Kelet-Magyarország, 1963. szeptember (23. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-11 / 212. szám

• • Önkényesen távozott ♦♦♦ Papp László, a „javíthatatlan“ Cikk, fénykép, dicsőség... és „most itt vagyok44 — Elölről kezdeni mindent — „Én kértem a lemondásomat...44 Viszonylag sok önkényes ki­lépési ügyet tárgyalt a Terü­leti Egyeztető Bizottság. Vala­mennyi eset egyedi, mégis megfigyelhető bennük több azonos vonás. Legtöbben a nagyobb kereset reményében szakítják meg önkényesen, a munkáltató hozzájárulása nélkül munkaviszonyukat, mások nem akarják magukat alávetni a vállalat kialakult munkafegyelmének, de akad­nak olyanok is, akik mellő­zést, a rossz bánásmódot hoz­zák fel tettük igazolására, vagy türelmetlenek, egyik hó­napról a másikra szeretnék elfoglalni a jövedelmezőbb, kényelmesebb beosztást. Szükséges és Indokolt volt hat évvel ezelőtt az a ren­delkezés, amely lehetőséget adott a szabad munkavállalás­ra. Sok embernek segített abban, hogy tudását ott érvé­nyesítse, ahol lehetősége van rá. Sajnos, egyesek helytele­nül értelmezik ezt a lehető­séget s miközben önként ott­hagyják munkahelyüket, nem gondolnak tettük következmé­nyeire. Így volt ezzel M. J. is, a húsipari vállalatnál. Fe- gyelmileg alacsonyabb mun­kakörbe helyezték, s ahelyett, hogy vélt söreiméit illetékes fórumokon orvosolni igyeke­zett volna, összecsomagolta munkaruháját, szerszámait, leadta, szó nélkül távozott. Hiába figyelmeztették, nem használt. Csak akkor lepő­dött meg, amikor „önkényes” bejegyzéssel kezébe adták munkakönyvét: rohant, kilin­cselt, de cselekedetét sehol sem tudta törvényesnek bizo­nyítani. ö is, mint sokan mások, csak ekkor döbbent rá, hogy végső soron • önmagának ár­tott. Hiért a sorban állás? kell „kifújnia a felső C-t”, az­tán jöhet a twist. Jól keres­nek, nincsenek napirendjeik, nem civódnak, mint azelőtt. VAJON MIT SZÓLNAK HOZZÁ? És a főnök? Vajon Papp László, az egykori sikerek ré­szese, a jóhírű szakember most már a könnyebb utat vá­lasztja és megbékél önmagá­val? — Egy kicsit kifutottunk az időből, már nincs elegendő az év végéig. De jövőre.. >. Kerülgeti, közelíti a dolgot, mondaná is, nem is, vajon mit szólnak hozzá. Mert ők máris úgy dolgoznak, mint egy vérbeli szocialista brigád. Paczári, Mihálku és Szondi is talpig emberek. Jövőre neki­vágnak. Hivatalosan azért mégis csak más az... valahogy szebb. Egyik ismerőse súgja búcsú­zóul: „Ugye, mondtam, hogy Javíthatatlan. Most kezdi az :gészet elölről. Ki érti ezt?” Angyal Sándor. Gondolatok egy diófán — Lírai költemény — 1963. szeptember 11. ve, s jól esett, hogy a régi szaktársak örültek neki. — Aztán megint kinyitottam a számat: mégis csak türhe­telen, hogy a ragasztórészleg nem tud kiszolgálni bennün­ket anyaggal, csak állunk, néz­zük egymást, szerencsét várva. — Ne csak kiabálj, mutasd meg, hogy ott is rendet lehet teremteni. Az isten se bír azokkal a fiatalokkal! Ezt a választ kapta. Most már nem tagadja, hogy az idegesség hajtotta. Társai nem vették komolyan döntését, csak másnap lepődtek meg, amikor a ragasztóknál állt munkába, ö, Papp László, az asztalos szakma egyik legjobb mestere. — Három hónapja. Azóta nincs fennakadás, pedig fele­annyian sem vagyunk. Remek srácok ezek. Dicséri a fiúkat, nem győz betelni velük: tudnak ezek dolgozni, csak egy kis bízta­tásra vártak. Igaz, kevesebbet trécselnek, mint azelőtt, de nem szakítják meg magukat. Lévai Andris például meg­szállottja a slágereknek, de ő is tudja, előbb a munkában vették a