Kelet-Magyarország, 1962. szeptember (22. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-15 / 216. szám

A FEJLŐDÉS ÜT JA Az Alkaloida terveiből Szabolcs vegyiparának jele­néről,' jövőjéről beszélgetőik Maczkó Gáborral, a Tiszavas- várl Alkaloida kémia I. üze­mének vezetőjével. Érdeklődé­sünk alapjául, a kongresszusi irányelvek szolgálnak, melyek között ez található: „A vegy­iparban elsősorban a műanya­gok, a műszálak és a nagy ha­tású gyógyszerek gyártását fejlesztjük.’’ Az Alkaloida nagy hatású gyógyszerek alap­anyagát állítja elő. Indokolt tehát a kérdés: a szakember szerint mit jelent az említett ki téted az Alkaloida életében? Szükséges és lehetséges az Alkaloida továbbfejlesztése? Jogos a kérdés, hiszen gyá­runk, — amely a gyógyhatású növényi anyagok kivonásával foglalkozik — az utóbbi tíz évben megháromszorozta a termelését. Termékünket, a mákgubóból nyert gyógyha­tású alkaloidákat már az egész világ' ismeri: több. mint 40 or­szágba exportálunk, készítmé­nyünkből a gyógyszergyárak a fájdalomcsillapítótól a köhö- gósgátló orvosságig egész sor gyógyszert állítanak elő. Bár a hazai és a külföldi igényt ki tudjuk elégíteni, műszaki szín­vonalunk szüntelen fejlesztése elengedhetetlen: csak így le­hetséges javítani a minőséget, csökkenteni a termelési költ­ségeket. Igaz, a mákgubóból nyert morfin és egyéb mellék­alkaloidák termelése „.befutott-, nak” látszik, — mint ahogy a kongresszusi irányelvekből ki­tűnik, nagy feladatok várnak ránk is. Üzemünk jelenlegi szerepe a KGST államok éle­tében igen jelentős s ez a jö­vőben . fokozódik. Ez persze fejlesztést kíván, amelyre megvannak a lehetőségeink. Tan-e eredménye aszolaszo- din gyártására tett kísérle­teiknek? Tavaly laboratóriumban és fé luzerni szinten próbálkoz- I tunk a hormonhatású gyógy- i szerek alapanyaga,. a szolaszo- I din készítésével. Munkánk si­keres volt, ma már kisüzemi j szinten gyártjuk a gyógyá­szatban óriási jelentőségű alap­anyagot. Mindez csak a kez- idet: a madárcsucsor nevű nö- i vényből nyerhető szolaszodin a gyógyszergyártás kincsesbá- | nyájának számít, a belőle ké­szíthető orvosságok nemcsak a ! fehérvérűség és az öregedés i ellen hatásosak, jónéhány ko- jmoly betegség gyors gyógyitá- ! sára alkalmasak. Hazai alap- J anyagból való előállítása a mi 'legközelebbi feladatunk, mely­nek érdekében már eddig is j tettünk lépéseket: a növényi ! gyógyhatású anyagok kivona­tolására egy közel • 10 millió j forintos gépet szereltünk fel ■ üzemünkben. Az ősszel már ; termelő óriás gépegység az eddigi elavult, nagy térfogatú berendezést váltja fel, folya­matosabban termel elődjénél s a munkatermelékenységet meg­háromszorozza. Á ..Lurgi” — ez a gép neve — előfutára annak a nagyméretű korszerűsítésnek, i ! amely a szolaszodin-gyártásért történik az Alkaloidéban. Né­hány év múlva teljesen új ar- |ca lesz üzemünknek: épüle- ; tek, gépek egésiz sorát talál- I hatja majd az erre járó a ma í még üres helyeken, növekszik ; létszámunk. Már a második 5 éves tervben megkezdjük a i lé!késztermékek gyártását is. Megvalósíthatónak tartja mindezt? Nem marad csu­pán elképzelés az egész? Nincs okom kételkedésre. Évek során át láttam, hogy amit pártunk elhatározott, az valóra is vált A fenti elvben elmondott tervek a komgresz- szuson jóváhagyásra kerülő irányelvek részei: biztos, hogy megvalósulnak. Azon a na­pon, amikor nyilvánosságra kerültek az irányelvek, siker­rel próbáltuk ki a Lnrgit. Egy kicsit jelképes ez: pár­tunk nemcsak megjelöli a fej­lődés útját, megteremti a le­hetőségét is a korszerű ter­melésnek. A. S. Jöveire késsül el a korszerű nyíregyházi autószerviz-állomás A XIII-as Autójavító Vál­lalat nyíregyházi telepén, — amely 1950 óta működik — eddig 15 ezer személy