Kelet-Magyarország, 1963. augusztus (23. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-18 / 193. szám

Az idei aratás tanulságai Országszerte befejeződött az aratás. Augusztus végére — a jelek szerint — mindenütt magtárakba kerül a gabona- termés. A nagy munkára most visszatekintve, Bajcsy Ede, a Földművelésügyi Mi­nisztérium növénytermesztési főigazgatóságának helyettes vezetője összefoglalta a gabo­natermesztés, illetve az idei aratás tapasztalatait, egyben felvázolta a legfőbb tanulsá­gokat amelyek részint igazol­ták az egyes szervezési vagy agronómiái intézkedéseket, másrészt figyelmeztetik a ter­melést irányító szakembere­ket a „buktatóra”. Az idei esztendő különös élességgel vetette fel a gabo­natermesztés megalapozásának néhány kérdését elsősorban a területkiválasztás, a talajelő- készités minőségét, az ápolás és a növényvédelem fontos­ságát, valamint a betakarí­tás gépesítési problémáit. A legfőbb tanulság az, hogy a kedvezőtlen, száraz ősz, a rendkívül nagy tél és a kései tavaszodás ellenére kielégítő sőt, jó gabonatermésük volt azoknak a gazdaságoknak, amelyek jól megmunkált föld­be legkésőbb október végéig elvetették minden gabonáju­kat, s kora tavasszal henge- rezéssel, serkentő műtrágyá­zással segítették a legyengült vagy még zsenge vetéseiket, majd idejében gondoskodtak a — kiritkulások miatt — he­lyenként szokatlan gyorsaság­gal elburjánzott gyomok vegyszeres kiirtásáról. Ezek a gazdaságok egyébként több száz holdas vetésterületen 10 mázsát jóval meghaladó ter­mésátlagot értek el. A fajtakérdést illetően fon­tos tanulság: az intenzív kül­földi búzafajták csupán inten­zív körülmények között pro­dukálják a kívánatos és a jel­legüket meghatározó nagy ho­zamot. Ahol nem készítettek jó magágyat, későn vetették, vagy a gabonák nem kapták meg idejében a szükséges fej trágyát — a termésük csu­pán a hazai fajták hozam­szintjét érte el, esetenként pedig alatta maradt. Télálló­ság tekintetében jól vizsgáz­tak az edzett szovjet fajták, elsősorban a Bezosztája 1-es, a déli megyékben azonban több helyütt az olasz fajták is be­váltak. Még nem állnak ren­delkezésre pontos adatok, de máris megállapítható, hogy a külföldi intenzív búzák lega­lább 2 mázsával, sok helyütt 3—4 mázsával nagyobb ter­mést adtak, mint a hagyomá­nyos hazai fajták. Az idei aratás a korábbi évekéhez képest könnyű volt, mert általában alacsonyak vol­tak a gabonák, nem dőltek meg és viszonylag jó vojt az időjárás. Főképp pedig azért, mert a gépi gabonabetakaritás aránya országosan a tavalyi 69 százalékról S0 százalékra emelkedett. Nehézséget okozott a beta­karításban az. hogy sok he­lyütt elgyomosodtak a gabona­táblák továbbá, hogy szinte valamennyi kalászos egyszer­re érett be, s az egyes vidé­keken megszorult gabonát a kombájnok nehezen „verték ki.” Helyesnek bizonyult az alacsony tarló hagyása, illetve a szalma gyors letakaritása érdekében rendszeresített pre- mizálási■ gyakorlat: az elmúlt évekéhez képest szembeötlő javulást hozott. Hiányosság azonban, hogy számos gazda­ság nem gondoskodott a táb­lákról lehúzott szalma gyors kazalozásáról. A tarlóhántás üteme ugyancsak meggyorsult a tavalyihoz képest, de még sok gazdaságban tapasztalha­tó elmaradás. Országosan a gabonatarlók több mint 50 százalékát buktatták le eddig, vagy részesítették nyári mély­szántásban. Ez az arány -.z állami gazdaságoknál elérte a 90 százalékot. A kenyérgabona kérdés megoldására most kell megte­remteni