Kelet-Magyarország, 1963. szeptember (23. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-24 / 223. szám

A szovjet kormány nyilatkozató

(Folytatás. Vasárnapi lapszámunkban adtuk közre a nyilatkozat első részét.)

Az utóbbi időben a Kínai Népköztársaság vezetőinek meglehetősen gyakran kell mentegetőzniük a világ közvéleményének az ellen a jogos vádja ellen, hogy politikájukkal élezik a nemzetközi feszültséget. termonukleáris háború felé taszítják a viláf- got. A kínai vezetők szeptember 1-i nyilatkozatukban igyekeznek bebizonyítani, hogy ők állítólag sohasem léptek fel a béke és a békés együttélés politikája ellen.

A kínai vezetőség e kijelentéseit üdvözölhetnénk, ha ezek a gyakorlatban fordulatot jelentenének a KKP vezetőinek a háború és a béke kérdésében vallott nézeteiben és nemzetközi politikájában. A valóságban .azonban azt látjuk, hogy még csak nem is gondolnak ilyen fordulatra.

Valójában mit akarnak bebizonyítani? Azt, hogy a szovjet dokumentumokban állítólag felhasználják Mao Ce-tung- nak összességéből kiragadott és helytelenül magyarázott azon - kijelentését, hogy a jövendő háborúban nem mindenki hal majd meg, hanem csak a emberiség fele.

Nos, mi készek vagyunk megvizsgálni ezt a kérdést, hogy ki torzítja el és ki magyarázza helytelenül a két idézetet. Talán a nyilatkozat szerzői nem látják, hogy ilyen módon csak leleplezik önmagukat és nem hogy megcáfolnák, hanem csak ismét megerősítik a kommunista világmozgalom és a haladó közvélemény súlyos aggodalmait a kínai magatartás miatt. Mit fejtegetnek a kínai vezetők? Lényegében azt, hogy az emberiségnek mekkora része pusztul majd el egy új világháború esetén. — Száz százaléka-e vagy csak a fele. A nyilatkozat így hangzik: „Mao Ce-tung elvtárs 1957-ben elhangzott és fentebb idézett szavait azokhoz az emberekhez intézte, akik azt állítják, hogy ameny- nyiben az imperializmus kirobbantaná a nukleáris háborút, elpusztulna az emberiség.” „Mi — hangzik a továbbiakban a nyilatkozat — nem értünk egyet pesszimista és teljesen kétségbeesett nézeteikkel. Mi azt mondjuk, hogy ha az imperializmus kirobbantja a nukleáris háborút, az a legrosszabb esetben is a föld fele lakosságának pusztulását vonja maga után.” Befejezésül pedig: „Mi hiszünk az emberiség ragyogó jövőjében.”

Valóban szörnyűek ezek a vélemények. Miféle „gyönyörű jövőről” lehet beszélni az emberiség fele kipusztulásának perspektívája mellett! De nem kevésbé veszélyes a másik dolog' sem: A kínai vezetőknek, amikor egy háború esetleges következményeire vonatkozóan adnak prognózisokat, ezzel nemcsak az a céljuk. hogy lelki szemeikkel behatoljanak a jövőbe, hanem az is, hogy megindokoljanak egy meghatározott politikát.

Ezt nem cáfolják maguk a nyilatkozat szerzői sem. Amikor összegezik annak a vitának az eredményét, hogy hány ember pusztul majd el a termonukleáris háború tűzében, a következőket írják: „A kérdés lényege, hogy végül is milyen politikát kell folytatni az amerikai imperializmus nukleáris zsarolásával és nukleáris fenyegetésével szemben: ellenállást kell-e kifejteni, vagy kapitulálni kell-e? „Magától értetődik, hogy a szovjet vezetők közül soha senki nem vetette fel és nem vethette fel a kapituláció kérdését. A Szovjetunió nem azért teremtett hatalmas nukleáris erőt és nem azért tökéletesíti azt. Még kétség sem támadhat abban az irányban, hogy amennyiben az imperialista agfesszorok megtámadnák a szocialista tábort, megsemmisítő csapást kapnak.

A Kínai Népköztársaság vezetői már 1958-ban, amikor Pekingben szemlátomást még csak kialakulóban volt az a nézet, amely szerint a hidegháború állítólag előnyös a forradalom érdekei szempontjából. az alábbi gondolatokat fejtették ki: A Nyugat úgy véli,

1963. szeptember 24.

hogy a hidegháború neki előnyös. Ám valójában a hidegháború „kedvezőbb a mi országainknak”. Később a kínai vezetők ezt a meggyőződésüket egész „elméletté” fejlesztették. „A nemzetközi politika kérdéseiről folytatott beszélgetésekben — mondja a Costa Ricái Népi Élcsapat Párt Központi Bizottságának 3. plénumán hozott határozat — a kínai vezetők azt mondták elvtársainknak, hogy a hidegháború jó dolog, hogy a feszültség állapota jó állapot a forradalmi harc kibontakoztatása szempontjából.”

Ezeket a gondolatokat a Kínai Népköztársaság sajtója is széltében—hosszában hirdeti.

Ma már nem forog semminemű kétség afelől, hogy a kínai vezetőknek a kommunista világmozgalom általános vonala ellen irányuló támadását 1959-ben többek között a nemzetközi feszültség akkor kibontakozó enyhülése, a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti hidegháború bizonyos gyengülése váltotta ki, különösen Hruscsov elvtársnak az Egyesült Államokban tett látogatása után.

Nem lehet véletlennek tekinteni, hogy a kínai vezetők éppen ebben az időszakban bonyolódtak fegyveres összetűzésbe az indiai—kínai határon, ami nemcsak ebben a térségben élezte ki a helyzetet, hanem végeredményben azt célozta, hogy egészében meghiúsítsa a nemzetközi feszültség kibontakozóban lévő csökkenését.

A kínai—indiai konfliktus kezdetén, 1959-ben a szovjet vezetők nyíltan kijelentették a Kínai Népköztársaság kormányának, hogy egy ilyen konfliktus hátrányos következményekkel járhat nemcsak a kínai—indiai kapcsolatok, hanem az egész nemzetközi helyzetre.

Ma már mindenki látja, hogy a kínai—indiai konfliktusnak a Himalájában igen káros következményei voltak a béke ügyére. A viszály nagy kárt okozott az ázsiai imperialista ellenes front egységének.

Mint várható is volt. maga Kína sem nyert semmit. Tekintélye a világ népei, mindenekelőtt pedig Ázsia és Afrika népei előtt egyáltalán nem erősödött.

A kínai vezetők nem vették figyelembe más szocialista országok és testvérpártok elvtársi tanácsait. Sőt ebben azt vélték látni, hogy nem akarják támogatni őket a nemzetközi küzdőtéren. Ezeket az elvtársi tanácsokat magukra nézve nagy sértésnek tekintették.

A Kínai Népköztársaság vezetőinek cselekedetei, amelyek aláássák a semlegességi politikát. lényegében lehetőséget adnak az imperialista hatalmaknak arra, hogv fokozzák befolyásukat a felszabadult országokban, elsősorban pedig Indiában.

Ez a magatartás egy semleges országgal szemben annál kevésbé érthető, minthogy a Kínai Népköztársaság kormánya mindenképpen kacérkodik nyíltan reakciós rendszerekkel Ázsiában és Afrikában, köztük olyan országokkal, amelyek imperialista háborús tömbökhöz tartoznak.

A kínai vezetők gyakran szovjetellenes célokra akarják kihasználni az Indiának nyújtott szovjet segítséget. Nem mondják meg azonban népüknek az igazságot, azt, hogy a felszabadult országok népeinek nyújtott szovjet segítséget az a törekvés diktálja, hogy ezek az országok megszilárdít- hasság gazdasági és politikai pozíciójukat az imperializmus ellen, a függetlenségükért vívott harcban.

A kínai vezetők most vádaskodnak és azt mondják, hogy India Kína ellen támad, s szovjet fegyvereket használ. Ez azonban elsősorban nem felel meg lényegében az igazságnak. Másodsorban ezt a gondolatmenetet követve az indiai kormánynak sokkal több oka lenne kijelenteni, hogy kínai csapatok támadnak India ellen és szovjet fegyvereket használnak, mivel mindenki jól tudja, hogy a Szovjetunió milyen óriási katonai segítséget nyújt Kínának.

Mi segítettük a szocialista Kínát és a békeszerető Indiát, mégpedig a legjobb szándéktól indíttatva. Ezek a baráti érzések. a béke megszilárdításának érdekei, az imperiaíistaellenes

erők egységének érdekei vezéreltek bennünket akkor, amikor kijelentettük, hogy mélységes sajnálatot kelt bennünk a kínai—indiai határkonfliktus. Mi ma is úgy véljük, hogy ennek a viszálynak békés úton tárgyalások útján való rendezése megfelelne a kínai és az indiai nép érdekeinek, a világbéke érdekeinek.

Az utóbbi években a kínai fél a szomszédos államok határain olyan tetteket követ el, amelyek alapján azt kell gondolnunk, hogy a Kínai Népköz- társaság kormánya egyre jobban eltér a lenini megállapításoktól ebben a kérdésben A nép figyelmét szándékosan a határkérdésekre összpontosítják. s a Kínai Népköztársaság vezetői mesterségesen szítanak fel nacionalista szenvedélyeket, más népekkel szembeni ellenséges hangulatot.

Kínai katonai és polgári személyek 1960 óta rendszeresen megsértik a szovjet határt. Csupán 1962-ben több mint ötezer olyan esetet jegyeztek fel, hogy kínai részről megsértették a szovjet határokat. Kísérletek is történnek a szovjet terület meghatározott részeinek önhatalmú kisajátítására.

A szovjet kormány már több ízben javasolta a Kínai Nép- köztársaság kormányának, hogy tanácskozzanak a határvonal bizonyos részeinek pontos meghatározásáról mindennemű félreértés lehetőségének kizárása végett. A kínai fél azonban mindig kitér az ilyen megbeszélések elől, s ugyanakkor továbbra is megsérti a határt.

Ez a magatartás feltétlen felkelti a figyelmet, annál is inkább, mert a kínai propaganda határozott célzásokat tesz a szovjet—kínai határvonal egyes részeinek a múltból származó állítólagos igazságtalanságára.

Rendkívül veszélyes útra lép azonban az, aki napjainkban mesterségesen vet fel bármilyen területi kérdést, különösen szocialista országok között. Ha az államok ma elkezdenének egymással szemben területi igényeket támasztani, ásatag adatokra, elődök sírjaira hivatkozva, kardoskodnának a történelmileg kialakult határvonalak felülvizsgálása mellett, akkor ez semmi jóra sem vezetne, összeveszítené egymással a népeket a béke ellenségeinek örömére.

A szocialista országoknak, amelyeket kölcsönös kapcsolataikban a proletár nemzetköziség' elvei vezérelnek, más népek számára példát kell mutatniuk a területi kérdések baráti megoldásában.-A Szovjetuniónak egyetlen szomszédos állammal sincs semmilyen határkonfliktusa. Erre mi büszkék vagyunk, mert az ilyen helyzet megfelel nemcsak a Szovjetunió érdekeinek, hanem az összes szocialista ország érdekeinek és a világbéke érdekeinek is.

A kínai vezetőknek a szocialista országok lenini külpoli- kai irányvonala ellen viselt harcában alkalmazott méltatlan fogások szembetűnően megmutatkoznak a Karib-ten- ger térségében tavaly lejátszódott válsággal kapcsolatos eszmefuttatásaikban. Szeptember 1-én kelt nyilatkozatukban nagy teret szentelnek ennek a kérdésnek. Találhatók a nyilatkozatban olyan állítások, hogy a válság oka „a szovjet vezetők elhamarkodott cselekedetei” voltak és hogy szovjet rakéták elhelyezése Kubában „kalankorkodás” volt. Ide tartozik aztán az az alaptalan állításuk is, hogy a rakéták kivonása Kubából „be- hódolást” jelentett. Mindez megtalálható a Kínai Népköz- társaság kormányának nyilatkozatában, de ezeknek az állításoknak egyike sem igaz.

Ha valaki a kínai vezetőket hallgatja, akkor úgy tűnik, hogy 1962 októberében nem az amerikai imperializmus agresszivitása sodorta a világot termonukleáris katasztrófa szélére, hogy az amerikai imperializmusnak mindehhez semmi köze sem volt, esze ágában sem volt fenyegetni Kubát.

Ez azonban szembetűnő hazugság, amelyre Pekingnek most azért van szüksége, hogy utólagosan megrágalmazza a szovjet kormánynak azokat a cselekedeteit, amelyekkel a válságos pillanatban megvédte a kubai foradalmat az Egyesült Államok katonai interlágmozgalom erői további tft* mörítésére irányuló politikai tevékenységét, valafnint mindazokat a konkrét cselekedeteket és intézkedéseket, amelyeket az SZKP Központ) Bizottságának elnöksége tett a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságával fennálló kapcsolatok terén.”

A szovjet kormány kijelenti, hogy továbbra is megtesz minden tőle telhetőt a felmerült nézeteltérések megszüntetésére, nem sajnál sem erőt sem időt, hogy megerősítse az egységet Kínával a marxizmus—leninizmus és a proletár nemzetköziség elvei alapján.

A szovjet kormány szeretné ismételten hangsúlyozni, hogy az ideológiai kérdésekben felmerült nézetkülönose- geket, a pártok közötti nézet- eltéréseket nem szabad átvinni a szocialista államok közötti kapcsolatok területére, eszközül felhasználni nacionalizmus 'és sovinizmus, bizalmatlanság es gyanakvás szítására ezen államok népei között. Nem lehet semmiképpen sem menteni azt a tényt, hogy a Kínai Népköztársaság vezetői a felmerült nézeteltérések elvtársi megvitatása helyett, ahogy ez azonos gondolkodású kommunistákhoz illik, szovjetellenes kirohanások és pártunk ellen irányuló rágalmazó támadások útjára léptek.

Mélységesen meg vagyunk győződve arról, hogy a kialakult helyzetben továbbra is időszerű a Kínai Népköztársaság és a Szovjetunió kormányai, a Kínai Kommunista Párt és a Szovjetunió Kommunista Pártja közötti nyűt vita megszüntetése.

Az SZKP és a KKP képviselőinek 1963. július 5-től 20-ig Moszkvában lefolyt találkozója nem fejeződött be, hanem a kínai küldöttség javaslatára félbeszakították és megállapodtak a találkozó folytatásában. Rá kell mutatni arra, hogy a Kínai Népköztársaság kormányának és a Kínai Kommunista Párt vezetőségének legutóbbi cselekedetei, az SZKP és a Szovjetunió ellen indított ellenséges kampány egyáltalán nem tanúskodnak arról a szándékukról, hogy folytassák a találkozót.

Amikor mi készek vagyunk arra, hogy minden lehetőséget felhasználjunk a felmerült nézeteltérések áthidalása érdekében, ezt azért tesszük, mert őszintén törődünk a szocialista testvériség országainak és a kommunista világmozgalomnak az érdekeivel, az ösz- szes népek békéjének és biztonságának megszilárdításával. Továbbra is megteszünk minden tőlünk telhetőt a Kínával való egységek, a kommunisták sorai egységének megszilárdítása érdekében.

Igen nagy hiba lenn; azonban, ha a kínai vezetők hamisan értelmeznék jóakaratunkat. Ha továbbra is szándékukban áll ellenséges csele< ideieket tenni a Szovjetunió ellen, rágalmazni pártunkat és a többi testvérpártot, erősíteni frakciós tevékenységüket a kommunista viiágmozgalom- ban, akkor teljesen tisztában kell lennünk azzal, nogy ezen az úton a leghatározottabb elutasításba ütköznek az SZKP, az egész szovjet nép részéről.

Mi egyetlen jottányit sem engedünk a marxizmus—leninizmus elveiből, nem engedünk semmiféle kalandorko- dó kirohanásokat, amelyeket politikánk ellen intéznek, hiszen pártunk, az egész' kommunista mozga'om lenini irányvonalának megvalósításától függenek a szovjet emberek és az összes népek létérdekei. a világban végbemenő forradalmi folyamat újabb sikerei, a béke és a szocializmus sorsa. Pártunk továbbra is harcolni fog minden olyan próbálkozás ellen, amelynek célja letéríteni bennünket erről a helyes lenini útról.

2

venciójának veszélyével szemben.

Az élet azt mutatja, hogy a békére, a békés együttélés megszilárdítására irányuló politika nem gátolja, hanem előmozdítja a nemzeti felszabadító mozgalom fellendülését. Nyilvánvaló tény, hogy a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélésének viszonyai között'több mint ötven ország érte el nemzeti függetlenségét.

A gyarmati elnyomás alól felszabadult országok ma már egyre komolyabb politikai tényezővé válnak nemzetközi téren. Ma már egyetlen világ- problémát sem lehet megoldani az ő részvételük nélkül.

A marxizmus—leninizmus tanítását, a kommunista mozgalom fő irányvonalát revízió alá véve a kínai vezetők oljjan elméletet próbálnak rákényszeríteni a nemzetközi munkás- osztályra, és a nemzeti felszabadító mozgalomra, amely szerint a forradalmat „forradalmi háborúk” segítségével kell előre lendíteni. A kínai vezetők véleménye szerint a szocialista országok csak ily módon vihetik élőbbre a forradalom ügyét a kapitalista országokban.

Itt arról van szó, hogy a kínai vezetők megszegik azt a lenini tételt, amely szerint a forradalom minden ország dolgozóinak belső ügye, és a forradalmat nem szabad exportálni. A Kínai Népköztársaság vezetői, amikor a forradalom előre- lendítését hirdetik, felelőtlenül abból indulnak ki, hogy a forradalom mindig, mindenütt és minden körülmények között lehetséges. Figyelmen kívül hagyják a tényleges osztályerőviszonyokat, nem törődnek azzal a kérdéssel, vajon megvan-e a forradalmi helyzet valamely országban, nem* veszik számításba a nemzetközi helyzetet.

A mi viszonyunk a nemzeti felszabadító háborúkhoz, a népi felkelésekből eredő polgárháborúkhoz elvileg kifo- gásolhatatlan. A szabadságukért, függetlenségükért és a szocializmusért fegyverrel harcoló népek igazságos háborút vívnak, és ezeket mi mindig támogattuk, és a jövőben is támogatni fogjuk.

A felszabadító háború, amint a polgárháború is, rendszerint egy országon belül folyik. Ezzel kapcsolatban nem merül fel a nukleáris fegyverek alkalmazásának

kérdése. Azokat ilyen háborúkban mindeddig nem alkalmazták. Ez érthető is, hiszen ilyen esetekben gyakran még az ellenfeleket elválasztó front vonala is meghatározatlan. így volt ez Vietnamban, Kubában. Algériában és más országokban.

„A forradalmi háborúnak” a forradalmi fejlődés előrelöké- sét célzó teóriája egyáltalában nem új: ezt az elméletet a trockizmus porlepte archívumából vették elő.

A kínai teoretikusok előtt, akik szüntelenül ismételgetik a forradalom „megtiltására” vonatkozó szánalmas szovjetellenes rágalmaikat, természetesen nem lehet ismeretlen dolog, hogy a foradalom nem Moszkvából vagy Pekingből érkező utavtásra megy végbe, hanem amikor megérett, s ekkor semmiféle „tilalommal” nem lehet megállítani. Ha ők valóban hisznek abban, hogy a forradalmat baloldali forradalmi frázisokkal végzett hó- kusz-pókuszok segítségével elő lehet idézni, akkor igen távól kerülnek a marxizmus—leni- nizmustól.

A szocializmus, a nemzeti felszabadító mozgalom győzelme elkerülhetetlen. Ez objektív folyamat, amely az emberi társadalom fejlődéséből következik. Ahogyan annak idején a kapitalizmus felváltotta a feudalizmust, úgy a szocializmus is elkerülhetetlenül legyőzi a kapitalizmust. A kapitalizmus összeomlásának folyamatát nem állíthatja meg sem Washington, sem Löndon, sem Párizs, sem Bonn. Nem az a kérdés, hogy legyen-e forradalom vagy ne legyen” ahogyan a pekingi teoretikusok állítják. Csak naiv emberek feltételezhetik, hogy csupán óhajtania kell a „forradalmi frázisok viszketegségben” szenvedő személyiségek valamelyikének és a forradalom abban a pillanatban lángralob- ban a világ bármely részén.

Az ilyen elméletek szerzőinek el kellene gondolkozni azon, vajon mi az oka, hogy az élet minden hókusz-pókuszok ellenére maga mögött hagyja őket.

A Szovjetunió nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is támogatja a fiatal felszabadult országokat, segítséget nyújt nekik nemzeti érdekeik megvédésében. E segélynyújtást népünk internacionalista kötelességének tartja. Mi az oka annak, hogy a kínai vezetők mélyen, hallgatnak a kérdésnek erről az oldaláról?

Ezekre a kérdésekre a válasz nem kétséges. A kínai vezetők célul tűzték maguk elé, hogy' rést ütnek azon a barátságon és együttműködésen, amely a Szovjetuniót és a többi szocialista országot a nemzeti felszabadító mozgalomhoz fűzi. A kínai vezetők erre a maguk külön kalandor céljai érdekében törekednek! E célokból fakad egész jelenlegi politikai irányvonaluk.

Miközben az SZKP és a szovjet kormány őszintén törekedett és törekszik a szocialista tábor és a kommunista világmozgalom egységének megszilárdítására, a Kínai Népköztársaság vezetői egyre messzebb mennek el a szakadás útján. Azokat a nézeteltéréseket, amelyek egyfelől a Kínai Kommunista Párt vezetői, másfelől pedig az SZKP és a kommunista világmozgalom között felmerültek, egyre nagyobb mértékben átviszik az államközi kapcsolatok területére. A kínai kormány nyílt ellenséges cselekedetekre ragadtatta magát a Szovjetunióval szemben.

Külpolitikai cselekedetei egyre élesebben szembehelyezkednek a Szovjetunió és a szocialista testvériség többi országának békeszerető politikájával.

A kínai vezetőknek az SZKP ellen és a többi marxista—leninista párt ellen elhangzott legutóbbi megnyilatkozásai figyelmet keltenek még egy másik vonatkozásban is. Nemcsak felülmúlják valamennyi korábbi megnyilvánulásukat a szitkozódások és a durva jelzők számában, hanem feltárják az imperialisták előtt a kommunista mozgalom belügyeit, a szocialista országok kormányainak és pártjainak bizalmas levelezését, nemzetközi tárgyalások és a testvérpártok tanácskozásairól készült bizalmas feljegyzéseket.

A Kínai Kommunista Párt vezetői válogatás nélküli szavakkal és kifejezésekkel durva rágalmakat szórnak a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságára, vezetőségére, más kommunista és munkáspártok vezető szerveire és vezetőire, különösen pedig N. Sz. Hruscsov elvtársra. Mindebből nyilvánvaló, hogy különleges célul tűzték maguk elé azt, hogy kompromittálják a kommunista vi- lágmozgalomnak azokat a kiemelkedő vezetőit, akik következetes elvi harcot folytatnak a kínai vezetők szaka- dár vonala ellen.

Mindez azt mutatja, hogy a Kínai Kommunista Párt vezetői átlépték az elvtársi, pártszerű vita kereteit és ma már nyílt politikai harcot folytatnak az SZKP és a többi marxista—leninista párt ellen saját külön céljaik érdekében. Egyre erősödik az a benyomás, hogy a kínai vezetők politikai ellenfeleiknek tekintik azokat a marxista—le- ninlsta pártokat és e pártok vezetőit, amelyek és akik nem értenek, egyet velük.

Pártunknak, az egész szovjet népnek érzéseit és gondolatait juttatta kifejezésre az SZKP Központi Bizottságának júniusi plénuma.

Határozatában a plénum hangsúlyozta: „az SZKP Központi Bizottságának plénuma maradéktalanul és egy emberként helyesli az SZKP Központi Bizottsága elnökségének, Nyikita Szergejevics Hruscsov elvtársnak, az SZKP Központi Bizottsága első titkárának, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének a kommunista vi