Kelet-Magyarország, 1962. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-27 / 22. szám
1962. január 27, szombat Névnap: ANGELIKA A NAP ESEMÉNYEI: 1887-ben e napon kezdték meg Párizsban a 300 méter magas Eiffel torony építését. Alexander Bisson francia vígjátékiró és zeneszerző 50 évvel ezelőtt halt meg. 40 éve hunyt el Giovanni Versa. olasz regény- és drámaíró. Lissagaray, a Párizsi Kommün történetírója 1900-ban halt meg. ★ BÖKI KARTÁHS megdöbbentően „újnak” találja a Gáz- és Szénsavérbékesítő Vállalat időszámítását. T. Á. nyíregyházi lakos részére ugyanis igazolást mellékelve értesítést küldött, melyben arra kérte T. Címet, hogy 1962. január 22-ig az igazolást aláírásával ellátva küldje be arra a telepre, amelyen a palackot cserélni szokta. Igen ám, de a bélyegzés szerint az értékesítés .január 23-án lett postára adva es T. Cím január 24-én kapta azt meg. Hát tessék ebben eligazodni! k HETENKÉNT EGY ALKALOMMAL technikusok továbbképzése folyik a Tiszavasvári Alkaloida Vegyészeti Gyárban. A továbbképzésén 18-an vesznek részt. k SZÉP JÖVEDELME VOLT baromfi nevelésből az elmúlt évben a vasmegy éri Micsurin Termelőszövetkezetnek. Az előirányzott kétezer darab naposcsibe helyett közel ötezer darabot neveltek íei és értékesítettek, s így a tervezett 46 ezer forint helyett 93 ezer forint bevételhez jutottak. k MEGÉRKEZETT és fél év után lehet kapni zsemle és barna színű Panafix-bundát az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat nyíregyházi női konfekció boltjában. ★ MÁRCIUS 15-TÖL már kiülte- tésre kerülnek a korai káposzta palántái a ramocsaházi Rákóczi Tsz-ben. Üveg alatti melegágyakban korán kiültethető dinye, paprika és paradicsom palántákat is nevelnek a termelőszövetkezetben. k MEGBESZÉLÉST TARTOTTAK a baktalórántházi járás íöl-dmüvesszovetkezeteinek igazgatósági elnökei és úgy határoztak hogy a különböző szakbizottságok részére egy évre szóló munkaprogramot dolgoznak ki, hogj a választott új vezetőségi tagok a munkaprogram szellemében ismerjék meg tennivalóikat. ★ A NYÍREGYHÁZI rádió MŰSORA Ez is a héten történt. — Régi slágerek. — Encsencsi tapasztalatok. — Miről mesél a zongora7 — Ajándékműsor tsz-brigádoknak, brigádvezetőknek. ★ VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS szombat estig: i'elhöátvonulások, észa kon és keleten néhány helyen ki sebb esővel, havasesővel. Mérsé kelt, helyenként élénk északnyu gáti, északi szél. A hőmérsékle kissé csökken. Várható legmaga sabb nappali hőmérséklet keleten plusz 1—5, nyugaton plusz 4— fok között. «••••aaaaaaaaaa»aaaaaaa KKLET-MAGTAKORSZAG A Magyar Szocialista Munt.-áspár Sssabolcs-Szatmár megyei oizottssga és a Megyei Tanacs lapia. Felelős szerkesztő: Bálint Lajos. Kiadja a Kelet-Mag.yarország Lap kiadd Vállalat. Felelős kiadó: Farkas Pál. Saerkesztőség: Nyíregyháza* Benczú tér 21. lel: iB-70. 