Kelet-Magyarország, 1963. április (23. évfolyam, 80-99. szám)
1963-04-21 / 92. szám
SZ. ANTONOV: clz erdőn Vlagyimir Iljics Moszkvától északnyugatinak vette útját. Az egyik távoli falunál otthagyta a kocsit a sofőrrel együtt ő meg vadászpuskával a vállán az erdőbe indult. Száraz, arany ló ősz volt. Vlagyimir Iljics egy kis tisztásom megpillantott egy 70 év körüli öreget. Az öreg gombát szedett. Kissé előre hajolva haladt léptei alatt zörgött a haras zt. Vlagyimir Iljics közelebb ment hozzá. — Jónapot Apó! Az öreg, szemét kezével árnyékolva, fogadta a köszönést. — Jőnapot kedvesem! — Ügy látom, érdemes volt kijönni — szólt Vlagyimir Iljics az öreg kosarába pillantva. Sokat szedett! Pedig azt hittem, hogy a gyerekek reggel már mindent letaroltak! — A gVerekek nem tudnak mindent letarolni. Senki sem tud... — szélt, az öreg, nadrágja zsebéből dohányzacskót véve elő. Mindketten leültek egy kidőlt fatörzsre. Az öreg szivarkát sodort, s a zacskót Leninnek nyújtotta. — Köszönöm, nem szívóik, — válaszolta Vlagyimir Iljics. Mahorka, vagy szűzdohány? — Szűzdohány — válaszolta az öreg. — mahorkát sátoros ünnepeken sem látunk. Fejetlenség... pusztulás... ' Elérkeztünk a végső pontig... Ezzel mélyet sóhajtott, s acélt, sárgás-zöld taplót, meg kovát vett elő a zacskóból, ügyes pontos ütésekkel szikrát kezdett csiholni. Vlagyimir Iljics figyelemmel, nagy érdeklődéssel kísérte a műveletet. A kezdetleges élet egy töredékét látta. amikor az ember megtanulja, hogyan kell tüzet gyújtani. Az öreg rágyújtott, amikor Vlagyimir Hjics egyszercsak talált a zsebében egy doboz gyufát. — Tegye el apó. Ha nem is maga. de az asszony fék- , , tétlenül hasznát látja. Az öreg elolvasta,ml áll a címkén, megnézte, mennyi gyufa van a dobozban, megköszönte. s betette a zacskóba. — Nagyon köszönöm, jóember! Vlagyimir Iljics levette sapkáját. végigsimította haját, majd a sapkát újból feltette. Jobban elhelyezkedett., hogy kényelmesebb legyen a beszélgetés, könyökét a térdére, állat a tenyerébe támasztotta. — Az októberi forradalom a mi kezünkbe adta a hatalmat. Ezért most minden jóra fordul. A munkások és parasztok életük urává váltak. Most tőlük függ, mindnyájunktól, hogy igazság le- gyen a földön. Nos, egyetért ezzel? — Helyes szavak... így igaz. Aláírom! A földet megkapta a muzsik, a gyárat a munkás, vége a háborúnak. Szovjet hatalom van a dolgozónép uralma... De nézd hogyan csúfolják meg a te szép szavaidat az életben: megtörtért, hogy egy csizmanadrá- gos pártember beállított az egyik özvegyhez, s csípőre tett kézzel gúnyolódva követelte tőle a gabona beszolgáltatásét. „Mi majd megtanítunk téged kesztyűbe dudálni, rákényszerítünk a szovjet hatalom, a szegény nép szolgálatára!’1 — mondta. A ku- lákobhoz pedig hozzá sem nyúlt. Ami hatóságaink az otrubákból, meg a tanyákból élnek. Mégpedig úav, hogy ilyet még a kulák. sőt a báró-földesúr sem álmodott. Ügy járnak-kelnek a faluban, akár a kánok. Muzsik-testvéreikkel beszélgetve forgópisztollyal hadonásznak. S a szavaik? A szavaik igazak: „szovjethatalom”, „ forradalom", „kommunizmus”. Az öreg nyugodtan, megszokott tisztelettudással beszélt, s szavai, hanghordozása, az évszázadokat visszhangozta: „Tűrni kell!*’ S ez a hangnem rémisztő volt: — Nos. hát ez történik... Hatalomra kerültek, s mindent maguknak... igaz szavakat mondanak, csípőre tett kézzel. Az öreg beszélgetőtársára pillantott, s alig ismerte meg: egészen sápadt lett az arca, szemében szenvedély és harag tüzelt. Lenin jegyzetfüzetet és apró ceruzát vett élő a zsebéből, s nagynehezen tiszta oldalt találva, halkan kérdezte, csaknem követelte:,,. — A nevüket... —"‘'■'GyÄjdääiiM'** a' járási végrehajtó bizottság elnöke... — Az élőmévé? — Grigorij Petrovics... Mifelénk mindenki GriskaRasz- putyinnak hívja. A menyecskék bejárnák hozzá a fürdőbe... „Kivizsgálni, ellenőrizni, s ha igaz, agyonlőni! — gondolta Lenin, s ceruzája majd kiszakította a papírt. — Agyonlőni, mindenki szeme láttára!’1 Az a nagy szerencse jutott osztályrészemül, hogy Vlagyimir Iljics Lenin közvetlen irányításával dolgozhattam. 1917—1918-ban a Népbiztosok Tanácsának titkára, 1920 végétől kezdve pedig ügyintézője voltam. Miközben Lenin számos megbízatását teljesítettem, alkalmam volt napról napra figyelemmel kísérni munkáját. Lenin mint a Népbiztosok Tanácsának elnöke emberek ezreit fogadta: munkásokat, parasztokat, vöröskatonákat, tanácsi és pártvezetőket, tudósokat, és újságírókat politikusokat, diplomatákat, mérnököket, orvosokat, írókat. Vlagyimir Iljics nagy fi- gyelemmel hallgatott meg mindenkit, aki felkereste. Az emberekhez való viszonyát leginkább az egyszerűség jellemezte. Mindenkinek szinte nyomban megnyerte a ro- konszenvét s egyszeriben felismerte bármely kérdés lényegét. Jól emlékszem, hogyan fogadta a parasztokat. Oly közel ült az illetőhöz, hogy térdük összeért. Nyájasan mosolyogva kissé előrehajolt, nehogy egyetlen szó is elkerülje a figyelmét. Szaporán kérdezgetett, aztán útmutatást nyújtott: — Haladéktalanul vegyék át a földesúri birtokok feletti rendelkezést, szigorúan vegyenek számba mindent. Gondoskodjanak a legteljesebb rendről, óvják az egykori földesúri vagyont amely most már az egész nép tulajdona. Maga a nép óvja- 6rtzze. VLAGYIMIR Vlagyimir Iljicstől távozó paraszt elragadtatva mondta: — Ez aztán az állami Ez a mi, igazi parasztállamunk! Vlagyimir Iljics lenyűgözte azt, akivel beszélt. Különös tehetsége volt arra, hogy valakit végighallgasson. A vele való beszélgetéskor mindenki az idősebb, bölcs elvtársat érezte benne. Az emberekkel való bánásmódját valami nagy meghittség jellemezte. Figyelmes volt még a legcsekélyebb beosztású, egyszerű dolgozó iránt is és mindig megbecsüléssel kezelte. Aki vele beszélt, nem „főnököt” érzett benne, hanem csupán idősebb elvtársat, aki. bölcs és nagy. Leninnek volt még egy egyéni jellemvonása. Nagyra értékelte az emberek képességeit és jelentékenységét. Ez pedig szárnyat adott az embereknek, fokózta felelősségérzetüket, nagyobb munkára serkentette Őket, hogy igazolják Vlagyimir Iljics kitüntető bizalmát. Aki vele beszélt, világosabban látott mindent s megsokszorozott tetterővel látott munkához. Vlagyimir Iljics gyakran a legegyszerűbb dolgokról beszélgetett, minden érdekelte, ezernyi kérdést tett fel, a látszólag csekély jelentőségű tényekre is felfigyelt. Észrevétlenül úgy irányította a beszélgetést, hogy az illető épv arról beszéljen, amit fí tudni akart; el tudta választani —- Ki van még?!« — kérdezte újból. — Kosztyukov... A tanács- titkár... — Hát Rjazapkin? Velük van, vagy ellenük? — ö a kommunizmus ragyogó idejét és a világfor- radalmat hirdeti... Hol lenne ő! — Az öreg ezzel csüggedten és lenézően legyintett. — De sem száll a szószékről... A kerület nevét feljegyezve Lenin azt mondta, hogy az ügy kivizsgálása után a vét-, keseket átadják a bíróságnak, szigorúan megbüntetik. — Hát... igen... igen... — szólt kelletlenül az öreg. — Panaszt fogsz tenni... De hangjából kicsendült: „Hasztalan!” — Igen, panaszt teszek. S nem lesz hasztalan — mondta Lenin. — Mi is tettünk panaszt — jegyezte meg. elővigyázatosan az öreg. — Megírtuk — s ezzel beszélgetőtársára pillantva legyintett: — Kár volt a fáradságért! Te is így jársz majd, jóember... —Vlagyimir Iljicj hüm- mögött. De az öreg nyilván nem hitt neki. — Lám, most Lenin kormányoz minket — tette hozzá váratlanul az öreg. — LENIN Vlagyimir Iljics Uljanov Lenin 1870. április 22-én szil* letett a Volga-parti Szinte birszk városában. Immár 93 éve kapta az emberiség azt a nagy tudóst és forradalmárt akinek nevét ma már a földkerekség leg* kisebb zugában is ismérik. Lenin neve a világ dolgozói- nak fákjája és vezércsUlagm lett. Lenin neve azonosult * békével, és a szocializmussal, minden olyan küzdelemmel, amelynek célja: felemeli az emberiséget, boldoggá tenni az életet. Lenin a tudományos izo- cializmus teorektikusa, a világ történelmében először szervezte harcra és vitte végleges győzelemre a prole tá- ríátust, az elnyomók ellen. Lenin hatalmas életművében: a szocialista kommunista társadalomban örökké élni fog. Hej, ha ez a Lenin olyan lenne, mint te, ha neked adnák a hatalmat! Akkor — akkor igen! Vlagyimir Iljicsben rossz érzést keltett, hogy saját nevét hallott;, hogv róla mint kivételes emberről tettek említést, mégha véletlenül is. Hirtelen az öreghez fordult: — Hátha olyan, mint ón? Miért lenne a panasz hasztalan? Vlagyimir Iljics a megbeszélt helyen találta a gépkocsit. Gil már kétszer is utánament, de látván, hogy Lenin élénk beszélgetésbe me-, rtilt a paraszttal, visszajött, hogy ne zavarja meg. Lenin nem ült be a kocsiba. hanem gyalog bandukolt. Vlagyimir Iljics az úton ment, Gil pedig követte a kocsival. Ügyelt rá, nehogy szem elől tévessze, hiszen most ő volt Iljics egyetlen testőre. Másfél két versztnyi gyaloglás után LanLn felült egy alkalmi szekérre, a lovat hajtó legényke méné. A nap már lealkonyodott. Észrevehetően hűvösebb lett. S az illatos, puha szénán álomra hajtva fejét, Lenin mégegyszer arra gondolt, hogy az ügy sikere egyáltalán nem egy „kivételes” emberen múlik, s hogy mások sokkal jobban — feltétlenül sakkal jobban! — tudjanak dolgozni, mint ahogy 6 dolgozik. Ford: Dosek Lajos Magyar könyvek Lenin könyvtárában A Kremlben Lenin dolgozószobája ma is változatlan. A nagyszámú l%ünyvei között meglepően sok az orosz, il- letve német nyelvű magyar munka is. Lenin valameny- nyi magyar könyvében saját- kezüleg irta be nevét. Varga Jenő, akadémikus, akit nemrég Lenin-díjra terjesztettek fel „a proletárdik- tarúra gazdasági és politikai problémái” című német nyelvű könyvével különösen magára vonta Lenin figyelmét. Itt látjuk Hevesi Gyula 1919-ben Bécsben kiadott művét : A proletár, világforradalom technikai és gazdasági szükségességét, továbbá Szabó Ervin 1917. évi szabadkereskedelem és imperializ- rtmSQOftrtü előadását, amelyet Lenin- nagy érdeklődéssel ta- 'iwlrnányozött a Kommunista Intemacionálé II. kongresszusa előtt. Ezeket a magyar vonatkozású megfigyeléseit Lenin később a Kommunista In- temacionálé II. kongresszusán általános érvényű következtetésekhez is felhasználta, amikor kijelentette: „a forradalomnak a lehetőséghez képest meg kell őriznie a nagyüzemi mezőgazdaságot, de okvetlenül földhöz kell juttatnia a kisbirtokos parasztokat MA.J4KOVSZKIJ: Beszélgetés Lenin elvtárssal lument a nap, táskájába tevén Ügyeit, gondjait. Csend lesz talán. Ketten vagyunk most, Lenin meg én. Lenin mint fénykép szobám falán. Száját harsány szó feszíti szét, bajusza mereven fölfele néz. Homloka ráncában az emberiség, Hatalmai homlok, hatalmas élsz. Alatta sok ezer ember vonul, lobogók erdeje, karok fűszálai. Fölállofc, arcomon az öröm kigyúl, jelentéssel kell most elébe állanl: Lenin elvtárs, hadd szólok pár kurta szót. nem szolgálatilag, szívből csupán, Lenin elvtárs, tudja, pokoli mód nehéz, amit végzünk egymás után. ILJICSNÉL gazon, a kohászat fellendítése, a rádiótelefon hálózat megteremtése stb. Adunk már ruhát a több már mezítelennek, a szén s az érc «— a fontosat a mellékestől, rá tudott tapintani a lényegre, kitűnően értett az elemzéshez és a világos következte- tesekhez. Rendszerint a dolgozószobájában fogadta látogatóit. Szívélyesen üdvözölte a belépőt és miközben az Íróasztala mellett álló fotelre mutatott, kedvesen ezt mondta: „Foglaljon helyet1“ ö maga az íróasztalánál lévő kemény székre ült le. Néha titkárát által előre figyelmeztette látogatóját, hogy a kihallgatás nem tarthat tovább ennyi meg ennyi percnél, ám ha vendége nem távozott idejében, ritkán vetett véget a beszélgetésnek. Lenin Lenyűgözte látogatóit beszédmódjával, frissességével és vidám nevetésével. Mindenkit ámulatba ejtett sokoldalú képzettségével és tisztánlátásával. Az ilyen beszélgetések természetesen nem maradtak következmények nélkül. Egymást követték a rendelkezések, a híres lljics-féle feljegyzések. Megindult valamilyen új dolog, új, bátor kezdeményezés, eleinte néha lassan olykor döcögve, de nagy lelkesedéssel és biztató jövővel. Így született meg. például a nevezetes villamosítási terv, amelyen nem győztek gúnyolódni a szovjetor- szág ellenségei, így kezdődött meg a volhovi vízierö- mü-épltkezés. a ayavotter- mesztés új életre keltése, a vegyipar létrejötte Kari—BuVlagyimír Iljics még betegen is fogadta a munkások és parasztok képviselőit, pedig bizony nehezére esett. Emlékszem az utolsó fogadásra: egy szibériai bőrgyár munkásai keresték fel. Bárány- bőrbundát hoztak ajándékba. A kölcsönös üdvözlés után Lenin nyomban a tárgyra tért: miért romlott a báránybőr minősége? Miért drága a kidolgozása? Mi az oka mindennek? Miért nem lehet kiküszöbölni a bajt? Ki a felelős érte? Mi hát a teendő? „A munkásoknak azt üzenem, hogy nagyon jólestek a jókívánságaik, de ajándékot azért ne küldjenek”, — mondotta búcsúzóul Lenin. Az orvosok megtiltották neki, hogy sokat dolgozzon ö azonban egyre azt mondta: „A fejem jól fog. Megállók a lábamon. Tudok és fogok is dolgozni'’. Szerencsések vagyunk, hogy együtt lehettünk Leninnel. Nem túlozzuk el az egyéniség szerepét, de Vlagyimir Iljics zsenije a munkásosztály géniuszának megtestesülése volt. Mindenkinél jobban érezte a kollektív szív dobogását és a tömegek akaratát. Bölcsen előrelátta az emberiség sorsát, kemény volt mint az acél és gyengéd mint az édesapa. Bonyolult világproblémákat oldott meg s mégis egyszerű volt és még a gyermekek is megértették. (N. Gorbunov visszaemlékezéseiből) ez, ugye, szép? De persze, emellett — hadd mondom el Önnek, sok még a szenny és a buta beszéd. Míg átrágjuk magunk rajta, kimerülünk. Nincs rá elég szám s nincs nevezet, hogy hányán vannak e csirkefogók: kulákok, szektánsok, részegesek, tál pn,valók és munkahalogatók. Itt járnak és gőgtől dagad a kebelük, töltőtoll, s jelvény pompázik a mellen Persze hogy megbirkózunk velük, de rémes nehéz a hare ezek ellen. Lenin elvtárs, füstös üzemeinkben s havas tarlókon ön Itt van vélünk. Az On nevével, a szivével ,, szívünkben eszmélünk, lélegzőnk, verekszünk, élünk. Elment a nap. táskájába tevén Ogyelt-gondjait. Csend lesz talán. Ketten vagyunk most: Lenin meg én, Lenin mint fénykép szobám falán. (Részlet) (Gábor Andor fordítása.)