brigádjából, műveze­tővé ütötték, aztán jöttek a gondokkal teli hétköznapok, szaporodtak a problémák. Papp Lászlónak is sűrűbben szökött ráncba a homloka. Több emberrel nehezebben boldogult, elképzelései sokszor meghiúsultak. Ideges lett, oly­kor már maga is meglepődött emelkedett hanghordozásán. — igazgató elvtárs, ennek nem lehet jó vége. Hadd men­jek vissza a munkapadhoz, testhezállóbb az nekem, úgy talán többet tudok felmutatni. Ilyen formán hangzott a ké­rése, amely villámcsapásként hatott. Hogyan? Meghátrálni, feladni a küzdelmet egy ilyen embernek? Mennyi bukta tőr átjutott ő már! Most torpan meg? Papp hajthatatlan ma­radt, csak nagynehezen fo­gadták el indokait. Az előké­szítő műhelybe került. NE CSAK KIABÁLJ! Számolt azzal, hogy lesznek kárörvendők, olyanok, akik célzásokat tesznek. Nem félt Naponta megfogadta magában dolgozni kell, nagyon jól dől gozni. Érezte visszatér a ked Váratlanul találkozunk az üzem egyik legeldugodtabb műhelyében. — Emlékszik rám? Persze, nem volt még rég. Előbb ün­nepség itthon: bravó Papp elvtárs, szocialista lett a bri­gádod. Aztán cikk, fénykép az újságban, utazás Pestre, a kongresszusra, találkozás ne­ves emberekkel, élménybeszá­moló, előléptetés művezető­nek. Hát most itt vagyok... Tenyerével körbemutat. Ki­csit mintha őszebb lenne, de a mosolya a régi. A SZERENCSÉS 13- AS — Néhány év alatt már ta­lán ez a tizenharmadik he­lyem a gyárban. — Szerencsétlen szám. Tetszik neki a felhívás, igyekszik is bizonygatni, hogy nincs igazam. Mert nem is olyan mumus az a tizenhár- mas. Hiszen ő ezen a napon lett katona, szerelt le, nősült, utazott az emlékezetes kong­resszusra. És lám itt van, ép­ségben, jó erőben, elégedet­ten. — Elégedetten? Összébb húzza szemöldökét. Kicsit vár, távolabb néz, az ablakkal szembeni falra, ahol napfény és árnyék bordázata rajzolódik. Csillogó és sötét tónusok. — Laci bácsi, jó lesz így? Mögülünk jön a kérdés, Papp László szinte kap utána. Mint, aki időt akar nyerni. Útbaigazítja a fiúkat, s csak ekkor válaszol: — Ha a srácokat látom, most már úgy érzem, elége­dett vagyok. „KÉRTEM, VÁLTSANAK LE..." Jól megnyomja a most már szót, mert korábban bizony talán százszor Is megbánta a pillanatot, amikor kifakadt el­lenük. De nem tehet róla, szü­letési „hibája” az örökös nyug­talanság, amelyről — történ­jék bármi — nem tud leszok­ni. Pontosabban nem akar le­szokni. Így imerik őt a Szat- márvidéki Faipari Vállalatnál, , amióta betette a lábát. , — Sajnáltam otthagyni az , én í^gi brigádomat, de mi ta- . gadas, örültem is az előlépte- . tésnek. Melyik munkás nem . veszi szívesen, ha kinevezik ! művezetőnek? Csakhogy az . élet sokkal bonyolultabb, mint , ‘ahogy elképzeljük. Talán nem . is hiszi, hogy én kértem a le­váltásomat... Első találkozásunkkor — Papp László szerint „a fény­korban” — úgy hittem, jól ismerem az embereket, s erő­sen bíztam újabb, még na­gyobb egyéni sikereiben. Ki Az indokolatlan vándorlás za­vart kelthetne a folyamatos termelésben, ártana az egész népgazdaságnak. Sajnos, még mindig sokan nem tudják, hogy az öncélú, a vállalata ér­deket sértő önkényes munka­helyelhagyás a táppénz és a szabadság egy résiének meg­vonásával jár, ok arra, hogy megvonják a dolgozótól a nyereségrészesedést, g elköve­tője érdemtelenné válik a hű­ségjutalomra, a törzsgárda-jel_ vényre. Ezek a tényezők viszont ki­sebb Jelentőségűek akkor, ha megsértett, mellőzött dolgo­zóról van szó, vagy alkat lé­nyegesen nagyobb jövedelem vár leendő új helyén. Jóllehet, több önkéntes elhatározással távozót hiába kérnek, figyel­meztetnek, hajthatatlan ma­rad. De tanulságos eset az egyik körzeti orvos távozása a szálkái járásból. A járási egészségügyi csoport nemcsak a személyes beszélgetést mu­lasztotta el, hanem a távo­zási kérelem kézhezvételétől számított nyolc napon túl vá­laszolt az orvosnak. Elmegy egy dolgozó, pedig szükség volna a munkájára. Néhány napra leáll a gépe, üresen marad az asztala, ren­delője, de pótlásáról sem könnyű gondoskodni. Nem elég ezt csupán szemlélni és a történtek után segítségül hívni a paragrafust. Nemcsak a dolgozót, de a vállalatot is megkímélik a gazdasági ve­zetők, a szakszervezeti bizott­ságot a kellemetlenségek soro­zatától, ha kitapogatják a ké­szülőben lévő eseteket, ha felismerik a kiváltó okokat és gyorsan orvosolják azokat. A. S. i • Dszi „vizsgák előtt" - a határban Nagy munkát végeztek aratás óta Kölesén létről aratunk majd, ameny- nyit terveztünk. Sok még a munkánk, ig'az, de a vetés be­fejezésénél október 20-ból nem fogunk engedni. A Kossuth Tsz-ben kései burgonyából 30, cukorrépá­ból 70, rizsből 50, napraforgó­ból 250, kukoricából 250 hold vár betakarításra, s emellett ott van a számítás szerint 100 vagon alma is. Ezek bizony elég nagy számok, a tenniva­ló valóban komoly, de bizton tervezhetnek négyszáz dolgo­zóra, hét saját, három gépállo­más! traktorra, egy nem ré­gen vásárolt tehergépkocsira, 35 lófogatra. Almából húsz vagonnal — fehér árut — már leszüreteltek, minősítik, szállítják. Kukoricából a ko­rábban érő M—40-es és 5-ös hibrideket termesztik, s ennek is megkezdődött a betakarítá­sa. A rizsét e hét második fe­lében aratják le. A naprafor­gót — mint tavaly is — az SZK—3-as gabonakombájnnal takarítják be. Vasárnap Is szállítanak Egy növényféléből kevés jut egy tagra — legtöbb egy hold a kukoricából. A tagok — a vezetőség elégedett a szorgal­mukkal — komoly zökkenők nélkül végeznek egy-három nap alatt egy-egy növény be­takarításával. A szállító erő­ket nem aprózza el a háztáji termelvények hazaszállítása sem, mert az a megegyezés jött létre, hogy a tagok ter­mésének a szállítását vasárnap oldják meg. A tsz-ben 193 hold árpát, 600 hold búzát vetnek. Árpá­ból mintegy 150, hazai búza- fajtából 120 holdat vetettek el. Száz hold magágy, alap­műtrágyázva, elő van készít­ve. A több mint 300 hold in­tenzív búza jobb területre, jobb körülmények közé kerül mint tavaly volt. Bár egy nehézség adódik: a nitrogén- műtrágya kevés, összesen 160 mázsát kaptak. Ezen a h^en közgyűlést tartanak a kölesei Kossuth Tsz-ben. Korántsem azért te­szik. hogy gyűlésezéssel tölt­sék az időt. Nem! Azért ta­nácskoznak a tagok és a veze­tők. hogy a lényegében most kezdődő nagy munkákban még jobban megértsék egy­mást. hogy még szervezetteb­ben jó összhangban dolgozza­nak — mert a sikeres őszi munkák alapozzák meg s következő év gazdálkodóét. S. A. betakarított korán érő burgo­nya, bab, ötven hold dohány után ugyancsak gyorsan kezd­hetik a vetést, mert ezeken a földeken is végzik a vetőágy­készítést. A silókukoricát — 120 holdról — két kombájnnal vágták, hat vontatóval szállí­tották, hogy jól hasznosíthas­sák a saját és gépállomási traktorokat. Két hét alatt 13 000 mázsa zöld tömeget si­lóztak be. — Ha_ összevetjük az előké­szített és a napokban betaka­rított területet, akkor kukori­ca földből nyolcvan holdra, napraforgóból és cukorrépa tarlóból nem sok területre van szükség, és ezzel biztosí­tottuk az őszi kalászosok ve­tésterületét — végez rövid számvetést Lőkös