16-71. ib-iz. Kiadóhivatal: Nyíregyháza, Zsdánov u. I. Tel: 30-00 Beküldött kéziratot nem érzünk nte, és nem adunk vissza Terjeszti a Magyar Posta E,őfizet hető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. feiaboles-Szatmár megyei Nyomda ttfbtl vállalat. Nyíregyháza, Dózsa Gyögy u. 5. | 4» KELfcT-MAGYARORSZÁG SPORTJA II Magyar Testnevelési és Sport Tanács (elhívása a termelőszövetkezetek sportmunkájának segítésére 4 szocializmus építésének elö- ^haladásával a dolgozók génye a hasznos szórakozások, az egészséges életmód és sporto- ás iránt is növekszik. Ezek az gények a termelőszövetkezetek agjai, különösen a termelőszövetkezeti fiatalok körében is egy- •e erőteljesebbek. A sportolás közösségformáló erejét a termelőszövetkezetek vezetőségének egy része már felismerte. Eddig mintegy 600 községben a termelőszövetkezetek | vették át az ott működő sportköröket. több termelőszövetkezetien pedig új sportkör alakult. Számos helyen a vezetőség, vagy KISZ-szervezet sportszereket vásárolt, sportpályákat épített, sportolásra alkalmas helyeket je- ölt ki. Egyre többen kapcsolódnak be a labdarúgásba, röplab- dáznak, asztaliteníszeznek, sakkoznak és más sportágak elterjedése is mindinkább gazdagítja a ermelöszövetkezeti tagok testkultúráját. •Sok városi sportkör és neves sportoló segíti a termelőszövetkezetek sportmunkáját. A járási sportéletet irányító szervek — a Testnevelési és Sport Tanácsok — évről-évre egyre több sportköri vezetőt, edzőt, játékvezetőt és versenybírót képeznek ki a termelőszövetkezeti tagok sportolásának szervezésére, a sportolók oktatására, termelőszövetkezetekben rendezett sportversenyek vezetésére. A falusi értelmiséget képző főiskolákon ismertetik néhány sportág oktatásának módszerét, hogy a végzett hallgatók a termelőszövetkezetbe kerülve, hasznos vezetői lehessenek a sportkörnek. A járási TST-k mind több versenyt írnak ki a termelőszövetkezeti sportkörök számára, illetőleg részvételére is. A termelőszövetkezeti sport lehetőségeinek bővítése érdekében a Magyar Testnevelési és Sport Tanács — a Földművelésügyi Minisztériummal és a Termelőszövetkezeti Tanáccsal egyetértésben — a termelőszövetkezeteknek és a falusi sportélet irányító szerveinek a következő irányelvek szemel ott tartásét javasolja. A községi sportkört a helybeli ^* termelőszövetkezet (ha több termelőszövetkezet van, közösen) vegye át. A termelőszövetkezet a tagok érdekeinek megfelelően segítse a sportkört a tervszerű, rendszeres sporttevékenység kialakításában, a sportkör rendelkezésére álló eszközökkel és javakkal való célszerű és takarékos gazdálkodásban. Olyan községekben, ahol eddig nem működött sportszervezet, helyes ha a termelőszövetkezet kezdeményezésére és a KlSZ-szer- vezet, valamint az illetékes járási Testnevelési és Sport Tanács segítségével, sportkört alakítanak. A termelőszövetkezetben a snortmunkát választott vezetőség irányítsa. E választott vezetőség a községi és egyéb szervekkel, valamint a termelőszövetkezet szerveivel összehangolt éves munkaterv és program alapján működjék. A termelőszövetkezeti sportkörökben — annak érdeliében, hogy a termelőszövetkezet tagsága, elsősorban ifjúsága lehetőséget és kedvet kapjon a sportkörben való tevékenykedéshez, — arra kell törekedni, hogy a helyileg hagyományos sportágban minél több helyi versenyt rendezzenek. E meilett ismertessenek és szerettessenek meg új sportágakat és szervezzék a Kilián Testnevelési Mozgalmat. A falu sportjának fejlődéséhez az szükséges, hogy a helyi sportkörök élén jól képzett vezetők álljanak. A termelőszövetkezetek ezt azzal segíthetik elő, hogy a különböző sportszervek által rendezett iskolákra, tanfolyamokra elküldik a legjobban rátermett, a sportmunka szervezéséhez kedvet érző dolgozókat, gondoskodva arról, hogy őket a tanfolyamon való távollétük miatt anyagi hátrány ne érje. A termelőszövetkezeti sportkörök szakmai és szervezeti megsegítése céljából helyes, ha a termelőszövetkezeti sportkörök patronálási szerződést kötnek különféle sportegyesületekkel, in tézményekkel, vállalatokkal stb.,i illetőleg ezek sportköreivel. ' A rendszeres tevékenység, aj különböző sportágakban szerve-^ zett versenyekben való részvételt igen gyakran Utazással jár és* a falusi sportkörökben az utazási] költség előtermetése sokszor gon-, dot okoz. Segítsék a termelőszö-i vetkezetek a sportköröket azzal,< hogy ilyen alkalmakkal közieké-' dési eszközeiket (teherautó, vontató stb.) rendelkezésre bocsajt-, ják. ( Sok községben még nincs sport-] létesítmény, vagy van, de kor-: szerűden. Ezt a lemaradást a leg-] több helyen közös erőfeszítésseli igyekezzenek pótolni. A termelő-] szövetkezetek azzal adhatnak nagyi segítséget, hogy sportlétesítmény] építésére alkalmas területet jelöl-: nek ki, valamint hogy társadalmi] munkával, pénzbeli hozzájárulás-! sál kiveszik részüket a sportlétesítmény létrehozásából. : 1-Ielyes, hogy ha azok a ter-i ‘"Tnelőszövetkezetek, amelyek-' nek nincs önálló sportkörük, lile-] tőleg amelyek sporttevékenységü-i két önállóan végzik, a szociális-: kulturális alapból meghatározott1 összeggel hozzájárulnak a helybeli sportkör, illetve a helyi' sporttevékenység költségeinek fedezéséhez. Erélyes szovjet tiltakozás az asztalitenisz EB nyu<*ai«lierlini megrendezése ellen Leonyid Makarov, a Szovjetunió Asztalitenisz Szövetségének elnöke, a Nemzetközi Szövetség tanácsadó bizottságának tagja nyilatkozatot adott a TASZSZ tudósítójának: — Amikor az Európai Asztali- tenisz Unió — mondotta Makarov — az NSZK-nak adta a március 31 és április 7 közötti EB rendezésének jogát, kétségtelenül arra gondolt, hogy a versenyeket valamelyik nyugatnémet városban rendezik meg. A nyugatnémetek a viadal színhelyeként Nyugat-Berlint jelölték ki, azt a várost, amely nem része az NSZK-nak és így a —------------—«% ----------------Lottó-nyerőszámok A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tajékoztatása szerint a 4. játékhétre 4 314 559 darab szelvény érkezett be, s egy-egy nyerőosztályra 1 617 959 forint jut. A jászkarajenői Petőfi Művelődési Házban megtartott sorsoláson a következő nyerőszámokat. húzták ki: 3, 28, 43, 46. 86. A február 2-án megtartandó w w Üzemi labdarúgó-bajnok rendeznek Záhonyban nyugatnémet sportszervek hatás-( köre nem terjed ki oda. Ezt a döntést alapjában véve nem lehet másképpen értékelni, csak mint politikai célokat szolgálói provokációt. Amennyiben az EB-t Nyugat-Berlinben rendezik meg, a szovjet asztali teniszezők — akik eddig részt vettek az! első és második Európa-bajnok- ságon — kénytelenk lesznek visz- szalépní a versenytől. A Szovjet-! unió Asztalitenisz Szövetsége az! Unió január 28-án összeülő ve-1 zetősége elé terjeszti ezt a kér-1 dést és indítványozza, hogy az, EB-t az NSZK valamelyik városában, vagy bál-melyik európai országban rendezzék meg. — Ha nem változtatják meg a verseny színhelyét — fejezte be Makarov —. értesüléseim szerint nemcsak a szovjet csapat, hanem több más szocialista ország együttese sem indul az1 EB-en. Nélkülük pedig ezt a' versenyt sehogyan sem lehet' Európa-bajnokságnak nevezni. Sporthírek KIKAPOTT A PENAROL. Uruguay labdarúgó bajnokcsapata, a Penarol szerda este játszotta európai túrájának első mérkőzését Liegeben. A villany- fényes találkozón a Standard Liege 3:1 (1:1) arányban nyert a Világ Kupa győztese ellen. ★ BOTVINIK GYŐZELME. A stockholmi nemzetközi sakkversenyen az első helyet Mihail Bot- vinik szovjet világbajnok szerezte meg, aki a lehetséges kilenc pontból 8,5 pontot szerzett, A második helyen Flór (szovjet) és Borg (svéd) osztozott, három ponttal lemaradva Botviniktől. ★ CSEHSZLOVÁKIA férfi asztalitenisz válogatottja szerdán Karlovy Varyban 5:2-re győzött Anglia együttese ellen. Elmaradt... Furcsa türelemjátéknak lehetünk tanúi manapság. Illetékes labdarúgó, ökölvívó-körök értesítik lapunkon keresztül a sport- szerető közönséget egy-egy kedvelt sportág eseményeiről, közöljük a mérkőzés helyét, időpontját. s két nappal utána ezek sportszervek. illetve sportvezetők sajnálattal közük lapunkkal. hogy a rendezvény ilyen és ilyen okok miatt elmarad. Pontosan így jártunk a Spartacus—volt Építők karácsonyra tervezett labdarúgó-találkozóval. Karácsony előtt hetekkel jelentették nekünk a hírt, mi közöltük azt. s azután az illetékesek „sajnálattal" bejelentették, hogy a mérkőzésre mégsem kerül sor. Csütörtöki számunkban a megyei ökölvívó szövetség hírét adtuk közre, amelyben bejelenti, hogy 27-én és 28-án, szombaton és vasárnap rendezi meg a megyei ifjúsági és felnőtt versenyzők egyéni ökölvívó bajnokságát. És tegnap kaptuk az újabb hírt. amely szerint a találkozó teremhiány miatt mégsem kerül megrendezésre. Nem foglalkozunk most azzal, hogy mennyire küzdenek e téren nehézségekkel az illetékes sportvezetők, vagy mennyire nem. Nem hallgatjuk cl viszont. hogy az ilyesfajta eljárás enyhén szólva nem éppen sportszerű. Mert mi csak akkor találjuk időszerűnek a közönség tájékoztatását. ha már elhárultak a találkozók technikai akadályai. Addig viszont minden híradás — főként ilyen tapasztalatok után — nem lehet más, mint türelemjáték a közönséggel, amely egyben az illetékes sportszervek hitelének lejáratása is! (kj) A záhonyi KISZ-bizottság kezdeményezésére az idén is folyamatosan megrendezik az immár hagyományossá vált üzemi labdarúgó-bajnokságot. Ugyanakkor a tavalyi legjobb csapat a debreceniekkel és a nyíregyháziakkal méri össze erejét. A kétfordulós mérkőzések lezajlása után a három csapat közös bankettet ren- j dez, melynek során kiosztják a győztes csapatnak járó díjakat és j jutalmakat. Jövőre az idei üzemi bajnok- j sági mérkőzés legjobbja méri j össze erejét újra a debreceniek-! kel és a nyíregyháziakkal. 1 ywnjJv ro s s o r a BÉKE: 25—31-ig (csütörtöktől-szérdáig) MEGSZÁLLOTTAK. Uj magyar film. Előadások kezdete: fél 5, fél 7 és fél 9 órakor. DÓZSA: 25—28-ig (csütörtöktől-vasámapig) JULIUS CEASAR. Shakespeare drámája amerikai filmen. Széles változatban. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. GORKIJ: 25—28-ig (csütörtöktől-vasámapig) A TETTENÉRT VADORZÓ. Uj szovjet film. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. SZÉLESVÁSZNÚ MÓRICZ ZSXGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ: 26—28-ig (péntektől—vasárnapig) A FEHÉR CSAT. Csehszlovák bűnügyi film. Előadások kezdete; íél tí és fél 8 órakor. MStCM nrmmmmt