Kelet-Magyarország, 1962. május (22. évfolyam, 101-125. szám)
1962-05-11 / 108. szám
Gyümölcsösben A Fehérgyarmati Állami Gazdaság törpe törzsű gyümölcsösében a fák alját, ahová a gépek nem érnek el, fiatal lányok kapálják. (Foto: Hammel József.) II pártépítési munka gyengeségei Ujfehértón HA AZ OKÁT KERESSÜK az újfehértói tszcs-k lassú és hullámzó fejlődésének, akkor a pártpolitikai munka gyengeségeivel, s ezenbelül elsősorban talán a pártépítő munka fogyatékosságaival találkozunk. Ujfehértón az ősszel nyolc termelőszövetkezeti csoportból ötben megalakították a párt- alapstervezetet. Ez helyes volt. A községi pártbizottság tagjainak egy részét megbízta azzal, hogy e kislétszámú tszcs párt- szervezeteket segítsék, s mint e szervezetekbe átigazolt kommunisták ott végezzenek pártmunkát. Többet közülük — Hadabás János és Ecsedi János tanácsi dolgozók — párttitkárnak választották meg a Rákóczi, illetve a Táncsics Tszcs pártszervezeteiben. Jelenleg mi a helyzet? Az, hogy e kislétszámú alig 5—6 tag- ból álló tszcs pártszervezetekhez tartozók egy része nem a csoportokban dolgozik, s az itt tevékenykedők részéről sem tapasztalható megfelelő törődés a pártszervezetek erősítésével. Gátolja ezt a helytelen szemléletét is, mely különösen a nőkkel és a fiatalokkal szemben tapasztalható. Nincs arról szó, hogy ne állítsanak követelményeket a pártba lépőkkel szemben. Ez szükséges, hisz nem lehet mindenki a párt tagja. Helyes, hogy annak idején a Rákóczi Tszcs pártvezetősége megvizsgálta a jelentkező tagjelöltek iskolai végzettségét, s árra kérte őket, hogy akinek nincs meg a nyolc általános iskolai végzettsége, az szerezze meg. Ezt megköveteli a községi pártbizottság is. Helyes azonban, ha a mérce: elsősorban a munka, az elvhűség és személyenként szükséges alaposan mérlegelni, ki kerüljön be a pártba. A pártbizottság két jelentkezőnek azért utasította el s felvételi kérelmét, — akik & Táncsics, illetve a Búzakalás: Tszcs pártszervezeteibe jelentkeztek — mert iskolai végzettségük hiányos volt. Ez is lehe oka a pártépítés egy helyber való topogásának az újfehértó tszcs-k pártszervezeteiben. H< fiatalokról van szó, helyes e kő vetelmény, idősebbeknél « azon ban meggondolandó, s ha csupát ennyi az akadály el kell tekin teni ettől! Tehát így csak látszólag erő södtek ezek a pártszervezetek, egyáltalán nem fejlődtek, his ősz óta egyetlen tagjelöltet ser vettek fel soraikba. A község párt-alapszervezetekből a tszcs ba átigazolt elvtársak nem is merték és nem is ismerhette meg a csoportokban dolgozó em- , beleket, ^ mert nem dolgoztak velük, nem éltek a szövetkezetben. Kétségtelen, hogy az első időkben nem volt megfelelő gya- í korlattal rendelkező ember az I új párttagok között, aki a sző- { vetkezeti csoportok pártszervezeteit megfelelően irányította volna. Baj viszont, hogy nem is folyt céltudatos munka a fejlettebb kommunisták részéről azért, hogy a fiatal párttagok közül rátermett, párttitkároknak, vezetőségi tagoknak megfelelő embereket neveljenek. Még mindig ez a helytelen szemlélet uralkodik: „Nincs közöttük ve- vetésre alkalmas kommunista”. A TÉNYEK ÉS A TAPASZTALATOK viszont mást bizonyítanak. Ahol a párttitkár is a termelőszövetkezeti csoport tagjai közül való, mint az Aranykalászban, ott foglalkoznak az emberek nevelésével, hisz alaposabban ismerik a helyzetet. Nemcsak a jelenlegi helyzet, hanem a jövő is parancso- lóan követeli meg, hogy az újfehértói termelőszövetkezeti csoportokban erős, s nagyobb létszámú pártszervezeteket fejlesz- szenek ki. Farkas Kálmán sál, meg ne késsünk a kapálással se. Van miéri versenyezni! A fontos feladatokat külön célprémiummal jutalmazzák. Jó hatása van ennek az új kezdeményezésnek, hiszen külön személyes dicséretet, elismerést jelent. 