Kelet-Magyarország, 1962. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-31 / 25. szám

EGYSÉGBEN AZ E RC Képek a szatináresekei tagé r t e kéz I et rő I * i ‘Z,'** m$-<L & A helyi termelőszövetkezet tagja Király Mihály né is, aki az asszonyok munkájával foglalko­zott. Hangsúlyozta, hogy' a jövő ben a földművesszövetkezet veze­tősége fokozotabban bízza meg munkájával az asszonyokat is, hi­szen nagy segítségére lehetnek a vezetőségnek az ellenőrzés mun­kájában, különösen a boltos és szolgáltató bizottságok feladatai­nak elvégzésében. A küldöttgyűlés után a helyt énekkar tagjai szórakoztatták ;* résztvevőket. Élvezettel hallgatták a szebbnél szebb szá­mokat a küldöttgyűlés tagjai, hiszen az énekkar már közel 10 eve megalakult és sok szép sikerre tekinthet vissza. La­katos József, az énekkar vezetője fáradhatatlan szorgalom­mal oktatja a fiatalokat cs időseket egyaránt és jelentős rész­ben neki köszönhető, bogy hosszú évek óta ilyen fáradhatat­lanul szorgoskodnak a községben az énckkultúra elterjesz­tése térén. Sztár oszt* József termelőszö­vetkezeti tag hozzászólásában ár­ról beszélt, hogy milyen komoly feladatok hárulnak a megválasz­tandó vezetőségi tagokra. — Fo­kozni az ellenőrzéseket — mon­dotta — és nagy súlyt kell fek­tetni a vagyonvédelemre, a szük­ségletek fokozotabb kielégítésére. Ez legyen a megválasztandó ve­zetőségnek legfontosabb feladata. Farkas László elvtárs, a földművesszövetkezet igazgatósá­gának elnöke beszámol az elmúlt négy' é\ munkájáról, is­merteti a tagsággal, hogy milyen fejlődést ért cl a föklmíí- vesszövetkezet és mit terveznek a következő évekre. Kopasz Károly pedagógus, a falusi ifjúsági szövetkezet elnöke arról beszélt, hogy a gyerekek milyen eredményesen dolgoztak a® elmúlt évben. 150 nyulra kö­töttek szerződést, amit át is ad­tak, de a következő évben na­gyobb gondot fordítanak az ál­lattenyésztés mellett a kertészet­re is. — Megszerették a gyere­kek a közös munkát — mondot­ta — és emellett szép jövedelmet is értek el, amit ez évben még fo­kozni kívánunk. | 4 KfcüT-M£OYAKORS£AG línMválaszfó cipüboll Tarpon Az elmúlt eszten­dő a szövetkezeti kereskedelem üzlet­hálózatának fejlődé- 'sében jelentős állo- 'tnás volt. Az önki­szolgáló és önkivá- lasztó üzletek egész Jsorát nyitották meg 'és adták át a i'öld- ! művesszovetkezetek 'vezetőségei a falu dolgozóinak. Az el­múlt évben 30 ön­kiszolgáló és önkivá- lasztó bolttal bővült ;a szövetkezeti keres- .keddem üzletháló­zata. Többek koaofct Tar­pan önkivalaszto ci- pőboltot, Éi-patakon. Gégényben és Ló- nyán önkiszolgáló élelmiszerboltokat nyitottak. Az új ke­reskedelmi formában működő üzleteket nemcsak a vásárlók kedvelik, hanem az egyes boltvezetők is. akik a MÉSZÖV ke­reskedelmi főosztá­lyát személyesen ke­resik fel, hogyr a ve­zetésük alatt álló bolt átalakítását ön- kiszolgálóra engedé­lyezzék, mivel annak működése és. részük­ről a v ezetés is egy­szerűbb és gyorsabb a kiszolgálás. A szövetkezeti ke­reskedelem üzlethá­lózatában eddig 130 új kereskedelmi for­mában működő üzlet szolgálja a vásárlók érdekét. Az 1962-es eszten­dőben is közel fél­száz újabb önkiszol­gáló és önkiválasztó bolt megnyitása van tervezve. Gégény Gábor MÉSZÖV Kér,, is aerv;., csőn y. JCidtuLtáííí ftqq.ziie.kt Egy értekezlet margójára i z elmúlt napokban a TIT helyiségében gyűltek ösz­sae megyénk földművesszövet­kezeteinek legjobb kultúrcso- port vezetői, művészeti veze­tők, igazgatósági elnökök, szak­szervezeti és kulturális aktívák. Az össze jövetelre az adott okot, hogy a MÉSZÖV Igaz­gatósága értékelte az elmúlt év­ben végzett kulturális tevékeny­séget és ebből az alkalomból az arra érdemeseket megjutal­mazta. Most nem is erről akarunk beszélni, hiszen ez már megtör­tént, írtunk is róla! A tollat, most az a néhány megjegyzés és tapasztalat adta kezünkbe, amit ezen a szűk, — mondhat­ni baráti — megbeszélésen el­mondottak a résztvevők. Nyírbátorból a határőrség kultúrtisztje „képviselte” a íöldművesszövetkezetet (holott az fmsz kultúrfelelőse is kapott meghívót) és elmondotta, hogy milyen szép eredményeket ér­tek el eddig az együttműködés során. Megnyerték — már több ízben — a kerületi kultúrver- senyt és jelenleg is szép ered­ményeket érnek el. Elmondotta viszont azt is, hogy jelenleg az fmsz vezetői nem • sok