Kelet-Magyarország, 1963. május (23. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-03 / 101. szám

Gazdag program, vidám május elseje megyeszerte Zene, virág, taps Mátészalkán Sokszínű májusi virágok mindenütt: gépkocsikon, mo­torkerékpárokon, kabátokon. Orgona, gyöngyvirág. .. Már reggel nyolckor kí­váncsiak ülték tele a Hősök terének padjait, az utcai vas­korlátot, miközben a járási művelődési ház mikrofonja zenével szórakoztatta az éb­redő szaltooiakat. Minden irányból megindultak a zász­lós gépkocsis csoportok a gyülekezési helyre. Ősz hajú bácsi vonta magá­ra a figyelmet, az egyik em­bergyűrűben. A közelállók hallották a párbeszédet, me­lyet az váltott ki, hogy a ve­terán munkás nem akarta át­engedni a piros betűs táblát egy fiatal munkatársának. — Hogyisne már. Ez min­den esztendőben az én reszor­tom. Akkor se adtam ki a ke­zemből, mikor a kokastollasok álltak itt az út mentén! A táblán ez állt: Munka és béke. Nem sokkal 10 után motor- berregés jelentette, hogy el­indultak az előőrsök. A jár­dákon, az úttested szélén, mintegy kétezer néző szoron­gott. Nagy taps köszöntötte az élen haladó fúvószenekart, a járási művelődési ház fia­taljait. Mikor pedig az általá­nos iskola zenetagozatos kis­pajtásai léptek a tribün eié, ma.id a fehér tényét-sapkás úttörő „közlekedési rendőrök”: hullámzott a nézősereg, min­denki, legfőképp a szülők, köz­vetlen közelrő1 akarták látni az elhaladókat. Gyors egymásutánban kö­vetkeztek a vasút, a posta, a vállalatok, intézmények cso­portjai. Népi táncruhában léptek színre az ÉRDÉRT Vál­lalat táncosai, hegy a felvonu­lás után bemutassák műsoru­kat a szabadtéri színpadon. Változatos, ötletes meglepe­tések fogadták a nézőket. 11 órakor kezdődött az ün­nepi beszéd, melyet Lévai György a községi sportbizott­ság titkára tartott. Táncosok, dalosok a vidámság és a szép­ség szószólói vették ezután birtokukba a rögtönzött szín­padot, hogy szórakoztassák a 6—7 ezres közönséget. Dél­után a sport kedvelői a lab­darúgó-pályán láthattak iz­galmas sportjátékokat. így ünnepelte május elsejét az „^gyik” 'Mátészalka; a „má­sik” a munkagépnél, a föl­deken. Non György elvtárs beszélt Nagykállóban. Kettős ünnep Rakamazon Reggel van. Az éjszakai eső után lassan ébred a falu. Csak' az épületeken elhelye­zett zászlók, transzparensek és felíratok tanúsítják, ün­nepre készül Rakamaz. Szövetkezeti tagok, a hoz­zátartozók és meghívott ven­dégek zsúfolásig megtöltötték az új kultúrh'iz nagytermét. Mintegy négyszázan hallgatták meg Stomp László elnök be­szédét, amelyben ismertette a szövetkezet elmúlt évben Veteránok és fiatalok a Hármas-dombon Megyénkben elsőként a sós­tói erdőben emlékeztek meg a proletár nemzetköziség nagy ünnepéről: április 30-án a kora délutáni órákban egyen­ruhás ifjúgárdisták, vörös n yakkendös úttörők sorakoz­tak fel a Hármas-dombon lé­vő emlékműnél. Jóval az ün­nepség kezdete előtt megér­keztek a munkásmozgalom régi harcosai, hogy a fiatal­sággal együtt méltassák a munka ünnepét. Murvay Mihály városi KISZ-titkár Nyíregyháza if­júsága nevében meleg szere­tettel köszöntötte azt a nyolc­van veteránt, aki újból fel­kereste a nyírségi munkás- mozgalom e patinás helyét, ahol az elnyomás éveiben a szabadságért, a jobb életért