Kelet-Magyarország, 1962. szeptember (22. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-02 / 205. szám

Húsz évvel ezelőtt halt meg Móricz Zsigmondi A „K ivi 1 ágas - kivi rradtig“ című regény Szabolcs megyei eredete HKZ. «September 4-én, haj­nali három órakor halt meg Móric* Zsigmond. Szabolcs- Szatanár megye méltán emlék­szik rá vissza, mert az író is mindig magáénak érezte e vidéket, szülőföldje fővárosá­nak, gyermekkora központjá­nak ismerte és így emlegette Nyíregyházát is. A hálás utó­kor megbecsülését juttatja ki­fejezésre az is, hogy holnap délelőtt adja át a város az író szobrát a nyíregyházi XII. sz. iskolának, s ez az iskola fogja viselni a megtisztelő Móricz Zsigimoind nevet is. Hatvanhárom évig élt, s ez­alatt az idő alatt nem sok megbecsülésben volt része. Húsz éve halt meg: temetésén, 1942-ben a haladó értelmiség legjobbjai adtak egymásnak találkozót, s szinte az illegali­tásban szervezkedő, fasiszta­ellenes erők tüntetése volt ko­porsójának sírba tétele. Az el­lenforradalmi korszak hivata­los képviselői tüntettek távol­létükkel a gyászünnepen, de ugyanezek a hivatalosok há­rom évvel később már nem voltak jelentős személyiségek a dolgozó nép felszabadult ál­lamában. A felszabadulás után először igazán 10 évvel ezelőtt ünne­pelitek: akkor indult meg az a Emlékűn népségek A nagy író halálának 20. évfordulója alkalmából emlék­ünnepségeket rendeznek Nyír­egyházáin és Tiszacsécsén. Szeptember 3-án Nyíregyhá­zán, délelőtt 10 órakor a XII. számú általános iskola előtti téren ünnepélyesen átadják Móricz Zsi gmond szobrát. Be­szédet Prépoka István, a vá­rosi tanács elnökhelyettese mond. Este hét órakor a vá­rosi színházban Porzsolt Ist­ván megnyitója után Koczkás Gyula tart ünnepi beszédet. Az est folyamán a Csokonai Színház művészed adnak mű­sort Szeptember 4-én Tiszaesé- esén a délutáni óráikban meg­koszorúzzák az író szülőházán elhelyezett emléktáblát. öt órakor emlékünnepeég lesz a művelődési házban. Hat óra­kor Móricz Zsigmond regényé­ből készült filmet vetítenek a moziban. Az ünnepség színhe­lyén a megyei könyvtár könyv- kiállítást rendez, s a földmű- vessaövetkezetek egész napos konyv-árusítást tartanak. széles körű kiadási mozgalom, olvasási láz, amelynek ered­ményeképpen egyszerre birto­kába vette nagy íróját a ma­gyar nép. Amikor 1951-ben el­kezdődtek a mai értelemben vett irodalmi ismeretterjesztő előadások, még nagyon sok helyen azzal kellett kezdeni, hogy a Hét krajcár című no­vella felolvasása után élet­rajzzal és regényének kivona­tos ismertetésével kellett elhi­tetni, hogy valóban nagy író volt Móricz. Ma már ő az egyik legolvasottabb, legis­mertebb klasszikusunk, s 10 év alatt több, mint egymiMó könyve talált gazdára Ma­gyarországon. s sok művének fordítása került el a világ min­den tájára. Elérte azt, amire életében hiába vágyott: köny­veit meg is vásárolják és el is olvassák, mert a ma élő em­ber látja és tudja, hogy a mi életünk előkészítője volt Mó­ricz. 1932-ben, az altkori Bes­senyei Kör titkárával, Fehér Gáborral sorba járta a könyvnap után a nyíregyházi könyvkereskedőket, s szomo­rúan tapasztalta a két látoga­tó, hogy az akkori nyíregyházi olvasók nem vásárolták meg az érkezett "■ Móricz-köteteket. Ma többféle sorozatban, egye­di kiadásban jelennek meg Barátságunk Móricz Zsig- monddal 1928-ra nyúlik visz- eza. Akkor kerültünk érintke­zésbe, amikor az író születé­sének 50. évfordulójára, 1929. Péter-Pál napjára tervezett ju­bileumi ünnepség előkészüle­tei folytak. A kerület akkori képviselője, Gaál Endre készí­tette elő Budapesten az ünnep­séget, én pedig itthon, Csécsén végeztem a szervezés kedves munkáját. Ebben a tárgyban írt első levelében ezt úja Mó­ricz: „A legnagyobb megtiszte- lésnek veszem, ami életemben érhet, ha szülőfalum, amely­hez csak a szeretet, a hála s a boldog és szép emlékek za­vartalan sorozata fűz, a szülő­házamat — életem 50. szüle­tésnapjára —, ha Isten meg­adná megérnem, emléktáblá­val jelölné meg Ebben a sors művei, s nem 6okkal a meg­jelenés után már hiába keres­sük a boltokban, mert a leg­nagyobb példányszám is ke­vésnek bizonyul. Megyénk központi könyvtára az 6 nevét viseli, mert' neki volt annak idején az a legfőbb cél­ja, hogy könyvet adjon a nép kezébe, mert csak így világo­sítható fel a félfeudálds el­nyomásban élő dolgozó nép. A megye központjában levő szín­házat is róla nevezték el, mert színdarabjaiban is a kri­tikai realizmus fegyverét hasz­nálta. Az SZMT megyei, köz­ponti Művelődési Ház is hom­lokzatára írta Móricz Zsig- mond nevét. Mátészalkán ez év elején már egy egész hetet szántak arra hogy — az or­szágban először — minden este Móricz művészetét viz»gálják, tanításait ismételgessék. Halálának huszadik évfor­dulóján úgy ünnepiünk a leg­méltóbban, ha olvasok műveit, mérlegeljük írói és ország­építő elgondolásait, s mindazt, amit ő még nem látott világo­san, hiszen nem ismerte a szo­cialista építés távlatait, erő­teljes munkával a megvalósí­tás állapotába juttatjuk. díszes és dicsőséges akaratát fogadom, ha írói munkámat édes falum lakói s szeretett vármegyém közönsége méltó­nak talál ják.er re a tisztességre. Csak hálával tudom azt elfor gadni”. Bist a tervet azonban csak első örömében helyeselte így Móricz, s nem sokkal később már tiltakozott az emléktábla és az időközben felmerült szo­bor-felállítás terve ellen. Nem tartotta helyesnek az ilyen „halottaknak illő” ün­neplést. Amikor azonban vala­mennyien ragaszkodtunk az ünnepség tényéhez és helyé­hez, hogy tudniillik az évfor­dulót Csécsén kell megrendez­ni. Végül is hajlott arra a meg­oldásra, hogy a díszünnepé­lyen adják majd át neki szü­lőfaluja díszpolgári oklevelét. Amikor ebben megállapod­tunk, akkor kérdéssel fordul­tunk hozzá, hogy hol tartsuk az ünnepélyt? Kultúrházról akkor még nem lehetett be­szélni, s különben is az 50. születésnapinak a szülőház ud­varán volt a helye. Móricz megírta, hogy ők három he­lyen laktak Csecsén. „A szü­leim háza a falu kóródi végén van. De az édesapám már az első évben átvette anyai nagyanyámnak, Pallagi József- nénak birtokát, s beköltözött a falu túlsó végén lévő Pal- lagi-házba, s itt születtem én. Ez a ház a falu milotai vé­gén van. Ez a ház tehát az, amelyet én szülőházamnak kaptam a végzettől.” 1929. júniusának utolsó va­sárnapján végbe is men t a sok szeretettel előkészített ünnep­ség. amely felhívta az egész ország irodalomszerető közön­ségének a figyelmét, s arra a napra sokan gondoltak a mi kis falunkra. Az újságok is bőven cikkeztek erről a ritka alka­lomról. Egész Csecse díszbe öltözött, s még a hetedik ha­tárból is útra keltek az em­berek; órák hosszat kocsiz­tak a szatmári dűlőutakon, míg odaértek. Kivonult az if­júság. díszes magyar ruhába öltöztek a leányok, hogy mél­tóképpen foeadhassuk az* az írót, akiről már akkor is tud­ták. hogy a szegénv emberek ügyének fogja pártját. A ha­tárban lovas bandérium várta a kocsin érkező írót: vele ér­kezett több íróbarátia. a Nyu­gat munkatársa. így Nagy Endre, Kárpáti Aurél, Ady La­jos, Móricz Miklós — és még sokam mások, néhány akkori állami és egyházi vezető is Jött a tfiadalkapra* át, a msl»­Közdsimert dolog, hogy Mó­ricz Zsigmond gyermekkora Szatmár és Szabolcs megyében telt el: Csécsén, Túristvándi- ban és Prügyön, — mert hi­szen ez az utóbbi község is eh­hez a megyéhez tartozott még a múlt század végén, egészen 1950-ig. Főleg Móricz Miklós és Czine Mihály könyvei, ku­tatásai aprólékosan felkutat­ták ezeket az éveket, de sok vallomást tartalmaz az író önéletrajzi müve: az Életeim regénye, valamint Móricz Zsigmond leányának az apjá­ról írt meleghangú kötete. 1924-től kezdve azonban már felnőtt fejjel is gyakran meg­fordult megyénkben az író. Sok emberrel találkozott, sok felé megfordult, s mostaná­ban többen is foglalkoznak ezeknek az utaknak a fel­derítésével, kapcslatainak megvilágításával. Népköl­tési gyűjtő útját szintén Czine Mihály követte, s ismer­tette már évekkel ezelőtt, de még mindig sok ismeretlen adat lappang, amelyeket ha össze is gyűjtöttek, mégsem ismertettek az érdeklődő nagy- közönséggel. Az alábbiakban a Kivilágos-kivirradtig című regényének keletkezési körül­tai faluvégen áHó szülőház nagy eperfája alá, a díszün- nepségre. Az üdvözlő beszédek elhang­zottak, átadtuk a díszpolgári oklevelet, s ezek után Móricz a meghatottságtól elfogódottan kezdett köszönetének kiiejezé- hez: — Itt állok a kis ház előtt s felújul a sok régi emlék. Negyvenöt év előtt utoljára játszottam itt a gyönyörű nap­sütésben. Ügy jöttem ide, ahogy a gyermek megy haza édesanyjához. Boldog vagyok. Elfáradva jöttem és megerő­södve fogok távozni. Folytatni fogom a munkát egyre na­gyobb elszántsággal, erővel— Az ünnepség befejeztével aztán átadtuk neki azt a böl­csőt, amelyben annak idején ringatták. Ez a bölcső egészen addig a szülőház padlásán po­rosodott. Kimondhatatlan nagy örömmel fogadta a régi bútor­darabot s elvitte magával. Később is többször voltunk levélváltásban Móricz-cal. Egy alkalommal születési anya­könyvi kivonatot kért tőlem. El is küldtem, azokkal az ada­tokkal, amelyek a csecsei ref. lelkészi hivatal hivatalos anya­könyvében találhatók voltak. De ő ezzel végleg nem volt ki­békülve, s még más alkalom­mal is felhánytorgaitta, hogy tévedés van valahol a hivata­los nyilvántartásokban. Ott tudniillik az áll, a még ma is meglevő bejegyzések szerint, hogy Móricz 1879. július 2-án született és július 6-án ke­resztelték meg. Viszont az ő családjuk házi feljegyzései és hagyományai mindig június ! 29-ét, Péter-Pál napját tartot­ták a születés napjának. Én persze nem adhattam más ki­vonatot, mint a hivatalos anya­könyv adatait, így aztán min­dig zsörtölődött Móricz, ami­kor ez a kérdés szóba került, sőt, amikor elküldte nekem az Életem regényét, a könyvbe írt ajánlásban akkor is állha­tatosan védte a családi hagyo­mány alapján kialakított állás­pontját. Halála után sem sokkal kapcsolatba léptem Medgyessy Ferenccel, a kitűnő szobrász- művésszel, aki iskolatársa is volt Móricznak. A legapróbb részletig megtárgyaltuk, hogy az író mellszobrát megven­nénk, s a síülőház udvarán helyeznénk el. A háború és az azt követő infláció elsöpörte ezt a szép tervet, de hiszem, hogy nem sokáig várat magá­ra a csécsei Móricz-szobor fel­állítása sem. Ones Kálmán menyeit ismerteti az egyik me­gyebeli Móricz-kutató. ★ Móricz Zsigmondinak Kívilá- gos-kivirradtig című regénye 1924-ben jelent meg először egy budapesti napilapban, s két évvel később könyvalak­ban is megjelent. A regény egyetlen éjszaka történetét rajzolja meg: 1898 karácso­nyán egy István-nap mulatsá­gát: a Nyiry grófok jószág- igazgatójánál. A vidáman in­duló Isíván-napot családi vi­szályok felelevenítése rontja el mindjárt az elején, a nagy hidegben és hófúvásban majd­nem végzetes szerencsétlenség történik, de a vendéglátó csa­ládot az a hír döbbenti meg legjobban, hogy a gróf nem gazdálkodik önállóan többé, bérbeadja birtokát, s így az­tán nem lesz szükség az eddigi jószágigazgatóra, megszűnik a gondtalan, vidám élet a dupla­fedelű jószágigazgatói házban. Sajátságosán pontosan, kí­sérteties azonossággal folyt le ez az István-napi éjszaka 1898-ban, pontosan úgy, ahogy Móricz leírta, s ahogy az író is 1898-ra teszi a regény ese­ményét. Ebben az évben volt VIII. osztályos gimnazista Kis­újszálláson Móricz, s így ju­tott el Balkányba és Szakoly­ba: a két község egy legáció- nak számított abban az idő­ben. Ügy került Ide fiatal ko­ra ellenére, hogy a szakolyi jegyző testi-lelki jóbarátja volt a kisújszállási igazgató­nak, Pallagi Gyulának, aki Móricz Zsigmond nagybátyja. Ezért nem a debreceni kollé­gium küld karácsonyra prédi­káló diákot ebbe a két köz­ségbe, hanem Móricz Zsig­mond utazik erre a vidékre. Atyafiságos szeretettél fogad­ják a jegyzőék, s elviszik a jegyző apósához István-napra. Ott csendesen viselkedik a fiatalember, alig vesz részt a társalgásban, hiszen ismerőse sincs itt korban magához való, de annál élénkebben figyel, hi­szen ilyen társaságban régeb­ben nemigen fordulhatott meg. Nagyon keveset ivott, nem m táncolt, de szemmel láthatólag jól érezte magát: minden szó érdekelte, amit a férfiak be­szélgettek az általános politi­kai és gazdasági helyzetről, a nagybirtokok el úszásáról és haszonbérbeadásáról; az asszo­nyok környékén pedig a vidék pletykáit hallhatta. Adott szen­zációt maga az este is, hiszen a Bay tanyáról jövő Szerem- leyék Szakoly határában a hó­fúvás miatt elakadtak s majd­nem megfagytak, s csak sze­rencsés véletlennek köszönhet­ték megmenekülésüket. Maga a gróf döntése, hogy a birto­kot bérbe adja, az nem azon az estén érkezett meg, hanem valamivel később. A jószág- igazgatót a gróf előbb át akar­ta helyezni Csonkapapába, egy másik birtokra, de az önegúr inkább nyugdíjba ment, sem hogy másutt újra kezdje az életét. A mulatság alkalmával Mó­ricz a jegyzőék vendége volt Szakolyban. Ez a jegyző házas­pár még ma is él, ha már el is költöztek ebből a községből, s pontosan visszaemlékeznek erre a névestére, amelynek döbbenetes élethűséggel írta meg a lefolyását két és fél év­tizeddel később Móricz. A Ti- sza-birtofcon gazdálkodó jó­szágigazgató és a család többi tagjai mind meghaltak már, de Móricz tovább is tar­totta a kapcsolatot nagybátyja kedves iskolatánsával és más alkalommal is felkereste őket. Egy-egy novellájában később is megrajzolta a törvényhozói tekintéllyel rendelkező jegy­zőt. Móricz félelmetes emléke­zőtehetséggel őrizte meg ennek az éjszakának emlékét a be­szélgetések mögé felrajzolta a pusztuló magyar feudalizmus teljes kórképét s orvosi diag­nózishoz méltó pontossággal elemezte a hanyatló dzsentri- réteg pusztulásának világos folyamatát. Margittal Fémmé Mester Attila: A folyamok ünnepe Harangszó bukdácsol át a vízen S kiterítette hullámait a partra, Mint egy eleven tükröt a folyam. Élt egy halász itt Utolsó talán Azok közül, kik nádkunyhóban laktak, Estére tüzet rakott a parton, Hanyatt feküdt s a csillagokat leste, És úgy ismerte őket is, Mint az ezüst hátú fürge halakat. S egy este elringott a bárka Utasával a másvilágra. Harangszó bukdácsol át a vízen S odafenn csillagos hálók lebegnek. Itt üldögélt a boglyas fák alatt. Mosolygott, hogyha nem fogott halat. Csak úgy magában bölcsen, mint a vének, S a kerek pontyok, nagy hasú sügérek Pásztora volt, s álmában pikkelyek Nőttek a hátán, mint a gyöngyszemek. S egy este lenn a ringó víz alatt Megtalálta a legnagyobb halat. Harangszó bukdácsol át a vízen S feszül az éj nagy száradó vitorla. A kunyhóban pipáját találták csak, Meg egy öreg bográcsot az elhamvadt tűzön. Először azt hitték: csak a faluba ment be Sóért, gyufáért, — néhány kiló halat Vitt be ilyenkor, és csak estére jött meg, Lassan járt már, s gyakran leült, Hogy kifújja magát —. De bogy az éjszaka eljött, Majd egy másik is, Harmadnap reggel a* emberek Homokból és fövényből kis halmot csináltak, Követ is faragtak, de nem tudták a nevét, Szülője volt testvére s gyermeke A folyam, így hát ezt vésték a kőre. S hajnalra kelve friss, erős halászok Szálltak a vízre, mint a felkelő Nap. Estére kelve, telt hálók dagadtak. A fickándozó ezüst csillagoktól. Harangszó bukdácsol át a vízen Ma a folyamok ünnepe van. M. J. Móricz Zsigmond és Tiszacsécse — Visszaemlékezések —

Next

/
Thumbnails
Contents