Kelet-Magyarország, 1963. július (23. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-14 / 163. szám
Végh Antalt nem kell külön bemutatnunk az olvasóknak — megyénkből származott el, sok írása jelent már meg lapunkban is. Alig egy évvel ezelőtt ment fel Pestre, s máris elénktette ezt az elbeszéléskötetet, amely a Magvető Üj termés sorozatában jelent meg tetszetős kiállításban. A kötet két ciklusban összesen tizenöt novellát, illetve irodalmi riportot tartalmaz. Az első ciklus öt novellája a régi és a kialakuló új erkölcs harcát ábrázolja erőteljes, hiteles drámaiság- gal, hiteles konfliktusok alapján. E ciklus s egyben a kötet legsikerültebb írása a Kegyetlenek, amelyben az író e témakör legkényesebb kérdését, a cigánykérdést pendíti meg. A novella érdemes arra, hogy részletesebben elmondjuk. Két meber lesi, kik lopják a tsz szőlőjét. Elfognak egy asszonyt, meg akarják verni, de terhes, ezért nem bántják. Közben egy cigányasszony lopakodik a szőlőhöz. Egyikük lekushad, majd amikor a cigányasszony leszed néhány fürtöt, az ember odaugrik: „...— Megvagy! — kiált akkorát, hogy zeng a hegy belé, s szava az erdő felett is röppen. Az asszony egy picit sikolt, aztán tétován kiengedi kezéből a bátyút, s a szőlő a földre hull. Az arca egy pillanatra eltorzul, a szeme re- beg. Az ember arcára széles, elégedett vigyor ül ki. — Sz, az istenfáját neki. nagy a hasa — motyogja csalódottan —, nem lehet ütni! — A másik után kiált, aki a szőlő túlsó végében ül.” A szőlőt elveszik az asz- szonytól, aki sírva-rettegve keresi a receptet, amelyen beteg gyermekének valö orvosságot írt az orvos. Nincs sehol. Az emberek azt hiszik, hogy az asszony falaz. Éjjel az egyik megtalálja a receptet, s viszi vissza a cigánynak, de mire odaér, a gyerek meghal. Az ábrázolás mélységén, hitelességén túl legfőbb erénye ennek az írásnak, hogy nagyon emberi. S a többi novellára is érvényes ez. Talán A folyó vasárnapja című novellát hibáztatnám csak, amelyben nem sikerült eléggé a főhős jellemzése — s ezért úgy érezzük, a megoldás színpadias. Ami a másik ciklust illeti, Amiről kevesen tudnak SÁRGULÓ ÍRATOK KÖZÖTT Levéltár. Találkozhatunk itt középiskolai diákokkal, egyetemi hallgatókkal, tanárokkal és gyakran egyszerű emberekkel. Érdekes esetet mesélt el Hársfalvi Péter, a levéltár igazgatója. A napokban egy negyven év körüli férfi kért tőlünk segítséget. Elmondta, hogy a Felsőfokú Gépszerelő Technikumba szeretne jelentkezni, de sajnos elvesztette az okmányait, amely bizonyítaná, hogy szerelő szakképzettséget szerzett. Hosszas ke- resgetés után előkerült a sárguló akták közül az ipari tanoncok névsora, akik 1942- ben végeztek. Ezzel meg is oldódott a probléma. A levéltár anyaga érdekességekben gazdag. Nemcsak a létünk korok hősi harcainak emlékeit őrzi, hanem az egyes korszakok társadalmi berendezkedéséről, gazdasági életéről is eredeti képet ad. Ezek az adatok számos ember munkájához nyújtanak segítséget. A napokban Pilling András gyűjtötte hangya- szorgalommal kandidátusi diszertációjához az anyagot, mely a régi Szabolcs-Szatmár mezőgazdaságának életét tárja a kutató elé. A mezőgazdasági kultúra hagyományainak vizsgálata szükséges az új mezőgazdaság szempontjából is. A levéltárba begyűjtött iratok, okmányok napról napra újabb és újabb ismereteket nyújtanak az elmúlt történelmi időkről. Nemrégiben megtalálták az 1921. december 5-i dátummal ellátott belügyminiszteri rendeletet, amelyben Zalka Máté író oroszországi szereplése miatt sürgős személyi adatokat kérnek a helybeli alispántól. Ez évben jelent meg egy minisztertanácsi utasítás, melynek értelmében a tanácsok és a végrehajtó bizottság ülésein felvett jegyzőkönyveket, melyek akár gazdasági, akár kulturális szempontból fontos dokumentumok, le kell adni az állami levéltárnak 10 év után megőrzésre. Ezeket az összegyűjtött dokumentumokat használják fel egy évkönyvhöz, melyet megyénk felszabadulásának huszadik évfordulója alkalmából szeretnének kibocsátani. A szunnyadó sorok nem maradnak mozdítatlanul, a szorglamas kutatók munkája nyomán egyre több érdekes anyag kerül napvilágra. (Erdcllcs) Darázs Endre: ARATNI Öreg leszek, éppen hatvan éves S asztalomtól akikor csak felállók S szemem mégse lesz gyanúsan fényes, Hogy már hozzá vissza nem találok, Mert vénülök: leszek hatvan éves. Az Iroda mögöttem bezárul Es vár majd a nyugdíjasok padja S nézhetném, mint hull levél a fáról, De én nézek sokkal magasabbra, Mert egy üreg mögöttem bezárul. Le-föl járok a zúgó fasorban Es bár a szél rámordít majd nyersen, papíroson kaparászok gyorsan, v Mert még mennyi megíratlan versem S fehér fejjel járok a fasorban. gondolok majd konok kis bátyámra. Aki békén nem tud maradni S ma is viszi földekre a lába Hetven évvel nekláll aratni S akkor is majd felnézek bátyámra. ennek ti? novellája, témábai is, térben is közelebb áli hozzánk. Egy szabolcs-szatmá- rí faluban az átszervezés ideje alatt játszódik mind a tíznek a cselekménye — az agitálok és a parasztok beszélgetéseiből, vitatkozásaiból leste el az író a drámai pillanatokat. Mint regisztráló műfajú írások, a végbemenő változás felületét érintik, ds Végh Antal — és ebben rejlik érdeme — sejte'ni'tudia bennük a változás mélységét, társadalmi okait és erőit is. Bátorságára vall maga a témaválasztás is. és jól cáfolja az írók ama hiedelmét, hogy a tsz-témákat nem lehet jól megírni. Végh egy-egy pillanatra felvillantja az 1950-e,s idők hibás szervezési módszereit — jelezvén, hogy a mostani átszervezésnél is voltak olyan agitálók, akik helytelen módszerrel akarták meggyőzni a parasztokat ’a tsz-gazdálko- dás előnyeiről, de — és ez végigvonul mind a tíz íráson — nagyon plasztikusan tuu- ja érzékeltetni, hogy a mostani átszervezés politikailag és hangulatilag időben es térben egyaránt megalapozott volt, tudja érzékeltetni a parasztemberek lelkében történt és történő pozitív változásokat. Erényük ezeknek az írásoknak az is, hogy' emeliett 'be tudja mutatni a parasztfiatalok szüléikénél jóval erősebb, biztosabb és természetesebb új iránti vágyát. összegezve: Az olvasö gazdag élménnyel teszi le Végh Antal novelláskötetét, amelyből a Kegyetlenek mellett még kiemelkednek A fekete bárány bűne, A nyúlfogó, és a- címadó Korai szivárvány című novellák is. Végh Antaltól — s ezt nem a lokálpatriotizmus mondatja velünk — sokat, nagyon sokat várunk még a mai paraszti világ ábrázolása terén, s azt is elvárjuk — e kötete alapján joggal, — hogy új köteteiben ejtsen egy két szót szúkebb hazájáról is. Ratkó József ötven évvel ezelőtt, 1913. első felében az akkori. Osztrák—Magyar Monarchia kormánya véres katasztrófába akarta taszítani népünket. Bécs fegyveres támadó terveit támogatta a pesti reakciós földesúri—tőkés kormányzat. 1913. március és július között antlmilitarlsta és kormányellenes megmozdulások zajlottak le hazánkban; ebből kivette részét az akkori Szabolcs és Szatmár megyék lakossága is. . »Le az elnyomó kormánynyal!” — ez a kiáltás harsogott 1913. március 9-én a nyíregyházi Búza téren a megjelent mintegy háromezres munkástömeg ajkáról. A rendőrség bizalmas jelentései a későbbiekben is „izgató tevékenységet” jeleztek a városban. Atimílitarista röplapok terjedtek a lakosság körében. „Éljen a világbáke!” „Le a háborúval!” — ilyen Jelszavak váltak egyre népszerűbbé Nyíregyházán és a megye más helyein. A hatóságok megijedtek a tömegek elégedetlenségétől; válaszuk az elnyomás fokozása volt. Április végén a nyíregyházi rendőrség házkutatást tartott a helyi munkásotthonban és a szocialisták vörös zászlaját elkobozta. Szabolcs-szatmári dolgozók a háború és a reakció ellen 1913. tavaszán A hagyományos május 1-1 munkásünnep — akárcsak az ország más részein — a Nyírségben is béketüntetéssé változott. Ezen a napon Nyíregyházán a délelőtti órákban háromezres tömeg járta be a várost. A felvonuló munkások háború- és kormányellenes jelszavai neon tetszettek a rendőrségnek, de ez utóbbi nem merte erőszakkal szétkergetni a gyűlést. Ugyanez a harcos szellem jellemzi az aznapi mátészalkai, kisvárdal és nyírbátori megmozdulásokat is. A május 1-i gyűlések hatását az urak hallgatással próbálták ellensúlyozni; sajtójuk egy sort sem írt róluk. Május végén az ország szeme Nyírbátorra szégeződött. E kis városban május 23-án országos méretű ellenzéki megmozdulást rendeztek. Számos megye küldöttei és több ezer főnyi tömeg jelenlétében mondtak itt beszédet olyan köztiszteletben álló politikusok, mint Károlyi Mihály és Justh Gyula. „Becsületes, demokratikus átalakulásra van szükség ebben az országban" — állapította meg Károlyi. A háborús külpolitikát és a kormányzatot támadó beszéde tomboló tetszést aratott 1913. június első napjaiban érkezett a Nyírségbe is annak a híre, hogy a sötét reakció feje: a hirhedt Tisza István lesz a miniszterelnök. Nagy volt a tiltakozás ezen a vidéken is. A nyírségi munkásság és a demokratikus ellenzéki csoportok joggal érezték: a „fekete gróf” miniszterelnök sége egyúttal sr háborús veszély fokozódását is jelenti. Ez a felismerés eredményezte a június 8-1 és július 5-i spontán nyíregyházi megmozdulásokat.. 1913-ban még nem került sor a háború kitörésére. Az antimilitarieta tömegmozgalom azonban ekkor még nem lett volna képes megakadályozni az imperialista mészárlást. Egyéb külpolitikai okok (főként pedig a nagyhatalmak katonai készületlen- sége) okozta, hogy ekkor még nem vált a ' világ vérengző háború martalékává. Egy évvel később azonban az imperializmus szinte akadálytalanul lángra tudta gyújtani a világot. Otven év telt el azóta. De ma is becsüljük és nagyra értékeljük az 1913. március—július közötti nyírségi háborúellenes akciókat, mint haladó hagyományunkat. Meréínyi László megnyitása is. Az ünnepi napot pedig bankett és színházi díszelőadás zárta le. Egy akkori lap a következőket írta: „Bessenyei szobra sokat fejez ki. Elénk varázsolja azt a merész álmodozót, aki messze századoknak dolgozott előre lángelméjével, — az ábrán- dozót, aki elhagyja fényes pályáját, hogy magába szállva élhessen kedvenc eszményének. Kifejezi a hőst, akit egy nagy királynő kegye fényes udvarának bűvös körébe vont, a daliát, akinek késő utódai hódolattal járulnak emlékműve elé. Kallós vésője megelevenítette mindezt.” A századforduló vezető rétege és Kallós is Bessenyei alakjának csak a fényoldalát látta meg. A daliás testőrtisztet, s a nagy ábrándozót. Elfeledkeztek róla, hogy mikor „a magyar világ ébresztője” felcserélte a kardot tollal, a bécsi napsütést borulat váltotta fel. Amint a szobor arca sem Bessenyei portréja, — akkor még nem ismerték Bessenyei egyetlen hiteles Innsbrucban lévő arcképét — úgy a szobor által ábrázolt jellemzés sem teljes. A fény mellől hiányzik az árnyék, hiányzik emberi létének a tragikuma, a teljes magárahagyottság. Koroknay Gyula Hammel J. felvétele Kallós Ede: Bessenyei szobra volt az akkor még alig városáé cseperedett Nyíregyházán az első szobor. Nem is a város emelte, hanem a vármegye. Eredetileg nem ott állították fel, ahol most van, hanem a régi Bessenyei, a mostani Beloiannisz téren. Akkor még a mostani hely vizenyős rész volt, a villamossínek helyén árok húzódott, s a környező épületek, mint a pártbizottság, nemzeti bank, Kölcsey gimnázium helyén kukoricacímert és kalászt lengetett a szél. Mikor a megye arra a lépésre szánta el magát, hogy nagy írójának szobrot emel, 1889-et írtak, de a pályázatot csak 1894-ben, öt év múlva hirdették meg. 16 pályamunka futott be, köztük tübb jó nevű művész pályázott, és közöttük volt egy debreceni szobrászművész is, a költő Tóth Árpád apja. Egy akkor fiatal szobrász. Kallós Hide nyerte el a pályázatot, aki később a hazai emlékszobrászat egyik vezető egyénisége lett, és ő kapott megbízást a kivitelezésre. A szobor leleplezése 1899. május 9-én történt. Aznap délután zajlott le a múzeum VÉGH ANTAL: KORA! SZIVÁRVÁNY 7
