Kelet-Magyarország, 1963. november (20. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-07 / 261. szám
Korunk és kortársaink Szokatlanul élénk és fárasztó volt a nap. „Nem baj, majd otthon, este, amikor lefekszenek a gyerekek, elcsendesedik a ház, egyedül maradhatok a papírral és ceruzával.” Nyolc éve múlt, meleget árasztott a konyha tűzhelye, éppen hozzáfogtam a munkához, amikor csengettek. Az ajtó előtt régi ismerős, aki még sosem volt nálunk. Megmutatna egy levelet, ha lenne rá időm, mondja a köszönés után. „Pestre írtam, a minisztériumba. De lehet, hogy sok benne a helyesírási hiba Franciakockás ív, munkáskézzel írott sorok. A tintával lefektetett betűk azért gondosak, egyenesek. És a sorok között sok munkával járó pontos számítások: javaslat az állattenyésztés fejlesztésére Jó órát beszélgettünk, más nem vezetett erre, csak a jó szándék. Tulajdonképpen napok óta csinálom, s napok óta gondolkodom, elküldjam-e. Hogy megértik, amit akarok mondani?" Jó volt elbeszélgetni a negyvenéves emberrel a mezőgazdaságról. ö tulajdonképpen kereskedő, de azzal búcsúzott, szeretné elolvasni az áll tenyésztésről szóló kormányhatározatot. Ha meg van rá, szerezzem meg neki. Már elment, újra megfogtam a ceruzát, de eszembe jut egy régebbi, még nyári történet Kisvárdán találkoztunk össze egy régi osztálytársammal. Talán tizennyolc éve koptattuk a polgári, — ahogy akkor hívtuk, a mezítlábas egyetem padját Jó tíz éve, hogy nem is láttam. „Gyere már el hozzánk, nézd meg a gyerekeket, nagy kamasz a fiam. Egyúttal megkóstolod, milyen bora termett az apósnak...” Már a doktor kávéját szüresöltük, ugyanis Imre állatorvos. Szokatlanul csendes délutánja volt, osztottuk az ulti laojart és kölcsönösen kifaggattuk egymást az évekről. A játék közben megszólal az én gyerekkori pajtásom: „Te én naponta járok a szövetkezetekbe. Azóta látom csak, milyen fontos az irányítás, a jó irányítás. Ha érdekel, elmondom, mit nem találok jónak. Nem árt, ha másutt is látják, de nekem nehezen megy az •rás.’’ Belehevülünk a beszélgetésbe, elfelejtjük a bemondott színt is. Imre számol, mint egy matematikus, mi mindent lehetne még kihozni jobb, okosabb gazdálkodással a ....i szövetkezetben. Felesége, a bájos fiatalasszony inti, nem azért jöttek a vendégek, hogy értekezletet hallgassanak, van abból úgyis elég. Barátom, a nagy darab orvos pirul, elnézést kér, hogy igy belemelegedett. Félóra múlva újra ott kötünk ki, a zárszámadásnál. „Látja, ő ilyen. Nem tud másra gondolni, csak a falura. Pedig tulajdonképpen enélkül is megélne" — szól az asszony. Hazafelé, a kocsiban jegyzi meg a kollégám, aligha hinné az ember, hogy vannak ilyenek. „Pedig vannak — mondja — például a volt tanárom. Megállít az utcán és felháborodva magyaráz, mennyit állnak a gépek az Iskola melletti építkezésen. Szervezetien a munka, sok a szerte heverő drága anyag. Tüzes az arca mikor közli, hogy még egy napot vár aztán nem bírja nézni tovább. Barátom mondja, jól emlékszik, hogy a tanár sem volt mindig ilyen. Akkor, az ötvenes évek elején legyintett az ilyesmire." És most? „Meg is kérdeztem, mi az oka. Azt mondta, az akkor volt. Azóta többszörösen érzi az értelmét, ha mond valamit” Úgy érzem, nem tudunk mi már soha többet és soha sehol vélemény nélkül meglenni a köz dolgait illetően. Véletlenül cseppentem be egy délután meghitt, idős mezőgazdasági tudományos és gyakorlati szakemberek közé, akik régen készültek kis olaszrizl inggel fűszerezett kvaterkára. Nos, ezen a