Kelet-Magyarország, 1963. november (20. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-10 / 263. szám

a Volgái Óriás A kommunizmus egyenlő: szovjet hatalom, plusz az egész ország villamosítása lenin A Volga kiemelkedő szerepet tölt be a szovjet népgazdaságban. Nemcsak fon­tos közlekedési útvonalként szolgál, ha­nem gyárakat, üzemeket táplál ener­giájával, falvakat és városokat világít meg. A Volgán hat vízi erőmű épült: az ivanykovszki, az uglicsi, a ribinszki, a Gorkij, a Lenin és az SZKP XXII. kong­resszusa nevet viselő volgai vízi erőmű. Valamennyi volgai erőmű összka­­pacítása 1962. január elseiéig 5 millió 737 ezer kilowatt volt, ; 'szesen 22,4 milliárd kilowattóra vibamosenergiát termeltek. A Volgán most épül a szará­­tovi vízi erőmű. A közeljövőben újabb két hatalmas erőmű — a csebokszári és az alsó-volgai erőmű építését kezdik el. Ezzel teljesen lezárul a volgai erő­mű-sorozát építése és akkor a Volga évi 40 milliárd kilowatt-óra energiát is szolgáltat majd. A volgai vízilépcső egyik kiemelke­dő alkotása az SZKP XXII. kongresszu­sa vízi erőmű. Építését 1953-ban kezd­ték meg. Teljes üzemelésére 1960-ban került sor. Tervét a Vízgazdálkodási Tervező Intézet Tudományt Kv'ató Csoportja kf ’'tette. 850 millió rubelbe került az ép .cezés, amelynek munká­­tataiban, mintegy 80 vállalat és intéz mény vett részt. Hogyan dolgozik a világ egyik leg nagyobb vízi erőműve, milyen feladatot lát el az energia-termelés mellett? Erről s néhány más probléma felől érdeklőd­tünk a vízi erőmű főmérnökétől. Munkatársunk beszélgetése Miljutin Andrej Andrejovics elvtárssal, a vízi erőmű íőmérnökével Miljutin Andrej Andrejovics elvtárs, amikor megtudta, hogy mi járatban vagyok, elmoso­lyogta magát, de magyarázat képpen mindjárt hozzá is fűz­te: — Ne értse félre az elvtárs, de ma ön a tizenegyedik, aki . vízi erőmű munkája felől érdeklődik. S mi ennek, a kül­földiek részéről megnyilvánuló érdeklődésnek nagyon örülünk. — S mégis miben látja a főmérnök elvtárs, ezt a nagy érdeklődést, — kérdezem. — Nemcsak nagyságra néz ve, teljesíthető kapacitását te­kintve előztük meg a kapita­lista államokat, köztük az Egyesült Államokat, hanem újszerűségében, technikai meg­oldásában is. Az amerikai kül­döttség, amely a napokban járt nálunk, „csodálatos” jelzővel illette az energia termelésének ezt a rendszerét és szállítását. zetkilométer. Ebből 15,7 négy­zetkilométer megy át a turbi­nákon. Jelenleg 22 turbinánk termel villamos energiát, 23-ik kísérleti turbina. A kísérlete­zések arra irányulnak, hogy megoldjuk a turbina levegővel való hűtését, s hogy az eddigi szokásos vasköpenyeg helyett betonba öltöztetve üzemeltes­sük a turbinát. Az egyedül álló kísérlet a világon. — ügy hallottam, hogy az erőmű elektromos berendezésé­nek irányítását automatika végzi. GÉPESÍTETT ÉPÍTKEZÉS — ügy hallottam az építke­zést teljesen gépesítették. — Igen. Az építő vállalatok úgy szólván minden munkát gépekkel végeztek el. 150 mil­lió köbméter földet mozgattak meg, 5,5 millió tonna vasbe­tont, illetve betont építettek be. Az építkezés során 85 ezer tonna fémalkatrész lett fel­használva. — Milyen épület részekből áll a vízierőmű? — Jól hallotta az elvtárs, — válaszol Andrej Andrejovics főmérnök. Az állomás elektro­mos berendezési tárgyainak ^irányítását, szabályozását és ellenőrzését munkaközben va­lóban automatikus telemecha­nikai eszközök végzik. A hid­rogenerátor egy áramimpulzu­sos teljes beindítása és a ge­nerátor teljes megterhelés alá helyezése egy perc alatt törté­nik. A hidrogenerátorok ioni­­kus rendszerben automatikus szabályozókkal működve erős áramot adnak, és az indukált áram mágneses erőtereken ha­lad át. Az erőmű munkájának magas ellenálló képességét biz­tosítjuk egy energetikai rend­szerben és a feszültség több mint felé! eljuttatják Moszk­vába ezer kilométernél na­gyobb távolságra. Az agregá­­torok optimális üzemeltetésé­nek a munkáit az automati­kus berendezéseknek a csopor­tos szabályozók frekvenciájá­nak és az aktív és reaktív tel­jesítőképességnek segítségével biztosítjuk. Az erőmű ellenőr­zésének és szabályozásának munkáját képesek irányítani Moszkvából egy egyesített munkairányító központ segítsé­gével telemechanikai vonalon keresztül. ENERGIA SZÁLLÍTÁSÁ­BAN ELSŐK A VILÁGON — A megtermett energia mennyiség szállítása egyedül álló a világon. Mit tud erről mondani a főmérnök elvtárs. — Az alacsony feszültségű \ óáramot egyszerűen és ke­vés költséggel lehet átalakítani magasfeszültségű árammá, és viszont; a váltóáramú hajtó­művek egyszerűek és megbíz­hatóak a gépekhez. Hazánk­ban