Kelet-Magyarország, 1961. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)

1961-09-17 / 219. szám

Óvodások Hetedszer oszlottak előleget az idén a kislétai Rákóczi Tsz-ben A kislétai Rákóczi Termelőszö­vetkezet vezetősége gondoskodik arról, hogy tagjai rendszeresen kapjanak előleget a ledolgozott munkaegységek után. Az idén, most szeptember 7-én már he­tedszer osztottak előleget. Ez alkalommal 12,10 forintot adtak egy-egy munkaegységre. Eddig összesen közel 840 ezer forintott osztott ki tagjainak munkaegység előleg: címén a Rá­kóczi Tsz ebben az esztendőben. 14 millió torint értékű új létesítmények a tehérgyarmati járás termelőszövetkezeteiben Az elmúlt évben még nem éppen zökkenőmentes volt a fehérgyarmati járás közös gaz­daságaiban a szükséges épüle­tek létesítése. Sőt, egynémely termelőszövetkezet nem is tett eleget az ezirányú követelmé­nyének. így amikor a tél be­köszöntött, több egyébként jól és célszerűen kivitelezett istál­lót úgy-ahogy trágyával rak­tak körül, ami sok szempontból így természetesen nem felelhe­tett meg céljának. Most viszont, Orosz Balázs, a járási tanács építési előadó­jának tájékoztatása szerint me­rőben más a helyzet. Ebben az évben a járás termelőszövetke­zetei határidőre teljesítik építési tervüket Különösen a sertéshizlaldák, tisztátok és süldőszállások férő­helyei növekednek meg jelen­tősen. Emellett esibenevelőket, tojóházakat, baromfi törzsállományok ólait, magtárakat, kukori­ca górékat építenek több­ségben. Az építkezések túlnyomó ré­szét természetesen az olcsó, megkedvelt 6zerfás kivitelezés­ben készítik. Most azonban ezek megfelelő téliesítését sem hanyagolják el. Az ilyen, már kész épületeik téliesítését szep­tember 30-ra kívánják befejez­ni. Az állami hitel-hsaját erő A járás termelőszövetkeze­tei az idei építési tervük kivi­telezéséhez 10 millió 23 ezer forint állami támogatásra szá­míthatnak. S ehhez a legtöbb termelőszövetkezet természete­sen még a maga anyagi ere­jéből is hozzá igyekszik tenni. Sőt, most már nem egy olyan szö­„Budupest 1961“ — Nemzetközi Bélyeg kiállítás Ebben az évben hazánkban először adnak találkozót egymás­nak a világ filateliatái, hogy a FIP védnöksége alatt az eddigi egyik legnagyobb és leggazda­gabb európai nemzetközi bélyeg­kiállításon a népek, országok bé­kés egymás mellett élésének ügyét vigyék előbbre, a béke és barátság eszméit segítsék közelebb a megvalósításhoz. Még néhány nap és Budapest tíz napra a bé­lyegvilág központja lesz. Tíz napon keresztül hazánk szép fővárosá­ban, a főváros egyik legszebb pontján négy helyen nyílik meg a világ filatelustáinak nagy se­regszemléje; a Szépművészeti Múzeumban, a Műcsarnokban, a műkorcsolya pálya fedett helyi­ségében és a MÉMOSZ épületé­ben. A szeptember 23-án megnyíló világkiállítás iránt külföldön is óriási az érdeklődés. A kiállítás­ról eddig 80 külföldi lap adott tájékoztatást. Aki a számokat szereti bizonyára nem fogja el­felejteni, hogy a kiállítandó ösz- saes tablókat egymás mellé téve 3000 métert kapnánk, vagyis a kiállítás megtekintése, nem szá­mítva az egyes kiállítások közti sétatávolságot, mintegy 5 km lesz. Az európai államok bélye­vetkczet van a járásban, mint a csaholci Zalka Má­té Tsz, amelyik mintegy 700 ezer forint értékben épített teljesen saját erőből sertés­hizlaldát, fiaztatót és egyéb gazdasági épületeket. A milotai Új Élet pedig csaknem kétmillió forint ér­tékben végzett saját erejű beruházást. A termelőszövetkezetek idei építkezési terveik maradékta­lan teljesítéséhez közel 4 mil­lió forinttal járulnak hozzá, amely nagymértékben biztosít­ja további szilárdulásukat, jobD gazdálkodásukat. Tájékoztató a bortermés bejelentéséről A borforgalmi adóra vonatkozó 36/ 1955. (VI. 26.) MT. számú rendelet, va­lamint a 2/1960. (V. 22.) P. M. számú rendelet alapján a bortermés bejelen­tésével kapcsolatban a bortermelők­nek az alábbiakat keli tudni: A bortermelő köteles bejelenteni a szüret befejezése után — rész-szüret esetén a resz-szüret befejezése után — 6 napon belül: a) A saját termésű szőlőjéből, valamint vásárolt vagy bármely címen megszerzett szőlőből előállított összes must, b) törkölyön vagy béjon erjesztés esetében a szőlő­cefre, c) a termelt (készített) vagy megszerzett gyümölcsbor, d) a beje­lentés megvételéig bármilyen címen (pl. bér, termelőszövetkezeti csoport- lói munkaegységjárandóság címen vagy egyéb címen kapott, esetleg vá­sárolt) megszerzett adóköteles ital mennyiségét, tekintet nélkül arra, hogy annak egy részét a bejelentés megtételéig értékesítette vagy elszál­lította, továbbá, e) a szüret idején készletben lévő óbor, seprőbor és f) a készített törkölybor mennyiségét. A termésbejelentés elküldése után a vásárolt vagy egyéb címen (akár adó­zottan is) megszerzett, továbbá a vá­sárolt vagy megszerzett anyagból elő­állított adóköteles ital mennyiségét, ideértve az esetleg más célból eltett sajáttermésű szőlőből előállított bort (mustot) is. A bejelentést erre a célra rendsze­resített, a. községi tanácsok és a pénz­ügyőri szakaszokon díjmentesen kap­ható levelezőlapon kell megtenni. A levelezőlapot személyesen vagy poatm útján a pénzügyőri szakaszhoz kell eljuttatni. Levelezőlap hiányában más írásbeli bejelentés is tehető, ha a szükséges adatot tartalmazza. A termésbejelentés elmulasztása, a bortermésnek adó alóli elvonása pénz­ügyi szabálysértés, mely a bírságolá­son kívül az egyébként járó borfor­galmi adókedvezmény megvonásával is jár. A termelő bortermését csak 25 literen felüli tétélekben értékesítheti. Adókedvezmények az egyénileg gaz­dálkodó termelőt 180 liter, a vele kö­zös háztartásban élő házastársát, to­vábbá 16 éven felüli közös háztartá­sában élő — önálló munkaviszonyban nem álló családtagját 50—50 liter mennyiségre illeti meg egy gazdasági évben az adókedvezmény. Egy gazda­sági évben a kedvezményés adótételű bor mennyisége családonkint 300 li­tert nem haladhatja meg. A mezőgazdasági termelőszövetke­zetek és termelőszövetkezeti csopor­tok tagjai részére munkaegységenként legfeljebb 0.5 liter vagy munkán ala­puló egyéb jövedelemrészesedés kere­tében személyenként legfeljebb 200 liter bor osztható szét kedvezménye­sen. melynek literenkénti adója 4G fillér. Egyéb termelők tekintetében (egyéni termelők, háztáji területen termett bor, must) literenkénti ked­vezményes adója 80 fillér. Részlete­sebb felvilágosítást a pénzügyőri szá­kaszok adnak. Szabolcs-Szatmár megyei Pénzügyőri Parancsnoka ág ISZTANBUJL, (MTI): Mint a nyugati hírügynökségek jelentik, a yassiadai bíróság nyilvánosság­ra hozta az Ítéleteket a Men- deres-perben. Celal Bayar volt elnököt és Adnan Menderes volt miniszter- elnököt a bíróság halálraítélté. Ugyancsak halálbüntetés vár Fa- tin Rüstü Zorlu volt külügymi­307 baleset 1961 első fél évében a megye mezőgazdasági üzemeiben geit 300 gyűjtő (köztük 200 kül­földi) gyűjteményéből ismerhetik meg a kiállítás látogatói. A ten­gerentúli anyagokat 70 kiállító (köztük 60 külföldi) 215 táblán fogja bemutatni. A motívum­gyűjtemények sorában 250 gyűjtő 600 táblán fogja bemutatni gaz­dag anyagát. Mind a négy kiállítási épület­ben alkalmi postahivatal fog mű­ködni, melyek alkalmi bélyegzőt fognak használni. A kiállítás ideje alatt a MÁV 50%-os kedvezményes utazást biztosít. A kedvezményes utazás­ra jogosító utalványok az IBUSZ irodában szerezhetők bé, melyek szeptember 23-tól október 3-ig ér­vényesek. A Nemzetközi Bélyegkiállítás­sal egyidőben a Nyíregyházi Bé­lyeggyűjtő Kör is kiállítást ren­dez szeptember 23—24-én. A kiállítás színhelye a TIT klub- helyisége Zrínyi I. u. 13. sz. alatt. A kiállításon számos magyar és külföldi gyűjtemény, specialitás és igen érdekes motívum össze­állítás fogja az érdeklődőket gyö­nyörködtetni. A kiállításon alkalmi , postahi­vatal fog működni és elsőnapi emlókbélyegzés is lesz. Szeptember 12-én az SZ. B. munkavédelmi felelősei értekez­letet tartottak Nyíregyházán. Az értekezleten foglalkoztak a fél­évi baleseti statisztikával. E szerint: míg 1960 hasonló idő­szakában 182 baleset — ebből egy halálos — történt, addig 1961-ben 307 baleset volt. A balesetek nagy részében a dol­gozók hibásak, nem tartják be az előírt munkavédelmi határo­zatokat. A második fél év sem úgy indult, hogy a baleseti sta­tisztika javulást mutatna. Augusztusban három halálos baleset történt. A balesetek nagy többségének okozója az alkohol. Akik nem értek oda a bálba Kovács János, a Kisvárdai Gépállomás traktorosa bálba akart menni Kisvárdára. Munka­idő után gépét jogtalanul elvit­te. Kovács ittas állapotban volt, gépén szabálytalanul egy 13 éves gyermeket és három társát szál­lította. Útközben elvesztette uralmát a gép felett és belesza­ladt az árokba. A baleset kö­vetkeztében Kovács és a 13 éves Papp Miklós életét vesztette. Condailanságbál történt Dropa Pál balesete is. A Nyír­teleki Gépállomás cséplőgépén, mint etető dolgozott. A gépről fejövet nem zárta le a dobfede- j let. Visszafelé jövet át akart lép- ;ni a dobon, a dob azonban be- í kapta a lábát és leszakította. I Baleset következtében hat perc múlva meghalt. I vezetők felelősségéről I beszél a következő baleset. A lHodászi Állami Gazdaság egyik brigádvezetője utasította Huszti István kocsist, hogy egy kiselej­tezett balon-kocsit kipróbáljon. Huszti miközben a hátsó kereket pumpálta, a gumitartó fék levá­gódott és agyonütötte a kocsist. A balesetek nagy száma igen elgondolkoztató. Nem ártana, ha a dolgozók és a vezetők nagyobb felelősséggel és elővigyázatos­sággal, próbálnák megelőzni a baleseteket, hiszen azok népgaz­daságig is súlyos kárt jelente­nek. Például a mátészalkai Ér­dért Vállalatnál az első fél év­ben 1121 munkaóra kiesés volt balesetek miatt. 10 hold rostkendert takarítottak be és szállított a feldolgozó üzembe a poros­aimat Dózsa Tsz. Felvételünk a betakarítást örökítette meg. (Hammel felv.) 3 Haláircxítélték Menderest és társait | niszterre, Refik Koraltanra, a I nemzetgyűlés volt elnökére és két munkatársára, valamint Hasan i Polatkan pénzügyminiszterre. ' Emine Kalafatra, Menderes be­tiltott demokrata pártjának egyik vezetőjére és három más volt kormánytisztviselőre. Tizennégy vádlottat életfogy­tiglan tartó kényszermunkára ítélték. Négy járásban nyit kihelyezett osztályt a Mátészalkai Mezőgazdasági Technikum Az új naptári éwed négy já­rás hat községébe indul kihe­lyezett technikumi osztály. A jelentkezések során nagy érdek­lődés nyilvánult meg a külön­böző községekben. Csengerbe» és Hód ászon 40—40 fő jelentke­zett. Kihelyezett osztály nyílik még Fehérgyarmaton, Túricsén, Vásárosnaményban és Nagyecse- den. A tanítások heti kétszer három órában folynak le. A közismereti tárgyakat helyi pe­dagógusok, a szakmai tárgyakat pedig a mátészalkai technikum pedagógusai tanítják. A jelent­kezés még nem zárult le de a létszám már túlhaladta a két­száz főt is.

Next

/
Thumbnails
Contents