baráti, hangulatos beszélgetésen az volt a számomra meglepő, hogy sok ankét és értekezlet könyvelhetné el komoly sikerként az elhangzottakat, a kitűnő javaslatokat, tapasztalatokat. / Valamikor divatos volt és be is tört életünkbe ez a mondat, hogy azért vannak a fejesek, az okosok, hogy ők intézzék a világ folyását. Aztán eljött a mi rendünk, elfeledtetni ezt a jelszót. Később néhány évig elszürkült, elsablonosodott, kicsit gépies lett sok minden. Az egyén tennivágyását hányszor lohasztotta a „vajon mit akar, miért olyan túlságosan lelkes ez az ember” köntösében jelentkező gyanúsítgatással vegyes bizalmatlanság. Nem hittük talán, hogy van ember és egyre több, aki csak úgy, személyes érdeke nélkül is akarhat valamit, ami a társadalomnak hasznos. Most felfedezzük az embert a kereskedő, az orvos, a mezőgazdász, a tanár, és sok más foglalkozású képében, aki a saját gondja mellett országos gondok hordozója önként, társadalmi munkában Azt hiszem, az utóbbi években megváltozott légkör, fejlődött tudat segítette leginkább máglyahalálra a „nem az én asztalom" kispolgári elméletét. Jönnek a levelek tele értékes, vagy kevésbé értékes, de segítő szándékú javaslatok tömegével a különböző szervekhez. A lényeg a plusz, a több akarása, ami arra indítja az emberek egyre nagyobb részét, hogy akarjon, beleszólni az orszá.gos politikába. Ismerjük a dialektikát, minden változik, csali a változás örök. Utat, életet követel körülöttünk a lakások, falvak, városok hidak, gyárak képében jelentkező anyag. A történelemben eddig páratlan technikai forradalomnak vagyunk tanúi. Olyan forradalom ez, amit az ember teremtett. Miért csodálatos hát, ha e közben az ember önmagát is képes újjáteremteni...? Kopka János. KÁPOSZTA, TENG i tudja azt este, milyen gondolata születik másnap? özvegy Józsefné se tudta. Mégis, amikor a szokásos időben — ellátva a több ezres szárnyas jószág reggeli gondját — reggeli zésre hazaindulóban megállította a másik két asszonyt. (Hárman vannak baromfigondozók a Szabad Föld Tsz-beo.) Halkan, szinte suttogva beszélt, mintha valami nagy titokról árulkodna. „Biz isten mondom, vérré válna bennem... Otthon, tudjátok, hogy van... Ki főz már olyat..? Ma itt ebédelünk! A másik két asszonyban is íolgozni kezdett a kiváncsi1963. november 7. ság. Hamarosan egyet is értettek. Kötőjükben, meg a nyakbavaló kendő alatt összehozták a szükségeseket. Kinn mégegyszer körülnéztek, kétszeresen is rendbe tettek mindent, aztán a megóhajtott közös ebéd főzéséhez láttak. A pihenő kályhájába száraz fát kerítettek, ne nagyon árulkodjon a kémény. Mikor elkészültek boldog, gyermekes örömmel nézték a kályhára helyezett piros fazekat. Jő ebéd lesz, jól laknak — gondolták. Nem is tudják, mikor ettek „ilyet” utoljára. Okosan tette özvegy Józsefné, hogy szólt róla. Arra is gondoltak, ha az elnök betoppanna, azt is megkínálják. Meg a biigádvezetőt is. „De, csak nem jönnek tán” — rebbentek a következő pillanatban. Mert, Történet a Közép utcáról Napfényes júniusi vasárnap délelőtt volt, 1944. A nyíregyházi 554-es „A” hadikórház sebészeti osztályán kicsapódott az ajtó: két foglyul ejtett, sebesült orosz katonát hoztak be rajta. Dr. Bende István főorvos és az ügyeletes Ónodi Irén ápolónő munkához látott. Elsősegélyben részesítették az égési sebeket szenvedett talpig bőrruhás pilótát, a másikat mútésre készítették fel. — Ekkor találkoztam először Miskával. Két katona a felderítő repülőgépről Rakita Györgyné, született Ónodi Irén pergeti újra az eseményeket. Megtudta, ez a két katona arról a felderítő repülőgépről való, amelyet Téglás térségében lőttek ki a németek. A pilóta és a Miska, a rádiós az utolsó pillanatban kiugrott a gépből, sebesülten estek fogságba. Miska bal lábszárába szilánk fúródott, hordágyon vitték fel a sebészetre. — Miska — hosszú ideig csak így ismerték: Miska — tiszt volt. Műtés után Bende főorvossal elhatároztuk, hogy a tiszti kórterembe fektetjük, tekintettel súlyos állapotára. — Felháborító. A Magyar Királyi Hadsereg tisztjei közé tenni egy ilyen... piszkos foglyot? Egy tábornok fia, kis nyegle tisztecske háborgott így a terv miatt Amikor Ónodi Irén ápolónő azt találta mondani, hogy itt egyik sebesült tiszt olyan, mint a másik, a fiatal hadnagy pisztolyával kezdett hadonász— Inkább maguk lőjenek agyon, minthogy átadjanak a németeknek. Miska szavait hosszú csend követte. Iszonyatos kérés, tele keserűséggel, mit tegyenek? Váratlanul meghalt a három katona egyike: haslövés érte, nagy volt a vérveszteség. Javizsen Szávát, a 17 éves kijevi fiút is elhívta magával egy ismeretlen civil a közeli tanyára. Egyedül maradt a rádiós. — Főorvos úr, elviszem Miskát hozzánk, a lakásra. Irén „szesztra” először megijedt a saját hangjától. Veszélyes dologra vállalkozik, mi lesz, ha rájönnek? Talán halál jár érte... Nem volt idő problémázásra: vaságyat, szalmazsákot, lepedőt, pokrócot raktak egy lovaskocsira, s irány a Közép utcai lakás. Ónodi Irénék tenyérnyi lakásban négyen éltek: a rejtegetés veszélye mellett, még ez is nehezítette a helyzetet. Nehéz napok — A nyilasok uralomra jutása nálunk érte Miskát. Egy német „Tigris”, óriástank éppen lakásunk közelében vert tanyát. Személyzete gyakran benyitott hozzánk, vízért, melegedni. Nehéz percek voltak ezek: állandó rettegés, nehogy felismerjék az ágyban fekvő orosz tisztet. Azt mondtuk, amikor érdeklődtek, hogy az ágyban fekvő családtag súlyos beteg, tüdővészes. Ez jó érv volt, gyorsan távoztak. Október 21: légiharc, pattogtak a golyók a Közép utcai házak tetején. Az Ónodi család — Miskával együtt az udvaron lévő krumplisverembe menekült. Tíz óra tájban valamelyest szűnt a felszabadító harcok zaja, Irén kilopakozott a veremből, egészen a kiskapuig. Látta, lovaskatonák vágtatnak a belváros felé, nyomukban gyalogosok. Csak azt látta, nem németek, nem magyarok s már rohant is le a verembe, vitte az örömhírt az Ónodi papa ruhájába öltözött Miskának. Azóta semmi hír — Miska kilépett az utcára, megszólított egy orosz gyalogost. Azt a választ kapta, várjon a parancsnokra, mindjárt jön. Kikísértem Miskát a Béla utca sarkáig, a parancsnok kocsijáig. Előbb kétkedett a tiszt, a civil ruha láttán, fegyveres katonák kísértek vissza bennünket a lakásunkig, ahol Miska megmutatta egyenruháját, katonakönyvét, kitüntetéseit. Ekkor megölelték a mi Miskánkat, hálálkodtak nekünk. Nagyecseden megnyílt a megye harmadih legnagyobb áruháza „Irén szesztra“ vállalkozása — A német Tigris árnyékában — Élsz-e még Mihail Szafrin ót napig maradt még Miska a Közép utcai házban. Naponta többször meglátogatták honfitársai, a még mindig mankóval járó Miskát, elhalmazták élelemmel, szeretettel, Velük is ment el 1944. október 26-án. Azóta semmi hír róla. Kis cédulát mutat Rakitáné: — Novemberben, a város félszabadulása után Szava, ez az aranyos kijevi fiú, aki Miskával együtt feküdt a hadikórházban, meglátogatott bennünket. ö írta le Miska pontos nevét és címét erre a papírra. „Bogacsov Mihail Szafrin. Cskalov