és te­hergépkocsit javítottak meg. Ebben az évben 977 személy és 180 tehergépkocsi gördült ki jó állapotban, s 460 kisebb javítást végeztek el különbö­ző alkatrészeken. Nyíregyháza és a megye ré­gi autós gondját oldja meg a Rákóczi és a Moszkva utca sarkán épülő korszerű szer­vizállomás. A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium létesítménye 5 millió forintba kerül, jelenleg 35—40 száza­lékban készült el, a jövő év közepén adják át rendelteté­sének. Az európai szín vonalt kielégítő autószervízi-ál’lomás harmincas létszámmal, egy műszakban, napi 30—40 gép­kocsi karbantartását végzi majd eL Lehetőség és valóság Tiszalők fejlődését, főleg kulturális fejlődését akartam megvizsgálni. A régi, megszo­kottá vált szokástól idegen­kedtem. Attól tudniillik, hogy egészen felszabadulásunk ide­jéig menjek vissza és az ak­kori eredményekkel vessem össze a mai helyzetet Ez a módszer ugyanis azzal kecseg­tet, hogy elkápráztassuk ma­gunkat az elért eredmények­től. Jó, ha tudatában va­gyunk annak, milyen utat tet­tünk meg, de túlságos han­goztatása elbizakodottá is te­het bennünket. Sok Icai reáli­sabb az értékelésünk, ha csak az utóbbi néhány évet hasonlítjuk össze. Azt azonban magamban sem döntöttem el, hogy mennyi legyen az a bizonyos utóbbi néhány év. Az adatok gyűjtése közben azonban egy­re gyakrabban találkoztam az 1959-es évvel. A végén azon­ban rájöttem, hogy ez több, mint érdekes: törvényszerű. A mezőgazdaság szocialista útra térésének végleges dátuma a tiszalöki járásban. Nézzünk néhány ilyen 1959-es adatot. Az 1945-től épült 342 új lakásból százat azóta építettek. A dől gotök általános iskoláját 1959-ig ösz- szesen 64-en végezték el. az­óta csaknem 150-en. A rádió készülékek és vezetékes rá­diók száma ebben az időben meghaladta a másfél ezret, ekkor vásárolták a több, mint félszáz televíziót is... Okta­tási rendszerünk egyik fontos célkitűzése, hogy az általános iskola első osztályába beirat­kozott tanulók nyolcvan szá­zaléka végezze el év veszte­ség nélkül a nyolcadikat. Ezt a második ötéves terv végére kell elérnünk. Tiszalökön a nyolc évvel ezelőtti 80 első osztályos közül 72-en végez­ték el a nyolcadik osztályt 4£5-ea jelentkeztek továbbta­nulásra). Tehát a nyolcvan százalékot máris 90 százalék­ra teljesítették! Az Állami Déryné Színház társulatai ha­vonként rendszeresén tarta­nak előadást Tiszalökön. A Petőfi és a Rákóczi Täz pe­dig rendszeresen vásárol je­gyet legjobb dolgozóinak. Azonban ez is a* utóbbi évek­ben vált csak szokássá! Ezek a tények világosan mutatják, hogy milyen hatás­sal van a szocialista termelé­si viszony kialakítása falun a kulturális életre. Ezek az adatok azonban mást is el­mondanak. Vegyük például a színházjegyeket. Csak két tsz vásárol jegyeket a ta­goknak, az Üttörő: a Szabad­ság és a Kossuth Tsz még egyszer sem vett egyet sem. Pedig nekik is legalább olyan lehetőségeik vannak... A magasabb szintű terme­lési forma tehát csak a lehe­tőségét teremti meg annak, hogy a fejlettebb gazdasági alap megteremtésével jóval gazdagabb legyen a község kulturális élete is. Kérdés azonban, hogv mennyire él­nek ezzel a lehetőséggel. Sajnos, gazdaságilag meg­erősödött téeszben is előfor­dul, hogy á kulturális mun­kát egv kézlegyintéssel elin­tézik. Nem látnak más célt maguk előtt, csak a terme­lési eredményeket. Azt már nem értik mez hogy a mű­veltség terjesztése, az embe­rek tudatának fejlesztése mi­lyen nagy hatással lehet ma­gára a termelésre. Nem véletlen, hogy a párt kongresszusi irányelvei között is megfelelő hangsúlyt kapott a gazdasági célok mellett az emberek tudatának a fejlesz­tése. Termelőszövetkezeteink, mint a községek gazdasági életének a központjai feltétle­nül alkalmasak arra. hogy a kulturális