Kelet-Magyarország, 1961. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)

1961-09-20 / 221. szám

Lendítő erő a .szocialista munkaversenyben az egyre népszerűbbé váló szo­cialista brigádmozgalom. Mi az oka mégis, hogy a mozga­lomban a tavalyihoz viszonyít­va több mint 150-el csökkent a versenyben résztvevők száma? A lemorzsolódás oka elsősor­ban az, hogy a legtöbb helyen olyan követelményeket támasz­tanak a brigádokkal szemben, hogy azt képtelenek teljesíteni. A Nyírbogdányi Kőolajipari Vállalatnál például tavaly nyolc brigád indult a cím elnyeré­séért folyó versenyben, de a hat hónap eltelte után egy sem kapta meg a szocialista brigád címet, mert fél év elteltével nem minden tag fejezte be ál­talános iskolai tanulmányait. A tanulság az> hogy a moz­galomba való bekapcsolódás előtt alaposan meg kell tárgyal­ni a brigád minden egyes tag­jával, hogy kik azok, akiknek lehetőségük van rövid idő alatt elvégezni az iskola VII, vagy VIII. osztályát, vagy kik azok, akik újítással foglalkoznak. Te hát . név szerint, konkrétan kell meghatározni a feladatokat. Helyes az, hogy a szakszer­vezetek az értékelésnél szigo­rúan ragaszkodnak a vállalások valamennyi pontjának teljesíté­séhez, de elejét kell venni an­nak, hogy ezek az elbírálások sérelmesek legyenek a ver­senyben egyébként jó ered­ményt elérő brigádtagokra. —tóth— Két henger Uozé Nem az én asztalom ? Midenütt káros a közömbösség, de. . . Ki ne ismerné a sokszor elhangzó mondatot: Nem az én asztalom! Eredetileg pincérek mondták a vendégeknek. Ma már a közömbösség és a nem­törődömség cégtáblája. Nem az én dolgom, nem az én aszta­lom. .. Valóban így van? Min­denki csak a saját asztaláért felelős? Heves vita kerekedett egy­szer a tiszalöki Kossuth Tsz növénytermesztői között: Ho­gyan lesz a kalászosok premi­zálása? Mert az mégsem le­het, hogy. .. És ömlöttek az érvek, a kérdések, nem akart csitulni az izgalom. A közelben dolgozott három kommunista is, hallották a szópárbajt, de nem szóltak, se hideget, se meleget, mégcsak meg sem említették a vezetőségnek, mi foglalkoztatja az embereket. Magukban úgy gondolták: nem a mi aszta­lunk. .. Étinek lassan egy éve. Azóta sokat változott a felfo­gás a tiszalöki Kossuth Tsz- ben. Kevésbé közömbösek a kommunisták a kis és a nagy gondok iránt. A tapasztalat rá­vezette őket: a közömbösség mindenki zsebéből elviszi a sar- | cot. Ezért nem mentek el szó I nélkül a munkaegységviták I mellett. Egész évben sok né- I zeteltérést okozott a munkaegy- j ségek vezetése. Kiderült, hogy vetnek a nyírbogdányi Rákóczi Tsz-ben. Makara László a rozsve­tés ntán végzi a hengerezést. J, I »Kg az idén több jelentős munkára kerül sor a nyírbátori járásban a község- fejlesztési program szerint. A 339 katasztrális hold legelőjaví- tás mellett a községek határában hidak felújítására, karbantartá­sára is gondot fordítanak. A villamosítás során 6,3 kilométer hálózatbővítést terveznek megva­lósítani. Yíráffhír: Virít az Echinopsis gömbkaktusz és a Phylodendron a Nyíregyházi Kertészeti Vállalat Árok utcai telepén Mindig esemény számba megy még a kertészek között is, ha egy-egy féltve őrzött és nagy gonddal kezelt trópusi növény virágot hoz. A Nyíregyházi Ker­tészeti Vállalat Árok utcai tele­pén tegnap kettős szenzáció tör­tént: kivirított a hatalmas, 20 éves Phylodendron és a 15 éves, fél méter magas és harminc centi átmérőjű Echinopsis gömb­kaktusz. A Phylodendron virága kuko- ica csőhöz hasonló torzsavirág, Sz'utheUj: rßö(ispeti'L Idő: 1961 ősze — Főszereplők: a fiatalok-J IZGATOTT A DOLOG; kíváncsian kerestem a magyarázatot arra: mi okozza a KISZ nagy népszerűségét a petti Békében. Harmincnégy tagja van a szervezetnek, de a legutóbbi ülésen hetvennél is több fiatal volt jelen... Ko­vács Marika, a titkár moso- lyog, látni, tetszik neki a meg­lepődésem, — s már sorjázza is a „csábítás” indokait. Mióta egy közösség a falu, jobban törődnek velük. Van a KISZ- nek