Kelet-Magyarország, 1963. június (23. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-16 / 139. szám
INNEN-OMVA/V ÉRDEKES KORKÉRDÉS Amerikai pszichológusok kiértékelték a következő érdekes körkérdés eredményeit: minden 25. megkérdezett amerikai férfi inkább nőnek szeretett volna születni, míg a megkérdezett amerikai nők közül minden 6. jelentette ki, hogy inkább férfi szeret- ne lenni. AZ ADÓFIZETŐ EMLÉK- MÜVE Az egyik londoni újság javasolta, hogy a világ összes városaiban állítsanak emlékművet az adófizetőnek. „Az állampolgárok adópénzei nélkül az állam azonnal összeomlana — írja a cikk — éppen ezért a méltányosság parancsolja, hogy emlékművet állítsanak az államot fenntartó ismeretlen adófizetőnek. Az emlékmű állandóan emlékeztetné az adóhivatalt, hogy kinek is köszönheti a létezését”, LEFOGY, VAGY EHENHAL Norman Pearlman New York-i milliomos rendkívül kövér ember. Miután mär semmiféle fogyókúrával sem sikerült megszabadulnia felesleges kilóitól, kihajózott a yachtján Long Island öböl elé, ott lehorgonyzóit és kijelentette: „Itt maradok legalább három hétig. Nem hoztam magammal csak ivóvizet és vitamintablettákat: ha ez sem segít, akkor már nincs mit tenni!” MŰANYAG FOGSOR A SZAMÁRNAK i.Ichimonji", a tokiói állatkert szamara az egyetlen csacsi a világon, amelynek mú- fogsera van. A derék szamár 29 éves és már minden foga kihullott. Az utóbbi időben a zabadagját sem ette meg. Az állatkert igazgatósága megszánta szegény fülest és fogsort készíttetett neki rézből és szilieiumgyantából. A drága fogsor körülbelül 5000 frankba került. GENTLEMAN-GENGSZTER Alfred Hitchcock, az ismert producer egy kérdésre nemrég gondolkodás nélkül azt válaszolta, hogy legszívesebben Harold Macmillant szerződtetné legközelebbi de- tektívfilmjének főszerepére. Azzal indokolta kijelentését, hogy az angol miniszter- elnök rendíthetetlen nyugalma, megfontolt arckifejezése, rendkívül disztingvált megjelenése, lágy, de mégis meg- 5géző hangja pontosan megfelelne egy hétpróbfa bűnöző megszemélyesítőjének. Sóhajtva tette hozzá Hitchcock: Milyen kár, hogy a politika útvesztőjébe tévedt! Milyen remek gentle manjengszter lenne a filmvásznon!* ISMERKEDÉS CHEVALIERVAL Egy társaságban egy idősebb hölgy felháborodottan izólította meg Chevalier t: .Kedves Chevalier úr, ép- ien az imént mutattak be innék tizedszer, s ön minden igyes alkalommal így szól: ,örülök, hogy megismerhe- em!” Igazán nem ismer meg ingem? — „Kedves asszo- íyom, — válaszolt mosolyog- ;a a művész — az én hiva- ósomban nem annyira ionos, hogy én másokat felis- nerjek, mint az, hogy ők fel- smerjenek engem”. „SZÜLETÉSED csodalatos TÖRTÉNETE" Az angol szülök egy hanglemez formájában értékes se- gédeszközt kaptak ahhoz, hogy gyermekeiket megismertessék „az élet tényeivel”. Forgalomba hoztak egy hanglemezt 10—12 éves gyermekek részére: „A születésed csodálatos története” címmel. A lemezen Roberta Ls>igh if~ júsági írónő értelmesen, min- den durvaság, vagy álszemérem nélkül elmcLgyarázzü a gyermekeknek a legfontosabb biológiai tudnivalókat az emberi élet keletkezéséről. SZAUD KIRÁLY REPpLO KUTYÁJA » Amikor Szaud király Nizzában tartózkodott, King nevű kedvenc kutyáját nem engedték a Negresco szállodában lakni, hanem a helyi állatkertben szállásolták el. Amikor a király népes kíséretével tovább utazott Párizsba, majd hazatért Szaud- Arábiába, kiderült, hogy a kutyáról megfeledkeztek. Ottmaradt Nizzában, őfelsége szörnyű haragra gerjedt és megparancsolta, hogy Kinget azonnal el kell hozatni. Mivel azonban Nizzából nincs légijárat Riyadbba, ezért