mindenütt az alapo­kat. A vetésterület a tervek szerint az idén is megmarad a 2 300 000 holdas szinten, tehát — hogy a jövő évi igényeket már teljes egészében hazai termésből fedezhessük — szükség van a terméshozamok további növelésére. S az elő­irányzat teljesítésére most megvannak a reális lehetősé­gek. Külföldi intenzív búza­fajtákat — zömmel Bezosztá­ja 1-t — az idei őszön 1 100 000 holdon vetnek az állami gaz­daságok és a termelőszövet­kezetek. A hazai búzák közül a hagyományos fajtáknál jó­val nagyobb termést adó Fer- tődi 293-as fajta vetésterüle­tét 400 000 holdra tervezték. Ugyancsak a jó „alapozás” ér­dekében az idén általánossá tették a gabonavetés előter- vezését, vagyis az ország va­lamennyi mezőgazdasági ter­melőüzemében kijelölték azo­kat a táblákat, amelyek­be kalászosok kerülnek, s ehhez igazítják máris az elő­készítő munkákat: a nyári ta­lajművelést és a talajerő­utánpótlást. A legutóbbi országos esők igen jó feltételeket teremtet­tek a soron következő talaj­munkák meggyorsítására, főleg arra, hogy — ha most gyorsan „lezárják” a talaj- felszínt, s megakadályozzák az értékes csapadék gyors elpá­rolgását — már szeptember­ben kitűnő minőségű, morzsa- lékos magágyat készítsenek az ősziek alá. Éppen ezért rend­kívül fontos, hogy most — a gabonabetakarítás befejeztével a termelőüzemek minden erőt a talajmunkára, illetve a vetés előkészítésére mozgósít­sanak. A sok évi tapasztalatok — de főképpen az idei aratás tanulságai — szinte kötelezik a gazdaságok vezetőit arra, hogy a? őszi árpa vetését már szeptember első felében, a ro­zsét szeptember közepén, a búzáét pedig szeptember má­sodik felében kezdjék meg, s a búzavetést feltétlenül fe­jezzék be október végéig. A jó feltételek, a jelenleg mu­tatkozó helyzeti előnyök csak így realizálódnak majd az ideinél remélhetőleg jobb ga­bona terméshozamokban. A legényegylettől az irodalmi színpadig Festők, tangóharmoaikások, akadémisták a rakamazi művelődési házban Munkában a kézi motoros fűrész, az ÉRDÉRT mátészalkai telepén. (Hammel felv.) Minden volt Rakamazon a katolikus legényegylet. Kártya csattogott, billiárdgolyó. gurult a zöld asztalon, próbát tartott a dalárda. És a lányos mamák hetekkel, hónapokkal előtte készültek a teadélutánokra. Nem akadt ettől nagyobb ese­mény. Hogy a legényegylet létezése jelentette a művelődést, szó­rakozást, s legfeljebb az útött- kopott mozi versenyzett vele, — arra jól emlékeznek még Rakamazon. A legényegylet az egyházé, a mozi a papé volt. Gyakorlati jelentősége a , vi­lág megismeréséről vajmi ke­vés volt, hiszen minduntalan olyan témákról esett szó, ami inkább a „túlvilági” életre vonatkozott. Hatszázan vasárnap A legényegylettől hosszú út vezetett a mostani művelődési házig. Olyan otthont kapott a kultúra az 5600 lakosú köz­ségben, amilyent ma már ter­mészetesnek tart mindenki: 400 személyes színházterem, olvasó, klubterem. Hétköznap is népes a mű­velődési otthon. Ebédszünet­ben leszáll a kerékpárról a rakamazi cipész, otthonosan tér be a mindig nyitva tartó művelődési házba: pattog a ping-pong labda. De a tsz- paraszt se vonakodik bemen­ni, akit pedig azelőtt alig le­hetett volna ilyen helyre be­csalogatni. Legalább százan fordulnak meg egy-egy nap a művelődé­si otthonban. Tagja itt a klubnak csaknem minden harmadik-negyedik felnőtt. Márpedig aki klubtag, előbb- utóbb „besodródik” egy szak­körbe, avagy megfordítva, a szakkörökbe eljárók klubtagok is