jelenleg 500 ezer V feszült­séggel vezetik a váltóáramot a nagy volgai erőművektől igya mi erőműnktől is. A vezetéke­ken 1 millió 200 ezer kW-ig terjedő teljesítményű áramot továbbíthatunk. Bizonyára bonyolult fel­adat? —- Bonyolult feladat, hiszen egyszerre kell fokozni a telje­sítményt és a távolságot is. Teljes összehangoltság kell generátorok munkája közt, küzdeni kell a kisülések ellen, új szigetelőanyagokat kell ta­lálni, hogy csak néhányat em­lítsek a feltételek közül. A ka­pitalista államokban a mérnö­kök népes tábora foglalkozik azzal, hogy az egyenáramot el vezessék nagy távolságra. De ez még nekik nem járt siker­rel. — Adva van a földgát, a víz­szűrő berendezés, a hajózható zsilip-átkelő, a hal átemelő ál­lomás, a vasbeton épület — turbinaház. A vízi erőmű hosz­­sza 4900 méter. A szint kü­lönbség 27 méter. — Milyen technika megol­dást alkalmaztak? — A vízelzáró betongát ma­gassága 42,7 méter, amelyet hordalékos talajra emeltek rá. A legerősebb sodráskor is 45 köbméter vizsugarat képes át­engedni egy perc alatt. A gát kontrakciójának különlegessé­­sége, még abban is megmutat­kozik, hogy az üres víz lefolyó szétszedhető monolit vasbeton elemekből van. GONDOLKODÓ AUTOMATIKA A hajóátemelő zsilipek. Felvételünk azt a pillanatot öröki tette meg, amikor a hajó befutott az átemelő zsilip rendszerbe — S hogyan történik minden a gyakorlatban? — A vonal átadó végén egyenirányító mellékállomás van, s a fogadó végen az egyenáramot újból átalakítják váltóárammá, magasfeszültség­hez méretezett higanyszelepek­kel. A váltóáramú mellékállo­más kevesebbe kerül, mint az az egyenáramú, ezzel szemben az egyenáramú (kábel-) vezeték olcsóbb, mint a váltóráramú, az áramveszteség is a váltóira mű mellékállomásnál és az egyenáramú vezetéken kisebb. — Jelentkezik-e költség­megtakarítás? Mennyi a Volga vízhoza­- A Volga vízhozama rná­­percenként 61 ezer négy-4 C^IIigyarörsz^S Kis távolságnál nem számot­tevő ez a költségmegtakarítás, nem kifizetődő mellékállomá­sokat létesíteni. 1500 km-nél hosszabb távolságra az 1500 MW teljesítményű háromfázisú váltóáram továbbítása 150— 180 %-a az egyenáraménak. Emellett az egyenáram továb­bításához mindössze két veze­ték kell, amivel sok színesfé­met meg lehet takarítani, tartóoszlopok is — a súlycsök­kenés következtében — keve­sebbe kerülnek. Ha az egyen­áramú vezetékek egyike meg­szakad, csupán felére csökken a teljesítmény mértéke, a vál­tóáramú vezetéksor azonbai önműködően egészében kikap csolódik. FÜGGESZTETT EGYENÁRAM VEZETÉK — A világon a Szovjetunió ban kezdték építeni a függés: tett egyenáram vezetékeket? — Igen. 1963-ban kezdté építeni, elsőnek a világon eg 800 ezer V feszültségű függési tett egyenáram-vezetéket, 5C km távolságra: a XXII. pári kongresszus vízi erőműtől Don-medencéhez. Teljes kapj citással 1964-ben fogja továt bítani az áramot. A vonal kt irányban, azaz a Don-medencc tői Volgograd felé is üzeme! tethető lesz. Sőt úgy tudom, - jegyzi meg Andrej Andrejc vies, — hogy a távlati terve szerint 2000 km-re növelik távolságot. Közép-Szibériát( az Uraiig és a Szovjetunió et rópai területén. — Hányán dolgoznak a vi erőműnél? • — A főmérnök ezúttal ma sodszor mosolyogta el magá Joggal. Tizennégyen dolgozna! illetve ellenőrzik az automat ka munkáját. Tizennégyen, te te hozzá ismételten, majd vízi erőmű megtekintésére ir vitáit. A látogatás regénybe illő történet. Azt néhány sorba hitelesen papírra vetni nem lehet. Egy szó talán mindet megmagyaráz: csodálatos! Este szállodámban a lefekvés elő sokat gondolkodtam: — mi lehet a legfontosabb, amit iráni adónak nevezhetnénk abban a hatalmas teremtő munkába­­amellyel ma a szovjet társadalom el van foglalva? Lenin szavai jutottak az eszembe: a kommunizmi egyenlő: szovjet hatalom, plusz az egész ország villamosítási Eltelt 46 esztendő s ma a Szovjetunióban két naponkéi állítanak elő annyi villamos energiát, mint amennyit a cá Oroszország termelt egy esztendő alatt. Az országban egyid jűleg számos hő- és vízi erőmű épül. 1961—1980 között 11 nagy teljesítményű vízi erőmű, 200 kerületi hőerőmű és 21 nagy centrálé épül. Már működnek az atomerőművek t újabbak épülnek. Gigászi építőmunka, a szovjet emberek kon munizmusba vetett hite mindent megmagyaráz. Világelsősi get, a népgazdaság gyors ütemű fejlődését, a szovjet hatalo­­internacionalista gondolkodását s talán azt a kis mosolyt i amely elválásunk pillanatában megjelent Miljutin Andrt Andrejovics arcán. 1963. november 10. Az SZKP XXII. pártkongresszusa nevét viselő volgai vízi erőmű. Dragos Gytil

Next

/
Thumbnails
Contents