Kelet-Magyarország, 1961. november (21. évfolyam, 257-281. szám)

1961-11-12 / 266. szám

Az elsüllyedt falu

BŐD A ISTVÁN:

Csak annyit mondjon

A* érett évek most özönlenek szívem fölé, mint kaptárban a méhek, s döntik sugarát annak, ami van, a létezése színei szinte égnek.

Keserű, édes, jó. meg iszonyú emlékek ráznak, mint moraj a házat, de tiszta szóval mossa kedvemet patyolatként az emberi alázat.

Harmincon túl már ez a vallomás: a férfihitnek valóság az álma, a csillogást, a fordított színű játékokat az ember kiszitálja.

Itt állok csendben s mint egy nagy folyó, a hétköznapok mind egybecsapódnak, s a part fölött konokon, csendesen végzem munkáját az aranymosónak.

Egy-kéí szemért napokat, éveket adok oda életemből cserébe, hogy egyszer, aki kezébe veszi ne mondjon mást, csak annyit: ez megérte.

A XXII. kongresszus tanulságai nyomában

címmel cikk jelent meg a lap elmúlt vasárnapi számában. Az esztétikai nevelés és közízlés fejlesztése terén még sok a tennivaló. Elsősorban az ifjúság soraiban, de a felnőttek körében is szüntelen munkával kell erősíteni a műveltség gyökereit.

A XXII. kongresszus tanulságai nyomán az Állami Zeneiskola fokozattan próbál e téren előbbre jutni. Elsősorban ac ifjúság körében, az egyes iskolákban adott és a4 ízlésfejlesztő, ismeretterjesztő, bővítő zenekari hangversenyeket, mint például a IV-es számú általános iskola nagytermében, melyet zsúfolásig megtöltött a növendékek és szülök serege. A jó kezdeten felbuzdulva tovább folytatja a zeneiskola ezt a

Bőséges programot kíván megvalósítani ez évben a TIT irodalmi szakosztálya. Munkatervükben leszögezték, hogy fokozottan érvényesítik a munkában a világnézeti nevelést, gyakoribbá teszik a szakosztályi összejöveteleket, s jobban segítik a járási szerveket az eddigieknél. A programban szerepel többek között irodalmi ankétok, megbeszélések, viták rendezése, részint üzemekben, részint termelőszövetkezetekben is. fgy a megyében azokban a téeszekben. amelyek valamelyik íróról nevezték el magukat, (Ady, Zalka Máté TSZ), az író életét ismertető előadásokat tartanak A szakszervezettel és a KISZ-szel közös film- ankétokat rendeznek, főként a Móricz Zsigmond Művelődési Házban. Az MSZBT-vel közösen Solohovról. munkásságáról tartanak előadásokat az üzemekben.

Nagy irodalmi estekre is sor kerül. November 16-án a József Attlia Művelődési Házban megrendezik az ÜJ ÍRÁS estjét. Itt több neves fővárosi író lép fel. Áprilisban Kortárs-est lesz.

hangversenysorozatot, a többi iskolákban is.

A felnőttek részére is tart az iskola hangversenyeket. November 5-én a megyei bíróságon, november 13-án a Gyógyszertár Vállalat dolgozóinak tartott, illetve tart előadást. Az iskolák és a vállalatok után az üzemek és a téeszek is sorra kerülnek. A szocialista embernek sokoldalúan művelt embernek kell lennie. A zene örökbecsű alkotásainak élvezete nemcsak nemes szórakozást, hanem a sokoldalú műveltség megszerzésének egyik feltételét is jelenti. A zenei ismeretterjesztéssel a zeneiskola c célokat kívánja szolgálni.

vikár Sándor.

Az NDK földjén, Rügen szigetén járt csoportunk. Egy napon autóbuszkirándulást tettünk az észak-nyugati partvidéken. Már elhagytuk Wiek falut, mikor egyszerre csak megszólalt egyikünk:

— Odanézzetek! Mik azok az öbölben?

Észrevettünk néhány titokzatos fekete pontot, melyek oly rejtélyesen emelkedtek ki a tenger habjaiból.

— Biztosan marhák azok — jegyezte meg egyikünk. — Hiszen itt a csordát ugyanúgy fürdetik a tengerben, mint nálunk odahaza a Tiszában...

— Mégsem lehetnek azok marhák! — jegyezte meg egy másik hang. — Hiszen ezek a pontok nem mozognak. Biztosan kiálló sziklák lesznek. Ugye, azok?

Ez utóbbi kérdést már német vezetőnkhöz intézte. Ö taga- dóan rázta fejét, majd néhány pillanatnyi csönd után megszólalt:

— Az ott egv elsüllyedt falu!

Ijedtség és csodálkozás, kíváncsiság és kétkedés egyaránt megnyilvánult a mieink arcán. Ez a közlés váratlanul ért bennünket.

