Kelet-Magyarország, 1962. szeptember (22. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-02 / 205. szám

Húsz évvel ezelőtt halt meg Móricz Zsigmondi

A „K ivi 1 ágas - kivi rradtig“ című regény Szabolcs megyei eredete

HKZ. «September 4-én, hajnali három órakor halt meg Móric* Zsigmond. Szabolcs- Szatanár megye méltán emlékszik rá vissza, mert az író is mindig magáénak érezte e vidéket, szülőföldje fővárosának, gyermekkora központjának ismerte és így emlegette Nyíregyházát is. A hálás utókor megbecsülését juttatja kifejezésre az is, hogy holnap délelőtt adja át a város az író szobrát a nyíregyházi XII. sz. iskolának, s ez az iskola fogja viselni a megtisztelő Móricz Zsigimoind nevet is.

Hatvanhárom évig élt, s ezalatt az idő alatt nem sok megbecsülésben volt része. Húsz éve halt meg: temetésén, 1942-ben a haladó értelmiség legjobbjai adtak egymásnak találkozót, s szinte az illegalitásban szervezkedő, fasisztaellenes erők tüntetése volt koporsójának sírba tétele. Az ellenforradalmi korszak hivatalos képviselői tüntettek távollétükkel a gyászünnepen, de ugyanezek a hivatalosok három évvel később már nem voltak jelentős személyiségek a dolgozó nép felszabadult államában.

A felszabadulás után először igazán 10 évvel ezelőtt ünnepelitek: akkor indult meg az a

Emlékűn népségek

A nagy író halálának 20. évfordulója alkalmából emlékünnepségeket rendeznek Nyíregyházáin és Tiszacsécsén. Szeptember 3-án Nyíregyházán, délelőtt 10 órakor a XII. számú általános iskola előtti téren ünnepélyesen átadják Móricz Zsi gmond szobrát. Beszédet Prépoka István, a városi tanács elnökhelyettese mond. Este hét órakor a városi színházban Porzsolt István megnyitója után Koczkás Gyula tart ünnepi beszédet. Az est folyamán a Csokonai Színház művészed adnak műsort

Szeptember 4-én Tiszaesé- esén a délutáni óráikban megkoszorúzzák az író szülőházán elhelyezett emléktáblát. öt órakor emlékünnepeég lesz a művelődési házban. Hat órakor Móricz Zsigmond regényéből készült filmet vetítenek a moziban. Az ünnepség színhelyén a megyei könyvtár könyv- kiállítást rendez, s a földmű- vessaövetkezetek egész napos konyv-árusítást tartanak.

széles körű kiadási mozgalom,

olvasási láz, amelynek eredményeképpen egyszerre birtokába vette nagy íróját a magyar nép. Amikor 1951-ben elkezdődtek a mai értelemben vett irodalmi ismeretterjesztő előadások, még nagyon sok helyen azzal kellett kezdeni, hogy a Hét krajcár című novella felolvasása után életrajzzal és regényének kivonatos ismertetésével kellett elhitetni, hogy valóban nagy író volt Móricz. Ma már ő az egyik legolvasottabb, legismertebb klasszikusunk, s 10 év alatt több, mint egymiMó könyve talált gazdára Magyarországon. s sok művének fordítása került el a világ minden tájára. Elérte azt, amire életében hiába vágyott: könyveit meg is vásárolják és el is olvassák, mert a ma élő ember látja és tudja, hogy a mi életünk előkészítője volt Móricz. 1932-ben, az altkori Bessenyei Kör titkárával, Fehér Gáborral sorba járta a könyvnap után a nyíregyházi könyvkereskedőket, s szomorúan tapasztalta a két látogató, hogy az akkori nyíregyházi olvasók nem vásárolták meg az érkezett "■ Móricz-köteteket. Ma többféle sorozatban, egyedi kiadásban jelennek meg

Barátságunk Móricz Zsig- monddal 1928-ra nyúlik visz- eza. Akkor kerültünk érintkezésbe, amikor az író születésének 50. évfordulójára, 1929. Péter-Pál napjára tervezett jubileumi ünnepség előkészületei folytak. A kerület akkori képviselője, Gaál Endre készítette elő Budapesten az ünnepséget, én pedig itthon, Csécsén végeztem a szervezés kedves munkáját. Ebben a tárgyban írt első levelében ezt úja Móricz:

„A legnagyobb megtiszte- lésnek veszem, ami életemben érhet, ha szülőfalum, amelyhez csak a szeretet, a hála s a boldog és szép emlékek zavartalan sorozata fűz, a szülőházamat — életem 50. születésnapjára —, ha Isten megadná megérnem, emléktáblával jelölné meg Ebben a sors

művei, s nem 6okkal a megjelenés után már hiába keressük a boltokban, mert a legnagyobb példányszám is kevésnek bizonyul.

Megyénk központi könyvtára az 6 nevét viseli, mert' neki volt annak idején az a legfőbb célja, hogy könyvet adjon a nép kezébe, mert csak így világosítható fel a félfeudálds elnyomásban élő dolgozó nép. A megye központjában levő színházat is róla nevezték el, mert színdarabjaiban is a kritikai realizmus fegyverét használta. Az SZMT megyei, központi Művelődési Ház is homlokzatára írta Móricz Zsig- mond nevét. Mátészalkán ez év elején már egy egész hetet szántak arra hogy — az országban először — minden este Móricz művészetét viz»gálják, tanításait ismételgessék.

Halálának huszadik évfordulóján úgy ünnepiünk a legméltóbban, ha olvasok műveit, mérlegeljük írói és országépítő elgondolásait, s mindazt, amit ő még nem látott világosan, hiszen nem ismerte a szocialista építés távlatait, erőteljes munkával a megvalósítás állapotába juttatjuk.

díszes és dicsőséges akaratát fogadom, ha írói munkámat édes falum lakói s szeretett vármegyém közönsége méltónak talál ják.er re a tisztességre. Csak hálával tudom azt elfor gadni”.

Bist a tervet azonban csak első örömében helyeselte így Móricz, s nem sokkal később már tiltakozott az emléktábla és az időközben felmerült szobor-felállítás terve ellen. Nem tartotta helyesnek az ilyen „halottaknak illő” ünneplést. Amikor azonban valamennyien ragaszkodtunk az ünnepség tényéhez és helyéhez, hogy tudniillik az évfordulót Csécsén kell megrendezni. Végül is hajlott arra a megoldásra, hogy a díszünnepélyen adják majd át neki szülőfaluja díszpolgári oklevelét.

Amikor ebben megállapodtunk, akkor kérdéssel fordultunk hozzá, hogy hol tartsuk az ünnepélyt? Kultúrházról akkor még nem lehetett beszélni, s különben is az 50. születésnapinak a szülőház udvarán volt a helye. Móricz megírta, hogy ők három helyen laktak Csecsén. „A szüleim háza a falu kóródi végén van. De az édesapám már az első évben átvette anyai nagyanyámnak, Pallagi József- nénak birtokát, s beköltözött a falu túlsó végén lévő Pal- lagi-házba, s itt születtem én. Ez a ház a falu milotai végén van. Ez a ház tehát az, amelyet én szülőházamnak kaptam a végzettől.”

1929. júniusának utolsó vasárnapján végbe is men t a sok szeretettel előkészített ünnepség. amely felhívta az egész ország irodalomszerető közönségének a figyelmét, s arra a napra sokan gondoltak a mi kis falunkra. Az újságok is bőven cikkeztek erről a ritka alkalomról. Egész Csecse díszbe öltözött, s még a hetedik határból is útra keltek az emberek; órák hosszat kocsiztak a szatmári dűlőutakon, míg odaértek. Kivonult az ifjúság. díszes magyar ruhába öltöztek a leányok, hogy méltóképpen foeadhassuk az* az írót, akiről már akkor is tudták. hogy a szegénv emberek ügyének fogja pártját. A határban lovas bandérium várta a kocsin érkező írót: vele érkezett több íróbarátia. a Nyugat munkatársa. így Nagy Endre, Kárpáti Aurél, Ady Lajos, Móricz Miklós — és még sokam mások, néhány akkori állami és egyházi vezető is Jött a tfiadalkapra* át, a msl»Közdsimert dolog, hogy Móricz Zsigmond gyermekkora Szatmár és Szabolcs megyében telt el: Csécsén, Túristvándi- ban és Prügyön, — mert hiszen ez az utóbbi község is ehhez a megyéhez tartozott még a múlt század végén, egészen 1950-ig. Főleg Móricz Miklós és Czine Mihály könyvei, kutatásai aprólékosan felkutatták ezeket az éveket, de sok vallomást tartalmaz az író önéletrajzi müve: az Életeim regénye, valamint Móricz Zsigmond leányának az apjáról írt meleghangú kötete.

1924-től kezdve azonban már felnőtt fejjel is gyakran megfordult megyénkben az író. Sok emberrel találkozott, sok felé megfordult, s mostanában többen is foglalkoznak ezeknek az utaknak a felderítésével, kapcslatainak megvilágításával. Népköltési gyűjtő útját szintén Czine Mihály követte, s ismertette már évekkel ezelőtt, de még mindig sok ismeretlen adat lappang, amelyeket ha össze is gyűjtöttek, mégsem ismertettek az érdeklődő nagy- közönséggel. Az alábbiakban a Kivilágos-kivirradtig című regényének keletkezési körültai faluvégen áHó szülőház nagy eperfája alá, a díszün- nepségre.

Az üdvözlő beszédek elhangzottak, átadtuk a díszpolgári oklevelet, s ezek után Móricz a meghatottságtól elfogódottan kezdett köszönetének kiiejezé- hez:

— Itt állok a kis ház előtt s felújul a sok régi emlék. Negyvenöt év előtt utoljára játszottam itt a gyönyörű napsütésben. Ügy jöttem ide, ahogy a gyermek megy haza édesanyjához. Boldog vagyok. Elfáradva jöttem és megerősödve fogok távozni. Folytatni fogom a munkát egyre nagyobb elszántsággal, erővel— Az ünnepség befejeztével aztán átadtuk neki azt a bölcsőt, amelyben annak idején ringatták. Ez a bölcső egészen addig a szülőház padlásán porosodott. Kimondhatatlan nagy örömmel fogadta a régi bútordarabot s elvitte magával.

Később is többször voltunk levélváltásban Móricz-cal. Egy alkalommal születési anyakönyvi kivonatot kért tőlem. El is küldtem, azokkal az adatokkal, amelyek a csecsei ref. lelkészi hivatal hivatalos anyakönyvében találhatók voltak. De ő ezzel végleg nem volt kibékülve, s még más alkalommal is felhánytorgaitta, hogy tévedés van valahol a hivatalos nyilvántartásokban. Ott tudniillik az áll, a még ma is meglevő bejegyzések szerint, hogy Móricz 1879. július 2-án született és július 6-án keresztelték meg. Viszont az ő családjuk házi feljegyzései és hagyományai mindig június ! 29-ét, Péter-Pál napját tartották a születés napjának. Én persze nem adhattam más kivonatot, mint a hivatalos anyakönyv adatait, így aztán mindig zsörtölődött Móricz, amikor ez a kérdés szóba került, sőt, amikor elküldte nekem az Életem regényét, a könyvbe írt ajánlásban akkor is állhatatosan védte a családi hagyomány alapján kialakított álláspontját.

Halála után sem sokkal kapcsolatba léptem Medgyessy Ferenccel, a kitűnő szobrász- művésszel, aki iskolatársa is volt Móricznak. A legapróbb részletig megtárgyaltuk, hogy az író mellszobrát megvennénk, s a síülőház udvarán helyeznénk el. A háború és az azt követő infláció elsöpörte ezt a szép tervet, de hiszem, hogy nem sokáig várat magára a csécsei Móricz-szobor felállítása sem.

Ones Kálmán

menyeit ismerteti az egyik megyebeli Móricz-kutató.

★

Móricz Zsigmondinak Kívilá- gos-kivirradtig című regénye 1924-ben jelent meg először egy budapesti napilapban, s két évvel később könyvalakban is megjelent. A regény egyetlen éjszaka történetét rajzolja meg: 1898 karácsonyán egy István-nap mulatságát: a Nyiry grófok jószág- igazgatójánál. A vidáman induló Isíván-napot családi viszályok felelevenítése rontja el mindjárt az elején, a nagy hidegben és hófúvásban majdnem végzetes szerencsétlenség történik, de a vendéglátó családot az a hír döbbenti meg legjobban, hogy a gróf nem gazdálkodik önállóan többé, bérbeadja birtokát, s így aztán nem lesz szükség az eddigi jószágigazgatóra, megszűnik a gondtalan, vidám élet a duplafedelű jószágigazgatói házban.

Sajátságosán pontosan, kísérteties azonossággal folyt le ez az István-napi éjszaka 1898-ban, pontosan úgy, ahogy Móricz leírta, s ahogy az író is 1898-ra teszi a regény eseményét. Ebben az évben volt VIII. osztályos gimnazista Kisújszálláson Móricz, s így jutott el Balkányba és Szakolyba: a két község egy legáció- nak számított abban az időben. Ügy került Ide fiatal kora ellenére, hogy a szakolyi jegyző testi-lelki jóbarátja volt a kisújszállási igazgatónak, Pallagi Gyulának, aki Móricz Zsigmond nagybátyja. Ezért nem a debreceni kollégium küld karácsonyra prédikáló diákot ebbe a két községbe, hanem Móricz Zsigmond utazik erre a vidékre. Atyafiságos szeretettél fogadják a jegyzőék, s elviszik a jegyző apósához István-napra. Ott csendesen viselkedik a fiatalember, alig vesz részt a társalgásban, hiszen ismerőse sincs itt korban magához való, de annál élénkebben figyel, hiszen ilyen társaságban régebben nemigen fordulhatott meg. Nagyon keveset ivott, nem m táncolt, de szemmel láthatólag jól érezte magát: minden szó érdekelte, amit a férfiak beszélgettek az általános politikai és gazdasági helyzetről, a nagybirtokok el úszásáról és haszonbérbeadásáról; az asszonyok környékén pedig a vidék pletykáit hallhatta. Adott szenzációt maga az este is, hiszen a Bay tanyáról jövő Szerem- leyék Szakoly határában a hófúvás miatt elakadtak s majdnem megfagytak, s csak szerencsés véletlennek köszönhették megmenekülésüket. Maga a gróf döntése, hogy a birtokot bérbe adja, az nem azon az estén érkezett meg, hanem valamivel később. A jószág- igazgatót a gróf előbb át akarta helyezni Csonkapapába, egy másik birtokra, de az önegúr inkább nyugdíjba ment, sem hogy másutt újra kezdje az életét.

A mulatság alkalmával Móricz a jegyzőék vendége volt Szakolyban. Ez a jegyző házaspár még ma is él, ha már el is költöztek ebből a községből, s pontosan visszaemlékeznek erre a névestére, amelynek döbbenetes élethűséggel írta meg a lefolyását két és fél évtizeddel később Móricz. A Ti- sza-birtofcon gazdálkodó jószágigazgató és a család többi tagjai mind meghaltak már, de

Móricz tovább is tartotta a kapcsolatot nagybátyja kedves iskolatánsával és más alkalommal is felkereste őket. Egy-egy novellájában később is megrajzolta a törvényhozói tekintéllyel rendelkező jegyzőt.

Móricz félelmetes emlékezőtehetséggel őrizte meg ennek az éjszakának emlékét a beszélgetések mögé felrajzolta a pusztuló magyar feudalizmus teljes kórképét s orvosi diagnózishoz méltó pontossággal elemezte a hanyatló dzsentri- réteg pusztulásának világos folyamatát.

Margittal Fémmé

Mester Attila:

A folyamok ünnepe

Harangszó bukdácsol át a vízen S kiterítette hullámait a partra,

Mint egy eleven tükröt a folyam.

Élt egy halász itt Utolsó talán Azok közül, kik nádkunyhóban laktak,

Estére tüzet rakott a parton,

Hanyatt feküdt s a csillagokat leste,

És úgy ismerte őket is,

Mint az ezüst hátú fürge halakat.

S egy este elringott a bárka Utasával a másvilágra.

Harangszó bukdácsol át a vízen S odafenn csillagos hálók lebegnek.

Itt üldögélt a boglyas fák alatt.

Mosolygott, hogyha nem fogott halat.

Csak úgy magában bölcsen, mint a vének,

S a kerek pontyok, nagy hasú sügérek Pásztora volt, s álmában pikkelyek Nőttek a hátán, mint a gyöngyszemek.

S egy este lenn a ringó víz alatt Megtalálta a legnagyobb halat.

Harangszó bukdácsol át a vízen S feszül az éj nagy száradó vitorla.

A kunyhóban pipáját találták csak,

Meg egy öreg bográcsot az elhamvadt tűzön. Először azt hitték: csak a faluba ment be Sóért, gyufáért, — néhány kiló halat Vitt be ilyenkor, és csak estére jött meg, Lassan járt már, s gyakran leült,

Hogy kifújja magát —.

De bogy az éjszaka eljött,

Majd egy másik is,

Harmadnap reggel a* emberek Homokból és fövényből kis halmot csináltak, Követ is faragtak, de nem tudták a nevét, Szülője volt testvére s gyermeke A folyam, így hát ezt vésték a kőre.

S hajnalra kelve friss, erős halászok Szálltak a vízre, mint a felkelő Nap.

Estére kelve, telt hálók dagadtak.

A fickándozó ezüst csillagoktól.

Harangszó bukdácsol át a vízen Ma a folyamok ünnepe van.

M. J.

Móricz Zsigmond és Tiszacsécse

— Visszaemlékezések —