Kelet-Magyarország, 1963. október (20. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-02 / 230. szám

Napié 1963. október 2, szerda. Névnap: PETRA A Nap kel 5 óra 43 perckor nyugszik 17 óra 23 perckor. A Hold kel 17 óra 33 perckor nyugszik 4 óra 16 perckor A magyar kormányküldöttség visszaérkezett Bukarestből Kedden délelőtt visszaér­kezett Bukarestből a magyar kormányküldöttség, amely Ap­ró Antalnak, az MSZMP Po­litikai Bizottsága tagjának, a Minisztertanács elnökhelyette­sének vezetésével a magyar— román gazdasági együttműkö­dést bizottság 5. ülésszakán vett részt. Társadalmi munkával segí­tik a tarpai Győzelem Tsz őszi betakarítási munkálatait a Nyíregyházi Tanárképző Fő­iskola hallgatói. A múlt hét szombat-vasárnapján a földe­ken dolgoztak a diákok. Ünnepi műszakot tartottak az elmúlt vasárnap a Gön gyölegellátó Szövetkezeti Vál­lalat nyíregyházi II. telepének dolgozói a KISZ-szervezet fel­hívására. Ezen a napon 170 szegező és rakodómunkás mintegy 600 mázsa alma cso­magolására alkalmas ládát ké­szített és Juttatott el a tsz-ek almáskertjeibe. Nyolc brigád jelentette be részvételét a „Szocialista bri­gád” címért folyó versenybe a nyíregyházi vasipari ktsz-ben. Tolsztoj levelei a világbékéről December elején a marbur­­gi J. A. Stargardt cég auk­cióján árverésre kerül három kiadatlan Lev Tolsztoj levél. A levelek értékét mintegy 3500 márkára becsülik. 1903- ban Tulában íródtak, a cím­zett dr. Michael von Taube Péterváron élő filozófus. Tolsztoj a filozófusnak 1902- ben megjelent: „A keresztény­ség és a népek békéjének megszervezése” című írásával foglalkozik. ŰJ TERVDOKUMENTÁCIÓ ÉRKEZETT! — Hej, megállni emberek! Ez a ház marad! Toncz Tibor rajza. Gyermekvédelmi előadást tartanak október 2-án a Vö rös Október Férfiruhagyár nyíregyházi üzemében. Az elő­adást a Városi Gyermek- és Ifjúságvédelmi Bizottság ren­dezi. Az idén először termesztet­tek kukoricát vegyszeres gyomirtással a fábiánházi tsz-ben. A módszer bevált, holdanként 60—65 mázsás át­lagtermése volt a tsz-nek. Kedden Romániába utazott a Magyar Színházművészeti Szövetség küldöttsége. A dele gáció, amelynek tagjai Lenkei Lajos, a Vígszínház igazgató­ja, Kazán István, a József At­tila Színház főrendezője és Bródy Tamás, a Fővárosi Ope­rettszínház főzeneigazgatója, — tíz napig tanulmányozza a román színházi életet. ÉRTESÍTÉS! A MÉH VÁLLALAT Nyíregyháza, Kállai út Z. sz. TELEPÉN október l-lől leltározás folyik! EGYÉB ÁRU ÁTVÉTELÉT 5-től, a HASZONVAS ELADÁSÁT október 16-tól kezdjük meg. MÉII-TELEP NYÍREGYHÁZA. Grigorij Alekszandrov, aki a nagy Szergej Ejzenstein egykori tanítványa, a Svájci Te­levízió részére dokumentum­filmet készít Lenin Svájcban eltöltött éveiről. A napokban megkezdődtek a felvételek azokon a helyeken, ahol Lenin svájci éveit töltötte emigrá­cióban. Mozikedvelő elefánt Ugandában, az Erzsébet ki­rálynőről elnevezett parkban, szabadtéri filmelőadást tartot­tak. Többek között dokumen­tumfilmet vetítettek a dzsun­­gelekben élő elefántokról. Amikor az előadás végén ki­­gyúltak a fények, a nézők, legnagyobb csodálatukra, egy elefántot pillantottak meg. Az állat nyugodtan álldogált az utolsó sor mögött é« a vetítő vásznat figyelte. A jelenet né­­•hánv nappal később megis­métlődött, amikor újra a dzsungelfilmet vetítették. Dr. Faragó Lajos kórházi főorvos, ideg- . és elmegyó­gyász, Idegsebész rendelőjét áthelyezte Vöröshadsereg útja 73. szám alá. Rendel délután 4 órától 6-ig, szerda és szom­bat kivételével, (1783) Értesítem a nyíregyházi Köz­­gazdasági Technikum