— Néhány évtizede — folytatta vezetőnk, — még békés kis falucska állott ott. E település a tengerszint alatt feküdt, jóval mélyebben, mint Rügen felszíne. Egy nap a tenger áttörte a védőgátakat, s ezen a pár kilométeres szakaszon úrrá lett. Azok a fekete pontok, amiket ott láthatnak, nem mások, mint az egykori község templomtornya és a magasabb kőházak tetejei.

Vezetőnk elhallgatott. Az volt az érzésem, hogy még szeretett volna valamit mondani. Nem tudtam azonban megkérdezni erről, mert az autóbusz megállt, s mindnyájan sietve szálltunk ki. A tengerpartra tódultunk, hogy közelebbről láthassunk e titokzatos falu maradványait. Mialatt kíváncsian bámultuk ezt, alig vettük észre, hogy időnként egy-egy hullám önti él a fövényt, s cipőnket vízzel és iszappal árasztja el.

— Jó lenne közelebbről megismerkedni ezzel a rejtelmes faluval —■ szólt egyikünk.

A nyíregyházi vasútállomás előtt megáll a villamos. Így szombati nap, vásárnapon több

— Hát ezt hogy képzeled? — kérdeztük tőle.

— Úgy, hogy bemegyünk fürödni! Elúszunk odáig, hol ezek a kiálló maradványok vannak. Aztán kifekszünk napozni a templomtoronyra és a háztetőkre...

— Többet mondok — vágott közbe valaki. — Ha odáig kiúszunk, bukjunk ott a víz alá.

Valamit láthatunk, hiszen ha a torony és a tetők kilátszanak, akkor még a falak állanak...

— És mi lenne — kérdezte társaságunk legfiatalabb tagja, — ha kölcsönkérnénk az itteniektől búvárfelszerelést s úgy szóllnánk le falunézőbe? Ha felülről fényszóróval világítanának nekünk, a szürke félhomály ellenére látnánk is valamit. Képzeljétek el, milyen érzés lenne végigmenni az elmerült falu főutcáján. Különös látványt nyújtanának a kagylókkal és csigákkal benőtt házfalak, miközben az ablakokon halacskák úszkálnak és a küszöbön rákok mászkálnak...

— S találkoznánk valami hableánnyal is!

Általános derültség fogadta e közbeszólást, valamint e fiatal útitórsunk ötletét is. Ez utóbbit természetesen lehurrogtuk. E javaslatnak nyilván nem volt reális alapja.

— Csak nem képzeled — mondtuk, — hogy úgy egyszerűen kérünk az itteniektől búvárfelszerelést, s mindjárt adnak is nekünk, ismeretleneknek?! Hiszen egyikünknek sincs búvár képzettsége...

Mialatt élénken beszélgettünk, német vezetőnk hallgatott. Eszembe jutott, hogy az előbb ő mintha nem mondott volna el mindent az elsüllyedt falu sorsáról. Megkérdeztem, s most eképpen válaszolt:

„Párszáz lakosa volt e kis halásztelepülésnek. Régi gátak védték, s ezek bizony már elég korhadtak voltak negyedszázaddal ezelőtt. A lakosok ezt aggodalommal is vették észre, s segítséget kértek Rügen központjából, hogy felújíthassák a védőberendezést. Elutasító választ kaptak azonban a náci gaulei- tertől. Az építőanyag katonai

VILLAMOSOK

célokra kellett, hiszen —mondták nekik — „fel kell készülnünk a háborúra, hogy visszaszerezhessük az ősi német területeket...” A gaulelter végül megnyugtatta őket, hogy ha a gát eddig kibírta, ki fog tartani ezután is.

Segítséget tehát a falu lakói nem kaptak. A tenger vize közben kezdett átszlvárogni a gáton. Egy napon aztán bekövetkezett a katasztrófa. A tenger elárasztotta a községet. Igaz, hogy a lakosság nagyrésze — a figyelmeztető jelek hatására — idejében elmenekült innen; azért így is jónéhány halálos áldozata volt a falucska végnapjának.

A nácik a katasztrófát eltitkolták a világ elől. A katonai építkezések pedig folytak tovább. Ezekre használták fel azt az építőanyagot, amit sajnáltak a gétvédelemtől...”

Megdöbbenten hallgattuk a kis falu tragédiáját. Az előbb még képzeletünk romantikus fénnyel vonta be ezt az elsüllyedt települést. Az imént még napozni akartunk a kiálló tetőkön, vízalatti búvárkodásról ábrándoztunk, s vizisellőkkel való találkozás képezte a derültség tárgyát. Most egyszerre szétfoszlott mindez, mint a felszínen a buborék.

... Háborús készülődésre kellett a horogkere'zteseknek az' éohőanvag. s a falu megmentésétől sajnálták mindezt. Állítólag „ősi német területek vicc,Te- szerzését” hirdették, s közben nem törődtek azzal, hogy ilyen, valóban ősi német föld odavesz- szen...