város, NaberezsnájS utca 20.” A másik oldalra a sajátját jegyezte fel a kijevi katona: „Javizsem Szava, tábori posta 16 967”. — Az ember nem szívesen emlékezik a pusztító háborúra. Mégis szeretném tudni, mi lett a mi Miskánkkal, aki végtelenül művelt, szolid fiú volt, főbb nyelvet beszélt, csak éppen magyarul nem tudott. így mi is csak annyit vettünk ki szavaiból, hogy talán technikus volt, 21 éves. Tavaly már megpróbálkozott a felkutatásával: sajnos, eredménytelenül. Talán a kijevi Szava — Jóska — ha él, segíthetne a felderítésében. Irén szesztra, Rakita Györgyné, a ni és a hadbíróságot emlegette. Miskának a legénységi kórteremben szorítottak helyet. Teltek a napok, ha lassan is, de gyógyult ez a fehér arcú, szőke hajú orosz katona is. Miközben nyomult vissza a front, Miska mankóval, bottal ízlelgette újból a lépéseket. Pilótatársát gyors felépülése után a kassai fogolytáborba vitték. „Inkább maguk lőjenek agyon“ — Nyíregyházához közeledett a front, elhangzott a kiürítési parancs. A mi kórházunkat Dunaszerdahelyre irányították, szinte órák alatt vagonírozták be a felszerelést, a súlyos betegeket. Miska és még két orosz katona ittmaradt. Bende főorvos és Ónodi Irén nővér — vagy ahogy Miskáék mondták: szesztra — gondolkozott. Két lehetőség van: vagy itthagyják magukra a három orosz katonát, vagy átadják a németeknek. úgy, mellékesen, vajon mit szólnának? Nyomban kitudódna minden. Hogy ők hárman, ötven körül asszonyok, már nagymamák, mit ki nem találnak?! A tanyában főzögetni. Mire való az otthon? De nem történt semmi. A tanya csendes volt. Az elnök a határt járta, a brigádvezetö a hízó sertések szállításánál éberkedett. A baromfisereg pedig békésen kapargált. (Azoknak is mindig más kellene, mint ami előttük van.) Úgy tették le az asztalkára a fazekat, mintha a legkisebb zökkenésre azonnal széttörne Előkerültek a hozott tányérok, kanalak. Özvegy Józsefné szedett először kettőt azzal a régi tapasztalattal: sose jó az evést mohón kezdeni. „Friss forrón finom ez halljátok." Kicsi árkokat rejtő arca ragyogott a várható örömtől. Ettek. Eszegettek. Az első néhány falat lecsúszott hirtelen, azután meg úgy kezdtek nézni maguk elé a tányérba, mintha épp az előbb laktak volna va-Az új létesítményt Endrédi Endre elvtárs adta át A megye szatmári része lakosságának régi óhaja, kívánsága teljesült vasárnap, amikor Nagyecseden átadták rendeltetésének az emeletes földművesszövetkezeti áruházat. A Szatmári Áruház elnevezéssel megnyílt üzletházak a község központjában lévő, használaton kívül álló malomépületből alakították át és a berendezéssel együtt több mint egymillió forintot költöttek rá. A három és fél millió forintos árukészlettel rendelkező üzletkombinát a nyíregyházi és vásárosnaményi után sorrendben a harmadik helyet foglalja el a megyében. Az átadásra vasárnap, a déli órákban került sor. A jelentős létesítményt Endrédi Endre elvtárs, az MSZMP megyei bizottságának titkára, a MÉSZÖV Választmány elnöke adta át a község és környék lakóinak. A nagy ünnepség alkalmával délelőtt és délután honvéd zenekar adott térzenét az áruház és a mozi előtti téren. Ezt követően az új Szatmári Áruház, fővárosi művészek közreműködésével műsoros divatbemutatót rendezett. lamiből jól, s most büntetésből kellene tovább enniök. Mindjobban szótlanul, nyámogva forgatták szájukban a falatot. Nem akart lemenni a szentnek se. Egyikőjük letette a kanalat. Csendben. Nézve, a többi is úgy tesz-e? Úgy tett. Azután csak szemükkel intettek