Kelet-Magyarország, 1961. október (21. évfolyam, 231-256. szám)
1961-10-26 / 252. szám
Äz Egri Gárdonyi Géza Színház bemutatkozása Nyíregyházán Cfj szmháiá egyiütes mutatkozott be kedden este a nyíregyházi közönségnek. A szép Eger városából jöttek, hogy művészetükkel, játékukkal meghódítsák városunk kultúrát, színházat kedvelő közönségét. A bemutatkozás sikerült. A fiatal erőkből álló színházi együttes nagy ambícióval és művészi felkészülséggel adta elő a világhírű magyar zeneszerző, Kálmán Imre operettjét, a „Mont- martrei ibolyá”-t. Ez az operett Kálmán Imrének nem a legsikerültebb darabjai közé tartozik. Annak idején sem aratott különösebb sikert. A mostani bemutatón átdolgozott formában került a közönség elé és ez a fiatalítás rft is fért a darabra. Az operett meséje Párizsban játszódik és arról szól, hogy három művész; a festő, az író és a zeneszerző nyomorban tengetik életüket, de ez nem akadálya annak, hogy vidámak, jókedvűek és szerelmesek ne legyenek. Egy alkalommal a szerencse rájuk mosolyog, nagyobb összeget nyernek a lottón, azonban örömük rövid ideig tart, mert ezért az összegért „megvásárolják” a darab üdvöskéjét, Violettát. Természetesen az operett örök törvénye alapján a sok bonyodalom után megoldódnak a problémák és ez a darab is „hepienddel” végződik. Az előadásról A kedd esti előadás első felvonásában a szereplők erősen lámpalázzal küzdöttek és ez rányomta bélyegét az előadás han- kulatára is. Annál meglepőbb volt a II. és III. felvonás kirobbanó sikere. Az operett szereplői ebben a két felvonásban annyi jókedvvel, vidámsággal és határtalan lelkesedéssel formálták meg szerepüket, hogy a közönségsiker nem maradhatott el. Humorban, táncban, énekben egyaránt jók voltak, de elsősorban a rendező, Horváth Jenő érdeme, hogy ebből az elkorhadt darabból egy sziporkázóan friss és kacagtatóan humoros előadást varázsolt a színpadra. A siker oroszlánrésze a rendező nevéhez fűződik. Ehhez a dicsérethez azonan szorosan hozzátartozik a darab kiállítása is. A színpadi képek kellemesen hatottak, szépek és il- luziót-keltők voltak. Néhány szó a szereplőkről A darab üdvöskéje, Violetta szerepében Bürös Gyöngyi aratott megérdemelt sikert. Ez a fiatal színésznő tavaly még a főiskolán tanult és ma már mint naíva primadonna sikeresen mutatkozott be. Vonzó kedvessége és egyéniségének varázsa utat talált a közönség szivéhez. Szépen énekel és jól táncol. A szubrett primadonna szerepében Csornai Irén mint vendég jeleskedett. Rutinos, vérbeli szubrett. Kicsit sokat dolgozik ; a színpadon, de egyéniségétől ez sem idegen. Az énekes bonviván Fábián | József a festő szerepében igen szimpatikusán mutatkozott be. | Florimond szerepében Varga Ti- I bor. a színtársulat táncos komikusa sok humorral és táncaival segítette sikerre a darabot. Prózáján azonban még túlságosan érezni az iskola levegőjét. Az író szerepében Antal László jó alakítást nyújtott Az operett egyik legjellegzetesebb figuráját Dánffy Sándor alakította. Ez a Tompa Pufi-szerű színész egy olasz pikulás- végrehajtó szerepében kabinett alakítást nyújtott. Sok nyíltszíni tapsot kapott. Hasonlóan nagy sikere volt Fekete Alajosnak is. Az operett revüszámai kiállításban és táncban is szfnpompásak. A nyíregyházi közönségről Amikor az operett-együttes bemutatkozó sikeréről írunk, nem hallgathatjuk el a nyíregyházi közönség szereplését sem. Bátran állítjuk, hogy a mi közönségünk az ország egyik legjobb közönsége. Végtelenül szereti a színhazat és lelkesen, sok tapssal fogad minden olyan színházi produkciót, amely kulturális igényeit kielégíti. így volt ez kedd este is, a nyíregyházi közönség jól szórakozott és sokat tapsolt, számtalanszor hívta függöny elé a darab szereplőit. Befejezésül: jól sikerült az egri színház bemutatkozása, az együttest szívesen látjuk máskor is a szép színházunkban. Farkas Pál ÍGY HÍREITEK Szenzációs hírek. Iáinak napvilágot egyes lapokban. Szakállas csecsemők születnek, férfiakat nőve operálnak, a bolha elefánttá változik néhol. S nem valami tudományos boszorkánykonyhában, misztikus környezetben — hanem egyes prémiuméhes hírszerkesztők írógépében. Hogy születik az ilyen szenzáció? Szeretném bevezetni most az olvasót ebbe a csodatevő műhelybe... Körülbelül így: Metbiziomtei* hét mteméty részére Z Wrtosftási módozat szerint két személy közösen köthet életbiztosítást. Férj és feleség vagy két másik családtag, egyaránt gondoskodhat saját jólétükről, haláluk esetén esaládjuk megsegítéséről. A Mctositott&kiuvk » biztosítási tartam végén ac ALLAMI BIZTOSÍTÓ kifizeti a biztosítási összeget. Ha i«tóközben valamelyikük meghal, a teljes biztosítási összeg azonnal kifizetésre kerül. A biztosítási díj megállapítása mindkét biztosított életkorának figyelembevételével történik. Például: 40 éves férj és 35 éves feleség 20 évre szóló, 20 000 forint összegű biztosításának havi dija 80 forint. A biztosítás 2 évi díjfizetés után díjmentesíthető, vtw- szavásárolható és kölcsönt lehet rá felvenni. Kérjen részleteit tájékoztatást » ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ fiókjaitól. Ha azt akarja, hogy LAKÁSA ÍZLÉSES LEGYEN. Tragédia Nyirmocsoladon Guz Bende nyugdíjas nyír- moceoládi vasutas gyújtóval akarta megnézni, hogy van-e a hordóban benzin. Volt... FESTESSEN ALLAS Ar. S3, sz. AKÜV felvételre keres: beruházási ügyekben jártas, több évi gyakorlattal rendelkező építészmérnököt, vagy építész technikust beruházási csoportvezetői munkakörbe. Műhely admini sztráto- ri munkakörbe érettségivel rendelkező 18 életévét betöltött férfi dolgozót. Gondnoki és üzemrendészetl munkakörbe megfelelő gyakorlattal rendelkező férfi dolgozót. (3334 Több éves gyakorlattal rendelkező Ipari bérelszámolót felvesz a Mezőga zda - sági Gépjavító Vállalat. Fizetés kollektív szerint. Jelentkezés írásban, vagy személyesen a vállalat Munkaügyi Osztályán. Erkölcsi bizonyítvány felmutatása kötelező. (3383) AD AS-VÉTEL Termelőszövetkezetek fi gy elem! Csehszlovák táskairógép érkezett. Kapható a nyíregyházi OFOTÉRT-ban. (3412) Eladásra felkínálunk 6 db Csepel—D—350 tipúsú felújított motort az AUTÓKÉIT hivatalos kereskedelmi ár alapján. 53. sz. AKÖV, Nyíregyháza. Kemecsei u. 11. (3395) EGYÉB Ha ízléses szép szandált és cipőt akar. Keresse te; a nyírei tűzi Cipőipari Vállalatot Zrínyi Ilona u i—4 sz. (3277) Az a kislány, aki 23án a Dózsa György úti virágüzletben karóráját ottfelejtette, az üzletvezetőnél átveheti. (3414) Hálás köszönetíin- ket fejezzük ki mindazoknak, akik szeretett gyermekem, férjem, édesapánk és nagyapam dr. SomJyódy Ferenc elhunyta alkalmából őszinte rész.véí' nyilvánításával mély fájdalmunkat enyhítették. Gyászoló család (3413) Ne öl ics- «ciiu e * ü-jait«. tiin tuaeg-iue* ieg aatieoet fumes Uraei MAltlKA ÜGi*> fodrász «aoneia.y megcsinálja. Kiss Linó u. m. szám. (áíj i eieion. áo—08. Hirdessen n Keletfliagyarország hasábjain A MÁV saját halottjának tekinti. ■ üdósítónk jelenti: ELFOGTAK EGY KIRÁLYT Tudósítónk jelenti a helyszín- i ről: ádáz küzdelem után Zerge j Tihamér kötélverő-tanuló a pi- ! ros ásszal elfogta a piros ki-1 rályt. Kiirtotta családját az agronómus Zúz Elek biharnagybajomi méhészagronómus italos állapotban egy méhcsaládra öntötte a benyovkásüveget. Méhcsa- | ládja elpusztult. A vizsgálat még tart. Izgalmas krokodilvadászat a Cselei) .lkakban Bübáj Ernesztin, bangapusztai hajadon mit sem sejtve sütkérezett a Csele patak partján, s egyszercsak krokodilbőr \ rctiküljét a patakba ejtette, t Lovagja elszántan vetette ma- | gát utána, de a krokodilreti- \ kült lapzártáig még nem si- i került elfogni. j Megbüntették a tolvaj főkönyvelőt, Krajc Áron, a BIMBAMPEX j főkönyvelője fiával összejátsz- va elvitte a spájzból a rumos- üveget. Felesége hathavi tejkú- ! i ára ítélte. .. Kivájta a szemet, s az áldozat cserbenhagyta A nadályi cserfaerdőben Ra- ! gály Levente pedikiirösmester kivájta Bum Teofil körzőkész- letügynök tyúkszemét. Bum ez- i után eltávozott, s a mestert az erdőben hagyta. Hir-telcnkedte: *T- i. Ki'- i A NYÍREGYHÁZI SZOBAFESTŐ ÉS MÁZOLD Ktsz-szel. Nyírfa tér 10. Telefon: 31—21 és 11—2d. (2826) ÉRTESÍTÉS A tiszántúli Áramszolgáltató j értesíti a város lakosságát, és az i érdekelteket, hogy a villanyié- j leptől kiindulva északi irányban a várost megkerülve, az Orosi út keleti oldalán lévő kapcsolótoronyig, új 20 kw-os nagy feszültségű villanyhálózatott épített ki. melyet f. hó 29-én feszültség alá helyez. A villanyhálózat lakott és szabad területen épült meg. A vezetékek érintése tilos és életveszélyes. Nyíregyházi Üzemvezetőség (34171 Áramszünet A TITÁSZ üzemvezetősége értesíti a Zsdánov utca—Kossuth tér es Dózsa György utca által határolt területen lakó fogyasztóit, hogy 1961. okt. 27-én, azaz pénteken reggel 5,30 órától 7 óráig áramszünetet tart. (3416) Tóth Kóla, Kérsemjcn: Ukluber 16-an kelt írását megkaptuk. Tapasztalatainak közlését köszönjük, írását némileg átdolgozva, alkalmilag leadjuk közlésre. A Túr folyó vizének öntözésre való felhasználásával később külön cikkben kívánunk foglalkozni. Mikő József, Vasmegy er: A beta karitási munkák elvégzéséről szoló levelüket megkaptuk. Sikereiknek szívből örüllünk. Eddig azért nem tettük közzé lapunkban, mert vártuk az október zo-i batáridőt, a vetés befejezését, hogy a jó hírt egészében adjuk hírül olvasóinknak. Tekintve, hogy 20-a jócskán elmúlt, kérjük sürgősen közöljék velünk, mi a helyzet az őszi gabona elvetésével. Szabó Béla, Szamossályí: A jelzett problémává! rövidesen foglalkozunk ..Szabolcsiak fóruma" c rovatunkban. Hetey László, Csengem Hírét köszönjük. felhasználjuk a „Mai napló” c. rovatunkban. Juhász Andor, Nyírbátor: Két képé nem sikerült, a többit kliséztetjük és leközöljük. További jó munkát! Bogyó Bandi, Nyíregyháza: Versel egyelőre csak gyönge próbálkozásnak tekinthetők, leközlésre nem alkalmasak. Ha közelebbi címét közli, részletesebb választ kaphat. 4 n szerződő!! pulykára a minőség megjavítása érdekében darabonként 5 kg SZEMES TENGERIT AD a helyi FÖLDMŰ VESSZOVETK.EZET. Jelentkezzen minden szerződött fél az állami áron biztosítóit takarni ányulalványok ért. (3393) v YYWyyyvy yy yy yy Áramszünet A TITÁSZ Vállalat nyíregyházi Üzemvezetősége értesíti a Zsdánov utca—Bocskai utca vonalától északra elterülő területén lakó fogyasztóit, hogy 1901. október 29-én, vasárnap reggel 6 órától délután 16 óráig, áramszünetet tart. Az áramszünet ^ Gorkij téri és a Széchenyi utcai alsó transzformátorállomás körzetére is kiterjed. (3415) (3170)