Kelet-Magyarország, 1962. július (22. évfolyam, 152-177. szám)
1962-07-15 / 164. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XIX. ÉVFOLYAM 164. SZÁM ÁRA: 70 FILLÉR 1962. JÚLIUS 15, VASÁRNAP I határozati javaslatokat vitatták meg a moszkvai kongresszus szombati bizottsági ülésein Moszkva, (TASZSZ): A leszerelési és béke-világkongresszus különböző bizottságainak szombat délelőtti ülésén a küldöttek összegezték a leszerelés időszerű kérdéseivel kapcsolatban lezajlott vita eredményét és kidolgozták a kongresszus plenáris ülése elé terjesztendő javaslatokat. A leszerelés gazdasági következményeit vizsgáló bizottság Oskar Lange profesz- szor, ismert lengyel tudós elnöklésével megvitatta a szerkesztő csoport által „A leszerelés gazdasági előnyei” címmel kidolgozott határozati tervezetet. A tervezet két részből áll Az első rész azt taglalja, hogyan vezetne a leszerelés a népek életszínvonalának emelkedéséhez. A második rész a nemzetközi kereskedelem kérdéseivel foglalkozik. Beható vita után a bizottság elfogadta a tervezetet és megbízta Lange professzort, hogy terjessze azt a kongresszus plenáris ülése elé. A leszerelés és a nemzeti függetlenség problémájával A leszerelési és béke-világ;kongresszus záróülése foglalkozó bizottság részvevői szombati ülésükön megvitatták a marokkói küldöttség részéről a kérdésre vonatkozóan előterjesztett határozati javaslatot A tervezet megállapítja, hogy az általános és teljes leszerelés hozzájárulna az államok politikai és gazdasági függetlenségének erősödéséhez. A külföldi katonai támaszpontok megszüntetése, az idegen csapatok kivonása külföldi területekről, lényegesen előmozdítaná a népek szabadságának és függetlenségének erősödését. Az általános és teljes leszerelés megfosztaná a gyarmatosítókat a népek leigázására szolgáló fegyverektől. A tervezet felszólítja a világ népeit, fokozzák harcukat az általános és teljes leszerelésért az emberek boldogsága és a béke megszilárdítása érdekében. A leszerelés politikai és technikai problémáival foglalkozó bizottság munkacsoportja is kidolgozott egy határozati tervezetet, amely szintén a kongresszus szombat délutáni plenáris ülése elé került A Moszkvában tartózkodó nyugatnémet újságírók sajtóértekezlete Jelentősen fejlődtek as állami Kilsíiio cmSnicnyca szabolcsi növények nemesueseben Ülést tartott az orsasággyűlési képviselők megyei csoportja Az országgyűlési képviselők megyei csoportja tegnap a fehérgyarmati járási művelődési házban ülést tartott. Barc- zi Gyula elvtárs, a megyei képviselőcsoport elnöke megnyitója után Molnár János, az Állami Gazdaságok Megyei igazgatója tájékoztatta képviselőinket a gazdaságok munkájáról Az utóbbi évek szakosítási és központosítási törekvése eredményes volt mind a növénytermelésben, mind az állattenyésztésben. A gazdaságok további fejlesztésére már megszülettek a tervek, amelyek szerint 1965-re 180 százalékkal emelkedik az állat- állomány, a megtermelt áru mennyisége ugyanakkor 286 százalékkal lesz nagyobb az elmúlt hat év átlagánál. Az ötéves terv végére tehenenként 3500 literes hozamot érnek el, tyúkonként 170 darab tojást nyernek és 100 kocánál 1430 malacszaporulatot érnek el. A téli alma termelési kötségeit 1950 óta 85—90 forintról, 55—70 forintra szorították le termőfa egységenként. A tervek szerint 1965-ig 4000 vagonra emelik a jelenlegi 2500 vagonos almatermelést. Ehhez 60 új kutat, és 12 nagy teljesítményű gyümölcsfeldolgozót létesítenek. A munkaerő folyamatos hasznosítására mintegy 2000 kát. holdon telepítenek kiegészítő gyümölcsöst és 1000 holdon étkezési szőlőt. A 100 hold szántóra jutó áruértékesítés 1962-ben vágó- és hízómarhából 3 q-val, hízott sertésből 14 mázsával, baromfihúsból 11 mázsával, tejből 4600 literrel lesz több, mint