segítsé­get adnak ehhez a munkához. Megtörtént például az, hogy az fmsz boltjában dolgozó kis­lányt, — aki táncpróbán és versenyen volt — azzal fo­gadta a vezetője másnap, hogy neki. „nincs szüksége táncos dolgozókra” és fel is út, le is út. — Sajnos olyan tapasztala­tom is van — mondotta a kul- túrtiszt elvtárs —, hogy a fia­talok — amíg próbaidejük tart — rendszeresen eljárnak a próbákra, de amikor megkö­tötte velük a szerződést a föld- művesszövetkezet azonnal ab­ba hagyják a kultúrmunkát — ez is Nyírbátorban történt. Szatmárcsekén — ahol majd­nem 10 éves énekkar van — a községi vezetők egyáltalán nem segítik a kultúrmunkát, sőt minden igyekezetükkel azon vannak, hogy minél több aka­dályt gördítsenek az énekkar munkája elé. Ez szerencsére nem jellem­ző megyénkre — de szinte hi­hetetlen, hogy még ma is van­nak olyan szűklátókörű köz­ségi vezetők, akik ilyen és eh­hez hasonló álláspontot kép­viselnek. A megyei tanács mű­velődési osztálya már ebben az ügyben tartott vizsgálatot és akkor „látszólag” egyet is ér­tettek a megállapítósokkal, sőt a kijavítás módjával is. Az­óta azonban nem sok javulás állott be ezen a téren. |, zt a két felszólalást azért J adjuk nyilvánosságra, hogy okuljanak ebből mások is. Kétségtelen, hogy tarthatatlan álláspont az, amit a nyírbá­tori i'msz képvisel, ahogyan a boltvezető viselkedik —, de ugyanolyan helytelen az is, ahogyan Szatmárcsekén „segí­tik” a kultúrnevelési munkái. Mindkét esetben egyet kell tenni — a lehető legsürgőseb­ben; változtatni álláspontjukon és teljes szívvel-lélekkel segí­teni azokat, akik a kultúra harcosai, akik munkát, időt és fáradságot nem sajnálva előbb­re kívánják vinni a kultúrfor- radalom ügyét falvainkban. Megjutalmazták a szövetkezeti kereskedelem kirakatrendezőit A MÉSZÖV Kereskedelmi fő­osztálya értékelte a szövetkezeti kereskedelemben dolgozó kirakat­rendezők munkáját, tevékenysé­gét. Az elmúlt év második fél­évében egymással. versenyezve azon fáradoztak, hogy a kiírt verseny feltételeknek ki tud eleget tenné A feltételelvben szó volt arról, hogy a járási székhelyeken lé­vő üzletek kirakatainak nendezé- sén kívül a járás nagyobb szö­vetkezeteinél is rendezni kell — legalább havonta égj' alkalom­mal — és a legminimálisabb költségfel haszis lássál. Az elbírálásnál figyelembe kel­lett venni a helyi adottságokat, és a szezonális időszakoknak meg­felelő kirakatok időbeni elkészí­tését a vásárlók részére az új áruféleségek bemutatásával. Az értékelés alapján többen teljesítették a versenyfeltételeket és ennek alapján négy kirakat- rendezőt pénzjutalomban ré­szesít a MÉSZÖV kereskedelmi főosztálya. Jutalmat kap Iványi István a vásárosnaményi, Tó.th Kálmán és Vályogos János a nyírbátori szövetkezet és Ormos Mihály a nyíregyházi lé .1. K kirakatrendezői. r>. ll j ieriuékcK a fc^ialpnrlia« Az Építésügyi Minisztérium tég­lagyárai alkalmazkodnak a kor­szerű építési módszerekhez. To­vábbfejlesztették hagyományos termékeiket és már négy helyen Békéscsabán, Zalaegerszegen, Ka­posvárott és Szegeden megkezd­ték a latelemek gyártását. Az év végéig Egerben is berendezked­nek az új termék gyártására. A téglaipar nemcsak a házak függőleges falaihoz, hanem a la­kások mennyezeteihez is készít új szerkezeteket. Vékonyfalú és nagy térfogatú üreges téglaidomokból gerendát és mennyezeti födém­panelt raknak össze. Beton a ra­gasztóanyag, de feszített acélhu­zalokkal is megerősítik ezeket a szerkezeteket. A törökbálinti tég­lagyárba az idén kísérleti üze­met építenek és megkezdik az új szerkezet félüzemi gyártását, hogy a tapasztalatok alapján ki­dolgozzák a tömeges ternaéléi gazdaságos módszerét. Szobahőmérsékletei* vulkaoizálődó «nini Di'. Török Ferenc, az Eötvös Loránd Tudományegyetem álta­lános és szervetlen kémiai inté­zetének adjunktusa, valamint dr. Gebnardt István, a balatonfűz- fői Nitrokémiai Ipartelepek ve­gyészmérnöke, munkatársaikkal együtt, újfajta „gumival” lepték meg a híradástechnikai iparág dolgozott A két kutatóvegyész I hazánkban először előállította .« j külföldön te rendkívül keresett, ■ úgynevezett szilikon-gumi egyik j változatát, amely szobahőmérsék­leten; is vulkanizálódik. A világviszonylatban is szá­mottevő vegyi termék a sikeres kísérletek után mée *z idén for­jTgil u •• 1 .... AZ E RO

Next

/
Thumbnails
Contents