King először Párizsba repült és onnan került haza a pa- lotábaj „AZ ALVÁS NEM MŰVÉSZÉT" Nemrég- New York egyik utcáján megtámadták és megpofozták John Hagant, „Az alvás nem művészet” c. könyv szerzőjét. A tettleges- séaet elkövető egyén a rendőrségen kijelentette: „Pontosan betartottam az iró minden tanácsát, azóta egyáltalán nem tudok aludni. Ez annyira felbőszített, hogy meg kellett bosszulnám magam..” GYANÚSAN SOK KlGYO- MARÁS Statisztikai adatok szerint Indiában naponta százan halnak meg kígyómarástól. N. K. Lyengar Indiai kruminológus véleménye szerint, ennek oka . részben az, hogy a gyilkosok gyakran kígyót helyeznek el áldozatuk mellett, és gondoskodnak arról, hogy a holttesten kígyómarás nyomai lát- ezódjanak. Az esetek legtöbbjében az igazi gyilkos személye sohasem derül ki. A CSOKOLÖZAS ART A FOGAKNAK? Amerikai tudósoktól származik az az elmélet, hogy a patkányok, amelyek összedugják az orrukat, mint az emberek a csókolózás közben, minden valószínűség szerint fogszúvasodást okozó baktériumokkal fertőzik meg egymást. A teljesen baktérium mentes környezetben felnövekedő patkányoknál a fogak romlása jóformán sohasem fordul elé. MÁGNESES ajtözar Egyik amerikai cég olyan ajtózárát hozott forgalomba, amelynek mágneses kulcslyuka magához vonzza a kulcsot. Az említett ajtózár nagy népszerűségnek örvend azok körében, akik éjszaka illü- minált állapotban térnek haza és nehezen találják meg a kulcslyukat; fl Marson nap síkságok vannak Rádiólokációs kísérletek a Mars bolygóval kapcsolatban Az idén, február első felében, amikor a Mars bolygó a földhöz viszonyítva oppozlció- ban volt, szovjet tudósok rádiólokációs kísérleteket végeztek a bolygóval kapcsolatban. Bár a bolygó ebben az időszakban százmillió kilométer távolságban volt a Földtől, a kísérletek sikerrel jártak: a Földről a Mars felé kibocsátott rádióhullámokat a bolygó visszaverte és a Földön sikeresen felfogták. A körübelül hétszáz megahertz frekvencián kibocsátott hullámok valamivel több mint tizenegy perc alatt tették meg az útat a Marsba és onnan vissza. A visszavert hullámok színképének szélességéből megállapíthatták, hogy a Mars felületén több ezer kilométer hosszúságú síkságok is vannak. A rádiólokációs megfigyelések segítségével ellenőrizték á naprendszer mértékegységének, az úgynevezett asztronómiai egységnek a pontosságát. Kiderült, hogy az ojabb mérések megegyeztek azokkal az eredményekkel, amelyekre az asztronómiai egység meghatározására vonatkozólag szovjet tudósok a Venus és a Merkur rádiólokációja révén jutottak. A budapesti Fiastyúk utcai OTP fiókban fizették ni az Akkumulátor és ' Száraz- elemgyár tíz dolgozójának az 1 621092 forintot az illetékek levonása után. S akkor a brigád vezetője — mert az 1962. 24. hetén ők voltak a szerencsések — a pénzt 10 egyenlő részre osztotta, s mindenki megkapta belőle a jussát. Novákovlcs János vezetésével hetente harminc szelvénnyel játszottak, s előbb egy négy találatosnak örvendhettek, majd alig egy esztendő után követte ezt a vágyak vágya: az öt találatos. Együtt készítette a tíz boldog nyertes a terveket, hogy mire költsék a pénzt. Jólátiék és Kovácsék kocsit vásároltak, Novákovicsék a lakást gépesítették. De mindegyik nyertes új ruhákat is vásárolt, s emellett jutott még egy kis „vastaríalékra” is, amit az OTP-ben helyeztek el. A gyári lottózó-brigád ma is hétről-hétre rendszeresen játszik, s munkahelyükön mindnyájan becsülettel teljesítik a rájuk bízott feladatot ★ A fiatalasszony 1 713 282 forintot kapott az 1963. évi 2. játékhéten öttalálatos szelvényéért