életnek is a köz­pontjaivá váljanak. De hogyan válhatnak azzá? A lehetőség megvan, ez két­ségtelen, de vajon megvan-e az igény is mindenütt? Lehet, hogy az a tsz-elnök, aki egy kézlegyifttéssel intézi el a kul­turális munkát, egészen más­ként vélekedne, ha például a községi könyvtáros „nem nyu­godna” addig, amíg az elnök be nem iratkozik a könyvtár­ba és nem válik rendszeres olvasóvá. Sokszor talán két- hárorn beszélgetés alkalmával sem éri el célját a könyvtá­ros, de a hatodikon biztosan eléri! Nemcsak eggyel szapo­rítja a könyvtári tagok szá­mát utána többen is mennek majd. Sőt, har később arról lesz szó, hogy hány ezer fo­rintot tud adni a téesz a könvvvásárlásra. még a kul­turális alap is bővebbnek bi­zonyul. Vagy ha a művelődési ház igazgatója, a színjátszó cso­port vezetője hívja meg a vezetőség egy-egy tagját a próbákra — az is eredmény­nyel járhat. A vendég ugyan­azokat fogja látni a színpa­don akiket néhány órával korábban még az ifjúsági munkacsapatban látott és ta­lán meg is dicsért jő muri- kájukért. Azokat, akiket ed­dig még soha egyetlen elis­merő szóval sem illetett azért, hogy a napi fáradsá­gos munka után sokszor tíftán a késő éjszakai órákig pró­bálnak azért, hogy majd egy­két estén az ő ajkukra csal­janak mosolyt. szemükbe könnyet, gondolkozhassanak el olyan dolgokon, amik eddig eszükbe sem jutottak. Valahogy így kellene apró­pénzre váltani, részleteiben megvalósítani, amit talán kis­sé filozofikus ridegséggel így hívunk; tudatformálás. Gál Béla | Vers, dohány, történelem Tessék megnézni ezt azar- ! cet. Kemény, szívós vonások. Időmarta, bajok edzette, munkás arc. Bíró Istváné, Szakoly községből. Bíró István dohányos. Az udvaron a pajtában simítóz- zák a zsíros leveleket, ő, a felesége, meg a lánya. Téesz­csében dolgozik, dohányter­melési szerződés felelős, és tanácstag. — Igáz-e, hogy nagy mesé­lő? — kérdezem. — Jaj, tizenöt pengőn mú­lott csak! — kiált fel Bíró- né. — Lehet, hogyha akkor nem sajnálom, ma már nagy ember az én férjem. Én va­gyok az oka, hogy nem az! ★ — Hált, hogy is volt? Bíró István odahagyja a dohányt, magát egészen az emlékeknek szenteli. — Egyszer jártak itt lent valami urak. Elvittek 150 ver­semet. Aztán kaptam egy papírt zeneműkiadótól, hogy a verseim nagyon ' tetszenek, de küldjék magamról egy fényképet meg tizenöt pen­gőt. Sok volt a tizenöt pen­gő! Bizony nem küldtem. — Aztán? — Aztán semmi. Azazhogy Lengyelországból kaptam le­velet gróf Dembinszky Pál­tól, hogyha volnának lengyel vonatkozású verseim, küldjem el neki. De olyan versem nem votó. — Én nem hagytam a ti­zenöt pengőt! — mondja a felesége. — Nagyon a fogunk­hoz kellett verni a pénzt, nemhogy ilyen bolondságra eldobálni. ★ saját verset mondani. De Bí­ró István versét hallgatni is öröm. Különös íze van, mint egy népdalnak. — Tetszik tudni, született két kislányom. Ikrek. Nagy tél volt, Ahogy megszülettek, írtam egy verset. „Cserepes ez a ház. nincsen rajta nádszál, Mégis ideszállott a jó gélyamadár. Hosszú nagy csőrével szépen kelepelget, Két nagy szárnya alatt bét kis síró gyermek.” — Cserepes házban laktak? — szakítom meg. — Ott, abban — mutat ki az utcára, egy töpörödött ki­csi házra. — Magtáros vol­tam 16 évig gróf Tisza La­josnál.' — Akkor nem igen panasz­kodott, ha magtéros volt. — Ne tessék hinni. Nagy nagy felelősség, és bizony, nem cserélném el a mai jö­vedelmemet az akkorival. Egy évi pénzfizetésem 50 pen­gő volt, és még kaptam 16 mázsa terményt. Bizony, na­gyon kellett szorítani a nad­rágszíjat, hogy földet vegyék magamnak apránként. Mert áz én apám cseléd volt, ti­zenkettőn voltunk testvérek, kilencen fel is nőttüník. Er­ről is van versem: „Szegény voK az édesapám, nem volt földecskéje, Más földjére járt legelni egyetlen kecskéje...** Végigmondja a verset. Igen szép a gondolata. Tizen­kettőn itták az egyetlen kecs­ke tejét, s sokat mondogat­ták, hogy nem volt elég. A vége a versnek: messze nézve. Kemény, ke­gyetlen élet volt az. Emlék­szem, volt egy juhász. Már meghalt. Két gyönyörű kost kaptunk Bábolnáról, a górf- nak. Hát az egyik kos meg­döglött. Beállít hozzám az öreg juhász Sírva, 'és azt mondja: „Megdöglött a Mis­ka kos. Bár inkább a Miska fiam döglött volna meg...** — Ez is megmaradt vers­ben? — Meg. S erre elmondja a versei* arm balladának is beillene. Gúnyos, sírós, keservesen vidám balladának. Ebből idé­zem: „Bár az isten úgy szeretné, A kos helyett Miskát venné... Mert az a kos nagyon drága, Pestről hozták januárba’...” De már gyűlik is Bíró Ist­vánban a vágy, hogy verset mondjon. Látom a szemén, látom türelmetlenségén. A vers és ő: egyek lettek. Mon­dom, tudna-e még verset? S akkor mondani kezdi, sorban. Sole verselgető r-'-psztember­„De nem tudott többet adni (anyánk.) Könny jött a szemébe. Szomorúan tekintett a Kocska fenekére”. — Bizony, sírt az anyánk, — És a lányai? Az ikrek? — fordítom a mára a szót. — Megvannak, egészség­ben. Egvik kerékgyártóhoz ment férjhez, állami gazda­ságba. Motorja van a férjé­nek. A másik meg egy helyi gazdálkodóhoz, ök is benne dolgoznak a dohányban. És a dohány nagyon jó dolog. Az idén is meghozza a nagy pénzt. Tessék nézni, milyen zsírja van — mutatja bar­na tenyerét. Ügy simogatja a leveleket, mintha nem is növény, ha­nem ember, gyermek lenne a y sok sok fűzér dohány. — Azitán, ha átalakulna a téeszcsé téesszé, hol szeret­ne dolgozni? - ' — A dohányban — felel gondolkodás nélkül. Azt hi­szem, beleegyeznének a né­pek, hiszen ismerik már a munkámat. Büszkén nézi a dohányle­veleket. És beszélni kezd a dohányról, talán még nagyobb szeretettel, mint a verseiről. Sipkay Barna Foto: Hammel József. Móricz emlékest D] LE MM Mindig zavarba hoz, ha főnökökkel találkozom. Torkom elfullad, a hangsza­lagok nem engedel­meskednek, egyen­súlyérzékem meg­bomlik. Viszonylag simán megy a hivatali szobában, vagy az utcán. Ellenben nem így, ha pél­dául a borbélynál hoz össze a sors fő­nökkel. Ülök a for­gószékben, arcom habos, s egész lé­nyem habozik, most hogyan tovább... Bólintsak a tükör­ben, vagy fordul­jak hátra és úgy köszöntsem a főnö­ki személyiséget, vagy tegyek úgy, mintha észre sem venném. Dehát! Mi van akkor, ha ö megismert, várja, hogy köszöntsem? Nem beszélve ar­ról, hogy esetleg el­várná, hógy ma­gam elé engedjem. Elvégre! Aztán a futball­meccs! Mi a teen­dő akkor, ha a fő­nöki személyiség erősen szidalmazza a játékvezetőt, a játékosokat? Ma­radhat-e csukva a szám? Nem köte­lességem-e osztoz­kodni véleményé­ben? Vagy a fürdő- medencében, ahol látszólag minden A ember egyforma. Ki mondja meg nekem, hogy üdvö­zöljem a pancsiko- ló főnököt? Hogy módosul ugyanez, ha a főnök idegen nő társaságában pancsikol? Kitől kapok választ arra: nem vétek-e a fő­nöki tekintély el­len, ha alkoholéi- lenes riportkörúton véletlenül nem vi- szonzom az egyik sárgaföldig leitta- sult főnök homlok­csókját? Ki mondja meg...? De hagyom is! Majd megtudom, hivatna-k a főnök­ségre. .. . Pg­Á Hazafias Népfront járási bizottsága, a KISZ, a föld­művesszövetkezeti központ és a művelődési ház szeptember­ben Móricz emlékünnepsége­ket rendez — az író halálá­nak huszadik évfordulója al­kalmából — a fehérgyarmati járás csaknem minden köz­ségében. Az esteken irodalom­szakos tanárak méltatják Móricz Zsigmond életét, mun­kásságát, s a művelődési ház Irodalmi színpada pedig rész­leteket ad elő az író novellái­ból, regényeiből, színdarab­jaiból. ^Magyarország 3 1962. szeptember 15.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents