik, mint a többiek. Amolyan „tiszteletbeli” brigádvezető, így mondják a társai. S tovább mondja, hogy tavaly kirándulásra is elvitte őket az üzem, megnézték a Lenin Kohászati Műveket, Lillafüredet. Aztán pedig közös takarékbetétkönyvet nyitott a brigád, s mikor összegyűlt vagy 3500 forint, bejöttek családostól a Sóstóra— HALLGATÁS A VÁLASZ Néhány dolgozó tanul rendszeresen a brigádból. Színházba alkalmanként el szoktak menni, sőt képzőművészeti tárlatot is megnéztek a kultúrházban. De arra, ki milyen könyvet olvas, jelenleg hallgatás a válasz. Ki milyen filmet látott? Kis szünet után egyikük megjegyzi: „Valamilyen Vérbosszú”. Körülöttünk izzik a vas, járnak a formák, a kanalak, készülnek a radiátorok. Amíg szót váltunk némely munkás keze ösztönösen lendül a szerszámok után. Beíéjük idegződött minden mozzanata. Száharc, ez a feszültség, ez az izgalom jobban árt, mint egy mázsa nitrát — gondolta. Álmában Icacér szarvasmarhák táncoltak előtte, kis melltartóban és csipkés nadrágban. Verejtékezve ébredt fék Meddig bírom ezt még? — tette fel a végzetes kérdést. Egyre világosabban bontakozott ki előtte, hogy szervezete már kívánja a nitrátot, pörkölt, kolbász vagy más alakban. Válaszút előtt áll: egészség vagy boldogság? A becsület és dicsőség még tartotta henna a lelket, de egyre kínosabb, egyre gyötrelmesebb volt számára a lemondás. Aztán kétségei támadtak. Az orvos is tévedhet, de lehet, hogy idegen hatalom ügynöke, ö pedig közben nevetségessé teszi magát a diétával, a nevetségesség öl, tehát káros. És különben is, miért él az ember, ha már mindent meg kell vonnia magától. Ügy érezte, hogy a nélkülözésektől járlányi ereje sincs. Egy napon az étkezőben az asztalra csapott, és megette a töltött káposztái. Diadalmámorát csak fokozta a pohár sör. „Hogy engem egy orvos egzeciroztasson, olyan nincs, nem is volt, de. nem is lesz a sifonérban.. — dúdolta. mot említ Jakus brigád vezető, mennyit csökkent a selejt a brigádnál, meg azt, láthatja bárki, úgy megy itt a munka még az elvűit eszközökkel Is, hogy a „rossz szemnek kár rá nézni.” — Csak a művelődés menne így, — jegyzi meg' kissé hivatalosan Németi László. Az emberek értenek belőle, főleg Jakus, aki egy kicsit meghúzza a nyakát és mormog valamit a foga között. A célzás elsősorban neki szólt. — Talán krizantén csokorral menjek, és sírjak, hogy vegyenek vissza a gimnáziumba? — méltatlankodik Jakus, de szavai mögött nem érződik a meggyőződés, hogy valóban eltökélte volna magát a tanulásra. Jött a kis mellékes „meló” kimaiadt, és akkor mi van.. — Különben is a gépipariba akartam menni — folytatja sértődést mutatva. — De elkéstem a jelentkezéssel, hogy volt az a balesetem... Egyik-másik beszélgető már félig az öntvényeknél áll, onnan válaszol. MEG/S MEGÉRDEMELT ÉK Sietni kell a radiátorokkal* nyakunkon a tél. S amíg Németi László perel Jakussal a tanulás miatt, ahogy a verejtékező öntőket, formázókat nézi az ember, igazat ad a bizottságnak, amely odaítélte a szocialista címet Jakuséknak. Valpban a munkában már elértek oda, ahová ekkorra el kell jutni. De a művelődésben, a tanulásban még van pótolni való. És a gondolkodás sem teljesen tiszta még. Nem* nem elsősorban a mellékes miatt, hanem amiatt, hogy a ma megkapott néhány száz forint feledteti a holnapi nagyobb tudást, az előbbre jutást* amely minden ember sajátja kell, hogy legyen. Arcokat világít meg a szikrazuhatag, megfeszülnek az izmok. A vulkánban folyik az öntés. És akik a formátlan anyagból radiátort készítenek önmagukat, egymást is formálják, s különösen a szocialista brigádban, ahol nem kész szocialista munkások dolgoznak* hanem itt válnak azokká. Páll Géza« Estére elromlott a jókedve. Nyomást kezdett érezni a gyomrában, majd bűntudat gyötörte. Elbukott, mint Lucifer. Hódolat helyet bírálta, sőt felülbírálta az orvost. Biztosan megártott neki a tiltott gyümölcs. Mos mi lesz? Valljon be mindent töredelmesen az orvosnak? így talán megkönnyebbül, és új életet kezdhet De mégiscsak szégyen. Raszkolnyítcovnak sem volt könnyű dolga. A lelkiismer 2 i-fv.rdalástót nem tudott aludni. Egyre fogyott, szemei alatt mély karikák sötéllettek, keze, lába reszketett. Ez nem megy Így tovább —i gondolta. Határozott: nem gyötrődik tovább, feltár mindent az orvos előtt. Jöjjön aminek jönnie kell. Végre ott állt az orrot előtt. Az megkérdezte: — Nos, mi újság? Betartotta a diétát? — Be! — válaszolta azzal a gyorsasággal, amely m villámszerű elhatározásokat jellemzi. — Látja? — mondta az orvos. — *Mennyivel jobban néz ki! ^Magyarország 3 1963. november 14,
