Kelet-Magyarország, 1962. április (22. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-08 / 82. szám
cÁ ÍJJJlltOlJlltíLt iM-tLöitt a j N a p I é j c g j * e t /nrn őszen Szabolcsban, 1 Beszterecen jártam. Beszterec két összemaroknyi falu a Lányai csatornán túl. A táj sima a szél futása előtt, az országúi kirántott kardként nyilallt az égalj felé. A Nap utolsót lobbant, halkan megremegett bele a táj. A falucska tornya hívogató mutatóujj. A faluban gépkocsink után két két fasor nőtt a por lombjaiból. Megállunk a tuhácsház előtt. Tanácsház? — egy nyári konyhánál nem nagyobb épület, parányi szoba, csomagolópapírral borított, rajzszegeit íróasztal, poros tintatartó, tavas'z óta száradó légypapír; — de ott volt a telefon és egy elsővilágháborús írógép! — Mégiscsak hivatal! A tanácselnök udvariasan, de nagyon kevés szóval fogadott. Nem kérdezte azt sem, mit akarunk, szinte méltósággal várta, majd elmondjuk, miért jöttünk. — Szerencsém volt. Kiderült, hogy rokonaim ismerősek e tájon, régesrégen itt dolgoztak a tanyákon. Pár perc múlva váltamra tette a kezét. Aztán már csak ő beszélt. — Most, hogy tanácselnök lettem — iskolába járok. Bizony az általános iskola felső tagozatát végzem. Mert ebben a hivatalomban sokszor kell számolnom — 02 meg nem nagyon megy. Amit az iskolában tanultunk, azt elfeledtük, mert hát ugyan mit számoltunk volna a napszámon kívül. Még azt is az ispán számolta ki helyettünk. — Hát csak azt szeretném elmondani, hogy valamelyik héten jöttem haza az iskolából — a szomszéd faluból, Kemecséről —•; jó pár kilométerre van ide. a kerékpárom nem volt velem, esteledett meg csak, gyalogoltam hát hazafele. ,Gondoltam, nem jövök a köves országúton, átvágok a földeken, a réteken, amerre rö- videbb. Arra jártunk haza régen is a kanyargó gyalogúton. Közben este lett. Holdvilágos este. Letértem az országúiról, oda se nézve a lábam elé. ismerem a fordulót. Lépegetek es egyszer csak kezdem érezni, hogy nem jófele megyek. Körülnézek, arra a falu. amott a torony, arra még vörös az ég. — Jófele megyek én! Megyek tovább egyre, tapogatok, botladozom: itt a kisüt! Aztán megint nincs semmi, csak fű, legelő, zsombék, szik. Felnézek újra; jó irányba tartok, dehát hol a gyalogút!? Szétnézek a kékesfehér tájon, messze fészkelődik az esti falu. akkor szakadt ki belőlem: —■ Uram. Atyám! — hát eltűnt a gyalogút! Hét persze! Hogy erre eddig nem gondoltam! Hiszen a faluból mindenki kerékpáron — van, aki motoron — jár tőlünk munkába, piacra — a köves országúton. A gyalogú tat pedig évek során benőtte a fű. ügy botorkáltam haza toronyiránt a száraz, poros-füves föl deken, legelőkön át. A gyalogutat benőtte a fű! A gyermek-lábnyomoktól me- leg porú gyalogutat, melyen ha átfut, megáll s egy pillanatig fülel a vadnyul, melyen át kinyújtott nyakkal vezeti arany- pelyhes fiókáit a búzaaljban síró fúrj, a gyalogutat, melyen a gyerekek hosszú sorokban vittek az aratóknak a lebbencslevest, a gyalogutat, melyen nem lehet köszönés és kézfogás nélkül szembetalálkozni: a gyalogutat benőtte a fű. A z apró, forró mezitlábak talpnyomát a porban, a bocskorok és kicser epe se dett talpak súlyos taposásait zöld selyem vatta gyógyítja; a gyalogutat, melyen elmentek a szegényasszonyok gombát szedni, gallyat lopni, amerre eltűntek fejfaívű gerinccel a szegényemberek napszámba, munkát keresni, s amelyen elmentek a reménytelen öregek könnypácolta bottal a koldulás országútidra, amelyen a batyukat vitték az asszonyok a gyerektől ellopott kis cseresznyével a piacokra — a gyalogutat benőtte a fű! Váci Mihály. * Váci Mihály április 4-én kapta meg a József Attila díj I. fokozatát. Ez az írása készüld riport-kötetéből való. Eredetileg az Élet és Irodalomban jelent meg. Brczovsky, Bohuslav: Vasmeny- nyezet (Táncsics Könyvtár). — j Ford.: Tóth Tibor. — 528 oldal.1 kötve 25,50 Ft. A regény cselekménye 1948-ban l játszódik Csehszlovákiában. íz- j galrnas, sorsdöntő napolt ezek, I amikor Csehszlovákia történelme- j nek új, talán legfontosabb feje-; zete kezdődik. Az író azonban