az elmúlt évben. A jelenlegi 1000 hold helyett 1965-ben már mintegy 7000 holdat öntöznek megyénk állami gazdaságai. Az ötéves terv végére 7000 szarvasmarha, 31 000 sertés, 35 000 juh és 15 200 baromfi lesz a gazdaságok törzsállománya. Figyelemre méltóan alakul gazdaságaink egy holdra jutó termelési értéke is. 1960-ban 4781, 1964-ben 8970 forint értékű árut termelnek egy holdon. A képviselőcsoport ezután dr. Klenczler Imrének, a Nyírségi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet igazgatójának beszámolóját vitatta meg. Párt és fanács! vezetők látogatása Tiszakerecs^nyben Pénteken fejezte be munkáját a Ságvári Endre önkéntes ifjúsági építőtábor első turnusa Tiszakerecsenyben. A munka — a Csaronda tisztítása — igen nehéz volt, hisz több évtizedes iszaptól kell megtisztítani a csatornát. A fiatalok KlSZ-tagokhoz méltóan végezték önkéntes munkájukat. Az ott töltött idő alatt 2528 köbméter földet mozgattak meg. Szép teljesítmény volt! Az építőtáborba ellátogatott Benkei András elvtárs, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára, dr. Fekszi István elvtárs, a megyei tanács vb. elnöke, Endrédi Endre elvtárs, a megyei pártbizottság titkára* Oláh László, Kanda Pál, Zaja ez János, Lipők András, Szűcs Lajos, a megyei párb- végrehajtóbizottság tagjai, Hegedűs Sándor, a járási bizottság titkára. Benkei elvtárs és a párt-végrehajtóbizottságának többi tagjai hosz- szasan elbeszélgettek az ott dolgozó fiatalokkal, majd a záróünnepségen Oláh László elvtárs, a párt-végrehajtóbizottságának tagja köszöntötte a fiatalokat lelkes, odaadó munkájukért. Ezután került sor a jól dolgozó brigádok jutalmazására, A munkában kiemelkedett Kisvárdai Bessenyei Gimnázium diákjai televíziós készüléket kaptak. Szombaton délután magyar Mő szerint 14,30 órakor a Kreml kongresszusi palotájában Kaoru Jasui japán professzor elnökletével megnyílt a leszerelési és béke-világkongresszus záróülése. Jasui professzor megnyitó beszédében a következőket mondotta: „Valamennyien azért jöttünk Moszkvába, hogy erőfeszítéseket tegyünk az egész emberiség érdekeinek szolgálatában”. Nyikita Hruscsov szovjet kormányfő — mondotta Jasui — kongresszusi beszédében megjegyezte, hogy ebben a teremben az egész szovjet nép velünk együtt reszt vesz az üléseken. A magam részéről hozzáfűzhetem, hogy ,,az egész világ békeharcosai szívükkel és gondolataikkal velünk vannak ebben a palotában”. „Rajta hát, — jelentette ki a japán professzor — tettekkel mutassuk meg nekik, hogy itt létrejön a békeharcosok egysége”. Ezután a bizottságok munkájáról szóló beszámolók megvitatására került sor. O. Lange professzor (Lengyelország) a leszerelés gazdasági vonatkozásaival foglalkozó bizottság beszámolójárt terjesztette elő. A moszkvai kongresszuson részt vevő nyugatnémet küldöttség újságíró tagjai pénteken sajtóértekezletet tartottak. Az értekezleten felolvasták az NDK, az NSZK és Nyup;at-Berlin küldöttségeinek július 11-i találkozójáról kiadott közös nyilatkozatot. A nyilatkozat rámutat, hogy a három német küldöttség nemcsak az európai, ha-1 nem az egész világon uralkodó feszültségcsökkenés | egyik előfeltétel ének tekinti az NDK és az NSZK közötti | ellentétek megszüntetését. A két német állam közötti feszültség eloszlatása lehetővé tenné közeledésüket és egyesülésüket, sőt megtisztítaná az általános és teljes leszereléshez vezető utat is. A három német küldöttség képviselői egyhangúlag javasolják a következőket: a két német állam kormánya és parlamentje mondjon le arról, hogy a belnémet kérdéseket az erő segítségével oldják meg. Valamint: kössön megnemtámadási egyezményt; mondjon le az atomfegyverek tervezéséről, gyártásáról, és tartalékolásáról ; Nyugat-Berlin váljék semlegessé, szabad várossá, státusát