pénz­ügyi kiegészítő tanfolyamra jelentkezett hallgatókat, hogy az első foglalkozás október 5-én du. 2 órakor kezdődik. Az iskola címe: Nyíregyháza, Báthori u. 30. Tanulmányi ve­zető. (263) 15— 18 fok Várható időjárás ma estig: változó mennyiségű felhőzet., főként az ország északi felé­ben kisebb esők, időnként élénk északnyugati szél. Vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 15—18 fok között Műanyag háztartási eszkö­zök használat közbeni bemu­tatóját rendezik meg ma dél­előtt a Széchenyi utcai üveg­boltban. 10 ezer forintot adott a köz­ségi könyvtár állományának fejlesztésére az őri községi ta­nács. Olaszországban elfogták és 13 havi börtönre ítélték Sera­­fino Massonit, „a bürokrácia ellenségét”, aki tavaly keltett szenzációt azzal, hogy éjsza­kánként betört különféle iro­dákba, szétszórta az összes papírokat, rettenetes felfordu­lást okozott és mindenütt cé­dulát hagyott „a bürokrácia ellensége” felirattal. Új könyv A Műszaki Könyvkiadó a közeljövőben jelenteti meg Ju­­rek Aurél Automobilok című könyvét, amely ismerteti a különféle típusú gépkocslmo­­torokat, működési módját, a fő méretek meghatározását és a motorokkal szemben tá­masztott követelményeket. Katonaság elől a házasság­ba menekülnek az amerikai fiatalok. Amióta Kennedy el­nök bejelentette, hogy nős embereket nem hívnak be ka­tonának, megkétszereződött Amerikában a fiatalok házas­ságkötése. Szakállas hal A Csendes-óceán mélyét ku­tató szovjet oceanográfusok kétezer méter mélységben szakállás halat fedeztek fel. A szakáll tízszer olyan hosz­­szú, mint a hal teste. Hogy mi célt szolgál, ezt még nem Sikerült eldönteni. 11 ezer méter mélységben olyan ragadozó halat találtak, amely „reflektorfénnyel” va­kítja el áldozatait a támadás pillanatában. Kétezer éves lékelt kopo­nyát találtak a tokod! iszap­gödörnél. A vízágyú kelta­kor! sír maradványait mosta ki. Több edénnyel, emberi csontokkal együtt a halott ko­ponyája Is felszínre került. A koponyán két műtét nyomait fedezték fel. Az egyiket a kelta emberen egészen fiatal korában hajtották végre, a későbbi halálát okozta. A televízió mai műsora 10,00: Tv-híradó (ism.) 10,15: Szerencselovag. Magyarul be­szélő nyugatnémet film (ism.) (10 éven felülieknek!) 11,45: Sürget az idő... Riportfilm a mezőgazdasági építkezésekről (ism.) 16,20: Magyax-ország— Anglia atlétikai viadal, közve­títés a Népstadionból. Ripor­ter: Szőnyl János és Vltray Tamás. 19,00: A kisfilmek kedvelőinek. 1. A szerelem és a film. Jugoszláv kisfllm. 2. Homérosz szigete. Csehszlo­vák film. 19,38: Tv-híradó. 19,45: Szép ólmokat, gyere­kek! 19,55: Az Evepeioszak­­ció. Tv-szatíra (ism.) 21,25: Román könnyűzenei összeál­lítás. 21,40: Hírek. Tv-híradó (ism.) Rádió és tv önkiválasztó szakbolt nyílik Jövőre Nyíregyházán „Ezer apró cikk“ bolt Kisvárdán — Bútorszalou, vagy ifjúsági áruház Az egyre növekvő igények­nek megfelelően évről évre bővíti, korszerűsíti üzletháló­zatát a Szabolcs-Szatmár me­gyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat. Ez év hátralévő ré­szében a legnagyobb változás Kisvárdán történik. Mintegy 55 ezer forintos költséggel átalakítják a régi leérté­kelt áruk boltját és he­lyében megnyitják az „ezer aprócikk” boltját. Ebben a boltban önkiválasz­tó rendszerrel olyan apró, fil­léres áruk kerülnek a polcok­ra, amelyeket eddig egyik bolt sem szívesen árusított és így gyakran hiánycikként tartották nyilván. Még ebben az évben átadják rendeltetésének. Ugyancsak Kisvárdán meg­nyílik az első ajándékbolt. Az úthálózat