j egyes emberek életére, boldogságára és tragédiájára vetíti az eseményeket, és így válik izgal-1 más, fordulatos regénnyé a tör- j ténelem, Pratolini, Vasco: Metello (Táncsics Könyvtár). — Ford.: Szabolcsi Éva. — 352 oldal, kötve j 19,50 Ft. Metello Salami építómunkás a regény hőse, alti fiatalon megismeri az élet küzdelmeit, és az öntudatára ébredő szervezett olasz! munkásság harcainak részvevője- j ként járja meg az emberi fel- ’ emelkedés útját a hányódó ifjú-1 ságtól a tudatosan élő íérfiúságig,! a kalandszerelmektől az Ersilia; iránt érzett érett, tiszta szerelemig, az anarchizmustól a szocializmusig. Fábián Zoltán: Három kiáltás. — 200 old., kötve 12,— Ft. A József Attila-dijas fiatal író új elbeszélés-kötetének címadó kisregénye a Tanácsköztársaság j egyik hős katonájának utolsó perceit eleveníti meg egyszerű eszközökkel s talán éppen ezért igen j megrázóan. A kötet több „rövid! történet”-et is . tartalmaz, amelyek mindennapi életünk egy-egy pillanatát vetítik elénk. Karsai Klek: A borchtesgadcnl sasfészektől a berlini bunkerig. — 028 old.+ 72 old. képmell. — Kötve 46,— Ft. A kötet a második világháború főbb eseményeit ismerteti. Hű képet fest a náci barbárság rém- tetteiről és az ellene harcban egyesült, szabadságszerető népek hősi küzdelmeiről, végső győzelméről. Bemutatja a szárazföldi, légi és tengeri csatákat, a háború és hadvezetés számos kevéssé ismert eseményét, ismerteti a szövetségesek tanácskozásainak különleges dokumentumanyagat. Az első kiadás decemberben látott napvilágot s néhány nap alatt elfogyott. A nagy' érdeklődésre való tekintettel most soron kívül ismét megjelent. HADAK GYULA: VOLT EGY KOLDUS... Sír-domb mellett mozdulatlan álltam, sirt a föld alattam. Rémlett, mint belsejébe’ redves hangon énekelne. Nagymamám, ki bárom éve halt me®, s dolgos életébe’ mindig ezt a dalt dúdolta: „Volt egy koldus, hej, Adoaybá Sírja megnyílott előttem, véres arccal, szem fedő ti w* koporsóból nézett át a láthatatlan szebb-világba. Hallgatott. A néma ajka, mozdulatlan volt, de rajta ott vonaglott még a régi dal, amelyben elmeséli: „Nyárfa erdő, fűzfa lombja, volt egy koldus, hej, Adón vb*'.'’ Álltam, s újra élt előttem, múltam, melyben nagyra nőttem, sós-hagymán, soványkenyéren. I)árvák szálltak el felettem. Gondolatban újra láttam, fokhagymázott, bús világom, melynek sírját röghegy nyomja, „Volt egy koldus, hej, Adonyba’.’’ A kulturális seregszemlére készül a nyíregyházi képzőművész szakkör A kulturális seregszemle képzőművészeti pályázatára készül a nyíregyházi képzőművész szakkör. Az eddigi munkák, sikeres eredménnyel bíztatnak. Szép volt a tavalyi kiállításuk is, és részt vettek az országos, szakköri kiállításon is. A szakköri élet az utóbbi időben mégis meggyengült, mivel az év eleji nagy létszám mintegy' felére csökkent. Sokan türelmetlenek, nem szívesen haladnak az alapos előkészítés szerint. A szakkör vezetősége elhatározta, hogy színesebbé teszi a fogíalkozásoI kát. A Megyei Népművelési Tanácsadó segítségével havonta filmvetítést tartanak képzőművészeti témákból. Májustól kezdve pedig a szabadban is végeznek tanulmányokat, tájrajzokat, festményeket készítenek, a műtermi munka mellett. A szakkör hűséges tagjai igen jó előmenetelről tesznek bizonyságot majd a pályázatot követő kiállítás alkalmával. Itt látszik majd meg, hogy' a türelmes munka, a térelemnek, térformák kellő ismerete birtokában lehet csak eredményeket felmutatni. Negyedszázad után... Juhász Gyuláról Ma Miskolcon szerepelnek a nyíregyházi zeneiskolások Tegnap és ma zenei fesztivál van Miskolcon. Részt vesznek ezen a nyíregyházi zeneiskola növendékei is. Az elmúlt szombaton és vasárnap Debrecenben vol- takj ahoi versenyszerűen léptek let a centen árifi ünnepség alkalmából, (Százéves a debreceni zeneiskola) Debrecenben igen íi- gyclesnce méltó eredményt értek «ÖEFJBP-MAGYARORSZÄG ti el a nyíregyházi növendékek. Zongoránál a harmadik kategóriában első és második helyezést ért el Kató László és Kállai Ma- (rianna, a fuvolánál első díjat j szerzett Stankóczi László. Miskolcon ma este rendezik a záróhangversenyt, amelyen az első díjat nyertek lépnek fel. Reméljük, hogy nyíregyháziak is fellépnek a győztesek „dobogójára”. Éppen negyed- százada, hogy a testét és kedélyét sújtó szenvedések után öngyilkossá lett Juhász Gyula. Eltávozott az életből a költő, aki egyszerű szavakkal és mégis oly finoman rajzolta meg a fhagyar tájakat és örökített meg illanó hangulatokat. A puszták fölött lebegő — s néha azokra ráhullani látszó — végtelen ég, a tiszatáji csend, s a könnyezhető, sívó alföldi homok jelenik meg a szegedi asztalosmester fiának költészetében. Az a sajátos magyar bánat, amelynek semmi köze a kiváltságos rétegek sírva-vigadó magyarkodásához, hanem az Ady Endre tragikus magyarságával tart rokonságot. Már a kezdő poéta is a népet, a többségét azonosította a magyarsággal és fájt látnia az Amerikába tántorgó nép nyomorúságát. S a maga kiszorultságát, „istenhátamö- götti" vidékeken való kallódásait is népe sorsával, a magyar árvasággal azonosította. Tán senki nem fejezte ki oly szívbemarkolóan, mint ő: milyen gyászos, milyen földre sújtó az, hogy a magyar nép nem kapcsolódik a nemzetközi haladás áramkörébe. Az 1918-as és 19-es forradalmak új szarnyakat adtak neki, holott előbb úgy érezte már, hogy „nem repülhet sohasem”. A prózával addig csak elvétve foglalkozó költő teljes fegyverzetben ugrott elő, mint bátor pubücista. A fájdalmas valósaggal szembesített, „elvérzett” vágyak Juhász Gyulája a forradalmat ünnepelte versiekben, s újságcikkekben is. A Tanácsköztársaság után üldözötté lett: megfosztották tanári állásától és nyugdíjától, zaklatták. Az ellenforradalom korszakában bánata, — ahogy ő maga írta — görcsös szégyenné fokozódott. Az üldözés és mellőzés nagyban hozzájárult életkedvének elapadásához. De a szenvedő, a fájdalmas ember soha nem hajlította meg gerincét Hort nyék előtt. Bennük rögtön felismerte a Habsburg-uralom még kegyetlenebb, még embertelenebb folytatóit. Mi a rosszabb, a pokolibb? A közboldog- sagra, az újarcú. korszerű Magyarországra reménytelenül vágyakozni, — amiként azt az ifjú Juhász Gyula tette — vagy a reménység felvillanása után a reménység elvillanását látni? Nehéz erre válaszolni. Juhász Gyula 1919 utáni lelkiállapotát különösen fájdalmassá — és helytállását, gerincességét különösen tiszteletre méltóvá teszi, hogy ekkor már hitt a „világot megváltó” munkásokban' és érzelmileg azonosult velük. De elvont, szinte csak érzelmi for- radalmiságát mégsem tudta felcserélni azokkal a tudományos nézetekkel, amelyek fényénél nemcsak hinni, hanem tudni is lehetett a Horthy-fasizmus (és minden iasismus) jövője csak a bukás lehet. Juhász Gyula csak homályosan látta a jövendőt, nem olyan biztosan és világosan, mint felfedezettje, fiatal barátja, József Attila. Mégis kitartott „a szászor 6zent Szabadság s Haladás” eszméi mellett. Soha nem vált tudományos értelemben vett optimistává, de testvérének érzett minden szenvedőt és harcra buzdított a félelemtől mentes, jobb es szebb világért. Verseskönyvei, prózai munkái sok kiadásban jelentek és jelennek meg, s igényes tanulmányok is napvilágot láttak róla és művéről. Egy rövid cikkben sem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy emlékét nemcsak könyvei és a róla szóló írások idézik, hanem legmerészebb álmainak teljesülése is. Megvannak még a Tisza-parti füzesek, élnek és égnek a magyar rózsák és uralkodik az alföldi nyáresték különös varázsa. De hol van már az a „fullaszto csend”, az a szorongató nyomor, az a villany- talan és szellemtelen sötétség, amely a költő mellére telepedett és amelynek eltűnésére vágyakozott? „Csak néhány ember nem írástudatlan” — írta József Attila abban a versében, amit „szeretett, drága bátyja” 2ö éves költői pályája (nagyon is elszigetelt) megünneplésére szánt. Az Ady és József Attila között hidal vonó nagy költőnk halálának negyedszázadé* fordulóján tényként fénylik, hogy az egész magyar nép le tudja írni Juhász Gyula ismert és tisztelt nevét. A. G. K § ^ Y V B S IIP Ö 1/ C