egymásnak, a tányérra célozva Húzták rá a vállukat, szájukat. Szó nélkül is mondták: Tengeri darát...? A tengeri darával töltött káposztából alig fogyott valami. „Adjuk oda «téré a tyúkoknak” — mondta egyikük. „Inkább a pulykáknak” — vélte özvegy Józsefné. Az ő ötléíe volt az egész, ráhagyták ebben is a végső szót. Mindazonáltal erősen érzik azóta: valamiről tanúságot nyertek. Valahogy így. kívánságuk régi volt, de a szájuk íze nagyon megváltozott hozzá — mai lett. Nem győztek magukban eleget csodálkozni: mi lehet az óka, hogy a tengeri darával töltött káposzta nem olyan jó, mint régen volt... Asztalos Bálint. A megnyitást követő nap bebizonyította, hogy igenis időszerű volt már egy ilyen, hatalmas, nagy választékú üzletház megnyitása Nagyecseden. Hétfőn a napi forgalom elérte a 200 ezer forintot. Szerte a megyében tart az előkészület a gyümölcsfák telepítésére. Idén a korábbi évekhez viszonyítva is nagyobb arányú lesz ez a munka. Kb. 7000 holddal bővülnek a gyümölcsösök 1965-ig, az ötéves terv végére 37 500 holddal. Az almafák mellett, jelentősen növekszik a meggy és cseresznye, valamint egyéb gyümölcsfák telepítése. Ezt leginkább a Nyíregyházán épülő konzervgyár ellátása teszi szükségessé. A tél közeledtével szaporodnak az átadásra kerülő munkák az ÉM Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalatnál, hiszen nemcsak az időjárás, hanem a határidők is sürgetnek. Október utolsó napjaiban fejezték be a munkát a nyíregyházi autószerviz építkezésen és átadták rendeltetésének Sóstón a vállalati beruházásból készült építők üdülőjét. A több mint egymillió forint költséggel épült legényszálló kétágyas szobáiban egy turnusban 26 építőmunkás üdülhet. Ebben a hónapban egész sor új létesítmény kerül átadásra. Novemberben fejezik be a munkát a hétmillió 348 ezer forintos költséggel épülő fehérgyarmati nyolctantermes gimnázium, és a 120 tanulót befogadó sárospataki leánygimnázium építkezéseken. A közel 5 millió forint értékű munkát moziüzemi vállalat músorbeosztója nem mondott le Miska, vagy életben maradt hozzátartozói megtalálásáról. Ha segítséget kap, ehhVz talán a város felszabadulásának 20. évfordulójáig újból kezet szoríthat megmentő és megA kisvárdai járásban elsőnek november 6-án az anarcsi Uj Élet Tsz-ben kezdték meg a gyümölcsfák telepítését. A tsz tagjai idén 130 holdas gyümölcsösüket újabb 10 holddal növelik és kizárólag csak megygyet és cseresznyefákat ültetnek. így pár év múlva 120 hold, nagyrészt új telepítésű almásból, 10 hold barackosból és 10 hold meggyeskertből szüretelhetik a gazdag termést. már csak a festés elhúzódása akadályozza. Befejezés előtt áll Nyíregyházán az Arany János utca és az Árpád utca sarkán megkezdett 60 lakás építése is. A hét és félmillió forint költséggel épülő lakások átadási határideje november 30. Ezzel egyidőben készül el az Árpád utcában épülő 108 lakás újabb 6-szor 18 lakásos egysége is. Ezeknek az építési költsége 15 millió 833 és félezer forint. November 30-án sor kerül a közel félmillió Ft költséggel épülő kállósemjéni pártház átadására is. A vállalat jelenleg három helyen dolgozik 100 férőhelyes növendékmarha istálló befejezésén. Az egyenként mintegy 660 ezer forint beruházással épülő tsz istállókat Tiszaadonyban, Fábiánházán és Apagyon, november közepén adják át rendeltetésének. mentett. Angyal Sándór. Növekszik a meggy, cseresznye telepítése Új létesítmények sora készül el Átadták az építők üdülőjét —• Befejezés előtt a fehérgyarmati gimnázium
