Kelet-Magyarország, 1963. május (23. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-22 / 117. szám
Csodákat Székelyben sem várhatnak A székelyi Búzakalász B'sz állattenyésztői, gondozói sport kifejezéssel szólva, a növénytermelésnek drukkolnak. Az ok: azt a prémiumot kapják tengeriből, burgonyából és minden egyébből, amennyi a tervteljesítés esetén átlag egy növénytermelőre jut. A föld termése és nem a maguk munkájának eredménye jelenti számukra az anyagi érdekeltséget. Sipos Pál tehenész, Muracsics Gábor sertésgondozó, Rádi Ferenc ló- ápoló'- s még többen szinte dicsekszenek azzal, hogy idén másodszor „húzták keresztül“ a vezetőség számítását, amely szerint az állattenyésztők is munkahelyük érdeme szerint kaptak volna premizálást. Furcsa kettősség és elgondolkoztató „áthúzás". Idén a tsz terve mintegy másfél millió forintot vár a fel nem osztható közös vagyon további fejlesztésére. Jókora összeg, s nála nélkül bajosan les® meg a 22 forint 86 fillér munkaegységérték. A vezetőség szerint épp az állattenyésztés az, «mely után — a lehetőségek figyelembe vételével — az eddiginél többet lehetne, sőt kellene is „kihozni'1. De hogyan, amikor az állattenyésztésben dolgozók csakis a szántóföldi termelést tekintik anyagi ösztönzésük alapjául? Azt mondják az állattenyésztésben dolgozók, azért legyen ilyen a premizálás, mert nekik még nincsenek olyan elsőrangú törzsállományaik, amelyek feltétlen biztosítaná,«; az előírt követelményeket, sőt a túlteljesítéseket is. Dehát, hogy is legyen?! Milyen közvetlen érdekeltséget látnak saját munkájuk alapján? A jelen körülmények között egyáltalán érdekelve vannak-e abban, hogy több és jobb legyen a szaporulat, olcsóbb, mégis eredményesebb a nevelés, hizlalás, több és jobb a tej, a gyapjú, a baromfi...? Nem, egyáltalán nincsenek. Arra számítanak: majd amit a föld terem.., Az ilyen szemlélettel, „ahogy tegnap volt, jól lesz úgy ma, meg holnap is", bajosan lehet előre jutni! A. B. Kincsei Ics'cndájn — kincsek földjén Tüzes szekér a dombban — kitűnt a tanya „Meg kell még azt érni!“ Kincses. Tűnődünk nevén, s karélybalogva hallgatjuk Rácz Gyula bácsit, Dessewfiy Aurél gróf egykori dohányosát. Az imént ballagott le a szőlőhegyről. Leült a faragatlan lócára. Fekete, széles karimájú kalapját akkurátusán a feje búojára tolta, megtömte a csibukot, amely hatvan esztendeje koptatja fogait. Derekán félretolta a körbelutó rafiakoszorút s mesélni kezdett. A mese — Emberemlékezet óta Kincses a neve ennek a valóban kincseket termő vidéknek — kezdte. — Én még a megboldogult Fitus Imre bácsitól hallottam róla, aki itt élte le az életét az urak szolgálatában. Volt itt egy nagy nagy homokdomb. Azt tartotta róla a legenda, hogy gyémántokkal, arannyal megrakodva egy tüzes szekér szaladgál benne, melyet rossz szellemek őriznek. A temérdek kincshez csak úgy lehet hozzájutni, ha a tanya legvénebb asszonyát először mézben megforgatják, majd pehely- ben meghempergetik, s úgy vetik a szekér elibe. Akkor a rossz szellemek megijednek, a szekér megáll, s a kincset el lehet venni. Hát eddig a mese. Hosszú ideig foglalkoztatta az itt élő cselédek fantáziáját, mig egyszer aztán ásni kezdtek a dombon. Nem leltek ott egyébre csőntokon kívül. Almás, rizling, muskotály... Elhallgat az öreg. Kialvc pipája fölött tüzet lobbant újra. Földszagú hüvelykujjával megtömködi benne a dohányt Nagyokat szippant. Figyeljük. — Laura, Szorgalmatos, Takaros, Szőlőlapos, Kincses sorolja a Dessewffy birtokok neveit. — öntötte a ropogós százasokat a méltóságosnak. Volt itt kincs elég. Ez meg, a Kincses, a legtöbb jövedelmet adta. Itt volt a dohányosok birodalma. Jó drága, finom zsíros pipálni valót termett a föld. Csak azt volt a baj, nem a mi zsebünket hizlalta. Kérdezzétek csak meg Kuncsik Károlyt, a kondást! Huszonnégy esztendőt húzoti le a birtokon és semmire nem jutott. Ö most is itt él No nem úgy mint akkor, a cselédlakásban, mert a tsz építtetett részére egészséges