két hold „háztájija”, ku­koricát termeltek rajta, a jöve­delméből van már lemezját­szójuk, a fiúknak futballfel- szerelés. A téesz televízióval lepte meg őket, szívesen köré­je gyűlnek esténként, munka után. Van tánc is egy-egy tag­gyűlés után, de igazában más miatt jönnek a fiatalok.., O CSUPA ÉRDEKES kér­“ désről van szó, ha a fia­talok összedugják a fejüket. Egy kicsit romantikus is ez. Nyáron, amikor a kenyérről volt szó, segítettek a közösön. Nyolcszáz társadalmi munka­órányi időben dolgoztak becsü­lettel aratáskor. Szabó Vero­nika, Belicza Marika, Kovács Alfréd, Harangi Pista, meg a többiek nemcsak ígérték a helytállást, — teljesítették is. S most, amikor az Ifjúság a szocializmusért mozgalom újabb lehetőségeket kínál, a szó leg­igazibb értelmében lelkesednek: „készenléti brigádot szervezünk az őszi betakarításra, nehogy probléma legyen valahol is”. S ezt nemcsak papírra rögzítik, már teljesítik is. O ÉRDEMES ÍGY DOL- GOZNI — vallják a pócs- petri fiatalok. Minden hónap­ban van előlegosztás, párszáz forint mindig jut a fiatalok pénztárcájába, nincsenek fillér nélkül évvégéig. Jó dolog ez, otthon marasztalja a fiatalo­kat; látják, érdemes teljes szívvel dolgozni, mert a szá­mításukat megtalálják a falu­ban is. És milyen szeretettel bánnak velük a vezetők! A téesz után most a tanács is a hónuk alá nyúl, felkarolja őket: nyolcezer forint ott van, a fiatalok részére, vegyenek érte sportfelszerelést, a lányok­nak is, akik most még szé­gyenlősek, hogy mit szólnak a faluban, ha sportruhában ug­rálni látják őket, — de már múlhatatlan vágyuk a kézi­labdacsapat megalakítása... 4 DE MI LESZ ZSUZSI­VAL? — mármint a Zsuzsi című színdarabbal, amit még az idén be szeretnének mutatni. Most azon fő a fe­jük, hogy szereznek hozzá any- nyi rengeteg fiút? Hiszen, ha mindenki olyan színpadravaló volna, mint Nagy Jóska... De megbirkóztak ők már nagyobb nehézséggel is. Sikerülni fog! Mert az Ifjúság a szocializ­musért mozgalom újabb foko­zatainak eléréséhez erre is szükség van, csakúgy, mint a tanulásra. Akörül nincs hiba: a Világ térképe előtt az idei télen is sokan állnak majd Petriben, akiknek a dolgát dia­filmekkel, népek dalai hang­lemezsorozattal, daloskönyvvel könnyebbítik... —angyal. egyik, másik munkacsapatveze­tő nincs tisztában a munkaegy­ségek kiszámításával, egyesek papírdarabokra jegyzik, ki, mit végzett. A papírok néha el­vesznek, a számítás nem pon­tos. .. Hogy megszűnjön a zsörtölődés, ne okozzon munka­kiesést a tengernyi vita, a párt- szervezet javasolta: induljon munkaegységszámító tanfolyam a tsz-ben. Ez azonban nem a legjobban sikerült; most azon gondolkoznak, javaslatot tesz­nek egy állandó normásra. Vannak más „észrevett” dolgok, kicsik és nagyok. Sok vámot szed a tsz-ben az önzés. A pártszervezet néhány tagja is hajlamos a „magánakvaló” gondolkodásra. Különösen Csá­szár Sándorral foglalkoztak so­kat, annál is inkább, mert pártvezetőségi tag. Az ő ma­gatartása kifogás alá esett. Erő­sen bírálták több ízben is, ha­sonlóan másokat, akiknél ön­zést tapasztaltak. Kicsit meg is torpantak, úgy vélekedtek; ho- gyan emeljenek szót a kapzsi­ság ellen, mikor közöttük is akadnak hívei? Talán ezért nem léptek fel nagyobb erély- lyel — a gazdasági vezetőkkel együttesen — a dézsmálok el­len. Pedig kiszámították: két hét leforgása alatt egyetlen em­ber 150—160 forint értékű pap­rikát vihet haza jogtalanul. És nem állja útját senki... Levonhatják a tanulsá­got: nem elég nyitott szemmel járnj, észrevenni a hibákat, tenni is kell a megszüntetésü­kért, idejében. Az is kézenfek­vő: nem elegendő egyszer-két- szer elűzni a közömbösséget, az visszalopakodhat... Ezért ré­sen kell lenni állandóan, vizs­gálni a nemtörődömség okait. Ilyen ok volt mostanában a ke­nyérgabonafelesleg átadásának módja. Korábban 900 mázsa ke­nyérgabonát szerződtek le köz- fogyasztásra, e helyett átadtak 1300 mázsát. De még így is ma­radt 285 mázsa