Két mosolygó életvidám gyermek anyja. Munkahelyén már többször részesült dicséretben — azóta is, hogy milliomos lett. 11 éves és 9 éves fiainak életútját szándékszik a hatalmas nyereményből kellemesebbé, zökkenőmentesebbé tenni. Lakását kényelmesebbé varázsolta, ruhatárát felújította és a nyeremény zömét három takarékbetétkönyvbe helyezte el. Egy neki jutott, kettő pedig a két fiúnak. — Nem szabad, hogy az embert a pénz megszédítse, éppen úgy kell dolgozni, mint meg. Általában véve azonban ennyit még ma sem igen fizetnek egy asszonyért. „A törvény meghozatalával épp az ellenkezőjét értük el annak amit akartunk” — mondja a cikkíró és vele együtt sokan mások Nigériában. Ahelyett ugyanis, hogy enyhítne a helyzeten, a szülőket inkább arra ösztönzi, hogy leányuk árát egészen a megengedett maximumig fölemeljék. A valóság az, hogy a nigériaiak , átlagos keresetéhez mérten a néhány font ster- linges vételár is túl magas. Ezt sem tudják megfizetni. Hát még az újabb 35 fonthoz közeledő vételárat... Kotyelnyikov akadémikus, a Szovjet Tudományos Akadémia rádiótechnikai és elektronikai intézetének igazgatója a Pravdában írja, hogy a Mars rádiólokaciója révén szerzett újabb adatokkal a szovjet tudomány jelentős mértékben előbb vitte a naprendszer és a világűr kutatását. Levin amerikai tudós figyelemreméltó bejelentést tett Milyen yoIí Az őskorban a pharoszi világítótornyot tartották a hét világcsoda egyikének. Nemrégiben békaemberek az alexandriai kikötő bejárata előtt a tenger fenekén rábukkantak e hatalmas antik építmény darabjaira. Hét méter mélységben megtalálták a világítótorony gazdagon díszített egyik falát, egy kettérepedt oszlopot, és több csodálatosan mintázott szobrot. A pharoszi világítótorony több mint másfél ezer évig világított a hajóknak és mutatta az útat Egyiptom felé, mig 1375-ben egy földrengés összedöntötte. az Egyesült Államok „Gullivert” küld a Marsra. Gullivernek nevezik ugyanis azt a berendezést, amelyet az amerikaiak egy rakéta orrába helyeznek és a Marsra szállítanak majd. A mintegy 70 dekás laboratórium feladata, hogy a helyszínen „ellenőrizze”, vajon van-e élet a Marson és megfigyeléseit rádió útján közölje a Földdel. Időszámításunk előtt 280r ban II. Ptolemaiosz Király uralkodása alatt fejezték be a csodálatos építményt, mely nevét Pharosz szigetétől kapta. A sziget, mint valami természetes hullámtörő az alexandriai kikötő bejárata előtt terült el. Akkoriban gát kötötte össze a szárazfölddel, időközben feltöltődött ez a terület és összefüggő szárazföld lett. A világítótorony építésze, a görög Szostratosz annyira büszke volt életének fő művére, hogy nevét belevéste az egy méter vastag falba. Azután aláírását gipszszel fedte be, a gipszbe peÖTMILLIÁRD ÉVES A FÖLD? Erich Gerling szovjet geológus, a Szovjetunió északnyugati részén, a balti vidéken olyan kőzeteket talált, amelyeknek korát körülbelül ötmilliárd évre becsülik. Eddig úgy vélték, hogy a legrégibb kőzetek három és fél milliárd évesek. Georgij Ata- naszjev neves szovjet geológus kijelentette, hogy ameny- nyiben Gerling állítása bebizonyosodik, akkor a tudósoknak felül kell vlzsgálniuK a Föld életkorával kapcsolatos eddigi véleményeket. Feltételezhető — jelentette ki Aía- naszjev — hogy a Föld több mint ötmilliárd éve létezik. egyike? dig a király nevét véste. Jól tudta, hogy az uralkodó halála után a gipszréteg csakhamar lehámlik, s az ő peve válik láthatóvá. A fennmaradt beszámolókból a következőképpen rekonstruálhatjuk a világítótorony eredeti képét: valószínűleg 150 méter magas épület volt, amelynek 