Kelet-Magyarország, 1963. október (20. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-20 / 246. szám
A mi filmiii. a mi Párbeszédünk Egy magyar film, mely mindnyájunkhoz szól Kettős öröm éri a moziba járó’embert, amikor a záró jelenet után kigyúl a villany. Végre egy jó magyar film, amely a ' mi filmünk, mert mindnyájunkról és mindnyájunkhoz szól. Ez a film: a Párbeszéd. Beül a néző a moziba, felvillannak az első képkockák, s ettől kezdve már szinte nem ül a helyén. Egy különleges energia keríti hatalmába. A hivatásos kritikusok úgy mondják: a filmdráma atmoszférája, levegője, a dráma hatása. A néző csak azt érü, hogy megelevenedik előtte a közelmúlt. Egyetlen harckocsi tűnik elő és a szögesdrót, mögötte megkínzott arcok, reménykedő emberi lények. Mennyire egynemű és korszerű művészi megoldás ez a Párbeszédben. Néhány filmkocka csupán, de az élethűség varázslatos erejével idézi fel a felszabadulás pillanatát. S a szöges drót mögött egy egész ország várja lélegzetvisszafolytva a pillanatot. így indul a képsor, a történelem láncolata, melynek a mi nemzedékünk a szereplője. Ezért lép ki a néző a közömbösségből, s válik gondolatban cselekvő részesévé a filmnek. Két ember találkozik a filmben, egy férfi és egy nő. Az ő életútjuk, küzdelmük, sorsfordulójuk hozza közelségbe a lepergett éveket, minden lényeges vonásukkal. S ez a két ember kommunista, céljaik, törekvéseik nagyjából azonosak. Mégis az adott körülmények, helyzetek elszakítják őket egymástól, érzelmileg, és eszmeileg is. Ez, s végül az egymásratalálás játszódik le előttünk olyan hitelességgel. meggyőző erővel, amelyre kevés példát találunk a filmgyártásunkban. Miért érezzük az első képkockától az utolsóig sajátunknak a Párbeszédet? önmagában még nem vallanánk, hogy a mi filmünk, ha csupán mindnyájunkról és mindnyájunknak szólna. Azért talál utat hozzánk, mert úgy szól, úgy ébreszt gondolatokat, s emlékeztet, ahogy az élet, a valóság tette és teszi azt. Nem ferdít, nem torzít és nem szépít. Nem mond el mindent aprólékosan, csak néhány jelenettel ábrázol olykor egész korszakokat. Lenyűgözően villantja fel, szinte másodpercek leforgása alatt az. 1956-os események néhány jellemző jelenetét. Az ember érti és érzi, hogy a film igaz, szenvedélyes. Nem mond el mindent, és nem is hallgat el semmit. Amikor a kommunista katonatisztet, a film férfi főszereplőjét ártatlanul elhurcolják, évekig börtönben ül, a feleség Sztalinvárosban dolgozik, épí fi az új várost. S miközben ott jár, dolgozik a magasodó oszlopok, kohók, lakóházak között, jól tudjuk mi feszül emögött a képsor mögött. Az élet, a szocializmus épül, az emberi akarat és cselekvés nem bénulhatott meg a személyi kultusz sorvasztó levegőjében. Nemcsak bűnöket, mulasztásokat hordoz ez a korszak, hanem óriási dolgok letéteményese is. S ez az ellentétekben, küzdelmekben, összeütközésekben, de sikerekben bővelkedő időszak gyúrja, formálja hőseit is. Á férj, mikor rehabilitálják, s újra visszatérhet régi otthonába, — már nem teljesen a régi, a feleség sem. Külön-külön, majd újra együtt keresik az utat az életben, s keresik az utat egymáshoz. De előbb meg kell küzdeni önmagukkal, emberi gyengéikkel, s a mások által eléjük állított buktatókkal is. Olyan történelmi korszak film-ábrázolása vonul fel előttünk, amely sorsdöntő fordulatokat adott országunknak, s a legtöbb állampolgárnak. S amint elmélyülünk a filmhősök életútjának tanulmányozásában, egy percre sem érezzük, hogy légüres térben mozognak, még akkor sem, amikor a szerelmi jelenetek láthatók a vásznon. Elég egy mondat: „Adjál egy tervet”, máris történelmi levegőt érzünk mögöttük. Ugyanez fordítva is érzékelhető. A történelmi háttér, nem mellékes, hanem így válik egységes dráma folyamattá mindaz, amit látunk, hallunk. Különösen a film első része sűríti magába az események logkáján, a jellemek alakulásán keresztül a férj és a feleség művészi eszközökkel megalkotott párbeszédét. S mivel a néző érzékenyen reagál a film minden mozdulatára, átéli azt, amely előtte lejátszódik, észreveszi, ha valami nem egészen „stimmel”. Egy kissé kívülről ismerjük meg a szereplőket. Belső arculatuk, jellemük változásai, s mindezek együttes alakulása az eseményekkel, hiányos. Egészen újszerű és merész állókép, amely a társadalmi atmoszférát, a Rákosiéra megkövültségét jelképezi, igen kifejező. Azonban a visszapergető technikai megoldás ellenére a második részben némi vontatottság és ismétlés tapasztalható, béralapjában a szándék a lélektani motiválást szolgálná. Gondolatok kavarognak az ember fejében a film megtekintése után. Hol az a jelenet villan eléje, amikor 1956-ban megjelennek a tankok a pesti utcán, az egykori koncentrációs tábor, a fogoly arcvonásairól ugyanazt olvashatjuk le, amit a film elején, amikor 1945-bén bedübörögtek a felszabadító tankok. Aztán a gitáros fiú hangját véljük hallani, s úgy ezt a számot, mint a film kísérő zenei kompozícióját a film szerves részének érezzük. S a kiváló, szereplők, Sinkovics Imre, a kommunista katonatiszt, a férj, mély emberséggel és az érzelmek hullámzásának, a lélek belső rezdüléseinek élethű tolmácsolásával eleven hús-vér alakot teremt a vásznon. Vonzó és tehetséges szí nészt ismerhettünk meg Semjéni Anitában, a feleség meg személyesítőjében. Herskó János a fiatal rendező, s egyben e film esetében forgatókönyvíró a Párbeszéddel mindem különösebb,, csinadratta" nélkül felküzdötte magát a legkiválóbbak rangos lépcsőjére. Jó film és a mi filmühk a Párbeszéd, sajátosan magyar és sajátosan szocialista. Nem ártana folytatni ezt a filmet... Páll Géza tj csillagászati bemutató park a Gellérthegyen A TIT Uránia bemutató csillagvizsgálója a régi Sánc utcai épületén kijavítják az augusztus 18-i orkán okozta rongálódásokat. 36 négyzetméterrel megnagyobbítják a teraszt, és kupolát építenek a régi, eddig fedetlen, 20 centiméteres távcső fölé. Ez az épület lesz a jövőben az amatőr csillagászok „iskolája”, szákháza és munkahelye. A közönség számára viszont új bemutató parkot terveznek, s állandó kiállítást rendeznék be az intézet rendkívül értékes, műemlékileg védett csillagászati műszereiből. A parkban fel akarnak állítani egy napmegfigyelő műszert, „heliográfot” is, valamint egy demonstráeiós rádiótávcsövét, amellyel legalább a „napzajt” — a napból érkező rádiózöreieket — kívánják bemutatni. Lesz a telepen nap kemence, vagy napkohó is. 85 éve szia léiét f K»*úd\ y C ip^h: 85 évvel ezelőtt, 1878. október 21-én született Nyíregyházán jómódú dzsentricsaládból Krúdy Gyula, a momodern magyar próza egyéni stílusú mestere. Származása megszabta, kijelölte írói útját, amely korlátáinál fogva nem vihette Móriczi magaslatokra. Hősei szomorú és mulatságos különcök, ódivatú szerelmesek, költők, korheiyek, ősz gavallérok, betyárok és ábrándos nyírségi kisasszonyok — felesleges emberek valamennyien, s mind az író múlt utáni áhítozását, nosztalgiáját testesítik meg. Szivárvány színekben tündöklő mutatós rothadást tárt fel írásaiban -* éppen ezért menekült a múlthoz, a múlt idő- és emlékezet-szépí tette képeihez. Nem Kiskönyvtár-sorozat indult megyénkben A napokban jelent meg a Szabolcs-Szatmári Kiskönyvtár-sorozat első köteteként Kuknyó János: A mezőgazdaság szocialista fejlődésének néhány vonása megyénkben a második ötéves terv időszakában című munkája. Olyan kezdeményezés a Szabolcs-Szatmári Kiskönyvtár megindítása, amelyet sokoldalúan fejlődő életünk kívánt tőlünk. Ma már ott tartunk, hogy hivalkodás nélkül bemutathatjuk küzdelmeinket, eredményeinket mind a termelés megszervezésének te-Farkasok közt védtelen rületén, mind pedig a lakosság kulturális színvonalának emelésében. Elsősorban szabolcs-szatmáriaknak beszél a most megindított Kiskönyvtár-sorozat minden száma, de szól azokhoz is, akik érdeklődnek, figyelemmel kísérik megyénk fejlődését. Éppen ezért helye lesz ebben a sorozatban a termelés és elosztás problémáival foglalkozó minden tudományos igényű összefoglalásnak, a kultúra, a művelődés területén összegyűjtött értékeknek, írásoknak is. Sokoldalúan akarja bemutatni fejlődő megyénk arculatát. volt kritikai realista művés: s ezért nem mérhető Móric mértékével; írásaiban mir dig „színhazugságokról” vai lőtt — mint ő maga mondj —, de nem hazudott. Ner hazudott, meri a „színhazug ság”, melyről egész életé át irt ironikusan — a ma gyár uralkodó osztály haza; élete volt Művei, amelyek mindegyt kében van valami, a Nyírsé: szelíden pusztuló szépségei bői, a magyar valóság kevésbé lényeges, nem a teljes éle tét átfogó jelenségeire épülnek. De Krúdy, . ezekben i jelenségekben is az életet, i szebbet, jobbat, az igazabbal kereste. S mert nem találhatta meg, hiszen nem volt mire támaszkodnia, nem láda meg a jövő erőit — vált lassan menekülő emberré, réha-néha lázadóvá is. mini hőse, Szinbád. Korlátái ellenére ez a szenvedélyes szebb utáni vágyakozás, keresés avatja ót olyan íróvá, akit nemcsak az iroűalorn történet, hanem az olvasók is számon tartanak. Krúdy művészete nagy művészet — romantikus stílusának újszerű jegyei is vannak: az időrend felbontása, nyelvének zeneisége, . költőiessége, a hangulatok lírai képekké oldása, s ez a stílus, mert igazi írótól ered, utánozhatatlan. Krúdy nagysága abban rejlik, hogy azt a szűk világot, Eynelyet ábrázolt, páratlan részletességgel. pontossággal ábrázolta. R. J. Olvastam egy nagyon jó könyvet. Bruno Apitz írta. Amikor ízlelgetni, vallatni kezdtem a címet: Farkasok közt, védtelen... Farkasok közt, védtelen,.. — azonnal tudtam, hogy csak a háborúról szólhat. En ismerem a háborút. Nemcsak gyerekkori emlékeimből, nemcsak. David Rubinowicz naplójából. nemcsak az algír, venezuelai haditudósításokból, ismerem elsősorban a képzelet vásznán megjelenő iszonyú képekből, álmaimból, valóságra épülő gondolatvilágomból. Gyűlölöm a háborút és félek tőle. Ezért ismerem, és ezért akarom ismerni még jobban. És ezért olvastam el Bruno Apitz könyvét is. Tágranyílt értelemmel és lehajtott lélekkel olvastam végig. Döbbenetesen, iszonyúan szép könyv. A soknyelvű, sokszínű emberség és a barom-embertelenség háborújáról szól. A buchenwaldi ha! ál táborról szól. Láttam és elraktároztam magamban egy képet már Buchenwaldról. Fényképen láttam, s rögzített pillanat előtti és utáni történés is lejátszódik. íme: Két SS-állat megkötöz egy csontváz-sovány embert, bőrébe döfnek egy külön erre a célra zseniálisan kigondolt tűhegyes fujtatót és lassan, módszeresen, mint aki igazán dolgozik, fölfujtatják ezt az embert. Időnként megállnak verejtéküket letörölni, szuszogni. A csontváz-sovány ember hízni, puffadni, dagadni kezd, teste óriás hordóvá duzzad, csak a feszülő kötelek tartják már össze, mint az abroncsok, szeme majd kipattan a kíntól — és végül szétdurran, akár egy közönséges luftballon, amelybe túlsók levegőt fújtak... A másik képet Apitz könyvéből őrzöm. Nézzétek meg ezt is, és ne felejtsétek! Egy lengyel zsidó belop a táborba egy másfél-kétéves gyereket. Bőröndben viszi be. Höfel, a titkos Nemzeti Tábori Bizottság egyik tagja eldugja, megmenti. De fél ö is, mert ember, mert nemsokára vége a háborúnak, mert az NTB ötvenezer embert akar megmenteni a haláltól. Ha a csecsemő elsírja magát, észreveszik az SS-ek, felgöngyölítik a titkos szervezetet. Hát azt mondja a gyereknek: — Nem szabad sírnod, hallod-e? Különben jön az SS! — és a gyermek arca hirtelen ijesztően elváltozik, kiszakítja magát Höfel kezéből, visszabújik a bőröndbe — és hallgat. Behúzott fejével és lábával, kezecskéit az arcára tapasztva olyan, mintha az anyaméhből szakították volna ki. vagy mint egy bogár, mely döglöttnek tetteti magát... Ezt a képet őrzöm Apitz könyvéből. A gyermek képét, aki nem a szelíd „mama ’ szót ismerte meg először. És ez a gyermek él ma is. Most körülbelül 21—22 éves lehet. Bizonyára van olyan fényképe is, amelyen szélesen, vidáman mosolyog. Ratkó József DUNAPART Szlovák György rajza R budapesti Nemzeti Színház művészei Nyíregyházán . A budapesti Nemzeti Szín- Láz dramaturgiája és a TIT negyei szervezete „A mai ma;yar dráma” címmel irodalmi istet rendez 1963. ok: óber SO-án, szerdán este 19 órai kezdettel' a Móricz Zsigmond színházban. Fellépnek: Básti rajos, Bessenyei Ferenc Káinén György és Zolnay Zsu^vfagyarország 1963. október 20. zsa, a Nemzeti Színház művészei — előadást tart dr. Os váth Béla, a színház dramaturgiai vezetője. Bemutatásra kerül néhány részlet Németh László: Galilei és Két Bolyai Illyés Gyula: Különc és Dobozy Imre: Holnap folytatjuk című drámáiból. Mivel az előadással a rendezőség főleg a diákság tanulmányainak kiegészítését kívánja elősegíteni, felnőttek számára csak korlátozott számban áll rendelkezésre jegy rendes napi színházi áron. UTIJEGYZET: A Doni kozákok földjén Yf intha életre kelt volna iT1- Mihail Solohov regénye a Csendes ^ Don, úgy viselkedett az egyébként háborgó nagy folyó, a tengersík alföld, a doni sztyeppe. A szét hullámokat kergetett a búzatáblákon, és üröm, vadkender hódító illatát, a napégette sztyeppe szagát hozta felénk. A dimbes-dombos vidék tarka szántói a kéklő messzeségbe vesztek, ahol az alig-aldg látható ősi Kurgánok, az egyiptomi piramisokra emlékeztető meddőhányók emelkedtek. A magas feszültségű villanyvezeték acéloszlopai egyre nagyobb léptekkel haladtak kitűzött céljuk felé: — meghódítani a természetet, virágzóbbá, em beribbé tenni az életet. Lírai megkapó a kép, ahogyan a romantikus gazdag és hatalmas rosztovi területtel megismerkedtünk. Jegyzeteim között lapozgatva emlékek és számok e’e venednek fel. Nehéz dönteni, hogy mit Is vessen az ember papírra a doni kozákok földjéről, az egyszerű emberek munkások, és parasztok, értelmisé glek életéből. 1749-ben alapították a várost s a Temernyik folyóról Te mernyiki-Vám állomásnak nevezték él. A Földközi-, a Fekete- és az Azovi-tengerről Oroszország központja felé vezető fontos kereskedelmi utak keresztezték. 1761-ben a Vám állomás körül erőd épült, amelyet Dmitrij Rosztovszkij met ropolitáról neveztek el. Ez az erőd lett a mai Rosztov, amelyet teljes nevén Don-menti Rosztovnak neveznek, megkü lönböztetésül az ország központi részén lévő Rosztov-Jaroszlavszkij városától. Az utóbbi negyven év alatt hatalmas ipari üzemek épültek, új szénbányák, gépgyá rak, kohóművek, fémfeldolgozók, bőrgyárak és egyéb kombinátok üzeme’nek. A tervek szerint 1965-re kétszeresére növelik a termelést, rekons_ truálják a jelenlegi ipari üzelmeket, és számos újat építenek, Évente több, mint 30 millió tonna szenet bányásznak a doni mezőkön. Gépek végzik az egykori paraszti élet éjt-nappaliá tevő munkáját. (Az ország számára szükséges kombájnok és kultivátorok több mint felét a rosztovi kerület gyáraiban készítik.) Hatalmas és gazdag a rosztovi terület. 100 ezer négyzetkilométer területén például kényelmesen elférnek egymás mellett olyan országok, mint Belgium, Hollandia, és Dánia. A város is, hatszázezres lakosságával a Szovjetunió nagy városai közé tartozik. Az idegent. aki először jár itt, megkapják a szép és rendezett munkástelepülések, a Vörös Város, a Majakovszkij és Cskalov-kert. Az új városrészek egyenes utcai terv szerint épültek, sok épület megtartotta a múlt szá zad klasszikus építészeti stílusát. A kerületekben igen sok az üzlet. Ezek jórészt olyan árukat is forgalomba hoznak, amit a város ipari üzemeiben gyártanak, mint például: edényt, cipőt, dohányt, pezsgőt stb. A rosztovi terület, a város fejlődésének történelméhez tartozik a Don rakpartja, a hajózható Volga-Don Lenin csatorna, amelynek 1952-ben történő megnyitásával, a város öt tenger kikötője lett Láttunk hajókat a Balti-, a Káspi-, a Fekete-, és az Azovi-tengerről, motoros és szárnyas hajókat Szocsiból. Szevasztopo’ból, Permböl és Gorkijból, Lenihgrádból és Moszk vából. A csatornán 2 nap és 3 éjjel utaztunk, míg Volgogradba értünk. Utunk során láttunk nagy kozák falvakat, a part menti nádasokban hemzsegő halakat, a víz felett zsákmánvra vadászó sirályokat. szemtanúi voltunk a ha jóliftek, a zsiliprendszerek csodálatos működésének. az emberi kéz alkotta tenger, a cimljánszki vízgyűjtőnek (Húsz falu helyén létesítették!) A második világháború a'att szörnyű károkat szenvedett a rosztovi terület, s maga a város. A hit'eri megszállás alatt az üzemi épületeket felrob bántották, felégették. A város több mint tízezer szép épülete elpusztult, csaknem minden ipari üzeme tönkrement. A város központi útvonalát — az Engels utcát egész 6 km-es hosszában földig lerombolták. A fasiszták a város 40 ezer lakóját gyilkolták le és több mint 50 ezret rabságba hajszoltak. A háború után alig néhány év telt el, s a város teljesen újjáépült, A középületek és lakóházak elhelyezése rendezettebb .mint a háború előtt volt. A régi kereskedői magánházak helyén nagy és világos, emeletes épületek állnak. Minden házban gáz van, s a város hőerőműve megfelelő energiával látja el a lakónegyedeket. Szép és romantikus ez a déli város. Sok itt a fa és a bokor. Több mint 40 parkja és kertje van a városnak. Az építészek kiszámították, hogy a város mindeft egyes lakosára 95 négyzetméter zöld ültetvény jut. A parkok közül ki kell emelnünk a botanikus kertet, amely 1927—28-ban létesült és ma a várost övezö zöld gyűrű alapvető részét alkotja. A Temernyik folyó most dísznövények, díszcserjék és gyümölcsfák között kanyarog. Több mint háromszázezer fajta fa van ezekbő] a botanikus kertben. Reggel, vagy a kora délutáni órákban keüemes végig sétálni a városon. Különösen szép este a város. A parkokban zene szó1. a házakban kígyóinak a fények. A levegőben fék, virágok és a fű-friss illata terjeng'. Este megnyitják kapuikat a színházak, a mozik, s kigyulnak a millió fények. Dragos Gyűl».