nemzetközileg szavatolják. A továbbiakban pedig Berlin legyen majd az egyesített békeszerető németország fővárosa. Hétfőtől vágányzár nyíregyháza- Tokaj között Kicserélik a meglazult támfalat — Autóbuszok biztosítják a zavartalan utazást Hétfőn, július 16-án délelőtt 10 óra 50 perctől — mint azt már korábban közöltük — pályaépítés miatt vágányzár kezdődik a Nyíregyháza— Tokaj közötti vasúton. Rakamaz és Tokaj között, közvetlenül a vasúti híd előtti szabolcsi szakaszon másfél évtizeddel ezelőtt épíUlést tartott az algériai ideiglenes kormánv Algír, (MTI) Az algériai ideiglenes kormány ülést tartott, amelyen a többi között két lényeges kérdést: az eviani egyezmények gyakorlati alkalmazását és új intézmények felállítását vitatták meg. Jazid tájékoztatásügyi miniszter az újságíróknak adott nyüa'-koza'ában kijelentette, hogy az elkövetkező napokban rendkívül fontosak lesznek a nemzeti egység megőrzésének szempontjából. Részletekbe nem bocsájtko- zott. Leszögezte, hogy az algériai forradalom célkitűzései benne foglaltatnak abban a programban amelyet az Algériai Forradalmi Tanács Tripoli ban egyhangúlag elfogadott. Azt a programot az Algéria jövőjéért felelős személyek megvédik és ma ép- úgy, mint a jövőben alkalmazni fogják Az algériai kormány kairói diplomáciai képviseletének vezetője megérkezett Algírba és átadta Ben Khedda miniszterelnöknek Nasszer elnök üzenetét. A középkeleti hírügynökség tájékoztatása szerint a diplomáciai képviselet vezetője hamarosan ismét visszautazik Kairóba az algériai válasz továbbítása céljából. Az idén ötödször permetezik a vajai Béke Tsz gyönyörű almását. (Foto: Hammel J.) tették azt a magastöltést, amely mintegy 100 méteres szakaszon az évek során meglazult. A szakemberek két évig ellenőrző méréseket végeztek, s megállapították: a kőtámfal alapozása hiányos, a felülről beáramló csapadék fellazította a talajt, emiatt csúszásnak indult a töltés. A biztonságos közlekedés végett szükségessé vált a labilis kőtámfal megszüntetése, kicserélése szélesebb, nagyobb lejtésű földrézsüvei. — E nagy fontosságú munka kezdődik meg hétfőn délelőtt — közli Perlaki József, a pályafenntartási főnökség vezető mérnöke. Az elhasználódott, bizonytalan magastöltést robbantással távolítják el az építők a hétfő délutáni órákban. Ezt kővetően kezdik meg építeni azt a biztonságos földrézsüt, amely a jelenlegi magastöltésnél 6 méterrel lesz szélesebb. Értesüléseink szerint — bár a vágányzár 28-án 13 óráig szói — az építők a tervezett idő előtt szeretnék átadni a forgalomnak ezt az épülő szakaszt. Milyen következményekkel jár a vágányzár — kérdeztük meg a vasúti gazgatóság főin. tézőjét, Gilvácsi Istvánt. Válaszából kitűnt, hogy a Nyíregyházáról Tokaj felé utazók csak átszállással juthatnak tovább. Két héten át utasszámlálást végeztek ezen az útvonalon és az átlagos forgalomhoz igazították az autóbuszigényt. — Húsz pótkocsis avjjgbuszt állítunk be az átszállás lebonyolítására. Ez biztosíték arra, hogy az utazóközönség kényelmesen teheti meg a Rakamaz és Tokaj közötti 4,5 kilométeres útszakaszt mindössze 9 és fél perc %'tt. Tokajban és Rakatna zon han- gosbemondón irányítjuk az átszállást. tájékoztatjuk az utazókat. Általában minden vasútikocsihoz egy-egy pótkocsis autóbusz áll az utazók rendelkezésére. Tehát mindenki kényelmesen elhelyezkedhet a „szükségvonaton”. A poggyász, a csomagok továbbítására két teherautó várja az utasokat Ra- kamazon, illetve Tokajban. Ez a szükségmegoldás anyagilag nem érinti az utazókat: a vonatra váltott jegy érvényes az autóbuszon! Lange megjegyezte, hogy ebben a bizottságban a kongresszus valamennyi küldöttsége szép számban volt képviselve. A bizottság egyhangúlag elfogadta „A leszerelés gazdasági előnyei” elnevezésű határozatot