300 helyisége egyidőben laktanyául is szolgált. A legfelső emeleten egy kupola alatt éjjel-nappal hatalmas máglya égett. Ügy tudják, hogy Poseidon, a tenger istenének óriási szobra díszítette az épületet. Ezenkívül állítólag egy forgó alak kiterjesztett karral követe a nap útját az égen. Az egyes emeleteket olyan feljárókkal lehetett megközelíteni, amelyekre még szamarak is fel tudtak menni. Ezek hordták ugyanis az olajat, amellyel a világítótorony tűzét táplálták. Később a tüzet már pálmaszárral fűtötték, amelyet csigák segítségével szállítottak a magasba. A torony lángja, úgy mondják, olyan fényesen világított, hogy az akkori hajósok 90 kilométer távolságból is látták és nem ritkán csillagnak tartották. Az Amerikai Földrajzi Társaság kutatói viszont kiszámították, hogy 45 kilométernél nagyobb távolságról semmiképpen sem lehetett látható. Valószínűleg a legendák körébe tartozik az a megállapítás, hogy az alexandriaiak háború Idején a torony tetejére óriási tükröt szereltek, amellyel a nap sugarait úgy tudták koncentrálni, hogy 150 kilométer messzeségben lángra lobban- tották az ellenséges hajókat. I. u. 700-ban Nagy Sándor kincsei után kutató tengeri kolózok súlyos kárt tettek a világítótoronyban. Később a földrengés teljesen elpusztította,^ s ma már csalt a tenger mélyén romok maradtak belőle, a szárazföldön pedig kisebb faltöredékek, amelyeket a XV. században egy szomszédos katonai erőd kiépítéséhez használtak fel. FORTUNA NYOMÁBAN... — avagy milyen érzés milliomosnak lenni..? a nyeremény előtt — szögezte le. A nyeremény azért hozzájuttatta az élet néhány öröméhez is, mert szeret utazni és most van elég pénze ahhoz, hogy IBUSZ utakon is részt vehessen és megismerhesse azokat a tájakat, országokat, melyekről olvasott, hallott, vagy jjaoziban látott... ★ — Az ejtőernyősöknek még ma is köszönettel tartozom — ez volt Scheer ^ózsefné első mondata, mikor megtudta, hogy 1963. február 13-án Üjpesten veheti át az 1 millió 893 117 forintot — hiszen az ötödik szám, amit a szelvényemre írtam: az első jólsikerült ejtőernyős ugrásom dátuma. Az izmos asszonyka, aki az Egyesült Izzóban telefonműszerészként dolgozik, az ejtőernyősöknél ismerkedett meg férjével. Nevelték két tündé- ri, örökmozgó gyermeküket, az 5 esztendős Józsikát és a két és fél éves Gáborkát. S akkor jött a váratlan fordú- lat életükben: milliomosok lettek. Először is az OTP- nél kezdték, kifizették tartozásukat, majd a barátoknak, rokonoknak is visszajuttatták azt a pénzt, amit a velencei víkendházikó építéséhez kölcsönkaptak. S ezután következett a „nagy” kérdés: mit' csináljanak a többi pénzzel. Ma már szép, minden igényt kielégítő otthonnal rendelkeznek. Gáborka és Józsika pedig annyi játékot kapott, hogy egy óvoda is irigyelné. A Velencei-tónál levő házat is felújították, már nem gond a háztartás ellátása sem a telefonszerelőnek — mert teljesen gépesítette. Estenként a két legifjabb követelőzik: „Csináljatok még egy ötöst”. Az anya ilyenkor bájosan elmosolyodik és halkan, szinte súgva mondja: „Ennek az egynek is szívből örülhetünk..." ★ A Salgótarjáni Bányász leglelkesebb szurkolója talán Kántor Mihály, a Salgótarjáni Acélárugyár ol- vasztára. A szurkoláson kívül van még egy nagy szenvedélye: a lottózás. És ez a szenvedély több boldog percet szerzett, mint a salgótarjáni labdarúgók, mert 1 698 638 forint 75 filléres nyeremény- nyél örvendeztette meg. A pénznek volt helye bőven. De a gondos apa először is két lánya jövőjét tartotta a legfontosabbnak: megfelelő ösz- szeget tett félre részükie, hogy az életük