felesleg. Mi tör­tént ezzel? A tsz elnöke fel­ajánlotta átadásra. Ellenben nem beszélte meg a vezetőség­gel, a pártszervezet sem tudotfí róla. Akkor hallotta meg Vá­mosi József, a párttitkár, mi­kor a tagok zúgolódtak, hogy őket is illett volna megkérdez­ni. Egyesek azt gondolták, az elnök odaadta a tagok kenye­rét is, holott megvan minden­ki kenyere, a vetőmag is, csak a felesleget adták át közfo­gyasztásra. Jól tették, mert nemcsak a tsz adott második ráadást a városnak, ők is kap­tak terven felül egy traktort és három pótkocsit. Mégsem helyes az intézkedés ilyen módja, az emberek tudta nélkül. Vigyázni kell, mert azt mondják: „A mi szavunk úgy sem számít”, s ebből könnyen kisarjadhat a közömbösség... Mindenütt káros a kö­zömbösség, legyen bármilyen oka is, de legfőképpen káros ez a kommunisták magatartásá­ban. Márpedig éppen az a cél­juk, hogy teljesen kirekesszék a közömbösség minden válfaját. Elsősorban a pártszervezet bel­ső életéből akarják száműzni. Ehhez mindnyájuknak bele kell pillantani a pártélet tükrébe, hogy meglássák: min szükséges javítani, mérlegre tenni a mos­tani vezetőség minden tagjá­nak egyéniségét, munkáját», gondolkozni, ki érdemli meg to­vábbra is a tisztséget és ki nem? Az a nézet sem kerülheti el a figyelmüket, hogy néhá- nyan úgy gondolják: a párt- szervezet vezetőségének újjává- lasztása egyben azt jelenti, hogy növelni kell a kommunisták számát. Egy év alatt 13-ról 32- re nőtt a Kossuth Tsz párt- szervezetének létszáma, s ez komoly fejlődés, de most már az a második lépés, hogy min­denkit foglalkoztassanak. És ezért tehet sokat a mostani^ legfőképpen majd az ág párt- vezetőség. Páll Gésa Állandó jellegű növényvédelmi brigád alakul Nyíregyházán A Nyíregyházi Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága nemrégi­ben utasította a mezőgazdasági osztályt; vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy egy állandó jellegű növényvédelmi brigádot szervezzenek Nyíregyházán. A brigád szervezésére a lehetősé­get azóta már meg is teremtet­ték. A brigád felállításáról és irányításáról, valamint szakmun­kások biztosításáról a mezőgaz­dasági osztály gondoskodik. Jövőre a brigád foglalkoztatásá­hoz szükséges ötezer forint is biztosítva vem a községfejlesztósti alapból. Ezentúl tehát a várt» területén nem kampányszerűen hanem folyamatosan végzik majtf a növényvédelmi munkákat Zenetanulás a zeneiskolán kíw&l A nyíregyházi zeneiskolába minden eddiginél több volt az idén a jelentkező. Bőven akad­nak olyanok, akiket — helyhiány miatt, — nem vettek fel. Az ok legtöbb esetben az, hogy a fel­vételi vizsga tanúsága szerint a gyerek képességei alapján nem tudna lépést tartani az előírt tan­anyaggal. Ezeknek a gyerekek­nek a továbbképzését akarja megoldani a Móricz Zsigmond Művelődési Ház egy október jén induló új tanfolyammal, A tanfolyam vezetője zenetem kólái tanár lesz, sőt az any^i is megfelel az iskolai tananyagé nak, csak itt nem lesznek kény­telenek olyan ütemben haladnöj mint az iskolában, ahol előírási szerint tanítanak. Messzemenően^ figyelembe lehet majd venni al gyerekek szerényebb képességeit) A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MAI MŰSORA i Keletmagyarországi Krónika. — Egyveleg Zerkovitz Béla művei­ből. — Fiatalok fóruma. — Ke- ringők. — Esti posta. Száraz, meleg idSSP Várható időjárás szerda estiga kevés felhő, száraz idő. Mérsé­kelt keleti szél. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet 26—' 29 fok között. 3 színe enyhén zöldes krém. Vi­rágzása huzamosabb ideig tart, télen a termés beérik és ehető. A gömbkaktusz első ízben ho­zott egyszerre kilenc virágot. Ed­dig legtöbbet négyet virított. Sajnos, a virágzási ideje igen rövid, tegnap délután már el­virított. A virágkedvelők azon­ban még mindig kárpótolhatják magukat a Phylodendron szín- pompás érdekes virágával, me­lyet bárki megtekinthet reggel hét órától délután négyig.

Next

/
Thumbnails
Contents