György, a tsz elnöke. Kezdik a rizs aratását — Valamennyivel azért még több területre van szük­ségünk a vetéshez —folytat­ja az elnök. — Megtanultuk már az óvatosságot az elmúlt években, amikor szinte óha­tatlan volt, hogy néhány hold búzát te ne szántsunk a gyenge áttelelés miatt. Ezért úgy határoztunk, hogv a hat­száz hold tervezett búza terü­lethez — biztosítékként — ve­tünk még húsz-harminc hol­dat. így biztosan akkora terü­— A termelőszövetkezetek irányítói — elnökök, agronó- musok, brigádvezetők — és a tagok ezekben a napokban hetekben bizonyíthatják be, hogy mennyire érettek nagy feladatok megoldására. — Ez volt a lényege annak, amit Dula János, a kölesei Kossuth Tsz párttitkára mondott a délutáni brigádvezetői meg­beszélést követően. Amit mondott, abban érezni lehe­tett egy kis magabiztosságot a nagy őszi munkák végzésé­nél, s mint kiderült, erre van is alap, Mmérve az eddigi eredményéket Biztosítva az őszi Kalászosok vetástsrülete — Nem csupán az eddigi betakarítás eredményeire gon­dolok — jegyezte meg Sira Gyula főmezőg'azdász —, ha­nem mind arra, amit aratás óta tett a szövetkezet: trakto­rosok, növénytermesztők, fo- gatosok, kertészek, brigádve­zetők. Egyik legjelentősebb dolog­nak tartják, hogy a gabona, len. borsó tarlóját betakarítás után azonnal megszántották 810 holdon: a tsz négy gépé­vel éjjel-nappal váltott mű­szakban dolgoztak a traktoro­sok. E területek jelentős ré­szébe kalászos vetemény ke- ■ rül, jól megérett magágyba. A lehetne vezetni a hivatalos időn túli telefoninspekciót, hogy a szombaton délután, vagy vasárnap kiürült gázpa­lackok cseréjét már hétfőn le­bonyolíthassa a telep. A vi­déki gázfogyasztók gyors ütemű gyarapodásával egyre inkább sürgetőbbé válik töbl telep létrehozása Is a megyé­ben. Az ÁFORT gáz főosztályá­nak intézkedései minden bi­zonnyal a propán-bután gáz- fogyasztók megelégedését és nyugalmát szolgálná! (tóth) «■ 11 . -'n 5 ­, Az AFORT nyíregyházi te­lepére jönnek a vidékiek is, hiszen a megyében jelenleg még ez az egyetlen cseretelep. A cserével nincs is különö­sebb baj, de a pénztárnál oly­kor harmincan-negyvenen, sőt félszázan is sorban állnak. Mi­re az utolsóra sor kerül, elte­lik egy-két óra is. Sokan pa­naszkodnak már e miatt, töb­ben a szerkesztőséghez írott le­velükben is kifogásolták ezt az állapotot. A telepen arra hivatkoznak, hogy a budapesti központ en­gedélye nélkül nem állíthat­nak be több pénztárost, nem változtathatják meg a telep nyitvatartási idejét. De vajon tudnak-if a központban arról, hogy ilyen állapotok uralkod­nak a nyíregyházi telepen, s miért nem intézkednek? Az igaz, hogy csúcsidőben ketten dolgoznak a pénztárban, de így sem győzik. Helyesebb lenne talán ilyenkor a karto­nokat a kétfelé venni és két pénztárablakot nyitni. Az egyik helyen — mondjuk — Á-tól K-ig, a másik helyen pedig az ábécé többi betűivel kezdődő nevüeket kiszolgálni. Ha a nyitvatartási időn vál­toztatnának, sokkal kisebb lenne a tumultus. A telep nyitvatartási ideje: reggel fél nyolctól fél egyig és délután egy órától három óráig. Szom­baton csak 12 óráig. A dol­gozó nő — mert zömében csakis ilyen helyeken van gáz — többségében kora reggel, késő délután és vasárnap hasz­nálja a tűzhelyet. Érthető, hogy a palack is ezekben az időszakokban ürül ki leggyak­rabban. A követelményeknek meg­felelően szükséges változtatni a nyitvatartási időpontokon. Vagy még egy megoldás: be enni, mert ég a gyomrod tő­le... Mit keresel itt a fa tete­jén? Egy rossz mozdulat és szétloccsan az a buta fejed... Ott lenn nagy legény voltál, de mig felértél a fa tetejére, megöregedtél. Újabb szélroham imboly- gatta az ágakat és én egy középvastag ágat átölelve, így fohászkodtam: — Csak lejussak innen! So­ha többé! Végeredményben az élet tele van lemondással és búcsúzkodással... Ez volt az utolsó eset, hogy fára mász­tam. Hiszen annyi mindent lehet még csinálni az életben! Lehet dominózni és filmet ír­ni, nem kell okvetlenül fára mászni... Nem tudom, hogy jutottam le, csak arra emlékszem, hogy az alsó vastag ágon percekig csüngtem, mint a lajhár, mig végre szilárd talajt ért a lá­bam. Feleségem ezzel foga­dott: — Sápadt vagy, fiam... Ugye mondtam, hogy ne piássz a fára... — Miért ne másszak? Nem értelek. Miért ne másszak? — tudakoltam ingerülten, mire 6 csak ennyit mondott: — Hát mássz... S tekintetével vigigsepert a tarlott őszi kerten. peitem a diókat magam ko­rül. Te, nyomorult diófa! gondoltam magamban — nem babrálsz ki velem... Egyre feljebb másztam., és fent a fa tetején megállapod­tam egy vékony, ingatag ágon. A nap undorítóan hu­nyorgott a szemembe és a fejemet körüldöngték a mus­licák. Egy hűvös szélroham megingatta az ágat alattam. Lenéztem, és nagyon kicsinek láttam a feleségem, aki lenn ült a fa tövében és diót evett. — Hogy fogok innen lejut­ni? — jutott eszembe és egyszerre megrémültem. Soha még ilyen destruktív gondolat nem kerített hatalmába fa tetején. Ez a vég. — Látod, te marha! — mondtam magamnak. — Ilyen voltál mindig. Csupa hiúság és nagyravágyás. öreg mókus vagy. légy szíves, vedd tudomásul, és ne mássz a fá­ra... Kell ez a dió? Hiszen egy szemet sem tudsz meg­— Ne mássz a fára, fiam, nem fontos... — Miért ne másszak a fá­ra? Nem értelek. Miért ne másszak a fára? — tudakol­tam ingerülten, mire ő tekin­tetével véglgsepert a tarlott őszi kerten, és sóhajtva így szólt: — Hát mássz... Nekirugaszkodtam és két kézzel elkaptam azt a vastag ágat, amely tíz év óta kiin­duló pontja volt a mászást műveletnek. Felhuzódzkodtam de éreztem, hogy a két lábam kalimpál. Mintha karjaimban a húzó erő nem működne már olyan biztosan, mint ta­valy. Lehetséges? Egy ■ év alatt nem rokkanhat meg az ember ennyire... Dacosan és fogcsikorgatva támaszba len­dültem, miközben az a nyo­morult ág megcsikarta n bő­röm. De kúsztam tovább az indulat és a rutin tolt felfelé. Közben lentről megkaptam a botomat, és teljes dühvei csé­Eddíg minden esztendőben annak rendje és módja sze­rint felmásztam a diófára, hogy leszüreteljem róla a diót. Nem emlékszem, hogy valami különös élményt je­lentett volna számomra ez a ténykedés. Az ember egy hosszú pózna segítségével le- verdesi a diókat, aztán fel­mászik, a fáfa, és a magasabb ágakon levő termést is meg­biztatja a botjával, hogy mél- tóztassék lepottyanni. Lent, a fa alatt, a gyengébb testalka­tú női segéderők működnek, buzgón hajladozva dobálják a kosarakba a diót, s időn­ként aggódva nézegetik feke- tedő ujjaikat. Közben persze ősz van. bágyatag napsütés, gyümölcs- és temetőszag. már annyiszor megírták, nem ér­demes foglalkozni vele. Az idei diósztiret is úgy kezdődött, mint az eddigiek, pontosan úgy. De amikor a fáramászás pillanata elkövet­kezett, egy pillanatra mintha megtorpantam volna. Úgy találtam, hogy a diófa az el­múlt évben nagyon magas lett. Talán az aggodalom fér nye cikkázott át a szememen, mert a feleségem, aki a sze­memen keresztül a vesémbe lát. halk egykedvűséggel így szólt: Gádor Béla;

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents