Kelet-Magyarország, 1961. november (21. évfolyam, 257-281. szám)

1961-11-12 / 266. szám

egy sakkpartira. Benicsák Pistának ugyancsak ha­marabb telik az idő — egy kis szájharmónikázással. A gimnáziumhoz hallatszik, hogy nem messze vasat kalapálnak. Serényen munkálkodnak a Ve­gyesipari Vállalat vasipari részlegénél. Kész, vagy készülő munkákkal van tele a vállalat műhelye, ud­vara. S a dolgozók saját zsebükről tudják: nagyon érdemes jól dolgozni. Átlag 1700 forintot keresnek havonta. A késő ősz hamar alkonyt borít, de a község szélén ég a villany egy hatalmas, hosszú épületben. Benézünk. A betonjászlak mellett csendes, megelégedett szuszogás. Egy barátságos tekintetű fiatalember pe­dig villával a kezében, dudorászva egyengeti a frissen terített almot. Megtudjuk tőle, hogy a Rá­Az erőmű műszerfalának kezelése és ellenőrzése nagy felelősséget, hozzáértést és önuralmat kíván. kóczi Tsz tanyaközpontjában vagyunk, öt Kató La­josnak hívják és tehenész a beosztása. Már éppen készül hazamenni, csak még igazít egy kicsit a jószágok közt. Hiszen nem éppen a semmittevéssel gyűjtött már össze 430 munkaegységet. A többiek, akiknek úgy van a beosztásuk, végez­tek a betakarítással, vetéssel. Neki meg itt van a kötelessége. íme, a tiszalöki ismerkedés tanulsága: gazdago­dás munkában, épülésben, szépülésben, kultúrálódás- ban. Ez a jelene. Jelene, amely magában hordja még szebb jövőjét. Matt előtt— (Foto: a. a Hammel A sok szép közül bizony nehéz kiválasztani a „kedvesebbet”. Elintéződik az ügy a tanácsházban. heletlen kincset ér; nemkülönben a Keleti Főcsa­torna, amelynek mentén mind több földet öntöz­nek a bőségesebb termés érdekében... Az erőmű dolgozói többségükben jól képzett mérnök, technikus és szakmunkás, akiknek helytál­lására nagy szükség van. Mert nézzük csak a mű­szerfalat is, amelyen legalább 30 féle — az erőmű üzemeltetésével, termelésével kapcsolatos — műve­letet ellenőriznek és végeznek egyszerre! Ehhez pedik a kellő hozzáértés mellett nagy felelősség, képzettség és önuralom szükséges. De nő, szorgalmasan tanul az utánpótlás. És jut majd belőlük nemcsak az erőműhöz, hanem más helyekre is. Mert igen, gimnáziuma is van már Tiszalöknek. Mára ugyan már vége a tanítási idő­nek, találomra azért benyitunk az egyik tanterem­be. És no lám, csak sikerül meglesni valamit. Cseh István másodikos Tiszavasváriból jár be, s a vonat indulásáig van még egy kis ideje. Laky Lajost — aki harmadikos és helybeli — meghívta Ä legtöbb megkérdezett helybelinél azon­nal kész a mai Tiszalök jellemzése: épül, gyarapodik. Meg még ilyenfor­mán: mindig készülőben van valami új. Igen. Mert hol vannak már innen is a nádas, szabadkéményes, egészségtelen vityilók? Eltűntek. Helyükben tágas, modern sátortetős házak sorakoznak utcák hosszán. 1945 óta 350 ilyen új la­ben sem érheti felelőtlen megrövidítés. Eszerf nt hamar el is intéződik az ügy. Egy gyönyörű, szép helyen fekvő épületbe az „érdekelt” férfiak csak rendszeres látogatási idő alatt léphetnek be. Különös gonddal, vigyázva vá- róan terhes anyák előtt nvílik itt a hóí-nér ajtó. Ezek után nem nehéz kitalálni, hogy a járási szülőotthonról van szó. A szülőotthon 1955-ben létesült. Most éppen a Tiszaeszlárra való Alexa Lászlóné új erővel, boldog mosollyal veszi karjába László Anna madámtól a kicsi, életrevaló Lacikát. A község központját bátran lehet nevezni amo­lyan vidéki „üzleti negyedének is. A földműves­szövetkezet kezelésében egész sor korszerű önkiszol­gáló és önkiválasztó bolt áll a vásárlók rendelke­zésére. S a dolgozók növekvő vásárló készségét és erejét ékesen bizonyítja, hogy az elmúlt esztendők­ben átlag öt százalékkal emelkedett az áruforgalom. Ez évben pedig, csupán a kiskereskedelemnél mint­egy 24 millió forint forgalom mutatkozik. De a többiek közül is. különösen kedves, meg­hitt vásárlóhely a kultűrcikkek boltja, ahol az íz­léses, megannyi szép játék és egyéb áruk közül bi­zony nehéz a választás. Igazi büszkesége a községnek (de a megyének is!) a Tiszát teljes szélességében uraló erőmű. Ta­lán eddig is tiszteletlenség volt nem említeni. Hi­szen az általa termelt villanyáram szinte felbecsül­kóház épült a községben. De a meglévő többieknek is mintegy 65—70 százaléka került felújításra, na­gy obbításra. Nos, ismerjük meg hát közelebbről is ezt a Ti- rea-parti járási székhelyet. Tizenegy év óta elnöke a tanács végrehajtó bi­zottságának Csikós Bálint. Hosszan sorolja az elmúlt esztendők emlékezetes gondjait és értékes eredmé­nyeit, amikor nyílik a hivatalos szoba ajtaja. A Rákóczi Tsz fogatos munkacsapat vezetője, Kukoly József az ügyfél. Az elintézendő ügy pedig abból adódik, hogy az év végi leltárkor a íogatosoknak is pontosan le kell számolni a gondjaikra bízott közös vagyonnal S a tanács végrehajtó bizottsága koráb­ban kétségbe vonta, hogy ezek a dolgok papíron felsorolva, aláírással elismerve kerültek volna a ko­csisoknak átadásra. Hát Kukoly József ezt az ira­tot hozta el bemutatásra a tanácselnöknek. Hogy igenis rendben van minden, s a közös vagyont eb­Boldog távozás a szülőotthonból. s

Next

/
Thumbnails
Contents