Kelet-Magyarország, 1963. július (23. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-07 / 157. szám
M a p 1 é 1963. július 7 vasárnap. Névnap: Cirill és Metód A Nap kel 3 óra 54 perckor, nyugszik 19 óra 43 perckor. A Hold kel 20 óra 18 perckor, nyugszik 4 óra 13 perckor. 35—40. tagú brigádot szervezett mára a leveleki KISZ akik a kora reggeli órákban a dohány kapálását végzik, majd az aratógép után keresztelnek, hogy ezzel is elő- segítség a növényápolási munkálatokat, valamint a gyors betakarítást. 80 ezret fizet a négyes lottó A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása alapján a 27. játékhéten, nem végleges megállapítás szerint, ötös találat nem volt, négyes találatot 45 fogadó ért el, nyereményük egyenként 80 280 forint. Három találatot 8958 fogadó ért el, nyereményük egyenként 456 forint, két talá- latos 114 717 fogadó ért el, nyereményük egyenként 15,70 forint. Gyógycipőket is árusít hétfőtől kezdve a nyíregyházi Zrínyi Ilona utcai cipőbolt. Megyénkben ez lesz az első ilyen jellegű üzlet. A televízió mai műsora 8,55: Durov apó és barátai, az állatok. Az Intervízió műsora Moszkvából. — 9,40: Hétmérföldes kamera. Üttö- rőhíradó. — 9,55: Többet, jobbat, korszerűbben. Mező- gazdasági filmműsor. 1. Ma- lacnevélés. 2. Gazdaságos nagyüzemi sertéshízlalás. 3. Az ördög felesége. — 10,50: A Magyar Hirdető műsora. —• 17,30: Ki mit tud. A döntő közvetítése. A közvetítés szünetében: TV Híradó. — 21,30: Férfi torna Európa-bajnokság. Közvetítés Belgrádból. A tv kiküldött munkatársa: Rad- nai János. Kb. 23,30: Hírek, sporthírek. Felhívás A megyei rendőrfőkapitányság őrizetében van Ballók Ferenc 32 éves Tiszacsegi lakos több rendbeli alkalmi lopás elkövetése miatt. Nevezett a megye területén különböző helyeken nyitva hagyott lakásokból, és a mezőn dolgozók ruháiból pénztárcát, cigarettatárcát, valamint egyéb tárgyakat lopott el. A rendőrség felhívja sértettek figyelmét, hogy panaszuk megtétele céljából levélben, vagy személyesen a legközelebbi rendőri szervnél tegyék meg bejelentésüket. Mezei újság. A nyírbogáti Rákóczi Tsz-ben a múlt évihez hasonlóan — a szakszervezeti szakmaközi bizottság szerkesztésében „Mezei új- ság-ot” adnak ki — írja Fü- gedi Imre tudósítónk. — A kétnaponként megjelenő híradóból értesülnek az üzemegység dolgozói az aratás, tarlómunkák és a növényápolás előrehaladásáról a brigád- versenyek eredményéről. Közérdekű közlemény A nyíregyházi városi tanács vb. közhírré teszi, hogy mindazok, akik nem saját területükön legeltetik jószágukat, jogtalan legeltetőknek számítanak, akiket szabálysértési e’járáson keresztül elzárásra Is változtatható 3C00 forintig terjedő pénzbírsággal lehet sújtani. Jogtalan legeltetők, ugyanis a szocialista tulajdonban okoznak kárt. Nyíregyháza anyakönyvi hírei Születés Jánosi László és Dankó Klára fia Tibor, Koncz István és Tóth Ilona fia Tibor, Rad- vánszki István és Bacza Margit lánya Borbála, Bányai Antal és Vágner Ilona lánya Mária, Márföldi András és Priscsák Zsuzsanna lánya Katalin, Pethe Gábor és Nagy Margit fia László, Vilmánsz- ki János és Zakor Júliar.na lánya Anna, Sitku József és Váratzky Margit lánya Erika. Házasság Csaílány Géza és Kiss Ágnes, Kékesi András és Dankó Ilona, Bagoly Ferenc és Szabolcsi Mária, Fekete András és Csáki Erzsében, Petriko- cits Endre és Murazki Erzsébet, Zsíros Antal és Németh Ilona, Mátizs Tibor és Hold- vai Irén, Heringh Attila és Zongor Piroska, Benke József és Halkó Julianna. Só‘i Géza és Temőczky Zsuzsanna kötöttek házasságot. Halálozás Particska János 69, Kocsis Györgyné 67 éves korában hunyt el. Új könyv A közelmúltban jelent meg a Táncsics Kiadó gondozásában E. H. Krause: Az atom nyomában című könyve, Sallay Gergely fordításában. Neves kutatók élete jelentős epizódjainak regényszerű feldolgozásával, nagy felfedezések történeti hátterének tükrében ismerteti a szerző az anyag szerkezetének természetének megismerésére irányuló kutatómunka fejlődését. Bemutatja, hogyan halad lépésről lépésre a tudomány az ókor első, primitív elképzeléseitől napjaink modem atomerőműveinek megépítéséig és üzembehelyezéséig. Tányér alakú csillárokat készít a nyíregyházi Vegyesszerelő Vasipari KTSZ a Országház megrendelésére. Meleg idő Várható időjárás vasárnap estig: meleg idő, kisebb felhőátvonulások, néhány helyen záporeső, zivatar. Mérsékelt, helyenként kisebb élénkebb északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 28—31 fok között. A Balaton vízének hőmérséklete Siófokon 26 fok. 35 apagyi tsz-paraszt vesz részt ma este a nyíregyházi Fegyveres Erők Klubjában rendezett barátsági vacsoráján. A találkozó után közösen megtekintik a Krúdy Gyula Szabadtéri Színpadon a Férjek a küszöbön című 3 felvonásos vígjátékot. Robotember-óriás Amerikai szakemberek ember alakú óriási robotgépet szerkesztettek. A gép belsejébe élő embert helyeznek, akinek mozdulatait a 3,5 méter magasságú berendezés utánozza és felerősíti. A vasból készült óriás a benne elhelyezett ember utasítására fel- és lemászik, súlyos terheket emel. nagyon sok esetben előfordul Lábtörés és rpás súlyos sérülés. Mostanában sok tragikus eseményt idézett elő az elektromos áram, különösen a 12— 15 éves gyerekek esetében. Felmásznak a magasfeszültségű vezetékekre, elektromos készülékeket piszkálgatnak. E balesetek eredménye gyakran amputáció vagy halál. Naponta hoznak be fáról leesett gyermekeket, Igen súlyos sérülésekkel. Vannak problémák, amelyek megoldása nagyon időszerű lenne. Sok esetben a játszótér hiánya okoz súlyos baleseteket, különösen a most épülő bérházaknál, ahol még az építkezés folyik. A Toldi utcáról szinte naponta hoznak be gyerekeket! Itt is a szülői felügyelet hiánya, a játszási lehetőségek korlátozottsága okozza a baleseteket. Sok esetben mezőgazdasági kisgépek okozzák a sérülést, melyet meg lehetne akadályozni, e gépek hozzáférhetőségének korlátozásával. Tomasovszky István. Országos halászati tanácskozás Nyíregyházán Cs. Horváth Tibor — Zórád Ernő : A capuai fenevad , 13. Előzmények: Az időszámításunk előtt 74. esztendőben egy hatalmas termetű néger gladiátor szerez hírnevet magának Itáliában: Mnogo, a „capuai fenevad”. Társai egy éjszaika rátámadnak, hogy megöljék. A fekete óriás dü- hödten védekezik... , (Folytatjuk) Fennakadás nélküli termelést fog biztosítani a három konyhagép, a két habverő, valamint a nagy teljesítményű hámozó gép alkalmazása. A cukrászdák, vendéglők állandó kellemes levegőjét biztosítja majd tíz darab hatezer köbméter/óra teljesítményű ventillátor. ______________ m. l.MOZIMŰSOR SZÉLESVÁSZNÚ DÓZSA MOZIi július 4—10-ig. (csütörtöktől— szerdáig.) A KOPASZOK BAND AjA. Egy huligán banda leleplezéséről és kézreke- rítéséről szőlő NDK bűnügyi film. Előadások kezdete: fél 5, fél 7 és fél 8 órakor. GORKIJ MOZI: Július 4—7-ig. (csütörtöktől—vasárnapig.) EGYIPTOMI TÖRTÉNET. Két fl£ kalandjai Egyiptomban. Színes magyar—égj lptoml film. Előadások kezdete: ( I k I órakor. MÓRICZ ZS1GMONO MŰVELŐDÉSI HÁZ SZÉLESVÁSZNÚ MOZIJA: július 5—10-ig. (péntektől— szerdáig.) FED A FEJJED. Nagysikerű, színes, zenés magyar filmvlgjáték. Előadások «Jt a a. és S Szombaton hajnalban ri- asztották a nyíregyházi tűzoltókat. A készültség perceken belül megérkezett a Szabolcs szállóhoz, ahonnan a bejelentés érkezett. A szálloda emeleti részén az egyik fürdőszobában matracokat, paplant tároltak. A tükör felett lévő égőt valaki meggyújtotta és égve hagyta. Az átmelegedett égőtől meggyulladtak a paplanok, matracok és belőlük mintegy 20 darab a tűz martaléka lett A tüzet a szálloda lakói vették észre. £>£ MINTHA &ÉTJA SZAKADT VOLNA AZ EMBERI INDULATOKNAK. A ALADIATO- ' ROK. AHELYETT. HOGY SZETEUTNANAK, PUSZTA KÉZZEL RÁVETIK MAGUKAT A MÓLOLT LÉGIONÁRIUSOKRA. MÓRICZ ZS1GMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ SZELES VASZNO MOZUA: július 5—10-ig. (péntektől— szerdáig.) FEL A FEJJEL. Nagysikerű, színes, zenés magyar filmvígjáték. Előadások kezdetet fii f és fél 8 órakor. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár Megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Szerkeszti a Szerkesztő Bizottság. Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza, Benczúr tér 21. Tel.: 16—70 16—71, 16—72. Felelős kiadó. Farkas Pál. Kiadóhivatal: Nyíregyháza, Zsdánov u 1. Tel: SO—oo. Teijesztl a Magyar Posta. Index szám- *5 059. Szabolcs-Szatmár megyei Nyomdaipari Vállalat, Nyíregyháza. Felelős vezető: Szokolai Sín doÓvjuk gyermekeinket! Több a gyermekbaleset Áram, közlekedés, játszótér hiánya... — Gondatlan szülök naponta 100—110 sérültet részesítünk ellátásban. Ennek több, mint fele gyermeksérülés. Oka a szülők, felnőttek gondatlansága. Vannak speciális gyermekbalesetek, amelyek naponta előfordulnak. Igen gyakori az olyan sérülés, melyet kerékpár hátsó sárhányójárói hiányzó háló okoz. A küllő közzé szorul a lábuk, s máris kész a sérülés. Szerencsésebb esetben csak horzsolás, zúzódás történik, de A nyári szünidőben a gyermekek több szabad idővel rendelkeznek, többet vannak felügyelet nélkül, s ezáltal a Dalesetveszély is nagyobb. Elhárításában nagy felelősség hárul a szülőkre, a gyermekek közvetlen környezetére, az egész társadalomra. Íme, ir. Oláh Vilmosnak, a nyíregyházi SZTK rendelőintézet baleseti sebészet vezető főorvosának véleménye: — A nyári szünidő megkezdése óta többszörösére emelkedett a gyermekbalesetek száma. Baleseti sebészetünkön Higiénikusobb less a cukrászsütemények tárolása Korszerű gépeket kap a vendéglátóipari vállalat nek a termelőszövetkezetek. E háromnapos találkozó keretében Nyíregyházán tartja meg soron következő munkaülését a halászati tsz-ek központi intézőbizottsága is. Nyíregyházán, az Irodaház első emeleti kistermében veszi kezdetét a háromnapos eseménysorozat. A tiszavirágzás utáni kéthetes holtszezonnak két érdekes eseménye van Szabolcsban. Szombaton hajnalban Tiszakóródnál az Alkotmány Halászati Tsz tagjai kifogtak az idei nyár legnagyobb zsákmányát, egy 35 kilogrammos harcsát. Ez a fogás is bizonyítja megyénk halászainak ügyessé-- gét, amellyel az elmúlt évben az ország legjobbjai kosé küzdötték fel magukat. A tavalyi jó munka eredményeként kapta meg a jogot az Alkotmány Tsz az idei országos halászati tanácskozás megrendezésére. Kedden, július 9-én kezdődik hazánk legjobb halászati szakembereinek nyíregyházi találkozója és három napig tart. Megbeszélik többek között a szabad vizek belterjes halászati termelésének időszerű kérdéseit, a tógazdaságok problémáit, s azt, hogy a halászati ág kiszélesítésével miként erősödhetHétfőn megkezdik |i C7 az új iskolaszerek árusítását Újdonság a börtolltartó üzletekbe is szállítanak majd iskolaszereket. A papír és irodaszerértékesítő vállalat idei újdonsága a bőrtolltartó, amely 26—50 forintos áron kerül forgalomba. b. e. Egy hónapja sincs, hogy megkezdődött a vakáció, de a Papír- és Iródaszerértéke- sítő Vállalat már megtette az első lépéseket az új iskolai év eredményes munkájáért. A következő tanévre 1 703 000 darab füzetet, 20 tonna kék- fedőpapírt, 40 ezer üveg tintát, 45 ezer favonalzót, 31 doboz színesceruzát, 140 ezer grafitceruzát, 16 ezer iskolatáskát, 26 ezer darab körzőt igényelnek a vásárlók. A Kelet-Magyarországi Papír- és Irodaszerértékesítő Vállalat már megkezdte a nyíregyházi fiókok árukészletének feltöltését, július 8-ával a vidéki Itt a nyár, a vendéglőik és a cukrászdák forgalma napról napra nő. A forgalommal párhuzamosan gyarapszik a vendéglátóipar gondja, feladata. Egyik, másik presszóban, vendéglőben valóban kis teljesítményű gépekkel kell az egyre növekvő, igényeket kielégíteni. Ugyan még nincs elegendő hűtőszekrény, de 6 nagy teljesítményű, ösz- szesen 4930 literes hűtőszekrény üzemeltetésére rövidesen sor kerül Kicserélik a Béke expressző és a Jegeske kisvendéglő fagylaltgépeit, nagyobb, nyolctégelyes gépekre. A kicserélt íagylaltgépeket kisebb, városperemi cukrászdákban működtetik majd. Ezenkívül 2 ipari fagylaltgépet és 2 fagylalttároló és egy lágyfagylaltgyártó gépet állít üzembe a vállalat. Elítélték a késelő társaságot megyei bíróság. Emberölési kísérlet büntette miatt Lakatos Miklóst 2 évi és 6 hónapi, Lakatos Istvánt 2 évi, Lakatos Pétert 6 hónapi, Balogh Pétert pedig 10 hónapi börtönre ítélte. Az Ítélet nem jogerős. Valami jelentéktelen dolgon összeszólalkozott a múlt évben Rézműves Gábor és Lakatos István Hodászon, Rézműves adott egy pofont a kötekedőnek és otthagyta Lakatos azonban nem nyugodott bele az őt ért sérelmek- be, bosszút forralt. Barátokat toborzott, akik hajlandónak mutatkoztak megtorolni a pofont. Rézművest kihívták a moziból, előkerültek a kések Néhány perc múlva Rézműves Gábor hat késszúr ás tó] vérezve feküdt az úttesten Csak a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhető, hágj életben maradt. A késelő társaság ügyét i közelmúltban tárgyalta í Tűz a Szabolcs szállóban