könnyebb legyen, mint az övé volt. A 20 éves, meg a 18 éves Kántor lány lottóból szerzett hozományt visz majd magával. De a család többi tagja is részesült a váratlan pénzből és mindenkinek szüksége szerint adott a „szerencsés kezű” Mihály, ahogy családi körben elnevezték. ★ Harangi Imre nevét ország- világ ismeri, hiszen a kemény öklű ökölvívó sok sikert szerzett a magyar színeknek. Az olimpiai aranyérem tulajdonosa is lett. Évek óta Budapesten, az V. kerületben dolgozik, a Nádor utcában van egy kis trafikja. A környéken mindenki ismeri, szereti. Az egyik V. kerületi háziasszony is nála, vásárolt szelvényével érte el az öt találatot. A pénz felvétele után megjelent a trafikban s így szólt Harangihoz: „Itt vettem a szelvényt, a jövőben is minden héten magánál veszem meg. De. erről ne szóljon senkinek. Ne mondja meg, ki vagyok, hol lakom.” Harangi Imre, szótartó ember és vásárlójáról "nem is beszélt, csak annyit jegyzett meg: — Most is minden héten megveszi a két szelvényét, de még azt sem mondta el, mit vett a töméntelen pénzen.” Kevés alvás# sok pihenés sós „ágyban" A földön a „súlytalanság” olyan sós vízbe merülve érzékelhető, amelyek fajsúlya megfelel az emberi test fajsúlyának. Egyszer az űrhajósok edzés közben észrevették, hogy ha egy-két órán át ilyen vízben úszkálnak, akkor a fürdőt követőleg hosszú ideig nem lesznek álmosak. E megfigyelések felkeltették Clark Cameronmak, a Harvard egyetem doktorának érdeklődését. A tudósnak az a merész ötlete támadt, hogy ezt a hatást felhasználja az alvás napi 3—4—5 órára való csökkentésének kidolgozása érdekében. Az első eredmények, noha még sok minden homályos, érdekelni kezdték a • fiziolőguso- kat. Mi is hát tulajdonképpen a megrövidített alvás módszere? Pavlov azt tanította, hogy az alvás és az ébrenlét az agy munkájával kapcsolatos. Ugyanis az agykéregben a gátlás idején állítódik helyre az idegsejtek munkaképessége. S minél több agysejt kerül a gátlás állapotába, ai nál mélyebb az alvás. Sajnos, nem az egész éjsz. kát töltjük mély álomba Ezért a 3—4 óra helyei amellyel beérhetnénk, 7— órát alszunk. Dr. Cameron közönség, sósvízes fürdőt ajánlott p, cienseinek, akik ilyen nedvi „ágyakban” aludtak. Ami víz hőmérsékletét illeti, á landóan 31—33 fokos szinti tartották. E kísérletekben részt vei személyek 3—4 órát raé álomban töltöttek és teljesí kipihentnek, frissnek érezte magukat, nem volt szüksegi. további alvásra. A szakén berek azonban még nem b zonyosak abban, hogy < ilyen alvás gyakori meglsmé lődés esetén ártalmatlan-e < idegrendszerre. Ezek a kísérletek el: eredményei. A végső eredmi nyékét majd a jövő fog; megmutatni. a hét világcsoda Drá&a asszonyok Az alábbi sorokat a Nige- ian Mornin Postbóí ldéz- ük: „Erélyes kormány be- vatkozásra van szükség, mely gátat vet végre az rak rohamos emelkedésé- ek. Egy jóravaló asszony la Nigériában túl sokba kéül. A kormány eddigi in- ézkedései hatástalanok, sőt nondhatnók éjppenséggeü káro- ak, mert inkább súlyosDitot- ák a helyzetet, nemhogy nyhítették volna. Az eredmény tehát az, hogy nagyon ok nigériai fiatalember, aki- öl kitűnő férj és jó apa lehetne, nőtlenül kénytelen leélni életét...” ’ A továbbiakban kiderül, hogy a vőlegény Nigériában ma is úgy vásárolja meg Jövendőbelijét. A kialkudott vételárat a leány szüleinek köteles kifizetni. A kormány eddigi intézkedése amelyet a Nigerian Mornin Post vezércikkírója „hatástalannak, sőt károsnak” minősít, egy közelmúltban hozott törvényre vonatkozik, amely az asszonyért fizethető legmagasabb vételárat 35 font sterlingben állapítja