fejlesztését, a közlekedéssel kapcsolatos prob­lémák megoldását segíti az idei forgaloaufelmérés, amely­nek egyik fontos számlálási formája a gépkocsivezetők adatszolgáltatása. Erre első íz­ben július 16-án, másodízben augusztus 11-én került sor. Az előzőleg kikézbesített űr­lapokon a hivatásos és a ma­gángépkocsivezetők közöltéK,' hogy az adott napon, milyen útvonalakat tettek meg, mi­lyen csomópontokon, hidakon haladtak át. A kiküldött számlálólapoknak azonban csak 40—45 százalékát juttat­ták vissza a gépkocsivezetők, úgyhogy eddig gyengén „vizs­gáztak” a forgalomszámlálás segítésében. Bár a visszajut­tatott űrlapokból is választ kapnak a szakemberek az idő­szerű kérdésekre, a felmérés mégis tökéletesebb lett volna, ha még több adat áll rendel­kezésre. Az eddigi módszer szerint a harmadik útvonalfelmérés­re október 16-órt kerül sör, a szómlálólapokat már postára adtak. Az útügyi szakemberek kérik a gépkocsivezetőket, hogy a különböző rubrikákat Sok panasz hangzott már el Nyíregyházán, hogy szűk a 29-es számú rádió tv bolt. Az eladóknak is kellemet­len a raktárhelyiség hiá­nya, sokszor kell a vevő­ket a város más részében lévő raktárakból kiszol­gálni. Jövő év elején ez a probléma is megoldódik. Az IKV meg­kapta a Vasnagykereskedelml Vállalat Béke Szálló alatti földszintes irodahelyiségét és ott nyitja meg a megye első rádió- és tv önkiválasztó szak­boltját. Az ez évben már meg­kezdődő építési munkákhoz fő­városi tapasztalatokat is fel­­hasznának, hogy az első ne­gyedévben már egy valóban reprezentatív berendezésű szaküzletben válogathassanak a vevők. leg minden lapot küldjenek vissza. Az előzetes számítások sze­rint a három számlálás ada­tainak összegezése — statisz­tikai adatfeldolgozó gépek se­gítségével — január elejére fejeződik be. A részletes ér­tékelésre jövő év első fél évé­ben kerül sor. Motorkerékpárral indultak állást keresni K. Miklós és S. Béla nyíregyházi lakosok. Megegyeztek abban, hogy K, Miklós mindennap 100 forin­tot fizet barátjának, amiért őt motorral fuvarozza. Az egyik alkalommal Vásá­­rosnaményban, a Csipke ven­déglőben ebédeltek. Hamaro­san akadtak ismerősök is, s a két gavallér egymás után bon­­tatta az üvegeket. Amikor már 200 forintos fogyasztás körül tartottak, a pincér meg­kérdezte, hogy „meddig me­het? — Úgy 3—400 forintig — fe­lelték. Azonban továbbra is árusít a Rákóczi utcai bolt villamos berendezésekhez, rádiókhoz és televíziós készülékekhez szük­séges alkatrészeket. Az alkatrészellátásra spe­cializált bolt személyzeté­nek több ideje lesz majd az eddig hiánycikként sze­replő árukat is beszerezni, nagyobb lehetőség lesz a vá­sárlókkal való foglalkozásra. Eldől a vita a Dózsa György utca elején korábban kiürült üzlethelyiségek körül is. A há­rom boltból és egy raktárhe­lyiségből álló üzletsort újra az Iparcikk Kiskereskedelmi Vál­lalat kapta meg. Most folyik a tárgyalás arra vonatkozóan, hogy ott egy impozáns bútor­szalont, vagy egy ifjúsági áru­házát nyitnak. A mintegy harminc méter hosszú áruház mindenkép­pen a város egyik repre­zentatív külsejű és beren­dezésű elárusító helye lesz. Mátészalkán az iparéi kke­­reskedelmi hálózat nem kielé­gítő. Ennek tudatában a Belke­reskedelmi Minisztérium en­gedélyezte, hogy — akár más­fél millió forintos költséggel is — egy épülő iroda — vagy társas lakóház földszintjét er­re a célra felhasználják. A helyi szerveken, Vállalatokon múlik, hogy ebből a tervből mikor lesz valóság. S. Bélát három hónapi javító­nevelő munkára ítélték, 20 szá­zalékos bércsökkentés