Kelet-Magyarország, 1962. szeptember (22. évfolyam, 204-229. szám)
1962-09-16 / 217. szám
VINCZE GYÖRGY: ELSŐ ÁLDOZÁS A dcíeiőtti napfényben szőlőfürtök sütkéreztek. Faházyék kastélyforma présházán mozdulatlanul, mereven állt a szélkakas. Egy lélék sem volt az épületben. A magányosan élő vincellér két évig volt Faházyéknál, ő lakott az épület szuterén szobájában, de az elmúlt szüret után jobb gazdát talált és elköltözött. A szőlőből olyannak látszott a község, mintha házait marékből szórták volna szanaszét. Piros cseréptetők és megrokkant zsupkévés házak váltakoztak, amelyekből óriásként emelkedett ki a két templomtorony és a ptisipök- ségi rezidencia. A rezidenciában apácák éltek, mellettük pedig a Ferencesek kolostora volt. Faházyék a két épület szomszédságában laktak. Nagy kert csatlakozott a tizennégy szobás lakáshoz és mellette még nagyobb gazdasági udvar, ahol egész nap sürgött a cselédség. Csak akkor lélegeztek fel, ha Faházy nem volt a sarkukban, ha a püspökhöz utazott, beszámolni a gazdaság helyzetéről. Ilyenkor két-három napig sem látták. A püspöknek részlete sen kellett mindenről számot adni. Töviről hegyire kikérdezte. jószágkormányzóját; hol mennyi búzát takarítottak be, mennyi a szarvasmarha szaporulat, mennyi tojást adtak el fél év alatt és mennyiért adták, hány pengő abból a bevétel. Egyszóval minden érdekelte, mint afféle jó üzletembert. Sokszor megkérdezte Faházyt, hogy ezt, vagy az* a terményt nem adták-e túlságosan olcsón? Nehogy elkótyavetyéljék a szent vagyont. Faházy most azért utazott a püspökhöz, hogy az aratás és a csépi és utáni helyzetről beszámoljon. Felesége, a csinos úriasszony különösen örült, ha egy-egy kicsikét megszabadulhatott férjétől, mert szinte rabságba verte ura féltékenysége. így aztán, ha Faházy elment, jobbkedvű volt, csinosabban öltözködött és egész testébe visszaköltözött, ser. ifjúság. El- nézegette magát a tükörben, másik pillanatban meg ment sétálni, csatangolt céltalanul, semmire sem gondolva. Ügy érezte magát, mint a kalitkából káröppetiő cinke, az is érzi és tudja, hogy visszanyerte a szabadságát. Felszabadult érzés Mzser- gette nyakát, karjait, lábát, egész testét 17elöltozködött s ami? a tfóM kör előtt tett, vett, nézegette, igazgatta szőke hajának egyik rakoncátlan tincsét, — mert sehogy sem akart úgy áihii, ahogy szerette volna — magáthoz szólította a szobalányt, — Minden rendben, azt hiszem?! Szokott időben jövök ebédelni. — Igenis — válaszolta a szobalány. — Rántsanak csirkét, sütemény van, ennyi elég. — És intett kezével, ami jelezte a szobalánynak, hogy távozhat. Már két órája rótta az utcákat. bement a templomba és a freskókat nézegette, amelyeket annyiszor látott. Felnézett a karzatra is, ahol misék alatt szokott ülni. Aztán kilépett a templom hatalmas tölgyfa ajtóján. Testére ráfeszültek az augusztus végi napsugarak. A nagy hőség megszédítette. Olyan idő volt, mint júliusban. Izzott az utcáké és falevelek aléltan csüngtek, szom- júhoztak az eső után. Faházyné a piactér felé indult. A péküzem előtt Döme atyával találkozott. — Ááá! — mondta a páter széles mosollyal anélkül, hogy köszönt volna. — A szépasz- szonyokat is lehet látni? Faházyné válasz helyett nevetett. — Mi járatban így délelőtt? — Az üzletekben voltam. Néhány holmit akartam venni. Ez a mi sorsunk, rajtunk, asszonyokon van a család gondja.« — Persze, persze. — Nőnek a gyerekek és szaporodik a gond. ön hogy van tisztelendő úr? — Mit mondjak? Mondjam azt, hogy fenségesen? Nem mondhatom. Helyesen fejezte ki magát az imént kedves Kegyed. Az ön gyermekei nőnek s ennek arányában halad felettem az idő. — Ugyan! A tisztelendő úr messze van attól, hogy az idő múlásával járó fájdalmaikról beszéljen. Persze vigyázni kell az évekre, s úgy kell szeletelni fogyó kenyerünket, hogy morzsányi se vesszen belőle kárba. — Micsoda... micsoda férfias életfilozófia! ■— nevetett fel Döme. — Milyen precíz igazság. Valóban nem szabad kenyerünk javát elherdálni és porba ejteni, hanem jó beosztással kell fogyasztani. jVf indketten nevettek. A gesztenyefán verebhad csatázott, éktelen ricsajjal. — Érdekes az élet... —1 mondta mély lélegzetet véve az asszony. — Hogy értsem ezt? — kérdezte a pap. — Hogyan? Ö milyen butaságokat is beszélek... Az ember sokszor hangosan gondolkozik. — Éspedig? Vagy nem folytatja, talán titok? — mosolygott Döme. szemeit hunyor- gatva. — Nahát, nahát! Megrovom magam. Hogyan kérhetek arra egy asszonyt, hogy árulja el titkos gondolatát?! — és olyan erővel hahotá* zott a pap, hogy tokája is belerázkódott. — Így ismeri az asszonyokat? — kérdezte Faházyné. — No, —1 tiltakozott Döme. — És engem milyennek vél? — Zavarba akar hozni a méftóságíos asszony? — és új se nevetett Döme, bár valóban zavartan nézett Faházyoéra. — Egy felé visz az utunk. Most legalább elbeszélgethetünk. Viktorról meséljen. Régen találkoztam vele. Neheztelek rá. Ritkáén látom templomunkban. — Szegény... maga sem tehet róla, annyira elfoglalt tavasziól, késő őszig. Borzalmas strapa. Az a sok fafejű tiszttartó, Istenkém, szinte teljesen tönkreteszik már. Sokszor árra sem képesek, hogy a cselédek között rendet tartsanak. — Igen! — bólintott Döme atya és láthatóan valami más foglalkoztatta, ami teljesen lekötötte figyelmét és nem is értette, amit Faházyné mondott. — A Viktor — szólalt meg végül is Döme.- — A kedves férje valóban jótéteményeiben ég el. Mindig megy. állandóan dolgozik. Csodálatos ember! Fantasztikus a munkabírása. — Kedves a figyelme tisztelendő úr. Most három napig a püspökségre ment. aztán ha hazajön, ismét végigjárja a majorokat... — Igen — vette tudomásul Döme. „A püspökségre”. „A püspöknél van. Viktor három napig távol... Nincs itthon.« Három napig a püspöknél”. Egy csoport gyerek jött velük szemben. Hangos „dicser- tessékkel” köszöntek. — Öl — kiáltott fel. — Korán érkeztem az ebédhez! Még csak féltizenikettő. Ahogy mondani szokás fiatal az idő. — Cinkosan mosolygott Faházy- néra és, mintha Ízlelgetné a szavakat, megismételte. — Igen! Fiatal az idő, f iatal, mint kegyed. S amint a mellékelt ábra mutatja, olyan szép is. Már pedig ilyen kitűnő időben vétek négy fal között vezekelni. — És intésére leültek a mélalombú, nagy hársfa alatt, egy korhadozó támlájú padra. — Nicsak! Bókái talán? — nevetett az aszón y. — Az igazság nem bók — válaszolta Döme. TVahát! Ha még sokáig be- 1 ” szélgetimk úgy látszik az udvarláson csípem. — Kacérkodott illedelmesen aiz asz- szony. — És ha udvarlásnak veszi, amit mondok? Faházyné rábámult, aztán egész testében megrándította a kínos izgalom. Nem tudott szólni. — Nos, nincs válasza? — kérdezte Döme nyájas, de követelő hangon. — Nahát, nahát... Valóban, mint mondta érdekes az élet... Sokáig tartott a csend. Fejük fölött valamiféle eltévedt légáramlat suhant el és belekapaszkodott a hárs lombjába. Talán ez a röpke szél söpörte el a feszültséget és, mintha nyomban még feszültebbé tette volna a csendet. Ezt mindketten érezték. Döme lágyabban folytatta. — Valóban érdekes az élet. Ahányan létezünk, annyi élet van. És mégis milyen harmonikus. Mindenki a maga helyén és a jó Isten hatalmas kormányával mozgat, vezérel bennünket. Vagy azt hiszi talán, hogy véletlenül ülünk itt a pádon? Tévedne gyönyörű asszony, de nem is ezt akarom mondani.« Az életnek sok kritériuma van. Nos ezeken nem lehet mindig felülkerekedni. S talán vétenénk is önmagun ellen. Legyek egyszerűbb? Mindketten élünk, mint itt mellettünk a fák. Azok is Isten teremtményed. Elünk, virágzunk, aztán elhervadunk. Természetesen itt a földön. A másik életünk ugyan tartósabb lesz, akkor ráérünk sok mindenre, de ebben a mostani életünkben, érthetően sietősebbek vagyunk. Kegyed olyan virág, amelynek szirmai most vannak teljében. Az én szirmaim pedig már nem erősödnek, kifoomlottak és így maradnak, amíg sorjában el nem huilajtom őket. És persze«. lVem folytatta Döme. El1 ” akadt. Fürkészte az asz- szony arcát, mintha csak a lélektani pillanatot keresné mondanivalójához. Faházyné idegesen matatott ruháján, egy fehér lepkét mintázó gombot. Kissé előrehajolt a pádon, miként a gyóntatószéken szokás. És úgy is érezte magát, mintha a barna gyóntatószékben térdelne, amikor valami különös erő vallásra kényszeríti. És éppen olyan tehetelenül, mint amikor átadja magát az imádságnak. Fogta a gomb- lepkét, úgy érezte most ő is gyenge lepke, aki felé vasma- rok nyúl. Az undortól megrázkódott. — Megbántottam, Klárika? — kérdezte Döme. — Nem... Nem, dehogy — felelt megvető elszántsággal. — Valóban érdekes az élet... A déli harangzúgás felhasította a forró, madárdalos templomtéri levegőt. A templomba apácák mentek sorban, déli imádságra. Nyakukban hosszú füzéren feszület lógott. Arcukat eltakarta á fehénszegélyes fityula. Szoknyájuk alól csak cipőjük orra villant elő fekete fényességgel. Az apácákat a Ferences- ™ rendi szerzetesek követték. Elől a rendfőnök haladt, s utána rang és kor, valamint pocakjuk nagysága szerint a többiek. Közöttük volt Döme atya is. Szótlanul lépkedtek, arcuk ájtatosan szerény volt. Glóriafonmára nyírt hajuk zsírosán csillogott. A harang hangjára ütemesen léptek, mígnem elnyelte őket a templom hatalmas szá ja. • Részlet a nenö KésriK kisregényéből. ['Vamxnapi jiq.ij.zet Ml A KOLLEKTIVIZMUS? A kollektivizmus, a közösségi jelleg a szocialista ember legfontosabb magatartási alapelveinek egyike. A szocialista kollektivizmus az egyén meggyőződése, hogy érdekei ugyanazok, mint a kollektíva érdekei, együttérzés a közösséggel, és erkölcsi szükségérzet, hogy az egyén a közösség érdekeivel összhangban tevékenykedjék. A közösségi jelleg hétköznapi nyelven ebben a szólás- mondásban ölt testet: „Mindnyájan egyért, egy mindenkiért.” Ez a jelszó egyrészt feltételezi a közösség gondoskodását minden tagjáról, másrészt minden egyes ember gondoskodását a kollektíváról. Az egyes emberek kötelességeit közösségükkel szemben a következő normákban foglalhatjuk össze: teljesíteni a kollektíva minden követelését, tiszteletben tartani annak véleményét és alkalmazkodni ahhoz, fáradozni a közösség megszilárdulásáért és alapvető feladatainak teljesítéséért, mindig becsületesnek és igaznak lenni a közösséggel szemben, megtartani a közösség által elfogadott fegyelmet, és a személyes érdekeket alárendelni a közösség érdekei nerc. A közösség értékeli az egyén viselkedését, helyesli vagy helyteleníti azt, segítséget nyújt az elkövetett hibák kijavításához. védelmez, hogyha szükséges, támogatást nyújt a nehéz órákban, gondoskodik tagjainak sorsáról... A kollektíva egyes tagjainak előbb felsorolt kötelezettségei egyáltalán nem befolyásolják az emberi szabadságot és nem nyomják el az egyéniséget, mint erről gyakran beszélnek a burzsoá moralisták. Ellenkezőleg: az ember a közösségben lesz. igazán erős, akkor érzi az igazát biztosnak ha azt jóváhagyja a közösség is, ha tudja, hogy örömében és bánatában nincs egyedül, ha tudja, hogy mindig mellette áli erős és gondoskodó barátja, a kollektíva. A közösségi embert, ha megoldja feladatát, amely egyúttal mások feladata is, nagyfokú erkölcsi és szellemi jó érzés tölti el. Ezért a közösségi érzés, mint erkölcsi tulajdonság tökéletes összhangban van a szocialista társadalom emberének érdeke ive. és így ^elválaszthatatlan jellemvonása, viselkedésének érték- jelzője lett. A szocialista kollektivizmus nemcsak alapelv, amely szabályozza az egyén viselkedését avval a közösséggel szemben, amelyben dolgozik, a szocialista kollektivizmus elvezet a „nagy közösségiek”, az osztáiy, a nép érdekeinek megbecsüléséhez. A szocialista társadalomban fejlődik a közösségi jelleg, fejlődik ennek a jelentősége, a közösség is megbecsült :esz, ha egyik vagy másik tagja kitüntetésben részesül. Az egyes ember pedig nemcsak saját sikereivel büszkélkedik, hanem közösségének sikerei /el, eredményeivel is, amelynek a megbecsülése számára ugyanolyan kedves, mint a saját megbecsülése. A közösség megbecsülése, a közösség jó híre társadalmi igazolása jó munkásságának, elismerése annak. hogy a kollektíva beváltotta azokat a reményeket, amelyeket a társadalom hozzáfűzött. A szocialista társadalomban az egyén és a közösség megbecsülése, mert szorosan ösz- sziekapcsolódnak, kölcsönösen feltételezik egymást. Az ember számára nagy megtiszteltetés olyan közösséghez tartozni, amely megbecsült, jó hírnévnek örvendő. A közösség megbecsülése — minden egyes tagjának a megbecsülése is. És ellenkezőleg: ha valaki [viselkedésével megbélyegzi önmagát, ez sötét foltot ejt az egész kollektívára is, amely erkölcsi felelősséget vállalt minden tagjával szemben. A közösség a hozzátartozó emberek munkáján és viselkedésén keresztül szerzi jó hírnevét, az egész közösség jó munkájának eredményeként, a közösség érdekében. A közösség becsületének a megvédése az emberi erők teljes kifejtését, hatalmas alkotó lendületet, szenvedélyes helytállást, a nem szeretem dolgok elviselését igényli, mert a közösségnek, a közösség jó hírének védeltne sokkal felelősségteljesebb dolog, mint a személyes megbecsülés megvédése. A kommunista erkölcsiség sajátossága az, hogy az egyes ember harca közössége meg- becsültetéséért összekapcsolódik más közösségek megsegítésével. A szocialista társadalomban nem másoknak a gyalázata révén szereznek dicsőséget, hanem más emberek, más közösségek önzetlen támogatásinak útján. A szocialista társadalomban a megbecsülést csak munkával, csak a közjóról való gondoskodással, csak az erkölcsi kötelességeik pontos és következetes teljesítésével lehet megszerezni. A kommunista erkölcs kihangsúlyozza, hogy minden embernek saját magának kell megszerezni a megbecsülést, a legigazabb s legelterjedtebb úton, az ember személyes munkájának útján. A közösségi érzéstől áthatott, közösségben dolgozó ember személyes munkája győzelmes előrehaladásunk titka és biztosítéka. (Csemokozov egyetemi tanár kéziratából fordította: Bary Ida.) Helyes volt a városi könyvtár megnyitása! Hogyan olvasnának 150 ezerrel több könyvet a városban ? Tavaly, amikor főleg a könyvtárak tanácsi kezelésbe adásáról kiadott korábbi rendelet nyomán szóba került, hogy a megyei könyvtár a város kezelésébe adja át a város területén lévő könyvtárakat, még sokunk előtt nem volt világos, hogy miért van erre szükség. Még kért év sem tett ei a városi könyvtár megnyitása óta, de az eredményeik semmi kétséget nem hagynak. A tavaly átvett két városi és Iá tanyai fiókkönyvtár állománya 9347 kötetről Június végéig 13 944 kötetre emelkedett! A városi tanács 1961-re 5® ezer forintot biztosított könyv- vásárlásra. később még póthitelt is adott, a megyei könyvtár is megtoldotta a keretet, úgy hogy 146 ezer forintért vásárolhattak könyveket, összesen hatezer kötetet. Az idén 68 ezer forint a vásárlási keretük. Kétségtelen, hogy ennek az összegnek csak egy kis töredékéért vásároltak volna könyveket a városi könyvtárhoz tartozó fiókok számára, ha nem nyitják meg a városi könyvtárat. És^ akikért a könyvek vannak, az olvasók? Tavaly 2tü0 voít a számuk, az idén félévig 2484. Várható tehát, hogy elérik a háromezret ár végéig. A kölcsönzött kötetek száma tavaly 44 ezer volt, az idén elérik a 60 ezret. És ezékért feltétlenül érdemes létrehozni a városi könyvtárat. De nemcsak az eddigi eredményekért volt erre szükség, hanem azokért is, amelyeket ezután akarunk elérni. A nagy fejlődés ellenére is, «sajnos még eléggé elmaradtunk az országos átlagtól. Az egy lakosra jutó kötetszám országos átlaga 0,6, Nyíregyházán még csak 0,4. A második ötéves tervben nem csak termelési célkitűzéseink vannak, hanem könyvtárfejlesztési irányelveink is. Eszerint az ötéves terv végére 1,2 kötetnek kell egy lakosra jutni. Él vagyunk azonban maradva az olvasók létszámának fejlesztésével is. A város lakosságának nem egészen tiz százaléka rendszeres olvasója könyvtárainknak, holott lehetne húsz százaléka is. A könyvállomány és az olvasó létszám emelése azonban | szorosan összefügg. Sőt kapcsolódik hozzá a fiókkönyvtárak számszerű fejlesztése is. Ha most egyik napról a másikra be tudnánk szerezni az* a 40 ezer kötetnyi könyvállományt amely az ötéves terv végéig cé. lünk, nem tudnánk hol elhelyezni. A fiókok nagy részében ugyanis jelenleg is szűkösen fémek el a könyvek. Több fiókkönyvtár létesítését sürgeti a területi arányos elosztás is. A Ságvári telepen lévő fiók négyszáz olvasója közül nagyon kevés járna be a megyei könyvtárba kölcsönözni. Nem nagyon járnak be a Guszev lakótelepről, vagy a Himes környékéről sem. A sóstóhegyi, a felsősimái és borbányai fiókok alig tekinthetők könyvtáraknak. A külső részek fiókkönyvtárakkal való ellátásával legalább lóO ezer kötettel lehetne növelni a városi könyvtár évi forgalmát. a a A szabin nők elrablása Nyíregyházán láttuk, a Csokonai Színház vendégjátékában! Képünk a harmadik felvonás egyik jelenetét ábrázolja. Színen: Csáky Magda, Kovács Gyula, Oláh György, Újvárosi Katalin, Sarkozy Zoltán, Tikos Sári Gyulai Károly, Sariaj Imre.