Kelet-Magyarország, 1962. július (22. évfolyam, 152-177. szám)
1962-07-14 / 163. szám
Mí, július 14, szombat Névnap: EÖRS A Nap kél 4 óra 91 perckor nyugszik, 19 óra 38 perckor.' Mikojan fogadta Apró Antalt Anasztáz Mitoojan, a szovjet Minisztertanács első elnökhelyettese péntekiéin fogadta Apró Antal, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnökhelyettesét és baráti megbeszélést foiyta- vott vele. Kitüntetés A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a dr. Bartha Tibor tiszántúli református püspök a református egyház zsinata és konventje elnökének a református egyház és az állam jó viszonyának alakításában, valmint a hazai és a nemzetközi békemozgalomban kifejtett eredményes munkássága elismeréséül 50. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság zászlórendje II fokozatát adományozta. A kitüntetést Marosán György, az Elnöki Tanács helyettes elnöke nyújtotta át. A nyíregyházi Felsőfokú Tanítóképző Intézett 20 hallgatója a nyári kéthetes termelési gyakorlatát a Szatmarvi- déki Faipari Vállalatnál töltötte Mátészalkáin. ■ír , Afrikai fiatalok üdülnek Balatonszemesen. A Fasorpenzióban legutóbb 42 hazánkban tanuló guineai, ghanai és togoi ösztöndíjas töltött két hetet pihenéssel, szórakozással. * Hatszor volt büntetve lopásért, Roma Pál nyírpazonyi lakos. Kiszabadulása utón a megyei SZTK rendelőintézet váróterméből ellopta az egyik beteg sálikendőjét és még aznap este a Vesszős-féle vendéglőben értékesítette. A megyei bíróság másodfokon egy évi és 6 hónapi börtönre ítélte. Az ítélet jogerő®. Erdőtűz a francia Riviérán A tűz Cannes közelében pusztít és azzal fenyeget hogy elvágja a Marseillesből Nizzába vezető vasútvonalat és országutat. ★ Népművelési tervet készítettek a vásárosnaményi járás minden községe részére. lóverseny felajánlásban vállalták a nagydobosi Petőfi Tsz tagjai, hogy az idén 20 százalékkal többet termelnek. Az első féléves felmérések azt bizonyítják, hegy máris félmillióval több termésre tehet számítani. Képzőművészeti kiállítást rendeztek a XIX. XX. század híres alkotásainak másolataiból a vásárosnaményi járási Művelődési Házban. { ^ \ Gyfimölcstermesztési ankétot rendez a Hazafias Népfront augusztus 1-én és 2-án Nyíregyházán. Az ankéton 120 szakember vesz részt. ' ★ TÁVIRAT Mi, a Tiszakerecsenyi Ságvári Endre KISZ önkéntes Ifjúsági Építőtábor lakói tiltakozunk az amerikai magaslégköri robbantások ellen, melyek a háború kitöréséhez vezethetnek. A háború borzalmait csak szüléink elbeszéléséből, könyvekből, filmekről ismerjük. Nem akarjuk, hogy több évtizedes munkánk eredményét, a jövőnket felelőtlen emberek megsemmisítsék, akik a világ népeinek tiltakozása ellenére is folytatják esztelen politikájukat. Fiatalok vagyunk. Tanulni, dolgozni, alkotni akarunk, nem pedig elpusztulni! Tiltakozunk az újabb robbantások ellen! Tiszakerecseny 1962. július. Ságvári Endre KISZ Önkéntes Ifjúsági Építőtábor. ★ NINCS SZÜKSÉG FEGYORRE Svédország legkorszerűbb börtönében. A rabokat 16 televíziós készülék ellenőrzi. ★ 6, 35, 73, 76, 82 a lottó nyerőszámai Ä 28. játékhéten Baűatonfü- •eden tartották a lottsoro- bást. A következő nyerőszámokat húzták ki: 6, 35, 7.3, 76, B. ★ Magyar-román árucsere-forgalom bővítési jegyzőkönyvét írták alá Bukarestben. A jegy- sőkönyv szerint a két állam között az árucsere 23 százalékkal emelkedik a hosszúlejáratú kereskedehnd egyezményben megszabott volumenre* képest. Új öntöző berendezést vásárolt félmillió forintért a 4u- nyogpnatoicsi Szabadság Hajnala Tsz, melyet 25 holdas kertészetükben hasznosítanak. Felhasználják a Számos-menti Lucerna és burgonya földjeik öntözéséhez is. ★ Változékony idő Várható időjárás ma estig: az idő változékony marad, a hőmérséklet alakulásában nem tesz lényeges változás. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 22—26 fok között TÜr 190. életévét töltötte be a napokban a Vietnami Demokratikus Köztársaság legidősebb embere. Még mindig fürge, a kertben dolgozgat, ükunokáit neveli, s ami a legérdekesebb egyetlen ősz hajaszéla sincs. + Súlyos közlekedési baleset történt péntekien a Kossuth Lajos utca és Rákóczi utca sarkánál. Benő József bújj lakos enyhén ittas állapotban fel akart ugrani a Sóstó felé tartó motorvonatra. Lecsúszott a lépcsőről és a kerekek alá esett. A mentek súlyos mellkaszúzódással szállították kórházba. Felvétel a felsőfokú technikumban A Palló Si Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum megkezdte a következő tanév előkészítését. Akik felsőfokú állattenyésztési szaktechnikusi képesítést kívánnak szerezni, július 30-ig kérhetik felvételüket. A felvételhez szükséges középiskola érettségi, vagy képesítő bizonyítvány és sikeres felvételi vizsga. Akik egyetemi felvételi vizsgát tettek; de helyszűke miatt oda nem vették fel őket; ez azonos fel vételi vizsga tárgyából* — jelentkezés esetén — nem Sell vizsgázni ok A tanulmányi idő két év. Az iskola elvégzése után a hallgatók: — a szaktechnikusi oklevél megszerzése mellett kedvezményesen folytathat f tanulmányaikat az agrár felsőoktatási Intézményekben. Vidéki t>allgatók számára kedvezményes kollégiumi elhelyezést biztosít az Iskola. Jelentkezési lapot az Iskolánál lehet kérni. — A szoba lehet kisebb, de a fürdőszoba az már nagy legye»!._ ★ A Nyíregyházi Mezőgazdasági Gépész és Kertészeti Technikum levelező tagozatára jelentkezhetnek mindazok a dolgozók, akiknek munkakörük vagy foglalkozásuk során a szükséges technikumi szakképzettség kívánatos. A tanulmányi idő négy év. Jelentkezési határidő augusztus 15. ló1 Feltehetően az első Közép- európai emberi település nyomaim bukkanták az Észak- Bojos Hensbrüsh város közelében. A régészeti .eletek tanulmányozására szakértőket hívtak össze Dél- Amerikáből és több európai országból. w Az aratás és csépfcs idejére a Mátészalkai Gépállomáson hajnaM 5 óráta este 9 óráig készenléti szolgálatot szerveztek. Egy, legfeljebb másfél óra alatt a körzet legtávolabbi helyére is kiszállítják az élezett kaszákat, pótalkatrészeket, üzemanyagot. ★ Péntek 13 Ez c tottószetoémy érvénytelen — jelentette ki fölényesen egyik ismerősöm. — Tm- taceruzávál töltötted, ki, csuk tintával szabályos. Rohantam a lottózóba. Ott ugyanezt mondták, csak nem fölényesen. Egész éjszaka nem aludtam. Mi lesz, ha éppen most húzzák ki a számaimat? Menten a vízbeölöm magami A másnap rosszul kezdődött. Péntek és 13-a! A délelőtt folyamán elszívtam másféldoboz tervet. Amikor a rádió bemondta a számokat, megkönnyebebbülten fellélegeztem. A szerencse ezúttal nem hagyott cserben. Számaim közül egyet sem húztak ki+ Egészségvédelmi és baleset- elhárítási filmvetítést tartattak nemrégiben Mátészalkán, a ktsz dolgozói részére. — írja Szászi István tudósítóink, ■ír Felrobbant 5« másodperccel fdbocsájtása után egy Minutemán típusú interkontinentális rakéta a Cape Canaveral! támaszpont felett. Ma nyílt meg a Bizományi Aruház hútfri bemutató terme Nyíregyháza Beloiannisz tér 3. (autóbuszállomásnáB Asszonyok a termelőszövetkezetekért A nőtanácsok félévi munkája, eredményei A megyei nőtanács végrehajtó bizottsága pénteken kibővített ülésén tárgyalt az elmúlt félévi munkáról és a soron következő feladatokról. A beszámoló szerint a nőtanácsok sok olda- lúan dolgoztak az asszonyok között, s a különböző ünnepi rendezvények előkészítésén és megrendezésén túlmenően a békemozgalmi, valamint az időszerű munkákból is egyaránt derekasan kivették részüket. A béke-világkongresszus előkészítésének idején 120 békegyűlést tartottak a megyében. Egy-egy gyűlésen 200, vagy még ennél is több aszsaomnyal és leánnyal ismertették meg a nagy tanácsko zás jelentőségét. A nőtanácsok közreműködésével a megye asszonyainak tízezrei segítették a tavasziak elvetését, a növényápolás befejezését. Jelenleg tíz termelőszövetkezeti nő brigád küzd a szocialista cím elnyeréséért. A tapasztalatcsere-értekezletek egész sorát rendezték, a legkülönbözőbb megbízatásokat vállalták az asszonyok a közös gazdaságok megerősítésére. A nagykállói Zöld Mező Termelőszövetkezetben például Tanyik Józsefné javaslatára a kertészet területét duplájáÚjabb kristályvizei tavakat tártak fel a bükki barlang-rendszerben Diósgyőri bányászok, nehézipari műszaki egyetemi hallgatók, geológusok és mérnökök húsz főnyi csoportja egy hónapja találta meg a Bükk fennsíkon fekvő létrás tetőn a szepesi Zsombolyt. Már az első alkalommal, Bükk eddig ismert legnagyobb, mintegy 1200 méteres kelet-nyugati irányú barlangrendszerét fedezték fel. Az azóta eltelt időszakban eddig csaknem ezer méteres újabb szakaszt sikerült fel- támdok. A feltárások alkalmával megállapították, hogy, a keleti ág a lillafüredi István bárkáig felé húzódik. Ebből eddig mintegy 800 méteres szakaszt ismertek meg. A Jávorkút felé vezető nyugati ágban pedig több mint ezer métert sikerült előrejutni. Ebben az ágban egymás után három nagy kiterjedésű barlangüreget tártak fel. Fal éjiHa ad akarja, hogy LAKÁSA ÍZLÉSES LEGYEN, FESTESSEN A NYÍREGYHÁZI SZOBAFESTŐ ES MÁZOLÓ Ktsz-meL Nyírfa tér M. Telefon: 31—21 és 11—28. (2391) A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a Megye) Tanács lapja. Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Főszerkesztő. Bálint Lajos. Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Farkas Pál. Szerkesztőség: Nyíregyháza, Benczúr tér ZI. Tel. 1«—70, 16—71; 16—72. ' Kiadóhivatal: Nyíregyháza, Zsdánov u. L Tel, Só—00. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg, és nem adunk vissza. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Szabolcs-Szatmár megyei Nyomdaipari Vállalat. Nyíregyház öézss György m S. kát cseppkőképződmények borítják. A Lillafüred felé tartó ágban nyolc, egymástól mésztufa gátakkal elválasztott kristálytiszta vizű tavat találtak. Egyenként nyolc méter hosszúak és ha* méter szélesek. A barlangág végén tevő tó 15 méter mély, a továbbjutást a tóba nyúló sziklanyelv akadályozza. Megállapították azonban, hogy a víz színe alatt fél méternyire négy méter széles alagút körvonalai látszanak, arm reményt nyújt a továbbjutásra. ra emelték. Hodaszon H) hold dinnyét termelnek. Sok helyen a dohánytermesztések felett vállaltak védnökséget. A nőtanácsok közreműködésével az idén több mint 800 ezer naposcsibét vásároltak a termelőszövetkezetek. A megye községeiben 180 különböző szakkör működött a téli hónapokban. A nők közül az idén 900-an végezték el az általános iskola nyolc osztályát, ezren tanultak középiskolákban. További legfontosabb feladatként határozták meg az asszonyok mozgósítását a kenyérgabona betakarítására. Augusztusban, kibővített járási nőaktíva üléseken beszélik meg az asszonyok feladatait a termelőszövetkezetekben. Ezt követően megyei tanácskozásokon vitatják meg a termelőszövetkezeti nőbizottságok vezetődnek feladatait. Támogatják a községi tanácsok és közös gazdaságok vezetőit az idény-napközi otthonos óvodák működtetésében. HÍR PLETYKÁSOKNAK Nagy örömet szerzett az amerikai kíváncsi emberek körében a nemrégen forgalomba hozott ,,Nagy fül” nevű készülék, amivel állítólag több mint 100 méter távolságban lefolyt beszélgetést is ki lehet hallgatni. fl nyíregyházi Állami Áruház nyári ajánlata; Hölgyeknek: Kartonruha — —--------------------_ pj. Selyem kombiné —--------------------71’_ Puplin melltartó --------------------44,’^. Habselyem nőd nadrág------------— 31’.__ pt jNm_baUon vászonszandál-------— 59,__ pt Tetőtől talpig összesen: 335,— pt Férfiaknak: Ingka báj vmsor vászon — — _ p.i Rövidújjú panama ing----------------68^__ Ft Alsónadrág freskó------------------------26__ Ft Vászon nadrág----------------------------730’_ p*. Zsebkendő------------- 6’ __ Ft Zokni — -----------------------------------10,’— Ft rern szandál gumi talppal-------143,___ Ft Tetőtől talpig összesen: 533, _ pj Gyermekeknek: Lányka kartonruha-------------------------75_jnt Lányka kombiné-------------------------26’ __ Ft Lányka selyemnatfrág--------------------iß’__ Ft lányka szandál 26-os méret-------51’____ Ft Tetőtől talpig összesen: 168, _ Ft Tetőtől talpig ölesén felöltözhet a nyíregyházi állami áruházban A fegyelmezett szerelő