mellett. II MOZIMŰSOR SZÉLESVÁSZNÚ BEKE MOZI szeptember 26—október 2-ig. (csütörtöktől—szerdáig.) Széles változatban! KORZIKAI TEST­VÉREK. Dumas regényének színes, olasz, francia filmválto­zata Előadások kezdete: fél 5, fél 7 és fél 9 érakor. Újból,, felelnek* a gépkocsi vezetők Eszem-iszom, fizetés nélkül pontosan töltsék ki, s lehető­'^a^mrorszáe A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabeles-Szstmár Megyei Bizott­sága és a Megyei Tanács lapja Szerkeszd a szerkeszti Bizottság Főszerkesztői ordas Nándor Szerkesztőség' Nyíregyháza. Benczúr tér íi. Teli i*—70. IS—n. 18—78. Felelés kladő. Farkas Pál. Kladéhivatáii Nyíregyháza, Bethlen o. u. l. Tel.i «0—oo. Terjeszti a Magyar Posta. Index szám; 86 089, Bzabolrs-Szattnár megyei Nyomda­ipari Vállalat, Nyíregyháza. Felelős vezetői Szokolal Sándor. S. Béla közben bíztatta ba­rátját, holott azt sem tudta, hogy mennyi pénz van nála. Amikor fizetésre került a sor, kiderült, hogy alig van pén­zük. A pincér humánusan in­tézte el a dolgokat; Megegyez­tek abban, hogy holnap ren­dezik az adósságaikat. Megszálltak a szállodában, de két nap után fizetés nélkül távoztak. A vasúti kisvendég­lőben a fogyasztásuknak szin­tén kis részét fizették ki. Amikor a károsultak hivatalo­san felszólították őket, hogy rendezzék számláikat, feléjük sem mentek. Megindították ellenük az el­járást. K. Miklóst, aki közben kifizette a ráeső részt bírói fi­gyelmeztetésben részesítették. SZELESVASZNC DÓZSA MOZI! szeptember 30—október 2-ig. (hétfőtől—szerdáig.) NAGYRA­VÁGYÓ ASSZONY című szí­­nes francia—olasz film. Előadások kezdete: fél 5, fél 7 fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: október 1—2-ií*. ISTEN ŐSZI CSILLAGA. Egy mérnök tragédiája, aki későn találta meg helyét az életben és későn találta meg az igazi szereimet. Uj magyar film. Előadások kezdete: 4 6 és 8 órakor. Móricz zsigmono művelő­dési HÁZ SZELESVASZNÚ MOZIJA: szeptember 27—októ­ber 2-igí (péntektől—szerdáig.) Széles változatban! A NÉGY SZERZETES. Színes magyaru beszélő olasz filmvigjáték. Előadások kezdete: fél 6 és fél 8 órakor. Munkaerőt alkalmaznak Nyíregyháza X. sz. postahivatal vizsgázott fűtőt azonnali belépés­sel alkalmaz. Jelentkezés a hiva­talvezetői Irodában. Kávln tér 5. •szám alatt. (1786) Az 5. sz. Autóközlekedési Válla­lat felvételre keres helyi és vidé­ki munkahelyre rakodómunkáso­kat. Jelentkezni lehet a vállalat Munkaügyi Oszályán, Nyíregyháza, A Nyíregyházi Háziipari Szö­vetkezet állandó munkára gép­­hímző dolgozókat felvesz. Jelent­kezni: Széchenyi u. IS. (861) A MÁV Debreceni Igazgatósága több éves gyakorlattal rendelke­ző általános villamos és épület­gépész mérnököket keres beruhá­zási ellenőri munkakörbe. Je­lentkezni lehet a MÁV Igazgatóság Személyzeti és Munkaügyi Osz­tályán. Debrecen, Vöröshadsereg u. 18. sz. í em. A Hidépitő Vállalat szegedi épí­tési csoportja mélyépítési techni­kusokat és művezetőket vesz fel. Vidékieknek szállást, üzemi étke­zést és négyheténkénti útiköltség térítést biztosítunk. Jelentkezni le­het: Szeged, Dorozsmai u. 35. sz. alatti irodánkban személyesen, Vagy levélben. (Sz. 73699) Kőműves, burkoló és ács szak­munkásokat valamint segédmunká­sokat és szállítómunkásokat felve­szünk. VIII. Építő KTSZ, Bp. VIH. (Bp. 2003) (D. 50429) Szerdahelyi u. 11. (74222) ŐSZI VÁSÁR AZ IPARCIKK KISKERESKEDELMI VÁLLALAT BOLTJAIBAN 1963. október 1-től 31-ig. MAI PROGRAM: NYÍREGYHÁZÁN (Széchenyi utcai üvegboltban) MŰANYAG HÁZTARTÁSI ESZKÖZÖK HASZNÁLAT KÖZBENI BEMUTATÓJA.

Next

/
Thumbnails
Contents