Kelet-Magyarország, 1963. május (23. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-03 / 101. szám
AZ MSZMP SZABOWS^ZATMAD MEGYEIBIZOTTSÁGA TANÁCSIAPJA XX. ÉVFOLYAM, 101. SZÁM ARA* 50 FILLÉR 1963. MÁJUS 3. PÉNTEK ÜNNEPELT A VILÁG Hárommillió felvonuló n Munkástüntetések Pekingben a nyugati fővárosokban „Kubai május I“ Moszkvában A népek közötti béke és barátság jegyében ünnepelt Budapest lakossága A nemzetközi proletáriátus legnagyobb ünnepén, május elsején kora reggel talpon volt Budapest. Az utcákat a tereket, a lakóházakat és a középületeket vörös és nemzetiszínű zászlók ezrei virágok, díszítették, az örökifjú főváros megszépülve köszöntötte a 19. szabad május elsejét Ünnepi köntösbe öltözött május elseje reggelére a Felvonulás tér is. A vörös csillaggal díszített főemelvénnyel szemközt, a Gorkij fasor bejáratánál a munkás- mozgalom nagy tanítóinak képeit helyezték el, s a képek felett vörös alapon fehér betűk hirdették a proletáriátus jelszavát; Világ proletárjai egyesüljetek! A teret övező épületek homlokzatán színes dekorációk, felíratok köszöntötték a munka ünnepét és a seregszemlére készülő budapesti dolgozókat. A tribünöket a testvéri országok színei és állami címerei díszítették. Néhány perccel tíz óra előtt elfoglalta helyét a díszemelvényen Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, dr. Münich Ferenc éllamminiszter és Rónai Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai. Á Felvonulási tér elején eközben nyolc oszlopban felsorakoztak a kerületek dolgozói. Soraikban ott voltak azok a párt- állami és szak- szervezeti vezetők, a Hazafias Népfront és a többi tömegszervezetek vezetői, akik már jóval az Indulás előtt felkeresték a gyülekezőket, hogy velük együtt vonuljanak a díszemelvény elé. Angyalföld dolgozóit Bisz- ku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, és Brutyó János a Politikai Bizottság póttagja, a SZOT főtitkára; a zuglói felvonulókat Apró Antal, a Minisztertanács elnökhelyettese, a Politikai Bizottság tagja; a kispestieket Focit Jenő, a Minisztertanács elnökhelyettese, a politikai bizottság tagja; a józsefvárosi dolgozókat Gáspár Sándor, a Politikai Bizottság tagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára, és Ilku Pál, művelődésügyi miniszter, a Politikai Bizottság póttagja; a XI. kerületieket Somo- mogyi Miklós, a SZOT elnöke és Szirmai István, az MSZMP Központi Bizottságának titkára és a Politikai Bizottság tagja; az I. kerület felvonulóit Nemes Dezső, a Politikai Bizottság tagja, az MSZMP Központi Bizottságának titkára; a VT. kerületieket Kállai Gyula, a Politikai Bizottság tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese; a belváros dolgozóit pedig Fehér Lajos, a Politikai Bizottság tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, és Ajtói Miklós, az Országos Tervhivatal elnöke, a Politikai Bizottság póttagja köszöntötte. Tíz óra előtt néhány perccel megszólaltak a harsonák, és Somogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT elnöke, a mikrofonhoz lépett, hogg, a 19. szabad május 1-én köszöntse Budapest dolgozóit. A többi között hangsúlyozta: — Több mint hét évtized óta ezen a napon a nemzetközi munkásosztály újból és újból hitet tesz a nemzetközi összefogás magasztos eszméje mellett. Ez az összefogás segítette sok évtizedes harcában győzelemről, győzelemre és segíti ma is közös ellenségével, az imperializmussal szembeni harcában. —* Ml, magyar dolgozók a béke harcosai vagyunk: teljes szívvel állunk a szovjet békepolítika nagy kezdeményezései, az általános és teljes leszerelés történelmi horderejű terve mellett — Valljuk a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének lenini elvét — Hirdesse az Idei májusi ünnep is, hogy a magyar nép egységesen, szabad hazája békés építésén serényen munkálkodva halad abban a nagy, nemzetközi hadseregben, amely a proletár internacionalizmus lobogói alatt küzd a béke és a munka világának győzelméért, az emberiség békés és boldog jövendőjéért. Az ünnepi köszöntő után hosszan zúgott a taps, a hangszórókon vidám nótaszó csendült fel, s megkezdődött a főváros dolgozóinak seregszemléje. Zengett zúgott a dal, s a felvonulási tér különböző pontjairól, újra meg újra felhangzott az ütemes kiáltás: Éljen május elseje! Éljen a párt! Éljen a népek barátsága! Békét a világnak... A sok ötlettel megformált dekorációk között lépten-nyomon visszatért a jelkép: Kovácsoljanak ekevasat a kardokból! Tizenkét óra után ért véget a budapesti kerületek dolgozóinak menete, majd a tribünök közönsége nagy érdeklődéssel várta a májusi seregszemle immár hagyományos, színpompás záróakkordját: a fiatalok felvonulását. Néhány perces szünet után már fel is tűnt az Ajtósi— Dürer sor felül a Kommunista Ifjúsági Szövetség óriási jelvénye, amint a dísztribün elé értek, piros nyakkendős úttörő fiúk és lányok szaladtak fel. az emelvényre, hogy virágokkal köszöntsék a párt- és az állam vezetőit, a budapesti május 1. külföldi vendégeit. A KISZ Intéző Bizottsága tagjainak vezetéseven megindult a budapesti ifjú kommunisták tizenötezer képviselője, s ezer úttörő. A sportolók felvonulásával fejeződött be a budapesti dolgozók május elsejei nagy seregszemléje, Kádár János nyilatkozata Kádár János, a Minisztertanács elnöke, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára a május 1-i felvonulásról a következőket mondotta: — Örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy részese lehettem a budapesti dolgozók nagyszerű május elsejei demonstrációjának, — Valamikor a szabadságért harcoló magyar munkás- osztály, magyar nép sok súlyos csapást szenvedett el ellenségeitől. Amikor 1919- ben az antant-hatalmak fegyverével leverték a Magyar Tanácsköztársaságot, a kizsákmányolok azt hitték, hogy megölték a kommunizmust Magyarországon. Amikor Sallai Imrét és Fürst Sándort meggyilkolták, akkor is abban a reményben ringatták magukat, hogy végeztek a magyar munkásosztálylyal. fis íme, most, 1963 május 1-én munkásosztályunk, dolgozó népűnk a szocializmus útját járja, s biztos lép^ tekkel halad előre. Ezen a napon azt is ünnepeltük, hogy leraktuk a szocialista társadalom alapjait és harcolunk a szocializmus teljes leléptetéséért. — Meggyőződésem, hogy ha híven kitartunk eddigi politikánk mellett, annak szellemében küzdünk meg nehézségeinkkel, és annak szellemében végzi ki-ki saját területén munkáját, akkor az eljövendő május elsejéken új győzelmeket ünnepelhet a magyar nép, mert ebben a helyes politikában, a szociális- ta eszmével való összeforrott- ságban és a nemzetközi szolidaritásban van az erőnk* Sok sikert, szerencsét, boldogulást kívánok mindenkinek jövendő harcainkhoz. Húszezren a nyíregyházi Sóstón Sok ezer nézője volt Sóstón a kultúrműsornak Foto: Hammel József Nyíregyháza május elsejei ünnepségsorozata már április 30-án megkezdődött. Az ifjúság, s a veteránok közös Hármas-dombi ünnepségét az üzemek, vállalatok él- üzemavatói követték. A május 1-i munkásünnep jelentőségét növelte, hogy a város nyolc üzeme nyerte el a büszke „Élüzem” címetA hétfő esti vállalati ünnepségeken adták át több vállalatnak a megyei pártbizottság kongresszusi versenyzászlaját. Sok száz munkás kapta meg a Kiváló dolgozó jelvényt, oklevelet, számos szocialista brigádot avattak. A kollektív üzemi ünnepségeken magasra csapott a jókedv, s vidám szórakozás követte a jóízű közös vacsorát. Az ünnep reggelén térzene fogadta a város lakóit. Sokan indultak már a korai órákban a nyíregyházi munkásmozgalom hagyományos ünnepi színhelyére, a sóstói erdőbe. A városban maradók ezrei látták a televízió képernyőjéről a budapestiek színpompás felvonulását, s a kapcsolásos külföldi ünnepségeket. A borús reggeli időt szép napsütés váltotta fel, s megindult az emberek végtelen áradata a Sóstó felé. Két vonatszerelvény és két villamos húszpercenkénti fordulóval vitte a nyíregyháziakat a város pihenőhelyére. Az autóbuszok déltől negyedóránként szállították az utasokat. s mintegy száz magángépkocsi több száz motorkerékpár és ezernél is több kerékpár indult a Kemecsei úton és az erdőn keresztül a nyíregyháziak nagy majálisának színhelyére. Sóstón szinpompás kép fogadta a látogatót. Mintegy tizenötezer ember hömpölygőit az árnyas hársak alatt A családok sokasága terített ebédre az erdei tisztásokon, s a vállalatok, üzemek sátraiban főtt a jóízű ebéd. Az élüzem címet elnyert nyíregyházi posta dolgozói családtagjaikkal együtt vettek részt a közös ebéden. Százhetven adag halászlé fogyott el percek alatt, amire jól esett a sör és a málna, a sok üdítő ital. A Vegyesszerelő Szövetkezet sertést vágott ez alkalomra, mindenkinek bőséges adag jutott a hurka kolbászból. A szövetkezetlek megrendezték a soványak—kövérek mérkőzését is, amit sokan néztek meg — és alapos szórakozásban volt részük. Nagy sátor alatt szórakoztak, pihentek a megyei építőipari vállalat munkásai. Volt keletje az illatos lacipecsenyének. Közös ünnepségen, szabadtéri ismerkedésen vettek részt a belügyi és honvédségi dolgo(Folytatás a 2. oldalon)