lesznek. A kötetlen .szórakozáson ki- vüi a vezetőség gondoskodik szervezett szórakozásról, fej­csiszolásról is. Irodalmi vetél­kedőket, helyi ki mit tud elő­adásokat rendeznek, megis­mertetik a részvevőkkel a községük történetét, múltját is. A hasznos és szórakoztató műsorokon kívül havonként két ízben a faluszínház is „beleszól” a programba, 3— 400 néző jut el egy-egy szín­házi előadásra. Zongorázni fognak a pa~ rasztgyerekek Az egykori legényegyleti helyiségben tíz év alatt nem fordultak meg annyian, mint most egy vasárnap a művelő­dési otthon rendezvényein. A tsz-akadémián 120 fiatal és idős dolgozó vett részt, az ál­landó mezőgazdasági szakkör­nek 40—50 tagja van. Üj me­zőgazdasági kisfilmeket tanul­mányoznak, keleti és nyugati országok gazdálkodását isme­rik meg. Nincs különösebb titka an­nak, mi vonzza az embereket a művelődési otthonba. Ka van, az, hogy mindenki, fiatal, öreg, férfi és nő, tsz-tag, ci­pész, tanító, vasutas — meg­találja a szórakozását. A szín­játszásra hajlamosak a szín­játszó szakkörben gyakorol­nak s ha nem is válik belő­lük filmszínész, — megismer­kednek a színháztörténelem­mel, művekkel,’ alapvető tud­nivalókkal, hozzáértőbben néznek meg egy színdarabot, filmet, csiszolódik az ízlésük. Irodalmi színpad is van Rakamazon, Nem ritka az író-olvasó találkozó. Rendsze­resek a könyvkiállítások. Két alkalommal kezükben köny­vekkel minden családot felke­restek, és megduplázódott az olvasók száma. Azelőtt főleg a gyerekek olvastak. Zenét tanulnak a falusiak. Harminc tagja van a zenei szakkörnek. Amikor a szov­jet Gavrilov-táncegyüttes a községben szerepelt, néhányan tangóharmónikát vásároltak a gyerekeknek, megtetszett a zenei kíséret. Ma már húsa tangóharmónikása van a he­lyi együttesnek. Nemrég kap­tak zongorát, a szülők már szóltak, hogy szeretnék, ha zongora-tanulás is lenne a mű­velődési otthonban. Nemsoká­ra ez is megkezdődik. Képkiállítás, nős emberek bálja Vásznon örökítik meg a község életének mozzanatait, a tájait, az embereket a kép­zőművészeti szakkör tagjai. Huszár István festőművész foglalkozik velük, nemsokára kiállítást rendeznek a legjobb festményekből. Jól működik a bábszakkör, járják a kör­nyéket a műsorral. Helyben 400 gyermek nézte meg három előadáson a Pajkos kis moz­donyt és más báb-darabokat. Most alakul meg — a gépeket, felszereléseket már megvásá­rolták, — a foto-szakkör, Kö- vesdi József iskolaigazgató fogja vezetni. Mindig tartogat valami meg­lepetést a művelődési otthon, mindig töri a fejét újszerű megoldásokon Borbély János- né kultúrotthan-igazgató. Leg­utóbb 1000 meghívót küldtek ki a nősemberek báljára, melyen tréfás jelenetek is le­játszódtak, valószínű a férfi és a női egyenjogúságról, mert a férfiak egyhangúan követe­lik, ezután tartsák meg az asszonyok bálját is, ott majd ők is szóhoz szeretnének jutni... Idáig vezetett az út a le­gényegylettől. De a folytatás nem marad el. P. G. cA gólyák yá zt hittem a tavasz kezde- tén a szeles, de reménnyel biztató március utolján, hogy vége a gólyáinkról szóló tör­ténetnek. Hisz megjöttek a szokott időre. Majd helyrehozták a fészket és a traktorok zenéje mellett hozzákezdtek az utód­nevelés magasztos műveleté­hez. Tehát minden említésre méltó dolog nélkül folyni fog az élet a maga medrében. Az elmúltakat belepi a por. A rossz egybemosódik a jó­val és mindent megszépít az idő távlata­De mégsem úgy lett egé­szen. Egy kánikula szagú jú­niusi délután járásunk forgalmas állomásán, ahogy hűvöst keresve ■ vonatomra vártam, egy régi ismerősöm­be botlottam. Férfi volt. Enyhén ráncolt, kopaszodó homlokkal, apró szerető szemekkel, szájában pedig ott lógott az elmarad­hatatlan cigaretta. (Mely leg­többször nem égett.) — Szervusz! — Szervusz — üdvözöltük azonnal egymást és a férfias kézsaorítás után sokáig néz­tük egymás vonásait. Már-már ott tartottam, hagy a legszokásosabb kérdezési módot, a hogyvagyot is ki­mondom, amikor megakasz­tott gondolataimban és arra terelte, amerre nem is szá­mítottam. — Na hallod megjárta a gólyád! Meg bizony szegény — mártotta belém a szavak élét, mely egy pillanatra az ő arcáról is ellopta a találko­zás szülte örömöt. De nem volt időm az ese­mény tisztázására, mert nagy tülköléssel befutott egy busz és barátomat, aki nem volt más, mint a Kossuth tsz el­nökhelyettese, elsodorta mel­lőlem az emberáradat. — Majd elmondom a töb­bit, ha jössz — intette sze­mével és becsapódott mögötte a csuklós ajtó. Elkészültem a Legszomorúbb látványra. Talán azért ejtettem ki kezemből a gyeplőt, amikor befordultam az iroda udvará­ra és meredtem az üdvözlé­sek helyett a csűr tetején tró­noló gólyafészekre. Azért, mert a fészek nem volt üres. Nem voit elhagya­tott, nem lett verebek tanyá­ja, még az idő sem tett benne több kárt a szokásos­nál, a természetes korhadás­nál és avulásnál. — Becsaptál gazember! Át- ej‘ettél te csirkefogó — tá­madtam azonnal elnöki bará­tomra, természetesen egy kis tettetett bosszúsággal, mint a váratlan örömnél szokásos. Tiszta 6zemét nyugodtan emelte rám és tagadólag ráz­ta meg fejét. — Nem én pajtás! Csak te nem látod jól. — Mikor mennek el a gó­lyák — kérdezte nagy koma-' lyan és le sem vette szemét arcomról. — Mikor? Hát, augusztus végén. — Bs jól nézd meg, milye­nek a fiókák! — Hát elég kicsinyek. Olyan csonkatollasok — fe­leltem nagy komolyan, fis ahogy a gólya fejlődéséről va­ló tapasztalataimat összegez­tem magamban még egy hó­napra taksáltam fejlődésüket. Amikorra megpirosodik az or­ruk, s elhagyhatják a szülői fészket. S ez jóval túl nyúlna a költözködés! időn. ...Azután mesélték el nekik örömömre, nékem pedig meg­nyugtatásomra az alábbi tör­ténetet. Hogy amikor a ta­vasszal eljöttem, pár napra csúnya vihar kerekedett. Zen­gett, villámlott, teljesen el­sötétült a horizont, majd ho­mok és esöfelleg sepert át a tájon. Ebből a viharból csak az egyik gólya jött haza. Csapzottan, elfáradva, mint aki rettenete­sen küzdött valamivel. A másikat pár napra rá a határban találták meg. Élet­telenül. A magas feszültségű villanyveaetlék alatt, ahová valószínű a vihar sodorta. Utána hiába lett jó idő, a megmaradt gólya napokig szomorkodott. Fél lábra állt a fészek szóién, étien, és szomjan, mintha azzal gyá­szolná az elveszett élettársat. De mint ahogy semmi sem tart örökké, ennek is vége lett. Egy reggel ellünt az is. Szárnyat bontott és egy bú­csúkör után nekivágott a fel- legmezsgyés utaknak. Magára hagyva a fészket, magukra a rajtuk segítő em­bereket, akik most sem mu­lasztották el figyelemmel kí­sérni életútjuk alakulását. Lassan bele is törődtek min­denbe. A. megváltoztathatat- lanba, hogy üresen maradt az udvar, hogy szegényebbek let­tek egy parányi illúzióval — amikor nem várt esemény következett. \ Ügy két hét múlva az egyik hajnalban két gólya állott meg a fészek szélén. Az egyik idegenül nézegette a környezetet. Fejét magasra tartotta, szárnya rebbenésre állott, mint aki soha nem járt itt. A másik azonban otthono­san mozgott. Vég i glépegete*t a gerincen, a fészek szélén kétszer is, szinte bemutogat­va a másiknak a költésre al­kalmas helyet, — Megjött a gólya. Üj párt hozott a gólya — futott a hír az udvaron, majd az utcán és aki csak akikomap az iro­dába jött, ha mással nem, egy pillantással adózott ennék a későd idillnek. (Kiss Feri bácsi, aki tavaly tavaszon a költözködésüknél segített, felismerte a him gó­lyát. A lábán ott volt a for­radás és szárnyán a kuszálás.) Sokáig álltunk az iroda udvarán. Az augusztusi dél­után zsongásában — cséplő­gép, motorzúgás és búza illa­ta terjengett a levegőben, — azzal a gondolattal csatázva, hogy vajon ezeknek a meg­késett utódoknak, lesz-e ide­jük úfraikelésre?. Hisz akárhogy süt a nap, estére hűvös van. Enyhén borzongató, nyár végi hű­vös, melyet a tarló lyukából fúvó szél nem felejt el ma­gával hozni... Nem tudom miért, de hi­szem. Hiszem. Szállási László Antalnak mehetnékemrői, majd lehozta az eget. — Ki az az Antal? — Tuba Antal. A brigádve­zető. Párttitkár is. Igen ren­des fiú. Dehát nekem... kellett a vásár. — Szereti a vásárt? Fény lobban szemében. Hétrét hajló kalapját tarkó­jára tolja. — Tényvalóság. Ámbár meg is érte. Két és fél ezerért ér­demes volt Innen, Kisna- ménytól alig több harminc ki­lométernél az oda-vissza. — Mit adott? — Tehenet vittem, tinót vettem. Van még egy tehe­nem. Azt is két hete hoztam. De ez már semmi. Régebben... — Ami igaz, az igaz. Adtam, vettem eleget Itthon az asz- szony bajlódott a pár hold földdel. Azt kezdték rám mondani: kupec. Ha néha ki­rúgok, most is azt mondják. Máskor már nem. Dehát mit csináljak? —. rántja meg vál­lát. — Vérembe tette az a vi­lág, Mert az kegyetlen volt. Rengeteg jószág fordult meg a kezén. Egy-egy estóen- dőben száz, százharminc is. Volt rá eset, amit megvett, át se íratta a járlaton. Ha vala­micske nyereség kínálkozott „kézen kívül” azonnal to­vábbadta. — Embereket csapott be. Fonálnyi rés a tekintete. — Nem. Törvény előtt szalmaszálat se tettem keresztbe. — Mondjon néhány rafiné­riát. Fanyarul mosolyog. — Mondom nem volt ke­nyerem. — Mikor megy legközelebb vásárra? — Mennék én most is, he­tenként legalább kétszer-há- romszor — nevet hangosan. — Ha nem is adni, venni, lega­lább tájékozódni. Dehát — komorodik vissza a hangja, — most is késve vagyunk a csépléssel. Feláll. Hullámos szélű ka­lapját megigazítja. — Ámbár megjegyzem, nyugodtan lehet érdeklődni a munkám iránt. Ami rám esik, az elől nem reterálok. Visszaérve a csépléshez, fel­rántja a földből villáját. A hosszú létrához megy, s In­dul fel az asztagra, váltani. „Vérembe tette az a világ44 fl kisnaményi vásáros dilemmája A — brigádvezető igen rendes fiú — Tehenet vittem, tinót vettem« Nem oda ül le, ahol a többi váltottak pihennek. Á garma­da zsák mellett földbe szúrja kévehányó villáját, s a hasas osztagok mögött az egyik illa­tos diófa alatt keres alkal­mas helyet. Rágyújt. A füstöt lassú élvezettel, füttyös száj­jal fújja maga elé. | — Bosszant hogy késve va­gyunk a csépléssel. Pedig, az­zal az egy nappal nem múlt el a világ. Hogy kedden csak elmentem Gyarmatra. Jószágot cserélni. — Hogyhogy „csak”? A földet nézi. Fűszálat szaggat, egyenként. — Mennem kellett. Mosta­nában igazán nagyon ritkán megyek. Egyre ritkábban. Mi­kor már nem bírok magam­mal. Arra csapják a patáliát. Kedd előtt is, hogy szóltam

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents