Kelet-Magyarország, 1963. február (23. évfolyam, 26-49. szám)

1963-02-12 / 35. szám

Me essünk túlzásokba A Nyíregyházi Spartaeas idei szereplése Megtörtént a várt esemény, elkészült az NB I-es és az MB II-es labdarúgó-bajnokság tavaszi idényének sorsolása- A labdarúgás rajongói türel­metlenül várták, hogy kivel játssza a népszerű szabolcsi MB II-es labdarúgó-csapat az első bajnoki mérkőzését. A sorsolás megjelenése egy kicsit tavasz-nangulaiot vará­zsol a szurkolók elé, mert ha még nem is pattoghat a bőr­labda a zöld gyepen — a baj­nokság kezdetéig hátralévő időt át lehet „futballozni” baráti társaságban, kézbevéve a sorsolást, latolgatni az esé­lyeket. A szabolcsi szurkolók közül igen sokan próbálják kitalál­ni, hogy az NB II-es nyíregy­házi labdarúgó-csapat, a Spar­tacus hány pontot szerezhet a tavaszi bajnoki idényben. A közvélemény általában bizakodó, igen sokan hangoz­tatják, hogy a tavaszi sorso­lás kedvez a Spartacusnak. Olyanok is akadnak, akik szin­te fogadni mernék, hogy az együttes az első három hely valamelyikén fog végezni- A bizakodók egyike azt is ki­számította, hogy a tavasz fo­lyamán a Nyíregyházi Spar­tacus 24 (!) pontot fog sze­rezni, s ilyenformán összes pontjainak száma 45 lesz, s igen erősen beleszól a leg­jobbak vetélkedésébe. (!) Ügy véljük, az ilyenfajta véleményekben sokkal több az optimizmus, mint a tár­gyilagosság. Ugyams. ha jól megnézzük a sorsolást, meg­állapíthatjuk. hogy semmivel sem kedvezőbb, mint a többi csapatok számára. A tizenöt mérkőzésből nyolcat idegen­ben kell lejátszani- Ezek kö­zül a harmadik és negyedik, valamint a tizedik és tizen­egyedik fordulóban, ami azt A totó 6. heti eredményei 1. Bologna—Juventus 2 1:2 2. Fiorentina—Milan 2 0:1 3. Genoa—Napoli 1 3:2 4. Baneross:—Mantova 1 4:2 5. Roma—Catania 1 5:1 6. Spal—Sanipdoria 1/1:0 1. Torino—Modena 1 2:0 IL Venezia—Atalanta 1 1:0 9. RC Paris—Nice 2 3:4 10. Angers—Lyon x 2:2 1B Toulouse—Nimes 1 2:0 12. Valencien.—Reims 1 2:0 A sportfogadás 1963. február 10., 6. heh fordulójára 605 C44 db bófthasábosnak megfelelő tippszelvénj/ érkezett be a Sportfogadási és Lottó Igaz­gatósághoz. Hármam értek el 12 talála­tot. A nyereményösszeg egyen­ként 90 756,25 forint. 148-an értek el 11 találatot. A nye­reményösszeg egyenként 1840 forint. 2053 -an értek el 10 ta­lálatot A nyereményösszeg egyenként 176,25 forint. jelenti, hogy kétszer, egy­másután két mérkőzést kell megvívni játékosainknak ide­gen környezetben. A kezdés kétségtelenül nem rossz, hiszen az első forduló­ban a Bp. Spartacus, a má­sodikban az Egri Dózsát lát­juk vendégül, s a harmadik fordulóban Debrecenben, a DEAC ellen mérkőzik csapa­tunk. E három mérkőzésen a számítások alapján legalább "égy, jó játék esetén öt pontot szerezhet a Spartacus- Azon­ban az utána következő két találkozó már kissé „rázós.” Ugyanis idegenben az Ózdi Kohász és hazai pályán a Miskolci VSC ellen kell helyt­állni. S ha e két utóbbi ta­lálkozón két pontot szerez a csapat, már akkor is elége­dettek lehetünk­Nem lesz könnyű a tavasz folyamán a pontszerzés. Nem lehet tudni, hogy a téli felké­szülési időt mely csapat hasz­nálta ki jobban- A feljutás reménye,, s a kiesés fenyegető réme minden együttest elke­seredett és komoly küzdelem­re késztet. S ilyen esetekben a csapatok nem nézik, hogy kitől szerezhetik a bajnoki pontokat. Ügy véljük, hogy — a reális Mikor mérkőzzék Papp László „Hurricane66 Carterrel? Papp László Aldridge elleni pompás, technikai k. o.-val aratott győzelme Európa- aaerte osztatlan elismerést keltett, nemzetközi ökölvívó körökben sokat beszélnek róla. A nagyszerű sikersoro­zat titkát néhány szakember főként abban látja, hogy Papp évente viszonylag ke­vés profimérkőzést vív, ösz- szecsa pasai között hosszabb szüneteket biztosít felkészülé­séhez, tehát okosan gazdálko­dik erejéveL Talán Teddy Brennern ek, a New Yonk-i Madison Square Garden prog­ramszervezőjének is ezért olyan sürgős az a világbaj­noki „elődöntő”, amelyre már a Papp—Aldridge meccs elölt tekintélyes összeget készült felajánlani öklözőnkn ék. B. en­ter azt szeretné, ha Papp március 30-án megmérkőzne „Hurricane” Carterrel s az ajánlatot — külföldi hírügy­nökségek szerint — Papp leg­utóbbi szereplésétől tette füg gővé. Üjabb jelentés egyelőre nem érkezett. Március 30 azonban — talán csakugyan túlságosan közeli volna.... Háromszoros olimpiai baj - nokunkat egyébként, aki Ald­ridge ellen a huszadik profi győzelmét aratta — két profi mérkőzése döntetlenül végző­dött — családja is nagy sze­retettel várja haza. Laci he­lyett egyelőre azonban csak üzenet érkezett: „vasárnap gépkocsin indulok Becsből, mivel az utak nagyon rósz- szak, csak a késő esti órák­ban, vagy hétfőn délelőtt ér­kezem haza!” Bob Angelesben újabb nagyszabású fedettpályás atlé­tikai versenyt rendez ek. Ez a viadal bővelkedett meglepe- ésekben. így például az amerikai Thomas ezúttal le­győzte a szovjet Brumelt, akinek hosszú idő óta ez az első veresége. Mindketten 214 centimétert ugrottak. Várat­lan eredményt hozott a rúd­ugrás is. Ezt az amerikai Stem*'-'-«'*» * VVr^’ nyer veira és a belga Goyvaertz-el tehát négy csatárral kívánta az együttest erősíteni- Ezek közül csak az uruguayi és a belga játékost tudták meg­szerezni. Kubala nem tudott egy állandó együttest kiala- kí ami. Az FT! Barcelona egyéb­ként Kubala helyére Gutt- mann Bélát, vagy Buis Car- nigliát szeretné szerződtetni­★ Nemrég hírt adtunk a ju­goszláviai totó-botrányról, amelynek főszerplője, az agyafúrt „hivatásos fogadó”, mesés összegeket vágott zsebre, több játékos rendsze­res megvesztegetésével. Most arról számolhatunk be, hogy az ügybe belekeveredett fut­ballisták elnyerték bünteté­süket: 28 játékost — köztük üt második ligában szereplő labdarúgót — ölökre eltiltot­tak. ★ Stanley Matthews a napok­ban ünnepelte 48- születés­napját, s ugye mi sem ter­mészetesebb, mint hogy — most sem vonult vissza. Je­lenleg ugyan sérüléssel baj­lódik, ám a következő idényt feltétlenül végig akarja ját­szani a Stoke City csapatá­ban, amelynek változatlanul íz erőssége. És azután? Las­san az a feltevés sem látszik Ttár merésznek, hogy a népszerű „futballvarázsló” jtvenéves korában sem ikasztja szegre a csukát.. ♦ A Stade Reims csapata, a núlt évi francia bajnokság győztese, nehéz anyagi kö- •ülmények közé került- Ezt a lelyzetet a csapata idei gyengébb szereplésével, s gy a hazai mérkőzéseken a lézők számának csökkenésé­vel magyarázzák. Olyan hí- ek keltek szárnyra, hogy a :lub vezetősége' fúzióval kí­ván a krízisen segíteni, ügyesek szerint két híres >árizsi klub: a Stade Fran- :ais vagy a Red Star Paris ön ebből a szempontból izámításba­te. Az egy mérföldes síkfu­tásban Grelle (aírerikái) 4:04,7 perccel szerezte meg az első helyet és nagy meglepe ésre a vHágrekorder újzélandi Snell a második helyre szo­rult. Ideje 4,04. Távolugrásban a szovjet Tér Ovaneszján ke­rek 8 métert ugorva győzött. Az 1000 yardos síkfutásban a kanadai Crofhers lett az első, 2:13,8 perccel. A szovjet Buli- a negyedik lett Váratlan atlétikai eredmények Los Angelesben Döntetlent játexttt jégk©rong= válogatottunk Élvezetes, jó játék volt Nyíregyházi Spartacus—Nagyhalászi Textile9 6:0 (2:0) A magyar jégkorong-válo­gatott szombatom este — ausztriai vendégszereplése so­rán — Kitzbühelben az oszt­rák válogatottal mérte össze erejét. A sportszerű találko­zón 5:5 arányú döntetlen ered­mény született. A dön letten eredmény igiazságosmak mond­ható, azonban, válogatottunk meg is nyerhette volna a ta­lálkozót, de csatáraink hadi­lábon álltak a góllövéssel. A stadion edzőpályáján ját­szották le az előkészületi mérkőzést, melyen a megyei bajnokságban szereplő nagy­halászi együttes igen sport­szerűen küzdve méltó ellen­fele volt az NB II-es nyír- sgyházi csapatnak. A két ■gyüttes az alábbi összeállí­tásban lépett pályára. megérdemelten győzött a Munkás Nyíregyházi Munkás—DEAC 2:0 (0:0) A bújtosi sporttelepen a Nyíregyházi Munkás az NB II-es Debreceni EAC labda­rúgó-csapatát látta vendégül. A pályáról a mérkőzés kezde­tére eltakarították a havat, s így aránylag jó játéktéren került sor a játékra. A két csapat az alábbi összeállítás­ban kezdett. Nyíregyházi Munkás: Rácz —Fodor, Bodnár, Varga, Gaj­dos Szász—Héri, Gelics, Csemniczky, Eszenyi, Szilágyi II. Debreceni EAC: Kassay dr. —Szegedi dr., Szűcs dr-, T5- mösvári II—Tömösvári I, Cséhfalvi—Stefanik, Dévai, Buglyó, Veress, Várhelyi. Néhány perces mezőnyjáték után a Munkás vette át a já­ték irányítását- Csemniczky három szép szabadrúg'sa ho­zott szint a játékba, do Kassay dr. kitűnő érzékkel hárította ezeket. A 25. percben Esze- nyi „bujt ki” a védők közül a kapussal állt szemben, de közeli erős lövését remekül hárította a DEAC kapuvédője- Ebben a játékrészben a Mun­kás erőteljesen támadott, a DEAC csatárai ekkor csak rajtaütésszerű ellentámadá­sokkal kísérleteztek. Egyik Ilyen gyors lefutásuk után Stefanik közeli lövését Rácz szögletre ütötte. A szünetben a Munkás két cserét hajtott végre, Varga he­lyett Listván, Szász helyett pedig Gerliczki állt be. A második félidőben is a Munkás volt többet kezdemé­nyező. Az 50. percben Gajdos zabadrugása után Csemniczky lé került a labda, akinek közeli erős lövését bravúrosan mentette szögletre Kassay Ír- Ekkor sorozatos Munkás támadások veszélyeztették a debreceniek kapuját, de Kassay dr. igen jó formában ezeket sorra tette ártalmat­lanná. A 62. percben Várhelyi futott el, már csak a Mun­kás kapusával állt szemben, de hosszan szöktette magát, s Így odalett a nagy hely­zet. Két perc múlva szerez­te meg vezető gólját a Nyír­egyházi Munkás. Gelics elfutott, szép lö­vését a debreceni kapu- védő a jó ütemben be­futó Héri elé ütötte aki közelről a hálóba helyez­te a labdát, 1:0- A DEAC-ban ezután Kas­say dr. helyett Lászl 3. Bug­lyó helyett pedig Sztatrrári játszott, azonban a csere sem használt a debreceniek­nek, csatárai nem voltak gól veszélyesek, s védelmük könnyen zavarba jött. A Munkás továbbra is táma­dott, irányította a játékot. A fölény a 72. percben újabb nyíregyházi gólt ered­ményezett. Szilágyi n elé került a labda, aki két szép csel után váratlanul kapura bombázott a labda véd­hetett énül akadt meg a halóban, 2:0­A végig jó iramú mérkő­zésen — különösen második félidei játékával — megérdemelten győzött a Nyíregyházi Munkás, s még nagyobb arányú győ­zelme sem lenne megle­petés. Az NB III-as nyíregyházi csapat játékán látni lehe­tett. hogy igen komoly ala­pozó munkát végeztek, s ez bíz'ató a tavaszi rajt előtt­Tanoka kettős világcsúcsa Az idei ausztrál úszóbaj­nokságon részvevő japán isszák Sidneyben Üi-Délwales versenyzőivel mérték össze erejükett A versenyen a japán Satoko Tanaka a 220 yardos 1201.17 m) női hátúszá'bm 2:29 6 mp-re jrvtetta az an­gol Ludgrove 2:35 2 mp-es és egyben a rövidebb 200 m-es távra saját 2:31.6 mp-es világ­csúcsát. A verseny további eredményei: Férfiak: 1650 yard gyors. Windle (ausztrál) 17:418. 22'“ v pillangó: Berry (a) 2:11,5. ”20 y hát: Carroll (a) 2:22,8. Nők: 880 y gyors: H-'jHkav". 'iapán) 10:15,4. 110 y mril- úszás: Jamanioto (j) 1:22 220 y pillangó: Takahasi (j) 2:34,3. Spartacus: Aargitai It— Galló, Nagy, Bakatos — Pon- gó, Csürke — Pál, Papp, Ko­vácsi cs, Aranyi, Kaskötő. Nagyhalász: Lada — Rá* gány, Korpái, Bippai — Kor­pái II, Oláh — Kapauyäs II, Cs. Nagy, Kapanyás I, Kovács, Veres. A kezdés percében Kova-» esdes ugrott ki, de lövése el­kerülte a kaput. Az első tíz percben a nézőiknek az volt a véleménye, nogy a Nyíregy­házi Spartacus csak nehezen tudja kiharcolni a győzelmet az igen jól kezdő vendégek­kel szemben. A halásziak a 8. percben vezető gólt is sze­rezheti *:k volna, de Kapa­nyás I. tiszta helyzetből a ka­pufát találta ei. Az NB II-es csapot fokoza­tosan jött fel, s enyhe fölénye a 20. pere­ben ért góllá, amikor Kas- kötő fejelt Láda hálójába. 1:0. Változatossá vált a játék, a nyíregyházi csatárok néhány kecseg.ető helyzetet hagytak ki. Támadásaik után azonban ismét a halászi Kapanyás L került nagy helyzetbe, de új­ra csak a kapufát célozta eL A nyíregyház; csatárok egy­re több támadást vezet ék a vendégek kapuja ellen, me­lyek igen sok gor.dot okoztak a halászi kapuvédőnek. A 35. percben Kovácsié* szerezte meg a labdát, s egyéni játék után a há­lóba lett, 2:0. Szünet után mindkét csa­pat cseréket hajtott végre. A Spartacusban Hargitai I, Di- vinyi, Ignéczi, Boros, Szokol is Harcsa, a vendégeknél »pe­dig Csorna, Láppai II és Szé­kely játszott a második fél­időben. A kezdés után nem sok­kal Kovacsics váratlan nagy lövése védhetetlenül vágódott a hálóba, 3:0. Állandósult a Spartacus fö­lénye. Harcsa és Kovacsics egymásután vezettek jobbnál jobb támadásokat. Jó játék után Kaskötc és Kovacsics góljaival már 5:0-ra, alakult a* eredmény, s végül a be­fejezés előtt néhány perc­cel Pál beadásszerű leivé-. se a kapufa belső éléről Papp elé pattant, aki kö­zelről a hálóba továbbí­tott, 6:0. A Spartacus második fél­idei lendületes játékával ilye« arányban is megrédemelten győzött A lelkesen játszó Nagyhalász csak az első fél­időben bírta az iramot NB 1-es ellenfelével szemben. Az NB II-s együttes játéka biz­tató, a pályán látottakból ar- a lehet következtetni, hogy a Spartacus játékosai egyre jikább formába lendulnek. AKIK A TELEVÍZIÓ képer­nyőjén vagy a Kisstadion le­látóiról végignézték az 1962. évi műkorcsolyázó és jégtánc Európa-bajnokságot, nem min­dennapi sportcsemegében volt részük. Először kezdjük az­zal, amit a külföldi vendégek is léptem-nyomon hangoztat­tak: a Kisstadion nagyszerű környezetet adott e-n"k a vagy nemzetközi vetélkedés­nek, a rendezés és a vendég­látás messze túlszárnyalta a várakozást. S hogv ez a véle­mény nemcsak afféle üres ud­variaskodás volt a vendégek részéről, hadd idézzük Jacques Favart a Nemzetközi Korcso­lyázó Szövetség alelnökét: „Köszönjük a meleg, baráti fogadtatást. Az önök ven­dégszeretetének és a kitűnő rendezésnek nagy része van abban, hogy a budapesti Európa-bajnokság küzdelmei ritkán tapasztalt családias légkörben zajlottak.. * A hidegen csillogó jégen alakított nagyszerű produk­ciók forró pillanatokat terem­tettek a nézőtéren, sokszor zú­gott a taps, ütemesen hang­zott a „vissza, vissza..ami azt jelentette, hogy a gya­korlat megismétlését követel­te a közönség, és jaj volt an­nak a pontozó bírónak, aki szúkmarkúan bánt a tízed- powéoldfavtíi JÉG­SZILÁNKOK A kitűnő hangulat már az első napon kialakult, amikor a párosban a nyugatnémet Kilius—Bäumler kettős és a szovjet Protopopov-házaspár a korcsolyasport minden szépségét, magas művészi szinten, intonálta. Aztán jöttek a férfiak... Egyik jobb volt, mint a má­sik. Szédületes tempóban szá­guldoztak a jégen, nagyokat és több fordulattal ugrottak, mintha ennél semmi sem vol­na természetesebb, s közben persze a pontozóknak feladták a leckét: tessék, állapítsátok meg közöttünk a sorrendet!... A pontozók a francia Calmat látták a legjobbnak. Ebben a számban arattuk az első sikerünket Ébert Je­nő, a Bp. Spartacus 17 éves „üdvöskéje” élete első nagy versenyén, 23 induló között a 8. helyen végzett. Hosszú idő óta ez a legjobb helyezé­se magyar műkorcsolyázónak világversenyen, ami többek között azt is jelenti, hogy jö­vőre a férfi egyéniben már két magyar is indulhat. Másnap a jégtáncban Korda Gyöngyi és Vásárhelyi Pál bi­zonyította, hogy a magyar mű- tawrsnJvázó-ímort fcwné* fHIÖ­vőben van. A magyar bajnok* pár a nemzetközi szakembere­ket is meglepte új műsorán vai és azzal a fejlődéssel, amit tavaly óta elértek. Ne­gyedik helyük még nekünk is meglepetés, mert a mezőny nagyon erős volt. A Román- testvérpár például nem tudta megvédeni világbajnokságát, mert az angol iskola ismét tel­jes fényében ragyogott. A női egyéniben volt a leg­kisebb az izgalom, hiszen ». holland Dijkstra már a köte­lező gyakorlatok során „utca­hosszal elment” a többitől* így a szabadkorcsolyázás neki nem jelentett egyebet bemu­tatónál. ­VASÁRNAP KÖVETKE­ZETT a „ráadás”. A gálaest, ami minden műkorcsolyázó világ- és Európa-bajnokság velejárója. Ügy hozzátartozik, mint akármelyik versenyszám. Nos, a budapesti gálaest való­ban gálaest volt. Akárcsak m verseny, ez is kitünően sike­rült. Kilius Marika és Bäum­ler, a partnere például twist­parádét és csárdást!? mutatott be revüsztárokat megszégye­nítő tudással és tehetséggel, a Protopopov-házaspár pedig c halait szépségeiből adott le­nyűgöző ízelítőt. De kitűnőek voltak a többiek is, a közön­ség hálásan megtapsolta valat ■tms fehraér » számítások alapján — a csa­pat 14—15 pontot biztosai megtud szerezni. Ha ez meg­történik, akkor bejuthat a: NB I/B-be, s a bajnokság be fejeztével hatodik—hetedik helyen végezhet- Ezek az el­képzelések, remények jogosak, s ha a 14—15 pontot megszer­zi a csapat, elégedettek lehe tünk a teljesítményűkkel, Természetesen, ha túl ékesí­tenék játékosaink a „tervet” annak nagyon örülnénk, de erre nem lehet előre fogadni, hiszen minden csapat elsősor­ban az élcsoportban tanyázók ellen akar bizonyítani. Jó szereplést várhatunk a csapattól, de minden túl'á' és elbizakodottság nélkül. Bizzunk abban, hogy bejut­nak az NB I5B osztályba, de ne várjunk tőlük lehetetlent ■ Pelé. a világbajnok brazilok üdvöskéje, újságírók kérdő­iéire elmondotta, hogy re- néli, az idén több szerén­yé je lesz,- mint a múlt év- >en, már ami a sérüléseket lleti. Egyébként 35 éves ko­cáig szeretne aktív labdarú­gó maradni- Jelenleg 22 éves ;s máris milliomosnak szé­nit, de még 13 évig akarja i vagyonát növelni és 2, vagy legfeljebb 3 év múlva kí- rán megnősülni. ★ Az Olasz Labdarúgó Liga íatározatot hozott, hogy a övőben az olasz profi klubok íz eddigi három helyett, leg- éljebb egy külföldi játékost izerepeltethetnek. Ezt az in- ézkedést azzal indokolják, íogy az olasz klubokat a nammut * * fizetésű külföldi :7tárok megszerzése helyett, i fiatal olasz tehetségek fel­kutatására és felkarolására ösztönözzék. ★ Ismeretes, hogy az FC Barcelona vezetősége me­resztette Kubalát, a csapat űzőjét, mert az együttes az iszi szezon végére a bajnok­ág 6. helyén kötött ki. Ku- 'ala a bajnoki év elején az ingói Charlton, a jugoszláv Sekularac, az urugayi Sil­28 jugoszláv iátékost örökre eltiltottak Meddig játszik még Pelé és Matthews? Miért menesztette a Barcelona Kubalát? Futball labdává'—a világ körűi 4

Next

/
Thumbnails
Contents