Kelet-Magyarország, 1963. július (23. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-14 / 163. szám
pontjából egyaránt hasznos lenne ez. S ezzel párhuzamosan fogjanak össze a nyíregyházi szurkolók is ne Sparta- cust. Munkást, NYVSC-t, vagy Dózsát lássanak a pályán küzdő csapatban, hanem olyan együttest, amely szabolcsi színeket képvisel. Nem lehetetlen ez, s minden csapatot segítene. — Az NB 111-ban az a célunk, hogy ne legyenek kiesési gondjaink. Ezt — úgy érzem —, hogy jelenlegi együttesünkkel is el tudjuk majd érni. Nyíregyházi Dózsa: Ifjúsági csapatot alakítunk — 1957-ben, üzemi bajnokságban kezdtük -— mondta Kruspier György, a labdarúgó csapat intézője — s hogy most megyei bajnokságba jutottunk, ezt nagyban köszönhetjük Magyar András edzőnek, aki megjavította a csapatszellemet, s hozzáértésével ütőképes együttest alakított ki. A megyei bajnokságban nem táplálunk vérmes reményeket csapatunkkal szemben, szeretnénk, ha biztosan bentmaradhatnának. — Igyekszünk minden sportkörrel a legjobb kapcsolatot kiépíteni. A Munkással ez már meg is valósult, ők néhány játékos átengedésével eddig is sokat segítettek. — A későbbi utánpótlás érdekében, pedig, megalakítjuk ifjúsági csapatunkat, s minden keddi és csütörtöki edzésünkön egyben ifjúsági labdarúgó-toborzót is tartpnk. A megye, a Táros érdekében A négy sportkör képviselői beszélgetésük során — a közönségre gondolva — megegyeztek abban is, hogy páros, s 'egyben ellentétes sorsolást fognak kérni. Ezek szerint a Nyíregyházi Munkás a Dózsával fog egy napon játszani, s mikor e két csapat idegenben játszik, azokon a napokon pedig a Spartacus és az NYVSC szerepel hazai közönség előtt. így nem marad a város labdargó-mérkö- zések nélkül. A sportvezetők találkozóját a legteljesebb egyetértés jellemezte. Megbeszélték közös problémáikat, s igen sok szó esett a jövőbeni, fokozottabb együttműködésről. A sporttársadalom nevében csak üdvözölni tudjuk ezt a gesztust, s bízunk abban, hogy a baráti szellem nemcsak kerekasztal mellett, hanem a sportrendezvényeken is meg fog nyilvánulni. S teljessé csak akkor válik igazán, ha túlnő Nyíregyházi határain, s megyénk valamennyi sportkörére ki fői terjedni. A Mátészalkai Mezőgazda- sági Technikum levelező tagozatára jelentkezhetnek korhatár nélkül azon dolgozók akik 1. elvégezték az általános (elemi) iskola 8 osztályát vagy ezzel egyenértékű nég; középiskolát, 2. és legalábl kétéves mezőgazdasági szak mai gyakorlatuk van. A je lentkezők forduljanak az is kola levelező tagozatához tá jékoztatásért és jelentkezés lapért minél előbb. Jelentke zési határidő: augusztus 10. (128 — Nem volt könnyű elfutni az NB II-ig, hiszen két évvel korábban még a megyei bajnokságban szerepelt , együttesünk, s saját nevelésű a tokosokkal kezdtük. K özöttük Csemniczki volt az egyetlen, akinek neve ismert volt labdarúgó-berkekben. — Közben anyagi gondok — pálya, felszerelés, stb. — is nehezítették az utat. S hogy mégis eljutottunk idáig, ezért elsősorban a játékosoknak kell köszönetét mondanunk, s azoknak a szurkolóknak, akik jóban-rosszban kitartottak a csapat mellett, — mondta Szendrei István, a Nyíregyházi Munkás sportköri elnöke. — Az NB II. komoly feladatot jelent, s igyekszünk jól felkészülni. Egy biztos, megyén belül oldjuk meg az erősítést. Példaként említem, hogy megkeressük a Nyíregyházi Spartacus vezetőségét is, hogy néhány játékos átigazolásáról tárgyaljunk velük. — Egyébként örömmel értesültünk a Spartacus elnökségének kezdeményezéséről, hogy fűzzük szorosabbra a két sportkör közötti kapcsolatokat. Ennek, jegyében július 17-én mérkőzést játszanak csapataink, mely után a Spartacus vezetősége baráti vacsorát ad a Spartacus és a Munkás játékosainak. Biztosak vagyunk benne, hogy a két sportkör között a jövőben a legteljesebb egyetértés fog uralkodni. — Az NB Il-es szereplésre máris készülünk, bár Pokro- venszky Pált, a csapat edzőjét — akinek az NB II-be jutást nem kis mértékben köszönhetjük —- pillanatnyilag nélkülözzük. (Távollétéöev Csemniczki helyettesíti. A szerk.) Bízunk abban, hogy képesek leszünk tisztes szerepléssel bent r- -Ini az NI II-ben. SPORTHÍREK Kézilabda: a nyíregyház! stadionban 9 órától a Nyíregyházi Munkás—Budapest Elektromos, 10 órától a Nyíregyházi ' Munkás—Budapest Gamma Népköztársasági Kupa — ■női és férfi mérkőzésekre ke rül sor. ia! spartiisísir Kerékpár: az NYVSC országúti kerékpárosai Miskolcon az Országos Béke Kupa versenyen vesznek részt. Labdarúgás: Kisvárdán, a Kisvárdai Bessenyei Gimnázium az NDK középiskolás bajnokcsapatát látja vendégül. Torna: A Nyíregyházi Munkás és a sportiskola válogatót' tornászai Balatonalmádiban a Balatoni Bajnokságért versenyeznek. Üszás: Délelőtt tíz órakor Mátészalkán a megyei pontszerző úszóverseny második fordulója. Spartakiád: Kisvárdán és Nyírbátorban délelőtt 9 órától rendezik a területi falusi spartakiád döntőket a röplabda, kézilabda és atlétika l sportágakban. APRÓHIRDETÉSEK Kertes ház beköltözhetően eladó. Mák utca 44. (1205) Panni robogó eladó. Nagykálló, Bank. Telefon: 94. Pető. • (1206) 175-ös Zetka kitűnő állapotban eladó. FÉNYSZÖV. Zrínyi Ilona utca 9. (57603) Beköltözhetően eladó kétszobás, kony- hás, mellékhelyiségf-s ház. Villany van. 2400 négyszögöl szőlő, gyümölcsössel. Borbánya, Béke út 46. (Temető mellett.) (57610) Nyíregyházi VSC: Fogjanak össze sportköreink Felvételre keresünk budapesti és vidéki munkahelyeinkre bádogos szakmunkásokat és segédmunkásokat Jelentkezés személyesen, vagy írásban az ÉM. Gyárkémény-, Kazán-, Kemenceépítő- Hő és Savszigetelő Vállalat, Budapest VII., Wesselényi utca 2. szám alatti bádogos főépítésvezetőségén. (Bp. 5933) Lakatosokat, hegesztőket azonnali belépéssel felvesz a Vas- tömegcikkipari Vállalat, Nyírbátor. Fizetés megegyezés szerint. _______________________(129) Pályázatot hirdetünk a bakta- lórántházi megyei TBC Gyógyintézetnél áthelyezés folytán július hó 31-ével megüresedő főkönyvelői állásra. Az állás elnyeréséhez érettségi, KALÁSZ képesítés, kórházi gyakorlat és erkölcsi bizonyítvány szükséges. Fizetés az E 406 kulcsszám szerint plusz 30 százalék veszélyességi pótlék. Az intézet lakást biztosítani nem tud. Pályázatot a Szabolcs-Szat- már megyei Tanács VB Egészségügyi Osztályához kell benyújtani. (130) Kőműveseket és kőművesek mellé segédmunkásokat felveszünk. Munkásszállás van. VIII. Építő KTSZ. Bp. Vili., Szerdahelyi út 17. (Bp. 5507) Gyermekszerető háztartási alkalmazottai keresek. Cím a Kiadóban. (1212; ÉPÜLETGÉPÉSZMÉRNÖKÖT keres felvételre a SzaboiC3-Szatmár megyei Tanácsi Tervező Iroda. Fizetés megállapodás szerint. Jelentkezni lehet: Nyíregyháza, Irodaház II. emelet. (57612) Építőipari, villamosipari és vasipari TECHNIKUSOKAT felvételre keresünk. Fizetés megegyezés szerint. Ingatlankezelő Vallalat, Nyíregyháza, Rákóczi út 23. (57611) Tanulót felveszek. Helyes József asztalos. Nyíregyháza, Kórház utca 79. (1226) A Baktalóráníházi Vegyes KTSZ felvételre keres egy fő ! építőipari technikust, műszaki vezetői munkakörbe. Lehetőleg költségvetés és számlázás készítésben jártas legyen. Fizetés megegyezés szerint. Megyei Gyógyszertári Központ (Nyíregyháza, Felszabadulás útja 3.) gyógyszertári asszisztens jelölteket vesz fel a megye területére. Jeles és jó eredménnyé érettségizettek jelentkezését kérjük azonnal. (1 5) Felvételre keresünk technikus képesítéssel rendelkező kivitelezésben és számlázásban járta építésvezetőt. Jelentkezéseket ÁG 12. jeligére a Kiadóba kérjük. (12Kesztyűkötőgéppel rendelkez tagokat azonnal felveszünk. J> lentkezés Háziipari Szövetkezei Nyíregyháza, Széchenyi utca 15 f (127) A nyíregyházi Háziipari Szövetkezet művirág készítéshez érte tagokat felvesz, mintával együtt kérjük jelentkezzenek. Cím: Háziipari Szövetkezei Nyíregyház:. Széchenyi utca 15. (12J) A nyirmadai Állami Gazdasát azonnali belépésre keres legalább kétéves gyakorlattal rendelkez gyors- és gépírót'. (121 Nehéz fizikai munkára alka mázunk — fatelepre — segédmun kásokat azonnali belépéssel. Vi dékiek részére szállást biztosi tunk. ÉRDÉRT Vállalat 9 sz Lombos telepe. Bp. XVI11. Gyű] tő u. 2. (Bp. 5401'. A Baktalórántházi Földműves szövetkezet vas- műszaki szako eladókat felvesz. Szakképzettség szükséges. Jelentkezés Baktaló- rántházán a Földművesszövetkező kereskedelmi osztályán. Felvé'e esetén útiköltséget térítünk. Kéziícchdai Negyven csapat küzd a Balaton Kupáért A Nyíregyházi Munkás NB II-ős női kézilabda-csapata a Balaton bogláron megrendezésre kerülő Balaton Kupára készül. Az 1963. évi Balaton Kupán 20 férfi és 20 női csapat vesz részt, köztük több NB I-es, és NB Il-es élvonalbeli, és néhány dunántúli megyei együttes. A rendező bizottság a napokban küldte meg a csőrv>r tbw^O a + c*c <;or-<irVl áct A nyíregyházi lányok a Tatabányai Bányász, Özdi Ko- ász, Budapesti Divatcipő és a Kőolajipar Zalaegerszeg csapataival kerültek egy csoportba. A sorsolásuk nem a legkedvezőbb, mert a mérkőzéssorozat első napján három mérkőzést kell játszaniuk az Ózd, Bp. Divatcipő és Tatabánya együttese ellen. A negyedik mérkőzésüket a torna második napján játsszák a Zalaegerszeg ellen. Baráti légkört labdarúgó csapataink között Kerekasztal mellett a továbbjutott nyíregyházi csapatok képviselőivel A ta,bdarúgó>--bajnokságok ejejezése várakozáson felül ikerült a nyíregyházi csapa- -j k számára. Négy nyír egy - lázi együttes szerepelt szövetségi labdarúgó bajnokságban, > mind a négy kiharvolta a ' eljebb jutást. A Nyíregyházi Spartacus az NB U-ből az VB I/B-be, a Nyíregyházi Munkás az NB III-ból az NB í-be, a Nyíregyházi VSC a negyei bajnokságból az NB lll-ba, a Nyíregyházi ' Dózsa az összevont járási bajnokságból a megyei bajnokságba jutott. Az országosan is egyedülálló siker alkalmából kerékasztal megbeszélésre hívtuk szerkesztőségünkbe a négy csapat képviselőit, akik vázolták, milyen körülmények között érték el eredményeiket, s milyen terveik, gondjaik vannak. Nyíregyházi Spartacus: Erősítünk, hogy bent maradjunk A magyar csapat vezet a frankfurti öttusa viadalon Az Odera-menti Frankfurtban (NDK), a nemzetközi öttusa verseny második számában a pisztolylövést bonyolították le. A magyarok közül Balczó szerepelt a legjobban, negyedik lett. Az első két szám után az egyéni összetettben: 1. Mokejev (szovjet), 2. Balczó (magyar), 3 Nagy (magyar). összetett csapatban: 1. Magyarország, 2. Szovjetunió, 3. NDK. Halléban Halléban pénteken este folytatták a sakkvilágbajnoki zónaverseny - küzdelmeit. A 10. fordulóban Porti soh Lajos legyőzte a svéd Johan- ssont. A listavezető Larsen is újabb pontot szerzett, így változatlanul a dán nemzetközi nagymester áll az élen Portisch előtt. Az élcsoport állása: Larsen 8 pont, Portisch 7.5, Uhlmann, Robatsch , 6.5-6.5. Üj úszó világcsúcs A kaliforniai Los Altosban _ az amerikai Jackie Ferguson 2:30.9 perccel új világcsúcsot ért el a 200 méteres1 női hát- úszásban: A régi világrekordot a japán S. Tanaka tartotta 2:31,6 perccel. A főiskolai sakkolimpia döntőjének 2. fordulója A jugoszláviai Budván pénteken folytatták a főiskolai sakkcsapat-olimpia . küzdelmeit. A tizesdöntő második fordulójában az öt játszma közül csak egy fejeződött be. Bulgária 2:l-re vezet a magyar együttes ellen, egy játszma függőben maradt. Az 1. forduló függőjátszmáinak befejezése után Magyar- ország 2.5:1.5 arányú vereséget szenvedett Csehszlovákia csapatától. A Nyíregyházi Spartacus NB I./B-s labdarúgó-csapatának képviseletében Lendvai Endre, a labdarúgó-szakosztály vezetője, a feljutásról a következőket mondta: —- Két éven át kiesés ellen. harcoltunk az NB II-ben, Vérmes reményeket a most véget ért bajnokság kezdetén sem tápláltunk,azonban Szabó Géza edző vezetésével csapatunk nagyszerűen szerepelt as ősz folyamán. Ekkor kitűnő csapatszellemmel, lelkes játékkal 21 pontot szereztünk, A tavaszi szezonban két vereséggel kezdtünk. Játékosainkon és a szakirányítás- -an is mutatkoztak az elbizakodottság jelei, s érezhetően omlott a csapatszellem. Végeredményben mégis sikerüli anreolnunk az NB I/B-be utast. Az utolsó két forduld számunkra már nem jelenteti cülönöosebb tétet, elsősorban ízért, mert ellenfeleink ke- •esztbe verték egymást. — A magasabb követelmé- íyekre késztető, NB I'B-s szereplés előtt okvetlenül kihasználjuk a kedvezményes iga- solás adta lehetőségeket. ©' komoly képességű játékost fogunk igazolni, hogy csapatunk ezekkel megerősödve e tudja érni. egyetlen célkitűzésünket: az NB I/B-ben valc bentmaradást. A később utánpótlás érdekében pedig a jövőben az eddiginél is sok kai fokozottabb gondot for dítunk ifjúsági csapatunkra hogy házilag tudjunk néhán; pv múlva prnsílpni Nyíregyházi Munkás: Játékosaink mindent megtettek YVYYYYYYYYYYVYYYYTYYYYYYYVYyYYYYYYYWVVTYYYYYVTTYTYYYYYYYYYYTYYYYYYYYYYYYYYYYYVYYVYYYYYYYYYYYYYYTVYYYYYYYYYYYYfYYYYYTYY’ TYYYVVYYYYYYY MOST CSERÉLJE BE RÉGI RÁDIÓJÁT! 1500 Ft feletti rádióvásárlásnál JULIUS 1. ÉS SZEPTEMBER 30. KÖZÖTT be vált ink régi készülékét! Beváltás, árak 150,- Ft-lói 550.- Ft-ig! 1 KÉRJEN FELVILÁGOSÍTÁST A SZAKÜZLETEKBEDJ^ Munkaerőt alkalmaznak Papp Imre, az NYVSC sportköri elnöke köszönetét fejezte ki a sportkör vezetősége nevében a játékosoknak, s Kántor Dezsőnek, a csapat edzőjének a szép sikerért, mellyel 12 évi sikertelenség után a csapat kiharcolta a magasabb osztályba jutást. Az NB Ill-ban szereplésről a következőket mondta: —1 Bennünket egyáltalán nem érint a kedvezményes igazolás, s így azt a kis csapatok szempontjából nem is tartom nagyon igazságosnak. Példa a mi csapatunk, ugyanis tőlünk nem visznek el senkit, s ily »módon nincs is lelhetőségünk az igazolásra. De ha vinnének is, a leg- olyan együttest, mely szabolcsi színeket képvisel. Nem jobbjainkat szemelnék ki, s ilyen esetben kérdés, hogy tudnánk-e azokat pótolni. — A nyíregyházi csapatok igazolási problémáit hallva lenne egy javaslatom. Fogjon össze a négy csapat, s állapodjon meg, hogy játékosaikat elsősorban egymás rendelkezésére bocsátják. A játékosok és sportkörök szemNagyméretű szára/ vályog bármilyc mennyiségben kap' . tő. Kard utca 1. K táji útból nyílik. Pa licz János és Pri;-. tyák Mihálynál. / (Li'Mo9«kvics 407 prima állapotban e adó. Tiszavasva. Kossuth utca 82. (M. 345 : Szép Itálószobab tor sürgősen eladó Szabadság tér 8. 1 emelet 3. (57614' Villamos összeadt - gép, szorzógép, pác célkassza, ír.óászta kapható. Debrece: Telefon: 21—90, délbe 1—2 között. (5761 350-es IZS motorkerékpár eladó. 18 000 km-rel. dr. Komo- róczy, Vaja. (1210) Bútor javítást, fényezést vállalok. Pintér János asztalos. Család utca 16 szám. (1217) Háromszobás azonnal beköltözhető ház eladó. Debrecen, Ló- rántffy utca 27. (1238) Danuvia Csepel 125-ós motorkerékpár, Bősendorfer zongora jutányosán eladó. Nyíregyháza, Ujkiste- leki szőlő. Iskola. (1237)