100 forint célprémiumot kapott ebben az évben Molnár István sertésgondozó kiváló munkájáért. Bodor József fogatos és Orosz Gyula traktoros 50—50 forint személyes jutalomban részesült. Minden talpalatnyi területet felvállalt a tagság megművelésre. Sőt, a területvállalásoknál mindjárt verseny alakult ki: melyik brigád végez jobb munkát és termel többet, jobbat. A kertészetben (165 hold!) a munkacsapatok közt kerekedett vetélkedés. A személyes anyagi érdekeltség rendezésével megnőtt a tagságban a nagyüzemi gazdálkodásba vetett bizalom, egységesebb álláspont alakult ki. Azok közül, akik korábban elhagyták a községek máshova mentek dolgozni, mind többen térnek haza és kérik vis^ szavételüket a szövetkezetbe. Asztalos Bálin* — Esküszöm, hogy elveszlek, Julis! — Az kevés! írd be a brigádnaplóba! (Pusztai Pál rajza.) Visszatérnek a dombrádi vániciormetcietretK TWalyi hibák, idei tervek — Rögzített premizálás — Most már lud'ák miért doboznak, mire számíthatnak GEORGIJ MARTINOV TUDOMÁNYOS - FANTASZTIKUS REGÉNYE HAMM) A MARSOM 8. űrhajónk sebessége közeledett az iszonyatos számhoz: a másodpercenkénti 28 és fél kilométerhez. Amikor elhallgatnak a motorok, ezzel a sebességgel 74 napig repülünk majd, míg el nem érjük a Venust. Behunytam a szemem és felkészültem arra a hatalmas változásra, amelynek be kellett következnie: a dupla nehézkedési erőtől a teljes súlytalanságig. Tudtam, hogy nagyon óvatosan kell majd mozognom, míg szervezetem meg nem szók ja. A fülemben még az előbbi zúgás, de egész testem már érzi a változást. Kissé szédülő^, de mindjárt el is múlt. A matrac, amelyen feküdtem, szokatlanul puha lett. Mintha vízen feküdnék. A zúgás gyorsan halkult. Köröskörül csend. A motorok leálltak. Kinyitottam a szemem és megpillantottam a vezérlőpultnál álló Kámovot. Állt... de lába nem érintette a padlót. Minden támaszték nélkül, mozdulatlanul függött a levegőben. Űrhajónk külön kis világgá változott, amelyből teljesen hiányzott a nehézkedesd erő. Feküdtem. Nem tudtam rászánni magam a legkisebb mozgásra sem. Pajcsadze levette sisakját és felkelt. Egyetlen földi akrobata sem tudta volna ezt utána csinálni. Felhúzta lábát, talpát a padlóra helyezte és teljes magasságban kiegyenesedett. Belopolszkij felült és szintén levette sisakját. Majd mondott valamit, de hangját nem hallottam. Halotti csend vett körül. Belopolszkij most megfogta Pajcsadze kezét és lábra akart állni, de váratlanul a levegőben maradt függve. Izgalmában sietve igyekezett lábával érinteni a padlót s ekkor hirtelen fejjel lefelé fordult. Pajcsadze nevetve segített neki visszajutni előbbi helyzetébe. A két csillagász az ablakhoz indult. Pajcsadze megnyomta a gombot és a fémlemez félrehúzódott. Lassú mozdulattal lecsatoltam magamról a szíjakat s levettem a sisakot. Furcsa volt, hogy nem éreztem kezem súlyát. A sisakot a matracra dobtam, de nem esetit rá. hanem a levegőben maradt függve. Óvatosan, kerülve az élénk mozdulatokat, kezdtem lábraállni. Minden jól ment, amikor hirtelen függve maradtam a levegőben. Megpróbáltam megkapaszkodni valamibe. Lábam rövid kis időre a padlóhoz ért, aztán mint a pihe felszálltam a mennyezethez. Űrhajónk mintha szempillantás alatt tótágast állt volna. A „padló” és minden, ami azon volt, fel került. Kámov, Pajcsadze és Belopolszkij fejjel lefelé függött. Szívem veszettül kalapált. Kámov rámnézett: — Ne tegyen élénk mozdulatokat — mondta. Most egyáltalán nincs súlya. Gyengén rúgja el magát a faltól, s ússzon felém. Követtem tanácsát, de erősebben rúgtam el magam és elszáguldottam parancsnokom mellett. Alaposan belevertem magam a falba. Nem óhajtom részletezi, í mindazt, ami az első órákban történt vetem és-Beiopolszkijjal. Ha ezeket az akaratlan röpködéseket és bukfenceket odalent a Földön csináltuk volna, rég kitörjük a nyakunkat. Kámov és Pajcsadze segítettek, hogy megszerezzük a jártasságot a közlekedésben. Általában elég gyorsan' megszoktuk a dolgot. Alig telt el három óra, máris tudtam mozogni, amerre csak akartam, falakba, szíjakba és minden kezem ügyébe eső tárgyba kapaszkodva. Néhány órát töltöttünk azs obszervatórium egy méter át* mérőjű ablakában. A csillagvMj lág hatalmas lenyűgöző hatássá^ volt az emberre. Olyan messze# voltunk már. hogy a Föld ési a Hold körülbelül egyformának! látszott. Két hatalmas golyói ázr egyik sárga, másik hál vány ke lej Az űrhajó útvonalától kissé balra lebegtek az űrben. (Folytatjuk.) 5 KELET-MAGYARORSZAG Több szövetkezeti gazdával beszélgetek a dombrádi Vörös Csil- Lag darálójában. A premizálásáról kivétel nélkül az a véleményük, kell az, csak nem úgy, ahogy tavaly volt. Akkor ugyanis nem volt rögzített premizálási rendszer a tsz-ben. S • ami volt is, nem ismerte a tagság egésze. A határozatlanság kapkodást, türelmetlen vitákat szült. Nyilvánvalóvá vált, hogy ezt az esztendőt elejétől fogva másképp kell kezdeni. Mindenki véleménye alapién Az év elején nyolc tagú bizottságot jelöltek ki, hogy tanulmányozza a premizálás lehetőségeit. Az alapot elsősorban a megyei pártbizottság és a mégyei tanács által kiadott premizálási irányelvek jelentsék. Az elkészült tervet átadták : brigádvezetőknek, kikötve, hog> minden dolgozó Ismerje meg szóljon hozzá. A véleményeket észrevételeket feljegyezték a brigádvezetők. yégleges formában a közgyűlés szentesítette az idei premizálási rendszert. A kapásnövények terméseiből 20, egyedül a dohányból 18 százalékot kap a művelő tag. A kertészetben a bruttó bevétel 10 százaléka kerül munkaegységen felüli részesedésre. Egyéb vonatkozásban a jóváhagyott anyagi érdekeltségek fokozatai — a helyi sajátosságokat .figyelem-be véve —, lényegében egyező a megyei irányelvekkel. Fogadalmat adtunk a szavunkra Ezek után mit mondanak az érdekeltek. A dereshajú Domoszlai Sándor így vélekedik. — Most tudom, miből mire számíthatok. Fogadalmat adtunk a szavunkra. Ellensége meg nem vagyunk magunknak! ! S. Ágoston János: — Ha egye-; nesen vagyok érdekelt abban,' ! amit csinálok, persze, hogy job- í ban igyekszem. 1 Id. Paczók Sándor: — A premizálás tisztázása nélkül, amilyen kutya hosszú volt a tél, nem hiszem, hogy itt tartanánk, ahol most. Vetni való már alig van, azért is siettünk ezzel a hajalásBiztosíték