Kelet-Magyarország, 1963. június (23. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-02 / 127. szám
Csikós Balázs és Farkas Kálmán tudósítása: Megyejáráson Kádár elvtárssal A SzamostatárfalvÁ„ tartott nagygyűlést mintegy nyolcezren hallgatták érdeklődéssel. megszületik a ki tudja hányadik autogram. Sándor Ilona feltalálja magát. — Hogy tetszik Kádár elvtársnak a gazdaságunk? — Tetszik, nekem annyira tetszik, hogy Cséke elvtársnak már felajánlottam, cseréljünk, menjen helyettem Pestre, de ő nem akar. Ügy látszik jól élnek itt. Fehérhabos ruha Ebédhez terítettek. Már minden vendég a fehérasztalnál ült. A konyhán tálakban gőzölgött a babgulyás, amikor Kádár elvtárs szinte észrevétlenül már kinn volt az utcán várakozó emberek között. — Nem éreztem jól magam ott, az asztal mellett ülve, amikor tudtam, hogy maguk ennyien rám várnak. No, gondoltam, ha itt vagyok, akkor beszélgessünk. Az emberek arca mosolyra derült, s mint egy régi ismerőssel, már is szót váltottak, életükről, örömükről, gondokról. Az idősebbek, három' asz- szony: Molnár Istváné, Nagyhajú Andrásné és Tóth Gézáné a múltat idézik. gyerekek szeme, amikor látták, hogy velük is Van ideje néhány szót váltani Kádár elvtársnak. Amikor megtudta, hogy a szomszéd falból jöttek, megkérdezte tőlük: — Volt ma tanítás, gyerekek? — Igen — felelték kórusban. — Utána jöttetek? — Igen. — Ez a becsületes dolog. Első a kötelesség. Mondjátok ta. Megkérdeztem, hogy miért. Ö azt válaszolta, hogy a program miatt. Erre én azt kérdeztem tőle, mikor jutott tudomására, hogy jövünk. Már csütörtökön — válaszolta nekem. Hát éppen ideje volt már megérkeznünk, mert nem jó az, ha egy ember ideges. De én azt is tudom, hogy 1956-ban nem volt (Folytatás 5. oldalon) Mint hírt adtunk róla, a hét elején Szabolcs-Szatmárba látogatott Kádár János elv- társ, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a kormány elnöke, Cseterki Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a Borsod megyei pártbizottság első titkára, Sándor József, Di- mény Imre, az MSZMP Központi Bizottságának osztály- vezetői és Váci Mihály költő, megyénk országgyűlési képviselője. Őket kísértük el megyei körútjukra. Sok-sok kedves epizódban, élményben volt részünk. „Ott sétál...“ Hétfőn délután szárnyakon járt a hír. Egy fél órával érkezése után már minden utcasarkon emberek álltak, s a beszédtéma egy volt: vajon merre megy* a kocsija, láthatják-e? S míg ezeket latolgatták, futótűzként terjedt a legújabb hir: Kádár elvtárs gyalogosan Indult városnézésre. — Ott sétál a Csemegében! — mondta egy férfi a megyei tanács előtt várakozó asszonyoknak. Az idős, ünneplőbe öltözött özvegy Kucsa MLhályné korát meghazudtolva sietett a fiatalokkal egy sorban, de már csak a tömeget látta, amely Kádár elvtársat gyűrűként kísérte az esőtől frissen ázott utcán az Anna cukrászda felé. Sajnos nem fért be mindenki a presszóba, ahol Kádár elvtárs és a többi vendégek a nyíregyházi fiatalok között elvegyültek, s maguk is egy-egy fekete mellett hallgatták a táncra hívogató szakszofont. „Cseréljünk helyet“ Másnap reggel a Nyírma- dai Állami Gazdaságba vitt utunk. A gazdaság vezetői élve a lehetőséggel, a vendégeket a környék legmagasabb pontjára, a Sólymos dombra invitálták, ahonnan mintegy ezer hold gyümölcsösben gyönyörködhet a szem. Kozák János, a gazdaság igazgatója és' Cséke László főkertész a szokásos ismertető után azonnal benyújtották a kormányfőnek a kívánságlistát is. A messzelátó dombról széles mozdulatokkal magyarázták és mutatták: — Kutakra lenne szükségünk, vasútra, permetlétor- nyokat kellene építenünk, jó homoki gépeket igényel ez a talaj — s egymást váltva mondták, sorolták a kívánalmakat. Kádár elvtárs türelmesen hallgatta. — Igazuk van az elvtársaknak — válaszolta. — En tudom, hogy ezenkívül még sok mindenre lenne szükség. De egyszerre nem lehet mindent. Azt mondom én a fő- kertész elvtársnak, cseréljünk legalább egy évre helyet, legyen ott ön, ahol a beruházásokat osztják, s Benkei elvtárs karonfogva kísér hozzájuk egy fiatalembert. Bemutatja Iklódi Lászlót, a vajai Béke Tsz elnökét, s így szól: A vetélytárs — Vetélytársat hoztam. — Két-három év múlva mi utol akarjuk érni az állami gazdaságot. —■ Burgonyából már jobban állnak — jegyzi meg Benkei elvtárs. — A pártapparátusból adtuk ki a téesz- be. A baktai járásnál volt mezőgazdasági osztályvezető. — Jó, jó, de maguk is vették valahonnan, Benkei elvtárs — szól közbe Kádár elvtárs. S a válasz: nevetés. De aztán Kádár elvtárs komolyra fordítja a szót. Pár száz méterre a Sólymos dombtól, lenn az akácos dűlőút mellett, a távoli tanya tanítója, valamint Szászfalvi Matild és Sata Etelka úttörők és a gazdaság fiatal lánykertésze várják virágokkal Kádár elvtársat. Autogram a dülőuton — Nézze csak Kádár elvtárs, névrokonnal találkoztam — mutatja be Sándor elvtárs Sándor Ilonát, a gazdaságban dolgozó kertészfőiskolás lányt. Gyorsan előkerül a notesz, a gazdaság almáskertjének fényképe, s a következő pillanatban már ott a toll is Kádár elvtárs kezében, s A Gépjavító fiataljait Kádár elvtárs nagy szeretettel búzdította helytállásra, sárrá, hogy mindig szívesen fogadják az idősebb mesterek jó tanácsait. — Ha valaki tudja, akkor maguk igen, hisz látták, milyen nyomorban, elmaradottságban éltek itt, Szabolcsban az emberek. Közelebb lép az egyik aszszonyhoz. — Ilyen fehérhabos ruhát viselt az én édesanyám is — mondja Kádár elvtárs és megsimogatja az öreg néni karján a ruhát. — De csak vasárnap, Kádár elvtárs! — válaszolja rá az, s hozzáteszi: — Mert, bizony abban az időben hétköznapra csak kartonra jutott — Most már maguk is másként öltözködnek, de nézzék meg ezeket a gyerekeket. Ha egyet közülük belültetnék a kocsiba, s kiszállítanám Pesten, senki sem mondaná meg, hogy falusi gyerek. „Ez a becsületes dolog“ Egy csoportnyi vörösnyak- kendős úttörő állta útját a terembe tartó kormányfőnek. A pusztadóbosiak üdvözletét hozták. Igaz, a hosszú út és a meleg megviselte a kezükben szorongatott virágokat, de annál jobban csipogott a meg a papának és a mamának, hogy tiszteltetem őket. Minden községben százak és százak várták, üdvözölték a küldöttséget. Sok helyen a programot az élet módosította. Vaján is így történt. Nem mehettek tovább. Látni akarták a vendégeket. Kiszálltak a kocsikból. Taps, éljenzés közben egy későn érkező idős asszony furakodott előre. — Hadd nézzem már, hogy néz ki az a Kádár. Sándor József elvtárs ronkapta, s odakísérte. — Olyan, mint ■ televízióban — állapította meg a néni kedélyesen. Ideges az elnök Szamos tatárfalván t&df Sándor, az Ady Tsz elnöke a néhány üdvözlő szó elmondásába is beleizzadt. Hát még ott kinn az évszázados diófa árnyékában, a Számos-párti nagygyűlésen, ahol nyolcezer ember előtt próbálta néhány szóval túltenni magát az irgalmakon, s gyorsan átadta a szót Kádár elvtársnak. Kádár elvtárs a nagygyűlésen szólt a tsz-ről szerzett pillanatnyi benyomásairól, majd derűsen megjegyezte: — Nekem azt mondta az elnök elvtárs, hogy nagyon ideges. Ez most is látszik rajA kormányfő a Kossuth gimnáziumban beszélgetett a tanárokkal, megtekintette szép, új politechnikai műhelyüket, ahol találkozott a diákokkal is. majd meglátnánk, mit tenne Nem lenne könnyű dolga... Kozák, az igazgató terveiket, eredményeiket sorolj; Kádár elvtársnak, amikoi — Nagyon örülünk az ilyen vetélkedésnek. Nem tudom, ki lesz a győztes, de egy biztos: a magyar nép jár jóL Tyúkodról, a 76 éves Bereczki Zsigmond is elment Szamostatárfalvára, hogy találkozzon Kádár elvtárssal.
