Kelet-Magyarország, 1963. április (23. évfolyam, 80-99. szám)
1963-04-21 / 92. szám
Jól szerepeltek a nyíregyházi zeneiskola növendékei. A szombathelyi zenekar hangversenye a Nyíregyházi Ruhagyárban. (Foto: FÉNYSZÖV: ZsákZ.) Tizenketten Aki már volt katona — akárcsak néhány hónapig is — az humoros, tanulságos, kellemes és kellemetlen történetek sorát tudja idézni azokról az időkről. Történeteket, a katonaidő élményeinek visszatükröződését gyűjtötte egybe a Zrínyi Katonai Kiadó közelmúltban megjelent kiadványa. Tizenketten — volt katonák — emlékeznek katonaidejükre, vagy idézik a múltat: apáink fiatalságának idejét. A szerzők között vannak olyanok is, akik ma is a néphadseregben teljesítenek szolgálatot. Az elbeszélések nem csupán a mai katonaéletre korlátozódnak. Bemutatják a M- zenkilences vöröskatonák életét is. Ebben a kötetben tehát a múlt és a jelen agy magasabb egységbe forrva találkozik egymással. Az antológia fiatal írói közül nem egynek jelent már meg önálló kötete ts, de nagyrészük ebben a kötetben lép először nyilvánosságra. Alig jutott túl a harmincon. Amíg beszélgetünk, arca állandóan változik. A kamasz, a stéber nőcsábász, a dráma megmenkült hőse es megannyi figura egyszemély- ben. Rónaszéky Andrást, a Déryné Színház művészét három éve ismerik megyénkben. Élményeiről kérdezem. — A legnagyobb élmény mindig a legfrissebb. S ez múlt vasárnapi. Itt. Nyíregyházán a Móricz Zsigmond Színházban játszottam „A nadrág" igazgatóját szizad- szor. Igen jó érzés volt ebben a szép színházban közönség elé lépni. A fiatal színész beszél, beszél, vall a szerepekről, a közönségről és önmagáról. — Tizenegy éve játszom- ^ mondja. — Pécsett és Békés- ' csabán valahogy más volt. Ott állandóan, szinte ugyanannak a közönségnek kellett napról napra jellemeket alakítani. De itt a Déryné Színháznál nagy a közönség tábora. Es ez sok kötelezett- séget ró a színészre. — ? éppen tőlem kérdezték az egyik községben: „Mikor iön az a színész, aki a Valahol Délen-ben a Rodrigót játszotta?" A színész számára ez a legjobb kritika... — Eddigi főbb szerepei? — Játszottam a Csavargó címszerepét, a Liliomfí Szellemiét. A pék Balogh Sándorét és most A nadrág igazgatóját. — Milyen új szerepekre készül? — A Koldúsopera Bicska Maxiját szeretném megkapni. A nyári szünet idején a Filmharmóniánál szerződtem hatvan előadásra. Mint kon- feransz és táncdalénekes fogok bemutatkozni... Rónaszéky András a fiatal színész-' eddig a táncos-komikus szerepektőla jellemszi- nész alakításokig sok mindent játszott. Estéről-estére szórakoztat, nevettet, és előcsal könnyeket. Egy ő a sók közül, akik művészetet tolmácsolnak, megértetik egyszerű emberekkel a szépet és a fonákságokat: az értelmes életet. V. Gy. munkálatai is. Reformkönyvek Az őszi tankönyvellátásról adott tájékoztatást Vágvöl- gyi Tibor, a Tankönyvkiadó Vállalat igazgatója. Elmondotta, hogy az általános iskolákban az új tanévben körülbelül tízmillió-hatszázezer tankönyvre lesz szükség. Az 1963—64-es oktatási évben kerülnek először az általános iskolások kezébe az új tanterveknek megfelelő, úgynevezett reformtankönyvek. Az első és második osztályos gyerekeknek már valamennyi könyve ilyen lesz. Jelenleg összesen 17-féle reformtam- könvv készül, 3 247 000 példányban. A középiskolások részére 52-féle új könyvet jelentetnek meg, mintegy 750 ezer példányban. Ezeknek nagy része a szakközépiskolák növendékeinek készül. Több mint kétszáz féle középiskolai tankönyvet a kiadó utánnyo- mat, körülbelül másfél millió példányban. Mind az általános, mind a középiskolai tankönyvek előkészítési, Illetve gyártási munkálatai kellő ütemben haladnak. Említésre érdemet-, hogy az utánnyomásra kerülő 59-féle általános iskola! tankönyvből 55-félét már lenyomtak, s hamarosan befejeződnek a többi gyártási SZENDREI 3ÓZSEF: HATÁRSÉRTÉS A Dráva zajlott. Formát- lan jégtáblák tolakodtak a mocskos vizen, vinnyogott, csikorgott a jég, és olyan volt a folyó, mintha egy félelmetes futószalag mozogna a hóval fedett fehér partok közt. A szél szakadatlan, hajszolta rohamait, kavarta a jégkristályokká fagyott havat s egy-egy nagyobb hóförgeteg eltakarta a folyó lenyűgöző és félelmetes masírozását is. Váratlanul elnyújtott, kétség- beesett jdáltás hallatszott. — Katonááák... A szakaszvezető azonnal meglazította nyakán az őrbunda prémgallérját és felhajtotta a katonasapka fülét is. Először azt hitte, nem jól hallott, hogy a szél »üvöltése hangzott furcsán, az emberi hanghoz hasonlóan. De a kiáltás ismétlődött. — Katonááák. .. Ez már félreérthetetlen emberi hang volt. A szatoaszve- zetőt mintha villamos áram rázta volna meg. Tovább nem voltak nehezek a csizmák, sem az őrbunda, sem a géppisztoly, a viharos széllel sem törődött, gyorsan, frissen kapaszkodott fel a figyelőtorony létrafokain. — Hallottad? — kérdezte társától, amikor felér-t, — Mit? — kérdezte az őrvezető. — Ej, micsoda határőr vagy te! — szólt mérgesen a sza- kaszveze'ő és a Dráva felé fordulva most már fentről figyelte a kavargó förgeteget. Kereste az embert, aki kiáltott. De csak a segítségkérés kétségbeejtő hangját hallotta újra, és fentről még félelmetesebbnek látta a Dráva jégtábláinak masírozását. — Valaki kiabál a határon túlról — mondta az őrvezetőnek s míg tekintetével továbbra is a túlsó partot ku-s tatta, felvette a telefonkagylót és hívta az őrsöt. Az őrs azonnal jelentkezett. — Százados elvtárs? — kérdezte a szakaszvezetó. — Itt négyes figyelő... Jelentem, hogy... — Igen, csak hangot... — De nem! Nem! Százados elvtárs!. . . Éppen most látom. Egy férfi... Igen, polgári ruhában, télikabátban... A szakaszvezetó telefonálás közben is a folyó túlsó partját figyelte. Amikor kicsit alábbhagyott a szélroham és ritkult a hóförgeteg, a Dráva túlsó partján a fehérségből kibontakozott egy fekete csomó. Előbb formátlanul. azután egyre tisztábban. Látni lehetett, hogy a határon túl, közvetlenül a zajló folyó partján egy feketekucsmás. télikabá- tos férfi áll. A szélrohamok lankadtabb perceiben hangja is tisztábban hallatszott. — Katonááák... Halló... Katonááák... Nagyon fontos... segítsenek! A szakaszvezető a telefonon át mindent közvetített a századosnak, s közben állandóan figyelte a férfit. — Tud vele beszélni? — kérdezte a százados. — Kér dezze meg, mi a baja, milyen segítséget kér. — Igen, értettem, százados elvtárs. Az előbb még annyira nehéz katonacsizmák most már gyorsan mozogtak. A szakaszvezető leereszkedett a figyelőből és méteres hóban gázolt a folyó széléig. De szelet, hideget most már nem érzett. Á folyó partján hirtelen megtorpant. Ment volna tovább is. de a csikorogva vonuló jégtáblák és a jégtáblák közül előbukkanó mocskos örvények megijesztették — Mi baj? — kérdezte ordítva a szakaszvezető. A férfi már látta a katonát, két tenyeréből tölcsért formált a szája elé és úgy kiáltott vissza. — Nagyon fontos!... A kislány negyven fok... Haldoklik. A szakaszvezetó egy pillanat alatt mindent megértett — A férfi kislánya haldoklik, százados elvtárs... A százados nem felelt azonnal. Gondolkozott, aztán kérdezte. — Át tud menni a Dráván? A szakaszvezető a zajló folyóra nézett. Az előbb mig oly félelmetes volt. De most... Most, mintha szelidebb lenne. .. — Igen. — válaszolt tétován. — Megpróbálom. — Akkor menjen át... — Igen. Értettem. A szakaszvezetó elindult. A folyó szélén megállt Tétovázott. De amikor egy jégtábla egészen közelsodródott a parthoz — a szakaszvezető ráugrott és már sodorta is a folyó a jégtáblával együtt. Most már rajta volt a nagy futószalagon és csak ugrált, egyik jégtábláról a másikra. Közben semmire sem gondolt, csak mindig arra, hogy hová és mikor kell ugrani, mert minden ugrással az életét kockáztatta. A jégtáblák még erősek és kemények voltak. Egyik sem szakadt szét s a szakaszvezetó csak azt vette észre, amikor a folyo túlsó partján a férfi átölelte. Egy pillanatra egymásra néztek, s mintha nem is tudnának beszélni. — Sztepán Miklosics — mondta a nevét, aztán magyarázkodni kezdett. — Hiába kerestem a mieinket... Pedig itt vannak valahol azok is. De most már nem úgy őrzik a határt, mint régebben. Azelőtt minden bokorban volt egy határőr. Most nincs. Telük akartam segítséget kérni. Csak azután kezdtem kiabálni maguknak... Mert a kicsi lány... A tanyában riadt tekintetű, fekete hajú asszony fogadta őket. A kicsi lány az ágyban feküdt és mellette kuporgott a nagyapja. A gyerek nehezen, szaggatva lélegzett és félrebeszélt. Arcán tűzpirosán égett a negyvenfokos láz. — Ne féljen — bátorította a szakaszvezetó az asszonyt. A jégtáblák erősek. Várjon meg itt. Átviszem a gyereket és visszajövök magáért. A lófogatos szánkó már ott állt a túlsó parton. A szakaszvezető, mielőtt nekiindult a veszélyes útnak, áttekintett a folyón és látta, hegy a szánkó mellett ott áll a százados is. Ez még jobban megnyugtatta és felbátorította. Elindult és úgy kelt át a folyón, jégtábláról jégtáblára ugrálva, mintha otthon, a falujában sarat, vagy pocsolyákat kerülgetne. A gyereket átadta a századosnak és azonnal visz- szament az asszonyért. Amíg ők átkeltek a Dráván, egy másik lovasszán már vitte az orvost a tanácsházára. Az elnök irodájában találkoztak. A kislányt a sza- kaszvezető bontotta ki a pokrócból és az asztalra fektette. A kicsi ekkor magához tért, megismerte az orvos hallgató műszerét és ijedten kiáltott. . — Pik. . . Pik... Net pik... — Mi az a pik? — kérdezte az orvos. — Injekció — felelte az asszony. — Horvátul pik... A katonák és a tanácselnök ott álltak az asztal mellett. Az orvos beadta az első injekciót. Egy óra múlva a másikat. Két óra múlva a harmadikat. A láz lassan csökkent. Harminckilenc, harmincnyolc... Ekkor az orvos receptet írt és a katonák elmentek gyógyszerért. Mire visszatértek gőtét este lett. De a kislány már mosolygott. — Hol vagyunk most? — kérdezte az anyjától. — Magyarországon — felelte az asszony. — Idehoztak a katona bácsik, hogy meggyógyulj. — És most már meggyógyulok? — Meg. Már meg is gyógyított a doktor bácsi. Az asszony az orvopr- né' zett. Mintha csak most értette volna meg, hogy mi is történt. Hirtelen hálálkodni kezdett. — Köszönöm, drága doktor úr... Jaj, kedves katona elvtársak... köszönöm... Jaj, hogyan is fizessem meg? A szakaszvezető már öltöztette a gyereket. Az asszony még mindig hálálkodott. Nehezen búcsúztak el. Kint várt a szánkó. A pokrócba csomagolt gyereket a szakasz- vezető cipelte. Elhelyezkedtek a szánkóban és elindultak a Dráva felé. Nem beszéltek, mert a szél olyan komiszul hordta a havat, hogy beszélni sem volt kedvük. A százados maga elé nézett merengve. Arra gondolt,, hogy milyen bátran és természetesen átküldte a szakaszvezetőt a határon. És nem történt semmi különös. Az ilyesmit ma már minden határon meg kellene tenni. Az emberi élet veszélye és az emberek egymásrau tál tatása nem ismeri el a határokat. Hiába vannak a szigorú törvények, ha az emberek egymásra vannak utalva — időlegesen meg kell szüntetni a határokat. — A törvények szerint — mondta a százados magában. — Dehát vannak más törvényeik is... II eültek a szánkóba és elindultak az őrs felé. A százados átfogta a szakaszvezető vállát. Érezte, hogy a fiú nyugodt, hogy mindent magától / értetődően és természetesen csinált. — Jól van, szakaszvezető elvtárs. Szeretem a nyugodt hősöket — mondta a százados. — Milyen hősöket,? — kérdezte a szakaszvezető. — Az olyanokat., mint maga. Akik egy kislány életéért tétovázás nélkül és nvugödtan mennek át a zajló Dráván. — Ugyan, semmiség — mondta a szakaszvezető. A szán egyenesen siklott az őrs felé. Hallgattak. SARTRE ÉS A FIATALOK. Paul Sartre látosatása a Junosztvnál tehetség mellett ehhez szilárd világnézettel Is rendelkezni kell. Szilárd világnézet azonban nincs mindig ea nincs mindenkinek. Ebből a szempontból igen jellemző Francoise Sagan írónő példája. Első regényeit, amelyekben a 18 évesek nézeteit próbálta kifejezni, a fiatal értelmiség, — az egyetemisták — nem fogadták el teljesen. Könyveit elsősorban azok a szülők olvasták, akik e regények segítségével próbálták megérteni gyerekeiket. Most, hogy évek teltek már el, s az írónő mégsem tett szert mély filozófiai nézetekre, munkásságában nem tudott a következő szintre emelkedni, könyvei már nem népszerűek Franciaországban.^ A vendég kérdésére Aksz- jonov, Glagyilin Rasszagyin és Szarnov részletesen válaszoltak. Azt a szilárd meggy őzőlésükat hangsúlyozták, hogy a különböző korú írók és művészek körében folyó művészeti viták nem nemzedékek közti viták. Azonos nézetet valló emberek vitái. Nálunk az ifjúság apjuk és nagyapjuk ügyét folytatja. A párttal és az egész néppel együtt aktívan harcol azok ellen, akikben még erős a Sztálin kultusz szelleme, a dogmatikusok és a betűrágók ellen, akik nem képesek megérteni, hogy az SZKP XX. kongresszusa után életünkben óriási változások mentek végbe. A beszélgetés során Sartre számos kérdésre válaszolt és. beszélt a fiatal francia írókról. — Az ifjúság mindig nemzedéke eszméit igyekszik kifejezni — jelentette ki. De a Sartre francia író, filozófus és közéleti személyiség, valamint Simone de Beauvoire francia írónő nemrégiben a Junoszty szerkesztőségébe látogattak. Meg akartak ismerkedni a folyóirat szerzőivel, fiatal prózaírókkal, költőkkel és kritikusokkal. A francia vendégek érdeklődtek a fiatal írók új művei és művészi tervei iráni V. Akszjonov és A. Glagyilin részletesen beszéltek új elbe- széléseik tartalmáról, s hangsúlyozták, hogy őket a fiatalság élete érdekli, s főképp az ifjúság viszonya ahhoz az idősebb nemzedékhez, amelynek legjobb hagyományait tovább folytatja. — Franciaországban az apák és fiúk viszonyát sze- nntem kizárólag biológiai jellegű okok feltételezik. Az ériekei engem, hogy önöknél [nilyen formákban nyilvánul neg ez a probléma, — kér- iezte Sartre. SZÍNÉSZ ÉS SZEREPEK — Nálunk nem bukik meg a darab, mert estéről-estére más községben lépünk fel. Éppen ezért hárul a .,vándor színészre” különös felelősség. Nem szabad „félkész" állapotban, hiányos művészetet adni az embereknek. — Szereti Szabolcs-Szat- már közönségét? — Igen. Ügy érzem ők is szeretnek engem. A múllkoi Ifjú zenészek A gazdag program keretében Nyíregyháza több üzemében és megyénk számos községében hangversenyeztek az ifjúsági zenekarok. A fesztivál sok hasznos élményt adott. Á közelmúltban Nyíregyházán rendezték meg a VI. Országos Ifjúsági Kamarazenei Fesztivált. A találkozóra az ország valamennyi részéből érkeztek kamarazenei együttesek.