Az autóbusz elindult velünk.

Egy ideig még látszottak a fekete pontok, majd eltűntek a távolban. S amint néztük a vidéket, a békés építő munka jeleit láttuk mindenfelé. A tengerpart egy pontján ismét olyan földeken vitt keresztül az út, amelyek a vízszínt alatt terültek el. Ezek azonban nem lesznek áldozatai az elemi csapásoknak. Modern, szilárd gátak védik e területeket a tenger haragjától.

Az elsüllyedt falu tragédiája nem ismétlődhet meg többé...

Merényi László,

számára. Lem kell oda más, csak két erős, munkás kar, meg ősz- tán akarat a dologhoz. A mi léeszünkbe is jöhetnek kedves, — lép le a kavicsos földre, s szembe fordul a leszálló kifestett szájú hölggyel. — Akkor ma jd maguk is vásárolhatnak, oszt a maguk jó dógát irigylik a városiak.

A két hölgy szó nélkül somfordái el az állomás irányába. Csak a leszálló utasok arcán fut át egy-egy mosoly, innen-onnan megjegyzés is haitik — igaza van mama, jól beszel,

Tóthné föntebb dobja hátán lecsúszott ba- tyuját, a mellén szorosabbra köti az abrosz görcsét, s kacsázó léptekkel még mindig dohogva, elindul az állomás irányába.

Fodor Erzsébet.

A TIT irodalmi szakosztályának

tervei

A klubrendezvények keretében december hónapban a XX. század különböző irodalmi irányzatairól hangzik el előadás. Januárban a Nagyvilág című folyóirat ankétját tartják meg. Márciusban nyelvi és stíluselemzések címmel tartanak vitaestet.

Az irodalmi szakosztály jelentős támogatást nyújt a kutatómunkának. Több, kiadásra érett kötet készül el a szakosztály gondozásában. Így elkészült, illetve kiadásra kész állapotba kerül a „Móricz dolgozatok”, „Kelen László költészete”, „Szabó Lőrinc a Nyírségben”, „Adalékok a Szatmár megyei falusi építkezés történetéhez”, „Megyénk művészettörténeti emlékei”, „Az 1943. évi földreform megyénkben”, „Dolgozatok megyénk újabbkori történetéből”, „Népmese a téesz- ben”. „A Kossuth kalap útja a politikai divattól a népviseletig”.

A szakosztály folyamatosan biztosítja az irodalmi kéziratok lektorálását, segíti a megye irodalmi életét.

az utas, mint más napokon:, még a lépcső is tele emberrel. Sok a vidéki. Egyszerre szeretne mindenki leszállani, rohanna jegyet váltani.

— Jajj a lábam — szisszen fel egy sovány asszony.

— Jajj a tyúkszemem, nem tud vigyázni: — de nem tudja kire kiáltson, kinek a lába tapogatta meg fájós tyúkszemét.

— Gyerekkel vagyok, engedjenek — haitik a másik oldalról.

— Vonathoz igyekszem, utazom — nyafog egy elegánsan öltözött hölgy.

— Húszén minnyájan vonathoz igyekszünk —

i szól oda Tóthné, és : szemügyre veszi a jól i öltözött hölgyet. — Azért jöttünk az állo- • máshoz -— teszi még I hozzá, s hálára kanyarultja abroszba kötött csomagját. Karos kosarat karjára, az is tele kisebb csomagokkal. Egy nagyobb csomagot, papírba göngyölt selyem paplant a másik hóna alá szorítja és épp a jól öltözött hölgy orra előtt áll fel a pad- ró, igyekszik leszállani.

Tóthné alacsony, kövér asszony. Télikabátban a sok csomaggal alig fér mozogni, de azért fürgén tolakszik az ajtó felé. Amilyen frissen mozog ennyi csomag alatt. senki nem hinné, hogy már ötvenkét éves. Egészséges piros arca már gondtól ráncos, de fekete szeme még mindig huncutul csillog, mint fiatal korában. Vastag, barna-kockás fejkendője alól itt-ott kilátszik őszülő haja. Homlokán izzadságcseppek gyöngyöznek, o nagy igyekezettől.

— Borzasztóak ezeh a falusiak — nyafog c megsértett hölgy — ezzel a sok csomaggá három ember helyét ii elfoglalják.

— Az ám — felel re egy másik kifestett szá jú asszony —, vásárol ni tudnak. Százasokká fizetnek, tele vannal pénzzel, öltözködnek vi lúgba.

Tóthné már a lépcsői áll, onnan fordul visz sza a hála mögött be szélökhöz.' Szemöldöké ráncba kapja a harag élesen vág a szava.

— Na hajják, csak i paraszttól nem férnek Régen se, mosse. Há ha annyira irigyelik t paraszt jó dógát, vál toztassanak a mestersé gükön, jöjjenek falura parasztnak. Van hely i téeszben mindenki

6