tüntetett a nyíregyházi prole- táriátus. Hagy tisztelettel szólt azokról, akik a Horthy- rendszerben szembe néztek a kardlapokkal s az üldözés idején hallatták az elnyo­mottak szavát. Jó részük nem érte meg a felszabadulást, de akik itt vannak, láthatják: eredményeink túlhaladták az egykori legmerészebb álmo­kat is. ígérte a fiatalság ne­vében: úgy élnek, úgy dol­gozna^ a jövőben, hogy még gondtalanabbá tegyék az egy­kori harcosok napjait. Tiszta csengésű ének* kö­szöntötte ezután a munkás- mozgalom jelenlévő veterán­jait: a XII-es iskola úttörő­kórusa kedveskedett az ün­nepeiteknek, akik között ott volt s tűzpiros szekfűt tartott a kezében Laczkovszki József, Dankó András, Ilcsik János, Kazár Mihály, Máchel Sán- dorné, Haja Ferencné is. Nagy figyelem kísérte a tanárképző főiskola egyik nö­vendékének felolvasását Sza­muely Tiborról, majd a Nyír­egyházi Munkáskórus rövid hangversenyére került sor. A Krecsák László vezette kórus idén ünnepli fennállásának 40. éves jubileumát: tagjai közöt nagy számban szerepel­nek veteránok. elért eredményeit, melynek alapján elnyerték a K1SZÖV által alapított, a megye kiváló kisipari szövetkezetét meg­illető vándorzászlót és a megyei pártbizottság kong­resszusi versenyzászlóját. Május elseje jelentőségéről Beregnyei Miklós községi párttitkár emlékezett meg. Ezután Czimba'imos István, a KIS2ÖV megyei elnöke átad­ta a vándorzászlót. Ez alka­lommal hat szövetkezeti dol­gozó kapta meg a Kiváló dolgozó jelvényt és nyolcán oklevelet. Részt vett az ün­nepségen Zajácz János, az MSZMP megyei Végrehajtó Bizottságának tagja és Szabó Gyula, a megyei pártbizott­ság munkatársa. A kongresz3 szusi versenyzászlót Zajócz elvtárs adta át Az ünnepség alkalmával a szövetkezeti dolgozók között több mint féiszázezer forint jutalmat osztottak szét, Május 1 előestjén fáklyás felvonulással kezdődött a nemzetközi munkásosztály nagy ünnepének megtartása Nagykállóban- A felvonuláson mintegy nyolcszázan vettek részt. Szerdán, május elsején a kora reggeli órákban gyüle­keztek a kallói dolgozók, az­tán megindult a háromezres tömeg zászlókkal, jelmonda­tokkal a sportpálya felé. A menetben egymás után jöttek iskolák, hivatalok, ktsz-ek és tsz-ek dolgozói. Az egybegyűltek előtt délelőtt tíz órakor Non György elvtárs, a Kossuth Kiadó igazgatóhelyettese mondott ünnepi megemlé­kezést. Non elvtárs a többi kö­zött arról beszélt, hogy húsz évvel ezelőtt ebből a község­ből származó Kállay-uraság, az akkori miniszterelnök szó­noklatot mondott^ amelyben nehézségekre, a tavaszi árra hivatkozott. — Amikor mi, a Margit körúti fegyházban érte­sültünk a miniszterelnök beszédéről, tudtuk, hogy az a bizonyos ár, őnála a tüntető munkásság meg­mozdulásaira vonatkozott — mondotta Non elvtárs. A továbbiakban a nemzet­közi proletáriátus napjaink­ban folyó harcáról, győzel­meiről szólott. A nagy tetszéssel fogadott ünnepi beszéd után kultúr­műsor következett. Ennek keretében a régi nagy hírű kállai-tánccsoport lépett a színpadra. A művelődési házban most május elsején nyolcadszor rendezték meg a kézimunka szakkör kiállítását. Az immár hagyományossá vált kiállítást sokan tekintették meg a nap folyamán. Este ugyancsak a művelő­dési házban májusi bállal zá­rult a nagykállóiak ünnepsé­ge. Tízezer felvonuló Kisvárdán Május elsejének reggelére zászló és virágdíszbe öltözött Kisvárda. Régi szokáshoz hi- ven a központi térre nyíló ut­ca két oldalán állították fel sátraikat a mézeskalácsosok. S mikorra kisütött a nap, már sok százan állták körül a teret, várták a felvonulókat. Szólt a zene, s megindult több mint 10 000 ember, fiatal és öreg, munkások, hivatali dolgozók termelőszövetke­zeti parasztok, sportolók színes, tarka és vidám felvonulása. Csaknem egy óra hosszáig hömpölygőit a tömeg a főut­130 erőgép a határban 1963. május 3. KISZ-fiataíok megkoszorúzták a llármas-domb emlékművét. Több mint ötezer nyírbá­tori dolgozó színpompás fel­vonulása volt május elsején. Vörös és nemzetiszínű zász­lókat lengetett a szél a há­zakon. Az utcák, terek szé­pek, tiszták, gondos kezek öltöztették ünnepi díszbe. A főtéren dísztribün. A gyülekezés már a kora reggeli órában megkezdődött az állomás előtti téren. Üze­mek, tsz-ek, hivatalok és in­tézmények dolgozói, diákok. Fél tíz óra után felsorako­zott a menet és megindult a dísztribün felé. A felvonulás élén a járá­si párt-végrehajtóbizottsá­gának tagjai haladtak, élü­kön Kovács Ferenc, a járási pártbizottság első titkára, Kádár András, a járási tanács elnöke. Ott volt dr. Hornung Mátyás országgyűlési képvi­selő, ános, a Hazafias Népfront «blöke, az üzemek, tsz-ek, ' hivatalok, intézmé- nyek^legjobb dolgozói. Nagy taps köszöntötte az óvodásokat, majd az általá­nos iskola tanulóit, akik me­net közben virágokkal torna­gyakorlatot mutattak be. Ugyancsak nagy taps fogadta a határőrség fegyelmezett so­rokban felvonuló fiatal har­cosait, akik jelvényükkel hir­dették, hogy bátorságukkal, áldozatkészségükkel készek megvédeni országunk hatá­rait. Igen nagy taps fogadta a tsz-eket és a gépállomás dol­gozóit. Az ünnepnapon is 130 erőgépük dolgozik a határ­ban, behozni a késői tavasz okozta lemaradásokat. Két órán át vonultak Nyír­bátor dolgozói. A felvonulást követően .gazdag program várta a dol­gozókat. A művelődési ház­ban kultúrműsor keretében zenekarok, énekesek, vidám jelenetek tették hangulato­sabbá az ünnepet. eán, zárt sorokban vonultai el a dísztribün előtt, ahol a párt, tanács és a különböző tömegszervezetek vezetői, üze­mek, vállalatok kiváló dolgo­zói köszöntötték az ünneplő­ket. A sort fehérsapkás ifjú „tengerészek”, a víziúttörök nyitották meg, majd a Besse­nyei gimnázium politechnikás tanulóinak menete következett fényesre csiszolt lapátokkal* csákányokkal a vállukon. Impozáns látványt nyúj­tott az 1962 év eredményei alapján most másodszor élüzem címmel kitüntetett Fémszerelvénygyár dolgo­zóinak menete. Együtt vonult fel az öntöde mely­nek valamennyi tagja ki­váló dolgozó, s a jelvény ott csillogott a mellükön. Utánuk következett a szocialista brigád címért dolgozók munkáscsapata. A dohánybeváltó teherkocsi­val képviselte magát, rajta dohányt válogató nők. majd a Kisvárdai Rákóczi Tsz fe­hér lipicai lovasbandériümá- nak tapsolt a tér közönsége. Mint az már Kisvárdán ha­gyomány, most is a községi pártbizottság titkára, Dankó Ferenc köszöntötte a felvonu­lókat, ^s rövid beszédben mél­tatta a nemzetközi munkás- mozgalom nagy ünnepét, má­jus elsejét. A délelőtti ünnep­ség a kultúrcsoportok fellé­pésével folytatódott a szabad­téri színpadon majd délután a várkert’oen folyt tovább sportműsorral, vidámsággal. Ünnepi műszakot tartottak A Kisvárdai Gépállomás 121 erőgépével dolgoztak május elsején a traktorosok: vető­szántást végeztek a kukorica alá, az ősszel megműveletle- nül maradt területeken. Az ünnepi műszakban 500 holdon végezték el a szántást A traktorosok versenye, a május elsejei műszak hoz­zájárult ahhoz, hogy a gépállomás tegnapra be­fejezte tavaszi idényter­vét. A versenvhen a Rnrkn-hrieárí 24 traktorosa az elmúlt tíz napban 1640 normálhold mun­kát végzett. A brigád tíz traktorát üzemeltetik kettős műszakban. Kiemelkedő ered­ménye van a tavaszi idény­ben a Molnár-, Szántó- és Szeles-brigádnak is. A legjobb traktorosok közé tartoznak a tavaszi terv teljesítésében Németh János, Révész Meny­hért, Molnár Károly, Kozmi József — és váltótársaik a kettős műszakban. (Folytatás a 3. oldalon) (Folytatás az 1. oldalról.) zók is családjukkal az erdő szélén. Jól érezték magukat a Nyíregyházi Állami Gazdaság dolgozói is, sátrukban igen sok adag sült hús és friss kol­bász talált gazdára. Kora délután már min­tegy húszezren voltak a Sóstón­Nem mindennapi vidámság fogadta a körhintához, céllö­völdéhez érkezőket. Pillanatok alatt megteltek a körhinta szé­kei, estére közel hatezren köz­tük négyezer gyerek — forog­tak meg a hintákon. Nagy volt a forgalom a csónakázó tavon, ahol egyetlen szabad csónak sem volt május 1. dél­utánján. Sok százan pihentek a víz partján a dús fűben, s a melegstrand is jó szórako­zást nvújtott vendégeinek. A délelőtti borús idő azonban itt éreztette a hatását: a fűrdő- zőu- háromnegyed része fiatal diák volt. Sok ezer néző élvezte vé­gig a MÁV állomás előtt felállított szabadtéri szín­pad gyorsan pergő műsorát. A József Attila Művelődési Ház táncosainak számait nagy taps fogadta. Igazi közönség- sikert arattak a Móricz Zsig- mond Művelődési Ház tánc­zenekara, táncdalénekesei, ko­mikusai és a népi tánccso­portja. Tetszett a nézőknek a színvonalas szabadtéri műsor — amelyet nem egyszer kö­vetett az újrázás. Sóstón mindenütt vendéglá­tóipar: sátrak, gombák, mozgó­árusok egészítették ki a ven­déglátó egységeket. Rekordforgalom született az idei május elsején, az ellátás azonban kielégítő volt, nem volt hiány ételben, ital­ban. A nagy étterem tizenegy felszolgálóval dolgozott.. tizen­hat hektó csapolt sört adott el. A számítások szerint csak ebben az egységben hatezer pohár és kétezer üveg sör, kétezer pohár málna és sok száz üveg hűsítő Ital fogyott. Az élelmiszerkiskereskedelmi vállalat pavilonjai sok ezer táblás csokoládét, ’ rengeteg üveges gyümölcslevet és megszámlálhatatlanul sok lég­gömböt árusítottak el. Este sem csökkent a for­galom. Százával hozta a dolgozókat Sóstóra a kis­vasút, nem pontos adatok szerint tizenkétezer nyír­egyházit szállítottak mÄ­jus elsején a vonatok és villamosok, háromezret az autóbuszok. Vidámság. jő szórakozás színhelye volt a Tölgyes csár­da, a sóstói kisvendéglő is. A jól végzett munka tudatában megérdemelten pihentek, szó­rakoztak a város dolgozói a hetvennegyedik májusi mun­kásünnepen, a 19. szabad ma­gyar május elsején. • • Ünnepi nagygyűlés Nagykállóban

Next

/
Thumbnails
Contents