szolgálati lakást. Kincses. Alig három kilométer Tiszavasváritól. Ez most az egykori cselédek alakította Rákóczi Tsz központja. A majorba futó földutat szélesítik, gyalulják. Hamarosan kövesúton ballagnak a szekerek. Jobb oldalt új telepítésű szőlő. Rizling és muskotály. Rácz Gyula bácsiékat dicséri. Feljebb fiatal almás díszük. Odébb melegágyak. Dohánypalántákat nevelnek. Baloldalt emelkedik a szőlőhegy. S ahol vége az aranyat érő földeknek, erdő zöldellik, 21 holdon. — Több mint 800 hold ez a terület — szól halkan Pet- ró István napbarnította párt- titkár, s megigazítja a hátára szí jazott elemózsiás táskát. Most már nekünk adja a kincset a Kincses. Uj itt minden, az épületek, még az emberek is. — Eltűntek a cselédlakások, az emberek a faluban építettek házakat, s onnan járnak ki dolgozni. Jó állás a fiamnál — Elmentünk már néhá- nyan innen, de visszahozott a szívünk — néz körül Rácz Gyula bácsi. — Pedig jó állásom volt Debrecenben a fiamnál. Csak enni, inni kellett. Újságot olvastam, meg néha egy kupa szenet vittem fel a pincéből. Nem bírtam. Hiába megy már az ilyen szaláminak való paraszt akár hová, nem tud meglenni a kapa nélkül! — vallja büszkén. — Haza hozott a honvágy. — Én meg a vasútnál dolgoztam 4 esztendeig — szól közbe Rádly Miklós, az idős szőlőmunkás. — Mégis hazahajtott a Kincses. Rosszban, jóban együtt vagyunk ma is — Ihatják majd a jó bort a fiatalok amit mi termelünk — szói újra Gyula bácsi. — Magam is — így az egyik fiatal. Csak még azt megkóstolni Az öreg maga elé bámul. Hallgat. — Ki tudja megérem-e? Tudjátok mindig az jár az eszembe, amikor kötözöm a szőlőt, s látom a tokaji hegyeket ej ej, de jó bor terem ott, egyszer megkóstoltam, de sütött a fülem hegyétől a lábam ujjáig. S mégis azt mondom, ez a miénk se rossz. Nem bizony, mert mi bajlódtunk vele éveken át... Szeretném megérni, hogy megkóstoljam azt a muskotályt is, amit a két Rádullyal, Sándorral, Miklóssal, Mezei Ferenccel, Zágonyi Sándornéval és Fekete Lászlónéval telepítettünk. Süt a nap. Bearanyozza a Kincsest, s a szőlőt kötöző öregeket. Ott csillog a fény a fiatal almafák levelein. Egy középkorú paraszt a gyümölcsös földjét szántja. Utána porfelhő száll. S mikorra elérkezik az este, csapatostul vonulnak a faluba az emberek. Csak egy, az öreg Kuncsik Károly, a szövetkezet sertés- gondozója marad a tanyában, őrizni a keserű múltat, s vigyázni a mai kincsekre, melyek örökre és visszavonhatatlanul az övék. Farkas Kálmán Kodály Zoltán az amerikai művészeti akadémia tiszteletbeli tagja Kodály Zoltánt az amerikai művészeti és irodalmi akadémia tiszteletbeli tagjává választották. Az intézet szóvivője hétfőn bejelentette, hogy vele együtt öt további művészt, illetve írót választottak a tengerentúlról az akadémia tiszteletbeli tagjává. Ezek a következők: Alberto Sicomettá svájci szobrászművész; Qakar Kokoschka osztrák származású festőművész; Richard Hughes angol regényíró; Ivor Armstrong Richards angol kritikus és költő. Korábban az akadémia tisz- ,teletbeli tagjává választották már Dimitri j Sosztakovics szovjet zeneszerzőt, Joan Wiro spanyol festőművészt és Ig- nazio Silane olasz regényírót. Az amerikai művészeti e tudományos akadémiának ösz- szesen 47 külföldi tiszteletbeli tagja van. Mint a szóvivő most közölte, az akadémia azért választ kiváló külföldi művészeket, írókat, zeneszerzőket tiszteletbeli tagnak, hogy erősítse idegen országokkal a kulturális kapcsolatokat. A fehérgyarmati Győzhetetlen Brigád Tsz 100 holdas kertészetének egy része fiatal gyüni<>lcstelepítés közé esik. A szárazságot esőztető géppel „űzik" el. GOO törpe vízmű Húsz éven belül a falusi lakosság felét bevonják a vezetékes vízellátásba A falvak és a mezőgazda- sági települések vízellátásáról rendezett ankétot a napokban a Magyar Hidrológiai Társaság és a Magyar Agrártudományi Egyesület. Az ankét bevezető előadását Illés György, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főosztályvezetője tartotta, majd vízügyi, építészeti és mezőgazdasági szakemberek vitatták meg a falusi vízellátás fejlesztésének nagyszabású programját. Jelenleg mintegy 600 községben van törpe vízmű, vagy más olyan megoldás, amire vízvezeték-hálózat épülhetett, s ez a hálózat már csaknem félmillió falusi lakoshoz juttatja el higiénikus módon a háztartási vizet. A falusi vízellátás eddigi eredményei és tapasztalatai, valamint a sok évtizedes kutatómunkával elkészült vízföldtani térkép megteremtették a lehetőséget, hogy most az eddiginél sokkal gyorsabb ütemben, a faluvillamosításhoz hasonló nagyszabású akcióval országszerte kiépítsék a falusi vízvezeték-hálózatot. A program szerint húsz év alatt mintegy kétmillió lakosra lehet kiterjeszteni a vezetékes vízellátást, s ezzel az ellátottság aránya — figyelembe véve a falusi lakosság várható csökkenését — a jelenlegi 8 százalékról 50 százalékra emelkedik. A program megvalósítása mintegy négymil- liárd forintnyi beruházást igényel. A nagyszabású terv végrehajtásának azonban vannak egyéb feltételei is. Szükséges elsősorban a vízhálózat-fejlesztés országos szintű tervének végleges kidolgozása, aminek alapjaként még az idén elkészülnek a megyék egységes tervei. A műszaki feladatok között meg kell oldani a törpe vízművek és más műtárgyak tipizálását, elemeik előregyártását, mégpedig úgy, hogy ezek a létesítmények a községfejlesztési esztétikai követelményeknek is megfeleljenek. ALEKSfARDR IttSMBOT: MMM SZATHMÁSÁSOK egy kicsit többet tudni mdn88. — Mindegy, Torp. Induljon. Én is Karlslusteba megyek majd, de valamivel később. Maga azonban induljon mielőbb. Most azonnal, Torp. Intézkedem, hogy adjanak magának gépkocsit. — Nem szükséges az autó, Gruppenführer úr. Jó erős motorkerékpárom van. — Az is jó. Karlsluste Bines olyan messze. — Az én motorbicdMimmel három óra. — Induljon azonnal. — Upitz felállt. — Estére én is ott leszek. Jelentkezzek majd nálam. Egy másik fontos megbízás vár magára. A (berlini gyors hajnalban ért áiarlslusteba, amikor a város elleni újabb szovjet légitámadás már befejeződött. Ezzel a vonattal jött vissza Aszker. Az állomás előtti téren egy pillanatra megállt. Rozsdaszínű füstfoszlányok gomolyogtak a levegőben. A járdán bóísonyos, zsíros ko- rompelyheket sodort tova a sziél. Valahol a távolban, a horizont alján tűznyeivek villództak az égen. Csend volt. Égett szag terjengett az egész környéken. Miután Kari Aupel szerepét játszotta, Aszkemek kerülnie kellett a társaival való találkozást, nem mutatkozhatott Stireva házának környékén. Igaz, a logika, a józan ész azt diktálta: kizárt dolog, hogy figyelné valaki. Seifert és Upitz már a saját biztonságuk veszélyeztetése miatt sem' vállalkoznak erre, Karlslustera bambák hullanak, ha csak nem szükséges, nem viszik vásárra a bőrüket. Ám Aszkermefc a legkisebb kockázatra sem volt joga. Hiszen most minden azon múlik, hogy hiba nélkül tudja-e játszani Kari Aupel szerepét. Az óvatosság egyáltalán nem volt felesleges, Upitz Gruppenführer — Seifert tábornok tilalma ellenére — mégis megfigyelőt állított a Berliner Platz 15 számú házhoz, mivel mindig szeretett denről, mint a főnöke. A ház körüli szimatolást egy olyan beosztottjára bizta, aki tartani tudta a száját, úgyhogy ebből a szempontból Upitz nyugodt volt, nem kellett félnie semmiféle kellemetlenségtől. Egy gumi esőkabátot, fekete keménykalapot viselő, a kezében esernyőt tartó férfi követte Aszkert. De nemcsak ő figyelte Kerimov őrnagyot. Kissé távolabb Aszkertől, Upitz embere mögött Percev őrnagy ment. Társának biztosítása végett ő is Berlinbe utazott, tanúja volt Aszker és az Abwehr-fő- nökök találkozásának, s ugyanabban a vagonban utazott vissza Karlslusteba, amelyben Kerimov. Természetesen mind a ketten úgy viselkedtek, mintha nem ismernék egymást. Ezért aztán Percev nem tűnt fel az Aszker figyelésével megbízott nyomozónak. De hosz- szú ifiéig Percev sem vette észre, hogy az esemyős ember követi Kerimovot. Tökéletesen leplezte az illető a szerepét. Csak amikor Karlslusteban leszálltak a vonatról, s látta, hogy a férfi milyen vizslaszemmel nézett Aszker után, akkor eszmélt fel, kivel van dolga. Cselekedni kellett. Percev átment az utca másik oldalára, s előre sietett. Nem mesz- sze egy telefonfülke látszott. Éppen arra volt szüksége Per- cevnék. Visszament az utca páros oldalára, beállt a telefonfülkébe, s leakasztotta a helyéről a kagylót. Amikor Aszker a telefonfülkéhez ért, Percev — változatlan pózban, beszélgetést mímelve — kiszólt a nyitva hagyott ajtón: — Vigyázz! Követnek! Az esemyős! Néhány pillanat múlva a telefonfülkéhez ért a kemény- kalapos is. Ügyet sem vetett a fülkében álló, élénken gesztikuláló, beszélő férfire. A következő sarkon Aszker is bement egy telefonfülkébe. Tanituszt dugott a készülékbe, s utána Stireva számát tárcsázta. — Halló! — hallatszott a kagylóban Stireva hangja. — Üdvözlöm, — mondta Aszker. — Legyen szíves kérje meg a férjét, hogy jöjjön értem egy taxival. Húsz perc múlva várom őt nálam. S ezzel be is fejezte a beszélgetést, helyére akasztotta a kagylót. A „nálam’' azt jelentette, hogy a Berliner Platz 15-ben, mert miután értesült róla, hogy figyelik, nem indulhatott máshová, csak oda, hiszen Aupel is egyenesen hazament volna az állomásról. De a Berliner Platz 15-ben való huzamosabb tartózkodás is veszélyes lett volna. Nem tudni, müyen kapcsolatai voltak Aupelmek ebben a városban. Percev őrnagy tudta, hogy ilyen körülmények között hová telefonálhatott Aszker. Elkísérte öt egészen Aupel házáig. Miután meggyőződött róla, hogy az esemyős férfi a közelben lesben állva várakozik és egyáltalán nem készülődik tovább menni, egy telefonfülke keresésére indult. Vagy három háztömbbel odébb, egy keresztutcában akadt telefonfülkére. Felhívta Stirevát, e az átadta neki Aszker üzenetét. A többi már könnyen ment Percev taxit szerzett, egy kis ideig az utca végén időzött vele, s amikor látta, hogy a közelben nincs más kocsi, a 15-ös számú ház elé hajtatott. Aszker az ajtó mögött várta. Amint fékezett a taxi, az utcára lépett, s beült a kocsiba. Az autó elindult. Percev szétnézett a téren. A keménykalapos ember az úttest felé szaladt, esernyőjével hadonászva próbálkozott megállítani egy mellette elhaladó teherautót. A szakadék, ahonnan Ljulko jelzéseket adott az ejtőernyősöknek, elég mély volt. Alacsony, de meglehetősen sűrű erdő nőtte be körös-körül. Az ejtőernyősök tpbbsége a kijelölt helyen ért földet. Né- jiányan a szakadéktól kissé távolabb ereszkedtek le, de gyorsan tájékozódtak ők is, s rövid idő múlva már valamennyien a gyülekező helyen voltak. örökét állítottak, utána ellenőrizték a fegyvereiket, — a kézi golyószórókat, a tankelhárító fegyvereket, — majd megkeresték a teherszállító ejtőernyőket, s kipakolták a kézigránáttal és lőszerrel telt ládákat. Az ejtőernyős egység parancsnoka — egy magas, szikár, napbarnított arcú, világos, szinte áttetsző szemű alezredes — és Ljulko százados térkép fölé hajolt. A harci feladatot — a repülőtér elfoglalását — jól ismerte az alezredes. Már néhány nappal ezelőtt, amikor az egység még csak készülődött erre az akcióra, alaposan áttanulmányozott mindent a térképen, s most csupán néhány apróbb részletkérdést kellett tisztáznia. Az alezredes magához kérette a küldöncöt. Az abban a pillanatban ott is termett. — A szakasizparancsndkokat, a felderítőparancsnokot és az orvost hozzám! Amíg a kért személyek egybegyűltek, az egység parancsnoka és Ljulko néhány lépéssel távolabb mentek. Oda, ahol a rádiósok ütöttek tanyát. A leadókat már beállították. Az alezredes egy papírszeletet adott át nekik. Néhány szám állt rajta. Rejtjeles közlemény arról, hogy az egység sikeresen földet ért, s készülnek a feladat teljesítésére. Miután leadták a közleményt, nem kapcsolták ki az adó-vevőállomást. Minden pillanatban készen kellett állnia, hogy felfogja a Likpv tábornok rádióleadójárói érkező jelzéseket. 1963. május 22. (Folytatjuk.)
